Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Goțiu, Mihai
8 tétel
2015. február 27.
Közvitát tartottak Kolozsváron a multikulturalizmusról
Multikulturalizmus témában szervezett közvitát a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport csütörtökön a kolozsvári Ecsetgyárban.
A polgármesteri hivatalt Emil Boc városvezető helyett két beosztottja, Adrian Chircă és Dana Apan képviselte a beszélgetésen a szervezők által szerkesztőségünknek küldött közlemény szerint.
Rajtuk kívül részt vettek a magyar és román közélet neves képviselői is, mint például Sabin Gherman, Eckstein-Kovács Péter, Szőcs Sándor, Csoma Botond vagy Mihai Goțiu.
A beszélgetés két nyelven folyt szinkrontolmáccsal és moderálással, így a felszólalók között többen is éltek azzal lehetőséggel, hogy magyarul szóljanak hozzá a beszélgetéshez.
„A vita céljai megvalósultak, az erdélyi román és magyar sajtó foglalkozott az üggyel, egy hangulatos és tartalmas beszélgetés alakult ki, amelyben úgy szakemberek, mint egyszerű résztvevők is elmondták a véleményüket. A városháza is képviseltette magát – ez jelzi, hogy a Musai-Muszáj kezdeményezés a nyilvánosság erejével képes volt a polgármesteri hivatal ingerküszöbét megütni, a képviselők pedig nem tudták megvédeni a Boc-féle tábla-politikát: mind a jogi, mind a társadalomtudományi, mind a morális érvek szintjén megsemmisültek a polgármesteri hivatal képviselete által prezentált érvek” – áll a közleményben.
A közvita teljes mértékben újszerű a kolozsvári román és magyar társadalomnak egyaránt, mert hasonló többnyelvű konzultációt sem az RMDSZ, sem más politikai pártok, sem mások nem tartottak korábban – közölte a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport, amelynek tagjai csütörtökön folytatják a figyelemfelkeltő flashmobokat, amelyre mindenkit várnak. Ez a mozgalom Facebook-oldalán lesz meghirdetve. Egy hónap múlva, március utolsó csütörtökjén ismét közvitára hívják a kolozsváriakat.
Krónika (Kolozsvár)

Csak kijelentések szintjén létezik Kolozsváron a multikulturalitás?
A kolozsvári deklaratív multikulturalitással foglalkozó közvitán a városvezetés képviselői is megjelentek.
Halvány érveket hozott fel a kolozsvári városvezetés képviseletében megjelent Adrian Chircă polgármesteri tanácsos és Diana Apan, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa szóvivője azon a közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében csütörtökön az Ecsetgyárban.
A Musai-Muszáj.ro oldalon jelenleg közönségszavazás zajlik arról, hogy melyik volt a hónap legintoleránsabb intézménye és személye. A CKK Intolerancia díjra itt lehet szavazni.A vitát Szakáts István, az Ecsetgyár elnöke moderálta, aki elmesélte, hogy amióta Kolozsváron él – 1987 óta – folyamatosan azt hallotta, hogy a kolozsvári magyarok és románok között nincs igazából feszültség, azt csak a politikai osztály gerjeszti. Szakáts elmondta, megpróbálta kihámozni, hogy ez tényleg így van-e, és arra jutott, hogy ez annyiban nem igaz, hogy generációkként vannak traumák, felgyűlt negatív tapasztalatok, amelyek meghatározzák az esetleges negatív viszonyulást a másik közösség fele.
Azonban azt is elmondta, hogy szerinte a kolozsvári „nép” mindig is előrébb járt a multikulturalitás kérdésében, mint a lakosság nagy része. Szerinte a politikum reprodukál egy olyan diskurzust, ami már nem aktuális.
Ezután Szőcs Sándor Attila beszélt, a kétnyelvű táblák perét kezdeményező, hollandiai alapítású kisebbségjogi civil szervezet, a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány elnöke. Szerinte az együttélést a múlt traumái teszik nehézzé, a történelmi események és azoknak a negatív tapasztalatai. Szőcs hangsúlyozta, hogy az egykor Kolozsvárra nagyobb mértékben jellemző sovinizmus kevésbé meghatározó ma. Szerinte az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség, és inkább a hatóságok viszonyulása jelenti a problémát.
Szőcs azt mondta, hogy igazából nem csak a magyar kisebbséget diszkriminálják a hatóságok, hanem minden egyes kisebbséget. Szerinte nehezebb lehet egy román nemzetiségűnek feldolgozni azt, hogy a hatóságok még az olyan esetekben is, mint egy személyazonossági igazolvány kicseréltetése, úgy kezelik az adófizető polgárt, mintha ő lenne a hibás azért, hogy lejárt az okmánya érvényessége.
Szőcs szerint az egésznek a lényege annyi, hogy ez azért történhet meg, mert hagyjuk, hogy megtörténjen. „Ha nem állunk ellent, akkor elveszik a levegőnket” – mondta.
Szőcs elmondta, hogy a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos per résztvevőjeként olyan érvelésekkel szembesült, mint például az, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál fog többet kérni”, valamint azzal a feltételezéssel is találkozott, hogy a több joggal rendelkező kisebbség a hatóságok ellen fog fordulni. Szerinte az ilyen gondolkodás politikailag nem korrekt.
