Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. május 19.
Egységes Székelyföld-arculat a polgármesterek találkozóján
Ismerkedés, közös gondolkodás és információcsere: ezek a székelyföldi városok polgármesterei találkozójának főbb témái. A városvezetők először látogattak el ilyen céllal Gyergyószékre, a Gyilkostó üdülőtelepre.
Gyergyószentmiklós elsősorban turizmusban – mint a helyi gazdaság meghatározó ágazatában – gondolkodik, ezért is volt a Gyilkostó üdülőtelep a találkozó helyszíne – mondta el Nagy Zoltán házigazda polgármester. A Gyilkos-tó és környéke olyan természeti látványosság, amely kiemelkedő Székelyföld, Erdély szinten. Erre is alapozva szeretne meghatározó szerepet betölteni a térség turizmusában Gyergyószentmiklós. Az eseményen ezért hangsúlyos szerepet kaptak olyan témák, mint egy egységes Székelyföld-arculat és közös desztinációmenedzsment kidolgozása, működtetése.
Erről beszéltek a meghívott szakemberek, azaz Nagy Benedek és Csibi József. Kolumbán Gábor és Kisné Portik Irén pedig a falu és város együttműködésének szüksége, lehetőségei kérdéseit boncolgatták. Az eseményen tizenkét székelyföldi város elöljárója volt jelen. Amint Nagy Zoltán elmondta, még az ismerkedés fázisánál tart az együttműködés. A találkozókon a vendéglátók ismertetik azokat a körülményeket, adottságokat és problémákat, amelyekkel együtt él az adott város, hogy a későbbiekben a lehetőségek szerint közösen keressenek megoldásokat a felmerülő kérdésekre. A cél természetesen, hogy hosszú távon közös projektek, megvalósítások is szülessenek.
Fontos szempont még az ilyen találkozókon, hogy információcsere is zajlik, hiszen egyes városvezetők könnyebben, gyorsabban jutnak el olyan értesülésekhez, amelyek a többiek számára is hasznosak lehetnek, és ezeket meg is osztják a kollégáikkal. Az esemény alkalmat adott arra is, hogy a székelyföldi elöljárók kipróbálhassák a Kis-Cohárd sziklafalán tavaly kiépített via ferrata mászóutat.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

2017. május 25.
Útjukra engedték a végzősöket gyergyói egyetemen és két középiskolában
A tanulóévek alatt szerzett tudás és tapasztalat hasznosítására kaptak biztatást a ballagó diákok tanáraiktól és az őket búcsúztató kisebb társaiktól. Az ünnepi beszédekből a figyelmeztetések sem maradtak el. Csütörtökön a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola és a Batthyány Ignác Technikai kollégium végzőseit búcsúztatták a ballagási ünnepségeken.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán, a Csiky-kerti tanintézményben csütörtök délelőtt tartották a ballagási ünnepséget.
A magyar és román tagozat idegenforgalom-földrajz szakán végzetteket, illetve a mesterizőket tanáraik és társaik is búcsúztatták. A ballagási ünnepségen Seer Mihály egyetemi tanár köszöntötte a végzősöket, szülőket, kollégáit, az évfolyamvezető tanárok pedig külön szóltak a fiatalokhoz, kívántak sikeres vizsgát, boldogulást az életben.
Horváth Alpár egyetemi adjunktus az egyensúly keresésére és annak megtalálására hívta fel a végzősök figyelmét, kiemelve, hogy folyamatosan nyitott szemmel járjanak, használják ki a kínálkozó lehetőségeket. Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármesterének üdvözletét, jókívánságait Fórika Krisztina tolmácsolta.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán ezidáig 1303 hallgató végzett. A tizenhetedik alkalommal szervezett ballagási ünnepségen a tanintézmény igazgatója a kezdetekről is szólt, kiemelve két kollégája, Garda Dezső és Dézsi Zoltán hozzáállását, és jelezte, az új tanév kezdetén a huszadik tanévnyitóval kerek évfordulót is ünneplenek. Dombay István, az intézmény igazgatója a lehetőségek kihasználására biztatta a ballagókat, továbbá az egyetemi évek alatt érdek nélkül köttetett barátságok ápolására kérte fel.
A szakis végzősöknek is utoljára szólt a csengő
A Szakiból csütörtökön hat osztálynyi fiatal lépett ki örökre, és lépett be a felnőtt életbe. A római katolikus teológia, a számítástechnika, az elektrotechnika, a mechanika, illetve az asztalos és az autószerelő szakokon végzők – amint több beszédből is kiderült – kettős érzéssel töltötték ezt az utolsó iskolai napot. Részben egy további szerződést hosszabbítottak volna a diákévekkel, részben pedig várták, hogy véget érjen ez a pillanat, és immár felnőttként folytassák életüket. Útravalóul számos szép szót és intelmet kaptak, többek között azt, hogy mindig legyenek büszkék magukra, és sose adják alább annál, mint amire maximálisan képesek. Vagy amint Részeg Ildikó igazgatónő figyelmeztette őket: sose legyenek szürke átlagemberek.
Eső zavarta meg a batthyányisok ünnepét
Hat osztálynyi tizenkettedikesnek szólt utoljára a csengő csütörtökön a Batthyányi Ignác Technikai Középiskolában, ahol idén első alkalommal ballagtak az általános egészségügy szakon posztliceális képzésben részesülő végzősök is. A véndiákok búcsúztató ünnepségét a zuhogó eső megszakította – az udvaron elhangzó búcsúbeszédeket követően a kicsengetettek ismét visszamentek osztályaikba az ilyenkor szokásos méltatásra, díjazásra.
A Batthyányiban hat osztály diáksága fejezte be tanulmányait. Technikusi képzésben részesültek könyvelés, turisztika, élelmiszerminőség-vizsgáló, állategészségügy szakon, illetve egy osztálynyi diák a média szakon tanult képvágást és szövegszerkesztést. Az iskolában posztliceális képzés is zajlik általános egészségügy szakon, az első végzősök együtt ballagnak a gimnáziumi tagozatosokkal. Az összesen 135 végzőst az oktatási intézet vezetősége részéről Gáll Enikő aligazgató és Farkas Zoltán igazgató búcsúztatta.
Baricz Tamás Imola, Gergely Imre, Pethő Melánia / Székelyhon.ro

