Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Geréd Beatrix
8 tétel
2013. január 5.
RMDSZ-es szakember került a statisztikai hivatal élére
Leváltotta péntek este Victor Ponta az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnökét, Virgil Voineagut, és ideiglenesen Geréd Beatrixot bízta meg a hivatal vezetésével.
Geréd Beatrix 2005-ben került az RMDSZ javaslatára az INS alelnöki posztjába. Korábban könyvelési szakemberként a Marosvásárhelyi Sapientia egyetemen és a Maros Megyei Sportigazgatóságon dolgozott.
A miniszterelnök a vezetőváltást azzal indokolta, hogy a hivatal 20 milliárd lejjel „elszámolta” a bruttó hazai össztermék (GDP) becsült értékét, ezért a kormánynak csökkentenie kell egymilliárd lejjel a kiadási tételt a 2013-as állami költségvetésben.
Ponta szerint 2003 és 2010 között a statisztikai intézet mindig tévedett, csakhogy akkor túl óvatos becslést közölt a várható GDP-ről, így végül a valós GDP mindig nagyobb lett, mint a becsült érték. Tavaly viszont a valós adat már kisebb volt a tervezettnél.
Virgil Voineagu azzal védekezett, hogy az INS az EU elvárásainak megfelelő módszerrel becsülte a GDP-adatokat. E szerint az adott év bruttó hazai termékét három alkalommal számítják ki: az év első 70 napja után ideiglenes, 9 hónap után félhivatalos, 21 hónap után hivatalos adatokat közölnek, s ebből adódik a kormányfő által kifogásolt eltérés.
Maszol.ro,
2013. január 5.
Victor Ponta tanácsadója lett Frunda György
Victor Ponta személyes tanácsadójává nevezte ki Frunda Györgyöt. A kormányfő elsősorban jogi és kisebbségpolitikai kérdésekben számít az RMDSZ volt szenátorának segítségére.
Erről Ponta péntek este számolt be az Antena 3 hírtelevízióban. Tájékoztatása szerint Frunda György elfogadta azt a felkérést, hogy legyen tagja a miniszterelnöki kabinetnek.
„Támogattam az RMDSZ kormányra lépését, pedig tudtam, hogy tévedek. Két okból tartottam ki az RMDSZ mellett. Egyfelől nem akartam, hogy azt mondja a világ: bántjuk a kisebbségeket. Másfelől aláírtam valamit, és kötelességemnek érzem tiszteletben tartani, amit akartam” – fogalmazott a miniszterelnök.
Victor Ponta arra a megállapodásra utalt, amelyet a Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői írtak alá az RMDSZ szövetségi elnökével és politikai elnökével múlt év októberében a közös kormányzás lehetőségéről, és amelynek szövegét csütörtökön hozta nyilvánosságra Kelemen Hunor.
Mint ismert, az RMDSZ a megállapodás ellenére ellenzékbe kényszerült, mert az USL liberális társelnöke, Crin Antonescu – elsősorban Dan Voiculescu politikus-médiamágnás hatására – nem tartotta be az aláírt egyezséget, és olyan feltételeket támasztott Kelemen Hunoréknak, melyeket a szövetség vezetői elfogadhatatlannak tartottak.
Frunda Györgyön kívül további három RMDSZ-es tisztségviselő tölt be fontos posztokat a Ponta-kormányban. Király András az oktatási minisztérium államtitkára maradt – kinevezését múlt év végén írta alá a miniszterelnök –, Markó Attila továbbra is vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát, illetve péntektől Geréd Beátrix az Országos Statisztikai Intézet élére került.
Maszol.ro,
2013. január 7.
Magyar-magyarázkodás Pontától
Nem, az RMDSZ nem lépett kormányra – magyarázkodott egy péntek esti tévéműsorban Victor Ponta miniszterelnök, miután több intézkedésével magyar kisebbségi szakembereket nevezett ki állami intézmények vezető tisztségeibe.
