Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. február 7.
Minden faluban van egy lila ház
Értékelni és értékesíteni kell a bikfalvi unikumot
„Minden faluban van egy lila ház…” – mondta a kilencvenes évek közepén egy magyarországi főépítész, utalva a hagyományos faluképek változására, és a lakóházak nem mindig ízléses átalakítására. A kúriák földjének egyik gyöngyszeme, a kis hegylábi falu jellegzetes arculata is folyamatosan változik. De vajon vigyáz-e valaki arra, hogy ez az eredeti település megőrizze a javát, jellegzetes értékeit, netán azt értékesítse is turisztikai szempontból? Kihasználja-e Bikfalva saját potenciálját, és látják-e lakói, hogy milyen kincs van a kezükben, tulajdonukban? Ezt firtattuk a falu meghatározó személyiségeinek a segítségével.
– Bikfalvát korán felfedezték. A harmincas években Kós Károly és Gödri Ferenc szentgyörgyi polgármester hasonnevű, képzőművész fia együtt járták a vidéket az udvarházakat fotózva, majd Kónya Ádám lett figyelmes rá, az ötvenes–hatvanas években készített diapozitívjai ma igazi értéket jelentenek a restaurálások alkalmával. 1975-ben a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében, az Alutában hosszabb cikket is megjelentetett, térképvázlaton jelölve a kúriákat. Aztán a nyolcvanas években Zakariás Attila műépítész és csapata mérte fel a népi építészeti értékeket.
A 90-es évek végén az első Orbán-kormány kiterjesztette a műemlékek számbavételére, felújítására indított Nemzeti Örökség Programját a határon túli területekre is. Az erdélyi települési értékfelmérés mintaprojektje (azaz az értékes épületek és objektumok összeírása, lerajzolása) – melyet a sepsiszentgyörgyi „M Műhely” munkatársai végeztek el – épp Bikfalván valósult meg. Sajnos ezek az anyagok nem kerültek az önkormányzat tulajdonába, hogy a helyi értékekre felhívják a község vezetőinek a figyelmét, így a megkezdett tevékenységeket folytatva, 2009-ben a megyei tanács támogatásával indítottuk útjára a Bikfalvi Faluképvédelmi Programot, melynek során több régi – 18–19. századi – kapu helyreállítását, az egykori díszítőfestések restaurálását végeztük el a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal együttműködve.
Egy ökofalu létesítésének esélye
Várallyay Réka budapesti művészettörténészt – aki a fentieket elmondta – szentgyörgyi képzőművész férjével, Péter Alpárral már jó pár éve befogadta a falu és a Koréh–Dénes-kúria, melyen azóta is akad munka, de legalább jó kezekben van, ez ugyanis nem éppen mindegyik kúriáról mondható el. Nem könnyű egy régi ház tulajdonosának lenni, sem abban lakni, ismeri el a háromgyermekes anyukaként tevékenykedő Réka, aki kétéves magyarországi tartózkodás után nemrég költözött vissza Bikfalvára családjával. Távollétük alatt, illetve azért is, mert az egymás után érkező gyermekek átszervezték a család életét, lelassult az értékmentés, amelynek Réka volt a motorja, de most újra tele vannak tervekkel.
– Sok gyermek született a faluban az elmúlt években, sok fiatal gazdálkodik itt, reméljük, lesz kivel szervezkedni – mondta. – Nyitott kapuk napját tervezzük késő tavasszal, amikor minden kúriát meg lehetne látogatni, és folytatnánk a Bikfalvi Kincses Vásár nevű rendezvényt is, ahol gyerekprogramok mellett a helyi kézművesek és termelők kínálnák portékáikat. Férjem tevékenysége által a kortárs képzőművészeti életbe is bekapcsoljuk a falut, hiszen már többször megszerveztük a bikfalvi Naptelepet, a nemzetközi természetművészeti alkotótábort. Bikfalvi háztulajdonosokkal évekkel ezelőtt létrehoztuk az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesületet, melynek egyik célja a település értékeinek felkarolása. De elsősorban az élő, jó közösség megteremtése a cél, ez az alapja mindennek. Sok felelősségteljesen gondolkodó ember él itt, akár egy ökofalu létesítésének is lenne esélye, az pedig mindenütt a világon sok látogatót vonz.
Arról már mi is írtunk, hogy Bikfalvát az UNESCO világörökségi listájára is felterjesztenék, így arra kérdeztünk rá, hogy mit nyerne a falu ezzel a státussal.
– A világörökségi listára felkerülni nagyon nehéz, több feltételnek kell megfelelni, de megérné. A település elismert rangra emelkedne, jelentősebb lenne a publicitása a nemzetközi felületeken is. A nem magyar turisták Erdélyből csak Drakulát ismerik, így viszont be lehetne építeni a köztudatba az erdélyi lófő székelyek kultúráját, életformáját is. Ez természetesen anyagi hasznot is jelentene a településnek, a turizmusnak és az a köré épülő kulturális programoknak köszönhetően. És nem elhanyagolandó szempont, hogy rendezett, szép környezetben, ahol az értékeket elismerik és gondozzák, sokkal szívesebben él mindenki.
Van-e még elkótyavetyélni való?
Ha Bikfalván jár az ember, és nemcsak látni szeretne, hanem hallani is, nem kerülheti el a Kerezsi házaspár házát. Nyugdíjasok lévén Kerezsiék erős kézzel irányítják a falu kulturális életét, nem hagyják azt ellanyhulni, komolyzene-fesztiválokat szerveznek, de egy kisebb múzeumi gyűjteményt is összehoztak, amelyeket most – a kultúrház felújítása miatt – házuk padlásán őrizgetnek jobb időkre.
A kúriák tudóiként is őket ajánlották figyelmünkbe. Őket hallgatni felér egy időutazással, évszázados dolgok tűnnek át a mába, szövődnek múlt sorsok a jelenlevőkével.
Nem véletlenül ők is egy kúriában laknak, melyet saját kezük munkájával újítottak fel több mint tíz év alatt, míg városi hétköznapjaikat maguk mögött hagyva az mindennapjaik színtere lett. Együtt leltároztuk Bikfalva legfőbb látványosságát, a még megmaradt 24 udvarházból a fontosabbakat. A Zsigmond-kúria (18. sz.) lakatlan, de tulajdonosa rendben tartja és úgy újította fel, hogy meghagyta eredeti építészeti sajátosságait, az 1793-ban épült műemlék Simon-kúriát tulajdonosaik egy hozzáértő cég segítségével újították fel, így megmenekült a pusztulástól. A Komán-kúriát (17–19. sz) olyan tulajdonos birtokolja, akinek hobbija a régi házak megmentése és felújítása, ma szebb, mint új korában, tehát ez is jó kezekben van. A Zöld Diófa panzió tulajdonosa is az egykori családi kúriát (Zátyi-kúria, 1802) újította fel, a szállóvendégek egyik első találkozása tehát egy hiteles udvarházzal történik. A Koréh–Dénes-kúriában (17–18. sz.) Várallyay Réka és Péter Alpár laknak, nekik nem kellett elmagyarázni az épület eredetiségében rejlő értéket. A történelem szempontjából leghíresebb épület, Simonyi óbester kúriája (18. sz.) jelenleg eladó, de nagyon romos állapotban van. A Vén Ábrahám-kúriának (18. sz) egykori íves oromzatát a földrengések okozta károk miatt megváltoztatták, és a tornácot is beüvegezték, de tömegében őrzi eredeti formáját. A főút mellett álló Jantsó-kúriát egyszer állítólag megvette volna egy kanadai magyar, annyit adott volna, amennyit kértek, de nem adták el. Még áll a lábán, fedeles kőkapujával együtt, de az egyre növekvő kamionforgalom miatt már nem sokáig. A mellette levő ház tornácát bádoggal fedte új tulajdonosa, ez elég elrettentő példa, de van rosszabb is: a Böjthe–Cseke-kúriát (1868) az ortodox egyház szerezte meg parókiának, híre-hamva sem maradt eredeti jellegének.
– A mienk 1805-ben épült, Török György annak idején a község jegyzője volt, aki az erkölcsi bizonyítványokat állította ki a volt határőrkatonáknak, akik itt telket kaptak, építkeztek és állatokat tartottak – mesélte Kerezsi János tanár úr.
Menteni kellene, ami van, ebben egyetértünk, ehhez az a javaslata lenne a tanár úrnak, hogy a polgármester építtessen terelő utat, mert a sóderrel, fával megrakodott teherautók nagyon sok kárt tesznek a házak szerkezetében, idő előtti romlásukat okozván. Mindemellett legalább olyan szükségesnek látja az emberek nevelését is, hiszen az autentikus falusi környezethez, amelyért a turista fizetne, nem föltétlenül tartozik hozzá az iskolások által eldobált kiflis papír, tejes doboz, vagy a kocsmatöltelékek által elhajigált üveg a sáncban. És nem kellene bugyi rózsaszínű meg türkiz zöld házak festését engedélyezni a faluban…
– Elképzelhető lenne még egy kicsi ajándékbolt is, ahol a helyi kézművesek termékeit árulnák, hiszen van keramikus, fafaragó, nemezelő, textilfestő és csempekészítő is a faluban, érdeklődés is lenne rá, csakúgy, mint a Kultúrházban felállított helytörténeti kiállításokra – sorolta ötleteit Kerezsi János. – Régi bikfalvi fotók gyűjteményét, varrottasokat, kézimunkákat és 300 hímes tojást is őrizgetünk. Rengeteg magyarországi csoport fordul meg a faluban, akik igen felkészülten jönnek, szinte többet tudnak a faluról, mint a helybeliek, de egy turisztikai ügynök ploieșt-i, galaci csoportokat is hozott, akik nagyon érdeklődőnek bizonyultak, ez utóbbiak még az erdei iskola-programot is itt bonyolítják egy panzióban. De jönnek a szentgyörgyi iskolások is rendszeresen.