2017. május 30.
Továbbadják a vers szeretetét
Elkezdődött a Gyermeknap, csodanap. Hétfőn közel 75 gyerek szavalt a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében. A 19. Gyermeknapi Versmondók Találkozójának témája a kenyér volt.
Kedves, néhol korukat meghazudtoló, mélyértelmű versekkel készültek Gyergyószék óvodásai, kisiskolásai. Vajda Gyöngyvér műsorvezető, a Figura Stúdió Színház színésze először a gyerekek bevonásával ismertette a színpadon felsorakoztatott, kenyérsütéshez szükséges eszközöket, a szitát, dagasztótekenyőt, penetét, kenyérverő-botot, pityókatörőt és hasonlókat, majd sorjában a hozzávalókat is. Miután a félénkebb szavalókban is feloldódni látszott a szorongás, mikrofonhoz szólította a versmondókat, akik kivétel nélkül ügyesen helytálltak. Poráczki Judit, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár munkatársa, Máthé Annamária, a Figura Stúdió Színház színésze és Korpos Szabolcs zenetanár értékelték a versmondásokat, de nem rangsoroltak, minden résztvevő emléklappal, kisebb ajándékkal térhetett haza. Máthé Annamária megjegyezte, naponta többször is összeül a család a kenyér mellé, ahogy ez alkalommal is a kenyér hozta össze a gyerekeket.

2017. június 5.
Visszavárja Gyergyó a zarándokokat
Több száz gyergyószentmiklósi imádkozott együtt az 1200 vendégzarándokkal vasárnap reggel a városközpontban tartott szabadtéri szentmisén. Már hagyományt követ ezzel a város, hogy így búcsúztatja a hazainduló Boldogasszony-zarándokvonat utasait.
A házigazdák üzeneteként is hallgathatták Portik Hegyi Kelemen plébános szavait: jöjjenek jövőre is, és hozzanak magukkal másokat is Gyergyóba, Székelyföldre. Amit itt tapasztaltak, amit Isten adott számukra, azt adják tovább.
A szentmise szónoka, Székely János, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke az igazi értékek fontosságára, illetve az azokra leselkedő veszélyre hívta fel a figyelmet prédikációjában.
A mai világban a gonosznak öt halálos ellensége van, amelyektől el akarja szakítani az embereket. Az első az Isten és a vallás, az a gyökér, amely a teremtőhöz, az élet forrásához köt. A második a család, azok a szálak, amelyek szeretteinkkel kötnek össze, szülőhöz, gyermekhez, házastárshoz. A családot akarják tönkretenni, mert a szingli a legkönnyebben manipulálható ember. A gonosz ugyancsak el akarja tépni a harmadik ellenségéhez, a nemzethez kötő szálakat, amelyek az anyaföldhöz, a kultúrához kötnek. A negyedik érték, és a gonosz újabb ellensége a termőföld. A magyar gazda, a parasztember, akinek saját földje volt, és ragaszkodott hozzá, az a múltban sem volt könnyen meggyőzhető, eltéríthető meggyőződésétől. Ezt a földet akarják most kihúzni a lábuk alól. Az ötödik érték, amely veszélyben van, az a közösség, azok közössége, akik egyformán álmodják a jövőjüket – hangzottak Székely János szavai. Hozzátette azonban, a gonosz el akar választani az élet forrásától, de a szentlélek összeköt azokkal, egybetart.
A hazautazó zarándokokat Nagy Zoltán polgármester is beszéddel búcsúztatta. Utalt arra, hogy pünkösd vasárnapja idén nemcsak ünnep, de gyász is volt: június 4. a trianoni békeszerződés aláírásának, Magyarország szétdarabolásának évfordulója is, de 2010 óta az összetartozás napja is egyben. A 99 éve ejtett trianoni sebek mindig is fájni fognak, mert igaztalanok voltak. Mégis, Istennek, Krisztusnak, Szűzanyának hála, miénk a törhetetlen magyar jövő, mi vagyunk a határok felett egyesült magyar nemzet – hangzott el.
Sok gyergyói kiment a Boldogasszony-zarándokvonat indulásához a vasútállomásra, és jelezték, jövőre is visszavárják a most hazautazókat.
Gergely Imre Székelyhon.ro,

2017. június 7.
Ezt nem szabad kihagyniuk az erdélyi magyar vállalkozásoknak
Egymilliárd forint érkezik idén Erdélybe a magyar kormánya által kezdeményezett gazdaságfejlesztési program jóvoltából. Cél a magyar közösség gazdasági megerősödése. A támogatást azonban fogadni, hasznosan felhasználni is tudni kell: felkészült szakemberek, vállalkozók kellenek. Számukra ad információkat, segítséget a Gyergyószentmiklóson zajló exportakadémia.
Mintegy ötven gyergyószéki vállalkozó és ügyvezető vesz részt a szerdán kezdődött exportakadémián. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) által szervezett eseményen Bíró Tamás stratégiai vezető elmondta, a magyar kormány Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programjai előbb Vajdaságban, majd Kárpátalján indultak el, hamarosan pedig Erdélyben is lehetősége lesz a helyi magyar vállalkozásoknak új technológiák bevezetéséhez, fejlesztésekhez támogatást szerezni. Egymilliárd forint a keretösszeg. A földműveléssel foglalkozók, gazdák számára a Mezőségen már beindult egy mintaprogram, de ezt Erdély más tájaira, így Székelyföldre is kiterjesztenék. Bíró Tamás megállapította, az erdélyi vállalkozások képesek kiváló minőségű termékeket előállítani, de amiben nehézségeik vannak, az az értékesítés. Az exportakadémia éppen ezt célozza meg, a nemzetközi piac megtalálásához vezető ismereteket sajátíthatnak el a résztvevők. Az esemény nyitányán a résztvevőket Gyergyószentmiklós és Hargita megye elöljárói, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja üdvözölték, majd szakmai előadások következtek. Skapinyecz Péter, az MNKH közép-európai hálózatának vezetője az intézmény alapgondolatát, működését ismertette: legyen a Kárpát-medence egy egységes gazdasági tér, ahol a vállalkozások egymás között olyan sikeres kapcsolatokat építhetnek ki, amelyek az egész régió számára felemelkedést hoznak, és az itt megtermelt jövedelem itt maradjon, itt biztosítson jobb életet. A konferencia csütörtökön folytatódik.
Gergely Imre Székelyhon.ro