„A per alatt olyan érveket hallottam, hogy abban az esetben, ha Kolozsvárt is kiírnák a táblákon, akkor a kolozsvári románokat ez zavarná. Ez azonban nem egy ilyen kérdés, ugyanis ennek a jognak az alkalmazását nemzetközi szerződések szögezik le.
Nem lehet referendummal rendezni egy ilyen kérdést, ugyanis nem az számít, hogy egyik vagy másik fél mit gondol a kérdésről, szerződésbe foglalt vállalásokról lévén szó” – magyarázta Szőcs.
Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári RMDSZ-es polgármester-jelölt folytatta a beszélgetést, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétnyelvű táblácskák szóhasználat zavaró, hisz városjelző táblákról van szó, nem valami táblácskákról.
„Arról van szó, hogy tiszteljük meg magunkat és a városban élő embereket. Városvezetésként is fontos lenne, hogy kíváncsi legyél a másik közösségre, valamint hogy pozitívan viszonyulj hozzá” – mondta. Szerinte a magyar-román együttélés lerágott csont, ugyanis égetőbb kérdés a romák integrációja, valamint az a multikulturalitás, amit az egész világból ideérkező egyetemisták jelentenek.
A következőkben Csoma Botond, RMDSZ-es kolozsvári tanácsos beszélt, aki elmondta, hogy 2006-tól tagja a városvezetésnek, amióta számtalanszor kérték a városjelző táblákat a városvezetéstől. Elmondta, hogy létezik egy 2002-es tanácshatározat, amelyik kimondja a kétnyelvű táblák kitételének a kötelezettségét. Az ennek a betartására vonatkozó kérések kapcsán megemlítette a Sorin Apostu volt polgármesternek átnyújtott 13 pontot, valamint az aláírásgyűjtéseket, amiket eszközöltek ezért.
Elmondta, hogy 2004 óta, mióta eltűnt Gheorghe Funar volt polgármester a színről, jelentősen javultak az interetnikus viszonyok a városban.
„Úgy látom, hogy a román politikusok úgy érzik, hogy ha engedményeket tesznek a magyaroknak, akkor szavazatokat fognak veszíteni, én azonban nem hiszem, hogy egy román politikai vezető belebukna abba, ha megpróbálná a többnyelvűséget alkalmazni.
Én remélem, hogy az elkövetkezőben sikerül egy modus vivendit kialakítani. És azt is remélem, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel eredményt is tudunk elérni” – mondta. Bakk Miklós politológus visszautalt Szakáts vitaindítójára, egyetértve azzal, hogy a nép előrébb jár a multikulturalitásban, mint a politikusai.
Azonban szerinte azt is kell hangsúlyozni, hogy a politikusok felelősek azért, hogy a nép milyen traumákat éltet, és nem akarják ezt a felelősséget tudomásul venni.
Visszautalva a Csoma Botond által említett interetnikus viszonyokra, arra hívta fel a figyelmet, hogy bővíteni kellene a használt fogalmak skáláját. „A nyelvek egymás mellett élése és egyenjogúsága kellene legyen az alap. Ilyen példa Brüsszel városa, amely teljes mértékben kétnyelvű. Még akkor is, ha a flamandok csak 10% körül vannak. Ott az integráció nem a flamand-vallon együttélés kérdése, hanem a más kultúrájú bevándorolóké” – mondta.
A nyelvek egyenlőségének a kérdése kapcsán visszautalt Szilágyi N. Sándor nyelvtörvényjavaslatára, amelynek értelmében mindenkinek joga van anyanyelvét használni. „A románoknak is joga van, de mindenki másnak is. Tehát mindenki az anyanyelvét használhatja, és nem az állam hivatalos nyelvét” – magyarázta.
Geréd Imre RMDSZ-es kolozsvári tanácsos azzal folytatta a beszélgetést, hogy arra hívta fel a figyelmet, hogy Kolozsváron egy kiélezett helyzet alakult ki, mert az RMDSZ-nek nem volt partnere ezeknek az ügyeknek az átvitelében.
„Amikor egy városi tanácsban indulatokat tud kelteni az, hogy Petőfi Sándorról nevezünk el egy utcát, ami Avram Iancu volt, azt látjuk, hogy a többségi kollégák és a mi értelmezésünkben távol áll az, hogy mi elfogadott, és mi nem” – mondta Geréd.
Ezután Horia Nasra, a kolozsvári PSD szóvivője kért szót. Elmondta, hogy a PSD-n belül sem mindenki ért egyet minden határozattal, így például ő sem a verespataki aranybánya beindításával kapcsolatos PSD-állásponttal, se a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester leváltására vonatkozó PSD-s kezdeményezéssel nem értett egyet.
Szerinte a PSD az európai baloldal fele próbál irányulni, miközben a nacionalizmus megtestesítőjének látják. Elmondta, azt szeretnék, hogy látható legyen az, hogy a PSD-ben is vannak, akik nem értenek egyet mindennel, amit a PSD képvisel.
Szőcs Sándor folytatta a beszélgetést. Szerinte a nyelvi jogok intézménye azért fontos, mert csak ezek segítségével képes egy kisebbség megtartani az identitását. „Ha nem gyakorolhatják az anyanyelvüket, akkor a kisebbség kevésbé kulturált tagjai asszimilálódnak.
