Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Géczi Gellért
12 tétel
2011. június 6.
Az önkormányzati választásokra és a népszámlálásra készül a Brassói RMDSZ
„Két éve azzal kellett számolnunk, hogy a magyar képviselet nagyon fontos pillére hiányzik: a kormányzati jelenlét. Jóval szűkösebb volt a mozgásterünk, kevesebb az erőforrásunk, foghíjas a politikai és érdekképviseleti arzenálunk. Fontosnak tartom, hogy ezek a tények eszünkbe jussanak, amikor azt kérdezik tőlünk, miért vállaltunk kormányzati szerepet. Azért, hogy a képviselt egyetlen láncszeme se hiányozzon, hogy el tudjuk végezni azokat a feladatokat, amelyekkel közösségünk megbízott” – mondta a küldötteknek Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke a hétvégén megtartott Megyei Küldöttgyűlésen. A megyei elnök a szervezet utóbbi két évét összegző beszámolójában a magyarlakta települések fejlesztési beruházásairól, az oktatás kérdéséről, az egyházakkal fenntartott partnerségről, a megyei RMDSZ társadalomszervezői és tanácsadói tevékenységéről beszélt, és azt is hangsúlyozta, hogy a Brassó megyei szervezet az ősszel kezdődő népszámlálásra, valamint a megfelelő önkormányzati jelöltek kiválasztására összpontosít a közeljövőben. Hegedűs Csilla kulturális ügyekért felelős főtitkár-helyettes Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenetét tolmácsolta, a Főtitkárság munkatársai részéről is sikert kívánt a Brassó megyeiek további munkájához és hozzátette: szórványban az RMDSZ-nek politikai szerepénél sokkal erősebb a közösségszervező és -összetartó szerepe. A küldöttgyűlés résztvevői módosították a megyei RMDSZ alapszabályzatát és megválasztották a szervezet képviselőit a megyei és országos döntéshozó, illetve ellenőrző testületekbe. A Szövetségi Képviselők Tanácsának megválasztott megyei képviselője Tóásó Áron Zoltán, Szente László, valamint Géczi Gellért, a Kulturális Autonómia Tanácsban Brassót Petki Pál és Házy Bakó Eszter képviseli. (közlemény)
Transindex.ro

2012. április 19.
Helyünk a szórványban – Mégis Erdély-brand kellene?
Alku itt akkor lehet, ha az RMDSZ ellenzéke a helyhatósági választásokon a magyar szavazatok körülbelül 40 százalékát felmutatja, ami ugyan nem lehetetlen, de nem is túl valószínű – olvashatták ezeken a hasábokon a Mensura Transilvanica elemzését. De mi a teendő ott, ahol kisebbségben vagy szórványban vagyunk, mert politizálni ott is kell?
Erre egyik választ Takács Mihály fogalmazta meg a Nemzeti Szabadelvű Körök országos platformjának múlt havi, bikfalvi ülésén: a politikának az a célja, hogy a kormánynál legyünk. A zsombolyai tanácsos tudja, hogy mit beszél, hiszen elmondása szerint 12 éve úgy vezetik a várost a tulipán színeivel, hogy 14 százalék magyar szavazó van mögöttük. Ám nem mindenütt van Zsombolya. Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökének megfigyelése szerint az előzetes népszámlálási adatok tükrében minél kisebb a magyarok lélekszáma (és részaránya) egy adott megyében, a fogyás mértéke annál nagyobb, például Fehér és Brassó megyékben majdnem 23%-os. Országos szinten 20 év alatt a magyarság vesztesége 386 959 személy volt, így jogos a bikfalvi kerekasztalon elhangzott felvetés, hogy megpróbálkozhatnánk egy Erdély-branddel. Tóth Sándor, a négyfalusi RMDSZ-szervezet alelnöke megerősítette: az előzetes népszámlálási adatok szerint 23% volt az elvándorlás, ami a szervezet életére is kihatott, ezt intenzívebb munkával ellensúlyozzák, hiszen a több mint 6200 magyar erőt képvisel Négyfaluban, és ennek megfelelően kell részt vállalniuk a közösség életének irányításában.
– A fogyás nem csak a magyarságot érintette, az összlakosság is csökkent: 40 ezer körül volt 20 éve, ma pedig 32 ezer Négyfalu lakossága, a románok száma is 31 ezerről 26-ra csökkent – mondja Tóth Sándor. (Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a hivatalos adatok szerint Négyfaluban pár száz roma él, becslések szerint csak a Garcsinban 10 ezer – szerk.)
