Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!
Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban.
A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra.
A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.
Kolozsvár: nyolc bemutató
Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje.
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban.
Vásárhely: klasszikusok, kortársak
Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre.
Új évad Sepsiszentgyörgyön is
A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében.
Felújított színház Szatmáron
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Gyulai Ferenc 140 éves mellszobra
Sétatéri színházépületünk gyakori látogatói közül is csak kevesen figyelnek fel arra, hogy az emeleti előcsarnok falai mentén, lépcsőfordulóiban, ablakközeiben Kolozsvár legnagyobb mellszobor-gyűjteménye jött létre. Az ott látható tizenhárom szoborból néhánynak feljegyezték a külön történetét, másoknak legalább a szerzőjét ismerjük, s talán valahol megtalálható felállításuk időpontja is. Stílusuk azonban elárulja, mely kor szülöttei.
Jelenleg sorrendben a déli félemeleti előcsarnokból kiindulva észak felé haladva a következő szobrok láthatók: Poór Lili, E. Kovács Gyula, Kótsi Patkó János, Gyulai Ferenc, Maxim Gorkij, William Shakespeare, Móricz Zsigmond, Janovics Jenő, Szentgyörgyi István, Ion Luca Caragiale, Végh Sándor, Bretán Miklós, Liszt Ferenc. Némelyikük már nagyon rég ott áll, de egyik-másikat csak az utóbbi években hozták ide a színház rejtettebb zugaiból.
Két szoborról tudjuk, hogy azokat Janovics Jenő, mint a Hunyadi téri új színház első igazgatója készíttette Róna József szobrászművésszel. Eredeti feliratuk így szólt: „Kótsi Patkó János / az első erdélyi színigazgató emlékének / ennek a színháznak első igazgatója; E. Kovács Gyula / a régi színház büszke oszlopának / hálás kegyelettel az új színház első igazgatója”. Ezeket az 1906. szeptember 8-i megnyitó ünnepség keretében leplezték le. Csak 1919 októberéig díszíthették az előcsarnokot, mert az épület román átvételekor el kellett távolítani őket (bizonyára Janovics Jenő gondoskodott átszállításukról a sétatéri színházba). Rosszabbul jártak a Hunyadi téri színház két homlokzati fülkéjében elhelyezett mellszobrok. Ezek id. Wesselényi Miklóst, a színházpártolót és Jósika Miklóst, a legnagyobbnak tekintett erdélyi írót ábrázolták, Kolozsvári Szeszák Ferenc faragta őket. 1919-ben román fiatalok leverték őket az épület homlokzatáról, s a mélybe zuhanva összetörtek. Roncsaikat Janovics begyűjtötte, de már nem voltak restaurálhatók, máig a sétatéri színház udvarán hányódnak. A színház 1908-as felavatásakor a sajtó nehezményezte, hogy a régi színházépületet díszítő Gyulai Ferenc-szobrot miért hagyták a Farkas utcai épületnél, miért nem helyezték el azt is a Hunyadi téren. A sétatéri színház szoborgyűjteményének legrégebbi darabja ugyanis Gyulait ábrázolja, s valószínűnek tarthatjuk, hogy Janovics végül is – még idejében – biztonságba helyezte. Csak vagy három éve látható az előcsarnokban ez a művészi alkotás, már több helyen úgy emlegették, mint elpusztult szobrot.
Szabadság (Kolozsvár)

Isten nélküli magány a mélyben – Évadkezdés Kolozsváron
Az Isten által elhagyatott világban ki az ember? – ezt a kérdést járja körül Makszim Gorkij A mélyben című drámájából készült előadás, amelynek bemutatójával október 7-én kezdi új évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szerdai beharangozó sajtótájékoztatón Jurij Kordonszkij orosz származású amerikai rendező, Visky András, a színház művészeti igazgatója és Dragoş Buhagiar díszlettervező beszélt az előadásról. A sajtóesemény angol nyelven zajlott, az orosz rendező a történet mély, bárhol és bármikor érvényes rétegeiről beszélt. Visky András elmondta, az előadás Radnai Annamária új fordítása alapján készült, ez magyarázza, hogy a korábban Éjjeli menedékhely címen ismert darabnak ezúttal A mélyben a címe. Jurij Kordonszkij úgy fogalmazott, A mélyben a szó szoros értelmében jobban megfelel a darab mondanivalójának, mint az Éjjeli menedékhely.
