Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gemza Péter
6 tétel
2011. augusztus 30.
Évadrajt a székely színházakban
Gazdag évadot ígérnek a székelyföldi színházak – a lapunk által megkeresett intézményekben már javában zajlanak az évadnyitó előadások próbái. A színházigazgatók az új darabok mellett azokat a színműveket is műsorra tűzik, amelyek a tavaly közönségsikernek örvendtek.
Sokszínűség Csíkban
A Parászka Miklós által vezetett Csíki Játékszín sokszínű évadot ígér – a csíkszeredai társulat igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, erre a műfaji sokarcúságra azért is szükség van, mert „a fogékony csíki közönség körében erősek az elvárások, ami igazából az egész színház felhajtóereje is egyben”.
Érdeklődésünkre az igazgató elmondta, az évadot a magyar dráma napján, szeptember 21-én kezdik, Tasnádi István Finito című előadását újítják fel, amely a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján közönségdíjat kapott. Hozzátette, a 2010–2011-es évadból még visszahozzák Martin McDonagh Vaknyugat című stúdiódarabját, amely szintén elnyerte a nézők tetszését.
Parászka elmondása szerint az új évadban színpadra állítják a Mindennapi varázslatok című mesejátékot, Budaházi Attila rendezésében, illetve Porogi Dorka Tudós nők című Molière-feldolgozását. Karácsony-szilveszter körül zenés-táncos produkcióval készül a társulat, Schlanger András Jókai Mór Gazdag szegények című népdrámáját viszi színre.
Az évad második felében, immár hagyományt követve Victor Ioan Frunză az ismert Tóték című Örkény-drámát rendezi, Parászka Miklós pedig Móricz Zsigmond Búzakalász című regényét állítja színpadra.
A Csíki Játékszín a Kisvárdán díjazott Finito című darabját is átmenti a most induló új évadba
Bemutatódömping Sepsiszentgyörgyön
„A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház, amely túljutott a kezdeti buktatókon, kialakította sajátos arculatát és európai színvonalú előadásokkal tudja képviselni Romániában a mozgásszínházi formát, idén a hetedik évadát kezdi” – mondta el évadnyitó sajtótájékoztatóján Uray Péter. A társulat művészeti vezetője szerint a 2011/ 2012-es évadban három új előadást készítenek.
Szeptember 10-én kerül sor az Isten szeme című produkció bemutatójára, amelyet a budapesti Rácz Attila rendez Tar Sándor A mi utcánk és más művei alapján. A második bemutatót január végére tervezik, és Gemza Péter rendezi, Abe Kobo A homok asszonya című regénye alapján. Az évad harmadik előadása, Csehov – Negyedik felvonás címmel, a szerb színész, rendező és színházpedagógus Rale Milenkovic irányításával születik meg.
A Tamási Áron Színház az új évadra három nagyszínpadi előadást és négy kamaratermi produkciót tűz műsorra – az évad nyitóelőadása Katona József Bánk bán-jának Bocsárdi László rendezte bemutatója lesz, szeptember 16-án. Ezt követően három kamaratermi produkcióra kerül sor: Slawomir Mrozek Szép nyári nap (r. Zakariás Zalán) és Szophoklész Trakhiszi nők (r. Balogh Attila) és Gogol: Egy őrült naplója (Mátray László egyéni előadása).
A színház idén is készít szilveszteri bemutatót: László Miklós Illatszertár című komédiáját Béres Attila rendezi. Jövőben két előadás bemutatójára kerül sor, Csehov Ivanovját és Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című komédiáját játssza a társulat, előbbit Anca Bradu, utóbbit Zakariás Zalán rendezésében.
Könnyed évad Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál már javában zajlanak az előkészületek az október 6-i évadnyitóra, amelyen I. Sz. Turgenyev: Egy hónap falun című művét mutatják be. „A tavalyi, húzós évad után, most egy szellősebb következik: összesen négy nagyszínpadi és egy vendégelőadás szerepel a műsorprogramunkban, valamint öt darab marad repertoáron a tavaly játszottak közül – az új előadások műfajilag a vígjáték és komédia között mozognak” – nyilatkozta lapunknak Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója.