– A legutóbbi választásokat sikerült elbaltázni, hiszen valamikor Négyfaluban a 21 tanácsosi helyből hetet sikerült megszerezni, legutóbb a 19-ből csupán hármat, holott ellenzéki magyarok nem is voltak, egyetlen független jelölt volt – vázolja a múltat a tanácsos, aki szerint a nyolc évvel korábbi szakadás következményeit orvosolnia kell a friss csapatuknak, hiszen a három tanácsosi helyet negatív csúcsként kell elkönyvelni. De mi a megoldás Négyfaluban?
– Szakmaiság, fiatal, pragmatikus csapat, amelyik gyakorlati megoldásokat kínál az egész Négyfalunak, és a korrupció árnyéka sem vetülhet rájuk – foglalja össze a friss, a választók figyelmébe ajánlott csapat leírását Tóth, aki szerint minimum öt helyet céloztak meg a nyári megmérettetés után.
Géczi Gellért 29 éves vállalkozó személyében polgármesterjelöltet is állítanak Négyfaluban, csapatában ott van Balázs Tamás, Tóth Sándor, ifj. Magdó János, Sztáncsuj János, akik mind a magyar, mind a román választóknak tiszta adminisztrációt kínálnak, szakemberek, vállalkozók, közgazdászok és az egyházakhoz közeli személyek együttes munkáját előlegezik. Új emberek, friss lendülettel, erkölcsileg tiszta, tenni akaró magyar emberek – így jellemezte Tóth Sándor azt a gárdát, amely hozzáfoghatna Négyfalu újbóli meghódításához, hiszen a láthatáron ott van még egy feljövő kisebbség, a romák pártja is, amely korábban a PSD-nek, PDL-nek adta szavazatait, most viszont a polgármesterjelöltre remélnek tőlük a magyarok voksokat, akárcsak a románságtól.
Willmann Walter
Székely Hírmondó. Erdély.ma

2014. április 30.
Összeáll-e Székelyföld? – Három helység már szavazott, a többi nem
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai parlamenti választásokon az erősen vékonyka részvételi hajlandóságot talán felerősítené, ha az RMDSZ azzal mozgósítaná a választókat, hogy autonómiapárti önkormányzati határozatokat fogadtat el Székelyföldön.
Mint ismeretes, az SZNT február 12-én nyílt levéllel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve őket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el.
Gyergyóban és környékén már léptek
Izsák az MTI-nek elmondta, eddig Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata készítette el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Amint az várható volt, Hargita megye prefektusa mindhárom határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, noha úgy vélte, a pernek sok értelme nincsen, hiszen a határozatokhoz nem tartozik végrehajtandó feladat.
„Ezek a határozatok a közhatalommal felruházott székely közületek dokumentálható akaratnyilvánításainak tekinthetők. Ha megszületik a 153 önkormányzati határozat, közösségi akarat rajzolja ki Székelyföld térképét” – hangsúlyozta Izsák Balázs.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kezdeményezés másnapján úgy nyilatkozott, hogy a szövetség később alakítja ki álláspontját a kezdeményezésről, ám azóta sem nyilvánított véleményt.
Halasztották a pert
Ugyanazon hétfői, marosvásárhelyi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy június 5-ére halasztották az SZNT elnökének az államfő, a szenátus volt elnöke, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes ellen indított diszkriminációs perét (azok ugyanis kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában). Az SZNT azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az ügyben kérje ki a Európai Bíróság véleményét.
„Kértük a bukaresti fellebbviteli bíróságot, hogy kérjen előzetes döntést az Európai Bíróságtól, mivel erre joga és lehetősége van, ugyanis mi a 2000. évi 137-es kormányrendeletre hivatkoztunk, amely a 2000. évi 43-as uniós direktívát ültette át a román törvénykezésbe. Reméljük, továbbítják a kérdéseinket Luxemburgba, hiszen nincs mitől tartaniuk” – fogalmazott Izsák.
Magyar feliratok Négyfaluban
Feltehetően az Izsák által javasolt aktívabb kampánynak a része az a négyfalusi (szecselevárosi) beadvány is, melyben Géczi Gellért, Brassó város alpolgármestere és három önkormányzati képviselő arra szólítja fel Nistor Radu Florea négyfalusi polgármestert, hogy érvényesítse a törvényt, és helyezzen ki kétnyelvű feliratokat a közintézményekre, mivel a településen a magyar lakosság számaránya meghaladja a törvény által a feliratok kihelyezéséhez előírt 20%-ot. Kampány vagy nem, mindenképp ideje volt lépni ebben az ügyben.

2014. május 10.
