Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gereöffy Ferenc
5 tétel
2002. május 9.
Csángó és székely gyermekek 54 fős csoportja táborozott Sopronban a tavaszi vakáció idején, a kísérőkkel együtt 64-en. Budapesten találkoztunk velük máj. 6-án, ahol — útban hazafelé — meglátogatták az Országházat, majd a Várban lévő Magyar Nemzeti Múzeumban olimpikonokkal találkoztak. A csoport vezetője, a gyergyószentmiklósi dr. Gereöffy Ferenc elmondta, hogy barátja, a soproni dr. Szilágyi László egyéni kezdeményezésére és költségén jött létre ez a kirándulás, Fogjuk meg egymás kezét! jelszó alatt. Ezt a kezdeményezést idővel Kárpát-medence szintű mozgalommá szeretnék fejleszteni a soproni vendéglátók, az erdélyi gyerekcsoportok mellett például felvidéki, kárpátaljai gyerekeket is bevonva. /Fogjuk meg egymás kezét! mozgalom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./
2002. augusztus 1.
"Júl. 31-én tartotta Erdély Kárpát Egyesület /EKE/ országos tisztújító közgyűlését Gyergyószentmiklóson. A korelnök, a 87 éves Blénessy Jenő - 1931-ben Zárug Istvánnal ő szervezte újra az EKE gyergyói fiókját - és a legfiatalabb gyergyószentmiklósi résztvevő húzta fel a tábor zászlóját. Gereöffy Ferenc, az EKE helyi fiókjának elnöke, Dézsi Zoltán alprefektus és Pál Árpád polgármester köszöntötte a helyiek nevében az egybegyűlteket. Németországból is érkeztek résztvevők, továbbá a magyarországi társszervezetek képviselői is megjelentek. /Bajna György: Az EKE szíve öt napig Gyergyóban dobog. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 1./"
2003. január 6.
"Gyergyószentmiklóson a nemrég létrejött Dr. Csíky János Egyesület, valamint a Hegyesi János Egyesület tartalmas eseménynaptárt állított össze 2003-ra. Az összeállításban oroszlánrészt vállalt az egyesület elnöke, Kercsó Attila költő, nyugalmazott orvos. Januárban Gereőffy Ferenc, az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyói szakosztályának elnöke az EKE célkitűzéseiről beszél majd. /Gergely Edit: Előadás-sorozat Gyergyóban. = Krónika (Kolozsvár), jan. 6./"
2004. augusztus 5.
Aug. 4-én Gyergyószentmiklós Erdélyi Kárpát Egyesület vezetőtanácsa megtartotta közgyűlését, majd megnyílt az EKE vándortábora. Dr. Gereőffy Ferenc, az EKE gyergyói fiókjának elnöke köszöntötte a jelen lévőket, a világ több sarkából. Üdvözlőbeszédet mondott Jeszenszky Géza, a Magyarországi Kárpát Egyesület elnöke, a vándortábor fővédnöke; Pap József gyergyószentmiklósi polgármester, valamint Dukrét Lajos, az EKE leköszönő alelnöke is. Gál Mihály gyergyóalfalvi versmondó Wass Albert-verset tolmácsolt. /Bajna György: Megnyitották a XIII. EKE Vándortábort. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 5./
2007. március 14.
Tisztújító közgyűlést tartott a 110 éves Erdélyi Kárpát Egyesület gyergyószentmiklósi fiókja. Dr. Gereöffy Ferenc beszámolója, majd annak megvitatása után megtartott választás eredménye: elnök dr. Gereöffy Ferenc, alelnök: Vadász Szatmári István, titkár: Elekes Éva, maradt a régi vezetőség. Az új székházba összehívott közgyűlésen elhatározták, hogy az idei év minden tevékenységét a fennállás 110 éves ünnepe jegyében szervezik meg. Újrafestik néhány fontos turistaút jelzéseit. /Bajna György: Maradt a régi EKE-vezetőség. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 14./