Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Geoană, Mircea
589 tétel
2010. november 25.
Folytatható az alaptörvénybe ütköző felelősségvállalás
Folytatódhat a felelősségvállalási procedúra az oktatási törvény kapcsán, miután az alkotmánybíróság szerdán úgy döntött, hogy alkotmányos jogi konfliktus van a kormány és a parlament között, mivel a törvényhozás megtagadta a felelősségvállalás után benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatását, holott ez a folyamat az alaptörvény értelmében nem állítható le. Az alkotmánybíróság ezzel gyakorlatilag ellentmondott két héttel korábbi döntésének, amelyben az alaptörvénybe ütközőnek találta a felelősségvállalást, hiszen a bizalmatlansági indítvány vitája éppen a felelősségvállalás folytatását feltételezi.
Az ügy előzménye, hogy a kormány – vélhetően az RMDSZ nyomására, amely a koalícióban maradás feltételéül szabta, hogy a jogszabályt azzal a cikkellyel együtt fogadják el, amely biztosítja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát – a törvény szenátusi megfeneklését követően úgy döntött, kiiktatja a parlamenti vitát, és felelősséget vállal a törvénytervezetért. Ez annyit jelent, hogy a vita ugyan elmarad, de az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak tekinthető.
Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke ugyanakkor alkotmánybírósághoz fordult, mondván: alkotmányellenes egy olyan törvényért felelősséget vállalni, amely már a parlament előtt van. A taláros testület először neki adott igazat, ám ezt követően Emil Boc kormányfő is az alkotmánybírósághoz fordult, azzal, hogy állapítsák meg: alkotmányos konfliktus áll fenn a kormány és a parlament között, mivel a törvényhozás megakasztotta a felelősségvállalási procedúrát. A taláros testület szerdai állásfoglalásával ezen beadványnak adott helyt, vagyis folytatódhat az ellenzék által már benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája.
Emil Boc miniszterelnök szerdán közölte: folytatódik a felelősségvállalás procedúrája. „A parlamentnek kötelessége kitűzni a bizalmatlansági indítvány vitájának az időpontját, és ha Mircea Geoană továbbra is bojkottálja az eljárást, kérni fogjuk leváltását a szenátus elnöki tisztségéből” – szögezte le a kormányfő.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az ítéletet kommentálva kijelentette: annak nyomán folytatni kell a felelősségvállalási folyamatot, így hamarosan olyan oktatási törvénye lesz az országnak, amely megreformálja az egész oktatási rendszert. A koalíciónak ugyanakkor át kell mennie a parlamenti vizsgán – mutatott rá Markó, arra utalva, hogy a kormánypárti képviselőknek a bizalmatlansági indítvány ellen kell szavazniuk.
Mircea Geoană ugyanakkor úgy vélte: a felelősségvállalás folytatása nyomán alkotmányellenesnek tekintendő az így elfogadott törvény, a két kamara házbizottságainak pedig mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy feloldják a fennálló jogi ellentmondásokat.
Tudor Chiuariu liberális (PNL) parlamenti képviselő, korábbi igazságügyi miniszter szégyenteljesnek nevezte az alkotmánybíróság döntését, amely homlokegyenest ellentmond a testület korábbi állásfoglalásának. Chiuariu hozzátette, pártja a Velencei Bizottsághoz fordul, és azt is hangsúlyozta, hogy módosítani kell az alaptörvény előírásait az alkotmánybíróság összetételét és a tagok kinevezését illetően.
Mint arról beszámoltunk, egy adott pillanatban két oktatási törvény is létezett: a kormány változata, amelyért felelősséget vállaltak, és amelyben a kisebbségek számára kedvező cikkely is benne van, és az, amely a szenátus előtt van, és amelyből a felsőház oktatási bizottságának ellenzéki tagjai kiiktatták a szóban forgó cikkelyt. Ez utóbbit viszont az alkotmánybíróság szerdai ítélete semmissé teszi.
Borbély László RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a nap folyamán, még az ítélet kihirdetése előtt megjegyezte: nem hiszi, hogy az alkotmánybíróságnak jogában állna beavatkozni a törvényhozási procedúrába, és eldönteni, mely törvényért vállalhat felelősséget a kormány, és melyikért nem. Leszögezte: az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat bizonyos törvényekért, függetlenül attól, hogy azok a parlament előtt vannak-e vagy sem.
Az alkotmánybíróságot egyébként egy, a 22 című lapnak adott interjúban Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsadója is bírálta. Eckstein úgy vélte: az „ősbűn” az volt, hogy az alkotmánybírákat politikai hűségük alapján nevezték ki, így az a képzet alakult ki, hogy a testület a kormánypártok meghosszabbított karja.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)
2010. december 2.
Magyarellenes ünneplés
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai, akik „a magyar szeparatizmus” ellen vonultak utcára Románia nemzeti ünnepén. Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a milíciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandálók ellen. Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át egy hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepeljen. Eközben az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának kolozsvári rendezvényét megakadályozták a rendőrök, akik az alakulat nyolc tagját bevitték a rendőrőrsre igazoltatás végett.
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai. Az akció hatására Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította a maros megyei prefektust, hogy hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a tüntetők ellen.
A szélsőjobboldali román szervezet annak ellenére szervezett tiltakozó megmozdulást Marosvásárhelyen, hogy az önkormányzat visszavonta a számukra korábban kiadott engedélyt. Az Új Jobboldal vezetői a honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy „a magyar szeparatizmus” ellen fognak utcára vonulni. Tudor Ionescu, a szervezet elnöke hangsúlyozta: ők Erdély Romániával való egyesülésének 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünneplik, felvonulásuk senki és semmi ellen nem irányul.
Arra a kérdésre, miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.
A járdán haladó mintegy 200 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a zömében fiatal résztvevők a szervezet zászlajával és román nemzeti lobogókkal, valamint Avram Iancu arcképével vonultak végig a városközponton, egyebek közt azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Nagy-Románia újból a régi határok közé!”, és a román nyelv „egyeduralmát” szorgalmazták. A tüntetést korábban jóváhagyta az önkormányzat illetékes bizottsága, de a polgármesteri hivatal a rendezvény uszító jellegére hivatkozva visszavonta az engedélyt. Erre többek között Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kérte a hivatalt, kifejtve, hogy nem kellene pártolni az Új Jobboldal „ócska és meghaladott nacionalizmusát”. A szervezet tagjai egyébként a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat.
Frunda a katonaságot kérte
Az Új Jobboldal tüntetése nyomán kisebb botrányra került sor a Maros megyei prefektúra székhelyén, ahol a szélsőjobboldaliak megérkeztekor Frunda György RMDSZ-es szenátor is tartózkodott. A honatya felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandáló tüntetők ellen, a prefektus azonban úgy vélte, az akcióban nincs semmi törvényellenes. Frunda György „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy a tiltakozók a román nyelv egyeduralmát szorgalmazzák, a prefektus azonban kijelentette: semmit sem tehet, hogy meggátolja őket ebben. A honatya ekkor felszólította, hogy a törvényes rend őrzőjeként hívja ki a rendvédelmi szerveket. Erre azonban nem került sor, a tüntetés incidensek nélkül ért véget.
A szélsőjobboldali szervezet tiltakozó megmozdulását figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke is, aki korábban tiltakozást akart szervezni az Új Jobboldal felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es forradalom vásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami – mint mondta – azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta az Új Jobboldal tüntetésére vonatkozó engedélyt. A Jobbik-szimpatizánsok közleményükben örömüknek adtak hangot, hogy „idén december 1-jén, Marosvásárhelyen nem lehet majd magyarellenes szlogeneket hallani”. (Markó Béla: veszteség december 1. Markó Béla a parlament hétfői, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott díszülésén mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság 1918. december 1-jét „veszteségként, az államiság elvesztéseként élte meg”.
Rámutatott, a magyarok számára ez a nap mást jelent, mint a románoknak, akiknek ez „hatalmas győzelem”. Emlékeztetett, hogy az akkori magyarok nagyon sokat vártak a Gyulafehérvári Kiáltványtól, mely kimondta, hogy „Erdély valamennyi népe saját nyelvén tanulhat és igazgathatja magát, a soraiból kikerülő személyek révén”.
Ezeknek az ígéreteknek csupán egy része valósult meg, a többit ezután kell gyakorlatba ültetni, vélte a szövetségi elnök a magyarnyelvű oktatás körüli vitára utalva. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ tiszteletben tartja más népek ünnepeit, és képviselői részt vesznek a december 1-i ünnepségeken.)
Elmaradt a gárdisták megemlékezése
Eközben Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz helyi tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át az egyik hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepelje december 1-jét.
A felvonulók egy csokor vörös szegfűt is át akartak adni, azonban a hivatalnok nem fogadta el, így azt a diplomáciai székhely kapuja előtt hagyták. Mircea Jorj megyei PSD-elnök szerint a virágokkal azt szerették volna elérni, hogy „újra kinyíljon a románok orrára csapott ajtó”. Mint mondta, a levelet ma Magyarország bukaresti nagykövetségére is elküldik.
Tegnap délutánra az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza is összejövetelt hirdetett a kincses város Főterére, ahol a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni.
Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a szélsőjobboldali magyar alakulat nyolc tagját már a városba való érkezése után, a Szentegyház utcai Agapé vendéglő előtt „lekapcsolta” a rendőrség. Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerint a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak.
Míg a fiatalokkal jegyzőkönyvet írattak, a Szent Mihály-templom előtt a csendőrség több autója, illetve tucatnyi rendőr várakozott. Megjelent a helyszínen az Új Jobboldal néhány tagja is, ám incidens nem történt.
A gárdisták korábban kérték a felvonulásuk engedélyezését a polgármesteri hivataltól, amit az intézmény elutasított azzal az indokkal, hogy a városközpontban a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvények zajlanak.
A szervezet tagjai a Szent Mihály-templomtól a Farkas utcai Szent György-szoborhoz indultak volna, ahol verses megemlékezést akartak tartani. Az Új Magyar Gárda „székely szakasza” múlt év december elsején is megemlékezést szervezett a kincses város Főterén, ahhonnan akkor álarcos rohamrendőrök vitték el őket.
Bukarestben is kisebb – igaz, politikai természetű – incidens árnyékolta be a hivatalos állami megemlékezéseket. Az asztanai EBESZ-konferencián részt vevő Traian Băsescu államfő távollétében ugyanis nem az alkotmány szerint őt követő szenátusi elnököt, az ellenzéki Mircea Geoanát fogadták katonai tiszteletadással, hanem Emil Boc kormányfőt, akit viszont a tömeg kifütyült. Geoană közleményben követelt vizsgálatot az „incidens” miatt, Boc ugyanakkor azzal védekezett: az államfő őt jelölte ki képviselőjeként az ünnepségre. (Értelmiségiek vádolják az RTV-t. Történelmi valótlanságok hangoztatásával, a romániai holokausztért is felelős egykori fasiszta szervezet, a Vasgárda egyik volt vezérének a népszerűsítésével vádolja a román közszolgálati televíziót hatvan romániai értelmiségi egy tiltakozó levélben, amelyet romániai vezető politikusoknak és nyugat-európai államok nagyköveteinek is elküldtek.
Az értelmiségiek azt kifogásolják, hogy a Román Televízió november 21-én olyan adást sugárzott, amelyben Ion Cristoiu neves újságíró „romantikus hősnek és erkölcsös személynek” nevezte Corneliu Zelea Codreanu egykori vasgárdista vezért. A levél aláírói szerint Cristoiu figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az említett politikai csoportosulás fasiszta eszméket vallott, közreműködött a romániai holokauszt előkészítésében, a szervezetet és magát Codreanut is felelősség terheli több román politikai és kulturális személyiség meggyilkolásáért.
Codreanut 1938-ban kivégezték. A tiltakozók felszólították Alexandru Lăzescut, a Román Televízió vezérigazgatóját, határolódjék el az adásban elhangzottaktól. Hangsúlyozták, az újságíró kijelentései nemcsak „valótlan történelmi adatoknak az elfogadtatására irányuló törekvések”, hanem súlyosan sértik a vasgárdista mozgalom áldozatainak az emlékét is. Az aláírók azt is kérik a vezérigazgatótól, hogy büntesse meg a televízió munkatársait, akik az aláírók szerint szakmailag felelősek az adás elkészítéséért és sugárzásáért.) Krónika (Kolozsvár),
2010. december 2.
Tilosban az Új Jobboldal, elvitték a gárdásokat
Hatósági engedéllyel nem rendelkeztek, mégis zavartalanul végigvonultak Marosvásárhelyen a fasiszta Vasgárda eszmei örökségét vállaló Új Jobboldal (Noua Dreaptă), valamint az 1990-es marosvásárhelyi etnikai összetűzés gerjesztésében oroszlánrészt vállaló Vatra Românească szervezetek tagjai és szimpatizánsai. A Jobbik erdélyi baráti köre is megmozdulásra készült, de akciójukat lemondták. Kolozsváron a Székely Gárda megemlékezésére érkező nyolc személyt bekísértek a rendőrségre.
Az Új Jobboldal vezetői az internetes honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy „a magyar szeparatizmus” ellen fognak utcára vonulni. Adrian Ionescu, az Új Jobboldal országos elnöke cáfolta, hogy ők valami ellen, vagy valakik ellen tüntetnének. Szerinte Erdély Romániával való egyesülésének a 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünnepelték.
A felvonulás alatt a zömében fiatal résztvevők egyebek között azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Nagy-Románia újból a régi határok közé!”, valamint a román nyelv „egyeduralmát” szorgalmazták.
Arra a kérdésre, hogy miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, hiszen a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal két héttel ezelőtt kibocsátotta, majd 24 órával a rendezvény előtt visszavonta a felvonulásnak zöld jelzést adó jóváhagyást, Ionescu elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban meg kellett volna tenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.
A járdán haladó mintegy 150 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a szervezet tagjai pedig a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat. A csendőrséget egyébként senki nem értesítette a polgármesteri hivataltól, hogy nem rendelkeznek engedéllyel a felvonulók, ők ezzel magyarázták azt, hogy nem oszlatták fel a tüntetést.
A tüntetést figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke, aki megerősítette, hogy egy tiltakozást akartak szervezni az Új Jobboldal felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es forradalom marosvásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami – mint mondta – azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta az Új Jobboldal tüntetésére vonatkozó engedélyt.
Tegnap délután nyolc személyt – köztük Csibi Barnát, a Székely Gárda vezetőjét is – bekísértek a kolozsvári 1-es számú rendőrségre azért, mert más államok jelképeit viselték. A nyolc személy a Székely Gárda kolozsvári megemlékezésén akart részt venni. Az Agerpres hírügynökség Ilie Milicire, a kolozsvári csendőrség szóvivőjére hivatkozva azt írta: magyar zászló volt a nyolc személynél. Értesüléseink szerint magyar zászlót nem hordoztak, ám jelvényeket viseltek a köztudatba egyenruhaként bevonult öltözetükön. A letartóztatottak közül négyen magyar állampolgárok. Sajtóértesülések szerint a bekísért személyekre közel 20 000 lej pénzbírságot szabtak ki a gyülekezésre vonatkozó jogszabályok, valamint egy helyi tanácsi határozat megsértése miatt, amely a nemzeti ünnepen tiltja az ehhez kapcsolódóakon kívül más rendezvények szervezését a város központjában. Szerda este szabadon bocsátották őket.