Jogi, kisebbségi és külpolitikai kérdésekben Frunda György lesz a kormányfő személyes tanácsadója. Mint ismeretes, még decemberben írta alá a kormányfő azt a rendeletet, amellyel az újonnan megalakult tanügyminisztérium államtitkárává nevezte ki az aznap feloszlatott Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztériumban hasonló feladatkört betöltő Király András Györgyöt. Továbbá a bruttó nemzeti össztermék (PIB/GDP) megállapítása körüli kínos tévedések miatt „lefejezett” Országos Statisztikai Hivatal élére a kormányfő ideiglenesen Geréd Beatrix alelnököt nevezte ki. Mindennek jelzésértéke van a kisebbségi jogok garantálását illetően, magyarázta Ponta, majd Geréd Beatrix esetében egyenesen azzal „védekezett”: bár az RMDSZ támogatását élvezi, Beatrix nem is magyar, hanem német…
Szabadság (Kolozsvár),
2013. január 7.
Hírsaláta
NEM ADTÁK FEL A NEMZETI ASSZIMILÁCIÓT. Min múlott a koalíciós tagság? – kérdezte a Népszabadság újságírója Kelemen Hunortól. A szombati számban megjelent interjúban a szövetségi elnök azt válaszolta: „Egyrészt egy olyan, utólag felhozott feltételen, amelyről soha előtte egyetlenegy mondatot sem beszéltünk. Azt kérték, hogy meg se próbáljuk módosítani a nemzetállamra vonatkozó kitételt az alkotmányban. Ez számunkra elfogadhatatlan volt, de azt hiszem, hogy csupán ürügyként hozták be a képbe a tárgyalások alatt a liberálisok. Másrészt valami mélyebb ösztön is a felszínre került, ami megint arról szólt, hogy a román politikusoknak egy jelentős része bennünket továbbra is másodrangú állampolgárnak tekint, és nem adta fel a nemzeti asszimilációt sem.”
GERÉD BEATRIX IDEIGLENES ELNÖK. Miután Victor Ponta hazug adatközlésért, azaz a 2011-es és a 2012-es hazai össztermék értékének hibás számításáért leváltotta a statisztikai intézet igazgatóját, Geréd Beátrix foglalta el a hivatal ideiglenes elnöki székét. Kinevezése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ belépett a kormányba – nyilatkozta Victor Ponta kormányfő. Geréd Beátrix addig marad e tisztségben, míg a kormány megfelelő helyettest nem talál. (Marosvásárhelyi Rádió) HĂINEALĂ-SCHMIDT – HAJNAL LEHETNE. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács frissen megválasztott elnöke, Oana Hăineală-Schmidt édesapjának neve – még a nyolcvanas években is, amikor Kovászna megyében ügyészeskedett – Hajnal volt. A Jurnalul Naţional szerint 1990-ben az akkor alakuló új hatalom vitte fel Bukarestbe, s hogy belesimuljon a nagy román fővárosba, s hogy főügyész lehessen, Hăinealăra románosította nevét. TAVASZIG ELDÖNTIK, HOL INDUL ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY. A szaktárca és a tanfelügyelőségek tavaszig eldöntik, mi legyen az előkészítő osztály sorsa: így a szülőknek elegendő idejük marad elhatározni, hogy a következő tanévben iskolába íratják vagy még az óvodában tartják gyermeküket. Minden tanfelügyelőség maga döntheti el, hogy az előkészítő osztály az iskolában marad, vagy visszaköltözik az óvodába. A kérdésről tovább egyeztetnek. (Kolozsvári Rádió) BÁR DRÁGA, DE KELENDŐ. Romániában 2011-ben 6 millió tonna üzemanyagot adtak el a kőolajtársaságok, és a Ziarul Financiar napilap szerint hasonló mennyiségű benzin és gázolaj kelt el tavaly is. Ennek az üzemanyag-mennyiségnek az egynegyedét importálja az ország. Tavaly az első fél évben a kőolajipari termékek importja elérte a 600 millió eurót. Az üzemanyagok az elmúlt évben jelentősen drágultak, a Ziarul Financiar összeállítása szerint év végén 7 százalékkal kellett többet fizetni a benzinért és gázolajért, mint 2012 januárjában. Az idei év újabb drágítással indult, a luxusadó növekedése miatt ugyanis 2–3 százalékkal növekedett az üzemanyagok ára. ELNÖKI KÉRÉS. Traian Băsescu azt kérte a kormánytól, hogy a kovásznai egykori Ceauşescu-villát töröljék az eladandó protokollházak listájáról, s továbbra is maradjon köztulajdonban. A hírt az Antena3 hírtelevízió egyik műsorában hozták nyilvánosságra. A dokumentum, mely e kérést tartalmazza, 2007. évi keltezésű, és a Tăriceanu-kormánynak szólt. (Cotidianul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. január 8.