Borbély: bele akarunk szólni a magyar közösséget érintő kérdésekbe
A Brassói Magyar Evangélikus Egyházközség által szervezett Szórványnapokon vett részt vasárnap, május 11-én Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Az eseményen Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Dr. Raffay Ernő magyarországi történész, Magdó János Magyarország kolozsvári külképviseletének főkonzulja, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, valamint Fülöp Károly brassói egyházmegyei felügyelő is jelen voltak.
„Amíg a romániai magyarság ennyire összetartó és erős szórványközösséggel rendelkezik, mint a Brassó megyei közösség, ki lehet jelenteni, hogy erősek vagyunk. Számomra egy ilyen nap azt sugallja, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére, együttes erőfeszítéssel és töretlen kitartással, minden esélyünk meg van arra, hogy a sorsunkat befolyásoló döntésekbe beleszóljunk, mind itthon, mind pedig Brüsszelben. Sokat beszélünk mostanában az Európai Unióról, illetve arról, hogy hogyan képzeljük el a jövőnket az unión belül. Tudnunk kell, hogy az EU-ban, mivel annyira sokszínű és összetett az Uniós-család, gyakorlatilag mindenki szórványban él, és mégis sikerül megtalálniuk az egységet ebben a sokféleségben” - nyilatkozta Brassóban Borbély László.
Elmondta, pontosan e gazdag kisebbségi kavalkádnak köszönhetően fordult az RMDSZ polgári kezdeményezésével az Európai Unióhoz, mert meggyőződésük, hogy az uniónak kötelessége lenne törvényes keretet biztosítani a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.
„Láthattuk, hogy Ukrajnában, bár létezett egy erős nyelvi törvény – amely lehetővé tette, hogy az ott élő kisebbségek anyanyelvüket használhatták, mint regionális nyelvet –, a legutolsó politikai váltás alkalmával el akarták törülni azt. Nem lehet párhuzamot vonni Ukrajna és Románia között, de azt üzenjük a román többségnek, hogy mi ma is azt valljuk, amit 1989 decemberében: a demokratikus eszközökkel kivívott kisebbségi jogokat tiszteletben kell tartani, a még meg nem valósítottakról pedig, politikai tárgyalások során kell egyeztetni. Hallottam, hogy az elmúlt napokban, az EP-kampány során, egyes politikusok azzal a szlogennel kampányolnak, hogy a román közösség össze kell fogjon a magyarokkal szemben. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni, hiszen mi mindig is kihangsúlyoztuk azt, hogy a romániai magyar közösség nem valami ellen, nem a többségi román közösség ellen küzd, hanem saját érdekei, jogai érvényesítése mellett” - hangsúlyozta Borbély.
Hozzátette, a május a 25-i EP-választások alkalmából ezt a szándékot a magyar közösség ismét feltudja mutatni, állampolgári jogával élve bebizonyítva azt is, hogy valóban bele akar szólni a sorsát érintő döntésekbe. maszol.ro

2014. október 2.
XVIII. Szent Mihály Napok
Idén is, szeptember utolsó hétvégéjén, mint ahogy ez már hagyományossá vált, a hétfalusi csángó közösség legnagyobb éves rendezvénysorozata zajlott le, a Szent Mihály Napok, a Négyfalusi Polgármesteri Hivatal és a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub (HMIK) közös szervezésében.
A hivatalos péntek esti megnyitót már egész héten zajló programok előzték meg, teke-bajnokság, 66-os kártyajáték, szerdán, szeptember 24-én pedig az Osonó Színházműhely – Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását tekinthették meg a négyfalusiak, előadás melyet kötetlen beszélgetés követett a színtársulat színészeivel, mely, akárcsak az előadás rendkívűli népszerűségnek örvendett a közönség körében. A péntek esti hivatalos megnyitó rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Rustik zenekar biztosította a jó hangulatot, ezt előzte meg a komollói nőszövetség amatőr színjátszócsoportjának három felvonásos vígjátéka. Az egybegyűlteket Géczi Gellért alpolgármester, és Bálint Anikó HMIK alelnök köszöntötte. A szombati programot a gyerekeknek szánt kézműves foglalkozások nyitották meg, ugyancsak szombaton zajlottak le a sportrendezvények, a focikupa, melyet Apáca csapata nyert meg, az asztali tenisz, illetve csocsó bajnokság. A Barcasági Csángó Alapítvány udvarán felállított színpadon fellépett Zajzoni Rab István Középiskola báb- és színjátszó csoportja, A George Moroianu Középiskola színjátszócsoportja, melyet a kolozsvári Váróterem Projekt előadása követett. Rendhagyó módon az idén borkóstoló is