Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gheorghe, Filip
5 tétel
2006. november 20.
Rendőrségi kihallgatáson megvertek és elektrosokkal áramot vezettek több kiskorúba november 17-én Csíkszeredán a rendőrségen. A Kós Károly Szakközépiskola és a Székely Gábor Iskolaközpont három-három tanulóját lopás kapcsán kísérték be a rendőrségre, a kihallgatás alatt több ízben megütötték őket. A csíkszeredai diákok a rendőrség feltételezése szerint több gépkocsiról eltávolították a márkajelvényeket. Tankó József, a Kós Károly Szakközépiskola oktatója kifejtette, a rendőrök a tanóra megkezdése előtt az osztályteremből vitték ki a tanulókat. Néhány óra múlva engedték vissza őket az iskolába, s a diákok elmondták, hogy a rendőrök többször is megütötték őket. „Javasoltam, hogy szerezzenek be orvosi látleletet, azonban mivel nem csíkszeredaiak, és haza kellett utazniuk a szülőfalujukba, ez elmaradt” – tájékoztatott Tankó. Hozzátette, az egyik iskolás arra panaszkodott, hogy az ütések következtében megfájdult a mája, egy másik diáknak pedig a fején látszottak ütésnyomok. Az iskolás fiú azt is elmondta, két rendőr többször megpofozta és hasba vágta őket. A Hargita megyei rendőrparancsnokság szóvivője, Filip Gheorghe közölte, hogy valóban kihallgattak hat kiskorú személyt a rendőrségen lopás gyanújával, és bebizonyosodott, hogy ők a tettesek. Filip Gheorghe nem tudott arról, hogy a tanulókat megpofozták vagy esetleg megverték volna. Sógor Csaba RMDSZ-szenátor a Krónikától értesült a történtekről. Elmondása szerint nem először történik rendőri túlkapás a környéken, amit az RMDSZ-képviselők rendszeresen jeleznek az illetékes hatóságoknak. A szenátor úgy véli, elejét kell venni a hasonló rendőri túlkapásoknak. /Kelemen Tamás: Iskolásokat vertek meg a csíkszeredai rendőrök. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2008. március 10.
A legtöbb, magyarok lakta megyében az „ajánlott” 10 százalékot sem éri el a magyarok számaránya a rendőrség kötelékében. Hargita megye 873-as létszámú rendőrállományának 12,6%-át magyar anyanyelvű alkalmazottak teszik ki. Összesen 110 magyar alkalmazottjuk van, tájékoztatott Filip Gheorghe, a rendőrség megyei sajtófelelőse, hozzátéve, hogy még legalább ennyire tehető azok száma, akik vegyes családok gyerekei. Szerinte így akár 300-ra is tehető a magyarul beszélő rendőrök száma a megyében. A 2002-es népszámlálás szerint Hargita megyének 326. 222 lakosa van, ennek 84,6%-a, vagyis 276. 038 személy magyar anyanyelvű. Legjobb esetben is közel 1. 000 lakosra jut egy magyarul beszélő rendőr. Ha pedig nem a 300-as, hanem a 100-as magyar rendőrlétszámot vesszük alapul, akkor sokkal rosszabb a helyzet, hisz akkor 2. 760 magyar lakosra jut egy magyar rendőr. A legnagyobb rang, amelyet egy magyar anyanyelvű rendőr a magáénak tudhat Hargita megyében, az a főfelügyelői. Ilyen pozícióban van például a székelyudvarhelyi rendőrségnél Jére Ferenc. /Máthé László Ferenc: Közel háromezrünkre jut egy magyar rendőr. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 10./
2012. május 26.
Rendőrségre vitték a Nyirő-temetés szervezőjét
Feltartóztatták Korondon román rendőrök Lukács Csabát, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt, valamint a vele együtt utazó Kovács Tamást, az MTI fotóriporterét. Miután kiderült, hogy csak egy üres urnát vittek, elengedték őket.
Kovács Tamás elmondta, hogy a marosvásárhelyi repülőtérről taxival utaztak tovább a vasárnapra tervezett újratemetés helyszínére, Székelyudvarhelyre. Korond – a Székelyudvarhelytől mintegy 26 kilométerre északnyugatra fekvő, Hargita megyei falu – előtt magyar idő szerint délután két óra előtt pár perccel állították meg a taxit rendőrök. Ellenőrizték a taxis és a két utas személyazonossági iratait, majd azt kérték, hogy nyissák fel a kocsi csomagtartóját, mert ellenőrizni akarják a csomagokat.
