Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ghețău, Vasile
6 tétel
1992. június 1.
Vasile Ghetau, az Országos Statisztikai Bizottság népszámlálási osztályának vezérigazgatója sajtóértekezleten ismertette az idei népszámlálás előzetes adatait: Románia 22 760 449 fős összlakosságából 1 620 199 magyar nemzetiségű /7,1 %/, tehát az előző, 1977-es népszámlálás óta 94 ezerrel, 5,5 %-kal csökkent a magyarság lélekszáma. Ghetau még az 1977-es népszámlást is hitelesnek mondta. A nemzetiségek közül csökkent a németek /359 ezerről 119 ezerre/, a szerbek lélekszáma, nőtt az ukránoké, oroszoké, törököké és tatároké, legnagyobb mértékben a cigányoké /227 ezerről 410 ezerre/. A magyar kisebbség Hargita /84,6 %/ és Kovászna /75,2 %/ megyében van többségben, jelentős arányban élnek még Maros /41,3 %/, Szatmár /35,0 %/, Bihar /28,5 %/ és Szilágy /23,7 %/ megyében. Az országban a római katolikusok száma 1 114 000, a reformátusoké 801 557, az unitáriusoké 76 333, a lutheránusoké és evangélikusoké 39 ezer, illetve 21 ezer. Románia lakosságának 86,8 %-a ortodox, a románság aránya 89,4 %. /Csökkent a romániai magyarság száma. = Magyar Hírlap, máj. 30./ Nádudvary György, a Kovászna megyei Statisztikai Hivatal aligazgatója elmondta, hogy az RMDSZ helyi, területi szervei felülvizsgálhatják a népszámlálási adatokat. Az adatok feldolgozása még tart. A magyarság kimutatott 1,6 milliós lélekszámát ő is kevésnek tartja. /Botos László: Román népszámlálás. = Új Magyarország, jún. 1./
1996. február 10-11.
Románia lakossága 1990 és 1994 között becslések szerint 150 ezer fővel, ezen belül 1992 és 1994 között 100 ezer fővel csökkent, írta az Adevarul febr. 7-i számában Vasile Ghetau egyetemi tanár, aki nemzetiségekre lebontva elemzi az 1992. évi népszámlálástól 1994. év végéig megmutatkozott népességfogyatkozást. Az 1992. jan. 7-i népszámlálás adatai szerint a 22,81 millió fős romániai lakosság megoszlása: románok 20 408 500 fő (89,5 százalék), magyarok 1 625 000 fő (7,1 százalék), romák 401 100 fő (1,8) százalék, németek 119 500 fő (0,5 százalék), ukránok 65 800 fő (0,3 százalék), más nemzetiségek 190 200 fő (0,8 százalék). 1995. január 1-jére ezek az adatok a következőképpen változtak: összlakosság 22 712 400 fő. A megoszlás: románok 20 370 000 fő (89,7 százalék) magyarok 1 586 000 fő (7 százalék), romák 408 100 fő (1,8 százalék), németek 96 300 fő (0,4 százalék), ukránok 66 400 fő (0,3 százalék), más nemzetiségek 185 600 fő (0,8 százalék). A román lakosság csökkenése 39,7 ezer fő volt, a magyaroké 39,1 ezer, a németeké 23,2 ezer, a romák száma 7 százalékkal nőtt, az ukránoké 0,6 százalékkal gyarapodott, míg a többi nemzetiségek összlétszáma 4,6 százalékkal csökkent. A román népesség csökkenésének oka a kivándorlás, a csaknem 40 ezer fős létszámapadásból 34 ezer ebből következik. A magyar lakosság fogyásának elsődleges oka a magasabb halandósági arány: a románoknál ez 11,6 fő volt 1000 főre számítva, a magyaroknál 14,7 fő 1000-ből. A romániai magyarság 39 ezer fős létszámcsökkenéséből 30 ezer adódik abból, hogy a halálozási arányszám meghaladja a születésit. /Csökken a lélekszám. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./ Gyarmath János is foglalkozott a fogyás tényével. A magyar kisebbség halálozási arányszáma /14,7 ezrelék/ magasabb az országos átlagnál /11,6 ezrelék/. Emellett az elvándorlási kedv sem csökkent. /Gyarmath János: Fák és családfák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10-11./
2004. szeptember 30.