volt, Balla Géza pincészeteből kóstolhattak ménesi borokat az érdeklődők, és nagy sikernek örvendett Magdó István fényképész kiállítása is, melyet a hétvégén többszáz érdeklődő látogatott meg. Sor kerűlt Hochbauer Gyula tanár úr „Itt: Karáncsonyok Között” című könyvének a bemutatására is, a szombat délután folyamán pedig gyerektáncházon is részt vehettek a rendezvénysorozat legífjabb látogatói. A koncertek sorozatát a HMIK band nyitotta meg a nagyszínpadon, őket követték a magyaroszági Ocho Macho együttes, mely reggae stílúsú számaival elvarázsolta a hideg ellenére is a makacsul kitartó közönséget. Az estét a borkertben lezajló élőzenés mulatság zárta. A vasárnapi programot az négyfalusi református templomban megszervezett Ökumenikus Istentisztelet nyitotta meg, melyet megelőzően a templomkertben felállított sátorban a gyulafehérvári Caritas otthongondozói központ munkatársai biztosítottak ingyenes egészségügyi felmérést az érdeklődők számára. Ezidő alatt a háromfalusiak Zajzoni Rab István költőre emlékeztek, és koszorúzták meg a temetőben levő síremlékét, utána pedig indult a hagyományos szekeres felvonulás, mely az idén is, mint mindig Négyfalu két végéről és Háromfaluból hozta a néptáncosokat, érdeklődőket a városközpontban megszervezett ünnepélyes pillanatra, utána pedig a Csángó Alapítvány udvarán megszervezett szabadtéri majálisra, ahol már javában készűlt a hagyományos csángó pityóka-tokány, és kézműves vásár várta az érdeklődőket. A rendezvény kezdetén köszöntötte a jelenlevőket Géczi Gellért alpolgármester, Römer Ambrus Sándor Mihály Brassó megye prefektusa, illetve Nagy István, Négyfalu testvértelepülésének, Kisújszállásnak önkormányzati képviselője. Következtek a néptáncok, majd a szentegyházi Kartal együttes, és a csíkszeredai Role együttes szórakoztatta a közönséget. Nem maradt el a városon keresztülhaladó töklámpás-felvonulás sem. Azt est záróakkordjait a Takáts Tamás Blues Band együttes zeneszámai hangoztatták, zakatolt a vonat, és a jelenlevők pedig többször is „pocsolyába léptek” mégcsak képzeletben is, amikor a szervezők Takáts Tamással közösen énekelték el a színpadon a „Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm” nagysikerű slágerét, ezzel egyúttal zárva is a sikeres rendezvénysorozatot. A szervezőcsapat nevében köszönetet érdemel minden lelkes résztvevő, aki jelenlétével színesebbé, csodálatosabbá tette a rendezvénysorozatot, nem utolsó sorban köszönet jár az önkénteseknek és a támogatóknak is, akik nélkűl e sikeres rendezvénysorozat nem válhatott volna valóvá.
erdon.ro

2016. június 16.
Négyfalu negyedikje: Hosszúfalu
A ma Szecselére keresztelt város egy része. A történelmi településneveket itt mindenki tiszteletben tartja, s a figyelmes városnéző megtalálja azokat a kis, főút melletti eligazító táblákat is, melyek jelzik: hol a határ a teljesen egybeépült településrészek, illetve az egykori csángó-magyar falvak között.
Történelmi településrészen barangolunk, Hosszúfalu neve először Nagy Lajos magyar király 1366-ban kiadott adománylevelében szerepelt. Csángó tollforgató barátaink, történészek írják, hogy alapítói a magyar királyok által határőrzésre telepített székelyek és a későbbiekben a velük keveredett kun-besenyők voltak, akik az évszázadok során sokszor tapasztalhatták, hogy mit jelent a végeken magyarként megmaradni török, tatár és egyéb keleti betörések ellenére, akár a brassói szászság jobbágyaiként. Ulászló király Hosszúfalut elzálogosította Brassónak. Ezt megerősítette 1651-ben II. Rákóczi György fejedelem is. Az ezzel járó csapást csak súlyosbította az 1658. évi török–tatár dúlás. 1756–57-ben pestis szedte áldozatait, több mint ötszáz lelket oltott ki – írja egyházkrónikájában Daragus Endre Hosszúfalu-alszeg evangélikus lelkipásztora. Soraiból kiérezzük: szinte csoda, hogy él még ez a maroknyi csángóság. Írása hiteles, hiszen adatai egykori jeles pap-elődjétől származnak, attól a Szeli Józseftől (1710–1782), aki fényt derített a csángók múltjára, s akit forrásként a hibáira is rávilágító Orbán Balázs számtalanszor emlegetett nagy művében. Szeli a halmágyi pap fia volt. Udvarhelyen, Nagyszebenben, Győrben és Pozsonyban tanult. 1732-től lett evangélikus magyar tanító és lelkész Brassóban, 1757-ben Hosszúfaluban és Székelyzsomborban. Hosszúfaluban írta 1763 körül Krónikáját, amelyben sok becses adatot mentett meg.