Sajtóhírek tegnap arról számoltak be, hogy a város nyugati bejáratánál ismeretlenek által elhelyezett magyar nyelvű, „Kolozsvár” feliratot távolítottak el. Szerdán a kolozsvári szociáldemokraták a világon bárhol élő románok tiszteletére rendezett délelőtti felvonulás keretében a Magyar Főkonzulátuson egy levelet adtak át, a magyarországi román nagykövetség december elsejei fogadásának a budapesti nemzetiből való elutasítása kapcsán. A levelet ma Magyarország bukaresti nagykövetségére is eljuttatják. A Mediafax hírügynökség úgy tudja, Kolozsvár főterén az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) egy csoportosulása is gyülekezett tegnap este.
Kifütyölte és lehurrogta a bukaresti december elsejei ünnepségen Emil Boc miniszterelnököt a résztvevők egy része. A Győzelem Diadalívnél rendezett ünnepségen az államfőnek kellett volna részt vennie, de Traian Băsescu az EBESZ csúcsértekezletére utazott, és maga helyett a kormányfőt delegálta a rendezvényre. A Szociáldemokrata Párt kifogásolta, hogy nem Mircea Geoanăt, a szenátus elnökét küldte Băsescu az ünnepségre, hiszen rangját tekintve a szenátus elnöke az ország második közjogi méltóságának számít. Szabadság (Kolozsvár)
2010. december 15.
Kitörés az ördögi körből? (Oktatási törvény)
Elfogadottnak tekinthető az oktatási törvény, amelyért a kormány korábban felelősséget vállalt — jelentette be tegnap Roberta Anastase képviselőházi elnök a parlament két házának tegnapi együttes ülésén.
A törvényhozó testület ezt megelőzően a gyorsított eljárás folytatása mellett döntött. Minthogy a Nemzeti Liberális Párt honatyái visszavonták aláírásukat a korábban beterjesztett bizalmatlansági indítványról, a szükséges támogatottság hiányában az indítvány érvénytelenné vált, nem lehet bizalmi szavazást tartani. A tanügyi törvény kálváriája azonban ezzel korántsem ért véget: az ellenzék ugyanis jelezte, az alkotmánybírósághoz fordul.
Mint arról beszámoltunk, az oktatási törvényt felelősségvállalás révén kívánta elfogadni a kormány, miután a jogszabály vitája a szenátus oktatási bizottságában elakadt. A felelősségvállalás azt jelenti, hogy az így parlament elé terjesztett tervezetről nem tartanak parlamenti vitát, de az ellenzék bizalmi szavazást kérhet a kormánnyal szemben. Emil Boc miniszterelnök a kormány nevében a parlament előtt felelősséget is vállalt a jogszabályért, az ellenzéki szociáldemokrata és liberális honatyák pedig bizalmatlansági indítványt nyújtottak be. Ennek megvitatására azonban nem kerülhetett sor, mert időközben az alkotmánybíróság Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök panaszára válaszolva meglehetősen kétértelmű döntésében úgy ítélte meg, indokolatlan a gyorsított eljárás. Később pontosított a testület, és közölte: a felelősségvállalási folyamat leállítása nem tartozik hatáskörébe. Ezért annak folytatásáról döntött a kabinet, ezt erősítették meg tegnap a parlament két házának együttes ülésén, felülbírálva a házbizottságok ugyancsak tegnapi döntését, mely szerint a jogszabályt visszaküldik a kormánynak. Mivel időközben a liberálisok visszavonták aláírásukat az indítványról — nem gondolták meg magukat, csak éppen nem szeretnék ily módon is hitelesíteni a felelősségvállalási eljárást —, a dokumentum érvénytelenné vált, a gyorsított eljárás pedig tegnap a parlamentben lezárult, a jogszabály elfogadottnak tekinthető. Az ellenzéknek két nap áll rendelkezésére, hogy megtámadja azt az alkotmánybíróságon, ha nem él ezzel a lehetőséggel, már csak Traian Băsescu államfőnek kell kihirdetnie a jogszabályt, hogy az érvénybe lépjen. Ezzel nem is lenne gond, az államfő ugyanis tegnapi nyilatkozatában is megerősítette, hogy támogatja a jogszabályt, mégsem valószínű, hogy ilyen gördülékenyen alakul a törvény további sorsa, a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt képviselői ugyanis közölték: a taláros testülethez fordulnak, mivel elfogadhatatlannak tartják a kormány eljárását. A Daniel Funeriu oktatási miniszter nevéhez fűződő törvény elfogadását az RMDSZ szorgalmazta leginkább, hiszen számos olyan előírást tartalmaz, amely kedvező a nemzeti kisebbségek számára. A törvény legfontosabb előírásai közé tartozik a decentralizáció, a helyi közösség kezébe kerül az oktatási intézmények irányítása, Románia földrajzát és történelmét anyanyelvükön tanulhatják a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok, a román nyelvet és irodalmat sajátos tanterv szerint tanítják
Fracádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 15.
Procedurális trükkel fogadták el a tanügyi törvényt – Két másikért felelősséget vállalt a kormány
Szóváltásokkal tarkított közös ülést tartott tegnap a bukaresti parlament két háza, amelyen a kabinet felelősséget vállalt az egységes közalkalmazotti bértörvényért és az új bértábláért. Előzőleg az ellenzéki szociáldemokraták közölték, hogy nem vesznek részt a plenáris ülésen, aminek napirendjére felkerült a tanügyi törvény, a Nemzeti Liberális Párt honatyái pedig egyenként bejelentették, hogy visszavonják aláírásukat arról a bizalmatlansági indítványról, amit jó egy hónapja nyújtottak be a kormány ellen, amikor az felelősséget vállalt az új tanügyi törvényért.
Felelősségvállalás esetén az így előterjesztett jogszabály elfogadottnak tekintendő, ha a kormány ellen nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt, vagy erre nem mond igent a törvényhozók fele és még egyvalaki. A tanügyi törvény esetében az első variáns állt elő a liberálisok visszavonulását követően, így Roberta Anastase képviselőházi elnök bejelentette, hogy a Boc-Markó-komány által előterjesztett –kisebbségi szempontból az eddiginél kedvezőbb, de még mindig diszkriminatív – jogszabályt vita és szavazás nélkül elfogadta a parlament. Már csak az államfői aláírás van hátra. Erre az NLP vonult ki a teremből, ugyanis az alkotmánybírósági állásfoglalás teljes figyelmen kívül hagyásának tekintik a felelősségvállalási procedúra folytatását. A szabadelvűek felsőházi frakcióját vezető Călin Popescu Tăriceanu szenátor azt is közölte, hogy pártja az Alkotmánybíróságon tesz panaszt az eljárás miatt. Ugyanezt helyez kilátásba, még a kormányoldal trükközése előtt, az SZDP nevében Mircea Geoană felsőházi elnök.
A szocdemek közben belső hatalmi harcukkal voltak elfoglalva: hétfőn az ellenzéki alakulat országos vezetősége hat hónapra felfüggesztette a volt pártelnök Geoană tagságát. Az exkülügyminiszter és volt államfőjelölt nyilatkozatháborúba keveredett Victor Ponta jelenlegi SZDP-elnökkel, kölcsönösen egymást hibáztatták azért, hogy a tavalyi elnökválasztáson kikapott Geoană, amiben közrejátszott a milliárdos sikkasztással vádolt „üzletemberhez”, Sorin Ovidiu Vântuhoz fűződő jó kapcsolata is.
A törvényhozás ellenzéki pártjai ugyancsak hétfőn megállapodtak abban, hogy a bértörvény miatti felelősségvállalást sem hagyják bizalmatlansági indítvány nélkül, és mindent megtesznek azért, hogy ennek a szavazására már ne kerülhessen sor ebben az évben. Azt akarják elérni ugyanis, hogy a kormány visszapótolja a közalkalmazotti bérekből júliusban levágott 25 százalékot, és a kiegészített fizetésre alkalmazzák az új bértáblát. A nyári bérelvonásról rendelkező törvény ugyanis azt mondja ki, hogy a csökkentés 2010. december 31-éig érvényes. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. december 29.
A román alkotmánybíróság januárra halasztotta a döntést az oktatási törvényről
A román alkotmánybíróság január 4-ére halasztotta a döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára oly fontos oktatási törvényről, amelynek sorsa továbbra is bizonytalan, emiatt a kormánykoalíció sem áll szilárd lábakon. Egyelőre nem világos, miért húzza az időt e jogszabály ügyében a taláros testület, miközben a többi döntésében gyorsnak bizonyult, alkotmányosnak minősítve a parlament által elfogadott, de az ellenzék által megtámadott törvényeket a 2011-es költségvetésről és határozott a közalkalmazottak egységes bérezését érintő kerettörvénynek, valamint annak a kormányhatározatnak az ügyében, amely korlátozza a pénzintézetek lehetőségeit a hitelszerződések módosítására.
Az oktatási törvénynek eddig is göröngyös volt az útja a parlamentben. A bonyodalmak abból eredtek, hogy a szenátus oktatási bizottsága május óta húzta-halasztotta a jogszabály vitáját. Az ellenzék azt a cikkelyt támadta a leghevesebben, amely biztosította volna a nemzeti kisebbségek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ tagjaiból álló kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került.
Az RMDSZ ezért volt kénytelen szorgalmazni koalíciós partnerénél a törvény felelősségvállalással való elfogadását. E procedúra révén az előterjesztett törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül, ha viszont átmegy, megbukik az egész kormány.
Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke azonban az alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvénybe ütközik a felelősségvállalás egy olyan jogszabály esetén, amelynek tervezetéről már folyamatban van a vita a parlamentben. Az alkotmánybíróság először alkotmányellenesnek minősítette a felelősségvállalást, de egy későbbi állásfoglalásában úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. A szociáldemokrata párt ismét az alkotmánybíróságon támadta meg a törvényt, mégpedig ugyanazzal az érvvel, miszerint azt közben párhuzamosan a parlament is vitatja.
Az RMDSZ korábban határozottan jelezte koalíciós partnerének: kormányon maradásának az a feltétele, hogy az oktatási törvényt még az év végéig elfogadják. Az alkotmánybíróság döntésének mostani halasztása után Markó Béla, az RMDSZ elnöke a bukaresti Új Magyar Szónak kijelentette: "Egyre fogy a türelmünk". Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja személyes okokat sejt a döntés hátterében. Úgy véli, nem annyira a kisebbségeket, mint inkább a felsőoktatás általános reformját érintő cikkelyek okozzák a problémát. Az alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár - emlékeztet a honatya. Bukaresti megfigyelők többször érzékeltették, hogy a romániai "egyetemi lobby" szerintük nem érdekelt a jelenlegi oktatási rendszer gyökeres átalakításában. Szabadság (Kolozsvár)
2011. január 4.
Traian Băsescu aláírta a tanügyi törvényt
Aláírta kedden Traian Băsescu államfő a kormányzati felelősségvállalással decemberben elfogadott tanügyi törvényt, amely az alkotmánybíróság döntése szerint összhangban van az alkotmánnyal. A kilenctagú testület tagjai többségi szavazással, 7:2 arányban nyilvánította alkotmányossá az oktatásügyet szabályozó törvényt. Az új tanügyi törvény jelentős előrelépést hoz a kisebbségi oktatásban, mivel többek között teljes anyanyelvű oktatást biztosít és nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű iskolák számára.
Traian Băsescu államelnök néhány órával az alkotmánybírósági döntés kihirdetése után aláírta az új tanügyi törvényt - közölte az elnöki hivatal.
A törvény az elmúlt két hónap alatt harmadszor került az alkotmánybíróság elé, amely ezúttal a szociáldemokrata Mircea Geoană szenátusi elnök, valamint az ellenzéki pártok által emelt kifogásokat utasította el. Mircea Geoană az ítélethirdetés után felszólította Traian Băsescu államfőt, ne hirdesse ki a törvényt, és közölte, ismét a taláros testülethez fordul, mivel az korábban már alkotmányellenesnek ítélte a felelősségvállalást. „Az új oktatási törvény nem a felelősségvállalással elfogadott, hanem a szenátus által megszavazott jogszabály lesz” – vélte Geoană.
A kormány október végén vállalt felelősséget a parlamentben az oktatási törvényért, az ellenzék azonban az alkotmánybírósághoz fordult, amely november elején helyt adott kifogásaiknak, és alkotmányellenesnek nyilvánította a felelősségvállalás procedúráját.
Ezt követően Emil Boc kormányfő állásfoglalást kért a testülettől annak kapcsán, hogy folytatható-e a már beindított felelősségvállalás. Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, ám az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a felelősségvállalás nyomán benyújtott bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. (Mint ismert, a felelősségvállalással benyújtott törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül.) A Szociáldemokrata Párt (PSD) ezt követően ismét ugyanazzal az érvvel támadta meg a jogszabályt az alkotmánybíróságon, hogy azt közben párhuzamosan a szenátus is vitatja. Az RMDSZ egyébként a kormányon maradás feltételéül szabta koalíciós partnerének, a Demokrata-Liberális Pártnak (PDL) az oktatási törvény mihamarabbi elfogadását.
Egyes források szerint a felelősségvállalást a koalícióban részt vevő RMDSZ kényszerítette ki a kisebbségek számára kedvező paragrafusok miatt. Az ellenzék ezekett a cikkelyeket támadta a leghevesebben, a kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került, sőt a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki honatyái ki is iktatták a cikkelyeket a jogszabályból.
Az RMDSZ javaslatait teljes mértékben tartalmazó, decemberben kormányzati felelősségvállalással elfogadott tanügyi törvény kimondja, a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven, azaz magyarul tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével, melyet sajátos tanterv szerint és sajátos tankönyvekből oktatnak majd. A törvénycsomag szerint az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és doktori képzésben, valamint a továbbképzés során is. Szintén az RMDSZ javaslatára került be az a cikkely is, amelynek alapján a kisebbségi oktatás kiemelt támogatásban részesülhet: annak a diáknak, aki lakhelyétől távol tud csak anyanyelvén tovább tanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit.
A magyarul tanuló diákok után ugyanakkor nagyobb támogatás jár az adott iskolának, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve elemi és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára.
A törvény arról is rendelkezik, hogy a kisebbségi nyelvű felsőoktatásban egy diák után nagyobb pénzügyi támogatást ad az állam, mint a román nyelvű felsőoktatásban, tekintettel a kisebb létszámra.
A törvénycsomag nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű tanintézetek számára, így a magyar iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, diáklétszámtól függetlenül.
A jogszabálycsomag azt is kimondja, az egyetemek keretében működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek.
A törvény szerint az előkészítő évfolyamot az elemi, a kilencedik osztályt viszont az általános iskolai képzéshez csatolnák. Tizedik osztályba csak azok az iskolák lesznek kötelesek felvételit tartani, ahol a jelentkezők száma meghaladja a felkínált helyek számát, ellenben minden 9. osztályt végző diák részt vesz az általános iskolát lezáró felméréseken: a román, magyar és egy idegen nyelvi kommunikációs készségeket ellenőrző közös írásbeli, matematikából és tudományokból szerzett ismeretek, számítógép-kezelői gyakorlati képességek ellenőrzése és társadalomtudományi ismeretek szóbelije.