,,A XX. század magyarsága a népesedési mutatók tekintetében zuhanó pályára került. Számbeli fogyatkozásunk a Kárpát-medencében drámai méreteket öltött. Mindez arra készteti a felelősen gondolkodó magyar közéletet, egyházakat, intézményeket, civil szervezeteket, iskolákat, tudományos műhelyeket, gazdasági szakembereket, hogy a tudományos igényű helyzetfelmérésen túl a lehető legszélesebb összefogást keresve olyan cselekvési programot készítsünk, amely nem csupán a fájdalmas demográfiai helyzetünkre tekint, hanem a sorvadás mélyén húzódó bajokat akarja orvosolni” – olvasható az Áldás, népesség – Sorskérdés a Kárpát-medencében témájú konferencia meghívójában, amelyre október 1-jén és 2-án Nagyváradon és Félixfürdőn kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezésében, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia fővédnöksége alatt. Megnyitóbeszédet Orbán Viktor volt miniszterelnök mond, az Áldás, Népesség Mozgalom célját és működését Csép Sándor ismerteti, Erdély demográfiai jelenéről és jövőjéről Veres Valér beszél. Népesedésünk 1100 esztendeje címmel dr. Für Lajos és Balog Zoltán tart előadást, ezt követően a Kárpát-medencei népesedési helyzetkép bemutatására kerül sor, Lőrincz Csaba a Kárpát-medencei migrációról, Kiss Tamás az erdélyi migrációról beszél. A hasznosítható tapasztalatokat Berszán Lajos (Gyimes), Böjte Csaba (Déva), Gergely István (Csíksomlyó), Lukácsi Szilamér (Erdőcsinád), Márkus András (Sepsiszentgyörgy), dr. Molnár János (Zsobok), Szegedy László (Kőhalom) a konferencia vitaalapjaként terjeszti elő. Október 2-án Mikola István volt egészségügyi miniszter Testi és lelki népesség címmel értekezik, Vasile Ghetau A román és magyar demográfiai jelentések összevetése, Szilágyi N. Sándor Az asszimiláció, vegyes házasságok és terápiák hatékonysága, Lászlóffy Pál Demográfiai szakkérdések az oktatásban és a teendők, a magyar kormány képviselője pedig a Népesedési Kormánybizottság eredményeit taglalja. Vetési László az erdélyi szórványjövőt vázolja, Somai József a Romániai Magyar Közgazdásztársaság programját, Kötő József az EMKE demográfiai programját mutatja be. A konferencián ismertetik az erdélyi történelmi egyházak népesedési programját. A konferencia hat munkacsoportjában gazdaság, településfejlesztés, oktatás és szórvány, család-egészségügy, egyházi-karitatív, a média és a sajtó témakörök szerepelnek. A kétnapos konferencia tanulságainak összegezését, a zárónyilatkozat és a felhívás előterjesztését Tőkés László püspök végzi el. A résztvevők az első nap Csép Sándor Egyetlenem című filmjét, másnap a jeles újságíró-rendező Áldás, népesség című alkotását tekintik meg. /Sylvester Lajos: Áldás, népesség konferencia Nagyváradon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./
2014. május 12.
Románia lakossága lassan elöregszik
Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri majd el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. Míg 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából.
Havi 5000 fős csökkenés
Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően például 2014 januárjában 1360 gyermekkel született kevesebb, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában.
hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma jelenleg eléri az 5,4 millió főt. Szociológusok attól tartanak, hogy 2050-ben az ország lakossága nem éri majd el a 16 milliót sem. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel a számmal világszinten a kullogók között helyezkedik el.
A ceauşescui „aranykort” követően az új hatóságok engedélyezték a művi vetélést, ami jelentősen visszavetette a születési arányt. 1991-ben például 70 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 1989-ben. Miközben 1990-ben 314 746 gyermek látta meg a napvilágot, addig 2011-ben már csak 196 242 gyermek született. Az említett időszakban összesen 5,4 millió gyermek született, közülük 2,63 millió fiú, 2,48 millió pedig lány volt.
Szülési kedv Európában
Szociológusok szerint a születési arány visszaszorulása nemcsak Romániára, hanem általában az európai országokra jellemző. A születések száma már 50 esztendeje csökken, a folyamat legelőször Nyugat-Európában indult be, mindenekelőtt Hollandiában, Belgiumban és Nagy-Britanniában, majd átterjedt a skandináv országokra. A kilencvenes évek legelején a születések száma Kelet-Európában is csökkenni kezdett.
A Világbank adatainak megfelelően Románia világszinten ilyen tekintetben az utolsó országok között található. A statisztikák szerint ugyanis 2012-ben az országban ezer lakosra számítva 10 gyermek született. Tavalyelőtt Japánban és Németországban egyébként, 1000 lakost alapul véve 8, Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában és Görögországban pedig 9 gyermek született.