Visky kérdésére, hogy miért pont ezt a darabot választotta, a rendező úgy válaszolt: nehéz „érzelmi választ” adni. Kifejtette, bár a darabot szinte a világ összes nyelvére lefordították, és előadták már Perutól Japánig számos országban, mindenki úgy érezheti: az ő országáról szól. A rendező hozzátette, a 19. század végén írt drámát úgy alakították, hogy a mai ember számára váltsa ki azt a hatást, amit a mű a megszületése korában válthatott ki. Ezért a 19. századi szlenget korszerűsítették, a darab időszerűségét olyan eszközökkel is sugallni próbálták, mint a rádió, amely mindig az előadás napján elhangzó híreket mondja majd be.
„A mélyben a legihletettebb mű, ellentmondásos, gyönyörű és ma is időszerű szöveg. A mai világ valóságos tükre: a magány érzése minden szinten jelen van benne, az egyén, a társadalmi csoport, a nemzet, az ország magányossága, és az egyén állandó küzdelme azzal, hogy ő a társadalomnak is része. A mélyben Isten nem igazán van jelen; egyes szereplők számára létezik, de ők is küszködnek, kérdéseket tesznek fel, amelyekre szinte sosem kapnak választ. Feltevődik a kérdés, még meddig mehet el az emberiség, mielőtt teljesen elpusztul?” – vélekedik a rendező Gorkij művéről.
Dragoș Buhagiar díszlettervező elmondta, a darab szereplői lényeges belső problémákkal küzdenek, így a díszlet tervezésénél tautologikus lett volna a szöveget követni, ezért egy kiégett híd szolgál háttérül. Jurij Kordonszkij a szentpétervári Állami Színházművészeti Akadémián tanult, színész és rendezői szakon is mesterfokozatot szerzett. 1989 óta tanít, játszik és rendez külföldön. Előadásai számos nemzetközi díjat nyertek. Színészi és rendezői pályafutása során több mint húsz országban dolgozott, színházművészetet és rendezést tanított. 2001-ben az Egyesült Államokba költözött, jelenleg a Yale School of Drama rendezői szakának óraadó tanára.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 36. (részletek)
A Ceauşescu-kor és az utána következő első évek legerősebb magyar személyisége a mintegy négy évtizedig Bukarestben tevékenykedő Domokos Géza. Akárcsak Huszárnak, neki is „egészséges” származása volt. Édesapja vasúti munkás, aki miután elbocsátották, Bukarestbe jött munkát keresni; felesége szakácsnő lett egy miniszter házában, neki a gazda több tucat kutyáját kellett gondoznia. Néhány év után elköltöztek a fővárosból, a rohamosan fejlődő Azugán találtak munkát. Itt járta ki Domokos Géza az elemi iskolát román nyelven, majd a sepsiszentgyörgyi református kollégiumban folytatta tanulmányait. Moszkvai, a Maxim Gorkij Irodalmi Intézetnél eltöltött diákévei után Bukarestben telepedett le, és az Előrénél, majd a Pionírnál és az Ifjúmunkásnál dolgozott. Ekkorra már megjelent két riportkötete, amelyekre egyáltalán nem volt büszke, és rájött, hogy az újságírás nagyon veszélyes és kompromisszumokkal teli mesterség. 1961-től könyvszerkesztésre váltott az Irodalmi Kiadó nemzetiségi osztályán; nagyon jól együtt tudott dolgozni a kiadó igazgatójával, Ion Bănuţă költővel és Mihai Şora íróval.
1969-ben, amikor a párt a romániai kiadók átszervezéséről döntött, Domokos Géza már az RKP KB póttagja volt, ami stabil politikai pozíciót jelentett. A Kriterion nem az első romániai kiadó, ahol magyar könyvek is megjelentek, de az első, amely független, és amely kisebbségeknek szánt könyveket adhatott ki. Magyar könyveket továbbra is publikáltak bukaresti vagy vidéki kiadók. A frissen megalakult kiadónak nemcsak a magyar irodalmat, hanem a többi romániai nemzetiség – németek, szlovákok, ukránok, törökök, tatárok, zsidók – irodalmát is közölnie kellett. A könyvek jelentős részét külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban adták el, a kiadó tehát valutát hozott az országnak. Domokos Géza nem csak irodalmat adott közre, sikerült történelmi, néprajzi, nyelvészeti, művészeti stb. könyveket is kiadnia. Nagyon sok román fordítás is készült. Hamarosan valóságos kulturális mozgalom jött létre, főleg Erdélyben, de egy ideig Bukarestben is író-olvasó találkozókon népszerűsítették az új könyveket. A kiadó szerkesztősége kezdetben 52 főből állt, ez 1989-re 33-ra apadt. 1987-ben a kiadó már csak 136 címet tudott megjelentetni. Domokos Géza elismerte, hogy többször is kompromisszumra kényszerült. Két lehetőség volt – mondta –, vagy megpróbáltál tenni valamit a nemzeti kultúráért, a túlélésért, vagy nem csináltál semmit. Amíg úgy vélte, van még halvány esély a cselekvésre, kötelességének érezte meg is tenni azt. Láncra kötött kutyáéhoz hasonlította helyzetét. 2004-ben megjelent emlékirataiban ezt írta: ,,a hamu alatti parázs őrzése az én dolgom, a reménység ébren tartása”.