Az érettségi tárgyak száma ugyanannyi marad, mint jelenleg, a román, magyar, idegen nyelv és számítógépes ismereteken kívül a végzősök profiltól függően még két tantárgyból vizsgáznak.
Szakképzésre három oktatási típusban nyílik lehetőség, a 9. és 11. osztály elvégzésével és gyakorlati vizsgával megszerezhető az első szakmai fokozat, 12. és 13. osztály elvégzése érettségire jogosít, ezt követően technikumi oktatásban lehet részt venni.
Király: szeptembertől hatályba lép a törvény
Király András, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára tegnap a Krónika megkeresésére örömének adott hangot a taláros testület döntése kapcsán. „Örülök, hogy végre pont került egy olyan ügy végére, amit már régóta meg kellett volna oldani” – mondta el Király lapunknak, hozzátéve: a felelősségvállalásra azért volt szükség, hogy elkerüljék azt az időhúzást, ami a parlamentben a kisebbségi törvény kapcsán zajlik. „Képviselőként végigéltem, hogy a kisebbségi törvénnyel is évekig eljátszadoztak, mivel a döntéshozó kamara számára nincs megszabva, mikorra kell elfogadnia a törvényt” – emlékeztetett az államtitkár arra, hogy a képviselőház szakbizottságaiban évek óta halogatják a kisebbségek jogállását szabályozó törvény megvitatását.
Király András a Krónikának kifejtette, nem csupán a kisebbségek számára kedvező cikkelyek miatt fontos a jogszabály elfogadása, hanem azért is, mert az egész oktatás számára új irányt szab, és reformokat indít el. Lapunk kérdésére az államtitkár elmondta, az új törvény már szeptembertől hatályba is léphet, de a románoktatás tekintetében csupán a kezdő évfolyamok tanulhatnak újfajta tankönyvekből, mivel a már kialakult rendszert a többi évfolyam esetében nem lehet felborítani. Derűlátóan nyilatkozott ugyanakkor a tankönyvek elkészülte kapcsán. Mint elmondta, a román nyelv tankönyvek bizonyára elkészülnek szeptemberre, és várhatóan a történelem- és a földrajz tankönyvek fordítása is. „Ha esetleg mégsem, az sem lesz probléma, hiszen a tanárok tankönyvek nélkül is képesek lesznek majd magyarul oktatni a történelmet és a földrajzot” – elevenítette fel korábbi, gyakorló történelemtanárként szerzett tapasztalatait Király András. Annak kapcsán, hogy a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki tagjai mindenképpen ragaszkodnak a parlamenti vitához, kifejtette: erőltethetik ugyan, de az alkotmánybírósági állásfoglalás után nem látja értelmét.
Bokor: nincs esélye az ellenzéknek
Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja lapunknak nyilatkozva elmondta: az ellenzék ugyan várhatóan valóban tovább erőlteti a szenátusi vitát, de nem lát esélyt arra, hogy a felsőház az ellenzék által javasolt változatot fogadja el, hiszen minősített többséghez kötött, sarkalatos törvényről van szó.
Bokor Király Andráshoz hasonlóan elmondta a Krónikának: az új törvény – amiért szerinte „érdemes volt dolgozni és idegeskedni” – nem csupán a kisebbségi oktatás szempontjából kedvező, hanem az egész romániai oktatás számára, a közoktatás és a felsőoktatás szempontjából egyaránt. „Fontos reformok indulhatnak el, de ez még csak a kezdet, hiszen anyagi források nélkül nem lehet végigvinni a reformokat. Ezért remélem, a következő kormányok biztosítani fogják majd a szükséges összegeket” – fejtette ki Bokor Tibor.
Markót örömmel tölti el a keddi döntés
Markó Béla minisztrelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke közölte, örömmel tölti el az alkotmánybíróság ítélete, amelyet természetesnek tart, mivel álláspontja szerint a jogszabály nem vet fel alkotmányossági aggályokat – mint ahogy ezt a taláros testület állásfoglalása is bizonyította. Reményét fejezte ki, hogy az oktatási tárca már a napokban elkezdi az új jogszabály gyakorlatba ültetésének előkészítését. „Már így is rengeteget késtünk. Az oktatási törvény elfogadása lehetővé teszi, hogy a következő tanévet más feltételek között kezdjük el. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyek a jogszabálynak csupán kis részét teszik ki, a fontosabb tényező az általános reform, a közoktatás decentralizálása” – hangoztatta Markó Béla.
Daniel Funeriu oktatási miniszter szerint a jogszabály elfogadása fontos előrelépés a romániai oktatási rendszer számára.
Az ellenzéki PSD szerint ugyanakkor „az érdemi vita nélkül, erőszakkal elfogadtatott törvény” fenntartja a szegregációt az oktatási rendszerben, és éppenséggel a reform ellen hat. Krónika (Kolozsvár)
2011. január 5.
Révbe ért az oktatási törvény
Nem ütközik az alkotmány előírásaiba az oktatási törvény — döntött tegnap az alkotmánybíróság, elutasítva Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök és az ellenzéki pártok képviselői által benyújtott óvásokat. A döntés többségi szavazattal született, a kilenc bíró közül heten értékelték úgy, hogy alkotmányos a tervezet.
A jogszabályt azonnal ki is hirdette az államfő, ezzel minden akadály elhárult hatályba lépése elől, s bár az ellenzéki pártok továbbra is tiltakoznak, és azzal fenyegetőznek, ismét a taláros testülethez fordulnak, véget érni látszik a több hónapos kálvária. Az alkotmánybírósági ítélet után Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: a jogszabály kiiktatja az utolsó megszorító, diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan, lehetővé teszi, hogy a magyar diákok anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét, a román nyelvet az idegennyelv oktatási módszertana szerint tanítják, ugyanakkor az iskolákkal kapcsolatos döntések a helyi közösségek kezébe kerülnek. Üdvözölte a tegnapi döntést Traian Băsescu államfő is, élesen bírálva mindazokat, akik nacionalista szólamokban utasították el a törvény kisebbségbarát rendelkezéseit.
Göröngyös úton
Mint ismeretes, a kormány által felelősségvállalással elfogadott tervezet immár harmadik alkalommal került a taláros testület elé. Hatalmas vitákat gerjesztett, az ellenzék rendkívüli vehemenciával támadta a nemzeti kisebbségek számára előnyös rendelkezéseket, megpróbálta akadályozni a parlamenti vitát, emiatt a kormány felelősségvállaláshoz folyamodott, az alkotmánybíróság azonban először alaptörvénybe ütközőnek minősítette az eljárást, így ősszel majdhogynem kormányválság alakult ki emiatt, miután az RMDSZ a jogszabály elfogadásától tette függővé további kormányzati szerepvállalását. A taláros testület azonban később úgy döntött, a felelősségvállalási procedúrát nem lehet megszakítani, s miután a liberálisok visszavonták aláírásaikat a bizalmatlansági indítványról, bizalmi szavazást sem lehetett tartani, és a törvényt elfogadottnak minősítették. Ezt követően újabb alkotmánybírósági fellebbezés következett, ezt azonban tegnap elutasította a taláros testület.
Megszüntetett diszkrimináció
Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke tegnap hangsúlyozta: az új törvény kiiktatja az utolsó diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan. A jogszabály értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével. A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban. A román nyelvet és irodalmat külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek. A kisebbségi gyermekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. Az RMDSZ közleménye szerint a jogszabály fontosabb előírásai közé tartozik az is, hogy az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés, kiemelt támogatást biztosítanak annak a diáknak, aki lakóhelyétől távol tud csak anyanyelvén továbbtanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit. A magyarul tanuló diákok után nagyobb támogatás illeti az iskolákat, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve általános iskolai és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára. Az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Vegyes tannyelvű iskolákban az egyik aligazgatónak az adott kisebbséghez kell tartoznia. A törvény előírja, hogy az egyetemeken belül működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek, a törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén.
Döntések helyben
Az új törvény értelmében minden tantárgy esetében csökken a kötelezően tanítandó tananyag mennyisége, az előirányzott évi tanóraszám 25 százalékát minden pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel. Növekszik a választható tantárgyak aránya, csökken a heti óraszám felső határa. Az oktatási intézmények irányítása a helyi közösség kezébe kerül, az iskolák irányítását biztosító vezetőtanácsban a pedagógusok mellett jelentős szerepet kapnak a szülők és az önkormányzat képviselői. A vezetőtanács megtervezi az iskola költségvetését és fejlesztését, jóváhagyja az iskola sajátos tantervcsomagját, megszervezi a pedagógusok számára kiírt versenyvizsgát. A felsőoktatásban, a többnyelvű egyetemeken önállóságuk biztosítása érdekében a magyar nyelvű tagozatok saját működési szabályzatot dolgoznak ki.
A gyulafehérvári ígéretek
Üdvözölte tegnapi sajtónyilatkozatában a törvény megszületését Traian Băsescu államfő is, élesen támadva egyes szakszervezeti vezetőket, egyetemi rektorokat és ellenzéki politikusokat. Leginkább Andrei Margát és Ecaterina Andronescut ostorozta, amiért egyetemi vezetőkként saját érdekeiket követve ellenzik az oktatás megreformálását, de megkapta a magáét Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök is, aki a törvény leghevesebb ellenzőjének bizonyult. Az államelnök hangsúlyozta: a jogszabály lehetőséget teremt az oktatási rendszer alapos átalakítására, csökkenti a gyermekre nehezedő nyomást, nagyobb beleszólást biztosít a döntésekbe a helyi közösségek számára, felelősségre neveli a szülőket, korlátozza a ,,diplomagyárak" működését, a pedagógusok számára pedig szakmai felkészültségük, hozzáértésük válik mérvadóvá, nem pedig a régiség. Élesen bírálta az államfő azokat a politikusokat is, akik nacionalista hőzöngést provokáltak a jogszabály kapcsán, és felidézte az 1918-as gyulafehérvári ígéretek egyikét, mint mondta, a kisebbségek számára az anyanyelvű oktatás biztosítása Nagy Románia megalakulásának egyik alaptézise volt. ,,Az egyik 1918-as gyulafehérvári ígéret az volt, hogy a kisebbségek számára anyanyelvű oktatást, igazságszolgáltatást, közigazgatást biztosítunk. Nem értem, hogy NATO-tagállamként, uniós tagállamként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint 1918-ban" — jelentette ki az államfő.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 5.
Minden jó, ha a vége jó
„A döntés nemcsak néhány hónapos politikai küzdelemnek vet véget, hanem az anyanyelvi oktatásért az utóbbi két évtizedben folytatott küzdelem fontos mérföldköve is. Legalább olyan jelentős lépés, mint amilyeneket 1990-ben, az anyanyelvi oktatás megteremtésekor tettünk” – értékelte az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök az Alkotmánybíróság döntését.
A taláros testület tegnap 7-2 arányban elutasította az ellenzéknek a tanügyi törvénnyel szemben megfogalmazott alkotmányossági kifogásait.
Markó szerint a jogszabály kiiktat minden olyan hátrányos megkülönböztetést, amely az anyanyelvű oktatásban a kisebbségeket illette. „A törvény egyébként nemcsak a magyar oktatással kapcsolatos kérdésekben, hanem a hazai oktatás általános reformját illetően is hatalmas előrelépést jelent” – tette hozzá lapunknak adott nyilatkozatában a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a jogszabály egyik nagy erénye, hogy a helyi közösségek dönthetnek az őket érintő tanügyi kérdésekben.
Ami a jogszabály életbelépését illeti, Markó kifejtette: „bár sokat veszítettünk amiatt, hogy az eredeti szándékkal ellentétben nem sikerült már tavaly szeptemberben elfogadtatni a törvényt, a következő tanévkezdetig életbe kell léptetni minden olyan rendelkezést, ami ehhez szükséges”. Az RMDSZ elnöke tisztességtelennek tartotta az ellenzék viszonyulását a tanügyi törvényhez, és úgy vélte, érthetetlen a két ellenzéki párt viselkedése: miközben közeledni próbálnak az RMDSZ-hez, ellenségesen fogadják a kisebbségek anyanyelvű oktatását szavatoló jogszabályt.
Ősztől már alkalmazható
Király András oktatási államtitkártól megtudtuk: az új törvény előírásainak 75-80 százaléka már az új tanévtől alkalmazható. Köztük az a cikkely is, amelynek értelmében a román nyelv oktatása kisebbségi diákok számára az országostól eltérő tanterv szerint történik, illetve az a paragrafus is, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. Ehhez azonban a minisztériumnak számos rendeletet kell meghoznia a törvény alkalmazásáról – közölte Király.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a tárcánál már dolgoznak az illetékesek a kisebbségek számára készülő román nyelv és irodalom tanterven, és a tankönyvek is meglesznek az őszi tanévkezdésre. Megtudtuk: a törvényt csak az oktatási ciklus kezdő éveire alkalmazzák, azaz a következő iskolai évben az elsős, az ötödikes és kilencedikes diákok tanulnak majd más tantervből.
Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatása terén könnyebb a helyzet. „Itt már nem hajt a tatár, ráadásul a tanterv sem módosul, csupán a tankönyveket kell lefordítani. A tanárok saját hatáskörben lefordított tankönyvek nélkül is oktathatják majd a diákok anyanyelvén ezt a két tantárgyat” – magyarázta az ÚMSZ-nek Király András.
Geoană ismét megtámadná
A taláros döntés ismertetése után Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke „rendkívül komoly felhívással” fordult Traian Băsescu államfőhöz, hogy ne hirdesse ki a tanügyi törvényt, ellenkező esetben fenntartja magának azt a jogot, hogy ismét megtámadja az Alkotmánybíróságon a jogszabályt. „Mindenki számára egyértelmű, hogy ezzel a köztes megoldással próbáltak kibújni abból a lehetetlen helyzetből, amit az okozott, hogy politikai nyomásra az alaptörvénnyel összhangban levőnek kellett nyilvánítaniuk egy olyan törvényt, amelyet 2009-ben és 2010-ben két alkalommal alkotmányellenesnek véltek” – fogalmazott Geoană.
Hozzátette: a taláros testület indoklása után dönti el, hogy milyen alapon támadja meg ismét a tanügyi törvényt. Az ellenzék által támogatott, a szenátus oktatásügyi szakbizottságába visszaküldött tanügyi törvénnyel kapcsolatban Geoană elmondta: ha a plénum megszavazza azt a verziót, akkor azt fogják alkalmazni.
Băsescu „bölcsessége”
Az esti órákban Traian Băsescu államfő rendkívüli sajtónyilatkozatban ismertette a törvény új rendelkezéseit, külön kitérve a jogszabály kisebbségbarát cikkelyeire.
„A nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás ellenzőit emlékeztetném az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári kiáltványra, amelynek egyik cikkelye megállapítja, hogy minden nemzetnek biztosítani kell azt a jogot, hogy saját nyelvén bíráskodjon, igazgassa magát és tanuljon. Nem látom okát annak, hogy most, az Európai Unió tagállamaként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint elődeink voltak” – fogalmazott Băsescu. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 5.
Tanügyi törvény: az odisszea vége
Az Alkotmánybíróság tegnapi döntésével véget ért az oktatási törvény odisszeája a kormány, a parlament két háza és a taláros testület között.
Két év telt el azóta, hogy a parlamenti pártok Traian Băsescu államfő kezdeményezésére aláírták a nemzeti oktatási paktumot, és csaknem két esztendővel ezelőtt született meg a paktum gyakorlatba ültetését szolgáló stratégia. Elmondható tehát, hogy az alkotmánybírák által most az alaptörvénnyel összhangban állónak kimondott oktatási törvény két évet késlekedett.
Két év késés
Mivel a honatyákban ennyi idő alatt sem született meg a politikai akarat az ország jövője szempontjából meghatározó jelentőségű jogszabály megszavazására, indokolttá vált az, hogy a kormány a parlament előtti felelősségvállalással szerzett érvényt a törvénynek.
A huzavona azzal magyarázható, hogy egyrészt a felsőoktatásra vonatkozó paragrafusok közül több is sértette egyes, egyetemi tanárként is ténykedő honatyák érdekeit, másrészt nacionalista politikusok mindenképpen ki akarták iktatni a törvényből a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatás számára zöld utat nyitó cikkelyeket.
Az ellenzéki pártok már 2009-ben az Alkotmánybírósághoz fordultak, az alaptörvénybe ütközőnek minősítve a kormány általi felelősségvállalást. A talárosok akkor helyt adtak az óvásnak, így a parlamentben folytatódott a jogszabály csigalassúsággal haladó vitája.
Ebben a helyzetben a kormány tavaly ismét megpróbálkozott a felelősségvállalással, amelynek nyomán a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt újra az alkotmánybírákhoz fordult, akik ismét alkotmányellenesnek mondták ki a kabinet szándékát. Igaz, kiskaput is hagytak Bocéknak: döntésük megindoklásában kifejtették, hogy a taláros testület nem kötelezheti a kormányt a felelősségvállalásról való lemondásra, mivel ez meghaladná hatáskörét.
A dodonai ítélet nyomán a kormányfő kért újabb pontosítást az Alkotmánybíróságtól, amely ezúttal helyt adott a felelősségvállalásnak, és a már benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatása mellett döntött. Miután a nemzeti liberálisok több honatyája visszavonta aláírását a bizalmatlansági indítványról, a törvényt a kabinet elfogadottnak tekintette.
Ekkor fordult ismét az Alkotmánybírósághoz a szenátus elnöke, Mircea Geoană, valamint 108 ellenzéki honatya, megint csak eljárási okokra hivatkozva, illetve egyebek között Románia földrajzának és történelmének anyanyelven történő oktatását kifogásolva. Az újabb óvást a taláros testület tegnap 7–2 arányú szavazattal, elfogadhatatlannak minősítve elutasította.
Gyökeres változások
Az új törvény gyökeres változásokat hoz a hazai oktatásban. Így az ötödik évüket betöltő gyermekek előkészítő csoportba kerülnek, ez lesz a kötelező oktatás első esztendeje. Az iskolások ismereteit második osztálytól kezdve kétévenként tesztelik, az osztályzatok beszámítanak a X. osztályba történő felvételibe. A tesztek eredményeit „személyi portfóliókban” tüntetik fel, ide – IX. osztályig bezáróan – bekerül az összes érdemjegy.
A IV. osztály végén nemzetközi típusú felmérésen esnek át a tanulók, a VI. osztály befejezésekor román, modern nyelvekből – a kisebbségek nyelvén oktató iskolákban – anyanyelvből, valamint matematikából vizsgáznak. A IX. osztály végzősei országos írásbeli vizsgát tesznek egyebek között román, modern és – úgyszintén a kisebbségi iskolák esetében – anyanyelvből, matematikából, szóbelit „polgári és társadalmi ismeretekből”.
A líceumi felvétel az említett portfólió alapján történik, túljelentkezés esetén pedig 70 százalékban a gimnáziumzáró vizsgajegyek átlaga, 30 százalékban pedig a líceum által szervezett felvételin szerzett jegyek számítanak. A törvénytervezet értelmében a líceumi felvételit 2013-tól, az érettségit 2012-től szerveznék az új rendszer szerint.
Pozitív diszkrimináció kisebbségieknek
A kisebbségi iskolákban a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat – ideértve Románia történelmét és földrajzát is – mindvégig magyarul tanulhatnak a diákok. A román nyelvet és irodalmat sajátos tantervből és tankönyvből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is. Diáklétszámtól függetlenül a kisebbségi iskolák jogi személyek lehetnek. A kisebbségi iskolákat az alapfinanszírozás tekintetében nagyobb kvótarendszer illeti meg. A kisebbségi oktatási intézmények vezetésében számarány alapján vesznek részt a kisebbségiek.
A szórvány esetében óvodás csoport már tíz gyerekkel is indulhat, az elemi iskolákban és a gimnáziumokban elegendő tizenkét diák is az osztályindításhoz. Ha a gyereknek nincs lehetősége saját településén kisebbségi iskolába járni, az állam anyagilag támogatja az ingázást vagy a szállást és az étkezést.
A törvénytervezet minden szinten szavatolja a kisebbségi nyelven való felsőoktatást, ideértve a doktori szintű képzést és a továbbképzést is, a szakterületekre vonatkozóan pedig nem tartalmaz semmilyen korlátozást. A törvénytervezet meghatározza a multikulturális és többnyelvű egyetemek jogállását, azon belül pedig szabályozza a kisebbségi nyelvű tagozatok megszervezésének formáját, és biztosítja azok autonómiáját.
A törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén. A multikulturális jogállást egyelőre három felsőoktatási intézmény kapja meg: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem román, magyar és német, a marosvásárhelyi Orvosi is Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Színművészeti Egyetem román és magyar nyelven működik továbbra is.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 19.
EBESZ-főbiztos: a kisebbségeknek ismerniük kell az államnyelvet
A kisebbségek tagjainak el kell sajátítaniuk az államnyelvet, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba – jelentette ki kedden Bukarestben a kétnapos romániai látogatáson tartózkodó Knut Vollebaek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa azt követően mondta ezt, hogy Korodi Attilával, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnökével tárgyalt az új oktatási törvényről, amely lehetővé teszi a kisebbségi diákok számára, hogy különleges tankönyvekből, gyakorlatilag idegen nyelvként tanulják a románt.
Tárgyaltunk az oktatási törvényről, amely érdekes jogszabály. Még nem tanulmányoztam, de ez is megtörténik. Úgy tűnik, olyan törvényről van szó, amely bővíti a kisebbségek lehetőségeit. Számunkra fontos az anyanyelv használatának joga. Ugyanakkor figyelemmel követjük a hivatalos nyelv elsajátítására vonatkozó előírásokra, mivel annak érdekében, hogy a kisebbségek beilleszkedhessenek a társadalomba, ismerniük kell az államnyelvet” – vélte Vollebaek.
„Jól látjuk ezt a jelenséget azon országokban, amelyekben tevékenykedünk, és érzékeljük a veszélyt azon országokban, ahol elszigetelten él egy kisebbségi közösség, és nem beszéli az állam nyelvét” – tette hozzá a főbiztos. Szerinte azért fontos az államnyelv elsajátítása, hogy a kisebbségek tagjai zavartalanul választhassák a politikusi pályafutást, választhatók legyenek, vagy munkát találjanak a közszférában.
Korodi Attila elmondta, a tárgyalás során kiderült: Vollebaek fokozottan érdeklődik a román nyelv tanítására vonatkozó romániai
tantervi változások tapasztalatai iránt, főként Szlovákia kapcsán, mivel ott is a romániaihoz hasonló vita zajlik az államnyelv kisebbségi iskolákban történő oktatásáról. Korodi szerint a Romániában szerzett tapasztalatokat a szlovákiai szakértőknek is továbbítani kell, hogy ott is hasonló tantervet alakíthassanak ki.
Korodi is egyetértett azzal, hogy az államnyelv ismerete bizonyos helyzetekben fontos a kisebbségiek számára. „De annak fényében oktassák, hogy olyan gyerekek is vannak, akik olyan közegből jönnek, ahol szinte sosem használják a román nyelvet, így az oktatás elején ifegen nyelvként kell tanítani. Az ebből származó tapasztalatokat aztán meg lehet osztani a főbiztossal, hogy más, régióbeli országokban is bemutathassa” – mutatott rá Korodi.
„Ha a tantervben az államnyelv elsajátítása is a kisebbségek igényei szerint zajlik, akkor esély van arra, hogy a fiatalok jobban beilleszkedjenek a romániai társadalomba. Romániában a 80-as évekig léteztek különleges románnyelv-tankönyvek a kisebbségi iskolákban, így a testvéremnek például nagyobb esélye volt elsajátítani a román nyelvet, mint nekem, mivel én a román diákokéval azonos tankönyvből tanultam románul. Ennek nyomán saját elhatározásból kellett tovább tanulnom, hogy bepótoljam azokat a dolggokat, amelyeket az iskolában nem tanulhattam meg” – ecsetelte a képviselő.
Vollebaek találkozott Mircea Geoană szenátusi elnökkel is, aki a megbeszélést követően elmondta, felkérte a főbiztost, készíttessen jelentést arról, milyen mértékben biztosítja az oktatási törvény kisebbségek jogát anyanyelvük, valamint az államnyelv elsajátítására. Ő is azt hangsúlyozta, hogy a magyar és más kisebbségekhez tartozó fiatalok számára fontos a román nyelv elsajátítása. Geoană emellett arra is felkérte a főbiztost, hogy szenteljen több figyelmet az Ukrajnában és Szerbiában élő románok ügyének. („Keményebbek leszünk, például nem fizetünk gyermekpénzt azoknak, akik nem küldik iskolába a gyermeküket. Eddig nagyon rugalmasak voltunk, de tennünk kell valamit” - mondta kedden Traian Băsescu államfő Knut Vollebaek EBESZ-főbiztosnak a Romániában élő romák témájában. Băsescu már a találkozó kezdetén leszögezte: a „legkényesebb” kérdés a romák ügye. „Európai szinten sem értik, hogy milyen mély ez a probléma, de vállaljuk a felelősséget polgárainkért. Nem akarjuk európai problémává tenni, de ugyanakkor szükség van az európai szintű együttműködésre” – nyilatkozta Traian Băsescu. Kifejtette, a romakérdés megoldásában minden javaslatot szívesen látnak.)
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2011. március 3.
Markó Béla szerit a koalíciós megállapodás nem kötelezi az RMDSZ-t
Képmutatás lenne kijelenteni, hogy az RMDSZ többé nem lép koalícióra a Demokrata-Liberális Párton (PDL) kívül más párttal is, ugyanakkor jelenleg nincs ok arra, hogy a szövetség kilépjen a kormányból – jelentette ki csütörtökön Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szombaton leköszönt elnöke.
A politikus a Radio France Internationale-nak nyilatkozva a szerdán aláírt koalíciós szerződés kapcsán elmondta, nem lehetetlen annak felmondása, de nem azért kötötték meg, hogy máris a felmondásán gondolkodjanak. Markó kifejtette: az RMDSZ minden parlamenti párttal megpróbál párbeszédet folytatni, azonban jelenleg nem indokolt a kormányból való kilépés. „Jelenleg a kormánytöbbséggel van érvényes szövetségünk” – mutatott rá a politikus. Kijelentette ugyanakkor: a 2012-es választásokra nem kívánnak választási szövetséget kötni senkivel, sem a jelenlegi partnerekkel, sem mással, mivel ezt korábban sem tették.
Annak eshetősége kapcsán, hogy hajlandó lenne-e az RMDSZ koalícióra lépni a jelenlegi ellenzékkel, kifejtette: képmutatás lenne azt mondani, hogy nem, hiszen már korábban is szerepelt egy koalícióban a mostani ellenzéki pártokkal, így ez a jövőben sem kizárt.
Lakatos elégedetlen
Lakatos Péter Bihar megyei parlamenti képviselő ugyanakkor csütörtökön Nagyváradon kijelentette: elégedetlen a szerdán aláírt paktummal. A honatya azt mondja, semmire nem nyújt biztosítékot a megegyezés, mivel annak szövegében nem szerepelnek a gazdaságélénkítés lépéseire vonatkozó határidők. Azt javasolja, juttassák el a szerződést a felek a Nemzetközi Valutaalaphoz vagy az Európai Bizottsághoz, hogy azok jelöljék ki a határidőket, mert szerinte ez az egyetlen módja azok betartatásának. „Ebben az országban csak azt viszik véghez időre, amit onnan kapnak házi feladatként” – jelentette ki a képviselő.
Geoană: az RMDSZ még idén döntsön az átállásról
A koalíciós szerződés témájához Mircea Geoană, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) volt első embere, a szenátus elnöke is hozzászólt. A politikus blogján arról írt: a paktum aláírásával az RMDSZ megmutatta, milyen fontos a magyarok számára, hogy hatalmon maradjanak.
„Főleg egy olyan időszakban, amelyben húszéves álmaik teljesedhetnek be. Most úgy tűnik, az RMDSZ véglegesen a PDL-vel való szövetségre ítéltetett” – írta a politikus. Geoană szerint politikai eredményei azt jelzik, a szövetség a romániai politikai paletta talán legpragmatikusabb pártja, ezért javaslatot tett arra, hogy kellene a PSD-nek az RMDSZ-szel szemben viselkednie.
„Bármilyen fontos is a jelenlegi rendszer megdöntése, vannak dolgok, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Nagyváradon elhangzott dicséretek és házassági ajánlatok közül hiányzott egy alapvető elem: nem lehet mindenben megalkudni, a területi autonómia szóba sem kerülhet. Vannak fontosabb dolgok is a hatalomnál” – szögezte le Geoană. Szerinte a Szociálliberális Uniónak (USL) világosan ki kell jelentenie: ha az RMDSZ továbbra is támogatja a jelenlegi kormányt, nem lehet tagja az USL által megalakított többségi koalíciónak.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy amennyiben az USL 50 százalékosnál jobb eredményt ér el a jövő évi választásokon, akkor úgysem lesz szükség az RMDSZ-re. Mindemellett leszögezte: az RMDSZ-nek még idén el kellene döntenie, hogy csatlakozik-e az ellenzéki oldalhoz.
Mint arról beszámoltunk, a koalíciós tagok, a PDL, az RMDSZ, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) és a kisebbségek képviselői szerdán látták el kézjegyükkel a 2012-ig érvényes koalíciós paktumot, amely egyéb prioritások mellett a kisebbségi törvény elfogadását, a gazdasági fejlesztési régiók határinak átrajzolását, a választási törvény módosítását és a gazdaság fellendítését szolgáló célokat is tartalmazza. A kisebbségi törvény kapcsán egyébként szerdán a képviselőház házbizottsága úgy döntött, azt az eddigi három szaktestület helyett csupán egyben, az emberjogi bizottságban kell majd megvitatni. Ez elvileg felgyorsíthatja a jogszabály elfogadásának menetét.