Mindenkori hétfalusi idegenvezetőnk, a sepsimagyarósi gyökerekkel bíró nyugalmazott főgyógyszerész, Fodor Levente mutatott be Nagy János történelem szakos tanárnak-történésznek, írónak, aki a Brassói Füzetekben (1991/3) elsőnek közölte a hosszúfalusi temetőbe bementett csángó szobor igazi történetét. Jelenleg Hétfalu honlapján 217 történelmi, egyház- és helytörténeti jellegű tanulmánykötetet, tanulmányt és cikket találunk. Nagy János, a Zajzoni Rab István Líceum nyugalmazott pedagógusa látogatásunkkor három kötetével ajándékozott meg, ezek is mutatják munkásságának súlyát-értékét: Négyfalu története a X. és a XX. század között – román–magyar nyelvű kiadvány (2006), Lelkészek és néptanítók a sziguránca és a securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (Brassó, 2014). Szükségesnek tartotta összefoglalni Hétfalu korai gazdasági életét, ipartörténetét is. Erről szóló kötete látogatásunkkor nyomdában volt.
Kötődések határok nélkül
Hétfaluhoz, különösképpen Négyfaluhoz, de Hosszúfaluhoz is kötődnek Nagy Jánoson kívül olyan jeles tollforgatók, mint Bencze Mihály matematikus, író-szerkesztő és tanár, Hochbauer Gyula tanár, író, helytörténész, Kovács István Lehel informatikus szerkesztő, helytörténész és az EKE országos elnöke, Barkó Etelka, a csángó írott tojások igazi mestere, népművészeti szakíró, Tomos Hajnal tanár, csángó költő és sokan mások.
Több háromszéki és erdővidéki helytörténész és néprajzkutató munkálkodott ott s közölt írást a települések életéről. Az olaszteleki temetőben nyugvó Bartha Károly (1831–1920) mint hétfalusi tanító a magyar csángók iskolájáért hadakozott, neki köszönhető a már az ő korában is sikeresen működő hosszúfalusi polgári iskola. Az ugyancsak olaszteleki származású Kolumbán Lajos (1875–1958) etnográfus volt a szerzője az 1903-ban, majd pedig a 1906-ban Brassóban megjelent A hétfalusi csángók a múltban és jelenben, valamint a Barcaság és népe című köteteknek. Kilyéni Kilyéni Endre tanítóegyleti elnök 1920 után Mikó-kollégiumi tanárként dolgozott. E sorok írója több gimnáziumi és egyetemi tanárának Hosszúfaluban ringatták bölcsőjét. Itt született Molnár Károly (1901–1989) zenepedagógus, zeneszerző és kórusvezető, Székely Mikó-kollégiumi zenetanár, a korabeli színházi zenekar karmestere, Götz Endre (sz. 1924) geológus-mineralógus, az egykori Bolyai Tudományegyetem geológia karának munkatársa. Adózunk egyben azoknak a hosszúfalusi evangélikus lelkészeknek is, akik elszenvedői-áldozatai voltak a diktatúra időszakának: Sipos András lelkész-főesperesnek és Kerekes János lelkipásztornak.
Meglátogattuk Hosszúfalu két evangélikus egyházközségét, templomait. Daragus Endre hosszúfalu-alszegi lelkész bemutatta a temetőben álló és felújított Csángó szobrot, a lelkészi lak előtt álló Petőfi-mellszobrot, Kajcsa László Hosszúfalu-felszegi lelkipásztor pedig a nem kis kitartással visszaszerzett és anyagiakkal bővített egykori magyar iskola épületét, amely jelenleg a fűrészmezei Evangélikus Csángó Ház, az evangélikus közösség vallásos-kulturális tevékenységének egyik hajléka. Június 30. és július 2. között zajlik Brassóban és Hétfaluban a Csángó-magyarok Világtalálkozója, a Királyföld és a Barcaság reformációi zarándoklata. Egyik rendezvényének is ez ad helyet. Lépten-nyomon kötődéseinkre bukkanunk. Az 1895-re felépült mutatós református templomot Szemerjai Szász Domokos püspök szentelte fel. Lelkészei között találjuk Andrási Tivadar egykori sepsiszentgyörgyi mikós tanárt, árkosi lelkészt. A néhai fűrészmezei evangélikus tiszteletes, Kovács László, aki négy évtizedig szolgálta az egyházközséget, a hazai tanügyi reform előtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára volt. Hosszúfalu népes református gyülekezetének jelenlegi lelkésze az egykori málnási lelkipásztor, a háromszéki kötődésű Márk László Gyula. E sorok írója a Zajzon–tatrangi térség sós-lúgos ásványvizeiről tartott előadást a gyülekezetben. Nemrég volt vendégük Berecz András neves budapesti népi humorista, a gyülekezet gyerekei pedig készülnek a hagyományos uzonkafürdői nyaralásra – tájékoztatott Fodor Levente presbiter.
