Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gheorghe, Marin
1 tétel
2017. október 5.
Bölöni Dávid: igazságtalanul bántak el velem
Tegnap délután Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke és Bölöni Dávid tisztségéből előző nap felfüggesztett és jogerősen egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt polgármester rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a csernátoni községházán. Nem érte kár sem az EU-t, sem a román állami intézményeket – hangsúlyozta a volt községvezető.
Az bánt a legjobban ebben az ügyben, hogy a korrupcióellenes ügyészség rám vonatkozó román nyelvű közleményének magyar fordításából hiányzott az a mondat, amelyik kimondottan arra vonatkozott, hogy az európai uniós támogatást a csernátoni polgármesteri hivatal és nem én kértem és kaptam a 712 hektáros legelőre. Ez a ferdített hír így terjedt el a világhálónak köszönhetően Csernátontól Amerikáig – mondotta bevezetésképpen a leköszönt községvezető, aki Felső-Háromszéken korelnökként huszonhét évig töltötte be e tisztséget. Azt is közölte, hogy csak az téved, aki dolgozik, és ő úgy érzi, hogy igazságtalanul bántak el vele, hiszen a kapott pénzt teljes egészében, utolsó lejig a legelőfeljavításra, az oda vezető utak rendbetételére, illetve három tonna fűmag vásárlására fordították. Azt is a kivizsgálás során tudta meg, hogy 2012-ben a korrupcióellenes ügyészség leellenőrizte az európai uniós támogatásokat, de akkor nem kezdeményezett semmiféle törvényes eljárást, rendben talált mindent. 2016-ban, a helyhatósági választások után indítottak ellene eljárást, az ügyészek úgy tekintették, hogy visszaélés történt, becsapták az Európai Uniót azzal, hogy támogatást kértek. Azt is megtudtuk, hogy Fábián Sándor alpolgármester 2008 májusában legeltetési szerződést kötött a juhászokkal, akárcsak az előző években. Az öt hónapra érvényes szerződés azt tartalmazta, hogy ki a felelős azért a legelőrészért, legyen kit felelősségre vonni, ha a juhok vagy a juhászkutyák kárt okoznának az erdőben, illetve a vadállományban. Az ellenőrzés során ezeket a szerződéseket át is adta az ügyészeknek. Szó sem volt a legelők bérbeadásáról, ahhoz a helyi tanács jóváhagyása és árverés kellett volna – hangsúlyozta a volt községvezető. A kivizsgálás során a legeltetési szerződést úgy értelmezték, mintha bérbe adták volna a legelőket, innen következtettek arra, hogy a községvezető hamis nyilatkozatot tett, amivel becsapták az Európai Uniót. A támogatásként kapott összeget a községi önkormányzat teljes egészében visszafizette. A huszonhét esztendő alatt Csernáton látványosan fejlődött, szépült, én mindig a köz érdekeit tartottam szem előtt – összegezett Bölöni Dávid. Tamás Sándor arról beszélt, hogy huszonegy éve, 1996 óta ismeri Bölöni Dávidot, amikor hazaköltözött Nagyváradról. A megyében rajta kívül még két községvezető van tisztségben huszonhét éve, Bodokon Fodor István, Zágonbárkányban pedig Marin Gheorghe. Felsorolta mindazokat a megvalósításokat, amelyek Bölöni Dávid idejében születtek a több mint négyezer fős községben. Tisztességesen és eredményesen dolgozott – emelte ki a megyei önkormányzat elnöke. Azt is közölte, hogy meglátása szerint nem egy törvényes döntés született Bölöni Dávid esetében, ezért azt javasolta a leköszönt községvezetőnek, hogy hat hónapon belül kérjen rendkívüli perorvoslatot a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken, hiszen világosan be lehet bizonyítani, hogy nem történt károkozás, hiszen az ítélet kihirdetése előtt a község teljes egészében visszafizette a vitatott összeget. Gyakorlatilag nem érte kár sem az Európai Uniót, sem pedig a román állami intézményeket, amelyek lebonyolítják az európai uniós pénzek kezelését. A kapott pénzt rendeltetésének megfelelően használták fel, erre vonatkozóan megvannak az elszámolási iratok. Senki nem bizonyította be, hogy Bölöni Dávid vagy a helyi tanács szándékosan megtévesztette volna az államigazgatási szerveket vagy az Európai Uniót, ezt csak a per során állították – összegezett a megyei önkormányzat vezetője, aki díszoklevelet nyújtott át a leköszönt községvezetőnek. Azt is közölte, meglátása szerint Csernátonban időközi választásokat csak a jövő esztendőben írnak majd ki, addig Fábián Sándor alpolgármester látja el a polgármesteri teendőket. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)