Eladó udvarház már nem nagyon van, de árván maradt két teljesen felszerelt kovácsműhely a faluban, jó volna megtartani őket a falunak, és sajnos az elemi iskola műemlék épülete is romlik – egyik testvére a másiknak, és mind várja a szebb holnapot.
A készülődés megtörtént
Sok éve már, hogy vizsgálják Bikfalva építészeti értékeit. A sok felmérés összegzéseként az uzoni polgármesteri hivatal megrendelésére Fekete Márta építészmérnök és kollegái összeállították a helyi értékvédelmi javaslatot, és át is adták annak a bukaresti cégnek, ami Uzon község általános településrendezési tervét készíti. Ehhez 2012-ben budapesti tájépítészek a falu tájképi elemeinek megőrzésre méltó részleteivel is kiegészítették az értékkatalógust.
A legnagyobb elvárásokat természetesen Ráduly István polgármester felé támasztják a falu lakói, de a szakemberek is. Őt arról faggattuk, mit kezd ezzel a felelősséggel, hogyan látja a bikfalvi turizmus kérdését.
– Azt kell látni, hogy itt nemcsak a panziós nyer, a vendégek ki vannak éhezve a finom házi tejre, sajtra, pityókás kenyérre, pálinkára, és feltarisznyálnak belőle, amikor hazamennek – vágott bele az elöljáró. – De a turizmus megfelelő infrastruktúra nélkül nem működik, és az önkormányzat feladata, hogy megteremtse az általános infrastruktúrát (szennyvízhálózat, utak karbantartása), és el is adja ezt a potenciált, népszerűsítve a megfelelő fórumokon, és rendezvényeket szervezve az idelátogatóknak. Egészen friss kiadványunk a háromnyelvű turistatérkép a község és környékének látnivalóival, és jóváhagyta a helyi tanács egy kúria megvásárlását is, hogy falumúzeumot alakítsunk ki benne. Háromnyelvű információs táblák kihelyezését tervezzük a Csigavárhoz és más kilátópontokhoz is a környéken.
– Séta a kúriák földjén című pályázatunkat sajnos 2013-ban elvesztettük, de nem adjuk fel – állítja Ráduly polgármester. – Az UNESCO világörökségi listájára való felvételhez nagyon szakszerű, kétnyelvű dokumentációt kell összeállítani és benyújtani a kulturális minisztériumba, ennek az értéke 100 ezer lej, amit nem tudunk kigazdálkodni, így várjuk a megyei tanács segítségét, hiszen Tamás Sándor elnök úr meglátása szerint is a megyében Bikfalva és Zalánpatak képviseli a legautentikusabb turisztikai értékeket. Értékközpontú településrendezési tervünket már az összes illetékes minisztérium jóváhagyta, de a végső szót a megyei tanácsnak kell kimondania, reméljük, ez is még az idén megtörténik. Viszont amíg a PUG-ot (Általános településrendezési terv – szerk. megj.) nem fogadják el, addig arra sincs eszközünk, hogy megakadályozzuk a falukép-rontást, az oda nem illő építményeket, majd csak arra lapozva hozhat ilyen irányú tiltást a helyi tanács.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Értékelni és értékesíteni kell a bikfalvi unikumot
„Minden faluban van egy lila ház…” – mondta a kilencvenes évek közepén egy magyarországi főépítész, utalva a hagyományos faluképek változására, és a lakóházak nem mindig ízléses átalakítására. A kúriák földjének egyik gyöngyszeme, a kis hegylábi falu jellegzetes arculata is folyamatosan változik. De vajon vigyáz-e valaki arra, hogy ez az eredeti település megőrizze a javát, jellegzetes értékeit, netán azt értékesítse is turisztikai szempontból? Kihasználja-e Bikfalva saját potenciálját, és látják-e lakói, hogy milyen kincs van a kezükben, tulajdonukban? Ezt firtattuk a falu meghatározó személyiségeinek a segítségével.
– Bikfalvát korán felfedezték. A harmincas években Kós Károly és Gödri Ferenc szentgyörgyi polgármester hasonnevű, képzőművész fia együtt járták a vidéket az udvarházakat fotózva, majd Kónya Ádám lett figyelmes rá, az ötvenes–hatvanas években készített diapozitívjai ma igazi értéket jelentenek a restaurálások alkalmával. 1975-ben a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében, az Alutában hosszabb cikket is megjelentetett, térképvázlaton jelölve a kúriákat. Aztán a nyolcvanas években Zakariás Attila műépítész és csapata mérte fel a népi építészeti értékeket.
A 90-es évek végén az első Orbán-kormány kiterjesztette a műemlékek számbavételére, felújítására indított Nemzeti Örökség Programját a határon túli területekre is. Az erdélyi települési értékfelmérés mintaprojektje (azaz az értékes épületek és objektumok összeírása, lerajzolása) – melyet a sepsiszentgyörgyi „M Műhely” munkatársai végeztek el – épp Bikfalván valósult meg. Sajnos ezek az anyagok nem kerültek az önkormányzat tulajdonába, hogy a helyi értékekre felhívják a község vezetőinek a figyelmét, így a megkezdett tevékenységeket folytatva, 2009-ben a megyei tanács támogatásával indítottuk útjára a Bikfalvi Faluképvédelmi Programot, melynek során több régi – 18–19. századi – kapu helyreállítását, az egykori díszítőfestések restaurálását végeztük el a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal együttműködve.
Egy ökofalu létesítésének esélye
Várallyay Réka budapesti művészettörténészt – aki a fentieket elmondta – szentgyörgyi képzőművész férjével, Péter Alpárral már jó pár éve befogadta a falu és a Koréh–Dénes-kúria, melyen azóta is akad munka, de legalább jó kezekben van, ez ugyanis nem éppen mindegyik kúriáról mondható el. Nem könnyű egy régi ház tulajdonosának lenni, sem abban lakni, ismeri el a háromgyermekes anyukaként tevékenykedő Réka, aki kétéves magyarországi tartózkodás után nemrég költözött vissza Bikfalvára családjával. Távollétük alatt, illetve azért is, mert az egymás után érkező gyermekek átszervezték a család életét, lelassult az értékmentés, amelynek Réka volt a motorja, de most újra tele vannak tervekkel.
– Sok gyermek született a faluban az elmúlt években, sok fiatal gazdálkodik itt, reméljük, lesz kivel szervezkedni – mondta. – Nyitott kapuk napját tervezzük késő tavasszal, amikor minden kúriát meg lehetne látogatni, és folytatnánk a Bikfalvi Kincses Vásár nevű rendezvényt is, ahol gyerekprogramok mellett a helyi kézművesek és termelők kínálnák portékáikat. Férjem tevékenysége által a kortárs képzőművészeti életbe is bekapcsoljuk a falut, hiszen már többször megszerveztük a bikfalvi Naptelepet, a nemzetközi természetművészeti alkotótábort. Bikfalvi háztulajdonosokkal évekkel ezelőtt létrehoztuk az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesületet, melynek egyik célja a település értékeinek felkarolása. De elsősorban az élő, jó közösség megteremtése a cél, ez az alapja mindennek. Sok felelősségteljesen gondolkodó ember él itt, akár egy ökofalu létesítésének is lenne esélye, az pedig mindenütt a világon sok látogatót vonz.
Arról már mi is írtunk, hogy Bikfalvát az UNESCO világörökségi listájára is felterjesztenék, így arra kérdeztünk rá, hogy mit nyerne a falu ezzel a státussal.
– A világörökségi listára felkerülni nagyon nehéz, több feltételnek kell megfelelni, de megérné. A település elismert rangra emelkedne, jelentősebb lenne a publicitása a nemzetközi felületeken is. A nem magyar turisták Erdélyből csak Drakulát ismerik, így viszont be lehetne építeni a köztudatba az erdélyi lófő székelyek kultúráját, életformáját is. Ez természetesen anyagi hasznot is jelentene a településnek, a turizmusnak és az a köré épülő kulturális programoknak köszönhetően. És nem elhanyagolandó szempont, hogy rendezett, szép környezetben, ahol az értékeket elismerik és gondozzák, sokkal szívesebben él mindenki.
Van-e még elkótyavetyélni való?
Ha Bikfalván jár az ember, és nemcsak látni szeretne, hanem hallani is, nem kerülheti el a Kerezsi házaspár házát. Nyugdíjasok lévén Kerezsiék erős kézzel irányítják a falu kulturális életét, nem hagyják azt ellanyhulni, komolyzene-fesztiválokat szerveznek, de egy kisebb múzeumi gyűjteményt is összehoztak, amelyeket most – a kultúrház felújítása miatt – házuk padlásán őrizgetnek jobb időkre.
A kúriák tudóiként is őket ajánlották figyelmünkbe. Őket hallgatni felér egy időutazással, évszázados dolgok tűnnek át a mába, szövődnek múlt sorsok a jelenlevőkével.