A PSD-s hozzászólónak válaszolva elmondta, hogy ő is ismer olyan PSD-seket, akik nyitottak a kisebbségekkel szemben.
„A probléma az egésszel az, hogy Funar legalább őszinte volt. Lehetett tudni az, hogy mire lehet számítani tőle. A polgármesteri hivatalon azonban nem nagyon ismeri ki magát az ember.
Sokan okolják az emberek az RMDSZ-t, hogy miért nem tett többet. Azonban szerintem ők örvendtek, hogy még megvan az a 2002-es tanácshatározat, nem érvénytelenítették, ugyanis így legalább volt, amire hivatkozniuk” – mondta.
Csoma Botond az aranyosgyéresi példával illusztrálta azt, hogy Romániában mennyire ellentmondóak tudnak lenni a bírósági ítéletek.
„Aranyosgyéresen három éve megszavazták a többnyelvű várostáblákat. Azt az akkori prefektus megtámadta, és első fokon nyert. A fellebbezés után másodfokon veszített. Ezután egy magánszemély támadta meg, és akkor ugyanaz a bíróság másodfokon a magánszemélynek adott igazat. Tudjuk ugyanis, hogy Romániában a joggyakorlat nem jogforrás” – magyarázta Csoma.
Tunyogi Béla azt a kérdést tette fel, hogy miért kellett egy holland szervezet jöjjön, és pert kezdeményezzen, valamint hogy miért kellett ezáltal lehetőséget adni arra, hogy emiatt utasíthassák el a kérést. Feltette azt a kérdést is, hogy miért nem fog össze a kolozsvári magyarság, valamint, hogy a politikusok miért sorolják ilyenkor, hogy mennyi mindent tettek, ha abból nem látszik semmi.
„Miért van az, hogy ahol többség van, ott a vezetők nem értesítik az embereket, hogy például joguk van beadni magyarul egy kérést?” – tette fel a kérdést.
Borzási Sarolta, a SHARE Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke folytatta a beszélgetést, arra hívva fel a figyelmet, hogy a román és a magyar közösség között nyelvi korlátok vannak, és legtöbbször a románok egyszerűen nem értik a magyar közösségen belüli közhangulatot.
„A román kollégám nem érti a magyar sajtót. Az a tapasztalatom, hogy a román közösség egyáltalán nem beszéli a magyar nyelvet. Van olyan eset, hogy érti ugyan valamennyire, de nem olvas, tájékozódik ezen a nyelven.
Én úgy látom, hogy emiatt egymás mentalitását se értjük meg. Én valamennyire talán megértem a román mentalitást, de vice-versa nem hiszem, hogy ez így lenne” – mondta. Hozzátette, nem érti, hogy miért lehet az, hogy ennyi akadálya van annak, hogy a magyart idegen nyelvként tanulhassák a románok egy egyetemi központban.
Ezután Elek Ronáld kolozsvári lakos kért szót. Először Csoma Botondnak tette fel azt a kérdést, hogy milyen stádiumban vannak a helyi szervezetben a tárgyalások az elvesztett per kapcsán, valamint azt, hogy mit fog tenni az RMDSZ-frakció, ha elveszítik a pert.
Szőcs Attila válaszolt Tunyogi kérdésére, kifejtve véleményét, miszerint mindig nyugatról jönnek az olyan elvekkel, mint kisebbségi vagy emberi jogok, hogy civilizáljanak.
Szőcs elmondta, hogy mikor a fellebbezést tárgyalták, akkor a polgármesteri hivatal képviselője felállt, és elmondta a holland alapítványra, mint felperesre vonatkozó kifogását.
Szőcs elmesélte, hogy a bírónak kérnie kellett, hogy a többi indokot is sorolja fel, ugyanis ezt először a polgármesteri hivatal képviselője nem tette meg. Szőcs ebből azt a következtetést vonta le, hogy „a leckét megtanulva jött” a tárgyalásra az illető.
Ezután Bethlendi András, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport egyik tagja kért szót, aki kifejtette, hogy nem igaz az az állítás, miszerint a kevésbé kulturáltak inkább asszimilálódnak.
„A középosztály inkább asszimilálódik, mint a munkásosztály. Ez a folyamat egy felzárkózási folyamathoz hasonlít, amely abból fakad, hogy mekkora a magyar kultúra és nyelv presztízse Kolozsváron. A hivatalos kétnyelvű táblák léte, vagy hiánya a magyar nyelv presztízsét növelik, vagy csökkentik, emiatt nem lehet ezt a hiányt kiváltani a tervezett 5 nyelvű üdvölő táblákkal.” –magyarázta.
A nyelvi jogoknak az identitás megőrzésében játszott szerepén túl Bethlendi szerint egyszerűbb okai is vannak a kétnyelvűség biztosítása szükségességének.
A magyarok is pont úgy adóznak, mint a románok, így ugyanazok a jogok illetik meg őket. A többnyelvűség többe kerül, viszont ha ez nem tetszik valakinek, akkor az mondjon le a saját nyelvi jogairól” – mondta.