Legkeservesebb küzdelmeit a cenzúrával vívta, és nemegyszer engedni kényszerült. Hogy egy könyv hamarabb átmenjen a cenzúra megaláztatásain, Domokos Gézának gondja volt arra, hogy a könyvről szóló beszámolót mindig, ha emberileg nem is, de politikailag megbízható személlyel írassa meg. Néhányan a cenzorok közül művelt és olvasott emberek voltak, nem voltak büszkék munkájukra, de állásukkal játszottak, ezért mindig éberen figyeltek. Amíg Domokos Géza is magas politikai tisztségeket töltött be, szava sokat nyomott a latban egy-egy könyv elbírálásakor. Nagyon jól ismerte az összes pártdokumentumot, Ceauşescu felszólalásait, és ügyesen fel is használta ezeket egy-egy problémás, a románokat zavaró könyv védelmében. Például a hatalom nem értett egyet azzal, hogy a kiadó a magyar múltat felkarolja, de Domokos Géza azonnal Ceauşescu-idézettel válaszolt: a párt főtitkára kihangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a nép megismerje saját történelmét, hogy kiktől származik, kik a hősei stb. Nem olvasta sehol sem, érvelt tovább, hogy Nicolae Ceauşescu csak a románokról beszélt volna, mi, magyarok is az országhoz tartozunk. A cenzor legtöbbször elfogadta a magyarázatot, habár tudta, hogy a magyarok történelméről szóló könyvek erősítik a nemzeti öntudatot, és lassítják román nemzeti-kommunista hatalom egyik fő politikai célkitűzését, az asszimilációt.
A cenzúra azonban könyörtelenül beavatkozott a problémás könyvek szövegébe. Ilyen esetekben kivágták azokat a részeket, amelyeket közölhetetlennek ítéltek, sok könyv tehát megcsonkítva jelent meg. Ez történt Koós Ferenc református lelkész írásával is. Habár kétségkívül a Kriterionnál is megjelent sok értéktelen, propaganda jellegű könyv, de ami mindennél fontosabb, kiadták a magyar és a világirodalom legfontosabb alkotásait. A Securitate dossziéi már 1973-ban feljegyezték Domokos Géza elégedetlenségét az írókra és kiadókra nehezedő folyamatos nyomás miatt, hogy „mindenféle, különböző című könyveket” adjanak ki, „amikről tudjuk, hogy nem lehet eladni”, és hogy állandóan hangoztatta, hogy „nehéz idők várnak ránk”. Domokos Gézának még a kiadó szekustisztjét is sikerült diplomatikusan leráznia. Ez rendszeresen meglátogatta, hogy „munkájukban segítse őket”, és hogy ne hibázzanak; látogatásait előre bejelentette, és a végén megírta a kötelező jelentést. Domokos Géza ahelyett, hogy besúgta volna kollégáit (ez több intézményvezetőnek egyik fő tevékenysége volt), mindig a nehézségekről panaszkodott, a papírhiányról, a nyomdagépek gyakori meghibásodásairól, és hogy ezek miatt nem képesek teljesíteni az előírt szerkesztőségi tervet, így csökkennek a fizetések és az íróknak kifizetett honoráriumok. Irányítása alatt tudta tartani, legalábbis részben, a szerkesztőség besúgóit is: ezek előzetes beleegyezésével tették meg jelentéseiket a Securitaténak, így ő még idejében tudott lépni.