Nem véletlenül ők is egy kúriában laknak, melyet saját kezük munkájával újítottak fel több mint tíz év alatt, míg városi hétköznapjaikat maguk mögött hagyva az mindennapjaik színtere lett. Együtt leltároztuk Bikfalva legfőbb látványosságát, a még megmaradt 24 udvarházból a fontosabbakat. A Zsigmond-kúria (18. sz.) lakatlan, de tulajdonosa rendben tartja és úgy újította fel, hogy meghagyta eredeti építészeti sajátosságait, az 1793-ban épült műemlék Simon-kúriát tulajdonosaik egy hozzáértő cég segítségével újították fel, így megmenekült a pusztulástól. A Komán-kúriát (17–19. sz) olyan tulajdonos birtokolja, akinek hobbija a régi házak megmentése és felújítása, ma szebb, mint új korában, tehát ez is jó kezekben van. A Zöld Diófa panzió tulajdonosa is az egykori családi kúriát (Zátyi-kúria, 1802) újította fel, a szállóvendégek egyik első találkozása tehát egy hiteles udvarházzal történik. A Koréh–Dénes-kúriában (17–18. sz.) Várallyay Réka és Péter Alpár laknak, nekik nem kellett elmagyarázni az épület eredetiségében rejlő értéket. A történelem szempontjából leghíresebb épület, Simonyi óbester kúriája (18. sz.) jelenleg eladó, de nagyon romos állapotban van. A Vén Ábrahám-kúriának (18. sz) egykori íves oromzatát a földrengések okozta károk miatt megváltoztatták, és a tornácot is beüvegezték, de tömegében őrzi eredeti formáját. A főút mellett álló Jantsó-kúriát egyszer állítólag megvette volna egy kanadai magyar, annyit adott volna, amennyit kértek, de nem adták el. Még áll a lábán, fedeles kőkapujával együtt, de az egyre növekvő kamionforgalom miatt már nem sokáig. A mellette levő ház tornácát bádoggal fedte új tulajdonosa, ez elég elrettentő példa, de van rosszabb is: a Böjthe–Cseke-kúriát (1868) az ortodox egyház szerezte meg parókiának, híre-hamva sem maradt eredeti jellegének.
– A mienk 1805-ben épült, Török György annak idején a község jegyzője volt, aki az erkölcsi bizonyítványokat állította ki a volt határőrkatonáknak, akik itt telket kaptak, építkeztek és állatokat tartottak – mesélte Kerezsi János tanár úr.
Menteni kellene, ami van, ebben egyetértünk, ehhez az a javaslata lenne a tanár úrnak, hogy a polgármester építtessen terelő utat, mert a sóderrel, fával megrakodott teherautók nagyon sok kárt tesznek a házak szerkezetében, idő előtti romlásukat okozván. Mindemellett legalább olyan szükségesnek látja az emberek nevelését is, hiszen az autentikus falusi környezethez, amelyért a turista fizetne, nem föltétlenül tartozik hozzá az iskolások által eldobált kiflis papír, tejes doboz, vagy a kocsmatöltelékek által elhajigált üveg a sáncban. És nem kellene bugyi rózsaszínű meg türkiz zöld házak festését engedélyezni a faluban…
– Elképzelhető lenne még egy kicsi ajándékbolt is, ahol a helyi kézművesek termékeit árulnák, hiszen van keramikus, fafaragó, nemezelő, textilfestő és csempekészítő is a faluban, érdeklődés is lenne rá, csakúgy, mint a Kultúrházban felállított helytörténeti kiállításokra – sorolta ötleteit Kerezsi János. – Régi bikfalvi fotók gyűjteményét, varrottasokat, kézimunkákat és 300 hímes tojást is őrizgetünk. Rengeteg magyarországi csoport fordul meg a faluban, akik igen felkészülten jönnek, szinte többet tudnak a faluról, mint a helybeliek, de egy turisztikai ügynök ploieșt-i, galaci csoportokat is hozott, akik nagyon érdeklődőnek bizonyultak, ez utóbbiak még az erdei iskola-programot is itt bonyolítják egy panzióban. De jönnek a szentgyörgyi iskolások is rendszeresen.
Eladó udvarház már nem nagyon van, de árván maradt két teljesen felszerelt kovácsműhely a faluban, jó volna megtartani őket a falunak, és sajnos az elemi iskola műemlék épülete is romlik – egyik testvére a másiknak, és mind várja a szebb holnapot.
A készülődés megtörtént
Sok éve már, hogy vizsgálják Bikfalva építészeti értékeit. A sok felmérés összegzéseként az uzoni polgármesteri hivatal megrendelésére Fekete Márta építészmérnök és kollegái összeállították a helyi értékvédelmi javaslatot, és át is adták annak a bukaresti cégnek, ami Uzon község általános településrendezési tervét készíti. Ehhez 2012-ben budapesti tájépítészek a falu tájképi elemeinek megőrzésre méltó részleteivel is kiegészítették az értékkatalógust.
A legnagyobb elvárásokat természetesen Ráduly István polgármester felé támasztják a falu lakói, de a szakemberek is. Őt arról faggattuk, mit kezd ezzel a felelősséggel, hogyan látja a bikfalvi turizmus kérdését.
– Azt kell látni, hogy itt nemcsak a panziós nyer, a vendégek ki vannak éhezve a finom házi tejre, sajtra, pityókás kenyérre, pálinkára, és feltarisznyálnak belőle, amikor hazamennek – vágott bele az elöljáró. – De a turizmus megfelelő infrastruktúra nélkül nem működik, és az önkormányzat feladata, hogy megteremtse az általános infrastruktúrát (szennyvízhálózat, utak karbantartása), és el is adja ezt a potenciált, népszerűsítve a megfelelő fórumokon, és rendezvényeket szervezve az idelátogatóknak. Egészen friss kiadványunk a háromnyelvű turistatérkép a község és környékének látnivalóival, és jóváhagyta a helyi tanács egy kúria megvásárlását is, hogy falumúzeumot alakítsunk ki benne. Háromnyelvű információs táblák kihelyezését tervezzük a Csigavárhoz és más kilátópontokhoz is a környéken.
– Séta a kúriák földjén című pályázatunkat sajnos 2013-ban elvesztettük, de nem adjuk fel – állítja Ráduly polgármester. – Az UNESCO világörökségi listájára való felvételhez nagyon szakszerű, kétnyelvű dokumentációt kell összeállítani és benyújtani a kulturális minisztériumba, ennek az értéke 100 ezer lej, amit nem tudunk kigazdálkodni, így várjuk a megyei tanács segítségét, hiszen Tamás Sándor elnök úr meglátása szerint is a megyében Bikfalva és Zalánpatak képviseli a legautentikusabb turisztikai értékeket. Értékközpontú településrendezési tervünket már az összes illetékes minisztérium jóváhagyta, de a végső szót a megyei tanácsnak kell kimondania, reméljük, ez is még az idén megtörténik. Viszont amíg a PUG-ot (Általános településrendezési terv – szerk. megj.) nem fogadják el, addig arra sincs eszközünk, hogy megakadályozzuk a falukép-rontást, az oda nem illő építményeket, majd csak arra lapozva hozhat ilyen irányú tiltást a helyi tanács.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 31.
Háromszéki EKE 125., 25.
Háromszék legrégebbi turistaszervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya április 3-án ünnepli megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóját.
Nagy megtiszteltetés, hogy szervezetünk megalapítása az akkori Háromszék vármegye főispánjához, Potsa Józsefhez fűződik. Az erre való megbízatást az EKE központi választmányi elnökétől, gróf Bethlen Bálinttól kapta. Ennek alapján 1892. március 22-én megírja meghívólevelét az alakuló közgyűlésre: „Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület 1891. máj 12-én tartott közgyülése engem bizván meg a háromszékmegyei osztály megalakitásával, ennek következtében van szerencsém az 1892. április 3-án, Sepsiszentgyörgyön, a vármegyeház nagytermében tartandó osztályalakuló gyülésre azzal a kéréssel meghivni, hogy az ide mellékelt gyüjtőiven a közgyülésig tagnak jelentkezni, illetve a közjótékonysági, közgazdasági és kulturális egyesület részére minél több tagot megnyerni sziveskedjék. Vármegyénkre nézve az osztály megalakitása rendkivül fontos, mert ismeretlen gyönyörü vidékeinkre a látogatókat, fürdőinkre az üdülőket és vendégeket ez osztály feladata leend a központ segitségével ide irányitania s vonzania és a turistasági helyeket utak nyitása, ösvények vágása által azok részére hozzáférhetőkké tenni. A tagok többféle kedvezményben részesülnek (fürdőkben % engedmény, csoportos utazásoknál esetleg olcsóbb viteldij, stb.) és ingyen kapják az egyesület hivatalós lapját, az illusztrált turistasági, fürdőügyi és néprajzi Erdélyt-t. Mindezek következtében bizalommal remélvén, hogy a taggyüjtés érdekében a lehetőket megtenni méltóztatik, közlöm, hogy a gyüjtőivek a közgyülés napjáig hozzám visszaküldendők…” A megalakuló közgyűlést Potsa József főispán vezeti le, lelkes szavakban ecsetelve az egyesület fontos közgazdasági és jótékonysági céljait. Miután megállapítják, hogy az alapszabályoknak megfelelően megvan az előírt létszám az osztály megalakulásához (30 tagnál jóval több), nagy tetszésnyilvánítás mellett az Erdélyrészi Kárpát Egyesület Háromszék megyei osztályát 110 taggal megalakultnak nyilvánítják. Berecz Gyula indítványozta, hogy addigi sikeres fáradozásaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzanak meg Potsa Józsefnek, egyben felkérte, hogy fogadja el az elnöki tisztet, ami a jelenlévők lelkes éljenzése közepette meg is történt. A továbbiakban a többi vezetőt is megválasztották. Alelnökök: Tompa Miklós alispán, Seethal Ferenc nagybirtokos, Csipkay János erdőmester, Greguss János köpeci bányaigazgató, Hollaky Attila főszolgabíró, Dobay János rendőrkapitány. Titkár: Berecz Gyula állami iskolaigazgató. Jegyzők: Mihály János, Jóos Imre, Keresztes Ede, Vántsa György, Incze Gyula, Ebergényi Gyula. Pénztárnok: Bogdán Arthur.
