Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gortvay István
5 tétel
2011. szeptember 5.
Urmánczy Nándor-szobor Maroshévízen
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke leplezte le Urmánczy Nándor néhai magyar országgyűlési képviselő mellszobrát Maroshévízen a templomkertben negyedik alkalommal szervezett Urmánczy Nándor Emléknapok keretében. Magyaroknak és románoknak ma a múlt kölcsönös tisztelete mellett az a közös feladata, hogy egy határok nélkülivé váló Európában a 21. század kihívásaira adjanak közös válaszokat” – hangoztatta beszédében Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, kihangsúlyozva, hogy magyaroknak és románoknak egy közös kötelességünk van: lezárni az egymáshoz fűződő viszonyunkra vonatkozó 20. századi gondolkodást. Leszámolni azzal a téveszmével, hogy az államhatárok tologatása megoldja a román–magyar együttélés és egymásrautaltság gondjait. Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják az egykori politikus emlékét, különösen kiemelve Czirják Károly, az Urmánczy egyesület elnökének érdemeit abban, hogy „újra divatba jött a nagyapja”. Czirják Károly egyesületi elnök beszédében bevallotta, hogy egy évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy a következő Urmánczy-emléknapon szobrot avatnak egyesületük névadója tiszteletére. Főleg olyan körülmények közepette, hogy ez idő alatt perben álltak három román civil szervezettel. A Blaskó János szobrászművész készítette mellszobrot Kövér László leplezte le.
Jánossy Alíz
Hargita Népe. Erdély.ma
2011. szeptember 15.
Leleplezték Urmánczy Nándor szobrát Maroshévízen: Méltó emlék a névadónak
Szobrot lepleztek le Urmánczy Nándor, néhai magyar országgyűlési képviselő tiszteletére a negyedik alkalommal szervezett Dr. Urmánczy Nándor Emléknapok rendezvény keretében Maroshévízen. Az esemény házigazdája az az Urmánczy Nándor Egyesület, amely jogerősen pert nyert három román civilszervezet ellenében. Az eseményen jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája. Szobrot lepleztek le Urmánczy Nándor, néhai magyar országgyűlési képviselő tiszteletére a negyedik alkalommal szervezett Dr. Urmánczy Nándor Emléknapok rendezvény keretében Maroshévízen. Az esemény házigazdája az az Urmánczy Nándor Egyesület, amely jogerősen pert nyert három román civilszervezet ellenében. Az eseményen jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája.
„Le kell számolni azzal a téveszmével, hogy az államhatárok tologatása megoldja a román-magyar együttélés és egymásrautaltság gondjait” – hangoztatta beszédében Kövér László, aki szerint magyaroknak és románoknak ma a múlt kölcsönös tisztelete mellett az a közös feladata, hogy egy határok nélkülivé váló Európában a 21. század kihívásaira adjanak közös válaszokat. Az országgyűlés elnöke beszédében egyébként párhuzamot vont a szintén maroshévízi születésű Miron Cristea román politikus és Urmánczy Nándor pályafutása között, kihangsúlyozva azokat a történelmi momentumokat – trianoni békediktátum, bécsi döntés –, amik mentén az eleinte barátként indult politikusok pályája ellentétes irányt vett. Urmánczy munkásságát méltatva kiemelte azokat a megvalósításokat, amelyből a térség valamennyi lakója – románok és magyarok – egyaránt profitáltak.
Urmánczy Nándor tizenhat éven át, 1902–1918 között egy olyan körzet parlamenti képviselője volt, amelyben többségben románok éltek. 1895-ben létrehozta az első helyi újságot, majd egy évre rá a magántulajdonában lévő területen felépíttette az első állami iskolát. Pénzt adományozott az ortodox katedrális felépítésére, és neki köszönhető az első bíróság létrejötte a kisvárosban, illetve az 1909-ben kiépített Déda – Gyergyószentmiklós vasútvonal.
Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják az egykori politikus emlékét, különösen kiemelve Czirják Károly, az Urmánczy-egyesület elnökének érdemeit abban, hogy „újra divatba jött a nagyapja”. Mint hangsúlyozta, a maroshévízi ünnepség után arra fog törekedni, hogy az anyaországban is ismertté tegye politikus nagyapja munkásságát.
Czirják Károly egyesületi elnök beszédében bevallotta, hogy egy évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy a következő Urmánczy emléknapon szobrot avatnak az egyesületük névadójának tiszteletére. Főleg olyan körülmények közepette, hogy ez idő alatt perben álltak három román civilszervezettel. Az Urmánczy-egyesület korábban perben állt három szintén maroshévízi román civilszervezettel: a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Cãlimanilor alapítványokkal. Az Ilie Sandru nyugdíjas történelemtanár kezdeményezésére indított perben azért kérték a kulturális egyesület tevékenységének beszüntetését, mert úgy vélik, az Urmánczy nevét viselő magyar egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti.
