Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gombola András
3 tétel
2013. október 21.
Húsz éve jópásztorkodik a Bonus Pastor Erdélyben
Húsz év alatt megannyi alkohol-, drog- és játékfüggő, de hozzátartozóik és más, velük kapcsolatba kerülő ember élete változott meg az 1993-ban létrehozott Református Mentő Misszió munkája során. Az elmúlt két évtized ajándékait ünnepelték vasárnap a kolozsvári Tóközi Református Gyülekezet templomában.
A Református Mentő Misszió alapító-lelkésze, aki néhány évvel később a jogi és pénzügyi hátteret biztosító Bonus Pastor Alapítványt is létrehozta és mai napig vezeti, akárcsak a Jó Pásztor Egyesületet, Horváth Levente hirdette az igét – a Jó Pásztorról. Az ember nem saját maga tulajdona, így csak bérese lehet önmagának, nem képes megvédeni magát, ezt egyedül Krisztus teheti meg jó pásztorként – mondta a lelkész a szószékről.
Az igemagyarázatot rövid múltba tekintés követte, egyrészt képekben, másrészt szavakban: Horváth Levente húsz évvel ezelőtt Csiha Kálmán akkori püspöktől kapta a megbízatást, hogy szenvedélybetegekkel foglalkozzon, ebben az évben tartották az első gyógyító-tábort, emellett támogató csoportot is indítottak a felépülni vágyóknak Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is. Azóta több városban is működnek csoportok a református egyházon belül, a születésnapi ünnepségre is több helységből eljöttek családtagjaikkal együtt.
A hozzátartozókra is gondoltak a Mentő Misszió munkatársai, amikor az utógondozói táborokba őket is elhívták, illetve 1998-tól a szenvedélybeteg szülők különböző korú gyermekeinek külön táborokat szerveztek. Az évente háromszor megszervezett, 12 napos rövid távú terápiás programok mellett a hosszú távú terápiára (3-9 hónap) a szenvedélybetegek számára 2005-től nyílt lehetőség a magyarózdi kastély átalakított magtárában.
A Jó Pásztor Egyesületet legújabb projektje is igen népszerű: családi háttértől, személyes problémák minőségétől függetlenül jelentkezhet bárki életvezetési táborba – idén az első angol nyelvű, ilyen jellegű nemzetközi táborra is sor került.
A háttérben a falra vetített fényképek idézték a múltat, az előtérben pedig három „szabadult alkoholista” (a függőség betegség, amely nem múlik el, de rabsága alól fel lehet szabadulni) vallott saját múltjáról. Egyikük, aki Magyarországról érkezett az ózdi terápiás otthonba, elmondta: ő most a saját születésnapját is ünnepli, mert Ózdon újjászületett. Másikuk, a szatmárnémeti Gombola András könyvet írt Vívódások címmel életútjáról: profi vívóként kerítette hatalmába az ital és a drog, hosszú utat járt be, míg szembe tudott nézni önmagával, és a gyógyulást választotta.
„Azt mondták sokan, hogy ez csak akarat kérdése, de én nem tudtam parancsolni a kezemnek, hogy ne emelje a számhoz a poharat. Nagyon megalázó volt. Így hát zugivó lettem” - vallotta egy borász, aki 15 hónap terápia után visszatért eredeti mesterségéhez, amelyet élvezettel és absztinensen végez a jelenben. Kiemelte: körülményei nem változtak meg, de olyan kompetenciákat sajátított el Ózdon, amelyek segítségével sikerült valódi kapcsolatokat kialakítania, kiegyensúlyozott és kreatív személyiséggé vált, és rájött: az ő problémájának nincsen köze az alkoholhoz, az csak menekvés volt valami más elől.
A templom terében nem csak az ózdi bentlakásos terápia révén szenvedélyüket legyőzött függőbetegek, hanem a rehabilitációs otthon jelenlegi lakói is ott voltak. Istentisztelet után a maguk főzte töltött káposztával kínálták a finom illatokkal odavonzottakat. Az általuk készített képeslapokból is lehetett vásárolni, ugyanakkor sütemények fogyasztásával, torta-licittel is lehetett támogatni a Jó Pásztor Egyesület tevékenységeit.
Ózdon a következő rövid terápiás program november 4. és 15. között zajlik.
Maszol.ro

2016. július 26.
Új helyszínen a MIÉRT szervezte EU-tábor
A 2016-os helyhatósági választások lesz az egyik fő téma
A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia tizenharmadik alkalommal szervezi meg az EU Tábort. Idén július 27 és 31. között kerül megrendezésre és újult helyszínnel jelentkezik. A rendezvénynek a zeteváraljai Natur Air Park ad otthont. Az idei EU Tábor mottója „A fiatalok Európája” - olvasható a rendezvény honlapján.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta „A minden évben többszáz fiatal számára találkozási pontot jelentő EU Táborban az eddigiekhez hasonlóan idén is a hangsúlyt az aktuális európai problémákra fektetjük. A fiatalok, ifjúsági szervezetek és az Európai Unió kapcsolatát szeretnénk taglalni. Úgy gondolom, nagyon fontos ezzel a témakörrel foglalkozni, hiszen ahogy a Brexit kapcsán is láthattuk a fiatalok nagy számban a EU mellett döntöttek, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a fiatalok Európáját éljük.”
Az előadások során a 2016-os helyhatósági választások lesz az egyik fő téma, a választások során tisztséget elnyert fiatal polgármesterek, illetve olyan képviselők lesznek a tábor meghívottjai, akik az önkormányzati munka kihívásairól mesélnek majd. Ugyanakkor, a jelenleg Európában zajló események is fontos szerepet kapnak, hiszen például a Brexit is terítéken lesz.