Az elnöknek köszönhetően Sepsiszentgyörgy közönsége és Háromszék megye törvényhatósága 200–200 koronával az EKE alapítója volt. Megválasztása után az elnök előterjesztette az első kirándulás tervét május 15-ére Kovásznára, melyre a központot (Kolozsvárt), a társegyesületeket és a nagyközönséget is meghívják, majd a választmány tagjait, továbbá a jegyzőket hat csoportra osztják, akik a hat alelnök vezetése alatt a vármegye két városának és négy járásának megfelelően hat albizottságot képeznek. Már az első évben öt kirándulásról tudunk. Erdély című folyóiratunk 1895 februárjában elnökünket mint az EKE központi alelnökét mutatja be (IV. évf. 1–2. szám), aki nagyon sokat tesz a megye felvirágoztatására: „Előpatak, Málnás, Kovászna az ő buzdítására tették meg azokat a fontos lépéseket, melynek következtében fokozatos fejlődésnek indultak, és amikor a helyi eszközök kimerültek, megalakította az EKE Háromszék vármegyei Osztályát, melynek feladata a megye természeti kincseit megismertetni és ezáltal a székelységnek közgazdasági fejlődését előmozdítani. Az osztály akkora tevékenységgel kezdte meg működését, hogy kirándulásai iránt országos érdeklődés volt, 300-nál több idegen elvivén hirét.”
1896-ban a Budapesten rendezett Országos Kongresszuson részt vesz az egész háromszéki osztály, Benedek János előadást tart.
1901-ben, amikor Kolozsváron megkezdik az EKE-múzeum szervezését, a már meglévő 1600 tárgyból 300 özvegy Cserey Jánosné adománya, akinek legnagyobb szerepe van a Székely Nemzeti Múzeum létrehozásában.
1902-ben – K. Fodor János írásából tudjuk – megyénkben már léteznek jelzett turistautak. Így a Sepsiszentgyörgyöt Sugásfürdővel összekötő, 10 km hosszú turistaút jelzése piros színű volt. A Sugásfürdőt Előpatakkal összekötő kétórás turistautat kék színnel jelezték a Szármány-pusztán keresztül, ahol a 920 m magas ponton levő kilátóból gyönyörködnek a Csukás, a Nagykőhavas, a Bucsecs, a Keresztényhavas és a a Királykő látványában. 1902. július 20-án az EKE tízéves fennállására szervezett ünnepi közgyűlésnek Sepsiszentgyörgy adott helyet. Kolozsvárról húszan vettek részt. A vendégeket ifj. Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy polgármestere mint a háromszéki EKE titkára fogadta. Az általa elkészített jegyzőkönyvből tudjuk, hogy jelen volt Potsa József is, akit az EKE tiszteletbeli tagjának választanak. Az országos kiállítás alkalmából Háromszék kitüntetést kap. Pénzzel segítik az Erdély Kalauza kiadvány és a Hankó-könyvek megjelenését. 1902. október 12-én Potsa József részt vesz a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésén, a Mátyás király szülőházában berendezett EKE-múzeum megnyitóján és Erzsébet lobogójának felavatásán. 1906. augusztus 19-én ifj. Herrmann Antal részt vesz a szovátai közgyűlésen, ahol jegyzőkönyvbe vették a Cserey Jánosné Zathureczky Emília halálára való emlékezést. 1908. január 17-én Potsa József halálával lezárul az egyesület életének eredményekben igen gazdag első szakasza, amely az EKE szintjén mintaosztályként volt nyilvántartva mint a közművelődési rendezvények szervezője, az idegenforgalom irányítója, tanulmányi kirándulások rendezője a Székely Mikó Kollégium diákjainak. Az utolsó újjáalapítást 25 évvel ezelőtt, 1992 áprilisában jegyeztük, olyan nevekkel, mint Gocz József, Kónya Ádám, Kisgyörgy Zoltán, Kakas Zoltán, valamint Dukrét Lajos és Jártó Gábor, akik ma is tagjai egyesületünknek. Erre emlékezünk április 3-án 18 órától ugyanott (a Gábor Áron Teremben), ahol 125 évvel ezelőtt létrejött a HEKE.
Dukrét Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék legrégebbi turistaszervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya április 3-án ünnepli megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóját.
Nagy megtiszteltetés, hogy szervezetünk megalapítása az akkori Háromszék vármegye főispánjához, Potsa Józsefhez fűződik. Az erre való megbízatást az EKE központi választmányi elnökétől, gróf Bethlen Bálinttól kapta. Ennek alapján 1892. március 22-én megírja meghívólevelét az alakuló közgyűlésre: „Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület 1891. máj 12-én tartott közgyülése engem bizván meg a háromszékmegyei osztály megalakitásával, ennek következtében van szerencsém az 1892. április 3-án, Sepsiszentgyörgyön, a vármegyeház nagytermében tartandó osztályalakuló gyülésre azzal a kéréssel meghivni, hogy az ide mellékelt gyüjtőiven a közgyülésig tagnak jelentkezni, illetve a közjótékonysági, közgazdasági és kulturális egyesület részére minél több tagot megnyerni sziveskedjék. Vármegyénkre nézve az osztály megalakitása rendkivül fontos, mert ismeretlen gyönyörü vidékeinkre a látogatókat, fürdőinkre az üdülőket és vendégeket ez osztály feladata leend a központ segitségével ide irányitania s vonzania és a turistasági helyeket utak nyitása, ösvények vágása által azok részére hozzáférhetőkké tenni. A tagok többféle kedvezményben részesülnek (fürdőkben % engedmény, csoportos utazásoknál esetleg olcsóbb viteldij, stb.) és ingyen kapják az egyesület hivatalós lapját, az illusztrált turistasági, fürdőügyi és néprajzi Erdélyt-t. Mindezek következtében bizalommal remélvén, hogy a taggyüjtés érdekében a lehetőket megtenni méltóztatik, közlöm, hogy a gyüjtőivek a közgyülés napjáig hozzám visszaküldendők…” A megalakuló közgyűlést Potsa József főispán vezeti le, lelkes szavakban ecsetelve az egyesület fontos közgazdasági és jótékonysági céljait. Miután megállapítják, hogy az alapszabályoknak megfelelően megvan az előírt létszám az osztály megalakulásához (30 tagnál jóval több), nagy tetszésnyilvánítás mellett az Erdélyrészi Kárpát Egyesület Háromszék megyei osztályát 110 taggal megalakultnak nyilvánítják. Berecz Gyula indítványozta, hogy addigi sikeres fáradozásaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzanak meg Potsa Józsefnek, egyben felkérte, hogy fogadja el az elnöki tisztet, ami a jelenlévők lelkes éljenzése közepette meg is történt. A továbbiakban a többi vezetőt is megválasztották. Alelnökök: Tompa Miklós alispán, Seethal Ferenc nagybirtokos, Csipkay János erdőmester, Greguss János köpeci bányaigazgató, Hollaky Attila főszolgabíró, Dobay János rendőrkapitány. Titkár: Berecz Gyula állami iskolaigazgató. Jegyzők: Mihály János, Jóos Imre, Keresztes Ede, Vántsa György, Incze Gyula, Ebergényi Gyula. Pénztárnok: Bogdán Arthur.
Az elnöknek köszönhetően Sepsiszentgyörgy közönsége és Háromszék megye törvényhatósága 200–200 koronával az EKE alapítója volt. Megválasztása után az elnök előterjesztette az első kirándulás tervét május 15-ére Kovásznára, melyre a központot (Kolozsvárt), a társegyesületeket és a nagyközönséget is meghívják, majd a választmány tagjait, továbbá a jegyzőket hat csoportra osztják, akik a hat alelnök vezetése alatt a vármegye két városának és négy járásának megfelelően hat albizottságot képeznek. Már az első évben öt kirándulásról tudunk. Erdély című folyóiratunk 1895 februárjában elnökünket mint az EKE központi alelnökét mutatja be (IV. évf. 1–2. szám), aki nagyon sokat tesz a megye felvirágoztatására: „Előpatak, Málnás, Kovászna az ő buzdítására tették meg azokat a fontos lépéseket, melynek következtében fokozatos fejlődésnek indultak, és amikor a helyi eszközök kimerültek, megalakította az EKE Háromszék vármegyei Osztályát, melynek feladata a megye természeti kincseit megismertetni és ezáltal a székelységnek közgazdasági fejlődését előmozdítani. Az osztály akkora tevékenységgel kezdte meg működését, hogy kirándulásai iránt országos érdeklődés volt, 300-nál több idegen elvivén hirét.”
1896-ban a Budapesten rendezett Országos Kongresszuson részt vesz az egész háromszéki osztály, Benedek János előadást tart.
1901-ben, amikor Kolozsváron megkezdik az EKE-múzeum szervezését, a már meglévő 1600 tárgyból 300 özvegy Cserey Jánosné adománya, akinek legnagyobb szerepe van a Székely Nemzeti Múzeum létrehozásában.
1902-ben – K. Fodor János írásából tudjuk – megyénkben már léteznek jelzett turistautak. Így a Sepsiszentgyörgyöt Sugásfürdővel összekötő, 10 km hosszú turistaút jelzése piros színű volt. A Sugásfürdőt Előpatakkal összekötő kétórás turistautat kék színnel jelezték a Szármány-pusztán keresztül, ahol a 920 m magas ponton levő kilátóból gyönyörködnek a Csukás, a Nagykőhavas, a Bucsecs, a Keresztényhavas és a a Királykő látványában. 1902. július 20-án az EKE tízéves fennállására szervezett ünnepi közgyűlésnek Sepsiszentgyörgy adott helyet. Kolozsvárról húszan vettek részt. A vendégeket ifj. Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy polgármestere mint a háromszéki EKE titkára fogadta. Az általa elkészített jegyzőkönyvből tudjuk, hogy jelen volt Potsa József is, akit az EKE tiszteletbeli tagjának választanak. Az országos kiállítás alkalmából Háromszék kitüntetést kap. Pénzzel segítik az Erdély Kalauza kiadvány és a Hankó-könyvek megjelenését. 1902. október 12-én Potsa József részt vesz a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésén, a Mátyás király szülőházában berendezett EKE-múzeum megnyitóján és Erzsébet lobogójának felavatásán. 1906. augusztus 19-én ifj. Herrmann Antal részt vesz a szovátai közgyűlésen, ahol jegyzőkönyvbe vették a Cserey Jánosné Zathureczky Emília halálára való emlékezést. 1908. január 17-én Potsa József halálával lezárul az egyesület életének eredményekben igen gazdag első szakasza, amely az EKE szintjén mintaosztályként volt nyilvántartva mint a közművelődési rendezvények szervezője, az idegenforgalom irányítója, tanulmányi kirándulások rendezője a Székely Mikó Kollégium diákjainak. Az utolsó újjáalapítást 25 évvel ezelőtt, 1992 áprilisában jegyeztük, olyan nevekkel, mint Gocz József, Kónya Ádám, Kisgyörgy Zoltán, Kakas Zoltán, valamint Dukrét Lajos és Jártó Gábor, akik ma is tagjai egyesületünknek. Erre emlékezünk április 3-án 18 órától ugyanott (a Gábor Áron Teremben), ahol 125 évvel ezelőtt létrejött a HEKE.