A Blaskó János szobrászművész készítette mellszobrot Kövér László leplezte le.
Jánossy Alíz. Új Kelet (Gyergyószentmiklós)
2013. szeptember 2.
Urmánczy Nándor szellemiségében ünnepelt Maroshévíz magyarsága
A maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében hatodszor ünnepelték meg a város nagy szülöttjének emléknapját. A rendezvény kibővült, idén második alkalommal került sor a hévízi Székely-Magyar Napok eseményeire. Ünnepélyes, kulturális és szórakoztató rendezvénye volt ez a maroshévízi magyarságnak.
Urmánczy Nándorról, tevékenységéről nemcsak a szülővárosa, Maroshévíz magyarsága tud keveset, hanem Magyarországon is kevesen ismerik ezt a nevet. Urmánczy Nándor 1918-ban megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot, az ő kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, az ő indítványozására indult el az Országzászló mozgalom.
Nevét igyekezett kitörölni a köztudatból a második világháború utáni rendszer, s ma is kevesen tudják, ki volt ő. Emlékének, örökségének továbbvitelére jött létre 2008-ban Maroshévízen a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület.
Az egyesület a hétvégén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, amely most másodszor maroshévízi Székely-Magyar Napokká bővült.
Amint Czirják Károly, az egyesület elnöke és a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, az esemény kezd a maroshévízi magyarság igazi ünnepévé válni. Minden akadályoztatás ellenére több száz résztvevőt sikerült megmozgatni, ugyanakkor szélesebb körben is növekszik ismertsége, Erdély és Magyarország számos településéről érkeztek vendégek.
A Székely-Magyar Napok keretében Maroshévízen számos kulturális rendezvényre, megemlékezésre, sport- és szórakoztató eseményre sor került, emellett más településeket is érintett az ötnapos rendezvény, Marosvécstől Gyergyószentmiklósig.
A leghangsúlyosabb eseményekre szombaton, a Dr. Urmánczy Nándor emléknapon került sor.
Veress László: a díj kötelességet is jelent
A hévízi róma-katolikus templomban bemutatott ünnepi szentmise és kulturális műsor után néma főhajtásra és koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor szobránál és sírjánál, majd a Kemény János Gimnázium dísztermében Czirják Károly ötödik alkalommal adta át az Urmánczy-díjat. Amint elmondta, a ezt olyan személyiségeknek adják át évente, akik az összmagyarságért, illetve Urmánczy Nándor tetteinek, hagyatékának megismertetéséért, továbbéltetéséért tevékenykednek. Korábban megkapta a díjat Gortvay István, azaz Urmánczy Nándor unokája, Izsák Balázs SZNT-elnök, Nagy Zsolt történész-kutató, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Idén Veress László vehette át a kitüntetést.
A méltatásban elhangzott: Veress László Maroshévíz szülöttje, jelenleg az Országház elnöki kabinetjének vezetője, sokat tett és tesz szülővárosa magyarságáért, az Urmánczy-emlék megmaradásáért, nagy szerepe van abban, hogy a városban Urmánczy Nándor-szobor áll.
A díj átvétele után Veress László elmondta, a megtiszteltetés ugyanakkor kötelességet is ró rá, amelynek igyekszik legjobb tudása szerint megfelelni.
„Ez a díj kötelez arra, hogy Maroshévíz magyar üzenetét, Urmánczy Nándor üzenetét lehetőségeim szerint hordozzam, hirdessem. (…) Urmánczy Nándor egy olyan folyamatot változtatott meg, amely már az ő kora óta is hosszú időn át jellemző volt, vagyis hogy minden nemzedék rosszabb állapotban adta át utódainak nemzetet, az országot, mint ahogy elődeitől kapta. Zsugorodott az ország, apadt a nemzet, és fogyott a lélek is. Minden nemzedék megpróbálta a balsorsot megtörni, jobbá tenni az örökséget, amit kapott. Urmánczy Nándor megélte a nagy veszteséget, és megérte azt, hogy nemzedéke jobb állapotban adta át a magyar világot. Ma nehézségeink, aggodalmaink ellenére ismét egy olyan időszakot élünk Budapesttől Maroshévízig, amikor ismét megkísérlünk egy jobb állapotban lévő világot átadni, mint amit kaptunk, noha az az idők járása nem biztos, hogy kedvező erre. A lélektani állapot ugyanaz, mint Urmánczyék esetében, vagyis hogy a magyar nemzet addig él, amíg hiszünk benne. Míg gyermekeinket vállaljuk világra segíteni, megtanítani csodálatos anyanyelvünkre, és hiszünk a magyar világban, addig az létezni fog. Ha hiszünk ebben, akkor ennek a magyar nemzetnek lesz egy olyan állama, amely oltalmazni tudja a nemzetet, és a magyar emberek szülőföldjükön, a Kárpát-medence bármelyik sarkában otthon érezhetik magukat.”