2017. június 23.
Zászlópert veszített Dan Tanasă ellen Gyergyószentmiklós
A székely zászlót és a város zászlaját is el kell távolítani a gyergyószentmiklósi városháza épületéről – döntött jogerősen a Marosvásárhelyi Táblabíróság. Az ítélet súlyosabb az alapfokú döntésnél, hiszen annak értelmében a városzászló továbbra is az erkélyen loboghatna. A zászlók azonban egyelőre maradnak a helyükön.
A Hargita Megyei Törvényszék alapfokon februárban hozott döntést annak a panasznak kapcsán, amelyet a hivatásos feljelentőként közismert Dan Tanasă által képviselt, Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nyújtott be. Tanasă azt kifogásolta, hogy a székely zászló, és a város zászlaja is ki van tűzve a gyergyószentmiklósi középületen. Azt kérte a bíróságtól, mondja ki, hogy mindez törvénytelen, és kötelezze a helyi önkormányzatot a zászlók levételére – akárcsak számos más székelyföldi település esetében. Az alapfokú döntés félsikernek számított mindkét fél számára, hiszen kimondta, hogy a székely zászlót le kell venni, a városzászló viszont maradhat.
Fellebbezett Dan Tanasă is, a polgármester is, és a perben gyergyószentmiklósi polgárként érintett félként belépő Árus Zsolt is. Tanasă a városzászló levételéért perelt tovább, Nagy Zoltán polgármester és Árus pedig azt igyekeztek bizonyítani, hogy a székely zászló kitűzése sem ütközik törvénybe.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán hozta meg a jogerős ítéletet: Dan Tanasă egyesületének adott igazat mindkét zászló esetében, tehát le kell azokat venni.
Az ügynek azonban ezzel még nincs vége. Önkormányzatként, közintézményként a városnak nincs módja újabb igazságszolgáltatási intézményhez fordulni, de mivel Árus Zsolt magánszemélyként volt részese a pernek, lehetősége van arra, hogy Strasbourgban, az Emberjogi Bíróságon tegyen panaszt. Ez meg is fog történni.

2017. július 27.
Bayer Zsolt az EMI-táborban: a magyar nemzet életre van ítélve
Rendhagyó irodalomóra-szerű előadást tartott Bayer Zsolt publicista, műsorvezető az EMI-táborban csütörtökön. A magyar nemzet lelkületére jellemző a kesergés, az önmagunk siratása, de tragédiáinkból, így Trianonból is azt a következtetést kellene levonnunk: büszkék kell legyünk, hogy életben vagyunk, és ezután sem sikerül elpusztítani minket – jelentette ki.
Két nagyon bús hangulatú verssor az, amelyeket több felmérés szerint is a legszebb magyar verssorokként tartanak számon. Ezek a következők: „Elhull a virág, eliramlik az élet”, és a „Most tél van és csend és hó és halál”. Ebből is jól látható, a magyar ember lelkülete igencsak hajlamos az elkeseredésre – vezette fel Bayer Zsolt előadását.
Ő egy első hallásra megrökönyödést keltő következtetést vont le Trianon kapcsán: büszkék lehetünk, hogy létezünk.
Trianonban, amit a nemzettel cselekedtek, az egy emberre vonatkoztatva azt jelenti, hogy levágták mind a négy végtagját, és otthagyták egyedül: egy ember nem maradt volna életben. Ehhez képest ma is életben van a nemzet. „Nincs ennél nagyobb teljesítmény, nagyobb csoda, ennél nagyobb büszkeség. A trianoni tragédiából nem azt kellene leszűrnünk, hogy állandóan és folyamatosan elsiratjuk magunkat, ahogy az irodalmunk is teszi. El kellene jutnunk oda, hogy mérhetetlenül büszkék legyünk arra, hogy egyáltalán életben vagyunk – fogalmazott Bayer.
Felvetette: 1100 éven keresztül hatalmas erők mozdultak meg azért, hogy mi egyáltalán ne is létezzünk, német, tatár, török, Habsburg, szovjet-orosz és mások, országhatárokon belül és kívül.
Arra törekedtek, hogy veszítsük el nyelvünket, múltunkat, kultúránkat, és persze mindenekfelett veszítsük el a lelkünket. Soha senkinek nem sikerült. Itt állunk mi, 15 millió magyar még mindig. Nem tudtak elpusztítani, és a világnak bele kell törődnie, hogy ez a következő 1000 évben sem fog sikerülni – hangzott el. Bayer Zsolt egy javaslatot is megfogalmaz a közelgő 100 éves évforduló kapcsán:
Az utódállamokat büszkén és felemelt fejjel emlékeztesse a magyar nemzet, hogy mit ígértek száz éve: „Nem tartottatok be semmit az ígéretekből, de sebaj, mert túléltük, és itt vagyunk. Üljünk le, beszéljük újra” .
Száz év múlva is valószínűleg, a szomorú verssorokat fogják a legszebbeknek tartani, mert ilyen a magyar lelkület, de ne higgyük soha, hogy pusztulásra vagyunk ítélve. 1100 éve bizonyítjuk minden nap, hogy a magyarok életre vannak ítélve. Trianonból nekünk nem a pusztulásunkat, és önmagunk elsiratását kell levonnunk következtetésként, hanem a kiirthatatlan magyar életben maradást – szögezte le a publicista.
A nemzetállamok reneszánsza jön
A műsorvezető kitért a mai európai állapotokra is. Úgy fogalmazott, mára a liberalizmus oda vezetett, hogy a világban csak a szabadság és az egyén számít. Eközben a szabadság, amiért ezer éveken át nagyon sokan feláldozták mindenüket, mára önmaga paródiája lett. Emiatt jutottunk oda, hogy például Londonban, a metróban betiltották a hölgyeim és uraim megszólítást, hogy nehogy sértse valaki érzékenységét.
Az ember mindenből képes elmebajt csinálni, ha elég ideje van hozzá – fogalmazott. „Amikor az eszme, amire egy civilizáció épült, elmebajjá válik, az szükségképpen elkezd hanyatlani, és összeomlik, és romjain mindig épül valami új. Ezt éljük most. A globális tőkés liberális világrend omlik össze a szemünk láttára. Ami egy civilizáció összeomlása után épül, az az előbbinek a tagadása. Most az Európai Egyesült Államok akarói állnak szemben azokkal, akik azt mondják, hogy a nemzetállamokat meg kell erősíteni. A két eszme közti háború zajlik most. A jövő pedig a nemzeti reneszánsz, a nemzetállamok, nemzetek reneszánsza lesz” – vonta le a következtetést Bayer Zsolt.

