Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gimpu, Mihai
4 tétel
2010. január 16.
Moldova harcot hirdetett a múlt ellen
Moldova harcot hirdetett a kommunista múlt ellen: a köztársasági elnöki teendőket ellátó parlamenti elnök rendeletben adott utasítást egy bizottság létrehozására a kommunista rezsim tanulmányozása és értékelése végett.
Mihai Gimpu elnöki rendeletének értelmében a történészekből, jogászokból, írókból és más szakértőkből álló testület saját kutatásai alapján "történelmi és politikai-jogi értékelést fog adni a totalitárius kommunista rezsimről". A szakértőknek június 1-ig kell javaslatot tenniük következtetéseikből adódó gyakorlati teendőkre.
Gimpu szerint a jogállam építésében és az európai uniós integrációban elért sikerek ellenére Moldova továbbra sem tudja a történelmi igazságot a múlt rendszerről, pedig tárgyilagos és sokoldalú információkra van szükség ahhoz, hogy a posztkommunista időben született nemzedék tisztában legyen a kommunista rezsim egyeduralmi jellegével, és ne engedje meg a hasonló rendszerek létrejöttét a jövőben.
Az elnöki rendelet alapjául az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1996-os és 2006-os határozata szolgál a kommunista rendszerek következményeinek felszámolásáról, illetve bűntényeiknek nemzetközi elítéléséről. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. január 28.
Kisinyovi látogatáson Băsescu
Románia újabb konzulátust nyitna Moldova Köztársaságban a Bălţiban és Cahulban (nem Kabulban, ahogy az államfő tévesen ismételgette elutazása előtt – szerk. megj.) működők mellett. A Kisinyovba látogató Traian Băsescu megígérte azt is: Bukarest olyan ügynökséget hoz létre, amelynek többek közt az lesz a feladata, hogy felgyorsítsa a román állampolgárság megadását a Pruton túli igénylők számára. (Ennek egyik kirendeltsége Kolozsváron lenne.) Az új állampolgársági törvény megjelenéséig, 2008-ig Románia 2400 erre vonatkozó kérést hagyott jóvá, 2009-ben az igénylések száma húszezerre nőtt. Băsescu hangsúlyozta: Bukarest soha sem fog aláírni olyan szerződést, amely a két ország közti államhatárokat módosítaná. Románia ugyanakkor 100 millió euró értékű vissza nem térítendő támogatást ígért Kisinyovnak 2010–2013 között.
Románia elismeri Moldovának a Szovjetunió szétesése után megszerzett szuverenitását, de nem ír vele alá határegyezményt – jelentette ki szerdán Kisinyovban Traian Băsescu államfő, miután tárgyalt Mihai Gimpu ügyvezető moldovai államfővel. „Megvitattuk a határral kapcsolatos kérdést. Románia soha nem fog aláírni dokumentumot a román-moldovai határ megállapításáról” – mondta Băsescu. Hozzátette: az ország kész az európai normák szintjén fenntartani a határ ellenőrzését.
Az államfő hangsúlyozta: Románia a következő négy évben kész 100 millió euró értékű vissza nem térítendő hitelt nyújtani Kisinyovnak az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére. A Romániával való szövetség az Európai Unióhoz közelíti Moldovát – ígérte Băsescu. Elmondta, hogy csak tavaly 14 ezer moldovai kapott román állampolgárságot, és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat még intenzívebbé válik. Ígéretet tett arra, hogy növelni fogják a román főiskolákon tanuló moldovai diákok számát.
Mihai Gimpu rámutatott: a liberális pártok alkotta koalíció hivatalba lépése óta a két ország között nincs véleménykülönbség. Hangsúlyozta, hogy Moldovának segítségre van szüksége, fejlesztenie kell az infrastruktúrát és meg kell oldania a gázkérdést. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. január 29.
Románia elismeri Moldova szuverenitását
Románia elismeri Moldovának a Szovjetunió szétesése után megszerzett szuverenitását, de nem ír vele alá határegyezményt – jelentette ki szerdán Chisinauban Traian Basescu román elnök, miután tárgyalt Mihai Gimpu ügyvezető moldovai államfővel.