Ius murmurandi
Kommentárok egyre bővülő sora figyel fel arra, hogy Ponta új „magyarságpolitikával” kísérletezik. Előbb Király András újbóli államtitkári kinevezése ütött szöget a politikai zaccból olvasók fejébe, majd következett Frunda György Ponta személyes tanácsadójává való kinevezése és Geréd Beatrix ideiglenes megbízása a statisztikai hivatal élén. A még lebegtetett kategóriában pedig ott találjuk Markó Attila RMDSZ-es helyettesítésének tervét az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az élén.
Nincs tehát már szükség az RMDSZ-re, mint koalíciós partnerre, mondják a gyorsdiagnózisok, viszont láthatjuk: szükség van egyes RMDSZ-alkatrészek legitimáló szerepére, arra, hogy a „magyaros koalícióban” működő eddigi román kormányok hagyományával szakító Ponta-kabinet is jelezhesse, figyel a magyar kisebbség igényeire.
Az RMDSZ-USL-egyezményt olvasva (is) jó okkal lehet ezt Ponta taktikai húzásának tekinteni: sakkban tartja vele liberális partnerét, kinek orra előtt folyamatosan meglebegteti, hogy bármikor behelyettesíthető lehet az „RMDSZ plusz kisebbségek” parlamenti szegmensével. Mi több, az is elképzelhető, hogy a liberálisokkal fenntartott kétharmaddal keresztül viszi az alkotmánymódosítást és a régiósítást, majd az Antonescu-nehezékkel terhelt PNL-t kidobva a koalíció hajójából, az RMDSZ és a kisebbségi frakció koalícióba való bevonásával próbálja elérni a régiós átalakítás nyomán kialakuló székelyföldi háborgás csitítását, valamint saját államfőjelöltjének megválasztását.
Túl a politikai kalkulusok e fantáziatérképén, az igazán fontos kérdés számunkra mégis az: mi következik az RMDSZ e „downgrade”-je után?
A markói vonal arra az „upgrade”-re épített, hogy a folyamatos kormányzati szerepvállalással, az egymást követő kormányok „enyhe magyarosságával” elfogadottá válik, hogy a magyar kisebbség kérései racionálisan merülnek fel, tehát részei lehetnek annak a közpolitikai portfóliónak, amelyből az időnként megújuló román reformpolitika célokat és eszközöket választ ki.
Sőt: a markói vonalvezetés úgy vélte, hogy a portfólió kisebbségi része, a „kisebbségi portfólió” lassan, csendben még bővíthető is. Nem látványosan ugyan, ahogy azt az RMDSZ ellenzéke radikálisan – „hőzöngve” – kéri, de mindenképpen eredményesen: az apró lépések útja, az erdélyi reálpolitika El Camino-ja – igen is! – mindenképpen elvezet az autonómiához. Csupán egység és kellő választói abnegáció váratik el az erdélyi magyar szavazóktól.
Ponta kísérleti magyarságpolitikája ezt látszik felrúgni. Immár nincs szükség az RMDSZ-re mint koalíciós partnerre, csupán olyan RMDSZ-politikusokra, akiknek a kooptálása az ellenzéki radikalizálódástól tartja távol az RMDSZ-t.
Új együttműködési modell körvonalazódik: a mindenkori (jobb- és baloldali) koalícióba bevont RMDSZ helyébe a mindenkori kormány és ellenzék közé ékelődő RMDSZ lép. A „se nem kormányon, se nem ellenzékben” levő RMDSZ kitüntetett beleszóló marad ugyan a kormányzás néhány kérdésébe, anélkül azonban, hogy ez garanciákat jelentene és a „kisebbségi portfólió” bővítését vonná maga után. Tulajdonképpen az „elért eredmények megőrzésének” korszakáról van szó, amit az RMDSZ jó intuícióval ismert fel, sőt, használt is a kampányban. Ezért a kitüntetett közbeszólói pozícióért viszont vállalnia kell talán, hogy fékező módon lép fel minden olyan politikai kezdeményezéssel szemben, amely mobilizáló-radikalizáló hatásában túlmenne a rezsim által megtűrt határon.