A négyfalusi római katolikus anyaegyház templomát türkösi riportunkban bemutattuk. A hívek számának növekedésével új katolikus templom épült Hosszúfalu-Alszegben (2004), amelynek megálmodója, kivitelezésének vigyázója a kézdiszászfalusi születésű, korán elhalt Gajdó Zoltán négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, mikós kollégánk volt. Nem véletlen tehát, hogy az impozáns templom védőszentjéül Boldog Apor Vilmost választotta. András József jelenlegi plébánostól megtudtuk, hogy a hétfalusi katolikus hívek száma nyolcszáz körüli.
Volt egyszer egy iskola
A református templommal átellenben áll az a felújított régi iskola, amelynek homlokfalán emléktábla adta tudtára a Hosszúfaluval ismerkedőnek, hogy ez volt Négyfalu egykori híres magyar királyi fafaragászati, később építészeti iskolája. Homlokfalán egy 2003-ban leleplezett emléktábla Istók János csángó szobrászművésznek állított emléket, aki ebben az iskolában kezdte életpályáját. A főjavításkor az emléktáblát levették. A város alpolgármestere, Géczi Gellért kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy hamarosan visszahelyezik. A márványtáblát Köpe Csiri János faragta, a bronz emlékplakett pedig Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása.
Az iskola történetét Kovács Lehel István és Sipos Gaudi Enikő írta meg Volt egyszer egy iskola.... címmel. 2005-ben jelent meg a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság kiadásában Négyfaluban a Hétfalu Könyvek sorozat részeként. Kovács Lehel István szövegéből idézünk: „A jeles intézmény sok szállal kapcsolódik Erdély művészettörténetéhez, nagymértékben meghatározta e vidék közművelődési oktatásának irányát, ipari viszonyainak fejlődését. 1869-ben br. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter meglátogatta Hétfalut, belátta, hogy a csángó népnek felsőfokú iskola kell. Műveltség–Szabadság jelmondattal 1871-ben meg is nyitotta kapuit. Hozzáértő tanárainak vezetésével itt olyan jeles személyiségek tanultak, mint Istók János, Köllő Miklós, Bartalis János, Mattis-Teutsch János és a barcasági közélet számos későbbi vezetője. Fejlődését nagymértékben meghatározta Kupcsay János 1872-ben történt szaktanítói kinevezése. A müncheni szobrászati akadémiát végzett tehetséges művész 1873-ban foglalta el állását, és megkezdte a rajz, a mintázás és a fafaragászat oktatását (...). Diákjai közül nagyon sokan választották a müncheni továbbtanulás lehetőségét (…). Huszonhárom éves működése alatt az iskola számos erdélyi templom számára készített oltárokat, szószékeket. Itt készült a Peleş-kastély falburkolata, Rudolf trónörökös nászünnepélyi díszalbum-födele, az alszegi templom oltára (1890). Az iskola magas kitüntetéseket kapott az 1885. évi országos, a millenniumi, valamint az 1900-as párizsi világkiállításon (…). 1894-ben Brassóba költöztették, 1910-től itt tanított a Párizsból hazatért Mattis Teutsch János.” A hétfalusi csángók néptánca, a borica és gyönyörű színes népviselete egyedi kincsünk. Utóbbinak utánozhatatlan értéke a díszes csángó öv, a kösöntyű és a hajtű. Ennek kiváló új mestere a Hosszúfaluban lakó és alkotó nyugdíjas Sipos Gaudi István, akit méltán nevezhetünk nemcsak ötvösművésznek, hanem ékszerésznek is.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. november 13.
Zárónyilatkozat a Magyar Szórvány Napján: cselekvő szolidaritás biztosíthatja a jövőt Erdélyben
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)

2017. február 17.
Horváth Anna az RMDSZ Belső-erdélyi Önkormányzati Tanácsának új elnöke
Horváth Annát választotta elnökének pénteki újraalakuló ülésén az RMDSZ Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Brassó, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei önkormányzati küldötteit tömörítő Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács.