Bethlendi szerint attól érdekes ez a találkozó, mert nem kettős beszéd folyik. „Magyarokként egymás között eddig elmondtuk, hogy mivel van bajunk, de a románoknak már sokkal visszafogottabb üzeneteket adtunk át. A Musai-Muszáj ezzel szemben egyenesen felvállalja azt, amit a magyar közösség a saját nyelvén elmond, és ami mellett érvel.
Szerintem fontos volt az, hogy a szervezet elment arra a városi tanácsülésre, és elmondta, amit gondol. Szerintem ezt nem rossz néven kellene venni, ugyanis a multikulturalizmus mindannyiunk érdeke” – mondta Bethlendi.
Ezután Csoma válaszolt az eddig az RMDSZ felé megfogalmazott kérdésekre. A tanácsülésen a polgármester elmondta, hogy azért fellebbezett, mert nem értette, hogy miért kellett a per, ugyanis ő ki szeretné tenni az ötnyelvű üdvözlőtáblát. Csoma elmondta, hogy már akkor felhívták a polgármester figyelmét arra, hogy az üdvözlőtáblák és városnévtáblák között van különbség.
„Érdekképviseleti szervként, politikai szervként azonban csakis politikai eszközökkel tudunk tenni a 2002-es tervezet életbeléptetéséért. Az, hogy ez azóta nem sikerült, egyszerűen annak köszönhető, hogy a tanácsi RMDSZ-nek eddig nem sikerült megtalálni az ehhez szükséges politikai többséget.
Ebben a kérdésben – úgy érzem – a PSD és a PNL ugyanúgy vélekedik. Továbbra is megpróbáljuk erről meggyőzni őket. Ha tényleg kulturális fővárosa szeretnénk lenni Európának, akkor nem kellene ilyen ügyeken vitáznunk” – mondta.
Geréd Imre ezután a 8% a sokszínűségért című kezdeményezésről beszélt, amely a finnországi nyelvtörvényt venné alapul, amely a svéd kisebbségnek biztosít széles nyelvi jogokat.
„Az unióban létező jogszabályt néztük tükörként, ugyanis ezáltal sokkal több helyen érvényesíthetnénk a nyelvi jogokat” – mondta, hozzátéve, hogy a kezdeményezést az RMDSZ az államelnök-választáskor felvállalta, és célja a nyelvhasználatot kötelezővé tevő 20%-os küszöb csökkentése. Ezután Bogdan Vătavu, a Bonchidai Kultúremberek Ligája tagjaként (Liga Oamenilor de Cultura Bontideni) arról beszélt, Kolozsvárról látható, hogy egy élő magyar város, ahol a magyar közösség meghatározó. Éppen ezért szerinte románként meg kellene ismerni ezt az oldalát.
„Ami engem érdekel, az az, hogy miért hívják Cluj-Napocának románul? A város rómaisága nem látszik, csak pár rom maradt az időszak után.
Szerintem az autonómia az, ami össze tudná fogni ezeket az identitásokat, ami együttműködésre késztethetné a két közösséget azért, mert ez mindkét identitást – románt és magyart is – le tudja fedni” – mondta Vătavu.
Bakk Miklós a 20%-os küszöb kapcsán fűzte hozzá a beszélgetéshez, hogy szerinte a törvény megengedő, nem restriktív ebben az esetben.
Ezután a polgármesteri hivatalt képviselő Adrian Chircă beszélt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy túl sokat beszélnek a táblákról, és szerinte nem kellene erről ilyen sokat beszélni.
„Az alapprobléma a táblácskák esetében az, hogy meg kellene változtatni a törvényt. A 20% csökkentésének a fontosságát az RMDSZ-esek is meglátták. Az igaz, hogy vannak ellentmondó bírói végzések, de a törvény úgy szól, hogy 20% alatt nem kötelező a kétnyelvű tábla kihelyezése. Fölötte azonban kötelező. Ezt meg lehet változtatni, országos szinten, törvénnyel. Ez azonban az országos szinten törvénykező politikusok dolga.
Ha tényleg mindenki ezt akarja, akkor változtassák meg a törvényt.
Azonban fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a táblácskákon túl már írja, hogy Cluj-Napoca, Klausenburg és Kolozsvár. Azt a bannert meg a polgármesteri hivatal tette ki. Az ötnyelvű totem is a polgármesteri hivatalhoz kötődik.
Nincs akkora különbség a kimondott és a valós multikulturalitás között, mint tűnhetne abból, ami eddig ezen a beszélgetésen elhangzott” – mondta Chircă.
Sabin Gherman tévés műsorvezető beszélt ezután, aki szerint nincsen rendben az, hogy úgy beszélnek a magyar kisebbségről, mint egy rezervátumban lévő indián törzsről.
Szerinte nincs olyan, hogy kisebbség, együttlakó népek vannak, és egymás mellett létező közösségek. „Miért fontos a táblácska? Most jövök a műsoromból, ahol Doru Pop volt a vendégem. Vele beszélgetve fogalmaztuk azt meg, hogy románokként kellene szégyelljük magunkat azért, hogy a 19. században érezzük magunkat.
