Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Georgescu, Cristian
2 tétel
2007. március 17.
Lazar Ladariu, a néhai egységpárt oszlopos tagja, jelenleg az ellenzéki szociáldemokraták /PSD/ Kolozs megyei alelnöke, felháborodottan tiltakozott Sólyom László magyar államfő erdélyi magánlátogatása ellen. Mindenekelőtt azt igyekezett „tisztázni”, hogy ha egy államelnök magánlátogatáson van valahol, akkor „egyszerű állampolgár”, s „diplomáciai követelmény” lett volna ennek megfelelően viselkednie. Ehelyett Gyulafehérváron kitűzték a magyar zászlót és elénekelték a magyar himnuszt, de se román zászló, se román himnusz nem volt. Ez, jelentette ki, törvényellenes és alkotmányellenes. Az alelnök kijelentette: ha magánlátogatásra jött, ahelyett hogy otthon ünnepelte volna meg március 15-ét, jobban tette volna, „ha elmegy horgászni Mezőzáhra vagy alpinistaként igyekezett volna kikapcsolódni”. Ladariu a továbbiakban az RMDSZ-retorika „radikalizálódására” hívta fel a figyelmet, kijelentve, hogy „megvan az eredménye”, mert most már nem elégednek meg a Székelyföld autonómiájával, egyenesen „Erdélyt akarják”. Végül fenyegetően tette hozzá: „Mindenki vésse jól az eszébe, hogy Románia nem ebek harmincadjára hagyott ország és Erdély sem pusztaság!”. Cristian Georgescu szenátor is keményen bírálta Markó Béla kolozsvári beszédét. Véleménye szerint a szöveg rosszhiszemű volt és logikátlan, kizárólag kampányszöveg, mert miközben elítélte a „többség nacionalizmusát”, a magyar kisebbséget „szupernacionalizmusra” biztatta. „Nem kell Markónak – aki a román kormány miniszterelnök-helyettese – az egységes nemzetállam, de területi enklávékat akar létrehozni”, mondta a szenátor. Mint mondta, ez nem a békés egymás mellett élést szolgálja, inkább mesterséges feszültséget kreál. Végül a szenátor felkérte a magyarságot, „ne figyeljenek oda a vezetőik uszító szavaira”. /Mózes Edith: Kitört a PSD-s hisztéria. „Autonóm Erdélyt akarnak!” = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./
2012. június 14.
Helyhatósági választások 2012
A megyei tanácsosok listája
A megyei választási iroda végleges adatai alapján, a június 10-i választások nyomán az RMDSZ és a Szociálliberális Szövetség (USL) 13- 13 tanácsosi helyet szerzett a megyei tanácsban. A Szövetség Maros Megyéért hat mandátumhoz jutott és a Dan Diaconescu Néppárt két tanácsosi helyet szerzett.
RMDSZ megyei tanácsosok: Lokodi Edit Emőke, Szabó Árpád, Gáspárik Attila, Balogh József, Csép Andrea, Kelemen Márton, Ilyés Tóth Sándor, Mózes Levente, Pokorny László, Szász Izolda, Erős Csaba, Tatár Béla, Bán Mózes.
Szociálliberális Szövetség: Ciprian Dobre, Suciu Horatiu, Popa Dragos, Chirtes Ioan, Somesan Stefan, Socotar Dinu, Antonie Mihail, Mora Ákos, Bolos Vasile, Pop Felicia, Pop Mircea, Bândea Eugen, Dancu Ovidiu.
Szövetség Maros Megyéért: Pascan Marius, Maior Claudiu, Urcan Florin, Vasu Ioan, Grosu Corneliu és Georgescu Cristian.
A PP-DD tanácsosai: Ioan Stoica, Augustin Farcas.
A Magyar Polgári Párt, a Nagy-Románia Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Cojocaru-féle Néppárt, a Romák Polgári Demokrata Szövetsége, és az Új Generáció egyetlen mandátumot sem szerzett a megyei tanácsban a vasárnapi helyhatósági választásokon.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)