Novemberben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata G.Feydeau: Bolha a fülbe című komédiáját hozza el az udvarhelyi közönségnek, az év utolsó hónapjában A. Mariott és A. Foot: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk, vígjátékot láthatja a nagyérdemű. Tavaszra tervezik Görgey Gábor: Örömállam, komédia bemutatását, és a gyerekeknek is készülnek egy darabbal, a társulat a Terülj, terülj asztalkám című népmesét állítja színpadra.
Újítanak a figurások
A gyergyószentmiklósi Figuránál is elindult az évad. „Az első előadás, szeptember 20-án, Dézsi Szilárd darabjával indul, amely Andersen Hókirálynőjének színpadi adaptációja” – tájékoztatta az ÚMSZ-t Béres László, a színház igazgatója, aki elmondta, az idei évadban egy gyerekelőadás, két nagyszínpadi bemutató és két, a színházi nyelv megújítását célzó törekvésre épülő előadás szerepel a tervek között.
Decemberben egy zenés előadással jelentkezik a Figura, a Dívák munkacím alatt készülő darab kimondottan a társulatra íródik. Január-februárban táncelőadással készülnek, az Aranycsinálók című mozgásszínházi előadást Goda Gábor, Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke rendezi. Tavasszal Victor Ioan Frunză: Aldous Huxley Szép új világ című regényének feldolgozását állítja színpadra. Az évad végére tervezik Gorkij: Vassa Zheleznováját, Béres László rendezésében.
Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. július 2.
Erdélyi sikerek Kisvárdán
Átadták a színházi seregszemle díjait
A marosvásárhelyi Yorick Studió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bányavirág című előadása nyerte el a Magyar Színházak 24. Kisvárdai Fesztiváljának helyszíneként szolgáló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros közönségdíját, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bánk Bán című darabja pedig a budapesti főpolgármesteri hivatal által felajánlott elismerést kapta, amely vendégszereplést, valamint egy televíziós felvétel megvalósításának költségeit tartalmazza.
Az ünnepélyes díjkiosztóra és záróünnepségre szombaton este került sor a Várszínpadon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több évtizedes művészi, illetve pedagógiai munkájáért életműdíjban részesítette Kovács Leventét, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem professzorát, valamint Pólos Árpádot, a kassai Thália Színház színészét.
Az est folyamán elismerésben részesült továbbá Sebestyén Aba, Pálffy Tibor, Gemza Péter, Galló Ernő és Dimény Levente is.
A kilencnapos kisvárdai színházi seregszemlén huszonnyolc határon túli színtársulat és magyarországi harminchat előadását tekinthette meg a közönség. A produkciókat több helyszínen, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi-stúdióban, illetve szabadtéren játszották. Az előadásokat idén is szakmai zsűri értékelte: a Csikos Sándor színművész, Jeles András rendező, Várszegi Tibor kritikus-esztéta, Zappe László kritikus és Kulcsár Edit dramaturg alkotta ítészcsapatot a nézők által delegált háromfős zsűri egészítette ki.
A szakmai zsűri a minisztérium által felajánlott díjakat is kiosztott: Sebestyén Abát a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által színpadra állított A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című előadásban nyújtott alakításáért, valamint a Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közösen előadott Bányavirág című színművének rendezéséért jutalmazták.
Gyarmati Kata az Újvidéki Színház Fanny és Alexander című előadásában végzett dramaturgiai munkájáért vehetett át különdíjat, Mátray László pedig a Bánk Bánban nyújtott alakításáért kapott elismerést; utóbbi darabban játszott szerepéért Pálffy Tibor színművész is különdíjban részesült.
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díjat a szakmai zsűri döntése alapján Az üvegcipő című előadásban nyújtott alakításáért Tarpai Viktória, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze kapta. A közönség zsűri által felajánlott egyéni díjban a kassai Thália Színház Philadelphia, nincs más út! című darabban nyújtott alakításukért Nádasdi Péter és Dudás Péter színművészek részesültek.