Nem lehet azt, hogy két nemzet harcol, s ha az egyik egyszer veszít, akkor annak többet nincsenek jogai. Ez a történet olyan, mint Mátyás király: egy kicsit van belőle innen is, meg onnan is” – mondta. Szerinte a megoldás az lenne, hogy a 2002-es határozatot, ami nem ütközik semmilyen törvénybe, tartassák be úgy, mint ahogy mindenkit megbüntetnek, aki átmegy a piroson. „Azt kell mondani, hogy a törvényt tartsátok be, hisz ti írtátok és ti szavaztátok meg” – mondta.
Bethlendi azzal reagált, hogy Chircă úgy beszélt, mintha valami törvényeken túli dolgot kérnének a városvezetéstől. „Hogy miért fontos kérdés ez a táblaügy? Hát, ha ennyire jelentéktelen a kérdés, akkor a polgármesteri hivatal miért nem teszi ki a kétnyelvű táblákat?” - tette fel a kérdést Bethlendi. Borzási beszélt ezután, aki azt fejtette ki, hogy kolozsváriként igenis sértőnek érzi azt, hogy egy román ember nem akarja kirakni a kétnyelvű várostáblát. „Az országos törvénykezésre hárítani a kérdést a felelősség terelésével egyenlő. Miden lehetőség megvan a táblák kihelyezésére, csak az látszik, hogy valaki úgy döntött, hogy nem akarja kirakni.
Ezek a szimbolikus háborúk, ez a térharc, a táblák kérdése... Én azt látom, hogy két őshonos közösség egymásra mutogat, és nem hiszem el, hogy még mindig tényleg arról beszélünk, hogy ki kit nyomott el – mondta.
Ezután Mihai Goțiu egyetemi tanár beszélt, aki szerint rá kellene venni a polgármestert arra, hogy tartsa be a törvényt. Erre petíciókat, tüntetéseket javasolt. Szerinte akár fel is lehetne jelenteni a polgármestert, mint aki visszaélt a hatalmával, hisz egy érvényes határozatot nem hajtott végre, ami a kötelessége lenne.
„Boc ellenállása nem jogi kérdés, és nem is arról van szó, hogy nem értené, hogy mi történik. Egyszerűen csak arra számít, hogy ebből többet veszítene, mint nyerne.
Szerintem be kellene bizonyítani, hogy legtöbbünket jobban zavar ez, mint a tábla. Ha Kolozsváron valaki végezne egy felmérést, szerintem nem lennének többségben azok, aki nem értenek egyet kétnyelvű táblák kihelyezésével” – mondta, hozzátéve, hogy a mentalitásváltásra jó példa az Avram Iancu szobrának a megváltoztatására tett kísérlet, amit sokan támogattak.
„Bocnak azt kell bebizonyítani, hogy többet veszíthet a románok szavazataiból, mint nyerhet az ellenkezésével” – mondta.
Ezután Eckstein beszélt, aki elmondta, hogy a törvény nem mond semmi többet, mint azt, hogy 20% felett kötelező a kétnyelvű tábla. Szerinte meg kellene állapítani a finn modell szerint egy lakosságszámot is, ami nem csak százalékos határt állapít meg a kényelvűség kötelezésére.
Eckstein szerint a Kulturális Főváros cím elnyerésére egy komoly érv a sokszínűség.
Ezután Diana Apan beszélt, aki a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosát lebonyolító SHARE Föderáció szóvivője. Elmondta, hogy a SHARE Föderáció nagy energiát fordít arra, hogy a többnyelvűség megvalósulhasson, és magyarul is kommunikálnak.
Szerinte igaza van Borzási Saroltának abban, hogy a román fiatalok nem interiorizálják a magyar közösség problémáit, de ez szerinte azért van, mert nem is értik, hogy melyek azok a problémák.
„Hiába várja el bárki, hogy ezzel a rendezvénysorozattal meg fogjuk változtatni a világot, de úgy hiszem, hogy fontos előrelépés lesz. De megkérek mindenkit, hogy ne legyenek irreális elvárásaik velünk szemben” – mondta Apan.
Ezután újra Sabin Gherman beszélt, aki azt hangsúlyozta, hogy egy másik kultúra elismerése nem konjunktúra kérdése. Szerinte nem Emil Boc személyére kellene koncentrálni a kérdésben, mert a helyi tanács a fő felelőse a táblaügynek.
Végül Szakáts István elmondta, ezután is fognak a témakörben találkozókat tartani, amelyek a terveik szerint sokkal fókuszáltabbak lesznek a csütörtök estihez viszonyítva, amit csak a beszélgetések megnyitójának szántak.
F. J. Transindex.ro

2016. december 1.
Kelemen Hunor december elsejéről: „Szimbolikus gesztusoktól még nem nyitnék pezsgőt”
Kelemen Hunor annak függvényében vesz részt jövőre a december elsejei állami rendezvényeken, hogy milyen lesz a román állam viszonyulása a centenárium perspektívájában a nemzeti kisebbségekhez. Az RMDSZ elnökét a román nemzeti ünnepről kérdeztük.
- Ha jól tudom, kapott meghívót az elnöki hivataltól a december elsejei nemzeti ünnep hivatalos rendezvényére. Ha nem éppen elsején ülésezne a MÁÉRT, eleget tenne a meghívásnak?