Dukrét Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 7.
Nyitva a kapu, ahol segítenek (Szociális szolgáltatások)
Vannak szülők, akik vakációban is szívesen viszik gyermekeiket reggelente a szociális napköziként ismert sepsiszentgyörgyi nappali központba, ahol reggel hat órától este hat óráig háromszor kapnak főétkezést és kétszer uzsonnát, amit a család nem tudna megadni. Az épület teljes felújítása miatt a létesítmény három és fél évig ideiglenes helyen működött, a márciusi avatót követően rendre benépesített központ tegnap tartott először nyílt napot.
Jelenleg húsz óvodás és kisiskolás élvezi a Gödri Ferenc utcai közösségi szolgáltatási komplexum nappali központjában az otthonos környezetet és a szeretetteljes ellátást, a vakációs programban mindkét korosztály reggeltől együtt töltheti a napot, egyébként az elemisták tanév közben csak délben érkeznek, ebédelnek, utána nevelők segítik őket a házi feladatok megoldásában. A nappali központ harminc férőhelyes, még tíz gyermeket tudnának fogadni rászoruló családokból.
Faragó Pálma egységvezető lapunknak elmondta, intézményük a gyermekelhagyás megelőzését célozza meg, és azokból a sokgyermekes családokból, szociálisan rászoruló, munkanélküli, gyermekeiket egyedül nevelő szülőktől fogadják be a gyermekeket az ingyenes nappali ellátásra, nevelésre, akik erre szűkös anyagi körülményeik miatt nem képesek, és ezért jött létre az épület egy másik felében működő anyás központ is, ahol olyan anyák és gyermekeik kapnak fél évig átmenetileg menedéket és teljes ellátást, akik valamilyen okból otthon nélkül maradtak. Jelenleg egy anyuka két gyermekkel, egy másik tizenegy éves kisfiával kényszerült a központba, előbbi csomagolóként dolgozik egy kereskedelmi cégnél, utóbbi munkanélküli, látogatásunk alkalmával csak vele találkozhattunk. A harminckét éves Ella készségesen mesélt történetéről. A kézdivásárhelyi gyermekotthonban nevelkedett lány korán átkerült az oltszemi kisegítő iskolába és állami gondozóba, nyolc osztály után újból visszahelyezték a céhes városba, ott végezte el a szakiskolát készruhakészítő szakon. Fiatalon szülte fiát, aki alig öt hónapos volt, amikor egy ideig az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonban kapott menedéket gyermekével, majd egy sepsikőröspataki élettársra akadt, és nyolc évvel ezelőtt megszületett közös kislányuk. Az elmúlt évekről Ella nem szívesen mesélt, azt mondta, az árvaházi gyermek mindig kivetett marad, akárhová megy, ő sem találta meg soha nyugodalmát, nemrég pedig a cérna elszakadt.
Ella elhagyta sepsikőröspataki párját és nyolcéves kislányát, akit elmondása szerint az apa nem engedett el vele, és a megyei kórház sürgősségén jelentkezett: „Nincs tovább, tegyenek, amit akarnak”. Onnan szociális munkás kísérte az anyás központba, jelenleg ott tölti napjait fiával együtt, és reménykedik, ha munkát kap, sorsa jobbra fordul.
A nappali központban és az anyás befogadóban is van még hely, ami azért különös, mert évekig az volt a gond, hogy nem tudnak mindenkit befogadni, és az építkezés miatti több mint három évig tartó nem megfelelő körülmények miatt sokan elpártoltak az intézménytől – ecseteli Faragó Pálma egységvezető. Szerinte a nevelőkből, pszichológusból, szociális munkásból álló személyzet és az épület felszereltsége, infrastruktúrája tökéletesen megfelel annak, hogy a szegény sorsú gyermekeket segítsék a fejlődésben, és az összetört, otthon nélkül maradt anyákat támogassák az új élet kezdésében. Hangsúlyozta, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság által fenntartott szolgáltatási komplexum célja azokat segíteni, akiknél fennáll a gyermekelhagyás kockázata, akik önerőből nem tudnak megbirkózni az életükben előforduló nehézségekkel.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Vannak szülők, akik vakációban is szívesen viszik gyermekeiket reggelente a szociális napköziként ismert sepsiszentgyörgyi nappali központba, ahol reggel hat órától este hat óráig háromszor kapnak főétkezést és kétszer uzsonnát, amit a család nem tudna megadni. Az épület teljes felújítása miatt a létesítmény három és fél évig ideiglenes helyen működött, a márciusi avatót követően rendre benépesített központ tegnap tartott először nyílt napot.
Jelenleg húsz óvodás és kisiskolás élvezi a Gödri Ferenc utcai közösségi szolgáltatási komplexum nappali központjában az otthonos környezetet és a szeretetteljes ellátást, a vakációs programban mindkét korosztály reggeltől együtt töltheti a napot, egyébként az elemisták tanév közben csak délben érkeznek, ebédelnek, utána nevelők segítik őket a házi feladatok megoldásában. A nappali központ harminc férőhelyes, még tíz gyermeket tudnának fogadni rászoruló családokból.
Faragó Pálma egységvezető lapunknak elmondta, intézményük a gyermekelhagyás megelőzését célozza meg, és azokból a sokgyermekes családokból, szociálisan rászoruló, munkanélküli, gyermekeiket egyedül nevelő szülőktől fogadják be a gyermekeket az ingyenes nappali ellátásra, nevelésre, akik erre szűkös anyagi körülményeik miatt nem képesek, és ezért jött létre az épület egy másik felében működő anyás központ is, ahol olyan anyák és gyermekeik kapnak fél évig átmenetileg menedéket és teljes ellátást, akik valamilyen okból otthon nélkül maradtak. Jelenleg egy anyuka két gyermekkel, egy másik tizenegy éves kisfiával kényszerült a központba, előbbi csomagolóként dolgozik egy kereskedelmi cégnél, utóbbi munkanélküli, látogatásunk alkalmával csak vele találkozhattunk. A harminckét éves Ella készségesen mesélt történetéről. A kézdivásárhelyi gyermekotthonban nevelkedett lány korán átkerült az oltszemi kisegítő iskolába és állami gondozóba, nyolc osztály után újból visszahelyezték a céhes városba, ott végezte el a szakiskolát készruhakészítő szakon. Fiatalon szülte fiát, aki alig öt hónapos volt, amikor egy ideig az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonban kapott menedéket gyermekével, majd egy sepsikőröspataki élettársra akadt, és nyolc évvel ezelőtt megszületett közös kislányuk. Az elmúlt évekről Ella nem szívesen mesélt, azt mondta, az árvaházi gyermek mindig kivetett marad, akárhová megy, ő sem találta meg soha nyugodalmát, nemrég pedig a cérna elszakadt.
Ella elhagyta sepsikőröspataki párját és nyolcéves kislányát, akit elmondása szerint az apa nem engedett el vele, és a megyei kórház sürgősségén jelentkezett: „Nincs tovább, tegyenek, amit akarnak”. Onnan szociális munkás kísérte az anyás központba, jelenleg ott tölti napjait fiával együtt, és reménykedik, ha munkát kap, sorsa jobbra fordul.
A nappali központban és az anyás befogadóban is van még hely, ami azért különös, mert évekig az volt a gond, hogy nem tudnak mindenkit befogadni, és az építkezés miatti több mint három évig tartó nem megfelelő körülmények miatt sokan elpártoltak az intézménytől – ecseteli Faragó Pálma egységvezető. Szerinte a nevelőkből, pszichológusból, szociális munkásból álló személyzet és az épület felszereltsége, infrastruktúrája tökéletesen megfelel annak, hogy a szegény sorsú gyermekeket segítsék a fejlődésben, és az összetört, otthon nélkül maradt anyákat támogassák az új élet kezdésében. Hangsúlyozta, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság által fenntartott szolgáltatási komplexum célja azokat segíteni, akiknél fennáll a gyermekelhagyás kockázata, akik önerőből nem tudnak megbirkózni az életükben előforduló nehézségekkel.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 14.
Ismeretszerzés, barangolás és vetélkedő
Gyümölcsöző testvérkapcsolatok
Az elmúlt héten Hagyományaink, meséink és legendáinkcímmel szervezett a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Gimnázium és testvériskolája, a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 30 tanulója és 4 kísérőtanára számára diáktábort Csomakőrösön. Ennek célja pedig, amint azt Kátai Zsuzsa és Kustán Tünde kísérőtanároktól megtudhattuk, az anyaországi és sepsiszentgyörgyi tanulóknak a háromszéki mesékkel, mondákkal és legendákkal való megismertetése, valamint a két testvériskola tanulói között már meglévő kapcsolatok elmélyítése volt.
