Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gergely Arnold
2 tétel
2015. március 31.
Telt házas bemutató a kolozsvári Operában
Telt ház előtt mutatott be a Kolozsvári Magyar Opera vasárnap este egy újabb Kálmán Imre-operettet, A bajadért. Az érdeklődők legközelebb jövő vasárnap, április 5-én 17 órától tekinthetik meg a produkciót.
Kálmán Imre operettjének ősbemutatóját csaknem egy évszázaddal ezelőtt, 1921-ben tartották Bécsben. A különleges dallamok, a humorral fűszerezett vallomásos duettek, a folyamatosan változó házassági ajánlatok történetét mutatják be.
A Párizsi Operettszínház páholyfolyosóján induló történet nem kevés bonyodalommal jár. A központi szál Radjami, az indiai herceg és egy énekesnő, Odette köré szerveződik, akiknek kapcsolata politikai akadályokba ütközik. A hercegnek ugyanis a spanyol–indiai béke megtartása érdekében a számára ismeretlen infánsnővel kellene házasságot kötni, de ő senki tanácsára nem hajlandó lemondani szerelméről.
Hogy megelőzzék a hadiállapot kialakulását, a két nagykövet tervet sző a pár szétválasztására: meghívják a francia társulatot –így Odette-et is – Indiába, hogy a herceg is velük tartson a hajón, és így hazacsalhassák. Az útra csatlakozik hozzájuk az elbűvölő hölgy néhány rajongója, még jobban összekuszálva a szálakat.
Az előadás szereplői Szabó Levente, Veres Noémi, Rétyi Zsombor, Ádám János, Székely Zsejke, Barabás Zsuzsa, Plesa Róbert, Gergely Elek, Mányoki László, Varga Attila, Sándor Csaba, Rigmányi István, Gergely Arnold, Kerekes Mária, Popovici Zsófia, Peti Tamás Ottó, Kovács Ferenc. Fellép a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara is.
Az operett rendezője Gombár Annamária, aki a Moravetz Levente által a kolozsvári Opera számára átdolgozott szövegkönyvre építette az előadást. Vezényel Incze G. Katalin. A díszleteket Polgár Péter, a jelmezeket Ledenják Andrea tervezte, a koreográfus Antal József volt.
Krónika (Kolozsvár)

2016. június 29.
Operagálával zárja évadát a Kolozsvári Magyar Opera
Évadzáró operagálára várja az érdeklődőket június 30-án, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera. Az ifjú művészek hangversenyének sztárvendége Szabó Bálint és Nagy Zoltán, vezényel: Horváth József és Jankó Zsolt. Az est folyamán első alkalommal lép fel önálló hangversennyel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, amelyet Kovács Dalma vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címek mellett átadják az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt; az elismerést fiatal, tehetséges női énekművészek kapják meg évente.

A gyermekkórus műsora után a következő művek hangzanak el (vezényel: Horváth József): Di Provenza il mar il suol (Verdi:Traviata – Nagy Zoltán), Vien, diletto (Bellini: A puritánok – Gebe-Fügi Renáta), Son pochi fiori (Mascagni: Fritz barátunk – Chiuariu Lívia), Questa o quella (Verdi: Rigoletto – Barta Lóránt), Ah guarda sorella ( Mozart: Così fan tutte – Starmüller Hilda, Cormoş Viktória), Podrugi Milie (Csajkovszkij: A pikk dáma – Duffner Melinda), Se fiato in corpo avete (Cimarosa: A titkos házasság – Molnár Zoltán, Köpeczi Sándor). A szünet után Donizetti Szerelmi bájitalából hangzanak el részletek (Come Paride vezzoso – Peti Tamás Ottó; Quanto amore – Fülöp Tímea, Gergely Arnold), majd Az ezred lánya című vígoperából Marie áriája csendül fel (Csomai Cecília).
Szabadság (Kolozsvár)