2017. augusztus 28.
Történészek szakmáztak Gyergyóremetén
Erdélyi történészek, művészettörténészek, régészek, és történelemtanárok, valamint Erdély történelmét érintő témákkal foglalkozó magyarországi szakemberek találkoztak Remetén és folytattak szakmai vitákat négy napon át. A Gyergyói Szemle Egyesület szervezésében megvalósult tábor az első ilyen jellegű szakmai találkozó Erdélyben.
Az Erdélyi Történésztábor célja az, hogy egy olyan fórum jöjjön létre, ahol mélyenszántóan lehessen vitatkozni, kibeszélni történettudományi kérdéseket. Ere a mindennapokban és a „gyorstalpaló” módon megszervezett konferenciákon nincs lehetőség – mondta el a Gyergyói Szemle Egyesület vezetője, Nagy József. Előadások zajlottak és kéziratviták, azaz publikálás előtt álló kutatási eredményeiket mutatták be egymásnak a jelenlévők kötetlen keretek között. A hozzászólások alapján várhatóan több tudományos munka is gazdagabb lehet.
Az előadásokat nem szánták a nagyközönségnek. Amint Nagy József jelezte, a felvetett témákat a szakmán kívüli érdeklődők számára csak hosszabb bevezetők révén lehetne érthetővé tenni, itt azonban egyből belevághattak a dolgok közepébe.
Összehangolnák a történelemkutatást
A történésztábor ugyanakkor annak az elképzelésnek a mentén is született meg, hogy remélték: összehozza majd a történészeket, közös munkafolyamatok indulnak el. Itt Erdélyben nagyon atomizált a történelemkutatás, a történész-társadalom. Amint Nagy József közölte, nincsenek összefüggő kutatási csoportok, nem jellemző az, hogy egy adott téma kapcsán együtt dolgozzanak a kutatók.
Ezért is volt meghívottja az eseménynek Ablonczy Balázs, aki a közelgő Trianon évforduló kapcsán létrehozott kutatói csoport munkájának megszervezését ismertette. Erősíteni kell a hálózatiságot, egyenként nemcsak eredményeket nehéz elérni, de egyre gyakoribb, hogy kutatók egyéb tevékenységekkel is kénytelenek foglalkozni a szakmai munkán kívül. A történésztáborban természetesen szó esett a következő években esedékes centenáriumi évfordulók témáiról is. Ezek nyilvánvalóak komoly kihívás elé állítják majd a történészeket is. Ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy nem könnyű az sem a történész-szakma számára, ami manapság nagyon divatossá vált, hogy hobbitörténészek által pufogtatott mítoszok kerülnek a közönség elé, például a székelyek őstörténete kapcsán.
A szakmai viták arra is teret adtak, hogy felvetődhettek olyan témák, amelyek még nincsenek megfelelően feltárva, és amelyeket érdemes lenne mélyebben kutatnia a történészeknek. Azt is megnézhették, kik azok, akik szakterületéhez közel áll az adott téma, és akik ezt a feladatot vállalhatják, itt, a történésztáborban megfogalmazott késztetés alapján.

2017. október 19.
Árus bepanaszolta Tanasăt és Banciut Gergely Imre
A magyarellenes jogsértések csak szaporodnak Romániában, és ezek ellen jogi lépéseket is tenni kell – szögezte le Árus Zsolt. A napokban a B1 televízió műsorvezetője, Radu Banciu ellen és Dan Tanasă ellen nyújtott be keresetet.
Nemrégiben a mindenki által ismert udvarhelyi miccses provokáció kapcsán tett magyarellenes kijelentéseket Radu Banciu, a B1 televíziócsatorna műsorvezetője, amiért őt a Mikó Imre jogvédő szolgálat feljelentette, Banciu ezt követően az őt bepanaszoló Mikó Imre jogvédő szolgálat, illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanács ellen kelt ki, s negyedórán keresztül szapulta őket, illetve általában a magyarokat. A műsor felvételét aztán a Youtube-on is közzétette az tévécsatorna, azzal a megjegyzéssel, hogy még Hitler idejében sem fordult elő ilyen, hogy magyarok fogják kivizsgálni azt a panaszt, amit szintén magyarok tettek ellene.
A műsor igencsak alkalmas arra, hogy felkeltse a magyarok elleni gyűlöletet, márpedig az ilyen cselekedetek bűncselekménynek minősülnek – állapította meg Árus Zsolt. Ezért sértett félként, mint a megrágalmazott közösség tagja, panaszt tett a televízióadó, illetve a szerkesztő ellen.
Dan Tanasă sem lassít
A másik panaszt Dan Tanasă ellen tette, aki szünet nélkül folytatja magyarellenes, gyűlöletkeltő ténykedéseit, nem csak a blogján, hanem a Facebookon is. Példa erre egy 2015-ös írása, amit most ismét közzétett, s amiben azon háborog, hogy számos rádió- és tévéadó sugároz az ország területén magyar nyelven. Itt is megpróbálja félrevezetni az olvasókat azzal, hogy ez törvénysértő lenne, miközben az írás végén közzétett hivatalos levélben az audiovizuális tanács tájékoztatta őt arról, hogy a kisebbségek nyelvén sugárzó adókra nem érvényes az az előírás, hogy románul kell feliratozni az adásokat. „Ez azonban még semmi – mondja Árus –, utána jön a lényeg: ezek az adók mind gyanúsak, a román állam nem ellenőrzi az adásaikat, ki tudja, mikre bujtogatják a magyar közösséget. Mert ami magyar, az mind gyanús, az ország egységére tör, Erdélyt akarja elszakítani. Ez az írás is elérte a kívánt hatást, a hozzászólásokban bőven kap gyűlölködő mocskolódásokat a magyarság – fogalmazott a panasztevő.
A panaszok megszülettek, de Árus Zsolt sem túl optimista ezek várható eredményét illetően. „Tapasztalataim megtanítottak arra, hogy a hatóságok hozzáállása ilyen esetekben jellemzően nem korrekt, de ki tudja, hátha lesz olyan is, hogy a panasz egy tisztességes, nem elfogult ügyész kezébe kerül. Ha pedig nem, akkor is kötelező ezt az első kört megfutni, csak utána lehet nemzetközi bírósághoz fordulni” – zárta. Székelyhon.ro