„Nekünk nem szabad egyik vagy másik oldal utánfutójává válnunk, nekünk mindig olyan demokratikus alapértékeket kell képviselni, amelyek hiányában veszélybe kerülhet egy kisebbségi közösség, veszélybe kerülhet a jogállam. Nem lesz egyszerű feladat, de ez a helyes döntés” – hangsúlyozta a kolozsvári ülésen tartott politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor.
„Az utcai tüntetések résztvevői közül csakis azokkal értünk egyet, akik tiszta közéletet akarnak. A legionáriusok, a kisebbségellenesek, a szélsőségesek körével viszont nem szabad azonosulnunk. Aki a közéletben jártas, jól tudja: a tüntetések mögött egy olyan erős hatalmi harc áll, amely arról szól, hogy a következő esztendőkben kik hozzák meg a döntéseket ebben az országban: azok, akiket az állampolgárok választottak, vagy pedig olyan intézmények, amelyeknek semmi közük a politikai döntéshozatalhoz. Az utóbbiak megerősödésével Románia akár oda is eljuthat, hogy hosszú éveken keresztül zárójelbe teszi a jogállamiságot, az alapvető emberi és szabadságjogok tiszteletben tartását ” – idézte az RMDSZ hírlevele az szövetségi elnököt.
„Ez a testület annyira lesz hasznos, amennyire mi azzá tesszük, amennyire mi fel tudjuk tölteni tartalommal a működését” - fogalmazott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az alakuló ülésen. Szerinte az RMDSZ önkormányzati munkatársainak a mindennapi ügyvitel mellett a politikai felelősségvállalás is feladatuk kell legyen. „Ma már az emberek nemcsak azt várják el önkormányzati vezetőinktől, hogy jó településgazdák legyenek, hanem jó közösségi vezérek is. Ebből pedig más típusú felelősség is származik” - mondta.
A résztvevők egyetértettek abban, a mindennapi munkájukat a felesleges bürokrácia lehetetleníti el a leginkább, az, hogy a helyi döntések nagy részét nem lehet helyben meghozni. A találkozó alkalmával leszögezték azt is, hogy több tervezésre és feladatkijelölésre van szükség az önkormányzati munkában, az önkormányzatokat érintő kérdésekben pedig egységes álláspontot kell képviselniük a szervezet különböző testületeinek. Az RMDSZ parlamenti frakcióinak az önkormányzatokkal közösen kell kidolgozni a helyi közösségeket érintő törvénykezdeményezéseket.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székházában tartott újraalakuló ülésén a 27 tagú testület elfogadta új működési szabályzatát, valamint megválasztotta elnökségét. Ennek tagjai: Máthé István, Bethlen alpolgármestere, Lőrinc Helga, Nagyenyed alpolgármestere, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere részt vesznek a jövő héten Marosvásárhelyen újraalakuló Országos Önkormányzati Tanács ülésén.
maszol.ro

2017. február 20.
Csak a tiszta közéletért tüntetőkkel tud egyetérteni az RMDSZ
Nekünk nem szabad egyik vagy másik oldal utánfutójává válnunk, nekünk mindig olyan demokratikus alapértékeket kell képviselni, amelyek hiányában veszélybe kerülhet egy kisebbségi közösség, veszélybe kerülhet a jogállam. Nem lesz egyszerű feladat, de ez a helyes döntés – hangsúlyozta pénteken az RMDSZ közleménye szerint politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács alakuló ülésén, amelyen az RMDSZ Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Brassó, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei önkormányzati küldöttei elnöküknek választották Horváth Annát.
„Az utcai tüntetések résztvevői közül csakis azokkal értünk egyet, akik tiszta közéletet akarnak. A legionáriusok, a kisebbségellenesek, a szélsőségesek körével viszont nem szabad azonosulnunk. Aki a közéletben jártas, jól tudja: a tüntetések mögött egy olyan erős hatalmi harc áll, amely arról szól, hogy a következő esztendőkben kik hozzák meg a döntéseket ebben az országban: azok, akiket az állampolgárok választottak, vagy pedig olyan intézmények, amelyeknek semmi közük a politikai döntéshozatalhoz. Az utóbbiak megerősödésével Románia akár oda is eljuthat, hogy hosszú éveken keresztül zárójelbe teszi a jogállamiságot, az alapvető emberi és szabadságjogok tiszteletben tartását” – idézi a közlemény az RMDSZ elnökét.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az alakuló ülésen úgy fogalmazott: „Ez a testület annyira lesz hasznos, amennyire mi azzá tesszük, amennyire mi fel tudjuk tölteni tartalommal a működését”.
