Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gebe-Fügi Renáta
6 tétel
2015. augusztus 17.
Otthonná és otthonosabbá vált a Farkas utcai templom
Igen értékes művészettörténeti leletek kerültek elő a felújítás során
„A belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomban őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak” – jelentette ki Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerült püspöke a felújított kolozsvári Farkas utcai református templom vasárnapi átadási ünnepsége keretében tartott istentiszteleten. Megvalósult az épület belső és külső felújítása, a tetőszerkezet javítása, a héjazat cseréje, megakadályozták az oromfal kifele dőlését, derült ki a főtervező mérnök, Maksay Ádám beszámolójából. Az egykori kolostor kerengője és a déli torony új funkciót kapott. A faragott köveket letisztították, kiegészítették és patinázták. Restaurálták a belső bútorzatot, az orgonát, az előkerült freskórészleteket, a színezett kőelemeket, a színes üvegablakokat és természetesen a címergyűjteményt. Elkészült a templom teljes fűtésrendszerének és villanyhálózatának cseréje, a kültéri díszvilágítás.
Istentisztelet keretében, a hatodik Kolozsvári Magyar Napok előnapján adták át az uniós pénzből felújított Farkas utcai református templomot vasárnap délben. Bibza Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) egyik esperese előfohászában a Krónikák első könyvéből idézett, majd Kató Béla, az EREK püspöke hirdetett igét a 150. Zsoltárt alapul véve.
„Ez a nap nem csak az erdélyi magyar reformátusok, hanem a Kárpát-medencei magyarság ünnepe is” – kezdte igehirdetését Kató Béla. A püspök hangsúlyozta, a Farkas utcai református templom szépsége abban rejlik, hogy az „evilági és a túlvilági értékek egyensúlyban vannak”. „A 150. Zsoltár arra buzdítja a híveket, hogy adjunk hálát, most pedig van okunk az örvendezésre, a hálaadásra. Ez az a zsoltár, amely rávezet minket a csodákra, amelyek ma is megtörténhetnek velünk. A felújítás után a belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomba őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak. A hálaadás és a dicséret azonban a jövőről is szól. Tekintsünk tehát bizalommal a jövő fele, s bízzuk rá magunkat Istenre. Éljünk a jövendőnek, fogadjuk el sorsunkat, és minden helyzetben dicsőítsük Istent” – buzdított Kató Béla püspök.
Fazekas Zsolt, a belvárosi egyházközség lelkésze emlékeztette a jelenlevőket, a felújítás tízéves munka eredménye, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a Farkas utcai református templom az egymásra találó nemzedékek közös otthona legyen, ahol előző és eljövendő nemzedékek is otthon érzik magukat.
Nagy Péter, az egyházközség főgondnoka szerint a belvárosi gyülekezetre hárul az a feladat, hogy a templomot megőrizzék, és élettel töltsék meg, hiszen a templom rendeltetése otthont biztosítani a gyülekezetnek. Horváth Anna alpolgármester beszédében kiemelte, hogy az „Erdélyi Református Egyházkerület egyik legkiemelkedőbb épületének megújulását ünnepelhetjük”.
„A templomépítésnek, illetve a felújításnak a jövőnkről is kell szólnia, hogy mi magunk is közösségünk lelki templomaivá váljunk” – vélekedett Kolozsvár alpolgármestere.
Emil Boc a Farkas utcai református templom egyedülálló helyzetét emelte ki, mivel szerinte ez hidat alkot múlt és jövő között. „Kolozsvár egyedi abból a szempontból is, hogy öt vallási felekezet képviselteti magát itt érseki szinten, erre pedig alig akad példa Romániában” – magyarázta a polgármester, majd elmondta: az utca gyalogosövezetté való nyilvánítása még jobban kiemeli majd a felújított templom szépségét.