2017. november 10.
A Realitatea TV-t is beperelte Árus Zsolt
Beperelte a Realitatea TV-t működtető céget Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, miután a hírtelevízió honlapján egy – szerinte – gyűlöletkeltő írást tett közzé.
Árus Zsolt csütörtöki, gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján elmondta, a szóban forgó cikket közzétették a Facebookon is, aminek az lett az eredménye, hogy záporoztak a gyűlölködő, illetve fenyegető hozzászólások.
Ismét egy olyan eset tehát, amikor nem csak gyanítható, hogy az írás gyűlöletkeltésre alkalmas, hanem bizonyítottan ellenségeskedést keltett, s nem is kicsit – állapította meg Árus Zsolt. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elöljárója egyébként korábban felhívta a hírtelevízió illetékeseinek a figyelmét arra, hogy törvényt sértenek, nem törölték sem a cikket, sem a hozzászólásokat. Árus Zsolt emlékeztetett: a múlt hónapban rágalmazási pert indított sértett félként Radu Banciu televíziós műsorvezető és a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă ellen. Lépését azzal indokolta, hogy nemrégiben a székelyudvarhelyi „miccses” botrány kapcsán Radu Banciu magyarellenes kijelentéseket tett a B1 televízióban, emiatt eljárást indított a műsorvezető ellen a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat és az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).
Banciu ezt követően egy másik műsorban az őt bepanaszoló jogvédő szolgálat, illetve a Diszkriminációellenes Országos Tanács ellen kelt ki, s negyedórán keresztül szapulta őket, illetve általában a magyarokat.
A Gyergyószéki Székely Tanács elnöke egyébként a sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy újabb szakaszához érkezett a 2015 őszén elkobozott tűzifa ügye. Mint ismeretes, a Hargita megyei törvényszék jogerős ítéletben törvényesnek találta azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet 2015 októberében, Székelyföld határainak kivilágításakor Gyergyószentmiklóson rótt ki a rendőrség a máglyához fát szállító személyre, aki Árus Zsolt udvaráról az általa törvényesen vásárolt faanyagot vitte a rendezvény helyszínére.
A nemrég kézbesített indoklás szerint a rendőrség jogosan kobozta el a fát és rótt ki bírságot, mert csak akkor szabad 0,1 köbméter fát fuvarlevél nélkül szállítani, ha forgalmazott fáról, vagyis valaki által korábban megvásárolt fáról van szó, márpedig a bíróság szerint ebben az esetben nem bizonyosodott be, hogy ez ilyen fa lenne.
Ellentmond az indoklásnak, hogy Árus a történtekkor bemutatta a rendőröknek a fa vásárlását igazoló számlát, s ennek alapján ők beleírták a jegyzőkönyvbe, hogy a fa saját tulajdona. Gergely Imre / Székelyhon.ro

2017. november 12.
Temetőrongálás, vandalizmus, erőszakos cselekedetek – betelt a pohár
Egy népes, Maroshévízen az utóbbi időben megtelepedett csoport által elkövetett szabályszegésekre, kihágásokra hívják fel a helyi önkormányzat figyelmét lakossági petícióval. Fellépést sürgetnek a közbiztonság érdekében, tüntetést szerveznek.
Három nap alatt több mint kétszázan jelezték, románok és magyarok egyaránt, hogy egyetértenek az interneten közzétett petíció tartalmával, illetve további aláírások gyűlnek a városban terjesztett ívekre is. Jelzik, türelmük fogytán, és azt kérik Platon Stelu polgármestertől, hogy tegyen lépéseket a lakosság biztonsága érdekében. A maroshévízi városháza előtt tüntetést szerveznek november 16-án délután egy órától.
A temetőrongálás volt az utolsó csepp
Az aláírásgyűjtés és tüntetés kezdeményezője Csibi István, aki lényegében magánszemélyként „keveredett bele” a sokakat felháborító ügybe. Halottak napja után fényképeket osztott meg a Facebookon a Bajkó-pataki katolikus temetőről, amelyen jól látható: valakik számos sírhelyen összetörték a mécseseket, szétdobálták a virágokat. A fotók gyorsan terjedtek, számos felháborodott hozzászólás érkezett. A rongálásért a temető szomszédságában, a völgyben élő cigánytelep lakóit teszik felelőssé a hozzászólók. Igencsak felbolydult a hévízi közvélemény, voltak, akik a tavasszal, Gyergyószentmiklóson történteket idézték.
Csibi István szerint valószínűleg azért keltettek nagyobb indulatokat a most közzétett fotók, mert halottak napja környékén mindenkit érzékenyen érintenek a temetőket érintő ügyek. Ugyanis nem ez volt az első ilyen rongálás. Rendszeresen előfordul ilyesmi már évek óta.
– Amikor az alumíniumnak ment fel az ára, akkor lelopták az abból készült névtáblákat. Amikor a vasért adtak pénzt, akkor kiszedték a földből a kereszteket. De olyan is van, hogy csak rosszindulatból rongálnak, széttörnek vázákat, szétszórják a virágokat – mondta a helyszínen egy hévízi lakos. Az utóbbi időben pedig a ravatalozó kápolna is célpont lett, több alkalommal is bezúzták az ablakát. Általában olyankor, amikor temetési szertartásra készültek.
Volt, hogy virrasztás alatt dobtak követ az épületbe a gyászolók közé – mesélték, hozzátéve, hogy temetőpásztor nincs, ugyanis felmondott, mert őt is megfenyegették.
De nem csak a temetőnél történnek a hévízi közösséget zavaró esetek, az emberek lopásokat, vandalizmust, erőszakos cselekedeteket, hangoskodásokat sorolnak. Gyermekeket, időseket bántalmaznak. Ezeket felsorolják a polgármesteri hivatalnak címzett petícióban is, és azt követelik, hogy a hatóságok tegyenek intézkedéseket a maroshévízi lakosság biztonsága érdekében. Gergely Imre / Székelyhon.ro