Első nap a helyszínnel való ismerkedés után Dancs Attiláné, Annuska néni jóvoltából a gyerekek betekintést nyertek a rezgőnyárfa alapanyagú kalap készítésének rejtelmeibe. Innen a református templomba és a felújított Kőrösi Csoma Sándor Emlékházba vezetett az útjuk, ahol Bende Tamás helybéli lelkipásztor tartott nekik rögtönzött előadást a híres kutató és nyelvtudós életútjáról. Délután legendákat meséltek nekik, majd lerajzolták mindazt, amit a hallottakból lelki szemeikkel rögzítettek.
Másnap a megye nevezetességeivel való ismerkedés során elsőként a vulkáni utódműködés két kovásznai helyszínét, a Pokolsárt és Bene-mofettát keresték fel. Kézdivásárhelyi sétájukat az Incze László Céhtörténeti Múzeum megtekintésével kezdték, ahol Dimény Erika múzeumpedagógus gyerekközpontú tárlatbemutatójának köszönhetően, maradandó élményben részesültek. Végül a Gyűjtemények Házában kiállított tárgyakról Beke Ernő tartott nekik érdekfeszítő előadást.
Útjuk következő állomása a legendából már ismert felsőcsernátoni Ika vára volt, melynek látványa saját bevallásuk szerint, rendkívüli hatással volt a gyerekekre. Innen Dálnok mentek, ahol Dózsa György szobránál felidézték a nagy hadvezér és lázadó tetteit, majd Gábor Áron eresztevényi síremlékénél a székely szabadságharcosról és ágyúöntőről is megemlékeztek. A táborba a Rétyi Nyír érintésével érkeztek vissza fáradtan, de élményekkel feltarisznyálva.
Harmadnap a Mikes Kelemen és Kiss Manyi emlékét őrző Zágonba látogattak, majd Brassó következett, ahol nem csak az állatkertet, hanem az óvárost és kívülről a Fekete templomot is megtekintették.
Együttlétük negyedik napján a ragyogó napsütést kihasználva a sepsiszentgyörgyi strand nyújtotta élményeket is megízlelték, majd a fogadógyerekek szüleinek kíséretében városismerkedés következett.
Zárónap az elhangzott legendákhoz fűződő vetélkedőt szerveztek, majd kiértékelték annak eredményeit és átadták a jól megérdemelt okleveleket.
A résztvevők egyöntetű véleménye szerint, az ismeretek bővülésén túl a tábor legnagyobb hozadékát az együttlét öröme, a közösen megélt élmények és a hatásukra szövődő barátságok jelentették. A két iskola közötti immár több mint 20 éve tartó testvérkapcsolatot jövő esztendőben a sepsiszentgyörgyi gyerekek Kecskeméten történő nyaraltatása fűzi még szorosabbra.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Gyümölcsöző testvérkapcsolatok
Az elmúlt héten Hagyományaink, meséink és legendáinkcímmel szervezett a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Gimnázium és testvériskolája, a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 30 tanulója és 4 kísérőtanára számára diáktábort Csomakőrösön. Ennek célja pedig, amint azt Kátai Zsuzsa és Kustán Tünde kísérőtanároktól megtudhattuk, az anyaországi és sepsiszentgyörgyi tanulóknak a háromszéki mesékkel, mondákkal és legendákkal való megismertetése, valamint a két testvériskola tanulói között már meglévő kapcsolatok elmélyítése volt.
Első nap a helyszínnel való ismerkedés után Dancs Attiláné, Annuska néni jóvoltából a gyerekek betekintést nyertek a rezgőnyárfa alapanyagú kalap készítésének rejtelmeibe. Innen a református templomba és a felújított Kőrösi Csoma Sándor Emlékházba vezetett az útjuk, ahol Bende Tamás helybéli lelkipásztor tartott nekik rögtönzött előadást a híres kutató és nyelvtudós életútjáról. Délután legendákat meséltek nekik, majd lerajzolták mindazt, amit a hallottakból lelki szemeikkel rögzítettek.
Másnap a megye nevezetességeivel való ismerkedés során elsőként a vulkáni utódműködés két kovásznai helyszínét, a Pokolsárt és Bene-mofettát keresték fel. Kézdivásárhelyi sétájukat az Incze László Céhtörténeti Múzeum megtekintésével kezdték, ahol Dimény Erika múzeumpedagógus gyerekközpontú tárlatbemutatójának köszönhetően, maradandó élményben részesültek. Végül a Gyűjtemények Házában kiállított tárgyakról Beke Ernő tartott nekik érdekfeszítő előadást.
Útjuk következő állomása a legendából már ismert felsőcsernátoni Ika vára volt, melynek látványa saját bevallásuk szerint, rendkívüli hatással volt a gyerekekre. Innen Dálnok mentek, ahol Dózsa György szobránál felidézték a nagy hadvezér és lázadó tetteit, majd Gábor Áron eresztevényi síremlékénél a székely szabadságharcosról és ágyúöntőről is megemlékeztek. A táborba a Rétyi Nyír érintésével érkeztek vissza fáradtan, de élményekkel feltarisznyálva.
Harmadnap a Mikes Kelemen és Kiss Manyi emlékét őrző Zágonba látogattak, majd Brassó következett, ahol nem csak az állatkertet, hanem az óvárost és kívülről a Fekete templomot is megtekintették.
Együttlétük negyedik napján a ragyogó napsütést kihasználva a sepsiszentgyörgyi strand nyújtotta élményeket is megízlelték, majd a fogadógyerekek szüleinek kíséretében városismerkedés következett.
Zárónap az elhangzott legendákhoz fűződő vetélkedőt szerveztek, majd kiértékelték annak eredményeit és átadták a jól megérdemelt okleveleket.
A résztvevők egyöntetű véleménye szerint, az ismeretek bővülésén túl a tábor legnagyobb hozadékát az együttlét öröme, a közösen megélt élmények és a hatásukra szövődő barátságok jelentették. A két iskola közötti immár több mint 20 éve tartó testvérkapcsolatot jövő esztendőben a sepsiszentgyörgyi gyerekek Kecskeméten történő nyaraltatása fűzi még szorosabbra.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 18.
Barangolás Nemes Emil tanítóval
A Zsil-völgyéből indult, a bánya helyett a székelyudvarhelyi tanítóképzőt választotta, dolgozott nevelőként javítóintézetben és szakiskolában, közel négy évtizede tanító Sepsiszentgyörgy szociálisan leghátrányosabb lakónegyedének iskolájában. Nemes Emil nemcsak az osztályteremben tanít, hanem az általa szervezett vetélkedőkön, kirándulásokon, saját szerkesztésű feladatlapok, városismereti kisokosok révén. Egyfajta őre a diákok helyismeretének, mert úgy tartja, annak a helynek és múltjának ismerete, ahol élünk, a műveltség része, amit legjobban úgy lehet megszerezni, ha mi magunk barangoljuk be a tereket, temetőket, és jegyezzük le utcák, intézmények, híres emberek nevét, fedezzük fel a múlt nyomait. Idén vált nagykorúvá az általa kezdeményezett és szervezett Barangoló városismereti vetélkedő, a tizennyolcadik barangolás okán pedagógusi munkája különböző vetületeiről beszélgettünk.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lupényi iskolában elvégzett nyolcadik osztály után Nemes Emilt nem vették fel a petrozsényi ipari iskolába, mert a beiratkozási iratcsomójában nem szerepelt olyan orvosi igazolvány, ami szerint alkalmas föld alatti munkára. Egyik osztálytársa a székelyudvarhelyi tanítóképzőbe felvételizett, onnan jött az ötlet, hogy ő is ott próbálkozzék, és sikerült. Öt év múlva kapta kézhez tanítói oklevelét, és többedmagával a gyimesfelsőloki javítóintézetbe helyezték nevelőnek. 1974-től három évig, az intézet felszámolásáig végezte ezt a munkát, ami nem volt túl könnyű, hisz a többnyire analfabéta és magaviseletben nem igazán jeleskedő kiskorúak elég fejtörést okoztak a fiatal nevelőnek. Utána Gidófalván tanított egy évig, majd újabb három esztendőre nevelői állásba helyezték a sepsiszentgyörgyi 1-es Ipari Líceumba, a jelenlegi Puskás Tivadar Szakközépiskolába. Elmondása szerint itt fel tudta használni javítóintézeti tapasztalatait. „Nagyon büszke vagyok azokra az évekre, mert ott Bagoly Vilmos bácsival, aki szintén nevelő volt, rendet tudtunk tartani. Sok mindent tanultam tőle és egymást kiegészítettük. Háromszáz fiú tanult az iskolában, köztük a hodákiak is, igazi kihívás volt fegyelmet tartani.”
A véglegesítő vizsgára készülve Nemes Emil délelőtt helyettesként tanított a Csíki negyedi Gödri Ferenc Általános Iskolában, délután és éjszaka továbbra is nevelő volt a Puskás-iskolában. Kutasi László volt a Csíki negyedi iskola igazgatója, akit az ott tanító tanárokkal együtt példaképének tartott. Szeretettel emlékszik az iskola jeles pedagógusaira, köztük Török Brigittára, Botos Irénre, Fejér Ákosra. „Erős közösség volt, ott ragadtam.” A legjobbak a városba költöztek
Nagyot változott a Csíki negyed lakosságának és ezáltal az iskola diákságának is az összetétele, amikor a kétgyermekes családok háromszobás tömbházlakást kaptak a városközponthoz közeli részeken – magyarázza a tanító. A nyolcvanas években még F osztály is működött egy évfolyamon, a legnagyobb létszám ezerkétszáz volt, majd lassan fogyni kezdett a diákság. „Második osztályban a románok számára írt tankönyvből tanítottuk a románt, rengeteg hazafias verssel, nehéz volt megtanítani, hogy értsék is a gyermekek a mondanivalót, harmadik osztályban románul tanítottuk a megye földrajzát, negyedikben a földrajzot és Románia történelmét kellett románul tanítani. Lecsökkent a létszám és megváltozott a gyermekanyag, főként a szociálisan hátrányos helyzetű családok maradtak a Csíki negyedben, és tudtuk, hogy csak a mi munkánkra alapozhatunk, mert otthon nem igazán segítették a gyermekeket a tanulásban. Ott az osztályban kellett begyakoroltatnunk a feladatokat, házi feladatot nem igazán adhattunk” – magyarázza a tanító.