Történelmünk tükre a templom
„A Farkas utcai református templom a történelem tükre, amelyben a magyarság sorsa tükröződik már Mátyás király óta. De mi a jövőnket is látni akarjuk ebben a tükörben. Ez a templom átélt már nehéz időket, de látott Istent szerető embereket, akik áldozatot hoztak a megmaradásért. Ez a templom olyan kőszikla, amelyre mindenki felépítheti élete épületét. Ez az épület szebb és jobb állapotban van, mint mondjuk 40 vagy akár száz évvel ezelőtt, de vajon mi, jobb állapotban vagyunk?” – tette fel a kérdést Balog Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője. A miniszter kifejtette: élő, szilárd alapokkal bíró közösségnek kell lennünk, hiszen nem tudjuk, milyen idők jönnek. „Vannak aggasztó, de vannak reménykeltő jelek. Ha megtartjuk a templomot, akkor a templom is megtart minket. Ha kaptunk feladatot, megkapjuk az erőt is hozzá. Kolozsvár jövőjében benne lesz az is, amit Budapest és a jelenlegi Magyarország tud adni ehhez a jövőhöz, és amit Kolozsvár adott és ad a teljes magyarságnak. Így akarunk együttműködni, továbbá hisszük és tudjuk, hogy ez jobb ennek az országnak, Romániának is. Ebben a meggyőződésben keressük a román politikával az együttműködést, nyújtjuk ki a kezünket a magyarok érdekében, Románia érdekében és a közös Kárpát-medence érdekében – fogalmazott Balog Zoltán.
A magyar miniszter szerint a mai nemzedéknek a tradíció és az innováció közötti egyensúly megteremtésén kell fáradoznia, hiszen a tradíció nem csak múlt, és az innováció nem csak jövő. „Ahol csak tradíció van, az múzeum. Ahol meg csak innováció, az kísérleti laboratórium. Ha a kettő együtt van, élő szilárd alapokkal bíró közösségről beszélünk” – összegzett a miniszter. A templomi ünnepségen közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium kórusa (karnagy: Székely Árpád igazgató, orgonán kísért Kovács Réka tanár), Müller Márta, Balázs Ágnes, Gombár Árpád (orgona), Gebe-Fügi Renáta (hegedű), Kővári Aranka (furulya). Fazekas Zsolt lelkipásztor közölte: a Kolozsvári Magyar Napok alatt 10-19 óra között bárki meglátogathatja a templomot, este fél 7-től pedig félórás orgonakoncerteket tartanak.
Hiába a térfigyelő kamera?
Az avatás utáni sajtótájékoztatón Fazekas Zsolt lelkipásztor a Szabadság kérdésére, miszerint van-e térfigyelő kamera a közelben, hogy elejét vegyék a manapság oly gyakori rombolásoknak, azt nyilatkozta: van, de minden bizonnyal nem tudja majd megóvni a templomot a vandál kezektől. Ami a költségeket illeti, a befektetés összértéke megközelíti a 19 millió lejt, ebből a vissza nem térítendő uniós támogatás 14,951 millió lej. A kolozsvári önkormányzat 250 000 lejjel járult hozzá a munkálatokhoz, és a templom előtti járda kövezésének 40 000 lejes költségét is állta.
Megtudtuk: a bejárati ajtó mögötti és a karzatra vivő masszív faajtót egységes koncepció jegyében cserélték át modern, üveges változatra, hogy az odalátogatók megtekinthessék a templomot. A templom alatti kripta nem lesz látogatható, hiszen az értékes leletek már régóta átkerültek a történeti múzeumba, és a helyiségben nincs semmilyen különlegesség. A fenntartási és a karbantartási költségekről majd csak egy év múlva tudnak biztosat mondani. A szakemberek szerint remélhetőleg az elkövetkező 50-60 évben ilyen mérvű munkálatra nem lesz szükség. A Farkas utcai templom építését Mátyás király rendelte el 1486-ban. Az obszerváns (minorita) ferencesek által, 1516-ra felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. A felekezeti villongásokat megszenvedő épületet Bethlen Gábor fejedelem romos állapotban adományozta 1622-ben a református egyháznak. 1638-ban, I. Rákóczi György fejedelem uralkodása idején kezdték el a felújítási munkálatokat, amelyek ismét használhatóvá tették a templomot. A 20. század során két alkalommal újították fel, de a legutóbbi beavatkozások óta fél évszázad telt már el, az egyre súlyosbodó károsodások pedig szükségessé tették az újabb, átfogó restaurálást. A templom felújítása tulajdonképpen 11 évvel ezelőtt megfogalmazódott gondolat végeredménye – emelte ki a hálaadó istentiszteleten ünnepi beszédében Maksay Ádám tartószerkezet-tervező mérnök, a restaurálási munkálatok főtervezője. Elmondta, életének meghatározó eseményei kapcsolják őt magát is a templomhoz, amelyben konfirmált, és ahol házasságát is megáldották. 2004-ben lett az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója, s még ugyanabban az évben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ügyvezető alelnöke. Ebben az időszakban pályázati lehetőség adódott a templom átfogó felmérésének, építészet-, és művészettörténeti kutatásainak megvalósítására, és 2005-ben meg is kapta az egyházkerület a vonatkozó támogatást – magyarázta a szakember.