- Eddig is kaptam meghívót a nemzeti ünnep állami rendezvényére, és eddig sem vettem részt. Bizonyos történelmi eseményeket ugyanis a nemzetközösségek eltérően értékelnek. Ilyen történelmi esemény 1918. december elseje is. Minden többség felelős a területén élő kisebbségekért. A román állam pedig az elmúlt száz esztendőben rengetegszer gondoskodott arról, hogy az országban élő magyarok ne másként ítéljék meg 1918. december elsejét, mint ahogy most. A száz évvel ezelőtti ígéreteket nem tartották be, ezért szerintem az a normális reakció, hogy meg kell ugyan adnunk egymásnak a tiszteletet, de ez nem jelenti az, hogy kölcsönösen tudunk örülni egymás ünnepeinek. Azt várom a román államtól, hogy az 1918-as nagygyűlésen elfogadott dokumentumok követően, az akkori ígéreteket – lefordítva a 21-ik századra – betartsa. És ha betartja, akkor biztos eljön az idő, amikor 1918-ra is másként tekintünk, mint most. De ismétlem: ehhez kell tennie valamit annak, aki az ígéreteit nem tartotta be. Ezen senkinek nem kell felháborodni, őszinte, tisztességes beszédre van szükség ebben a kérdésben. Ebből kiindulva talán el lehet indulni egy olyan úton, amelynek végén változhat 1918 magyarok általi megítélése.
- Két RMDSZ-es önkormányzati vezető, Antal Árpád és Tamás Sándor is meghívót kapott a nemzeti ünnep sepsiszentgyörgyi rendezvényeire. A kampányra hivatkozva mindketten elhárították a meghívást, de azt nyilatkozták, hogy jövőre már részt vehetnek a rendezvényen, ha felszólalhatnak. Elképzelhető, hogy az RMDSZ elnöke is részt vesz jövőre a bukaresti hivatalos ünnepségen?
- Nem tudom azt most megmondani, hogy jövő ilyenkor hogyan járok el. A kérdés az, hogy mi fog történni a következő egy évben, milyen lesz a román állam viszonyulása a centenárium perspektívájában a nemzeti kisebbségekhez. Ha eljön az a pillanat, amit Antal Árpád és Tamás Sándor emlegetett, az azt is jelenti, hogy nyilvános beszédben, felszólalásban elmondjuk, miként látjuk 1918. december elsejét, de nem azzal a szándékkal, hogy a románokat sértsük, hanem az őszinte párbeszéd reményében.
- Egy kolozsvári román képviselőjelölt a román parlament többnyelvű feliratozására tett javaslatot egy kampányrendezvényen. Arra hivatkozott, hogy „legalább most, 100 évvel az egyesülés után, nem ártana betartani azt, amit 1918. december 1-jén Gyulafehérváron aláírtak”. Mihai Goțiu nagy eséllyel bejut a parlamentbe. Hogyan viszonyul a jelölt kijelentéséhez?
- Egy ilyen kijelentéshez nyilván csak igenlően lehet viszonyulni. Persze kérdés az, hogy van-e mögötte valós szándék. Számomra pedig leginkább az a kérdés, hogy amit Mihai Goțiu (akit inkább antikapitalista, anarchista, zöld aktivistának tartok, mint politikusnak), Sabin Gherman, Smaranda Enache, Valentin Stan mond, az nem csak szimbolikus gesztus-e? Mert magyarul feliratozni a parlament épületét, az szimbolikus gesztus. Számomra az a fontos, hogy román állam tartsa be az 1918-as ígéreteket, mert az nyilván már nem szimbolikus gesztust jelentene. Száz éve a teljes mértékű anyanyelvhasználat biztosítását ígérték az oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban, és ez a 21-ik századra lefordítva azt is jelenti, hogy Székelyföldön második hivatalos nyelvként elismerik a magyart, az ellenőrző könyveket magyar nyelven állítják ki az oktatásban, a hivatalos nyomtatványok többnyelvűek és még sorolhatnám. Tehát nem csak egy olyan szimbolikus gesztusra gondolok, hogy a parlament épületére felkerül magyarul a „parlament” felirat. Ha a Mihai Goțiu-féle kijelentések mögött az ígéretek betartása iránti nyitottság is van, akkor lassan csak lesznek partnerei annak, amiket mi mondunk, és lesznek partnerei a 21. századi európaiságnak a román társadalomban is. De attól még nem nyitnék pezsgőt, hogy ha a parlament épületére felkerül „parlament” felirat. A magyar közvélemény-formálók sokszor ott tévednek, hogy egy-egy ilyen kijelentés után bontják is a pezsgőt, és utána kapják a pofonokat, például a Traian Băsescu tíz esztendejét.
- A Jobbik szerdán Erdély több városában performansz keretében hívta fel a figyelmet arra, hogy 98 év alatt sem valósultak meg a gyulafehérvári nyilatkozat ígéretei. Ezt hogyan kommentálja?
- Az ígéretekre nekünk kell emlékeztetnünk a román államot, nem másoknak. Ezt az erdélyi magyaroknak kell megtenniük, és ezt meg is teszik. Ez a mi dolgunk, nem egy szélsőséges párt dolga.
Cseke Péter Tamás maszol.ro

2017. március 21.