Székely katonáknak állítottak kopjafát
A díjátadást követően történelmi előadásokat hallgathatott meg a közönség, majd a Nemes Székely Gyalogregiment gyergyói zászlóaljának emlékére állíttatott kopjafát Gyergyószentmiklóson a magyarországi Jancsó Alapítvány.
Az Urmánczy Nándor Emléknap keretében sorra került eseményen Mezei János polgármester elmondta, ez egy újabb fontos pillanat Gyergyószentmiklós számára, ugyanis a temetőben felállított kopjafa emlékeztetni fogja az embereket azokra a gyergyói katonákra, akik annak idején életüket is odaadták a hazáért.
Ezt követően Garda Dezső történész tartott előadást a székely regiment történetéről és tetteiről. Elmondta, a székely katonák szinte mindenhol ott voltak, ahol a történelem csatatereken formálódott. „A Habsburg Birodalom jelentősebb háborúiban részt vettek. Gondolok itt elsősorban a bajor örökösödési háborúban való részvételükre, a török-orosz-osztrák háborúban való részvételre, hisz ezekben a harcokban a Habsburg Birodalom haderejét a székelyek adták. Szinte mindegyik csatában ott találjuk őket, és olyan nagy véráldozatot vállaltak a Habsburg-seregekben, mint senki más. Mindezek mellett a gyergyói katonák az 1848-as magyar szabadságharchoz is rendkívül ragaszkodtak” – fejtette ki.
Garda Dezső kiselőadását követően Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását az elesett katonákra, valamint a jelenlévőkre. Elmondta, lesz olyan, aki többször fog megállni a kopjafánál, és lesz olyan is, aki kevesebbszer, azonban ez semmit nem vesz el a hősök tetteinek jelentőségéből. Az esemény a magyar, illetve a székely himnusz közös eléneklésével zárult.
Nem ijedtek meg a hévízi magyarok
A Székely-Magyar Napoknak mind az ünnepélyesebb, mind a szórakoztató vagy kulturális eseményei a hévízi magyarok nagyszámú részvételével zajlottak. A jelek szerint nem ijesztette meg őket a polgármesteri hivatal tiltása. Mint ismeretes, arra hivatkozva, hogy augusztus 31-e a román nyelv ünnepnapja, Dumitru Olariu alpolgármester felszólította az eseménysorozat szervezőit, hogy más időpontra tegyenek át egy, arra a napra tervezett koncertet.
Az Urmánczy Nándor Emléknap és a Székely-Magyar Napok szervezői, valamint az ezen részt vevő hévíziek megmutatták, ha a városban magyarként többszörösen nehezebb is a sorsuk, mint Székelyföld más településein élőknek, nem adják fel, kiállnak magyarságukért, ünnepeikért.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2016. május 24.
Maroshévízen magyarként – örömök és nehézségek
Maroshévíz lakosságának húsz százaléka ünnepelt az elmúlt héten. Az iskola, az egyház, a civil szervezetek rendezvényeit a néptáncosok előadása és a lakoma koronázta meg vasárnap. A helybéliek meséltek arról is, mitől nehéz a városban magyarnak lenni.
Együttműködéssel jött létre az ötödik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok rendezvénysorozat: iskola, egyházak és civil szervezetek lettek partnerek, hogy szerdától vasárnapig váltsák egymást a település magyar kisebbségének szóló programok.
Ökumenikus istentisztelet képezte a rendezvénynyitót szerdán, melyet a Sófár zenekar koncertje tett kerekké, este pedig a Bagossy Brothers Company koncertezett a művelődési házban. A kultúra napjaként tartották számon a csütörtököt, amikor Moliére A nők iskolája című komédiáját nézhette meg a közönség a marosvásárhelyi Spektrum Színháztársulat előadásában.
Kemény János Iskolanap következett, pénteken már reggeltől ünnepeltek a magyar tanodában. Urmánczy Nándor Emléknap volt szombaton, kilencedik alkalommal, amely ökumenikus istentisztelettel kezdődött, a névadó szobrának megkoszorúzásával folytatódott Urmánczy Nándor unokája, Gortvay István, Zsigmond Barna Pál főkonzul és Lukács Bence Ákos konzul, Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Kincses Előd jogász jelenlétében. Délben a római katolikus közösségi ház nagytermében kerül sor az Urmánczy Nándor-díj átadására.