Balogh Levente, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2011. március 15.
Kövér, a „neorevizionista”
Alaposan "kiverte a biztosítékot" Kövér László hét végi, a Székelyföld autonómiája témakörében tett nyilatkozatai. Mircea Geoană, a román szenátus elnöke szerint "szerencsétlenek és barátságtalanok" voltak a magyar Országgyűlés elnökének megnyilatkozásai, úgy véli, a bukaresti kormánynak nem szabadna hallgatnia ez ügyben.
Kövér kijelentését — "Magyarország támogatja a székelyek autonómiaigényét, az autonómia jogos, törvényes és korrekt követelés" — a kétoldalú kapcsolatokat veszélyeztető feszültség és konfliktus forrásának tartja. "A szenátus elnökeként felhívom magyar kollégám figyelmét, hogy jogi, közigazgatási és politikai szempontból Székelyföld nem létezik. Minden olyan nyilatkozat, amely egy ilyen egység autonómiájának támogatásáról szól, alkotmányellenes, és bátorítja azokat a törvénytelen akciókat, amelyek megkérdőjelezik a román állam egységét" — állítja Geoană. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke is csatlakozott, a liberálisok, a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt alkotta Szociál-Liberális Szövetség nevében kijelentette, hogy az ellenzéki pártszövetség tiltakozik Kövérnek a székelyföldi autonómiára vonatkozó nyilatkozatai ellen, amelyek sértik a román alkotmányt.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is elítéli Kövér László marosvásárhelyi kijelentéseit, és felkéri az illetékes intézményeket, intézkedjenek az alkotmány tiszteletben tartása és minden neorevizionista megnyilvánulás visszaszorítása érdekében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 15.
Kövér, a „neorevizionista”
Alaposan "kiverte a biztosítékot" Kövér László hét végi, a Székelyföld autonómiája témakörében tett nyilatkozatai. Mircea Geoană, a román szenátus elnöke szerint "szerencsétlenek és barátságtalanok" voltak a magyar Országgyűlés elnökének megnyilatkozásai, úgy véli, a bukaresti kormánynak nem szabadna hallgatnia ez ügyben.
Kövér kijelentését — "Magyarország támogatja a székelyek autonómiaigényét, az autonómia jogos, törvényes és korrekt követelés" — a kétoldalú kapcsolatokat veszélyeztető feszültség és konfliktus forrásának tartja. "A szenátus elnökeként felhívom magyar kollégám figyelmét, hogy jogi, közigazgatási és politikai szempontból Székelyföld nem létezik. Minden olyan nyilatkozat, amely egy ilyen egység autonómiájának támogatásáról szól, alkotmányellenes, és bátorítja azokat a törvénytelen akciókat, amelyek megkérdőjelezik a román állam egységét" — állítja Geoană. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke is csatlakozott, a liberálisok, a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt alkotta Szociál-Liberális Szövetség nevében kijelentette, hogy az ellenzéki pártszövetség tiltakozik Kövérnek a székelyföldi autonómiára vonatkozó nyilatkozatai ellen, amelyek sértik a román alkotmányt.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is elítéli Kövér László marosvásárhelyi kijelentéseit, és felkéri az illetékes intézményeket, intézkedjenek az alkotmány tiszteletben tartása és minden neorevizionista megnyilvánulás visszaszorítása érdekében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 29.
WikiLeaks: Verestóy Attila a „helyi kiskirályok” között
Románia legerősebb oligarcháiról és helyi kiskirályairól szól az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének egy 2007-es bizalmas távirata a Hotnews szerint. A WikiLeaks által kiszivárogtatott táviratban többek között Dinu Patriciu, Dan Voiculescu, Sorin Ovidiu Vântu, Verestóy Attila neve szerepel.
A bizalmas minősítésű távirat egy jelentést ismertet, amelynek címe: Pénz és politika. Valójában kié Románia?, Az elemzés rangsorolja az öt legfontosabbnak tartott romániai oligarchát: Dinu Patriciu, Dan Voiculescu, Sorin Ovidiu Vântu, Ioan Niculae és Gigi Becali.
Helyi kiskirályokként mutatja be a dokumentum Verestóy Attilát, Viorel és Ioan Miculát, valamint Iulian Dascălut.
„A romániai rendszerváltásból, az azt követő vállalati privatizációból hatalmas hasznot húzott egy kis csoport, amely kapcsolatban állt a kommunista rendszer bukása után hatalomra került rezsimmel és/vagy a mindenhol jelen levő Szekuritátéval. E személyek egy része a szekuritátés karrierje során szerzett információkat és kapcsolatokat használta vagyonszerzésre, míg mások egykori szekustisztek szolgálataira támaszkodtak” – írja a távirat bevezetőjében Mark Taplin, aki 2007-ben a bukaresti amerikai nagykövetség helyettes vezetője volt.
„Miközben 1989 után több tucat helyi kiskirály jelent meg, nagyon befolyásos személyek kis csoportjának továbbra is jelentős hatása volt a romániai politikára. E személyek egyike sem kapcsolódik kizárólag egyetlen párthoz, akkor sem, ha ők maguk párttagok. Többen kapcsolatban állnak az egykori Szekuritátéval vagy titkosszolgálati emberekkel, és a tulajdonukban levő médiatrösztökön keresztül érvényesítik személyes érdekeiket” – folytatja Mark Taplin.
Taplin megjegyzi: a jelentést az amerikai Indiana Egyetem végzős hallgatója, Jeremy Stewart készítette, aki nyári gyakorlatát az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségén végezte.
A dokumentum a Rompetrol Group főrészvényeseként és elnökeként, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik prominens képviselőjeként beszél Dinu Patriciuról. Patriciu ellenőrzése alatt tartja a PNL felső vezetését, közel áll Tăriceanu miniszterelnökhöz és több szálon képes befolyásolni a kormányzatot. Patriciu egyike volt azoknak a politikusoknak, akik 2003-ban az összeférhetetlenség törvénye alapján az üzleti szférát választotta a parlamenti mandátum helyett. Több PNL-politikus Patriciu anyagi támogatásának köszönheti karrierjét. A 2004-es parlamenti választások idején Patriciu a PNL egyik fő anyagi támogatója, hivatalosan 23 ezer dollárt, valójában azonban sokkal több pénzt juttatott a pártnak, áll a jelentésben. Emellett a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is legalább 60 ezer dollárral támogatta a kampányban, mivel szorgalmazta a liberálisok és a szociáldemokraták szövetségének létrehozását. Azt is megemlíti a jelentés, hogy Patriciut 2005-ben letartóztatták a Petromidia kőolajfinomító privatizációja ügyében.
Dan Voiculescu szenátor a Konzervatív Pártot (PC) vezeti, a Grivco cégcsoport többségi tulajdonosa, ellenőrzése alatt áll az Intact Media Group. 2006-ban hivatalosan szekus-kollaboránssá nyilvánították, fedőneve Felix volt, írja a jelentés. 1989 előtti pozíciója azt sugallja, hogy magas rangú szekustisztként dolgozott. Băsescu ellenfele, az államfő tisztségből való felfüggesztésének egyik kezdeményezője. 2007-ben pénzmosással vádolták meg. Voiculescu pártjának legfőbb feladata a jelentés szerint az, hogy saját üzleti érdekeit védelmezze.
Sorin Ovidiu Vântu, noha állítása szerint jobboldali meggyőződésű, nincs közvetlen kapcsolatban egy bizonyos párttal, ehelyett minden alakulatot befolyásolni kíván. Vântu privatizációs jegyekkel üzletelve tett szert vagyonára, az ehhez szükséges információkat szekustisztek hálózata szállította neki. 2000-ben az általa irányított befektetési alap – egy piramisjáték – összeomlott, 400 millió dolláros kárt okozva mintegy 300 ezer embernek. Tanácsadója volt Mircea Geoanănak, de kapcsolatban áll Sebastian Vlădescuval, Varujan Vosganiannal, barátságot ápolt Radu Timofte időközben elhunyt titkosszolgálati vezetővel. Liviu Luca szakszervezeti vezetőn keresztül a romániai szakszervezetekre is befolyása van. Hatalma a tulajdonában levő Realitatea hírtelevíziónak is köszönhető, állítja a jelentés.
Ioan Niculae, az ASIROM biztosítótársaság és az Astra kőolajfinomító tulajdonosa a dokumentum szerint minden nagyobb párttal és minden kormányzattal jó viszonyt ápolt, korábban a PSD egyik fő anyagi támogatójaként tartották számon, 840 ezer dollárt juttatott a szociáldemokratáknak. Kapcsolatban áll magas rangú SRI-tisztekkel is.
Gigi Becali vagyona apja kétes juh-üzleteiből származik, a nevéhez fűződik egy számára hatalmas hasznot hozó, rendkívül vitatott telekcsere a védelmi minisztériummal. Kapcsolatban áll a szociáldemokrata Viorel Hrebenciuc-kal, de Traian Băsescu államfővel is
A helyi kiskirályok között említi az amerikai jelentés Verestóy Attila RMDSZ-szenátort, a szövetség „fő anyagi támogatóját”. Verestóy az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője és a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság alelnöke. 1989 előtt a vegyészi végzettségű Verestóy egy Elena Ceauşescu által vezetett kutatóintézetben dolgozott. 2007-ben az Atac című lap egy egykori szekustisztet idézett, aki szerint Verestóyt szülővárosában, Székelyudvarhelyen beszervezte a Szekuritáté, noha az átvilágító testület 2006-ban közölte: a politikus nem működött együtt a Szekuritátéval. Vagyona 1990-től a Hargita megyei fűrészáru-iparból és tőzsdei portfóliójából táplálkozik. Megemlíti a jelentés azt is, hogy Verestóy volt a fő tulajdonosa annak a Hungastro társaságnak, amellyel az egészségügyi minisztérium 7 millió dolláros, kórházi szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződést ajánlott, miután a közbeszerzési eljárás legfontosabb ajánlattevőjét technikai alapon kizárták. Arról is szól a dokumentum, hogy Verestóy vélhetően részt vett egy „insider trading” típusú spekulációban a tőzsdén, mivel olyan részvényekkel folytatott tranzakciókat, amelyekre egy elfogadás előtt álló törvény vonatkozott. A távirat megjegyzi, hogy a helyi kiskirályok befolyása megváltozott a 2004-es parlamenti választások után, valamint a 2007-es kormányváltást követően.
Verestóy Attila hétfőn újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: semmi újdonság nincs a WikiLeaks által kiszivárogtatott táviratban, amely az akkori sajtócikkekből szemléz. Krónika (Kolozsvár)
2011. május 26.
Román hisztériakeltés a Székelyföld brüsszeli képviselete ellen
Heves magyarellenes hangulatkeltésre használta fel az utóbbi hónapokban egyre nacionalistább retorikát alkalmazó román ellenzék és a sajtó egy része azt, hogy kiderült: az RMDSZ színeiben az Európai Parlamentben mandátumot szerzett három képviselő kedden megnyitja a Székelyföld európai uniós képviseletét Brüsszelben. A hírt reggel a Realitatea hírtelevízió dobta be a köztudatba, bemutatva a Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula által aláírt meghívót, amely szerint kedden délután öt órától az Európai Parlament épületében tartják a képviselet ünnepélyes megnyitóját.
„A magyar ügyekben korábban is számos alkalommal nacionalista hangnemben megnyilvánuló csatorna honlapján mindezt úgy ütik fel, hogy „az RMDSZ európai parlamenti képviselői ismét arra készülnek, hogy felszítsák a kedélyeket – ha nem Brüsszelben, akkor Bukarestben”.
Az ügy kapcsán a nagyobbik ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonnal offenzívába lendült, és a kormány közbelépését követelte. Cătălin Ivan, a párt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint a helyzet aggasztó, ugyanakkor nem kell hisztériába esni.
„Az európai intézmények mellett amolyan kisebb követségek működnek, amelyek városok, kisrégiók képviseletei. Azonban ezek létező, törvényesen és alkotmányosan elismert közigazgatási egységeket képviselnek. A Székelyföld képviselete ostobaság. Provokáció is lehet, ami egyesek számára hangzatos lehet. Szinte minden, ami európai szinten történik, belpolitikai ügyekkel kapcsolatos. Nem tudom, miért teszi ezt Tőkés úr, talán a két romániai magyar párt közötti csatáról szól. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) sorain belül nem okoz gondot, mivel ők támogatták Tőkést az EP alelnöki tisztségének elnyerésében. Mi többiek azonban aggódunk amiatt, hogy az RMDSZ zömmel a magyar EP-képviselőkkel hangolja össze politikáját, és csak magyarul beszélnek. Az aggodalom azonban elégséges, nem kell hisztérikusan reagálni, hiszen midig tudtuk, hogy az RMDSZ inkább Budapest felé tekint, mint Bukarestre” – hangoztatta Ivan.
Felhördült az ellenzék
Bukaresti páttársai azonban nem fogadták meg Ivan tanácsát, és igencsak vehemensen reagáltak a képviselet megnyitásának hírére.
Olguţa Vasilescu, a PSD szóvivője bírálta a kormányt, amiért nem reagál Tőkés lépésére. „Teodor Baconschi külügyminiszter továbbra sem reagál a provokációkra, amelyek a román állam nemzeti, egységes, független és oszthatatlan jellegével kapcsolatosak” – sérelmezte Vsailescu.
A PSD-s politikusnő szerint a reakció hiánya annak tudható be, hogy a PDL fél: az RMDSZ feldühítésével elveszíti a parlamenti többségét.
„A meghívón az Európai Néppárt frakciójának logója is szerepel, amelynek az a PDL is tagpártja, amely támogatta Tőkés Lászlót az EP alelnöki tisztségének megszerzésében, ez bizonyítja, hogy Baconschi úr reakciójának hiánya nem véletlen” – fogalmazott Vasilescu.
Hevesen kikelt a képviselet megnyitása ellen Mircea Geoană, a szenátus PSD-s elnöke is. Szerinte a kormánynak határozott álláspontot kell kialakítania az üggyel kapcsolatosan. Közleményében „törvénytelen, alkotmányellenes és európaiatlan” jelzőkkel illeti az RMDSZ-es európai parlamenti képviselők kezdeményezését. Ő is azzal érvel, hogy csupán azon régiók nyithatnak törvényesen képviseletet, amelyeket azon országok alkotmánya vagy törvénykezése is elismer, amelyben találhatók.
Támadásba lendült a kormánykoalíció egyik pártja is: szintén keményen bírálta a lépést a Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR), amelyet a jelenlegi ellenzéki pártokból kilépett, a kormányt támogató honatyák alapítottak, és amely ezért cserében megkapta a védelmi miniszteri tisztséget.
A PSD-ből kilépett Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, az UNPR vezető politikusa szerint a képviselet megnyitása alkotmányellenes, és az állami hatóságoknak is fel kell lépniük ellene. Szerinte fölösleges provokációról van szó, az Európai Unió ugyanis nem ismerheti el a Székelyföld létezését.
Sógor Csaba: normális és szükséges lépés
Nem így látja viszont Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, aki szerint már jóval korábban meg kellett volna nyitni a székelyföldi képviseletet Brüsszelben.