Solin Militaru A makrancos hölgy, míg Gemza Péter, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió által bemutatott Mint a fagyöngy című darabjának megrendezéséért kapott díjat. Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház művészét a Liliomfi című előadásban nyújtott alakításáért jutalmazták, hasonló elismerést vehetett át Galló Ernő, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művésze a Radu Afrim által rendezett Boldogtalanok című produkcióban játszott szerepéért.
A Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjban László Sándor rendező és Szilágyi Ágota színművész részesült. Nyakó Béla fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: elkezdődött a jubileumi, sorrendben 25. fesztivál szervezése, már zajlanak az egyeztetések a következő évad előadásairól a határon túli színházakkal. A programsorozat záróünnepsége után Szergej Medvegyev A fodrásznő című darabját adta elő a debreceni Csokonai Színház színtársulata.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. július 31.
Sok magyar darab az új évadban
A váradi közönség igényeinek eleget téve több magyar darabot játszik, és könnyedebb darabokat magában foglaló bérletházat is kialakít következő évadjára a nagyváradi Szigligeti Színház – hangzott el a csütörtökön tartott évadismertető sajtótájékoztatón.
„A Szigligeti Színtársulat következő évadjában tizenöt cím lesz a repertoáron, ugyanis az új produkciók mellett egy sor, a tavalyi évadban készült előadást is színen tartunk” – mondta Szabó K. István, a színház Szigligeti Társulatának leköszönő művészeti igazgatója. Megtudtuk azt is: az új évad első premierje Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendája lesz Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház főigazgatójának rendezésében. Idén szilveszterre is egy zenés vígjátékkal készül a társulat, ugyanis Kellér-Szenes-Horváth: A szabin nők elrablása című előadást viszi színpadra Halasi Imre rendezésében. A harmadik nagyszínpadi bemutató jövő februárban lesz: Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámáját Anca Bradu rendezésében láthatja majd a nagyérdemű.
Stúdióelőadások
A stúdióelőadások sorát Balogh Attila rendező műhelymunkája nyitja majd, aki A hetedik lépcsőfok címmel Hrabal meséket állít színpadra. Várhatóan áprilisban mutatják be Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc Ibusár című darabját Szabó K. István rendezésében, ezt követően pedig a kassai Thália színház igazgatója, Czajlik József rendezi meg az Álom(város)nézés című darabot, mely Ady Endre és Márai Sándor életútját állítja párhuzamba. Ennek az előadásnak a bemutatójára várhatóan jövő májusban kerül sor. Mint Szabó K. István elmondta, a következő évadban Firtos Edit színművésznő készül önálló esttel, aki Tasnády Sáhy Péter F.E. vallomások című munkáját fogja előadni.
Vendégelőadások
Az elmúlt évek örvendetes hagyományát követve a következő évadban is lesznek a váradi színházban bérletcserés előadások. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Bertolt Brecht – Kurt Weill Koldusopera című előadását hozza el Babarczy László rendezésében. Szintén visszatérő vendég Váradon a debreceni Csokonai Színház, amely a következő évadban Nancy Huston Iokaszté királyné című előadását kínálja fel a váradi közönség számára. A Gemza Péter rendezte darab érdekessége, hogy az Oedipus történetet Iokaszté királynő szemszögéből láttatja. A következő bérletcserés rendszerben bemutatott darab Sütő András Advent a Hargitán című előadása lesz, amelyet a békéscsabai Jókai Mór Színház hoz el Nagyváradra. A felsorolt új előadásokon kívül műsoron maradnak a Szigligeti Társulat Világcirkusz, Godot-ra várva, Szigligeti és Hazatérés című produkciói, valamint Gajai Ágnes Piaf et Ágnes című önálló estje is.
Bérletházak
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, az évad összeállításában figyelembe vették azt, hogy milyen jelzéseket kaptak a közönség köréből: ennek köszönhető az, hogy több magyar előadás került a repertoárba. Czvikker Katalin elárulta, többen jelezték azt, hogy több vidám, táncos darabot szeretnének látni. Szabó K. István közölte, még nincsenek véglegesen kialakítva a bérletházak, de az biztos, hogy lesz felnőtt-, ifjúsági-, diák- és kisdiákbérlet. Az elképzelések szerint a felnőttbérletházakat úgy fogják csoportosítani, hogy legyen egy külön bérletház azok számára, akik csak a könnyedebb előadásokat szeretnék megtekinteni. Czvikker Katalin bejelentette, hogy a bérletárak nem változtak, továbbá a bérletházak közötti átjárást úgy biztosítják, hogy a bérletesek mindig árkedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a színházban bemutatott, de a saját bérletházukban nem szereplő előadásokra. Olyan bérletház nem lesz, ami minden előadást magában foglal, szögezték le.
Színház az iskolában
Jövőre is folytatódik az Iskola a színházban, színház az iskolában nevű programsorozat. A Szigligeti Színtársulat a 450. éves Shakespeare évfordulóra való tekintettel a nagy drámaíró Rómeó és Júliáját dolgozza majd fel váradi iskolásokkal. A programba a következő évadban bekapcsolódik a Lilliput Bábtársulat is, mely a Diótörőt rendezi meg. A produkcióban huszonhat, tizennyolc év alatti diák fog szerepelni. Az előadás rendezője Tóth Tünde, a Szigligeti Színház színművésze lesz, vendégként pedig fellép majd Peller Károly a budapesti Operettszínház szólistája. Ennek az előadásnak a premierje november végén lesz.
Bábtársulat és táncegyüttes
Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette, hogy mivel készülnek még a következő évadban. A bábosok első bemutatója október végén Petőfi Sándor A helység kalapácsa című előadása lesz, Bartal Kis Rita rendezésében. Jövő év februárjában kerül először színpadra a Szent László csudatettei című előadás, melynek szövegét a fiatal váradi Bíró Árpád írta, a zenéjét pedig Lászlóffy Zsolt jegyzi. És végül 2015 áprilisában mutatja be a társulat a Brémai muzsikusok című bábelőadást Rumi László rendezésében. Egy új koprodukcióról is beszámolt Szőke Kavinszki András: a debreceni Vojtina bábszínházzal együttműködve készül el a Két mese a hársfa alatt című előadás, valamint továbbra is játszák a debreceniekkel tavaly közösen elkészített Tündérléptefű és Genezis című előadásokat. Vendégelőadások is lesznek Nagyváradon: a debreceniek ismét elhozzák Váradra Boldog képek című előadásukat, míg a miskolci Csodamalom Bábszínház A kiskakas gyémánt félkrajcárja című darabját fogja bemutatni nálunk.
Nagyvárad Táncegyüttes
Czvikker Katalin főigazgató a Nagyvárad Táncegyüttes jövő évadjának programját ismertette. A táncegyüttes első bemutatója a Pomádé király új ruhája lesz szeptember végén, Dimény Levente rendezésében, majd következik várhatóan decemberben Euripidész Elektrájának mozgásszínházi előadása Győrfi Csaba rendezésében, 2015 februárjában pedig a Rózsa Sándor alakját megidéző Betyárvilág című előadást mutatják be, melynek rendezője László Csaba lesz.
Új stúdió
Új stúdiótermet bérel a nagyváradi Szigligeti Színház. A helyiség a Sonnenfeld-palota földszintjén van. Itt kapnak helyet a társulat kamara- és stúdióelőadásai, de próbákat is tudnak itt tartani, illetve raktárként és kelléktárként is tudják hasznosítani az ingatlanrészt. Czvikker Katalin elmondta, hogy ez ideiglenes megoldás, hiszen azt szeretnék, ha nem kellene bérelt épületben dolgozniuk, hanem a megyei tanács biztosítana a színház számára stúdiótermet. Mint ismeretes, a volt Transilvania mozi épületét szemelték ki erre a célra a színház számára, de annak az ingatlannak a felújítása folyamatosan késik.
Személyi változások
Szabó K. István művészeti igazgató közeljövőbeli távozása mellett további személyi változások is történtek a Szigligeti Színház háza táján. Szabó K. István elmondta, hogy Varga Balázs színművész a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött, míg Pál Hunor a következő évadban már a debreceni Csokonai Színházban folytatja pályafutását. Szőke Kavinszki András bejelentette: Gnadig Kornélia elhagyta a Lilliput Társulatot, ő szabadúszóként kíván a továbbiakban dolgozni. Helyette a bábtársulat átigazolta Csepei Róbertet a Szigligeti Színtársulattól, aki a Helység kalapácsában máris főszerepet fog kapni.
Együttműködések, fesztiválok
A nagyváradi Szigligeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkcióban idézi fel Szent László alakját, tudatta Czvikker Katalin menedzser. A székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közreműködve tartják meg augusztus 16–19. között Székesfehérváron a Szent László alakját megidéző Koronázási Ünnepi Játékokat. A darab rendezője Szikora János, a Vörösmarty Színház főigazgatója, az előadás hanganyagát a Nagyváradi Állami Filharmónia tagjaiból álló együttes játszotta és vette fel, a játékban részt vesz a Nagyvárad Táncegyüttes tíz táncosa, valamint Dobos Imre színművész, a játék Angyalkórusát a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a nagyváradi Szent László római-katolikus teológiai Líceum kórusainak tagjai fogják alkotni. Az együttműködés folytatásaként augusztus 23-án délután Szent László családi napot rendeznek a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében, amelyen egy liturgikus játékot adnak elő: fellép a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a váradi Szent László iskola kórusa. A családi nap alkalmával felállítják azokat a mintegy öt méter magas bábokat, amelyeket a székesfehérvári koronázási játékon is felhasználnak.
Projektek
A Szigligeti Színház más projektben is szerepel: az egyik az augusztus 3-10. között megrendezendő Esztergomi Bábtábor, amelyen a Lilliput Társulat vesz részt hatvan gyerekkel. Itt a bábtársulat a Regélő és a Paprika Jancsi kalandjai című előadásait mutatja be. Szőke Kavinszki András, a Lilliput Bábtársulat vezetője elmondta, hogy idén szeptember 1–8. között szervezik meg Havasrekettyén a Diótörő alkotótábort, amelyen összesen mintegy ötvenen vesznek részt. A továbbiakban Czvikker Katalin emlékeztetett arra, hogy a színház drámaíró pályázatot hirdetett három kategóriában. A debüt kategóriába 82 pályamunka, a drámaíró pályázatra 35, a román nyelvű drámapályázatra pedig szintén 35 pályamű érkezett. Eredményt szeptember végén vagy október elején hirdetnek.
Gazdag programkínálat
A Szigligeti Színház a különböző előadások színrevitele mellett a következő évadban is számos egyéb programmal kedveskedik a nagyváradi kultúraszerető közönségnek. Ismét megrendezik a Holnap Után Fesztivált, melyet jövő év április 15–19. között bonyolítanak le. Új fesztivált alapít a Nagyvárad Táncegyüttes: a Nemzetközi Tánc- és Összművészeti Fesztivál elnevezésű rendezvénysorozatra 2015. május 19–24. között kerül sor, ennek szakmai-művészeti vezetője Novák Péter lesz. A fesztivál keretében táncművészeti intézmények mutatkoznak be workshopok, konferenciák keretében, jelentős táncművészeti társulatok adják elő saját előadásaikat, az összművészeti részt pedig performanszok, kiállítások stb. képviselik majd. Jövő év októberében újra megrendezik Nagyváradon a Fux Bábfesztivált, amelynek lesz egy versenyprogramja és egy off programja is. Ezen a fesztiválon a szervezők számítanak a hat romániai magyar bábtársulat részvételére, emellett elképzelhető, hogy külföldi társulatok is fellépnek majd.
Pap István, erdon.ro

2014. szeptember 5.
Klasszikusok és kortársak Szatmáron az új évadban
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínál új bemutatókat a most kezdődő évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az első az Antigoné lesz szeptember 12-én, melynek próbáit már az előző évadban megkezdte a társulat.
A görög drámát Balog Attila rendezésében mutatják be. Az előadás a Benedek Zsolt dramaturg, fordító által átdolgozott Szophoklész-szöveg színpadi adaptációja. Az Antigoné próbáival párhuzamosan egyébként Hatházi András kolozsvári színművész, egyetemi tanár műhelymunkát tartott a társulat tagjainak.