2017. november 29.
Az iskola, ahol a fazekasmesterség alapjait lehet elsajátítani
„A cél az volt, hogy a műterem felszereltségét bővítsük, a foglalkozásokat változatosabbá tegyük, és a kellemest a hasznossal összekötve, egy népi mesterséget tudjunk megismertetni a gyermekekkel” – fogalmazott Bíró Zsuzsanna, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola tanárnője, annak apropóján, hogy fazekas-kerámia előállításához szükséges eszközökkel bővült a tanintézet eszköztára.
Az iskola kézműves műhelye fazekas-kerámia előállításához szükséges eszközökkel gazdagodott egy pályázat révén. Elmondták, az eszközbeszerzést két hónapos kutatómunka előzte meg. A Tarisznyás Márton Múzeumban Borsos Gyöngyi néprajzkutató-muzeológus és Szőcs Levente néprajzkutató megismertette az intézményben található néprajzi tárgyakat, eszközöket, beszéltek ezek funkciójáról, a díszítésükhöz használt motívumokról, ahol elsősorban a cserépedényeken volt a hangsúly.
A városi könyvtárban folytatták a tudásgyarapítást, a művészettörténet órán tanultakat egészítették ki, azt keresve, a görög művészeti alkotásokhoz képest a népi kultúrákban még milyen agyagedények találhatóak. Voltak korondi tanulmányúton is, ellátogattak egy ottani fazekasműhelybe, megnézték, hogyan készül az agyagedény, hogyan mázazzák, díszítik, égetik ki azokat.
A korondi műhelytől huszonöt kerámiatányért kaptak ajándékba, amelyek festésével „elkezdhették a fazekasmesterséget” a tanulók.
A Vaskertes iskola műteremébe, a pályázat jóvoltából, egy agyagprés, öt darab festő- és egy agyagozókorong került, ezt már ki is próbálták a gyerekek. Ami még hiányzik, az egy égetőkemence. Remélik, a későbbiekben lehetőség lesz ennek beszerzésére is. Gergely Imre / Székelyhon.ro

2017. december 1.
Szobor is őrzi Tarisznyás Márton múzeumigazgató emlékét Gyergyószentmiklóson
90. életévét töltötte volna be szerdán, november 29-én Tarisznyás Márton. Az évfordulón a tudósnak szobrot avattak az ő nevét viselő gyergyószentmiklósi múzeum udvarán. A tiszteletadás néprajzi konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott.
Szimbolikus jelleggel a múzeum egykori vezetőjét, Tarisznyás Mártont a mai utód, Csergő Tibor méltatta, és két korábbi múzeumigazgató, Lukács Mária és Kovács Domokos leplezték le a mellszobrát. Mindkét korábbi igazgatónak is sokat köszönhet a mai intézmény – hangzott el – hiszen a 60-as években Kovács Domokos és Tarisznyás kollégákként dolgoztak azon, hogy az 1952-ben alapított gyergyószentmiklósi múzeumot olyanná építsék, gazdagítsák kultúra és tudomány nevében, hogy egyre több értéket tudjon bemutatni a közösségnek, a vendégeknek. Úgymond ketten voltak a múzeumalapítók, Tarisznyás Márton a tudomány terén dolgozva, Kovács Domokos pedig a vezetés, irányítás terén járult ehhez hozzá – hangzott el. Lukács Máriának pedig – aki 1994 és 2004 között vezette az intézményt – azt köszönheti a múzeum, hogy önállóságát visszakapta, nem csak egy alegysége egy megyei központnak, és az ő érdeme az is, hogy a múzeum Tarisznyás Márton nevét vette fel.
Ő volt a város tudósa
A szoboravatón Csergő Tibor múzeumigazgató foglalta össze néhai elődje életpályáját, tevékenységét. Elhangzott, többszörösen nehéz volt számára a tudományos kutatómunkát folytatni, amire életét tette fel, hiszen kisvárosban (Budapesthez, Bukaresthez vagy akár Kolozsvárhoz képest periférián) kellett ezt végezze, levéltáraktól távol, de hiányzott itt egy olyan értelmiségi réteg is, ami a nagy egyetemi központok velejárója, és amely inspiráló a tudós ember számára. Mégis, ilyen körülmények közt, betegesen is ő volt a második világháború utáni korszak Gyergyószentmiklósában a tudomány úttörője. Ő volt az egyedüli személy, akire tudósként tekinthetett a közösség. Neki köszönhető, hogy Gyergyó néprajzi, történeti értékeit megismertette, bekapcsolta az erdélyi és országos körforgásba. A város építészeti öröksége is sokat köszönhet neki.
Amikor az 1950-es években országosan összeállították a műemlékek listáját, a városban ő volt az, aki ezeket felleltározta, és amelyek neki köszönhetően kapták meg a műemlék minősítést. Lényegében ma is a Tarisznyás-lista a gyergyószentmiklósi műemlékek listája. Munkájának alaposságát, minőségét jelzi, hogy a későbbi évtizedekben alig változott ez a lajstrom, 1989 után, 27 év alatt csak egy épület, a zsinagóga került még fel a listára.
Köztérre helyeznék át
A szerdán leleplezett büszt a magyarországi, dombóvári Varga Gábor keramikus művész pirogránitból készült alkotása. Az adományozója pedig gyergyószentmiklósi születésű, Dombóváron élő orvos, Nagy Miklós. Varga Gábornak ez már a harmadik Gyergyószentmiklóson látható alkotása, a Virág negyedi parkban található Orbán Balázs szobor és a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán látható angyalos magyar címer után. Csergő Tibor javasolta, hogy idővel a Tarisznyás-szobor is kerüljön ki a város egy másik, forgalmasabb pontjára, ahol többen láthatnák, mint a múzeum udvarán. Gergely Imre / Székelyhon.ro