„Azért székelyföldi képviselet a neve, mert a Székelyföld név jóval régebbi, mint a 43 Hargita, Kovászna és Maros megye megnevezések, sőt a most az év európai fájává választott hatszáz éves csíkszenléleki hársfánál is régebbi” – ecsetelte a Krónika kérdésére Sógor.
A politikus igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, rámutatva, hogy a kezdeményezés nem alkotmányellenes, hanem normális, reális igényeknek megfelelő lépés.
„Brüsszelben hivatalosan 15 ezer, nem hivatalosan 30 ezer lobbiiroda működik” – tájékoztatott Sógor, hozzátéve, hogy román kollégái akkor nem panaszkodtak, amikor egy suceavai képviselő Bukovina turisztikai célpontjait reklámozta.
A Székelyföld képviselete a nevében foglaltak értelmében Maros, Hargita és Kovászna megye képviseleteként működik majd. A képviselet a Magyar Régiók Házában kap helyet. Létrehozásának célja az, hogy információt gyűjtsön az EU politikájáról, tájékoztassa a három megyét az Európai Parlament, az Európai Bizottság, a Régiók Tanácsa és egyéb uniós intézmények döntéseiről, valamint ezek mellett az, hogy segítse az érintett megyék részvételét az európai uniós pályázatokon. Emellett kapcsolatot kíván teremteni a székelyföldi régió és az uniós intézmények között, és lobbitevékenységet is kifejt majd.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 27.
Tamás Sándor: A régiók Európájában normális Székelyföld
Hisztériának nevezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Mircea Geoană szociáldemokrata politikus nyilatkozatait, amelyben elítéli a Székelyföldi Képviseleti Irodát. Kovászna és Hargita megye tanácsai közös képviseleti irodát nyitnak Brüsszelben. Tamás Sándor május 27-i sajtótájékoztatójának keretében elmondta: „Ebben a pillanatban Brüsszelben több ezer lobbi iroda működik megyék, régiók, népcsoportok számára. Van Dél-Tirolnak, a belgiumi németeknek, magyarországi fejlesztési régióknak, a romániai megyei jogú városok szövetségének, illetve a megyei tanácsok szövetségének is külön képviseleti irodája. Ezek mellett hasonló irodát működtet a Központi Fejlesztési Régió is, amely Brandenburg tartomány ingatlanját használja bérmentesen. Az elmúlt évek során több hazai megyének, köztük Máramaros vagy Kolozs megyének is volt brüsszeli képviselete. Ilyen alapon hoztunk 2008 decemberében végleges tanácshatározatot a képviseleti iroda létesítésére vonatkozóan. Ugyanezt a döntést Hargita Megye Tanácsa 2011 tavaszán hozta meg.” „Az is megszokott dolog, hogy a régiók Európájában képviseleti irodát nyissanak különböző jogi személyek, társulások” – summázta Tamás Sándor. A tanácselnök azt is kifejtette, hogy minden bizonnyal az iroda nevében megtalálható Székelyföld szó volt, ami heves nyilatkozásra késztette a PSD politikusát. „A román törvényhozásban használatos a történelmi régiók megnevezése is. Az erről szóló kormányhatározatok közt van olyan is, amelyet éppen Adrian Năstase PSD-miniszterelnök írt alá. A megnevezéseket turisztikai kiállításokon, különböző leírásokban gyakran fel lehet lelni. Székelyföld is ilyen, hiszen önálló régió volt, az emberek, akik itt élnek, a kultúrájuk, hagyományaik, mentalitásuk, érzéseik által Székelyföldhöz tartoznak “. A megyei tanács elnöke leszögezte: jogilag nem támadható a Székelyföld kifejezés használata. Kovászna és Hargita területi képviseleti irodájának avatására június elsején kerül sor Brüsszelben. (közlemény) 
Transindex.ro
2011. május 28.
Mi a gond a Székelyfölddel?
Rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke a „Mircea Geoană és más román politikusok által keltett hisztériára” a Brüsszelben nyitandó székelyföldi képviseleti iroda kapcsán. Az elnök elmondta, több ezer képviseleti iroda működik Brüsszelben. Egyesek városokat, mások megyéket, ismét mások régiókat vagy akár népcsoportok érdekeit képviselik. Irodája van például Dél-Tirol tartománynak vagy a szász népcsoportnak, továbbá a flamandoknak, Wales, Skócia és Észak-Írország tartománynak. Azokat miért nem kérdőjelezi meg senki? – tette fel a szónoki kérdést. Irodája van a Romániai Megyei Tanácsok Szövetségének, a Romániai Municípiumok Szövetségének is, valamint a moldvai megyéket tömörítő Észak-Keleti Fejlesztési Régiónak és a Hargita, Kovászna és Maros megyét is magában foglaló Központi Fejlesztési Régiónak. Képviselete volt Kolozs és Máramaros megyének. A törvényes keret megvan, Kovászna megye tanácsa 2008. decemberében hozott határozatot a brüsszeli képviselet megnyitásáról, Hargita megye önkormányzata ebben az évben. Vagy az a gond, hogy a magyar kormány biztosított ingyenesen helyet a Magyar Régiók Házában? Ugyanúgy a romániai középrégiónak a németországi Brandenburg tartomány adott otthont szintén bérmentesen két éven át.
Vagy a Székelyföld megnevezés bánt egyeseket? Az is egy történelmi régió, mint ahogyan a román kormány által kibocsátott határozatokban megjelenik a Ţara Haţegului (Hátszeg vidéke), Ţara Silvaniei (Szilágyság), Ţara Almăjului történelmi régió neve, vagy a belügyminisztérium egyik egységét, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget hivatalosan Barcaságról (ISU Ţara Bârsei) nevezték el. A Suceava megyei tanácselnök büszkén reklámozza térségét a Bukovina névvel. Mi ebben a kivetnivaló? Székelyföld önálló régió volt majdnem egy évezreden át, egyazon kultúra, hagyományok kötik össze az itt élő embereket, akiknek erős székelyföldi regionális identitástudatuk van – hangsúlyozta az elnök. A képviseleti iroda megnyitó ünnepségét a Székelyföld területén levő közigazgatási egységeknek a román kormány által elfogadott címereiből álló kiállítás tarkítja.
Szekeres Attila, Háromszék
Erdély.ma
2011. június 1.
Markó a Székelyföld-irodáról – Ha befektetésejet vonz, miért ne? Mi a probléma?
Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RFI-nek azt mondta: a Brüsszelben kedden hivatalosan megnyitandó iroda „nem tesz csodákat, de valószínűleg hozzájárul e térség gazdasági potenciáljának érvényesítéséhez”, ugyanakkor figyelmeztetett a magyarellenes hangvétel újraéledésére.
Az európai néppárti frakció – melynek politikai családjához az RMDSZ is tartozik – bejelentette, hogy nincs köze a brüsszeli Székelyföld-képviselet megnyitásához. Markó Béla megerősítette e hírt, mondván, hogy az RMDSZ-es EP-képviselők „nyújtottak segédkezet” az iroda megnyitásához.
A kormányfőhelyettes meggyőződése, hogy a Székelyföld értékeit népszerűsíteni kell.
„Szerintem fel sem merül a kérdés, hogy az Európai Parlamentnek köze lenne ehhez. A mi EP-képviselőink nyújtottak ott segédkezet az iroda megnyitásához, illetve avatásához. Én nem értek egyet azzal, hogy az irodával kapcsolatosan politikai színezete lenne a dolgoknak. Véleményem szerint általában az ország, Székelyföld vagy Erdély egészének gazdasági érdekeit kell népszerűsíteni, mert eddig nem sikerült befektetőket vonzanunk a Székelyföldre, és a térség gazdasági, turisztikai potenciálját sem tudtuk érvényesíteni. Ha egy ilyen iroda ebben segíteni fog, miért ne? Mi a probléma ezzel?” - mondta Markó Béla.
A Székelyföld brüsszeli képviselete „nem tesz csodákat” - véli az RMDSZ-szenátor, ám hozzásegítene a befektetők vonzásához. „Nem mondhatom azt, hogy ez az iroda valóban csodákat fog tenni, és nem is hiszem ezt, de bizonyára segíteni fog a térség gazdasági potenciáljának láthatóbbá tételében, mert igen komoly problémák vannak ott. Különben egész Erdélyben nagyon komolyak a problémák a befektetők jelenlétét illetően”.
Markó Béla figyelmeztetett ugyanakkor a magyarellenes hangvétel újraéledésére. „Az etnikumközi kapcsolatokat illetően: még mindig lehetséges bizonyos mértékű érvényesülés vagy népszerűség elérése a magyarellenes, illetve nagyon nacionalista hangvétellel, és ezt némelyek azonnal észrevették” - magyarázta a miniszterelnök-helyettes.
A Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitását a román EP-képviselők többsége bírálta, a PDL-s képviselők is, akikkel együtt az RMDSZ kormányon van.
Joseph Daul, az EP néppárti frakciójának elnöke kijelentette, hogy frakciója semmilyen formában nem vett részt a Székelyföld brüsszeli képviselete keddi megnyitásának megszervezésében.
Az Európai Néppárt közleményében Daul leszögezi, a frakciónak semmi köze a keddi eseményhez. „A szervezők az egyedüli felelősek mindenért” - mutat rá a közlemény.
Mircea Geoană, a szenátus elnöke hétfőn levélben fordult az Európai Parlament elnökéhez, arra kérve Jerzy Buzeket, hogy ne ismerje el „a Székelyföld képviseleti irodáját” az EU törvényhozó testületének hivatalos és intézményes partnereként.
Marian Jean Marinescu PDL-s EP-képviselő csütörtökön azt mondta a MEDIAFAX-nak, hogy Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitását arculatépítő eseményként próbálják beállítani, de nem fogja elérni célját és törvényes következményei sem lesznek,csak „fölösleges provokáció”.
A külügyminisztérium tisztázni fogja a Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájával kapcsolatos helyzetet, és sajnálatosnak véli a Romániában nem létező, úgynevezett „területi-adminisztratív egység” képviseletének felavatását.
A PSD EP-küldöttsége levélben kért hivatalos állásfoglalást az Európa Tanács elnökétől, José Manuel Barrosótól, az EU magyar elnökségétől, valamint az EP elnökétől, Jerzy Buzektől a Székelyföld tervezett brüsszeli képviseletéről, valamint e témakörben az EU-törvénykezés teljes tiszteletben tartásáról.
A Székelyföld brüsszeli irodájának jogi megnevezése: Kovászna és Hargita megye képviselete – mondta pénteken a MEDIAFAX-nak Sógor Csaba, rámutatva, hogy a székely megnevezés régebbi, mint a Brüsszelben nemrég díjazott “százéves hárs”.
Arra a felvetésre pedig, hogy Brüsszelben csak az illető ország törvényei által elismert területi-adminisztratív egységek nyithatnak képviseletet, márpedig a Székelyföld nem tartozik ebbe a kategóriába, Sógor Csaba kifejtette, hogy a lobbi-iroda jogi megnevezése Kovászna és Hargita megye képviselete lesz.
„Úgy működik, mint a kereskedelmi társaságoknál, például ha ön céget létesít, egy üzletet nyit, és bejegyezteti mondjuk azon a néven, hogy IMPEX Kft., azért a bejárat fölött állhat a Monica felirat” – magyarázta Sógor.
Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke április 13-án közölte a MEDIAFAX tudósítójával, hogy május 31-én és június 1-jén hivatalosan megnyitják Kovászna és Hargita megye brüsszeli képviseletét, hozzáfűzve, hogy az iroda Maros megye érdekeit is képviseli.
Demeter János hozzátette, hogy a képviselet a Magyar Régiók Házaként ismert épületben kap helyet.
Az idézett forrás szerint Sógor Csaba, Tőkés László és Winkler Gyula EP-képviselő az alkalomból május 31-én fogadást ad az Európai Parlamentben, és június elsején hivatalosan megnyitják a képviseletet.
A kezdeményezők szerint a brüsszeli képviseleti iroda fő célja: információkat gyűjteni, feldolgozni és továbbítani az EU politikájáról és intézményes kérdéseiről, tájékoztatni a területi-adminisztratív egységeket az EP, az EB, illetve a Régiók Bizottságának és az EU más szerveinek döntéseiről, támogatni a közösségi projektek megszerzését és a helyi érdekeltségű projektekhez való hozzájutást.
A kezdeményezés célja ugyanakkor a három megye hangsúlyosabb érdekképviselete az európai projektek elérhetőbbé tételéért, az uniós intézményekkel való kapcsolattartásban, az uniós regionális partnerség kialakításában, a hálózati és lobbitevékenység területén.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2011. június 17.
Mircea Geoana: „Csapda Székelyföld etnikai rögeszméje”
Székelyföld „etnikai rögeszméje csapda”, hiszen az ott élő románok és magyarok érdeke elsősorban az, hogy a régió gazdasága fejlődjön – jelentette ki Mircea Geoana, a román szenátus elnöke. 
Az ellenzéki szociáldemokrata párti politikus a Gandul című portálnak nyilatkozott. Kifejtette: Székelyföldnek meg kell adni az esélyt, hogy fejlődjön, ugyanis ez a legfontosabb kérdés az ott élő emberek számára. Geoana úgy vélte, hogy amennyiben az alacsony gazdasági teljesítményű, jelentős magyar lakosságú Maros, Hargita és Kovászna megyéket egy régióba tömörítenék, az ott élő embereket enklávé kialakításával elszigeteltségre és fejlődésképtelenségre ítélnék.
A szenátus elnöke – aki Romániában a második legmagasabb közjogi méltóság – szerint az RMDSZ által szorgalmazott Székelyföld-vita „hamis és anakronisztikus”, amelyet Budapest is táplál. Szerinte az új magyar kormány elavult „poszt-Trianon retorikát” használ. Geoana példaként említette az új magyar alkotmányt, amely magyar nemzetről beszél, valamint magyar állampolgárságot „osztogat”. Geoana úgy véli, hogy ilyen körülmények között az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nem hasznos Románia számára.
Raluca Turcan, a román kormánykoalíció fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) parlamenti képviselője csütörtökön kijelentette: egyetlen román kormány sem lenne hajlandó elismerni a „képzeletbeli” Székelyföldet, ezért – mint mondta – nincs értelme, hogy az RMDSZ tovább erőltesse ezt a kérdést. A politikus hangsúlyozta, hogy személyes véleménye szerint a PD-L soha nem fog belemenni abba, hogy Székelyföld elismeréséről tárgyaljon.
A Romania libera című román napilap csütörtöki számában Sabina Fati publicista Románia tervezett területi-közigazgatási szerkezetének átalakításáról ír. Megállapítja, hogy a román kormánykoalíció fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) tervei szerint a romániai magyarok még ott is kisebbségbe szorulhatnak, ahol amúgy többségben lehetnének, utalva ezzel arra, hogy a jelentős magyar lakosságú Hargita, Kovászna és Maros megyéket másik három, jelentős román többségű megyéhez csatolnák. A lap szerint kompromisszumos megoldást jelenthet, ha a PD-L által óhajtott nyolc régió mellett létrejönne még egy Székelyföldön, amely magyar többségű lakossággal rendelkezne.