A tábor weboldalán olvasható sajtóanyag szerint a tavalyi évben elindított nagy népszerűségnek örvendő tabu sarok idén is szerves része lesz a tábornak, a résztvevők kényes témákat boncolgató személyes történeteket hallgathatnak meg.A tábor meghívottja lesz Gombola András, akik évekig hajléktalan volt, ennek a létnek a viszontagságairól mesél majd, Juhász Anita, aki a napjainkban egyre jobban elterjedő virtuális zaklatás témakörét járja körül, valamint Szabó Zoltán, Kobra, aki az elkényelmesedett fiatalokat komfortzónájából próbálja meg kirázni az európai biciklitúrájának élménybeszámolójával.
Az öt napos tábor a színvonalas előadások mellett számos szórakozási lehetőséget is nyújt majd a résztvevőknek. Esténként erdélyi fiatal DJ-k szórakoztatják majd a fiatalokat, valamint a Kolozsvári Beerpong Egyesület által szervezett csapatjátékokon is részt vehetnek az érdeklődők.
A szervezők idén körülbelül 350 résztvevőre számítanak, a tábor programját a miert.ro/eu-tabor honlapon lehet megtekinteni. A legújabb hírek, fotók, érdekességek a honlap mellett a MIÉRT Facebook-oldalán (facebook.com/miert.ro) érhetőek el.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 30.
Szatmárnémetiben tartja országos találkozóját a Bonus Pastor Alapítvány
Három napon keresztül zajlik Szatmárnémetiben a szenvedélybetegeken segítő Bonus Pastor Alapítvány országos találkozója Szatmárnémetiben. Az alapítvánnyal szoros kapcsolatban álló helyi Új Remény Egyesület szervezésében pénteken indult a rendezvénysorozat, amelyen vasárnapig számos előadáson és csoportbeszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők.
A találkozóval a szenvedélybetegek számára segítséget nyújtó alapítvány és egyesület tevékenységét népszerűsítenék a szervezők, hogy reményt adjanak azok számára, akik a függőségből keresik a kiutat.
A Bonus Pastor Alapítvány 1993 őszén jött létre Horváth Levente lelkipásztor kezdeményezésére. Célja felkarolni azokat az embereket, akik valamilyen szenvedélybetegséggel küzdenek, lehet az alkohol, kábítószer, szerencsejáték vagy akár dohányzás is. Az alapítvány a Maros megyei Magyarózdon megkapott egy kastélyt és egy magtárat, amelyet felújítottak és átalakítottak egy drogterápiás otthonná, ahol bentlakásos terápia alkalmazásával nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Eleinte rövid 12 napos terápiákat indítottak, majd a hosszúterápiás kezelések is létrejöttek, ahol hat hónaptól 9 hónapig tartó intenzív foglalkozásokat tartanak 15-20 fős csoportok számára.
A szatmári országos találkozót szervező Új Remény Egyesület 2010-ben jött létre Szatmárnémetiben, és karitatív szervezetként indult – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől, Puskás Csabától, aki beszámolt arról is hogy annak idején még nem sejtették, hogy ilyen szoros kapcsolatuk lesz a Bonus Pastor Alapítvánnyal.
„Az egyesületünk elsődleges célja, hogy a rászorulókon és a hátrányos helyzetű embereken segítsen testiekben, lelkiekben. Ez azt jelenti, hogy felkaroljuk a nagycsaládosokat, a perifériára szorultakat, és időközben kialakult a gondolat, hogy mi lenne, ha szenvedélybetegekkel is foglalkoznánk” – idézte fel az egyesület vezetője.
Mint elmondta, az „ihletet” egy barátjának, Gombola Andrásnak köszönheti, aki 2011-ben jött haza Szatmárnémetibe a harmadik hosszúterápiájáról, és kereste azt a közeget, amit otthagyott Magyarózdon. „Hallott az egyesületünkről és megkeresett minket azzal, hogy neki utógondozói csoportra lenne szüksége, mert különben visszaesik. Ez adta az ötletet, hogy akkor miért ne hozhatnánk létre mi is egy utógondozói csoportot, hiszen Erdélyben nyolc nagyvárosban működik hasonló csoport” – mondta Puskás Csaba.
Heti találkozók a Zöld Házban
Szatmárnémetiben 2012 őszén megalakult egy utógondozói csoport, amely a Bonus Pastor Alapítványnak egy kirendeltségeként működik, ahol heti rendszerességgel tartanak csoportfoglalkozásokat, hétfőnként a Kossuth-kertben található Zöld Házban.
„Ez a találkozó nagyszerű alkalom arra, hogy hirdessük magunkat, hogy hirdessük az Új Remény Egyesület munkáján túl a Bonus Pastor Alapítvány nyújtotta lehetőséget, hogy eljusson az emberekhez a hír, az információ, hogy itt vagyunk, jelen vagyunk, dolgozunk. Van esély a szabadulásra. Nem kell beletörődni abba, hogy hozzátartozónk nem találja a kiutat, akár az alkohol, játék vagy a drog fogságából, mert eljöhetnek hozzánk és segítséget kérhetnek. Nagyon fontos ezt tudatosítani, felvilágosítani az embereket, hogy van lehetőség a szabadulásra ebből a függőségből” – mondta Puskás Csaba.
A hét végén előadást tartanak a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai, Bartha Éva klinikai szakpszichológus és Horváth Mária szociális munkás. Ezeket csoportos megbeszélések követik, emellett vasárnak több szatmárnémeti templomban mutatják be a Bonus Pastor Alapítvány és az Új Remény Egyesület tevékenységi körét, illetve tanúbizonyságok is elhangzanak majd olyanoktól, akik megszabadultak a függőségtől.
Barakonyi Gergő / maszol.ro