Nyilván, itt már nem arról a teljesen demobilizáló politikáról van szó, amelyet a Szövetség koalíciós szerepvállalásainak legbefolyásosabb időszakaiban követett (amikor minden tömeges tiltakozásra, tüntetésre hívó kezdeményezést leuntatott), hanem a tiltakozások olyan regiszterben való tartását, amely alkalmas arra, hogy a tömeges megmozdulások politikai hasznát a vezető politikusok számára kapitalizálja, anélkül azonban, hogy ezzel a politikai rendszer komoly megkérdőjelezésére hajtana, veszélyeztetvén a minimális együttműködés lehetőségét a kormányzati oldallal.
Az etnikai mobilizáció felettébb sajátos versenye elé nézünk: míg az RMDSZ-szel szemben állókat saját gyengeségük, politikai észrevétlenségük készteti arra, hogy a lehető legerőteljesebb módon radikális mozgósításba kezdjenek, amihez nem rendelkeznek logisztikai eszközökkel, maga az RMDSZ – amely viszont sokkal több eszköz birtokában van – csak a mérsékeltebb mobilizációban érdekelt. (Ennek a faramuci versenynek az előjátékát láthattuk a választási kampány idején a sepsiszentgyörgyi székelyzászlós tüntetések megszervezésében.)
Mindezt csupán mellékesen egészíti ki a laza kormányzati együttműködésbe kerülő RMDSZ-politikusok nagyobb szabadsága. Ők a koalíciós fegyelem terhe nélkül mondhatnak nemet, bírálhatnak álláspontokat; Frunda György cáfolhatja, hogy Románia nemzetállam, mert csupán a különvélemény ama ártatlan felségjogával él, amely nem akadályozza az előbbi modell működését.
Ez a jog ugyanis a mormogás joga csupán: a ius murmurandi.
Bakk Miklós
reflektorium.wordpress.com
Erdély.ma,
2013. január 8.
Lapszemle: Ponta gesztusai az RMDSZ irányába
A hétfői lapok szerint Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a Szociálliberális Szövetség (USL) felbomlása esetére, a liberális partnerekkel való esetleges szakításra készülve akar jó kapcsolatokat ápolni a kormányzásból kimaradt RMDSZ-szel, ezért nevezett ki magyar tisztségviselőket a kormányzat második vonalába.
A médiában élénk visszhangot váltott ki Ponta bejelentése, amely szerint Frunda György, az ellenzékben lévő RMDSZ politikusa lesz az egyik személyes tanácsadója. Azt is az RMDSZ felé tett gesztusként értelmezték, hogy a statisztikai hivatal ideiglenes vezetésével az RMDSZ által támogatott Geréd Beatrix alelnököt bízta meg, és megmaradhat tisztségében Király András, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár.
Az Adevărul napilap szerint Victor Ponta, a PSD elnöke a nemzeti-liberális párti partnerek követeléseit próbálja visszanyesni, arra emlékeztetve őket, a PSD-nek nem hiányzik túl sok szavazat ahhoz, hogy – az RMDSZ és a kisebbségi frakció szavazataira támaszkodva – a liberálisok nélkül is meglegyen a parlamenti többsége.
A Hotnews hírportál elemzője azt sem tartja kizártnak, hogy Ponta a 2014-es magyarországi választásokra való tekintettel próbálja megelőzni az erdélyi magyarság politikai elszigetelődését és radikalizálódását. A szerző szerint a kormányfő azt szeretné elérni, hogy az erdélyi magyarság ne érezhesse: képviselet nélkül maradt Bukarestben, mert ebben az esetben „tálcán kínálnák Orbán Viktornak” az erdélyi magyar szavazatokat. A Hotnews szerint számítani lehet arra, hogy a Fidesz támogatását élvező Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az autonómia és föderalizmus jelszavaival radikalizálja az erdélyi magyarokat, akik közül sokan már magyar állampolgársággal és választójoggal is rendelkeznek.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. január 8.