Az Európai Unión belül 1000 lakosra számítva a legtöbb gyermek – 16 – Írországban születik, bár a szám 2009-ben és 2010-ben még 17 volt. A második helyen Franciaország és Nagy-Britannia osztozik, 13 gyermekkel, 12 gyermekkel pedig Ciprus és Svédország következik. 10 gyermekkel Románia a táblázat második felébe került, Németország pedig 8 gyermekkel az utolsó helyet foglalja el.
A fejlődés útján.
Szociológusok szerint Romániában a szülési kedv hiánya elsősorban nem anyagi okokkal magyarázható, már csak azért sem, mert sokkal szegényebb országokban jóval magasabb a szülések száma. A fő okot nagyjából az jelenti, hogy a romániai fiatalok egyre későbben házasodnak, a gyermekáldással is kivárnak a legtöbb esetben, és mindenekelőtt jó állás megszerzésére, gépkocsivásárlásra, utazásra összpontosítanak. Szociológusok szerint azonban mindez nem tér el a normálistól a fejlődés útjára lépett országokban.
Egy kis történelem
Statisztikusok szerint a születések száma 1947 és 1955 között igen magas volt. Így például 1947-ben elérte a 23,4, 1955-ben pedig 25,6 élve születetett csecsemőt 1000 lakosra számítva. A két világháború közötti időszak maximumát – 1000 lakosra jutó 30-35 csecsemő – azonban nem érte el.
1956 után azonban lankadni látszott a szülési kedv, 24,2 csecsemőről 1966-ra 14,3 csecsemőre esett vissza, ami nagyrészt társadalmi okoknak és a művi vetélés engedélyezésének is betudható. Az abortusz megtiltása nyomán – a törvények szerint négy gyermekig vagy 45 éves korig nem engedélyezték a műtétet – 1966 után évente több mint 526 ezer gyermek született, az újszülöttek száma 1967-ben átlagosan elérte a 27,4 csecsemőt. 1980 után már valamelyest alábbhagyott a szülések száma, évi átlagban 400 ezer gyermek látta meg a napvilágot. 1980 és 1989 között az 1000 lakosra jutó szülések száma 14 és 18 csecsemő között ingadozott.
Elöregedő lakosság
A Román Akadémia Demográfiai Kutatóközpontjának igazgatója, Vasile Gheţău szerint amennyiben a jelenleg tapasztalható folyamat nem mérséklődik, akkor 2030-ban Románia lakossága 19 millió alatt marad, 2050-ben pedig nem éri majd el a 16 milliót. A 2001-es népszámlálás alapján Romániának 22 millió lakosa volt, ami azt jelenti, hogy tíz év alatt a lakosság száma1,1 millióval esett vissza. A 2011 népszámlálás alkalmával már csak 20 121 641 főt jegyeztek, ami további drámai csökkenést jelent.
Gheţău szerint minden jelentős mértékben hozzájárul a lakosság elöregedéséhez is. A 60 év fölöttiek részaránya 1956-ban 1,7 millió volt, 2010-ben azonban már elérte a 4,3 milliót, ami – a lakosság létszámgyarapodását is szem előtt tartva – nagyjából 10 százalékos növekedést jelent.
Bogdán Tibor. maszol.ro

2014. szeptember 12.
A lakosság 2050-ben 16 millió lesz, fele nyugdíjas
Szociológusok felmérései szerint, ha a romániai népesség a jelenlegi ütemben csökken tovább, akkor az ország lakossága 2050-re négymillió fővel esik majd vissza, a nyugdíjasok részaránya pedig jelentősen megemelkedik.
A lakosság fele nyugdíjas?
A Román Akadémia Demográfiai Kutatóközpontjának igazgatója, Vasile Gheţău professzor szerint a népességcsökkenés Romániában drámai méreteket ölthet. Ilyen arányú lakosságfogyatkozással egyetlen európai államnak sem kell majd szembenéznie – vélekedett.
Szociológusok szerint a jelenlegi trendnek nagyon komolyan el kell gondolkodtatnia a szakembereket, a lakosság megfogyatkozása máris riasztó. Ha a mostani folyamatot nem sikerült megfékezni, akkor 2050-re Románia tizenhatmillió lakossal marad, amelynek több mint egyharmada ráadásul gazdaságilag már nem lesz aktív.
Mindez számos tényezőre vezethető vissza. Közéjük tartozik a születések egyre csökkenő száma, a várható életremény fokozatos növekedése továbbá az elvándorlás, amely az utóbbi esztendőkben úgyszintén aggasztó méreteket ölt.
Az országot elsősorban a fiatalok hagyják el, és közülük mind többen úgy döntenek, nem térnek vissza Romániába. A statisztikák szerint pillanatnyilag 2,3 millió román vállalt munkát a határokon túl – ez a szám azonban feltehetően jóval nagyobb –, akik egyhamar nem térnek vissza Romániába, mi több, igen sokan végképpen letelepednek külföldön.