Ami a családok szociális helyzetét illeti, nem sokat változott az elmúlt huszonhét esztendőben, ma sem könnyű tanítani a Gödri Ferenc Általános Iskolában. Nemes Emil szerint a legnagyobb nehézséget a roma gyermekek hiányzása jelenti, járnak egy-két hetet, majd hiányoznak hármat, és a tanítónak készen kell lennie, hogy mindenkivel ott folytassa, ahol abbahagyták. Jegyzi, hogy tudásban, ki hol tart, és amikor hosszú hiányzás után a kisdiák megjelenik, abból indul ki, amit azelőtt tudott. Ha ez nem működik, egy-két nap visszaszoktatás következik és felzárkóztatás. Ilyenkor borul az előre elkészített terv, ahhoz kell igazodni, ami van. Rövidíti a tananyagot és alaposan begyakoroltatja a feladatokat. Kurutty és a többiek
Mivel a Csíki negyedi pedagógusok arra nem számíthatnak, hogy tanítványaik történelmi, irodalmi, földrajzi, környezeti ismeretei a szülőkkel töltött időben bővül, rájöttek, hogy a tananyagon kívüli plusz tudást is iskolaközelben kell nyújtaniuk. Nemes Emil közel húsz éve kapcsolódott be diákjaival a Csíkszentdomokosról indult Kurutty általános műveltségi versenybe, a felkészülés alatt a tanulók sok új ismeret birtokába jutnak matematika, anyanyelv, idegen nyelv, természetismeret, művészetek, híres emberek élete és munkássága tárgykörben. A Barangoló városismereti vetélkedő születéséről elmondta, hogy tulajdonképpen az igény szülte. A Csíki negyedi iskolának huszonöt éve partneriskolája a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola, a két tanintézmény évente felváltva látogatja egymást, és Nemes Emil egyszer csak úgy döntött, a vendégeknek illik megmutatni a város nevezetességeit, de legjobb, ha ezt a diákok bevonásával teszik. Ehhez elsősorban nekik kell megismerni az utcák nevét, a műemlék épületeket és emlékműveket, az utcák és intézmények névadóinak tevékenységét és ezeken keresztül Sepsiszentgyörgy történetét. Nemes Emil 2009-ben saját szerkesztésű segédanyagot adott a diákok kezébe, a száztizennyolc feladatot tartalmazó kiadvánnyal arra ösztönözte a tanulókat, hogy lexikonokat forgatva, a város utcáit járva-kutatva megismerjék lakóhelyük minden szegletét. Évente húsznál is több csapat vesz részt a város¬ismereti vetélkedőn, idén több mint nyolcvanan barangoltak.
Nemes Emil szerint az elmúlt években sok jó kiadvány született a városról, de elsősorban felnőttek számára, kevés az olyan helytörténeti, helyismereti gyűjtemény, mely gyermekeknek szól. Ennek pótlására kezdte összeállítani a Városismereti kisokost, amelynek idén a hatodik számát adta ki, központi témája: címereink. Ebben feladatokat közöl az idén 470 éves református vártemplommal kapcsolatban, a református temetőben nyugvó szabadságharcosokról, neves családok címereit érintően, valamint a kopjafasorról. Hűség az iskolához
Kisebb kopjákat, emlékplaketteket ő maga is farag, a gyimesfelsőloki javítóintézetben vette kezébe először a vésőt. Ott tizennyolcféle szakmát tanítottak, hogy amikor a nagykorúvá váló fiatalok elhagyják az intézetet, értsenek valamihez, el tudják kezdeni az életüket. Többek között ő készítette el a Romániai Magyar Pedagógusok 1991-es sepsiszentgyörgyi alakulására emlékeztető emléktáblát, amelyet a 2012-ben, kissé késve tartott húszéves évforduló alkalmával helyeztek el a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében. Diákjait is tanítja faragni az iskolában működő délutáni felzárkóztató programban, és időnként elviszi őket az amatőr képzőművészek kiállításaira. Ünnepek alkalmával szívesen indul el tanítványaival templomba, szabadtéri rendezvényre, de olykor az is gond, hogy a gyermekek tréning helyett fehér ingben, fekete nadrágban jelenjenek meg, ezt nem minden család tudja megengedni magának. Bár a Csíki negyedi gyermekek nagy része szegénysorban él, sok a rendezetlen család, a Gödri Ferenc-iskola pedagógusai igyekeznek jó kapcsolatot fenntartani a szülőkkel. Van, akivel lehet, és van, akivel nem – mondja Nemes Emil. „Nem könnyű terep, itt az is elégtétel, ha sikerül véghezvinni azt, amit az ember eltervez. Nem vágyom dicséretre, bár érdemfizetésem mindig volt, talán valahol értékelték a munkámat.” Ami így is van, 2011-ben az RMPSZ háromszéki szervezete életműdíjjal tüntette ki, 2014-ben az országos pedagógusszövetség a Barangoló városismereti kisokos szerkesztéséért részesítette elismerésben.
Mehetett volna, de nem vágyott elitiskolába, Csíki negyedi lakóként ismeri és érti annak a közösségnek az életvitelét, nehézségeit, tudja, hogyan kell kezelni a peremre szorult közösség gyermekeit. Tanítani akar iskolában és iskolán kívül, de nemcsak a tananyagot, hanem minden olyant, ami az életben hasznos. Úgy tartja, a gyermekeknek gyakorlati tudásra van szükségük, valamint arra, hogy ismerjék az élet törvényeit, és azokat tartsák be. Szerinte a pedagógus dolga, hogy erre az útra terelje tanítványait, és főként szeresse őket.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Zsil-völgyéből indult, a bánya helyett a székelyudvarhelyi tanítóképzőt választotta, dolgozott nevelőként javítóintézetben és szakiskolában, közel négy évtizede tanító Sepsiszentgyörgy szociálisan leghátrányosabb lakónegyedének iskolájában. Nemes Emil nemcsak az osztályteremben tanít, hanem az általa szervezett vetélkedőkön, kirándulásokon, saját szerkesztésű feladatlapok, városismereti kisokosok révén. Egyfajta őre a diákok helyismeretének, mert úgy tartja, annak a helynek és múltjának ismerete, ahol élünk, a műveltség része, amit legjobban úgy lehet megszerezni, ha mi magunk barangoljuk be a tereket, temetőket, és jegyezzük le utcák, intézmények, híres emberek nevét, fedezzük fel a múlt nyomait. Idén vált nagykorúvá az általa kezdeményezett és szervezett Barangoló városismereti vetélkedő, a tizennyolcadik barangolás okán pedagógusi munkája különböző vetületeiről beszélgettünk.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lupényi iskolában elvégzett nyolcadik osztály után Nemes Emilt nem vették fel a petrozsényi ipari iskolába, mert a beiratkozási iratcsomójában nem szerepelt olyan orvosi igazolvány, ami szerint alkalmas föld alatti munkára. Egyik osztálytársa a székelyudvarhelyi tanítóképzőbe felvételizett, onnan jött az ötlet, hogy ő is ott próbálkozzék, és sikerült. Öt év múlva kapta kézhez tanítói oklevelét, és többedmagával a gyimesfelsőloki javítóintézetbe helyezték nevelőnek. 1974-től három évig, az intézet felszámolásáig végezte ezt a munkát, ami nem volt túl könnyű, hisz a többnyire analfabéta és magaviseletben nem igazán jeleskedő kiskorúak elég fejtörést okoztak a fiatal nevelőnek. Utána Gidófalván tanított egy évig, majd újabb három esztendőre nevelői állásba helyezték a sepsiszentgyörgyi 1-es Ipari Líceumba, a jelenlegi Puskás Tivadar Szakközépiskolába. Elmondása szerint itt fel tudta használni javítóintézeti tapasztalatait. „Nagyon büszke vagyok azokra az évekre, mert ott Bagoly Vilmos bácsival, aki szintén nevelő volt, rendet tudtunk tartani. Sok mindent tanultam tőle és egymást kiegészítettük. Háromszáz fiú tanult az iskolában, köztük a hodákiak is, igazi kihívás volt fegyelmet tartani.”
A véglegesítő vizsgára készülve Nemes Emil délelőtt helyettesként tanított a Csíki negyedi Gödri Ferenc Általános Iskolában, délután és éjszaka továbbra is nevelő volt a Puskás-iskolában. Kutasi László volt a Csíki negyedi iskola igazgatója, akit az ott tanító tanárokkal együtt példaképének tartott. Szeretettel emlékszik az iskola jeles pedagógusaira, köztük Török Brigittára, Botos Irénre, Fejér Ákosra. „Erős közösség volt, ott ragadtam.” A legjobbak a városba költöztek
Nagyot változott a Csíki negyed lakosságának és ezáltal az iskola diákságának is az összetétele, amikor a kétgyermekes családok háromszobás tömbházlakást kaptak a városközponthoz közeli részeken – magyarázza a tanító. A nyolcvanas években még F osztály is működött egy évfolyamon, a legnagyobb létszám ezerkétszáz volt, majd lassan fogyni kezdett a diákság. „Második osztályban a románok számára írt tankönyvből tanítottuk a románt, rengeteg hazafias verssel, nehéz volt megtanítani, hogy értsék is a gyermekek a mondanivalót, harmadik osztályban románul tanítottuk a megye földrajzát, negyedikben a földrajzot és Románia történelmét kellett románul tanítani. Lecsökkent a létszám és megváltozott a gyermekanyag, főként a szociálisan hátrányos helyzetű családok maradtak a Csíki negyedben, és tudtuk, hogy csak a mi munkánkra alapozhatunk, mert otthon nem igazán segítették a gyermekeket a tanulásban. Ott az osztályban kellett begyakoroltatnunk a feladatokat, házi feladatot nem igazán adhattunk” – magyarázza a tanító.