"Megvitattuk a határral kapcsolatos kérdést. Románia soha nem fog aláírni dokumentumot a román- moldovai határ megállapításáról" – mondta Bascescu. Hozzátette: országa ugyanakkor kész az európai normák szintjén fenntartani a határ ellenőrzését.
A román elnök közölte: országa a következő négy évben kész 100 millió euró értékű vissza nem térítendő hitelt nyújtani Chisinaunak az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére.
A Romániával való szövetség az Európai Unióhoz közelíti Moldovát – ígérte Bascescu. Elmondta, hogy csak tavaly 14 ezer moldovai kapott román állampolgárságot, és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat még intenzívebbé válik. Ígéretet tett arra, hogy növelni fogják a román főiskolákon tanuló moldovai diákok számát.
Mihai Gimpu rámutatott, hogy a liberális pártok alkotta koalíció hivatalba lépése óta a két ország között nincs véleménykülönbség. Hangsúlyozta, hogy Moldovának segítségre van szüksége, fejlesztenie kell az infrastruktúrát és meg kell oldania a gázkérdést. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2015. december 11.
Bővül a gyűjtemény
Partiumi zászlóval gyarapodik a nagyváradi Tőkés-iroda erkélyén kiállított „gyűjtemény”. A székely, magyar, román és európai uniós zászló mellé holnap elhelyezik a partiumi lobogót is Tőkés László EP-képviselő nagyváradi irodájának erkélyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Partiumi Autonómia Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében december 11-én, pénteken 18 órakor sorra kerülő eseményen ott lesz Tőkés László is.
„A zászló kitűzésével nemcsak Partium zászlaja mellett állunk ki, hanem a romániai, állami túlkapások ellen is tiltakozunk. Az utóbbi időszakban elszaporodtak az állam különböző szervei által végrehajtott magyarellenes megnyilvánulások. Ne engedjük, hogy szimbólumainkat, nyelvünket támadják, hogy újra teret hódítson a magyarellenesség!” – fogalmaznak a kezdeményezők. (Főtér)
TÉRKÉPPEL AZ EGYESÜLÉS ELLEN Botrány tört ki a moldovai parlamentben TEGNAP, amikor az oroszbarát, ellenzéki szocialista párt (PSRM) képviselői széttéptek egy, szerintük az ország oktatási minisztériuma által terjesztett térképet, amelyen Moldova Románia részét képezi. Az ellenzéki képviselők megvádolták az ország oktatási minisztériumát, és különösen Corina Fusu oktatási minisztert, hogy olyan oktatási anyagokat terjeszt, amelyekben a román állammal való egységet hirdetik. Fusu az ellenzék szerint az unionisták, azaz a Romániával való egységet hirdető moldovai politikai erők egyik ismert figurájának számít. A kormánykoalíció részét képző liberális párti miniszter mellett a párt vezetője, Mihai Gimpu is kiállt a parlamentben, kijelentve: „A Romániával való egység mindenképpen létre fog jönni”. (Maszol)
SIRALMAS KÉP. Corina Creţu román EU-biztos csapatának fele felmondott az elmúlt egy évben (18-ból kilencen távoztak), mivel elégedetlenek a regionális politikákért felelős európai biztos viselkedésével, stílusával, munkavégzési szokásaival. A helyzetről a politico.eu. számolt be, a portál 11 volt és jelenlegi alkalmazottat szólaltatott meg. A legtöbben azt rótták fel, hogy a magánéletet összekeveri a munkával. Rendetlennek, lustának mutatják be főnöküket, aki egyebek mellett dohányzik is a munkahelyén, ami tilos, illetve azt is elmondták, hogy olyan személyes elintéznivalókat bíz rájuk, mint a bevásárlás, a rokonai szállítása. A politico cikkéből az is kiderül, hogy a európai biztos egy héten csak két napot van az irodában, állítása szerint hétfőn, csütörtökön és pénteken a dokumentumok tanulmányozásával foglalkozik. A 28 biztos közül ő hiányzott a legtöbbet az Európai Bizottság heti szokványos üléseiről – nagyjából egyharmadán nem volt jelen. Creţu 350 milliárd euró felett rendelkezik, amit fejlesztési projektek finanszírozására kell felhasználni, de egy év alatt alig volt kezdeményezése ezen a téren – állítja a politico. (Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)