Domokos Géza mindvégig a Securitate felügyelete alatt állt: munkahelyén és otthonában is poloskákat szereltek. Néhány, a Securitate fehér könyvében megjelent jelentés beszámol a párt politikájával szembeni magatartásáról és véleményéről, hogy „nacionalistának, veszélyesnek és kudarcra ítéltnek” tartotta azt; a „romániai magyarok ügye védelmezőjének” mondja magát, és azért vonult vissza a kiadóhoz, hogy „sok szöveg helyett” inkább „a magyar ügyet szolgálja” – írta az ügynök. A cenzorok mellett, akik nyíltan a kommunista hatalom eszközei voltak, a Securitate több besúgója is tevékenykedett. Néhányukat ismerték kollégáik, habár 1989 óta gyanús csend övezi felfedésük kérdését. Csiki László (1944–2008) egyik története világít rá, hogy milyen sokan lehettek besúgók. A bukaresti magyar szerkesztőségek találkozóján egyik kollégája megkérte: ,,én téged nagyon kedvellek, kérlek, amikor jelen vagyok, ne beszélj olyan dolgokról”, vagyis az a besúgó nem szerette volna őt feljelenteni, de nem tudhatta, nincs-e jelen egy másik besúgó, aki őt vádolhatta volna meg, hogy nem végzi kötelességét. Volt, aki megpróbált így élni, volt, aki kivándorolt, a legtöbben Magyarországra, többek közt Csiki is. Kezdetben kevesen telepedtek át Magyarországra, ahol együttéreztek velük, de le is nézték őket. Később már egyáltalán nem szerették őket, Csiki László malíciózus véleménye szerint azért, mert a kivándorlók túl sokba kerültek a magyar polgároknak. 1982 után a cenzúra bekeményített, egy időben azzal, hogy Ceaușescu hivatalosan bejelentette megszűntetését, de létrehozta a Szocialista Nevelés és Művelődés Tanácsának sajtóosztályát. A magyar cenzorok a Művelődési Tanács nemzetiségi osztályának alkalmazottai lettek. Sokkal pontosabban megszabták, mit szabad és mit nem, illetve hogy mit kötelező megírni. Sok kézirat évekig a szerkesztőségi fiókokban maradt, nem kapta meg a közlési jóváhagyást. Korábban akadt olyan cenzor, aki még mutatott valamennyi tiszteletet a szerkesztők és írók iránt, de amikor már politikailag is felelniük kellett döntéseikért, sokkal óvatosabbakká, egyesek egyenesen paranoiássá váltak. Kötelességük volt mindent elolvasni, amit magyar nyelven írtak az országban, és át kellett vizsgálniuk, hogy a magyarországi sajtóból mit lehet terjeszteni, a többit egy titkos alapnál tárolták. 1989 decembere után feloldották a titkosítást, de az akkori kiadványokon még ma is olvasható a D (dokumentációs alap) vagy S (titkos=secret alap) felirat. A cenzúra megszorításai ellenére a bukaresti sajtónál alkalmazott magyar értelmiségiek sokkal szabadabban dolgozhattak, mint vidéki társaik, akiknél mindennapos volt a Securitate zaklatása. A központi intézmények közelsége miatt sokkal könnyebben tudták nemcsak személyes gondjaikat orvosolni, hanem erdélyi kollégáikon is segíthettek; külföldi kiküldetésekhez is hozzájuthattak, ami kiváltságnak számított a kommunizmusban. A főváros kínálta színvonalas kulturális események: színielőadások, koncertek, képzőművészeti és múzeumi kiállítások is elérhetőek voltak számukra, eljuthattak külföldi előadók fellépéseire is.
Még egy jelentős előnyük volt a bukarestieknek: a magyar követség gyakran vendégül látta őket. Igaz, hogy a követség román alkalmazottjai mindenkit lefényképeztek, aki belépett az épületbe, de itt művészfilmeket vetítettek, értékes művelődési és tudományos kiadványokhoz, néha könyvekhez is hozzájuthattak. A nyolcvanas évek vége felé, a legnehezebb időkben még élelmiszert is lehetett vásárolni. Domokos Gézának különleges státusza volt: 1988-ban a magyar követségen ünnepelte meg születésnapját, ez alkalomból kitüntette őt a magyar kormány. A kiadónál is volt hivatalos ünnepség, a Művelődési Tanács képviselői köszöntötték fel; az Írószövetségnél is tartottak egy ünnepséget. A bukaresti újságírók, szerkesztők és írók mellett volt még egy fontos értelmiségi réteg: a képzőművészeké és grafikusoké, akik közül néhányan igazán tehetségesek voltak; róluk sajnos már alig esik szó. Megvolt minden magyar kiadványnak a saját grafikusa, egyikük Domokos Géza fia, de grafikus volt Balogh Lajos is, Balogh József testvére, aki Bukarestben született 1928-ban és a Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézetben végzett. Rendkívül tehetséges szobrász volt Balogh Péter (1920–1994). Petőfi-mellszobrát nemrég állították fel a Petőfi Ház belső udvarán. A szobrászt a bukaresti Calvin-temetőben temették el, a kápolna mögött.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interferenciák – drámakötet, előadás, színház és börtön
Börtönként tekint a színházra Visky András dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője, értelmezése szerint olyan hely ez, ahova szabad akaratukból bezárkóznak a nézők a színészekkel – bezárulnak az ajtók, de mindaz, ami ott bent történik, kiszabadítja őket. A fekete doboz az üres sírt idézi, ahova betérnek az emberek, eljátszani halál és feltámadás játékát – merthogy nem szabad a sírban maradni, reflektálni kell mindarra, ami velünk történik. A szerző erről csütörtökön délben beszélt a TIFF Házban, a hét drámát tartalmazó Ki innen című kötetének bemutatóján. A Koinóniánál megjelent kiadvány ismertetése előtt a kolozsvári társulat A mélyben című előadásának alkotóival találkozhatott az Interferenciák közönsége.
Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója a könyvbemutatón kifejtette: tizennyolc színházi vonatkozású kötet jelent meg eddig a Koinóniánál, az albumokkal együtt pedig már húsz fölött van ez a szám; magyar, román és angol nyelvű kiadványok egyaránt napvilágot láttak, hosszú ideig Visky András szerkesztette őket. A szerző három drámáját gyűjtötte egybe A szökés 2006-ban, a mostani, Ki innen című pedig a 2009 óta írt hét színpadi szövegét – ahogyan ő nevezi, hét újabb színpadi kísérletét – tartalmazza.Témájuk tekintetében széles skálán mozognak a művek, többségüket (Visszaszületés, Pornó – Feleségem története, Green Relief, Megöltem az anyámat, RádióJáték, Bevégezetlen ragyogás) hazai és nemzetközi színpadokon, fesztiválokon már több ízben műsorra tűzték.Az írásokat a Láng Zsolt prózaíró, szerkesztő és Visky András beszélgetése követi, amelyben színházi radikalizmusról, színházi üzemszerűségről és a kísérletezés lehetőségeiről is szó esik, jegyezte meg Tompa Gábor igazgató, majd a címválasztásra kérdezett rá: hol vagyunk, honnan kell kimenekülnünk, ha ezt a feszültséggel teli felszólítást megfogadjuk?Visky András elárulta, hogy sokára született meg a cím; nem akarta valamelyik darab elnevezését kiemelni, mert akkor eleve elmozdította volna egy bizonyos irányba az értelmezést, törekedett viszont arra, hogy problematikus címet találjon, amely saját esztétikai, teológiai, filozófiai kereséseit is tükrözi. Mint mondta, nem biztos, hogy drámaíró lenne, ha nem Tompa Gáborhoz fűzi az első színházi barátsága, ugyanakkor egyebek mellett arra is kitért, hogy az utóbbi években egyre inkább foglalkoztatja a nyitott dramaturgia – olyan dramaturgiát szeret létrehozni, amely aztán a próbafolyamat során nyeri el végső formáját. Jó az, ha a munka során úgyszólván eltűnik a szerző, mert végül az előadás fogja visszahozni, felmutatni mindenki számára.Láng Zsolt az Úrral való állandó párbeszédet emelte ki a drámaíró műveinek egyik sajátosságaként, és a sikerhez való hozzáállására is reflektált: a szerző voltaképpen a siker ellen megy, ironikusan kezeli azt – már azáltal is, hogy monodrámákat ír, és például a Tanítványokban hosszasan értekeznek a szereplők olyan dolgokról, amelyekről a nézőnek nem biztos, hogy van fogalma. A szövegek azonban kétségkívül erősek, a művek felvetik azt a kérdést is, hogy mennyire lehet szöveg nélkül színházat „csinálni” – és tulajdonképpen meg is válaszolják: nem lehet, hiszen minden megnyilvánulásunk a nyelven alapszik.                                                                                           *Korlátozottabb művészeti tevékenységnek tartja Radnai Annamária, ha olyan rendezővel együttdolgozva fordít egy készülő előadáshoz, akinek az anyanyelve megegyezik az adott mű nyelvével – egyszerűbb az, amikor mindkettejüknek idegen az illető nyelv. Makszim Gorkij világhírű színműve, az Éjjeli menedékhely (Na dnye) esetében az is ott lebegett a szeme előtt, hogy az oroszok közül nagyon sokan ismerik a realista darabokat. Korábban, egy Csehov-fordítás alkalmával Radnai Annamária édesanyja, Szerotina Szvetlana adott pillanatban meg is jegyezte: „Csehov nem ilyen”. – Gorkijjal is pontosan így vannak, tudják, hogy ő ilyen vagy nem ilyen – magyarázta a műfordító, dramaturg, egyetemi oktató csütörtökön délelőtt a TIFF Házban, a Kolozsvári Állami Magyar SzínházA mélyben című előadásának (rendező: Jurij Kordonszkij) közönségtalálkozóján.Nem nagyon szeret szlenget fordítani, egyrészt, mert az sokban kötődik a helyhez, meg aztán könnyen elavul, idővel érvénytelenné válik. Ezért kérte a produkcióban részt vevő színészeket, hogy észrevételeikkel segítsék a munkáját. Szükség is volt erre: amellett, hogy a rendező főként azokra a kérdésekre fókuszált, amelyek gyakorlatilag soha nem veszítenek fontosságukból – kik vagyunk, miért élünk, mi a dolgunk ezen a bolygón, mit jelent felelősséget vállalni a tetteinkért vagy éppen meghalni –, ragaszkodott ahhoz is, hogy a 19. századi szleng helyett egy nagyon is mai nyelven szólaljanak meg a társadalom perifériájára szorult szereplők.Visky András, az előadás dramaturgja a közös munka legizgalmasabb jellemzőjének nevezte, hogy Jurij Kordonszkij elképesztő részletességgel építette fel a cselekvések logikáját, hogy a színészek fokozatosan tudjanak eljutni A pontból B pontba. – Olyan határt kellett átlépniük a személyiségükben és a művészi tudásukban egyaránt, amilyet eddig nem nagyon kellett – hangsúlyozta.Aprólékosan, milliméterről milliméterre dolgozták ki a különböző mozzanatokat a rendezővel – mondta Laczó Júlia (Anna), Bogdán Zsolt (Luka) pedig azt emelte ki, hogy minden bizonnyal ezután is érik még az előadás, szerdán például feszesebbnek, összefogottabbnak érezte a ritmusát a korábbiakhoz képest. Viola Gábor (Vászka Pepel) szerint egyenként mindannyiuknak segített a munka abban, hogy feltérképezzék a saját határaikat – ez persze egy életen át tart, viszont meghatározó volt a mostani alkalom: az elmúlt hat évben, amióta tagja a kolozsvári színház társulatának, egyetlen próbafolyamat során sem érzett ehhez fogható kohéziós erőt.Kézdi Imola (Vaszilisza Karpovna) ritka pillanatnak nevezte, hogy az út fontosabb legyen a végeredménynél, márpedig most előbbi kerekedett felül. Hozzáfűzte: 13-an száz felől közelítettek a munkához és egyúttal a mélybe, kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni a folyamatról – színészvezetéstől kezdve a kávézásokig minden összehozta a csapatot. Pethő Anikó (Násztya) kitért arra, hogy a munka már az olvasópróbákon jócskán elkezdődött: a rendező sokat mesélt az orosz börtönkultúráról, és mindenkinek beindította a fantáziáját, arra kérte a színészeket, hogy a színpadon kívül is gondolkodjanak a különböző megvalósításokon. Dimény Áron (Színész) számára leginkább attól volt különleges ez a találkozás, mert olyan előadást szült, amelynek minden pillanatában szabad lehet, és közben folyamatosan pontosnak is kell lennie.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)

Bajor Andor-évforduló előtt – az emlékezés jegyében
Idén lenne 90 éves. De sajnos már 26 éve hiányzik közülünk. Pedig micsoda sziporkákat olvashattunk volna tőle ez idő alatt, hiszen az elmúlt 26 is év bőven szolgáltatott volna témát egy-egy Bajor-féle jóízű szatírához. Sajnos, nem így történt. „Két út áll az emberiség előtt a mi évszázadunkban. Az egyik a hülyeség. A másik az őrület. A kettő szerencsésen kiegészíti egymást.” Az idézet természetesen Bajor Andortól származik, pontosabban a torzóban maradt kisregényéből, Az ezermesterből (Bajor Andor: Az ezermester. A Valdemár-kódex, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2004). Bajor Andor írásai máig nem veszítettek aktualitásukból, mondatai „csontig hatolnak”, elég, ha a fenti idézetet értelmezzük. Remek szatírái ma is ugyanolyan érvényesek, hiába íródtak 1989 előtt.A szeptemberi 30-i évfordulóig havonta közlünk egy-két Bajor Andor szöveget, özvegye, Bajor Ella engedélyével. Mai lapszámunkban az Ütünk című kötetből válogattam. (Köllő Katalin)
Beszámoló a világirodalom fejlődéséről
I.
Állandóan fejlődő emberiségünk az utóbbi ötezer esztendő fokozódó leforgása alatt, egyre kiteljesedő tevékenysége közben több kiemelkedő dolgot alkotott. Ilyen kiemelkedő dolog például több egyiptomi piramis, felhőkarcoló, a Lomonoszov egyetem, az Eiffel torony, a fugyivásárhelyi téglagyár kéménye, valamint mások.