A közlemény szerint a résztvevők egyetértettek abban, a mindennapi munkájukat a felesleges bürokrácia lehetetleníti el a leginkább, az, hogy a helyi döntések nagy részét nem lehet helyben meghozni.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székházában tartott újraalakuló ülésén a 27 tagú testület elfogadta új működési szabályzatát, valamint megválasztotta elnökségét. Ennek tagjai: Máthé István, Bethlen alpolgármestere, Lőrinc Helga, Nagyenyed alpolgármestere, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere részt vesznek a jövő héten Marosvásárhelyen újraalakuló Országos Önkormányzati Tanács ülésén – tájékoztat az RMDSZ közleménye.
Népújság (Marosvásárhely)

2017. március 24.
Magyar alpolgármester nélkül maradt Négyfalu
Magyar alpolgármester nélkül maradt a Brassó megyei Négyfalu. A 19 tagú helyi tanács Szociáldemokrata és Liberális Párti képviselői összefogtak és leváltották Géczi Gellért RMDSZ-es alpolgármestert, helyette a Szociáldemokrata Párt által nevesített személyt választottak. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere.
A 35 ezer lakosú Négyfalu önkormányzatának egy alpolgármestere van, aki eddig hagyományosan RMDSZ-es volt, hiszen jelentős számú magyar él a városban, arányuk az összlakosság 20 százalékát teszi ki.
Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a március 23-i tanácsülésen politikai üzérkedés mentén leváltották Géczi Gellértet – írják közleményükben. A helyi liberális tanácsosok felrúgták a megyei szinten kötött szövetségi-liberális együttműködést, ennek áldozata lett az RMDSZ négyfalusi alpolgármesteri tisztsége. A közlemény szerint liberálisok megyei vezetősége azt nyilatkozta, hogy megvonják a politikai bizalmat tanácsosaiktól.
Erdély.ma

2017. március 25.
Leváltották Négyfalu magyar alpolgármesterét
A PSD és a PNL összefogott és váratlanul leváltotta tisztségéből csütörtökön Négyfalu alpolgármesterét, Géczi Gellértet. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere: ugyanazon a tanácsülésen a PSD alpolgármester-jelöltet nevesített, akit meg is szavaztak.
A 35 ezer lakosú Négyfalu önkormányzatának egy alpolgármestere van, aki hagyományosan RMDSZ-es, hiszen jelentős számú magyar él a városban, arányuk az összlakosság 20%-át teszi ki.
A tavalyi helyhatósági választásokon az RMDSZ négy képviselőt juttatott be a 19 tagú tanácsba, amelynek 5 PSD-s, 5 PNL-s, 2 PMP-s, 2 Együtt Négyfaluért, és 1 ALDE-s tanácsos is tagja. Géczi Gellért, egyedüli jelöltként 16 szavazattal ismét elnyerte az alpolgármesteri tisztséget, amelyet a múlt mandátumban is betöltött. Mint a PSD-s, mind a PNL-s kollégái megszavazták, egyedül egy helyi koalíció két tanácsosa szavazott ellene.
Géczi Gellért elmondta, nem érthető, hogy miért váltották le a csütörtöki tanácsülésen a tisztségéből, ráadásul azzal indokolva a döntést, hogy nem végezte megfelelően a munkáját. Továbbá azt is felrótták neki, hogy a polgármester munkáját sokszor kritizálta, és ezzel ártott az önkormányzat hírnevének. Géczi szerint nem érthető, hogy miért hivatkoztak arra, hogy nem végzi megfelelően a tevékenységét, hiszen a múlt mandátumban is megbizonyosodhattak a képességeiről.
Egyelőre nem tudni, hogy mit lép az RMDSZ: A megyei tanácsban a PNL-vel alkotnak koalíciót, így nem tudni, hogy miért fordultak az RMDSZ-es alpolgármester ellen Négyfaluban.
[Forrás: Transindex]
itthon.ma/erdelyorszag

2017. május 2.
Négyfalu magyar felirat nélkül
Egynyelvű helységnévtáblát helyeztek ki Négyfalu egyik bejáratánál, a tábla csak románul tünteti fel a település nevét.
A város magyar lakossága a 2011-es népszámlálás adatai szerint 20,16 százalékot tesz ki. Azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, a település nevét az adott kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni. A törvénytelenségre Géczi Gellért RMDSZ-es helyi tanácstag hívta fel a figyelmet, aki beadványban fordult a polgármesterhez, azt kérve, hogy mielőbb orvosolják a helyzetet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)