A Kossuth-díjas Babarczy Lászlót – aki az elmúlt évadban a Rokonokat rendezte Szatmáron – idén is meghívta a teátrum: ezúttal Brecht és Weill hallhatatlan művét, a Koldusoperát viszi színre, amelynek bemutatóját novemberre tervezik, zenekari kísérettel. Szilveszterkor Bessenyei István rendezésében az Én és a kisöcsém című operettel várja közönségét a társulat, melyet azt követően bérlet előadásban is játszanak.
Tavasszal I. L. Caragiale Az elveszett levél című darabját a neves román rendező, Sorin Militaru irányításával adják elő, a dolog érdekessége pedig az lesz, hogy a szatmári román társulat is színre viszi a magyarral párhuzamosan a közismert művet ugyanazzal a rendezővel, ugyanazzal a díszlettel és ugyanazokban a jelmezekben.
Három bérletcserés előadást is megtekinthet a szatmári közönség: a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában Bulgakovtól A Mester és Margaritát Rusznyák Gábor rendezésében, valamint Nancy Huston Iokasté királyné című darabját, melyet Gemza Péter állít színre. Ezen kívül a Nagyváradi Szigligeti Színház a Nagy Dániel és Bodolay Géza szövege alapján színpadra vitt A világcirkusz című előadással érkezik Szatmárra – a produkció rendezője Juronics Tamás.
Ősbemutatóra is sor kerül: Lendvay Zoltán rendezésében első alkalommal viszik színpadra Spiró György Helló, doktor Mengele! című darabját. Stúdióelőadásokból sem lesz hiány, hiszen Bessenyei István rendezésében színre kerül Csikós Attila Két összeillő ember című műve, amely Szécsi Pál és Domján Edit viharos szerelmének történetét meséli el.
Balog Attila Doug Wright A magam asszonya vagyok című monodrámáját rendezi meg az Ács Alajos Játékszínben, Gajai Ágnes egyéni műsoraként pedig az Edith Piaf et Ágnes című előadást láthatja a közönség a nagyváradi színház vendégjátékaként. A gyerekeknek Buzogány Béla, a mátészalkai Talán Teátrum vezetője saját, Ha Zsófi nénit ellopják című művét rendezi meg, míg Nagy Orbán színész A szeretet malma címmel magyar népmese-adaptációkat visz színre.
A legkisebbeknek az Iciri-piciri bérlet keretében három bábelőadást kínál a társulat Brighella Bábtagozata: Szabó Magda és Szász Ilona Bárány Boldizsár című szövegéből készített bábelőadást Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója, a Cseresznyevirág című, japán népmesék alapján készült produkciót Rumi László viszi színre, Bandura Emese, a bábtagozat megbízott vezetője pedig Kincsvadászat címmel rendez zenés mesejátékot. Emellett Ciróka címmel a 0–3 éves korosztály számára is készül egy előadás.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)

2015. május 6.
Falra festik az Istent
Összesen hat alkalommal adja elő bérletcserében a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában az Istent a falra festeni című „kocsmadrámáját” a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata. A szatmári és a debreceni teátrumok a továbbiakban is folytatni kívánják két éve tartó együttműködésüket.
Bérletcserében játssza hat alkalommal Szatmárnémetiben az Istent a falra festeni című „kocsmadrámáját” a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata. A produkció a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának meghívására lép fel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán a két intézmény immár második éve tartó együttműködésének újabb eredményeképpen.
A vendégjátékok beharangozó sajtótájékoztatójára Szatmárnémetibe látogató Gemza Péter, a debreceni színház művészeti vezetője elmondta: az eredetileg meghirdetett Bulgakov-adaptáció, a Mester és Margarita helyett végül ezzel a Tar Sándor-regény alapján készült előadással vendégszerepelnek, ugyanis a művelődési ház technikai feltételei nem teszik lehetővé a Bulgakov-darab színpadra állítását.
Az előadás rendezője Mészáros Tibor, amaga írta szövegkönyv alapján vitte színre az előadást. A debreceni produkció idén több fesztiválmeghívást is kapott, többek között szerepel a budapesti Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában is.