„Az idei kitüntetett Ugron Gáspár Gábor lett. Azért esett választásunk a Rákóczi Szövetség elnökhelyettesére, mert a a szervezet sok, szórványban élő diáknak segít abban, hogy ingyenes kiránduláson vehessen részt, és ez alól a maroshévíziek sem kivételek” – fogalmazott az Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, Czirják Károly. Hagyományőrző nappal zárul a rendezvénysorozat az Urmánczy-strandnál, a szervezők által vásárolt alapanyagokat a főzést vállaló csoportok pótolták meg még fűszerekkel, különlegességekkel, hogy igazi ínyencségek szülessenek.
A „kerti parti” alkalmas volt arra, hogy örömök és nehézségek egyaránt szóba kerüljenek. Főzés közben nem csak az erdei zsálya felhasználásának titkát leshettük el, hanem a miért jó és miért nehéz Hévízen magyarnak lenni kérdésre is választ kaptunk. Éva asszony egy baráti társasággal együtt készítette az eleséget, mint mondta, az összetartás mindennek a kulcsa. Együtt ünnepelnek, együtt kirándulnak, ez ad erőt. Igényelnék a magyar rendezvényeket, a színházi előadásokat is, de mivel kevesen vannak, a társulatok csak ritkán látogatnak hozzájuk. Aggasztja, hogy kiöregedőben a magyarság, kevés az utánpótlás. Arra viszont büszke, hogy unokái, bár vegyes házasságban születtek, egyelőre magyarul fognak tanulni. Reméli, ez később sem változik meg.
A gyergyószentmiklósi Jákó Józseffel is találkoztunk a forgatagban. Ő a borszéki néptáncosokat szállította a fellépésre. Feleségével ketten indították be a maroshévízi napközit akkor, amikor rádöbbentek, hogy a magyar óvoda nem tudja kiszolgálni az igényeket, sok magyar szülő román óvodába íratta gyerekét. Szerinte az összefogás mentheti meg a hévízi magyarságot a fogyatkozástól. Szerinte ha a gyereket nem taníttatják anyanyelvén, vagy más városba küldik iskolába elvesz a jövő reménye.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2017. május 18.
Magyar művelődési napokat tartanak Maroshévízen
Idén május 18-21. között rendezik meg a Maroshévízi Magyar Művelődési Napokat. A háromnapos rendezvény része a Kemény János Iskolanap, a X. Urmánczy Nándor Emléknap és a néptáncfesztivál is.
Egyház és kultúra jegyében május 18-án délután 5 órától a római katolikus templomban ökumenikus igeliturgia keretében tartják a megnyitóünnepséget, ahol fellép a Preis Project. 19 órától a művelődési házba, a Gruppen-Hecc – Lecsó Macsó kabaréjára várják a hévízieket, a belépés díjmentes. Május 19-én a Kemény János Iskolanap rendezvénye 9 órakor kezdődik. A Kemény János emlékére szervezett programok között a köszöntőbeszédeket követően körzeti vers- és mesemondó versenyt tartanak, melyet a Csillagszem tánccsoport fellépése illetve a díjazás követ. A koszorúzás után a szamosújvári Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ – Magyar Tannyelvű Gimnázium küldötteit fogadják a házigazdák, majd Kulturális kerekasztal címmel beszélgetést tartanak. Az iskolások műsorát 17 órától tartják a művelődési házban.
Urmánczy Nándorra emlékeznek Május 20-án tizedik alkalommal emlékeznek Urmánczy Nándorra. Az emléknap 11 órától a római katolikus templomban ökumenikus igehirdetéssel kezdődik, Gál Hunor örmény katolikus, Barticel Kiss Krisztián református és László Áron római katolikus papok jelenlétével. A kulturális műsort követően az Urmánczy család sírboltjánál koszorúznak, majd 12 órától a közösségi ház nagytermében adják át az Urmánczy Nándor-díjat, laudációt mond Németh Szilárd országgyűlési képviselő. Az ünnepségen többek között beszédet mond Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája is. 14 órakor nyitják meg Duha László művész kiállítását, bemutatja dr. Puskás Attila, az EMÖSz elnöke. A kiállításmegnyitót követően 16 órától a Zsákhegyi Katonai Temetőben koszorúzást tartanak. 19 órától Kristóf Katalin és Milán koncertre a helyi művelődési házba várják az ünneplőket. A rendezvény harmadik napján, május 21-én Néptáncfesztivált tartanak Maroshévízen, amely 12 órakor kezdődik a művelődési házban, fellépnek a gyergyószéki meghívottak, illetve Kilyén Ilka színművésznő is.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro