Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Georgescu, Laura
2 tétel
2013. január 23.
Nem lett magyar az ombudsman
Nagyüzem volt tegnap a rendkívüli parlamenti ülésszak kezdetén, hiszen a parlament elfogadta a törvényhozók jogállásáról szóló törvényt, illetve megválasztotta az új ombudsmant és jóváhagyta az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) új elnökét.
Nagy többséggel fogadta el a parlament a törvényhozók jogállásáról szóló törvényt, amely erősíti a törvényhozók mentelmi jogát. A törvény módosított és kedden elfogadott változatába bekerült, hogy a képviselők és szenátorok csak akkor veszíthetik el mandátumukat tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség miatt, ha az ennek megállapítására hivatott szerv (ANI) mellett a bíróság is megerősíti ezt jogerős ítéletben. A jogszabályt 309 képviselő támogatta 56 ellenében, ketten tartózkodtak.
A törvény módosítását Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata párti elnöke kezdeményezte, és annak elfogadását támogatta a kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL). A jogszabály ellen voksolt a Demokrata Liberális Párt (PDL), amelynek nevében Ioan Oltean képviselő kijelentette: a jogszabály kibővíti a törvényhozók mentelmi jogát, és bátorítja őket arra, hogy ne óvakodjanak az érdekbeli összeférhetetlenségi helyzetektől. A jogszabály továbbra is úgy rendelkezik, hogy törvényhozókat csak akkor lehet őrizetbe venni, letartóztatni, illetve házkutatási parancsot végrehajtani ellenük, ha a parlament jóváhagyja ezt. Az ügyészségnek viszont „megalapozott bizonyítékokat” kell felmutatnia a parlament illetékes bizottságának. Oltean szerint az új törvény bírósági hatáskörökkel ruházza fel a parlamentet, ugyanakkor a jogszabály kezdeményezői szerint ez a vád megalapozatlan, mert az ügyészségnek eddig is bizonyítékokat kellett felmutatniuk hasonló kérés esetén.
Nem lett magyar nemzetiségű a nép ügyvédje (ombudsman), miután a parlament a szociáldemokraták által javasolt Crişu Anastasiu ügyvédet választotta ebbe a tisztségbe. A posztra pályázott a civil szervezetek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által támogatott Eckstein-Kovács Péter jogász is, aki visszalépett a megmérettetésből, miután a szakbizottságban csak 5 támogató szavazatot kapott a kormányoldal jelöltje által begyűjtött húsz vokshoz képest.
A poszt tavaly júliusban üresedett meg, amikor a frissen hatalomra került USL leváltotta az ombudsmant és a román parlament két házelnökét, amit élesen bírált az Európai Unió.
Cristian Rădulescu, a PDL szenátusi frakcióvezetője szerint a nyár óta nem volt egyeztetés a pártok között az ombudsman személyéről, a kormányoldal pedig most elhamarkodottan tűzte napirendre a kérdést. A parlament megerősítette Laura Georgescu kinevezését a CNA élére.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. július 11.
Hírsaláta
MARKÓ MARADNA IS MEG NEM IS. Markó Béla is elítélte Titus Corlăţean külügyminiszter kijelentését, miszerint Romániának a luxemburgi kisebbségi perbe való belépése nemzeti érdek. Markó Béla szerint a Romániában őshonos kisebbségek védelme nemzeti érdek.
Az elöljáró a Nemzeti kérdés az Európai Unióban című előadásában Marosfőn kijelentette: az Európai Unió nem tett eleget az elvárásoknak a kisebbségi jogok terén, s arra is kitért, hogy a XX. században történtek után nem beszélhetünk nemzetállamokról, mivel a legtöbb államban kisebbségek élnek. Markó amúgy nem híve a kormányból való kilépésnek, de nem is ragaszkodik a koalíció fenntartásához, ha Bukarest nem lép ki az RMDSZ és a FUEN által kezdeményezett perből. (Maszol.ro) MENESZTENÉK A SZABAD SZÁJÚ ELNÖK ASSZONYT. A liberális párt és több civil szervezet Laura Georgescu, az audiovizuális tanács elnökének leváltását követeli. A biztosítékot nemcsak az ütötte ki, hogy a hölgy rondábban beszél, mint egy kocsis, terrorizálja társait, de az is, hogy számára kedves televíziókat anyagi eszközökkel kíván támogatni. A liberálisok szerint, ha a hölgy visszautasítja lemondását, a kormánynak módjában áll új kritériumokat kiírni e funkció elnyerésére. (Realitatea) NEM SÜRGŐS. Amilyen nagy lendülettel fogtak neki a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Liberális Párt egyesítésének, a folyamat olyannyira megtorpant. A demokraták is rájöttek – derült ki Emil Boc friss nyilatkozatából –, ha összeolvadnának a nemzeti liberálisokkal, elveszítenék identitásukat. Ezért Boc szerint az egyesüléssel, fúzióval 2015-ig várni kell, most meg kell lelniük az együttmunkálkodás oly formáját, mely a jobboldali jelölt esélyeit növeli. (Cotidianul) MÉG MINDIG KELENDŐEK CEAUŞESCU CUCCAI. Egy bukaresti árverésen 55 ezer euróért kelt el Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátor juharfából készült irodabútora – közölte az Artmark aukciós ház adatai alapján a Mediafax hírügynökség. Az aukciót a szervező szerint a diktátor irodabútora tette az idény legnagyobb érdeklődéssel várt árverésévé. A bútor végül a kikiáltási ár öt és félszereséért talált gazdára. Az Artmark szerint Romániában továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik a kommunista diktatúra és a Ceauşescu család relikviái iránt. A diktátor által használt Cross márkájú golyóstollkészletért 2000 eurót, egy olyan iratért, amely Nicolae Ceauşescut az ország első vadászává nyilvánítja, 125 eurót fizetett a vásárló. A diktátorpár ingóságainak zömét 1999 és 2001 között értékesítette árveréseken a román állam.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)