„Ezt az előadást amúgy is meg akartuk hívni Szatmárnémetibe, így pedig bérletben láthatja a közönség. A debreceni színházi műhellyel való kapcsoltunkat nagyon fontosnak tartjuk, a közös munka még Vidnyánszky Attila igazgatása alatt indult el, amikor a Tasnádi Csaba által rendezett Világjobbítókkal szerepeltünk a Deszka Fesztiválon, majd bérletben is játszottuk ott ezt az előadásunkat. Az együttműködés a Csokonai-színház jelenlegi vezetése alatt teljesedett ki, de reményeink szerint az elkövetkező évadokban is folytatni fogjuk” – fogalmazott Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.
Az előadást két hétvége alatt összesen hat alkalommal játssza a magyarországi társulat május 15–17., illetve 22–23. között. A bérletes előadásokra korlátozott számban még kaphatók jegyek. A debreceni színház az idei színházi évadban már játszott Szatmárnémetiben egy bérletes előadást: Gemza Péter rendezésében a Iokaszté királyné című Nancy Huston-darabot láthatta a közönség. A szatmári társulat a Babarczy László által színre vitt Rokonok című előadással vendégszerepelt Debrecenben 2014 végén, összesen hét alkalommal.
Krónika (Kolozsvár)

2015. november 27.
A mozgás mint kifejezési forma
Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli mozgásszínházi fesztivállal a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely, amely több magyarországi társulatot és alkotót hívott meg erre az alkalomra.
A november 27. és december 1. között zajló flow fesztiválon részt vesz a Frenák Pál Társulat, amely a Birdie című produkciót mutatja be. A sepsiszentgyörgyi közönség megtekintheti Fehér Ferenc Tao Te és Helló, Zombi! című előadásait, valamint a Szkéné Színház és a Forte Társulat A nagy füzet című produkcióját. Emellett a programban szerepel a házigazda társulat Romeo & Julia és Személyazonosság című előadása.
Márton Imola, a sepsiszentgyörgyi társulat művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: az M Studiót 2005-ben Uray Péter alapította azzal a céllal, hogy a műfajt meghonosítsa Erdélyben és Romániában, addig ugyanis hivatásos mozgásszínházi társulat Romániában sem létezett. Kockázatos vállalkozás volt egy kisvárosban indítani ilyen projektet – mondta, ugyanakkor Sepsiszentgyörgyön már létezett tíz évvel ezelőtt is olyan nyitott közönség, amelyre lehetett számítani, hogy megszereti ezt a színházi műfajt is.
Az M Studio 2010-ben átkerült a városi önkormányzathoz, és azóta a Tamási Áron Színház társintézményeként fejti ki tevékenységét. Azelőtt a megyei önkormányzathoz tartozó Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként működött. Márton Imola elmondta, mindkét helyi intézménnyel jó volt az együttműködésük. Az idén első alkalommal koprodukcióban készült egyik előadásuk a Tamási Áron Színházzal.
„Remélem, lesz erre még példa, mert a két társulat jól tud együttműködni, a színészek kiegészítik, inspirálják egymást és tanulnak egymástól” – mondta Márton Imola. Nagy előrelépésnek tekinti, hogy mára sikerült olyan értő és érző közönséget kialakítania az M Studiónak, amely kíváncsi a társulat előadásaira.
A művészeti vezető szerint az elmúlt öt évben megfigyelhető, hogy az erdélyi magyar kőszínházak előadásaiban a mozgás, mint kifejezési forma, egyre erőteljesebben van jelen. Ugyanakkor az igazán nagy előrelépést az anyagi keretek korlátoltsága akadályozza – tette hozzá, hiszen több nyugat-európai koreográfussal kellene együttdolgoznia rendszeresen a társulatnak a fokozottabb fejlődés érdekében.
„A költségvetést és a pályázati lehetőségeket igyekszünk kihasználni, és lehetővé tenni, hogy külföldi alkotók is jöjjenek Sepsiszentgyörgyre, de jó lenne gyakrabban hívni őket” – mondta Márton Imola.
Az M Studio az elmúlt tíz évben többnyire magyarországi és a romániai koreográfusokkal, rendezőkkel dolgozott együtt. Közülük a művészeti vezető kiemelte Uray Pétert, Fehér Ferencet, Zakariás Zalánt, Gemza Pétert, Mihai Măniuţiut, Barta Dórát és Goda Gábort.