Lassan vége a politikusok vándorlásának
A szenátus plénuma három tartózkodás mellett 104 támogató szavazattal elfogadta a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet visszautasító törvénytervezetet, amely lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat.
A szenátorok azt követően vizsgálták felül a jogszabályt, hogy az alkotmánybíróság megállapította, hogy a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet elfogadó törvény alkotmányellenes.
A vita alatt Eugen Pîrvulescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora kijelentette, hogy a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendelettel Victor Ponta és Liviu Dragnea 500 polgármestert 'lopott el' az ellenzéktől és ezt a hibát két és fél évvel az események után sem hajlandók elismerni.
'Ma azért van önöknek kormányuk és parlamenti többségük, mert 2014-ben elloptak 500 polgármestert. Ki felel ezért?' - tette fel a kérdést a liberális szenátor.
Válaszában Şerban Nicolae, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora 'tartalmatlan' retorikával vádolta a liberálisokat és azt mondta, hogy a polgármesterek saját akaratukból cselekedtek.
'Valaki talán pisztolyt szegezett a polgármesterek halántékához? Nem. Saját döntésük volt. (...). Hallom, hogy a 2014-es rendelet befolyásolta a 2016-os parlamenti választásokat. Talán szíveskednének tudomásul venni, hogy 2016-ban helyi választások is voltak, ahol ugyancsak agyba-főbe vertük önöket, hála annak a tartalmatlan retorikának, amit folytatnak' - mondta Nicolae.
A szavazás után Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora úgy fogalmazott, hogy az 55-ös rendelet a 'demokrácia megcsúfolása' volt.
szatmar.ro

2017. március 22.
Végleg eltörölve
A szenátus plénuma három tartózkodás mellett 104 támogató szavazattal elfogadta a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet visszautasító törvénytervezetet, amely lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat. A szenátorok azt követően vizsgálták felül a jogszabályt, hogy az alkotmánybíróság megállapította, az illető kormányrendeletet elfogadó törvény alkotmányellenes. A vita alatt Eugen Pîrvulescu liberális szenátor kijelentette, hogy a kormányrendelettel Victor Ponta és Liviu Dragnea 500 polgármestert „lopott el” az ellenzéktől, és ennek köszönhetően van ma a szociáldemokratáknak kormányuk és parlamenti többségük. Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség szenátora úgy fogalmazott, hogy az 55-ös rendelet a „demokrácia megcsúfolása” volt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. március 25.
Goțiu: Ionuț Țene „szabadidejében” folytatott gyalázkodásai Boc-ra és a tanácsra is rossz fényt vetnek
Újabb nyílt levél Kolozsvár polgármesteréhez
Emil Boc polgármesterhez intézett nyílt levelet tett közzé ma Mihai Goțiu, a Menstük meg Romániát (USR) Kolozs megye szenátora is, amelyben felszólítja a városvezetőt: álljon el attól a szándékától, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottját, a szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert Ionuț Goțiu t a hivatal művelődési, vallási, sport és társadalmi kérdésekkel foglalkozó igazgatóságának élére nevezze ki.
Hétfőn Kolozsváron aláírásgyűjtés indult ebben az ügyben, a kezdeményező Szakáts István, az AltART alapítvány elnöke. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy polgármesterünk egy hírhedt vasgárda-szimpatizánst akar a nemsokára megüresedő vezető tisztségébe helyezni, akinek gyűlöletkeltő, az etnikai, vallási és nemi kisebbségek irányába tanúsított sértő magatartása összeegyeztethetetlen közalkalmazotti státusával. Értesülések szerint a petíciót aláírók száma máris több száz.
Mihai Goțiu levelében kifejti: a történelem során, de az elmúlt évtizedekben is nagyon sok feszültség terhelte a helyi nemzeti és vallási közösségek viszonyát, amelyet a várost vezető elitek rendszerint mesterségesen gerjesztettek és tartottak fenn. „Úgy tűnt, hogy az utóbbi időszak a békét és nyugalmat hozta el városunkba, önnek megadatott az a történelmi lehetőség, hogy irányítása alatt létrejöjjön a különböző helyi közösségek közti megbékélés” – fogalmaz a szenátus alelnöke, aki szerint ez aligha valósulhat meg, ha olyan személyek kerülnek vezető pozícióba, Țene, aki mind Boc-ra, mind a városi tanácsra rossz fényt vet, még akkor is, ha úgymond magánemberként, szabadidejében fejti ki ilyen irányú tevékenységét. Goțiu emlékeztet: Țene cikkeiben kifejtett véleményét több civil szervezet, köztük az APADOR-CH is elítélte, amikor az Országos Diszkriminációellenes tanácsi tagságot megpályázta.
Kedden a Főtér arról tájékoztatott, hogy Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke panaszokat nyújtott be az egyesület nevében több intézménynél Ionuţ Ţene, a kolozsvári városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelője, valamint Emil Boc polgármester ellen. A Főtér által megszerzett öt panasztevés kiindulópontja az, ahogy az ultranacionalista napocanews.ro portál – amelynek Ţene alapító kiadója és vezető publicistája – egyértelműen gyűlöletkeltő és magyarellenes szándékkal tájékoztatott a 2016-os Kolozsvári Magyar Napok Beatrice-koncertjéről. A portál jóval az után is – szeptemberben – ferdítve írt a koncertről, hogy kiderült: a közszolgálati televízió (TVR) augusztusi manipulatív riportja előre eltervezett manipuláció – idézi a dokumentumot a kolozsvári hírportál.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 3.