Emberiségünk elkészítette a Kínai falat, a Volga-Don csatornát, fölfedezte Amerikát, több figyelemreméltó expedíciót szervezett, az Északi, valamint a Déli Sarkra, több portugál tengerészeti szakkáder vezetésével megkerülte a földet, valamint az iránytű föltalálásával párhuzamosan a könyvnyomtatás síkján is olyan eredményeket ért el, melyeket kitűnő futballcsapatok, vízipólózok, és nehéz-, közép-, úgyszintén pehelysúlyú ökölvívók pontszámai is öregbítenek. Emberiségünk a XVI. században áttért egy világkép szemléletéről egy újabb világkép szemléletére, amelyben Galilei, a kitűnő csillagász, valamint mások szereztek érdemeket, majd ezt továbbfejlesztette Einstein. Itt kell megemlékeznünk Pasteurről is, aki a veszettség elleni harcban bizonyos sikereket mutatott föl, különösen ezen betegség leküzdésének terén, valamint Pavlovról, aki megalapította a pavlovizmust. Joggal állapíthatjuk meg ezekről a szakemberekről, hogy tudósok voltak, korlátaik ellenére.
A fejlődés a XVI. században nem ért véget, hanem folytatódott az azt követő úgynevezett XVII. században is. így az emberiség lassan rájött a repülőgép, vonat, autó, bicikli, tricikli, valamint a helikopter használatára, úgyszintén arra, hogy ezeket az eszközöket hogyan lehet tönkretenni. A gyermekek számára hintalovakat állítanak elő, továbbá itt kell megemlítenünk a ringlispílt.
Emberiségünk az elmúlt évezredek folyamán állandóan törekedett arra, hogy otthonában megfelelőképp lakjék, és azt megfelelőképp biztonságossá tegye különböző szempontból. Így kezdetben barlangokban és földkunyhókban lakott; ekkor azonban föltalálták a kőbaltát, melynek segítségével a lakást szét lehetett verni. így az emberiség kénytelen volt vályogházakba költözni, majd a nyíl föltalálása után téglával kísérletezett. A lőfegyverek tökéletesedésével, különösen az ágyú megjelenése után az emberiség kénytelen volt feltalálni a vasbetont. Ekkor jött Nobel Alfréd a dinamittal, mire az emberiség bombabiztos pincéket készített, de több kollektíva kidolgozta az atombombát és így az emberiség lakáskérdése még mindig nincs teljesen megoldva.
Evvel párhuzamosan több filozófus is fellépett és különböző kérdések tisztázása közben meghaltak. A képzőművészet terén is eredményeket értünk el, valamint sikerült megteremteni a világ zenekultúráját, amely különböző – magas és mély – hangokból áll.
Az emberiség fejlődésében hiányosságok is jelentkeztek: ilyen hiányosság például a becsületes emberek üldözése, gyengék agyonverése, ártatlanok karóbahúzása, tehetséges káderek elégetése, lefejezése, valamint megnyúzása, az igazmondók nyelvének kitépése, tömegek kizsákmányolása, taposása, és verése kutyakorbács segítségével. Ezen hiányosságok kiküszöbölése az utolsó kétezer évben folyamatban van és a jelek – különösen a legutóbbi száz évben – biztatóak. Ezekután térjünk rá világirodalmunk konkrétebb elemzésére.
II.
Elbeszélő költészet
Az utóbbi évezredek folyamán figyelemreméltó eredményeket értünk el az elbeszélő költészet terén. Az idősebb nemzedékből meg kell említenünk Homéroszt, akinek egyik költeménye, azOdisszea tengerész környezetben egy társasutazás témáját dolgozza föl. Dante Isteni színjáték című poémája a miszticizmus elleni harc különböző állomásait (pokol, purgatórium, paradicsom) mutatja meg, ugyanakkor Milton, a kitűnő angol verselő egy kilakoltatási per kapcsán mutatja meg, hogy ördögnek lenni nem helyes magatartás.
Ezek a költemények arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a művészi tökély és költői szaktudás nincs ellentétben a miszticizmus elleni harccal, hanem szerencsésen kieeészíti azt.
III.
Novellairodalom
Novellát írtak az utolsó ezer év leforgása alatt Boccaccio, Csehov, Gogol, valamint mások.
Boccaccio egyik novella-kísérletében a falánkság kérdését dolgozza föl, egy másik novella-kísérletében pedig azt ábrázolja, hogy a nők felszabadulásának egyik kerékkötőjeként olyan férfiak szerepelnek, akik éjnek idején hálószobákba másznak be. Szerző ezt a magatartást nem helyteleníti ugyan, de rámutat az ablakon való bemászás káros következményeire. Gogol Köpenyeg című novellájában a kisipar kérdését veti föl, amennyiben egy szabót ábrázol, aki egy kishivatalnok részére egy köpenyeget varr. Gogol a novella szabóját az életből emelte ki, a kishivatalnok pedig több kishivatalnokból van összesűrítve. Csehov novelláira az jellemző, hogy mindenütt embereket ábrázol.