A publicista szerint a román politikusok „nevetséges sirámai” felszínre hozzák a nemzeti biztonságérzet hiányát egy olyan államban, amely 1918 óta képtelen szabadulni a felbomlás rémétől – olvasható a Romania liberában.
MTI
Erdély.ma
2011. június 21.
Régiósításról Cotroceni-ben
Sok szempontból döntő tárgyalások zajlanak ma délben a Cotroceni-palotában: az államfő meghívására az ellenzéki és a koalíciós pártok az alkotmánymódosításról és a régiósításról egyeztetnek. Időközben folytatódott a régiósítási háború: Borboly Csaba levélben fordult Johannes Hahn európai biztoshoz, a romániai hírtelevíziók pedig Dan Manolăchescu, a Demokrata Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke kijelentéseit rágták, amelyben a politikus kijelentette, nem hiszi, hogy az RMDSZ Koszovót szeretne Székelyföldön.
A koalíció a tét
A demokrata-liberálisok és az RMDSZ képviselői egyaránt cáfolták, hogy a koalíció tegnapi ülésén szó esett volna a régiósításról. Sorin Frunzăverde, a nagyobbik kormánypárt első alelnöke szerint a mai Cotroceni-palotai egyeztetések után beszélnek majd a közigazgatási átszervezésről a koalícióban. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnapi nyilatkozatában azt ecsetelte: az ország közigazgatási átszervezése nyolc mamutmegyébe hatalmas költségekkel járna, és a következménye az lenne, hogy Románia nem tudná tartani az államháztartási hiánycélt. Szerinte az átszervezést a fejlesztési régiók átrajzolásával kellene kezdeni. Hangsúlyozta: az RMDSZ nyugodtan, alaposan, részletesen szeretné megközelíteni a kérdést, szerinte ilyen horderejű reformot nem lehet egyik napról a másikra, hatástanulmányok nélkül megvalósítani. Leszögezte: a mamutmegyés változatot az RMDSZ nem fogadja el. “A koalícióról van szó, és meggyőződésem, hogy mindenki stabilitást akar, senkinek nem érdeke, hogy politikai instabilitás alakuljon ki. Mi nem akarjuk ezt, és nem rajtunk áll majd” – fűzte hozzá.
Levélben a biztoshoz
Közben Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke levélben fordult az EU regionális fejlesztési biztosához, tizenegy kérdést fogalmazva meg. Kezdeményezését azzal indokolta, hogy a régiósítást kezdeményezők az uniós alapok hatékonyabb lehívására hivatkoznak. Johannes Hahntól ezért többek között azt kérdi, mekkora területű és lakosságú fejlesztési régiók szolgálnák leginkább a térség felzárkóztatását, igaz-e, hogy az EU ajánlásai szerint hasonló népességű és gazdasági fejlettségű régiókat kell kialakítani, az uniós alapok felhasználása szerint hatékonyabbak-e a mesterségesen létrehozott régiók, mint azok, amelyek szoros történelmi, gazdasági, kulturális kapcsolatban álló egységeket foglalnak magukban. Azt is megkérdi, hogy az eddigi tapasztalat szerint miként alakulnak a régión belüli fejlettségi különbségek, ha egy fejletlenebb és fejlettebb térséget ugyanabba a közigazgatási egységbe vonnak össze.
Koszovó helyett
A régiósítás témájában nyilatkozott tegnap Dan Manolăchescu, a Demokrata Liberális Párt (DLP) Kovászna megyei szervezetének elnöke is. Kelemen Hunornak az utcai tüntetésekkel kapcsolatos nyilatkozatára utalva úgy vélte, az RMDSZ elnöke az ellenzék és egyes televíziók nacionalista retorikájának csapdájába esett. Szerinte az RMDSZ és Kelemen Hunor egy nyugodt és fejlődő térségért harcol. “Ha nem ez a céljuk, akkor gyakorlatilag egy eljövendő Koszovót akarnak, és akkor mondják meg az elejétől, hogy mindannyian tudjuk, mi a dolgunk: vagy mind fegyvert fogunk, vagy elmegyünk az ország vagy a világ más, nyugodtabb tájaira” – fejtette ki. Miután nyilatkozatát felkapták a hírtelevíziók, Manolăchescu közölte: arra akarta felhívni a figyelmet, hogy bizonyos politikai témákat Bukarestből passzolnak át Kovászna megyébe. Hangsúlyozta: nem szeretné, ha a megyében és a városban a politika “az utcára költözne”. Ugyancsak tegnap Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök javaslatára a felsőház vezetése úgy döntött, bizottságot hoznak létre a régiósítás ügyében.
Mit akar a külügyminiszter?
A magyarországi hivatalosságoknak visszafogottságot, józanságot, jó regionális érzéket és jó szomszédságot kell kinyilvánítaniuk, hogy ne rontsuk el, amit építettünk – nyilatkozta tegnap Teodor Baconschi külügyminiszter. Utalva arra, hogy Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes kijelentései után – miszerint a területi átszervezésről szóló tervezet az etnikai arányok tudatos és elfogadhatatlan megváltoztatását jelentené – a bukaresti magyar nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba, elmondta: a gesztus jelent egyfajta feszültséget. Hangsúlyozta: nem akar “érzelmi reakciókat”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 27.
Ha nem figyelnek oda, nyoma sem marad az RMDSZ-nek a következő kormányzatban
Mircea Geoană, a szenátus elnöke szombaton azt nyilatkozta, hogy a PDL és az RMDSZ által vitatott területi átszervezés kérdése mesterséges, a románok „vasvillával” fogják elűzni a hatalomból a PDL-t, s ha nem figyel oda, az RMDSZ-nek nyoma sem marad a következő kormányban.
„Megszoktuk már az RMDSZ eléggé ügyes játékát. Ki tudja játszani a lapjait, mert világos, hogy a hatalom összeomlóban. A legrosszabb, ami Traian Băsescu és a PDL számára megtörténhet, hogy elveszítik a hatalom indítógombjait a 2012-es választásokkor. (…) Egyedüli gondjuk, miként maradjanak a vezérlőpult mellett, hogy pénzre tegyenek szert, és befolyásolják a jövő évi választásokat. Bármit is tennének, a románok vasvillával fogják őket elkergetni. Írmagja sem marad a PDL-seknek a következő kormányzatban, és ha nem figyelnek oda, egy árva RMDSZ-es sem lesz az új kormányban” – mondta a PSD volt elnöke.
Rámutatott, a területi átszervezéssel kapcsolatos vita a politikai energia és a közvélemény elfecsérlésének tipikus példája, miközben Romániának sokkal fontosabb gondjai vannak.
„Teljesen érdektelen számomra a PDL és az RMDSZ közötti vita, nem érdekel, miként dönt az RMDSZ vagy a PDL. Lesz időnk megtárgyalni terepen a szervezési módot, de ezt a választások utáni első évben szokás megtenni, az új politikai ciklus első esztendejében. (…) Most, a választások küszöbén módosítani a játékszabályokat – kihívó, nem meggyőző próbálkozás Traian Băsescu részéről” – fejtette ki Geoană.
Arra a kérdésre, hogy az ellenzék hajlandó-e leülni tárgyalni az RMDSZ-szel, Geoană azt válaszolta: a parlamenti pártok közötti párbeszéd mindig szükséges és hasznos.
„Az RMDSZ-nek a kisebbségi törvénnyel vagy az enklavizáló, illetve etnikai alapú területi felosztással kapcsolatos igényei soha sem fognak meghallgatásra lelni nálunk. Minden más kérdésben készen állunk a nyitott párbeszédre”– fűzte hozzá a szenátus elnöke.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2011. szeptember 2.
/vezércikk/
Eckstein példája
Amikor az elveszített 2008-as parlamenti választások után Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor elszegődött Traian Băsescu mellé kisebbségügyi tanácsosnak, az RMDSZ éppen akkor került ellenzékbe.
A volt kisebbségügyi miniszter úgy vált tehát részévé az államelnök gyakorolta hatalom köreinek, hogy alakulata ellenzékben volt kénytelen politizálni. Akkor a politikus gesztusát sokan oportunistának titulálták – e sorok írója is –, és azt vágták a fejéhez, hogy a hatalomból kiszorult RMDSZ-t cserben hagyva „lepaktált” a Cotroceni-palota urával
Most, majdnem három év után, fordult a kocka: az RMDSZ van kormányon az „elnöki párt” oldalán, és Eckstein-Kovács Péter „vonult ellenzékbe” azzal, hogy lemondott magas cotroceni-i posztjáról. A volt szenátor elvi okokkal indokolta lemondását: Traian Băsescuval szöges ellentétben ő ellenzi a verespataki bányaberuházást, és ez a nézetkülönbség lehetetlenné teszi az együttműködést közöttük más kérdésekben is.
Eckstein gesztusa mindenképpen üdvözlendő, még akkor is, ha felmerül a kérdés: miért csak most, és miért éppen most kerül rá sor? Az államfő ugyanis már a korábbi években is egyértelműen értésre adta vélekedését ebben a kérdésben – legutóbb a 2009-es államelnöki választási kampányban, amikor az ellenfelével, Mircea Geoanával lefolytatott tévévitában ország-világ előtt kinyilatkoztatta: ő az aranykitermelés híve. Ha tanácsosa már akkor nyilvánosan elhatárolódik tőle, ha akkor lemond, a gesztusnak azonnali, akár a választások végkimenetelére is kiható politikai következményei lettek volna.
Így azonban marad az igencsak kevés konkrét gyakorlati következménnyel járó becsületbeli lemondás, aminek értékéből levon valamelyest a késői „eszmélés” ténye is. Arról nem is beszélve, hogy abban a kérdésben, amelyikben Eckstein-Kovács Péter valóban illetékes – a kisebbségvédelem terén – nem sok eredményt mutathatott fel a Traian Băsescu oldalán eltöltött szűk három év alatt: az államfő továbbra is a caracaliakéval egyenrangúnak tartja a székelyföldi emberek autonómiaigényét (egy lemondást ez is megért volna!), az e területen elért eredmények pedig sokkal inkább köszönhetőek az RMDSZ kormányzati, mintsem Eckstein cotroceni-i szerepvállalásának.
Egyébként,ha már párhuzamot vontunk az RMDSZ és volt szenátora által leírt politikai ívek között, tegyük fel a kérdést: ha már annakidején – nem sokkal Eckstein után – a szövetség is az elnök és pártja mellé állt, megtörténik-e ugyanez most is, ellenkező irányban? Érdekes fordulata lenne ez a politikai életnek.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 10.
Előrelépés lehet Románia schengeni csatlakozásában
Eero Heinäluoma, a Finn Parlament elnöke tegnap a Mircea Geoană szenátusi elnökkel folytatott megbeszélés után elmondta, hogy a közeljövőben „pozitív fejlődést” láthatunk majd Románia schengeni csatlakozásával kapcsolatosan.
„Lehetőségem volt jó és jelentős információkhoz jutni azzal kapcsolatosan, hogy mit tesz Románia, hogy a Schengen-övezet következő tagállama legyen. Finnország mindig támogatta az EU bővítését, és, reméljük, új tagokat láthatunk majd a Schengen-övezetben is. Meggyőződésem, a közeljövőben lehetőségünk lesz pozitív fejlődést látni e kérdés kapcsán” – mondta Eero Heinäluoma, aki hangsúlyozta: a tárgyalások során nemcsak technikai kérdések merültek fel, hanem az is, hogy minden tagország bízhat a másikban, hogy mindent megtesz az EU biztonságos határaiért.
Arra a kérdésre, hogy lehetségesnek látja-e Románia schengeni csatlakozását, és nem tartja-e veszélyes precedensnek a legutóbbi visszautasítást, Heinäluoma reményét fejezte ki, hogy a jövő év elején olyan információkhoz jutnak a döntéshozók, amelyek lehetővé teszik, hogy Románia a következő schengeni tagállammá váljék.
Nyugati Jelen (Arad)
2011. november 23.
Kizárták a PSD-ből Mircea Geoanăt
Nem tagja többé a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) Mircea Geoană volt pártelnök, a szenátus jelenlegi elnöke, miután az ellenzéki alakulat országos végrehajtó testülete tegnap este a PSD-ből való kizárása mellett szavazott az ellene felhozott fegyelmi vádak miatt. A kizárásra ötvenen, ellene öten szavaztak, hárman pedig tartózkodtak. A nem sokkal este nyolc előtt véget ért voksolást követően Geoană hagyta el először a parlamenti üléstermet, és zaklatottan közölte: kizárását a sztálinista időket idéző döntésnek, „nyilvános kivégzésnek” tartja.
Azzal vádolta meg Victor Ponta pártelnököt, hogy megzsarolta a testületet, azt közölte ugyanis, hogy ha nem zárják ki Geoanát, lemond. Geoană továbbra is jogtalannak tartja a kizárására vonatkozó javaslatot. Álláspontja szerint a PSD rossz irányba tart, ezért szükséges egy rendkívüli kongresszus öszszehívása. A politikus Ion Iliescu volt államfőt, a PSD tiszteletbeli elnökét és a hozzá hű kört vádolta azzal, hogy rossz irányba viszik a pártot, szerinte Adrian Năstase és Ponta Iliescu bábjai. Leszögezte: nem távozik a politikából, a hozzá közel állókkal újra találkoznak majd, egyesekkel viszont soha többé. „Isten veletek, elvtársak, viszlát, barátaim!” – zárta nyilatkozatát. Victor Ponta közölte: a történtek nem tesznek jót a pártnak, de meg kell válni mindazoktól, akik nem tudnak csapatjátékosok lenni.
Az eredményt előrevetítette, hogy a 48 megyei, illetve bukaresti kerületi PSD-szervezet közül 38-at arra hatalmazott fel a helyi szervezet, hogy jóváhagyja a kegyvesztetté vált politikus kizárására vonatkozó javaslatot. Az egyik Geoană-párti megye, Giurgiu PSD-szervezetének elnöke viszont közölte: a kizárás ellen, ezáltal pedig „a párt egysége mellett és a diktatúra ellen” szavaz, Geoană eltávolítása esetén pedig a megyei elnökség testületileg lemond.
A testület tegnap délutáni ülése meglehetősen feszült hangulatban telt. Victor Ponta ismét fölkérte Geoanát, hogy mondjon le a szenátus éléről Ioan Chelaru alelnök javára, Geoană azonban ezt elutasította, mondván: a szenátusi szavazáson a kormánytöbbség úgysem fogadná el a cserét. Geoană egyébként felrótta a párt nagy öregeinek, Ion Iliescu volt államfőnek, a PSD tiszteletbeli elnökének, valamint Adrian Năstase volt kormányfőnek, a párt választmányi elnökének, hogy Ponta mellé álltak. Năstase később közölte is, hogy Geoană kizárására szavaz. A felszólalásokat követően felkérték Geoanát, hogy a szavazás előtt hagyja el a helyiséget, ő azonban ezt megtagadta, mondván: a barátai szemébe akar nézni, amikor azok szavaznak, ezért nyílt voksolást követelt. A Geoană-párti tábor – amelynek legfőbb szószólója Oana Mizil, Marian Vanghelie és Adrian Popescu volt – ugyanakkor azt követelte, hogy a kizárásról a párt országos választmánya döntsön.