Ők képviselik az RMDSZ-t a minisztériumokban
Az RMDSZ-nek nem sikerült kormányra kerülni, de a Szövetség néhány politikusa mégis helyet kap a minisztériumokban.
Victor Ponta miniszterelnök megtartotta Király András György tisztségét, így továbbra is az RMDSZ-es politikus töltheti be a PSD-s Remus Pricopie vezette tanügyminisztérium államtitkári funkcióját. A minisztériumban másik három RMDSZ-es politikus is helyet kapott, Szőcs Domokos főosztályvezető, Nagy Éva kabinet igazgató, Borsos Károly László pedig tanácsos lett.
Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkári rangú vezetőjévé vált.
Elsősorban kisebbségpolitikai és jogi kérdésekben lesz Victor Ponta segítségére Frunda György, akit személyes tanácsadójának nevezett ki a miniszterelnök. Frundának nem sikerült húszévnyi szenátorság után parlamenti mandátumot szereznie a decemberi választásokon, és emiatt többször is kritikus hangot ütött meg az RMDSZ-szel szemben.
Egyébként Frunda kinevezése abban az értelemben sem meglepő, hogy a korábbi jobbközép Boc- és Ungureanu-kormányok idején szenátorként folyamatosan szorgalmazta, hogy a RMDSZ rúgja fel a koalíciót, lépjen hatalomra az USL-vel, és közösen menesszék Traian Băsescu államfőt.
Olosz Szabolcs a közigazgatási és régiófejlesztési minisztérium tanácsosaként tevékenykedik a PSD-s Liviu Dragnea tárcavezető irányítása alatt.
Szabó Ilona főosztályvezető-helyettesi tisztséget kapott a Rovana Plumb által vezetett környezetvédelmi minisztérium erdészeti főigazgatóságán.
A statisztikai hivatal ideiglenes vezetésével az RMDSZ által támogatott Geréd Beatrix alelnököt bízta meg a miniszterelnök.
manna.ro/realitatea.net
2013. január 13.
Victor Ponta „magyarbarát" stratégiája
Victor Ponta miniszterelnök folytatja az RMDSZ irányába tett meglepő gesztusait. A hét végén kinevezte az RMDSZ-es Geréd Beatrixot a Nemzeti Statisztikai Intézet élére, Frunda Györgyöt kinevezte elnöki tanácsadójának, Király András Györgyöt pedig kinevezte oktatási államtitkárnak. A HotNews.ro információi szerint egy lista létezik, amelyet Victor Ponta még a nyáron összeállított, és amely szerint bizonyos RMDSZ-es politikusokat bizonyos posztokra szeretne beosztani. (Környezetvédelmi ügynökség, decentralizált hivatalok, stb). Mit jelentenek ezek a lavírozások? Mire is készül tulajdonképpen Ponta?
Első ránézésre sokan azt mondják, hogy a cél egyértelműen politikai és hogy a PSD vezetője azért tartja meg az RMDSZ-t, hogy sakkban tarthassa a PNL-t és a PC-t, szemük előtt tartva azt, hogy a kisebbségi párttal együtt is megtarthatja a parlamenti többséget. December kilencedikén este urnazárás után jelentette be hivatalosan, hogy az RMDSZ-t is bevenné a kormányzásba, azért hogy így meglegyen az alkotmánymódosításhoz szükséges többség.
Ugyanakkor szükség volt Dan Voiculescu és a PNL-s honatyák erőszakos magyarellenes kirohanásaira is, hogy meggyőzzék a miniszterelnököt, hogy ne adjon helyet az RMDSZ-nek a kormányban annak ellenére sem, hogy volt egy titkos megállapodása is velük a választások előtt. Így minden arra mutat, hogy az RMDSZ-szel hosszú távú tervei vannak a miniszterelnöknek, még annak ellenére is, hogy hivatalosan nem sikerült bevennie a Szövetséget a kormányzásba.