A novellairodalom arra figyelmeztet bennünket, hogy zseniálisan kell írni, mert enélkül gyakran nem éri el az író a kívánt hatást, írása pedig ezzel párhuzamosan nélkülözni fogja a lángeszűséget.
IV.
Regényirodalom
Regényt Cervantes írt. Cervantes Don Quijote c. írásában azt mutatja ki, hogy egy magánparaszt és egy kisbirtokos a földesúri ideológia zavartkeltő hatására elhanyagolja a vetési kampányt, a föld trágyázását, valamint a négyzetes kukoricavetést, majd mindketten megbolondulnak. Balzac és Tolsztoj eseményeket ábrázoltak, míg Dosztojevszkij azt mutatta ki, hogyha egy egyetemi hallgató nem látogatja az egyetemi előadásokat, akkor nem kaphat ösztöndíjat és ezáltal a bűnözés lejtőjére kerül.
A regényirodalom az eddigi fejlődés után még tovább is fejlődött. Gorkij az üzemi termeléssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott, míg Solohov parasztokat ábrázolt igen helyesen.
A regényirodalom fejlődése arra figyelmeztet bennünket, hogy típusokat kell alkotni, mert enélkül a legjobb regény is igen gyönge lesz.
V.
Költészet
Jó verset írni nehéz, de nemes feladat. Ezt tette Horatius, Puskin, Petőfi, Eminescu, Majakovszkij és mások. A jó verset arról ismerjük föl, hogy olvasás közben megnyeri tetszésünket és – ellentétben a rossz versekkel – megragadónak bizonyul.
A költők eddigi fejlődésük folyamán általában azt a kérdést vetették föl, hogy hogyan viszonyulnak a különböző személyekhez és eseményekhez. Amikor a személy nő, akkor szerelmes versről beszél közvéleményünk.
A szerelmes versek két kategóriába oszthatók: vannak versek, amelyek elválás előtt ábrázolják a költő viszonyulását és vannak versek, amelyek elválás után. Az utóbbiak általában szomorúbbak szoktak lenni, mint iz előzők.
A történelmi eseményeket a költők bizonyos fokig mindig tükrözték. Ezáltal jött létre az a törekvés, hogy a költők helyesnek látták, ha osztályuk és népük nincs elnyomva. Ha: menetesen el volt nyomva, akkor a nagy költők ezt helytelenítették. Ez arra mutat, hogy a leghelyesebb magatartás az emberiség fölszabadítása.
VI. Dráma
A drámaírók azt ábrázolták, hogy a legkülönbözőbb emberek mennyire össze tudnak veszni. Prometeusz az istenekkel, Oedipusz önmagával. III. Richárd rokonaival. Nóra pedig a férjével veszekedett. Ide sorolhatjuk Faustot is, akinek Mefisztóval voltak nézeteltérései.
Ezek a nézeteltérések a drámaírók tanúsága szerint nem vezettek semmi jóra. mert rendszerint végül mindenki meghal.
A dráma új útjait még nem látjuk tisztán, de kétségtelen, hogy nagy szerepe lesz a hősök egyetértésének és az ebből származó súlyos, beláthatatlan és véres következményeknek.
VII. Kritika
A kritikai front az idők folyamán gyönge volt. A kritikai front megerősítésére Bjelinszkijt és Csernisevszkijt delegálta a történelem. Angol vonalon Macaulay működött, de nem tudta megakadályozni Miltont művének megírásában. Ezért csak utólagos szempontokat adott. Brandes dán volt, de később kiderült, hogy jónéhány kérdésben nem volt igaza. Szerencsére a bírált írók előbb meghaltak s ezáltal bizonyos fokig a saját koncepciójuk érvényesült.
VIII. Tennivalók
Véleményünk szerint a legsürgősebb tennivaló az, hogy a világirodalmat új zsenikkel kell megerősíteni. Ilyen zseniket minden népnek delegálnia kell avval a megbizatással, hogy a valóságot írják az emberi fölszabadulás perspektívájából. Ellenkező esetben ugyanis nem minősülnek zseniknek.
A zseniális íróknak ezenkívül kötelessége, hogy írjanak, mert anélkül nem derülnek ki képességeik.
További föladat az is, hogy meggátolják a világ olvasóközönségének fölrobbantását. Ezesetben ugyanis a zseniális írók teljesen egyedül maradnak műveikkel, ami nem vezethet semmi jóra. Mindezeknek a megállapítása mellett kimondhatjuk, hogy a világirodalom valószínűleg továbbra is előre fog haladni, ugyanúgy, mint XVI., XVII., XVIII., XIX. és más századokban.
Szabadság (Kolozsvár)