Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Goodman, Benny
1 tétel
2011. május 18.
Bartók Béla-emlékest
Nagyvárad – A Varadinum rendezvénysorozat keretében négy fiatal szólista lépett fel Bartók Béla születésének 130. évfordulója alkalmából.
A hegedűre átírt Hat román népi táncot (1915) Kosza Ágnes, a Filharmónia első hegedűse szólaltatta meg Thurzó Zoltán zongorakíséretével. Életesen, hangszínben gazdag játékával azonosult a Belényes környékén gyűjtött népdalok, táncok hangulatával. A fiatal, Franciaországban végzett művésznő Bíró Lászlóval (a Filharmónia első hegedűse) adtak elő A két hegedűre írt 44 duóból (1931) nyolcat. Mindketten igen kifejezően, biztos intonációval éreztettek rá a deklamáló népdalok hangzásvilágára (például Menetelő nóta, Bánkódás, Máramarosi tánc). Kiemelkedő élménnyel ajándékozott meg a három szólista: Kosza Ágnes (hegedű), Székely István (klarinét) és Thurzó Zoltán (zongora), amikor színre vitték az 1938-39-ben írt Kontrasztok című háromtételes (Lassú, Pihenő és Friss) című kompozíciót. Bartók kamarazenéjében ez az egyetlen alkalom, amikor fúvós hangszert alkalmazott. Benny Goodman világhírű dzsesszklarinétos ösztönzésére írta meg a darabot.
Előadók
Mindhárom előadó kiváló technikai felkészültséggel, a zene rapszodikus stílusára éreztetve idézte fel a táncosan feszes, verbunkos hangulatú muzsikát, valamint a notturno zene szimetrikus felépítését és a III. tétel elsődlegesen ütőhangszereket idéző muzsikáját. Megfigyelhettük, hogy a hegedű és a klarinét váltott hangszerei (scordatura – lehangolt hangszerek) révén adják elő hitelesen a virtuóz igényű, verbunkos hatást is mutató szólamokat. Székely István konzervatóriumi tanár játéka ezúttal is remekelt.
Bíró László is nagy feladatra vállalkozott, Bartók 1944-ben komponált utolsó előtti művét, a C-dúr Szólószonáta két tételét adta elő. A szólista a mű ritmikáját, lehelletfinom képsorait és rapszodikus szenvedélyt felszabadító zenéjét, valamint a fúga bachi mintára épülő tömörségét, drámaiságát egyaránt hitelesen mintázta meg, megbirkózván a mű rendkívüli technikai nehézségeivel. Ugyancsak ő szólaltatta meg az 1902-ben írt Andantét, Bartók korai alkotását.
Zongoradarab
Thurzó Zoltán zongorajátékában hallgattuk meg a 130 éve született George Enescu 16 éves korában írt, „a régi stílusban fogant” I. Szvitjéből (1897) az impesszionista stílusú Adagiót. Ugyancsak az esten játszotta Liszt Ferenc Temetés című darabját, amely gyászapoteozisnak minősíthető. Újra meghallgattuk Bartók 1911-ben komponált Allegro barbaróját. Az őserőt feltáró erőteljes lüktetésű zongoradarabot ezúttal is megfelelő dinamikával játszotta, mintegy emlékeztetve Balázs Béla Bartók című költeményének alapgondolatára: „Bizony zenéd nem andalító mámor. / Kérlelhetetlen acélszerkezet. / Bús föld alól dübörgő lázadás / Vad fájdalom, sikoltó fájdalom. / Ki bántott téged?”
Tuduka Oszkár
erdon.ro