2017. december 8.
Megszületett az ítélet: bűnös, de nem kerül rácsok mögé Gyergyószentmiklós volt főügyésze
Három év börtönbüntetésre ítélte a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék Majeczki Izabella volt gyergyószentmiklósi főügyészt, akit korrupciós cselekményekkel vádolt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A jogerős ítéletet öt év próbaidőre felfüggesztették. Ugyancsak elmarasztalta az ítélőszék az ügy másik két vádlottját Szabó Tamás Károlyt és Sándor Pongráczot is.
Megtámadta a DNA a gyulafehérvári táblabíróság tavaly januári ítéletét, amelyben felmentették a korrupciós vádak alól Majeczki Izabellát, a gyergyószentmiklósi ügyészség korábbi főügyészét. Az ügy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez került, amely december negyedikén tette közzé a végleges, jogerős ítéletet. Ez felülbírálja a táblabírósági döntést, kimondva, hogy Majeczki Izabella bűnös a vesztegetés elfogadásának vádjában.
Ezért 3 év börtönbüntetésre ítélték. A volt főügyésznek mégsem kell börtönbe vonulnia, a büntetést 5 évi próbaidőre felfüggesztették. Ez idő alatt Majeczki Izabella hatósági megfigyelés alatt marad, azaz rendre meg kell jelennie az ellenőrző hatóságok előtt az általuk meghatározott időpontokban, be kell jelentenie, ha lakhelyet változtat, vagy 8 napnál hosszabb ideig máshová utazik. Az ügy másodrendű vádlottját, Szabó Tamás Károlyt szintén bűnösnek ítélte a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék. Szabó, akivel az ügyésznő élettársi viszonyban volt, 2 év börtönbüntetést kapott, befolyással való visszaélés miatt. Az ő esetében is felfüggesztették a büntetés letöltését 4 év próbaidőre. Számára is érvényesek a próbaidő alatti megfigyeléskor hatályos rendelkezések.
Sándor Pongrácz vállalkozót vesztegetés vádjában találta bűnösnek a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék. Őt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték, de ő sem kerül börtönbe. 2 év és 6 hónap próbaidőre függesztették fel a büntetését.
Az előzmények
A három személy ellen 2013 novemberében indult eljárás. A DNA akkori közlése szerint a volt főügyészt kenőpénz elfogadásával és magánokirat-hamisításra való felbujtással vádolták, Szabó Tamás Károly bűnrészesként és magánokirat-hamisítás miatt, Sándor Pongrácz pedig mint megvesztegető állt a bíróság elé. A DNA által 2013-ban kiadott közlemény szerint Majeczki Izabella 2011-ben több alkalommal fogadott el háziállatokat, konkrétan két tehenet, három juhot és két bárányt 10 ezer lej értékben a bűnügyi eljárások alatt álló személyektől, hogy az ellenük zajló vizsgálat kedvező elbírálásban részesüljön. Az illetők erőszakos cselekményekért álltak vizsgálat alatt. Az eljárás alanyai végül feljelentést tettek, és a sajtónak is beszámoltak a történtekről, azt is állítva, hogy a közvetítő a főügyész élettársa, Szabó Tamás Károly volt.
A DNA szerint 2013 év augusztusában úgy próbálták eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével Szabó hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető azt nyilatkozta, hogy a főügyész visszafizetett neki 3000 lejt. Az ügyben feljelentőként Bajkó Sándort nevezi meg a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék közleménye.
Egy másik megvesztegetési ügy is szerepelt a vádiratban, e szerint 2013. augusztus 26-án Majeczki Izabella Sándor Pongrácz vállalkozótól egy élelmiszercsomagot kapott. A DNA szerint ettől az üzletembertől a főügyész azt kérte, hogy segítse hozzá élettársa építőipari cégét egy munkálat megszerzéséhez. Ennek fejében Majeczki Izabella azt ígérte, hogy meggyorsítja egy olyan bűnügyi vizsgálat folyamatát, amelyben a vállalkozó érintett volt. Az eljárás során a főügyész közel három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügyben a Gyulafehérvári Táblabíróság 2016 januárjában hozott döntést, amelyben felmentette a vádak alól a vádlottakat. Ezt az ítéletet támadta meg a DNA, és ebben hozott végleges döntést most a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék. Gergely Imre / Székelyhon.ro