Ezt Lukács Csaba megtagadta, ezért a rendőrök közölték, hogy kábítószer-csempészet gyanúja miatt bekísérik a rendőrségre, és ott megvárják a csomagok átvizsgálásához szükséges hivatalos engedélyt.
A korondi rendőrségen átkutatták Lukács Csaba, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető csomagjait és egy urnát találtak benne, közölte Filip Gheorghe, a Hargita megyei rendőrség szóvivője. A csomagok átkutatására a román főügyész adott engedélyt. A hírt megerősítve Kovács Tamás elmondta, hogy Lukács Csaba kegyeleti okokra hivatkozva nem engedélyezte az urna felnyitását.
Lukács Csaba később közölte, az urna üres, annak utaztatása "egy figyelemfelkeltő gesztus volt." Mint mondta, arra akarta felhívni a figyelmet, hogy nem illik hajtóvadászatot folytatni emberi hamvak után Romániában. Lukács Csaba úgy fogalmazott: "Nyirő Józsefet nem a csomagtartóban kell keresni, hanem az emberek szívében." Öt és fél óra után végül elengedték őket a rendőrségről.
Csak rutinellenőrzések voltak
Filip Gheorghe, a Hargita megyei rendőrség szóvivője azt mondta, a csíksomlyói búcsú miatt a megye több pontján rutinellenőrzéseket végeznek, hogy elejét vegyék mindenféle törvénysértésnek, hogy kiszűrjék az alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket, azokat, akik gyanús tárgyakat szállítanak. A szóvivő leszögezte: senkit nem vettek őrizetbe.
Mint ismert, Hargita megye prefektusa korábban közölte, felfüggesztették Nyirő József erdélyi magyar író újratemetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki. Augusta Cristina Urzica szombaton közölte, hogy a prefektúra megtámadta az engedélyt a közigazgatási bíróságon. A prefektus, azaz a közigazgatási törvényesség ellenőrzésére hivatott kormánymegbízott kijelentette, hogy a prefektúra felfüggesztettnek tekinti az engedélyt, amíg a bíróság nem dönt a dokumentum törvényességéről. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a Hargita megyei törvényszék június 20-ára tűzte ki az első tárgyalást.
A prefektus szerint egy elírás történt, így nem teremthető jogi kapcsolat a kibocsátott engedély és Nyirő halotti bizonyítványa között. A prefektus szerint vélhetően emberi hibáról lehet szó, amelyet a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője követett el. A prefektus szerint nem lenne semmi akadálya az újratemetésnek, ha a polgármesteri hivatal visszavonta volna az engedélyt és helyette újat bocsát ki.
Mircea Dusa parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter péntek este közölte: személyesen járt Székelyudvarhelyen, hogy áttanulmányozza azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a polgármesteri hivatal kibocsátotta a temetkezési engedélyt Nyirő József nevére. Megállapította, "léteznek olyan elemek, amelyek azt bizonyítják, hogy a temetkezési engedély semmisnek minősül". Jelezte, hogy a Hargita megye prefektusi hivatal még pénteken kéri a temetkezési engedély semmisségének megállapítását.
Dusa kijelentette azt is, nem hiszi, hogy a magyar állam tovább feszíti a húrt Nyirő József újratemetésének ügyében anélkül, hogy a román állam beleegyezésével rendelkezne. A miniszter, aki pártja szászrégeni polgármesterjelöltjének kampányrendezvényén vett részt péntek este és ekkor nyilatkozott újságíróknak, rámutatott, hogy a kampányelemeket ki kell iktatni a probléma megoldásából, és az Európai Unió két tagállamához méltó módon diplomáciai úton kell megoldani a nézeteltéréseket.
Kijelentette azt is, számára világos, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke kampánykörúton vesz részt Erdélyben azzal a céllal, hogy szavazásra ösztönözze az autonómia híveit. "Én Hargita megyei vagyok, és tudom, hogy valamennyi választási kampányban előkerült egy-egy ilyen bomba, amely arra volt hivatott, hogy lázba hozza, és mozgósítsa a magyar választókat" – tette hozzá Mircea Dusa.
Kövér László a Magyar Polgári Párt politikusainak társaságában csütörtökön és pénteken a párt kampányrendezvényein vett részt Erdélyben, szombaton a csíksomlyói búcsún, vasárnap Nyirő József hamvainak újratemetésén vesz részt.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A tervek szerint a temetést vasárnap tartják Székelyudvarhelyen.