Victor Ponta kijelentette azt is, hogy: „Az RMDSZ nem lépett be a kormányzásba, a kinevezéseknek semmi köze nincs az RMDZ-hez“ amikor a Statisztikai Intézet vezetőjének kinevezésére utalt. Vagyis, a magyarok effektíven részt vesznek a döntéshozatalban, még magas tisztségeket is betöltenek, de nincsenek kormányon. Ez is egy megoldás. De van még valami, amit meg kell említeni a miniszterelnök kedveskedési gesztusaiban a magyarok felé. A koalíciós partnerei, akik arra kérik, hogy ne „árulja el a választók szavazatait” nem veszik figyelembe a magyar közösség erőteljes radikalizálódásának veszélyét a teljes politikai elszigetelődésük miatt.
Egy olyan RMDSZ, amely teljesen hatalom nélkül marad (vagyis források nélkül) megnyitná az ajtót az EMNP radikálisan gondolkodó politikusai előtt. Az RMDSZ ellenségének kikiáltott Tőkés László, akit erősen támogat a FIDESZ és Orbán Viktor miniszterelnök, pénteken a 2013-as évet az autonómia évének hirdette ki, kijelentve, hogy továbbra is támogatni fogják a föderalizáció ötletét. Egy sor akció fog következni, nagyon valószínű gyűlések, tüntetések lesznek Hargita és Kovászna megyében az autonómia és a föderalizácó ügyét támogatva. Ehhez még hozzátevődik a magyarországi választások éve. 2014 márciusában a szomszédos országban általános választások lesznek, és Orbán Viktor mindent megtesz a szavazatai számának maximalizálása érdekében. A tavalyi év novemberében például támogatta a sokat vitatott választási regisztrációt, amely azt kérte volna, hogy a választások előtt két héttel a szavazóknak regisztráltatniuk kellett volna magukat. Szerencsére a törvény az Alkotmánybíróságon megbukott.
Ámde Orbán Viktor nemcsak a törvények megváltoztatásával pályázik az újabb kormányzásra, – ugyanolyan abszolút többséggel, mint amilyen Bukarestben is van most, – hanem azokra a magyar szavazatokra is, amelyeket az ország határain kívülről kaphat. A magyar etnikumnak kettős állampolgárságot adott, amely egyéb jogok mellett a magyarországi szavazati jogot is biztosítja számukra. A Romániában élő magyaroknak mintegy tíz százaléka kapta meg a magyar állampolgárságot és ezzel együtt a szavazati jogot is. Ha ezeknek a közösségeknek nincs képviseletük a saját országuk – ebben az esetben Románia – kormányában, vagy a parlamentjében, akkor Orbán Viktor tálcán kapja ezeket a szavazatokat. Ezen a választáson majd a Fidesz és az EMNP reggeltől estig azt fogja zengeni, hogy az érdekek már nem az RMDSZ-hez fűznek és máshol kell keresni – jelen esetben Budapesten – olyan új politikusokat, akik jobban küzdenek az ő jogaikért. Ezen jogok között ott vannak a csábító autonomista ötletek és újabban a föderalizáció is.
Ha Victor Ponta megértette a magyar közösség radikalizációja veszélyének súlyosságát, amely annak is köszönhető, hogy Bukarestben nem tartotta meg őket a hatalmon, akkor az RMDSZ-t nem hiába tartja mégis a hatalomhoz közel, amellett, hogy még a háttérben folyik a játék Ponta és Antonescu illetve Ponta és Voiculescu között. Ez a célkitűzés azt szolgálja, hogy közép- és hosszútávon kiküszöbölje az olyan veszélyes szituációkat, amelyek idővel nehezen lesznek kezelhetőek. Tegyük félre most az RMDSZ igazi megreformálásának sürgősségét célzó vitákat, amelyeket reformellenes figurák irányítanak most is.
Lehetséges, hogy Traian Basescu is ugyanezt a nagy veszélyt vette észre a magyar közösségek radikalizálódásában, és ezért adott ki december kilencedikén este egy hivatalos közleményt a Facebookon videón, arra kérve a magyar közösséget, hogy menjen el szavazni, hogy az RMDSZ nehogy elvétse a parlamentbe jutás lehetőségét. Az is nagyon valószínű, hogy külföldi partnerekkel is stratégiai egyeztetések folytak a Romániában élő legjelentősebb kisebbség helyzetéről, mivel senki nem szeretne egy kis Koszovót az Európai Unió perifériáján, néhány felelőtlen politikusnak köszönhetően. Dan Tapalaga
hotnews.ro
Erdély.ma,