2017. december 11.
Székely zászló, melynek ügye túlnőtte Romániát
El kell távolítani a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatáról a székely zászlót és a város zászlaját – ez a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős döntése. A polgármester és más tisztségviselők az Emberi Jogok Európai Bíróságán diszkriminációra hivatkozva pert indítanak Románia ellen. A város polgárai aláírásukkal jelezhetik, hogy számukra is fontosak a zászlók.
Már korábban meghozta a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletét abban a perben, amit Gyergyószentmiklós polgármestere ellen indított Dan Tanasă egyesülete, és melynek tárgya az volt, hogy távolítsák el a városháza homlokzatáról és az épületből Székelyföld és a város zászlaját. Korábban, alapfokon a törvényszék úgy döntött, hogy a város zászlaja jogszerűen van kifüggesztve, tehát maradhat, ellenben Székelyföld zászlaját el kell távolítani. A táblabíróság úgy módosította az alapfokú ítéletet, hogy a város zászlaja sem loboghat az épületen. Az erről szóló indoklást hónapokkal később közölték ki a feleknek. Az ügy Strasbourgban folytatódik, Nagy Zoltán polgármester és a városi képviselő-testület több tagja is keresetet indít Strasbourgban, diszkriminációval vádolva a román államot. Ugyanakkor a perbe már korábban gyergyószentmiklósi polgárként, azaz érintett magánszemélyként beszállt Árus Zsolt is az emberjogi bírósághoz fordul.
Közakaratot képviselnének
Közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy diszkrimináció miatt panaszt tesz az Emberi Jogok Európai Bíróságán a város több polgára, egészen pontosan a polgármester, több helyi képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács gyergyószentmiklósi szervezetének tagjai. Amint elmondták, a koncepció az, hogy nem egyszerű állampolgárokként perelnek, hanem mind választott személyek, akiket aláírásgyűjtéssel is támogatnak a város lakói, hogy súlyt adjanak a keresetnek, jelezve, a gyergyószentmiklósiak számára igencsak lényeges és fontos kérdés a zászlóügy.
Nagy Zoltán polgármester hangsúlyozta, Gyergyószentmiklós ragaszkodik ahhoz, hogy az EU és az ország zászlaja mellett a régió és a város zászlaját is használhassa, összhangban az ország törvényeivel. A per ugyanis formálisan Románia ellen indul, de a cél mindössze az, a bíróság kötelezze az országot arra, hogy tartsa tiszteletben a saját alkotmányát és törvényeit. Elmondták, a keresetet egy tapasztalt budapesti ügyvéd készíti, aki korábban gyakornokoskodott a strasbourgi bíróságon, tehát jól ismeri az eljárást. Ez növeli a per megnyerésének esélyét. Az ügyvédi költségeket a budapesti székhelyű Székelyföldért Társaság vállalta fel. Két zászló lobogása zavarta Dan Tanasăt egyesületét.
Árus egy másik pert is indít
Árus Zsolt közölte, az önkormányzati tisztségviselők által indított per mellett ő egy másik pert is indít Strasbourgban a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése, illetve diszkrimináció miatt: erre azért is lehetősége van, mert gyergyószentmiklósi magánszemélyként ő is a zászlóper részese volt. A perben azt akarja bizonyítani, hogy nem volt tisztességes, hogy az eljárás során a bírók a polgári eljárási törvénykönyv több előírását megsértették. Példaként egyebek mellett megemlíti, hogy Dan Tanasănak mint felperesnek nem volt személyes érintettsége ebben az ügyben, annak hiányában pedig a bíróságnak érvénytelenítenie kellett volna a keresetet.
Árus kifejti, a Marosvásárhelyi Táblabíróság ítélete törvénytelen, ugyanakkor jogsértő és diszkriminatív is, mert egy olyan jogtól fosztja meg a város lakóit (nevezetesen attól, hogy a városháza épületére ki legyen tűzve a város, illetve azon régió zászlaja, amiben a város található), amivel az ország többi településének a lakói rendelkeznek. Ez indokolja a továbblépést az Emberi Jogok Európai Bíróságára. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy a bírósági indoklásból kiderült: a zászlótörvény előírásait visszamenőlegesen alkalmazták, a város zászlajáról szóló önkormányzati döntést egy olyan törvény alapján tartják jogszerűtlennek, amely évekkel később született meg.
Aláírásgyűjtés indul
Az önkormányzati tisztségviselők peres iratcsomóját várhatóan január végén fogják elküldeni az emberjogi bírósághoz, addig pedig minél több aláírást szeretnének összegyűjteni Gyergyószentmiklóson, hogy ezt is csatolva az ügyirathoz bizonyítsák: közösségi akarat, hogy a város közintézményein a székely zászló és a város zászlaja is lobogjon. Ugyanakkor azt is jelezze: a zászló betiltását jelentő diszkrimináció a közösség ellen irányul. A támogató íveket alá lehet majd írni a volt mozi emeletén, az MPP helyi szervezetének irodájában, de várhatóan más helyszíneken is. Gergely Imre / Székelyhon.ro

2017. december 18.
Aláírásukkal fejezhetik ki, hogy nem értenek egyet a székely- és a városzászló eltávolíttatásának szándékával
Az egykori mozi emeletén, az MPP gyergyószentmiklósi irodájába várják azokat, akik aláírásukkal jeleznék, igenis, sértve érzik magukat amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatán nem loboghat a székely zászló és a város zászlaja.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, több önkormányzati képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács helyi tisztségviselői panaszt tesznek az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strassbourgban diszkrimináció miatt a román állam ellen – számoltunk be korábban. A kezdeményezők azt akarják elérni, hogy a bíróság mondja ki, diszkriminatív a város lakóira nézve, hogy nem tűzhető ki a polgármesteri hivatalra a székely zászló és a város lobogója. Az eljárást kezdeményezők nem egyszerű magánszemélyként, hanem választott tisztségviselőkként perelnének, akik egyben közösségi akaratot képviselnek a bíróság előtt. Ezt a gyergyószentmiklósiak által aláírt ívekkel bizonyítanák. Az aláírásokkal azt jelzik az emberek, hogy felhatalmazzák a vezetőket szót emelni a bíróságon az őket is sértő diszkrimináció ellen. Az íveken az aláíró neve, lakcíme és aláírása kell szerepeljen. Fontos megjegyezni, hogy csakis gyergyószentmiklósi állandó lakcímmel rendelkező személyek lehetnek az aláírók, hiszen a peres ügy a gyergyószentmiklósi zászlókról szól. Minél több aláírás gyűl, annál inkább érzékeltethetik a bíróság felé, hogy valóban sokaknak fontos a zászlók kérdése – jelentik ki a kezdeményezők. Az íveket péntekig naponta 9 és 13 óra között lehet aláírni, utána január 3-tól folytatódik az aláírásgyűjtés. Az aláíráshoz időpontot is lehet egyeztetni a 0745-678 641-es telefonszámon. Gergely Imre / Székelyhon.ro