Ami a családok szociális helyzetét illeti, nem sokat változott az elmúlt huszonhét esztendőben, ma sem könnyű tanítani a Gödri Ferenc Általános Iskolában. Nemes Emil szerint a legnagyobb nehézséget a roma gyermekek hiányzása jelenti, járnak egy-két hetet, majd hiányoznak hármat, és a tanítónak készen kell lennie, hogy mindenkivel ott folytassa, ahol abbahagyták. Jegyzi, hogy tudásban, ki hol tart, és amikor hosszú hiányzás után a kisdiák megjelenik, abból indul ki, amit azelőtt tudott. Ha ez nem működik, egy-két nap visszaszoktatás következik és felzárkóztatás. Ilyenkor borul az előre elkészített terv, ahhoz kell igazodni, ami van. Rövidíti a tananyagot és alaposan begyakoroltatja a feladatokat. Kurutty és a többiek
Mivel a Csíki negyedi pedagógusok arra nem számíthatnak, hogy tanítványaik történelmi, irodalmi, földrajzi, környezeti ismeretei a szülőkkel töltött időben bővül, rájöttek, hogy a tananyagon kívüli plusz tudást is iskolaközelben kell nyújtaniuk. Nemes Emil közel húsz éve kapcsolódott be diákjaival a Csíkszentdomokosról indult Kurutty általános műveltségi versenybe, a felkészülés alatt a tanulók sok új ismeret birtokába jutnak matematika, anyanyelv, idegen nyelv, természetismeret, művészetek, híres emberek élete és munkássága tárgykörben. A Barangoló városismereti vetélkedő születéséről elmondta, hogy tulajdonképpen az igény szülte. A Csíki negyedi iskolának huszonöt éve partneriskolája a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola, a két tanintézmény évente felváltva látogatja egymást, és Nemes Emil egyszer csak úgy döntött, a vendégeknek illik megmutatni a város nevezetességeit, de legjobb, ha ezt a diákok bevonásával teszik. Ehhez elsősorban nekik kell megismerni az utcák nevét, a műemlék épületeket és emlékműveket, az utcák és intézmények névadóinak tevékenységét és ezeken keresztül Sepsiszentgyörgy történetét. Nemes Emil 2009-ben saját szerkesztésű segédanyagot adott a diákok kezébe, a száztizennyolc feladatot tartalmazó kiadvánnyal arra ösztönözte a tanulókat, hogy lexikonokat forgatva, a város utcáit járva-kutatva megismerjék lakóhelyük minden szegletét. Évente húsznál is több csapat vesz részt a város¬ismereti vetélkedőn, idén több mint nyolcvanan barangoltak.
Nemes Emil szerint az elmúlt években sok jó kiadvány született a városról, de elsősorban felnőttek számára, kevés az olyan helytörténeti, helyismereti gyűjtemény, mely gyermekeknek szól. Ennek pótlására kezdte összeállítani a Városismereti kisokost, amelynek idén a hatodik számát adta ki, központi témája: címereink. Ebben feladatokat közöl az idén 470 éves református vártemplommal kapcsolatban, a református temetőben nyugvó szabadságharcosokról, neves családok címereit érintően, valamint a kopjafasorról. Hűség az iskolához
Kisebb kopjákat, emlékplaketteket ő maga is farag, a gyimesfelsőloki javítóintézetben vette kezébe először a vésőt. Ott tizennyolcféle szakmát tanítottak, hogy amikor a nagykorúvá váló fiatalok elhagyják az intézetet, értsenek valamihez, el tudják kezdeni az életüket. Többek között ő készítette el a Romániai Magyar Pedagógusok 1991-es sepsiszentgyörgyi alakulására emlékeztető emléktáblát, amelyet a 2012-ben, kissé késve tartott húszéves évforduló alkalmával helyeztek el a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében. Diákjait is tanítja faragni az iskolában működő délutáni felzárkóztató programban, és időnként elviszi őket az amatőr képzőművészek kiállításaira. Ünnepek alkalmával szívesen indul el tanítványaival templomba, szabadtéri rendezvényre, de olykor az is gond, hogy a gyermekek tréning helyett fehér ingben, fekete nadrágban jelenjenek meg, ezt nem minden család tudja megengedni magának. Bár a Csíki negyedi gyermekek nagy része szegénysorban él, sok a rendezetlen család, a Gödri Ferenc-iskola pedagógusai igyekeznek jó kapcsolatot fenntartani a szülőkkel. Van, akivel lehet, és van, akivel nem – mondja Nemes Emil. „Nem könnyű terep, itt az is elégtétel, ha sikerül véghezvinni azt, amit az ember eltervez. Nem vágyom dicséretre, bár érdemfizetésem mindig volt, talán valahol értékelték a munkámat.” Ami így is van, 2011-ben az RMPSZ háromszéki szervezete életműdíjjal tüntette ki, 2014-ben az országos pedagógusszövetség a Barangoló városismereti kisokos szerkesztéséért részesítette elismerésben.
Mehetett volna, de nem vágyott elitiskolába, Csíki negyedi lakóként ismeri és érti annak a közösségnek az életvitelét, nehézségeit, tudja, hogyan kell kezelni a peremre szorult közösség gyermekeit. Tanítani akar iskolában és iskolán kívül, de nemcsak a tananyagot, hanem minden olyant, ami az életben hasznos. Úgy tartja, a gyermekeknek gyakorlati tudásra van szükségük, valamint arra, hogy ismerjék az élet törvényeit, és azokat tartsák be. Szerinte a pedagógus dolga, hogy erre az útra terelje tanítványait, és főként szeresse őket.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 6.
Húsz önálló oktatási intézmény
Kós Károly nélkül
Sepsiszentgyörgy tanácsa rendkívüli ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely iskolahálózati tervét a 2018–2019-es tanévre. A testület magyar ellenzéki pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői tartózkodtak a szavazásnál.
Az EMNP nem akarta elutasítani a tervezetet, mert „nagyjából jó”, de elfogadni sem tudta, mert az a jelenlegi állapotot konzerválja, amelyben a Kós Károly Iskolaközpont nem önálló intézmény. – Ha mi a bíróságon azért perelünk, hogy ismét önálló intézmény legyen a Kós Károly Iskolaközpont, akkor nem támogathattunk egy olyan tervezetet, amelyben ez továbbra is a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe tartozik – magyarázta Bálint József. Az EMNP megyei elnöke változatlanul abban bízik, hogy a bíróság megsemmisíti a helyi tanács határozatát, amellyel – „a törvényes procedúra áthágásával” – 2017. szeptember 1-jétől megszüntette a Kós Károly Iskolaközpontot.
Az elfogadott iskolahálózat húsz jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt jelent. Ebből négy óvoda: Benedek Elek, Csipike, Gulliver, Hófehérke; öt gimnázium: Ady Endre, Gödri Ferenc, Néri Szent Fülöp, Nicolae Colan és Váradi József; nyolc líceum: Plugor Sándor, Református Kollégium, Mikes Kelemen, Székely Mikó, Mihai Viteazul, Puskás Tivadar, Berde Áron és Constantin Brâncuşi. Önálló intézményként működik még a sportiskola, a Gyerekek Palotája és a Tehetséggondozó Központ. Két bölcsőde, tíz óvoda és három iskola ezen intézmények alárendeltségébe tartozik. A kormány vonatkozó rendeletének megfelelően a helyi tanácsoknak december 12-ig kell jóváhagyniuk az iskolahálózatokat, amelyekre a tanfelügyelőség dolgozza ki a beiskolázási tervet. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kós Károly nélkül
Sepsiszentgyörgy tanácsa rendkívüli ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely iskolahálózati tervét a 2018–2019-es tanévre. A testület magyar ellenzéki pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői tartózkodtak a szavazásnál.
Az EMNP nem akarta elutasítani a tervezetet, mert „nagyjából jó”, de elfogadni sem tudta, mert az a jelenlegi állapotot konzerválja, amelyben a Kós Károly Iskolaközpont nem önálló intézmény. – Ha mi a bíróságon azért perelünk, hogy ismét önálló intézmény legyen a Kós Károly Iskolaközpont, akkor nem támogathattunk egy olyan tervezetet, amelyben ez továbbra is a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe tartozik – magyarázta Bálint József. Az EMNP megyei elnöke változatlanul abban bízik, hogy a bíróság megsemmisíti a helyi tanács határozatát, amellyel – „a törvényes procedúra áthágásával” – 2017. szeptember 1-jétől megszüntette a Kós Károly Iskolaközpontot.
Az elfogadott iskolahálózat húsz jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt jelent. Ebből négy óvoda: Benedek Elek, Csipike, Gulliver, Hófehérke; öt gimnázium: Ady Endre, Gödri Ferenc, Néri Szent Fülöp, Nicolae Colan és Váradi József; nyolc líceum: Plugor Sándor, Református Kollégium, Mikes Kelemen, Székely Mikó, Mihai Viteazul, Puskás Tivadar, Berde Áron és Constantin Brâncuşi. Önálló intézményként működik még a sportiskola, a Gyerekek Palotája és a Tehetséggondozó Központ. Két bölcsőde, tíz óvoda és három iskola ezen intézmények alárendeltségébe tartozik. A kormány vonatkozó rendeletének megfelelően a helyi tanácsoknak december 12-ig kell jóváhagyniuk az iskolahálózatokat, amelyekre a tanfelügyelőség dolgozza ki a beiskolázási tervet. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)