Mint arról beszámoltunk, Geoană kizárására azt követően tett javaslatot a PSD fegyelmi bizottsága, hogy a politikus nem volt hajlandó tudomásul venni a párt döntését, amelynek értelmében leváltanák őt a szenátus elnöki tisztségéből. A korábbi indoklás szerint azért kívánták leváltani, mert egyrészt a PSD több, Victor Pontához hű politikusát bírálta, másrészt pedig a párt megkérdezése nélkül utazott az Egyesült Államokba politikai tárgyalásokat folytatni. Később azonban Ponta elárulta, hogy azért akarják eltávolítani a felsőház éléről, mert nem bíznak benne maradéktalanul, ezért nem szeretnék, hogy ő töltse be az ideiglenes államfői tisztséget abban az esetben, ha a parlament az ellenzék kezdeményezése nyomán felfüggeszti tisztségéből Traian Băsescu államfőt.
Az ezt célzó folyamat beindítását hétfőn jelentette be az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) két társelnöke, Victor Ponta, valamint Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Victor Ponta szerint ugyanakkor Geoană sorsa már a 2009-es államfőválasztás december 6-ai második fordulója előtt eldőlt, akkor, amikor néhány nappal a voksolás előtt ellátogatott a számos bűncselekménnyel gyanúsított médiamogulhoz, Sorin Ovidiu Vîntu üzletemberhez. Geoană elveszítette a 2009-es választásokat Traian Băsescuval szemben, ezt követően 2010-ben a párt kongresszusa meglepetésre leváltotta a PSD éléről, és Pontát választotta meg a helyére.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 23.
Geoanăt kizárták a PSD-ből
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos ügyvezető testületének gyűlésén arról döntöttek, hogy Mircea Geoanăt, a szenátus elnökét kizárják a pártból. Már az ülés előtt úgy tűnt: eldőlt Geoană sorsa. Victor Ponta pártelnök ugyanis tegnap is támadta elődjét, akitől 2010-ben vette át a legnagyobb ellenzéki párt vezetését. Nem kevés iróniával kifejtette: Geoană sorsa már 2009-ben megpecsételődött, amikor elvesztette az államelnök-választást főleg a Sorin Ovidiu Vântu üzletembernél tett éjféli látogatás miatt.
Geoană szerint elengedhetetlenül szükséges a párt kongresszusának összehívása. Hasonlóan vélekedik Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke is, aki kezdettől fogva nem értett egyet a Geoană kizárására irányuló javaslattal.
Tegnap délután kezdődött a PSD országos ügyvezető tanácsának ülése, amit azonban megelőztek a háttéregyeztetések. Mircea Geoană például a saját választókerületében lévő Dolj megyei polgármesterekkel találkozott irodájában. Ezt megelőzően internetes blogján kifejtette, hogy elengedhetetlenül szükséges a PSD rendkívüli kongresszusának az összehívása, ugyanis szerinte a legfőbb döntéshozó testületnek kell eldöntenie, hogy a demokratikus irányvonal vagy az erőre alapozó, diktatórikus vezetési stílus mellett teszi le a garast. Geoană korábban Pontát azzal vádolta meg, hogy rá akarja erőltetni saját döntését a pártra. Az ironikus replika a PSD elnökétől sem maradt el, aki ismét felhánytorgatta Geoanănak a 2009 decemberében Vântunál tett látogatást, amely nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy elvesztette az elnökválasztás második fordulóját Traian Băsescuval szemben. A történelem kereke már nem fordítható vissza, bár meggyőződésem – mondta Ponta –, hogy milliók szeretnék visszafordítani, sugallva ezáltal, hogy Geoană előtt bezárulnak a PSD kapui. Ponta nevetségesnek nevezte, hogy diktatórikus magatartással vádolta meg Geoană. A PSD elnöke szerint nem áll fenn az a veszély, hogy Geoană kizárása nyomán a pártból mások is távoznak.
Ion Iliescu tegnap kompromisszumos megoldást javasolt. Felvetette, hogy Geoană párttagságát függesszék fel egy évre, és utasítsák el az etikai és fegyelmi bizottságnak Geoană kizárására irányuló javaslatát. Ez utóbbi azt követően merült fel, hogy a PSD megvonta Geoanătól a politikai támogatást, és lemondásra szólította fel a szenátus elnöki tisztségéről. Ezt ő elutasította, ezért Ponta és az őt támogató vezetőség e drasztikus szankcióra szánták el magukat.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 24.
Romániában leváltották a szenátus elnökét
A román parlament felsőháza szerdán leváltotta a szociáldemokrata Mircea Geoana házelnököt, akit pártja egy nappal korábban kizárt soraiból – közölték román hírügynökségek.
A kizárásról szóló előző napi döntést követően a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) Geoanának a házelnöki posztról való visszahívását kérte. Kisebb vita után a szenátus meg is szavazta Geoana leváltását, a volt házelnök pedig bejelentette: megtámadja az alkotmánybíróságon a szenátus határozatát.
A parlament felső házának elnöki posztját ideiglenesen Petru Filip, a román kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) szenátora tölti be.
Az új házelnök megválasztására várhatóan jövő héten kerül sor. A PSD mellett a kormánykoalíció is állít majd jelöltet. A szociáldemokraták emberét várhatóan a szintén ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) is támogatni fogja.
A kormánykoalícióban azonban még nincs egyezség a közös jelöltről, hiszen a PD-L mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányt a parlamentben támogató, független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) is igényt tart a posztra. A román sajtó információi szerint azonban a PD-L hallani sem akar arról, hogy a második legfontosabb közjogi méltósági tisztségnek számító szenátusi elnöki posztba magyar kerüljön.
Geoana 2005 és 2010 között volt a PSD elnöke. Tavaly főként azért maradt alul Victor Ponta jelenlegi pártelnökkel szemben a PSD tisztújító kongresszusán, mert 2009-ben elvesztette Traian Basescu államfővel szemben az államelnök-választást, miután a második forduló előtt még Geoana tűnt a nagy esélyesnek. Őt volt pártja azzal vádolta meg, hogy egyéni politikai ambícióira használta fel a szenátusi elnöki tisztséget, és ezért a lemondását kérték a szenátus éléről. Geoana nem volt hajlandó eleget tenni a felkérésnek, ezért döntött egykori pártja a kizárásáról.
erdon.ro
2011. december 20.

Holnap veszi át hivatalát Dézsi
A szerdai kormányülés után veszi át új hivatalát az RMDSZ által javasolt kormányfőtitkár. Dézsi Attila addig még ellátja Hunyad megyei prefektusi teendőit; mint lapunknak elmondta, kinevezése azért késett, mert a Zsil-völgyi bányákban kitört szakszervezeti elégedetlenségeket kellett kezelnie. Így az e heti kormányülésig, amelyen kinevezik Dézsit, még Gáti István kormányfőtitkári megbízása marad érvényben. Az új kormányfőtitkár a koalíció tegnapi ülésén is részt vett.
Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető tájékoztatása szerint Dézsi Attila bemutatkozott, majd a terveiről beszélt a miniszterelnöknek és a kormánypártok vezetőinek. Lapunk úgy tudja, Dézsi kinevezésével egy időben Emil Boc felmenti tisztségéből Gáti István eddigi kormányfőtitkár-helyettest, a Demokrata Liberális Párt (PDL) ugyanis nem fogadta el azt, hogy az intézmény mindkét vezetői tisztségét az RMDSZ jelöltjei töltsék be. Mint ismert, a kormányfőtitkári poszt november végén üresedett meg, amikor Emil Boc miniszterelnök leváltotta az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által összeférhetetlenséggel vádolt Daniela Andreescut. Mircea Geoană szenátusi házelnök utódjának megválasztásakor a koalíciós partnerek abban állapodtak meg, hogy az RMDSZ támogatja a PDL jelöltjét, cserében pedig a szövetség nevesítheti a kormányfőtitkárt. Dézsi Attila 37 éves jogász, 2004 óta tevékeny tagja a Hunyad megyei politikai és közéletnek. 2010. június 1-jén nevezték ki Hunyad megye prefektusává. 2009 és 2010 között a kormányfőtitkárságon dolgozott kormányzati szakértőként, 2006 és 2009 között alprefektusi tisztséget töltött be, 2005 és 2006 között pedig a prefektúra főtitkára volt.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. július 18.
Becsületbeli ügy
Nem marad el Bukarest megregulázása sem, Crin Antonescu ideiglenes államfő, a puccsszerű történések egyik karmestere már tegnap igyekezett felkészíteni a romániai közvéleményt arra, hogy esélytelenné vált Románia schengeni csatlakozása.
A várható brüsszeli döntés komoly büntetést jelent a hatalmával visszaélő szociálliberális kormánynak, hiszen a román külpolitika évek óta e célnak rendelt alá szinte mindent, ráadásul a hivatalos elutasítás valószínűleg valamikor az őszi parlamenti választások előtt fog elhangozni, jól időzített pofont adva ezzel a kétharmados győzelemre áhítozó balközép szövetségnek. A tervezett büntetés Victor Pontáékat célozza, az utazási korlátok felszámolásával járó schengeni csatlakozás további késleltetése viszont legkevésbé a politikusokat érinti hátrányosan. A románokkal együtt másfél milliónyi erdélyi magyar is elesik a határellenőrzés megszűnésének régóta várt megtapasztalásától. Hogy a Magyarországgal jórészt alaptalanul példát statuáló, Romániát pedig némi hezitálás után mégis megfeddni készülő uniós illetékesek miért nem vonták felelősségre ugyanilyen határozottan Franciaországot, amikor Nicolas Sarkozy államfő elrendelte a cigány bevándorlók kitoloncolását vagy Hollandiát, miután a kormányt támogató szélsőséges párt nyíltan idegengyűlölő kampányt folytatott a kelet-európai munkavállalók ellen, költői kérdés marad.
A nyomásgyakorlás mindenesetre hatékonynak tűnik Bukarest új uraival szemben, Pontáék visszakozásra kényszerültek az államfő leváltását célzó július 29-i népszavazással kapcsolatban. Kénytelenek voltak elfogadni az Alkotmánybíróság által is megkövetelt feltételt, miszerint ötvenszázalékos szavazói részvétel szükséges az érvényességhez, azaz mintegy kilencmillió voksoló mozgósítása nélkül a pozíciójából felfüggesztett Traian Basescu az eredménytől függetlenül visszatérhet az elnöki palotába. Bár az alacsony szavazói kedv Basescunak kedvez, a jobbközép politikus óriási lendülettel vetette magát a kampányba, s mindenkit voksolásra buzdít.
Ezt tette tegnapi közleményében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is, egyben arra szólítva híveit, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Miután a párt parlamenti jelenlétével számos súlyosan antidemokratikus lépéshez biztosította a törvényhozás működőképességét, mostani semlegesnek tűnő, de politikusainak megnyilatkozásai révén inkább Basescu ellenlábasaival szimpatizáló álláspontjával újra, immár sokadszorra megy szembe szavazóinak többségével, de az európai néppárti tagságával járó íratlan kötelezettségével is. Traian Basescu 2004-ben a most börtönben ülő szociáldemokrata Adrian Nastaséval szemben egyebek mellett a nagyszámú magyar szavazatnak köszönhetően tudott elnökválasztást nyerni úgy, hogy az RMDSZ nem átallotta a posztkommunista Románia egyik legkorruptabb rezsimjét működtető Nastasét támogatni. 2007-ben – amikor első alkalommal próbálták eltávolítani pozíciójából Basescut – az RMDSZ ismét a barikád másik oldalára állt, szemben a magyarok többségével, a 2009-es választásokon pedig a szociáldemokrata Mircea Geoanát látta volna szívesen az államfői poszton, a magyarlakta megyékben viszont fölényesen, országos szinten pedig hajszálnyi különbséggel, de Basescu győzött.
Ahogyan a régen látott egységbe tömörült román értelmiség, úgy vélhetően az erdélyi magyarok többsége is tisztában van azzal, hogy a mostani referendumon korántsem csak az eltávolítani kívánt elnök személye a tét. A jogállamiságról, a demokratikus felhatalmazás nélkül, kisstílű egyezkedések nyomán megszerzett hatalom alantas praktikáinak elutasításáról van szó. Nem román, nem magyar, hanem becsületbeli ügy.
Pataky István
Magyar Nemzet
2012. július 20.
Megduplázzák a külföldi szavazókörzeteket
A külügyi tárca az eddig létező 150-ről 301-re növelte a külföldi szavazókörzetek számát a Traian Băsescu felfüggesztéséről döntő, július 29-i referendum alkalmából. Andrei Marga külügyminiszter egy sajtónyilatkozatban megállapította, hogy ezek hat kontinensen, kilencven országban oszlanak meg. A külföldi szavazókörzeteknek 600 ezer szavazólapot küldenek.
A legtöbb új körzet Olaszországban (46) és Spanyolországban (37) létesült. Az Amerikai Egyesült Államokban (AEÁ) 17-tel, Franciaországban és Nagy-Britanniában öt-öttel, Ausztriában néggyel, Izraelben hárommal, Belgiumban, Ciprusban, Németországban, Lengyelországban és Törökországban egyaránt kettővel növelték az eddigiek számát.
A Moldvai Köztársaságban kilenccel több szavazókörzetet hoznak létre, így 14 helyen adhatják le voksaikat a román állampolgárok.
Egy-egy újabb körzetet nyitnak Ausztráliában, Bulgáriában, Csehországban, Görögországban, Irakban, Írországban, Dániában, Máltán, Új-Zélandon, Hollandiában, Portugáliában, San Marinóban, Svédországban és Magyarországon is.
A külügy honlapján közölt jegyzéknek megfelelően Magyarországon a szavazókörzetek a budapesti román nagykövetségen és a Román Kulturális Intézetben, illetve a gyulai és a szegedi román főkonzulátuson működnek a népszavazás idején.
A román tengerparton 21 szállodában és hét vendéglőben nyitnak szavazókörzeteket. A turisztikai tárca adatai szerint egy átlagos nyári vasárnapon 140 ezer román turista tartózkodik a tengerparton. Konstanca megyében összesen 556 szavazóhelyiség létesül a június 10-i helyhatósági választások alkalmával használt 531 helyett. A teljes lista az Állandó Választási Hatóság honlapján tekinthető meg, a http://www.roaep.ro/ro/section.php?id=25&l2=48&l3=151&ids=119&an=2012e címen.
A külföldi szavazóhelyiségek számáról az utóbbi napokban politikai vita folyt a Băsescu leváltását szorgalmazó Szociál-Liberális Szövetség (USL) és az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) között. A 2009-es elnökválasztáson ugyanis a külföldről beérkezett, csaknem 150 ezer szavazat bizonyult a mérleg nyelvének: ezek túlnyomó többségét Băsescura adták le, így előzte meg szociáldemokrata ellenjelöltjét, Mircea Geoanát. A külügyi tárca azután tett le a külföldi körzetek számának megfelezéséről, miután bizonyossá vált, hogy a választók több mint felének (körülbelül 9 millió 150 ezer polgárnak) részvétele esetén érvényes a referendum.
Szabadság (Kolozsvár)