Negatívan véleményezte a szenátus jogi bizottsága az autonómiatüntetéseket büntető PSD-s törvényjavaslatot
Negatívan véleményezte a szenátus jogi bizottsága azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében 6 hónaptól 3 évig terjedő büntetést róhatnának ki olyan rendezvények szervezéséért, amelyek az alkotmányos rend megváltoztatását célozzák, illetve megnehezítik vagy megakadályozzák az államhatalom gyakorlását.
A tervezet kezdeményezője, Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata képviselő a Büntető törvénykönyvet módosító javaslat benyújtásakor úgy nyilatkozott: a jogszabály kimondottan a „szélsőséges, szeparatista megnyilvánulásokra” vonatkozna, amelyek sértik az alkotmány első cikkelyét.
Ciuhodaru érvelése szerint Romániában a szabadság és demokrácia nem mehet el odáig, hogy „a szélsőséges, szeparatista és revizionista megnyilvánulások kikezdhessék a román állam lényegi mivoltát”. A tervezet indoklása szerint Románia mindig nagyon toleráns állam volt, amelynek kisebbségei nem panaszkodhatnak üldöztetésre vagy marginalizációra, de a szélsőséges rendezvényeket elbátortalanító intézkedések hiányában ezek a megnyilvánulások „súlyosakká” váltak. Példaként említi a szociáldemokrata képviselő „Sógor Csaba és Tőkés László magyar etnikumú európai parlamenti képviselők kéréseit”, valamint azt, hogy Marosvásárhelyen a Székelyföld autonómiáját követelték a székely szabadság napjának résztvevői.
„Mindezek indokolják, hogy a parlament fogadja el a törvényt, amellyel leszögeznénk, hogy Romániában a szabadság, a demokrácia, a mozgás- és szólásszabadság nem mehetnek el addig, hogy egyesek szeparatista, revizionista szélsőséges megnyilvánulások révén megtámadják a román állam lényegi mivoltát” - olvasható a javaslathoz csatolt indoklásban.
FRISSÍTÉS: Egyöntetűen elutasította szerdán a szenátus plénuma a Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata képviselő által márciusban benyújtott törvényjavaslatot. Şerban Nicolae, a jogi bizottság elnöke szerint a javaslat átfedéseket tartalmaz már érvényben lévő jogszabályokkal, és inkoherenssé tenné a Büntető törvénykönyv 397-es cikkelyét. Mihai Goţiu szenátor a szavazást megelőző vitában arra hívta fel a figyelmet, hogy a csendőrség adatai szerint 2016 első félévében 157 bírságot róttak ki nyilvános rendezvények során, ezek közül a legtöbbet abból a célból, hogy megakadályozzák ezen rendezvényeket, ami Goţiu szerint a szólásszabadság korlátozását jelenti. A tervezetről a szenátus első házként szavazott, a végső döntés a képviselőházé. maszol.ro

2017. szeptember 14.
Ludovic Orban: A Szociáldemokrata Párt kezdi felvenni egy totalitárius párt jellemvonásait
Mirel Palada szociológus, volt kormányszóvivő megbüntetését követeli Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, miután Palada egy televíziós vitaműsor szünetében fizikailag bántalmazta Mihai Goţiu USR-s szenátort. A PNL elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét, miszerint a Ponta-kormány volt szóvivője “félig független státusból védi a kormánypárt aberrált ötleteit”. “Követelem ennek a politikai útonállónak a megbüntetését az általa elkövetett bűncselekményért” - jelentette ki Orban. A PNL elnöke feltette a retorikai kérdést, hogy miért nem foglal nyilvánosan állást az ügyben Liviu Dragnea, a PSD elnöke, majd kifejtette, hogy a Szociáldemokrata Párt “kezdi felvenni egy totalitárius párt jellemvonásait”, és hogy a kormánypárt politikájának részévé vált a megfélemlítés, az agresszivitás, a nyelvi durvaság, az ellenségeskedő magatartás és mindazok állandó megfélemlítése, akik az ellenzékhez tartoznak. Ludovic Orban azt állította, hogy Liviu Dragnea őt magát is megfenyegette, “a párt egyik alelnökét pedig Dragnea parancsára vizsgálja ki egy olyan állami intézmény, amelynek normális körülmények között nem lenne szabad engedelmeskednie a PSD-nek.” Ezen kívül a Nemzeti Liberális Párt elnöke szerint a kormánypárt az üzleti szférával, a multinacionális cégekkel és a bankokkal szemben is ellenséges magatartást tanúsít. Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség szenátora szerda este jelentette be, hogy rendőrségi panaszt tesz Mirel Palada ellen, miután a volt kormányszóvivő a B1Tv vitaműsorának szünetében ököllel megütötte őt. Goţiu csütörtökön közölte, hogy törvényszéki orvostani vizsgálatot végezetett, amely során megállapítást nyert a fizikai bántalmazás ténye. agerpres; Transindex.ro