Vasile Gheţău máris meghúzta a vészharangot. Statisztikái szerint száz gazdaságilag aktív, vagyis dolgozó személyre jelen pillanatban huszonöt hatvanöt éven felüli személy jut. Ez a részarány 2050-re jelentősen módosul, a számításoknak megfelelően megkétszereződik, azaz száz dolgozó személyre ötven nyugdíjas jut, ami függőségi viszonyt alakít ki.
A nagy kérdés az, hogy az aktív lakosság mennyiben tudja majd eltartani a jelentős számú idős személyeket.
Megfeleződött az élveszületések száma
Jóllehet a lakosság elöregedése tulajdonképpen európai probléma, amely azonban Romániában jóval nagyobb mértékben jelentkezik, az aránytalanság itt sokkal nagyobb, mint más európai államokban.
Romániában tavaly 176 ezer gyermek szültetett. Az élveszületések rekordját Románia 1969-ben tartotta, 530 ezer újszülöttel. Ezek viszont rövidesen maguk is idős személyekké, nyugdíjasokká válnak, őket az egyre csökkenő létszámú aktív lakosságnak kellene majd eltartania.
Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően az 1989-es követő huszonegy évben az élve született gyermekek száma gyakorlatilag megfeleződött. Míg 1990-ben 314 746 gyermek született, addig 2011-ben mindössze 196 242 újszülött látta meg a napvilágot.
A jelenség, amint már szó volt róla, egész Európára jellemző. Mi több, számos európai államban az életremény jócskán megnövekedett a megelőző évtizedekhez képest. Több országban az utóbbi öt év során megemelték például a teljes jogú nyugdíjhoz szükség ledolgozott évek számát.
10-20 évig nincs remény?
A helyzeten csupán az ország gazdasági, társadalmi és politikai életében beálló nagyarányú változás segíthetne, erre viszont – legalább is a jelenlegi körülmények között – nincs semmi kilátás – vélekedett a Román Akadémia Demográfiai Kutatóközpontjának igazgatója. Ahhoz például, hogy a külföldön munkát vállalók közül egyre többen térjenek vissza az országba. jelentős gazdasági motivációra lenne szükség, márpedig a román gazdaság komolyabb fellendülésére 10-20 évig nem nagyon mutatkozik lehetőség. Mi több, a gazdasági-pénzügyi válság elmúltával a fejlett európai országok gazdasága is kilendül a holtpontról, ami még inkább emigrálásra készteti a romániai munkavállalókat.
Vasile Gheţău figyelmeztet: a 2050-re előjelzett 16 millió lakosba nem számolták be az országból kivándorlókat, így ez a szám akár lényegesen kisebb is lehet majd, hiszen a következő években folytatódik majd a kivándorlás. Ugyanakkor Romániában is növekedni fog az életremény, miközben az egy nőre eső újszülöttek száma statisztikailag 1,3 gyermek lesz csupán.
1,68 millióval kevesebb
Az idei év januárjában Románia lakossága11968 óta először esett vissza húszmillió alá: az országnak 19 942 600 lakosa volt. Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően minden elsősorban a negatív népszaporulatnak tudható be. A statisztikai intézet igazgatója, Tudor Andrei szerint 2002. január elseje és 2014. január elseje között Románia lakossága 1,68 millió fővel csökkent. 2009-ig a lakosságcsökkenés legfőbb okát a migráció jelentette, a népességcsökkenés háromnegyed részben ennek volt tulajdonítható és csupán negyedrészben a negatív szaporulatnak. 2010-et követően azonban a migráció részaránya fokozatosan csökken és egyre nagyobb szerep jut a negatív szaporulatnak. Ily módon tavaly a népességcsökkenésben az elvándorlás már 91 százalékos szerepet kapott, míg a negatív szaporulat csak 9 százalékkal járult hozzá a lakosság csökkenéséhez.
Bogdán Tibor, maszol.ro

2015. január 19.
Huszonhatodik éve tart Romániában a demográfiai hanyatlás
Huszonhatodik éve tart Romániában a demográfiai hanyatlás, amelynek következtében tavaly a lakosság száma 20 millió alá csökkent – közölte hétfőn Vasile Ghetau szociológus.
A Román Tudományos Akadémia Vladimir Trebici Demográfiai Kutatóintézetének igazgatója egy hétfői bukaresti konferencián kifejtette, hogy 1990-ben Romániának még 23,2 millió lakosa volt, de 2014-ben ez a szám 20 millió alá csökkent.
Úgy vélte, hogy a 26. éve tartó demográfiai hanyatlás jelenti az egyik legnagyobb veszélyt az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságára.
MTI
Erdély.ma