Az újratemetés szervezői szerint a hamvak időben megérkeznek majd vasárnap, azt nem árulták el, ki és hogyan viszi oda Székelyudvarhelyre Nyirő földi maradványait. Lukács Csaba, a Nyirő József újratemetéséért felelős kommunikációs vezető pénteken azt mondta, biztos abban, hogy Nyirő József hamvai időben megérkeznek a temetés színhelyére. Azt ugyanakkor nem volt hajlandó elmondani, hogy a hamvak jelenleg hol vannak, mert szerinte a román hatóságok részéről zaklatásnak lehetnek kitéve a hamvak őrzői.
Pénteken a székelyudvarhelyi önkormányzat kiadta az anyakönyvi kivonatot, ezzel Lukács szerint minden jogi akadály elhárult a temetés elől. Ugyanakkor Lukács úgy tudja, hogy a dokumentumot kiállító anyakönyvvezetőt behívatták a helyi rendőrségre. Index

2013. január 13.
Rendőrségi „érdeklődés” a Wass Albert-emlékest miatt
A Wass Albert születésének 105. évfordulójára szervezett gyergyószentmiklósi megemlékezést követően rendőrök tettek fel kérdéseket a rendezvényszervezőknek. A rendőrségi sajtószóvivő szerint az esemény törvényességének vizsgálata van folyamatban.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, a Rákóczi Szövetség és az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány szervezésében január 8-án tartottak Wass Albert-emlékestet a művelődési ház Karancsi Sándor-termében. Az eseményt követő napokban több személyt is megkerestek a rendőrök. „Megkerestek otthonomban a rendőrség képviselői, arról érdeklődtek, ki volt a Wass Albert-emlékest ötletadója, szervezője. Mondtam, városi kulturális felügyelőként fontosnak tartom, hogy a szellemi nagyjainkra legalább kerek évfordulóikon megemlékezzünk, akinek szobra van a város területén, annál koszorúzzunk. Tudomásom van arról, hogy a román állam háborús bűnösként tartja számon Wass Albertet, de mi az íróra emlékeztünk, a Duna Tévé által készített portréfilmet tekintettük meg, az Üzenet haza című verset hallgattuk meg, és felkérésemre Selyem Antónia beszélt Wass Albertről, az íróról. Kérdésükre azt is közöltem, hogy állam- és románellenességről, Erdély leszakításáról szó nem esett a rendezvényen” - nyilatkozta Kisné Portik Irén kulturális felügyelő, az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány vezetője. Hozzátette: eszébe nem jutott volna, hogy Wass Albertre tilos emlékezni, korábban könyvtárigazgatóként sem kapott semmi olyan utasítást, hogy a Wass-kötetek index alatt lennének. Szintén rendőrök keresték fel munkahelyén Czegő Csongort, a művelődési ház gondnokságát ellátó Figura Stúdió Színház igazgatóját. „Mint a rendezvénynek helyet adó művelődési ház gondnokát kérdeztek meg arról, hogyan és milyen körülmények között jöhetett létre ez a rendezvény, ki szervezte és ki engedélyezte azt, valamint arról is érdeklődtek, ki biztosította a rendezvény anyagi fedezetét. Amit elmondtam, egy író születésének évfordulóját ünnepelték a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és két civil szervezet által létrehozott rendezvény keretében” – tájékoztatott az igazgató. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy létezne olyan tiltólista, mely szabályozná, hogy Romániában mely alkotókról, festőkről, írókról szabad és kiről tilos megemlékezni. Elmondása szerint a rendőrség képviselői először szóban érdeklődtek, majd péntek délelőttre a rendőrségre invitálták, ahol nyilatkozatot kellett tennie. Itt értesült arról is – mint elmondta –, hogy a gyergyószentmiklósi ügyészség által hivatalból indított eljárásról van szó. Selyem Antónia is kérdésekre kell feleljen, őt hétfőn 10 órára hívták a rendőrségre. A megemlékezés társszervezője, a gyergyószentmiklósi Rákóczi Szövetség vezetője értetlenül áll a megkeresés előtt. „A Wass-könyveket árulják a könyvesboltokban, itt adták ki az országban, mi itt vásároltuk meg. Nem értem, mi a gond, ha megemlékezünk a szerzőről.” A rendőrségi kikérdezések okáról, céljáról Filip Gheorghe rendőrségi sajtószóvivőt is megkérdeztük. „Az esemény törvényességének ellenőrzése zajlik, ez van a kérdésfeltevések mögött. Ez egy szokványos eljárás, ellenőrzés, mert még kivizsgálásnak sem nevezném, gyakran kerül rá sor, ha egy esemény kapcsán észrevételezés érkezik hozzánk, vagy mi észrevételezünk olyasmit, mely felveti a törvényesség kérdését. Az ellenőrzés folyamatban van, amennyiben törvénysértésre derül fény, azt nyilvánosságra fogjuk hozni” - összegzett a szóvivő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

2017. április 3.
Fellángoló bosszú? – Romák házát gyújtották fel Gyergyószentmiklóson
Minden valószínűség szerint szándékos tűzokozás miatt kapott lángra pénteken este egy roma család háza Gyergyószentmiklóson. A hatóságok szerint az ügy összefügghet az egy nappal korábban a városban elkövetett nagy értékű lopással.
„Úgy tűnik, a csütörtöki nagy összegű pénzlopás következménye az eset. Gyújtogatás gyanúja áll fenn" – nyilatkozta érdeklődésünkre Filip Gheorghe, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a péntek esti gyergyószentmiklósi tűzesetek kapcsán. A kora esti órákban lobbant lángra a cigányok lakta Malmoknál – Gyergyószentmiklós Alfalu felé vezető határában – egy szalmabála, illetve a Kaufland melletti ház és melléképülete. A tűzoltóság és rendőrség nagy erőkkel vonult mindkét helyszínre, a lángokat sikerült megfékezni. Az égő ház lakói menekülésre kényszerültek, a tűzeseteknek nincsenek áldozatai.
Gyergyószentmiklós polgármestere higgadtságra inti a közösséget . Nagy Zoltán a pénteki tűzesetkor nem tartózkodott az országban, de telefonon tartotta a kapcsolatot késő éjszakáig a prefektúrával, illetve a rendfenntartó hatóságokkal. A Gyergyói Hírlapnak nyilatkozva kijelentette: meggyőződése, hogy a Kaufland mellett élő családok előidézői voltak a történteknek. „Rég izzik hamu alatt a parázs, ezek a családok sok bosszúságot okoznak" – jelentette ki a város első embere. Több eset volt, amikor a bevásárlóközpont parkolójában lopás történt, de mivel ezt kiskorúak követték el, a törvényes eszközök kevésnek bizonyultak a folyamat megállításához. „A kialakult helyzet sajnálatos. Ha a bűnmegelőző szerveknek több eszköz van a kezükben és hatékonyabban tudtak volna eljárni, nem jutunk el idáig" – vélekedett Nagy Zoltán.
Olyan esetről is beszámolt, amikor valaki határozottan elutasított egy kiskorú kéregetőt, a gyermek felnőtt rokonai azonban megfenyegették az adakozást megtagadó személyt. Ugyancsak az említett család támadt rá egy rendőrautóra, amikor a megfékezésükre rendőrség szállt ki a helyszínre. Betörték a járőrautó szélvédőjét, a rendőrök erősítést kellett hívjanak. A polgármester szerint a kevés következménnyel járó tettek kelthették a szóban forgó családokban azt az érzetet, hogy nekik bármit szabad. Szerinte ennek eredménye a pénteki gyújtogatás.
„A történtekből mindkét félnek le kell vonnia a következtetéseket. A lakosságot arra kérem, hogy bár megértem indulataikat, semmi olyat ne tegyenek felindulásból, aminek csak káros következményei lehetnek. Nem vezet jóra, ha családokat, illetve a teljes gyergyószentmiklósi lakosságot megbélyegzik" – összegzett a polgármester. Gyergyószentmiklóson továbbra is a hatóságok felügyelik a cigányok lakta övezeteket, hogy megelőzze a sérüléseket, újabb konfliktus kirobbanását. A kivizsgálást az ügyészség végzi a rendőrség jelentése alapján. Egyelőre csendháborítás és előre megfontolt szándékkal elkövetett rongálás tetteseit keresik.
Közösségi oldalakon megjelent hozzászólásokban felmerült, hogy a gyújtogatáshoz köze lenne a csütörtöki lopás áldozata, L. E. családjának. Az érintettek érdeklődésünkre határozottan leszögezték: elhatárolódnak ettől az esettől, nem gyújtogattak és nem buzdítottak senkit erre. Az említett lopást a rendőrség szerint két 15 éves követte el, harmincezer lejnyi készpénzt emeltek el egy autóból.
Balázs Katalin / Krónika (Kolozsvár)