NAGY-HINTÓS DIANA, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 29.
Operagálával zárja évadát a Kolozsvári Magyar Opera
Évadzáró operagálára várja az érdeklődőket június 30-án, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera. Az ifjú művészek hangversenyének sztárvendége Szabó Bálint és Nagy Zoltán, vezényel: Horváth József és Jankó Zsolt. Az est folyamán első alkalommal lép fel önálló hangversennyel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, amelyet Kovács Dalma vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címek mellett átadják az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt; az elismerést fiatal, tehetséges női énekművészek kapják meg évente.
Évadzáró operagálára várja az érdeklődőket június 30-án, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera. Az ifjú művészek hangversenyének sztárvendége Szabó Bálint és Nagy Zoltán, vezényel: Horváth József és Jankó Zsolt. Az est folyamán első alkalommal lép fel önálló hangversennyel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, amelyet Kovács Dalma vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címek mellett átadják az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt; az elismerést fiatal, tehetséges női énekművészek kapják meg évente.
A gyermekkórus műsora után a következő művek hangzanak el (vezényel: Horváth József): Di Provenza il mar il suol (Verdi:Traviata – Nagy Zoltán), Vien, diletto (Bellini: A puritánok – Gebe-Fügi Renáta), Son pochi fiori (Mascagni: Fritz barátunk – Chiuariu Lívia), Questa o quella (Verdi: Rigoletto – Barta Lóránt), Ah guarda sorella ( Mozart: Così fan tutte – Starmüller Hilda, Cormoş Viktória), Podrugi Milie (Csajkovszkij: A pikk dáma – Duffner Melinda), Se fiato in corpo avete (Cimarosa: A titkos házasság – Molnár Zoltán, Köpeczi Sándor). A szünet után Donizetti Szerelmi bájitalából hangzanak el részletek (Come Paride vezzoso – Peti Tamás Ottó; Quanto amore – Fülöp Tímea, Gergely Arnold), majd Az ezred lánya című vígoperából Marie áriája csendül fel (Csomai Cecília).
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 1.
A Quarto d'Oro újabb sikere
Pár éve jött létre Kolozsváron a Quarto d'Oro barokk együttes, négy tehetséges, a régizene iránt érdeklődő és elkötelezett fiatal előadó jóvoltából. Mondhatni már első szárnybontogatásaikat siker koronázta, hiszen a kolozsvári zeneakadémia oktatója, Erich Türk által szervezett La Stravaganza barokk zenei fesztivál során megrendezett versenyen már 2015-ben első díjat nyertek. Azóta eltelt két év, de az együttes megmaradt, több helyen lépett fel.
Például augusztus 30-án a Farkas utcai református templomban szervezett nyári hangversenysorozaton. Igaz, ez alkalommal az együttes kiegészült Csata Istvánnal (viola da gamba), aki egy épp távol lévő zenésztársat helyettesített. Műsorukon természetesen barokk szerzők művei szerepeltek. A koncert egyik érdekessége az volt, hogy Gebe-Fügi Renátát kettős minőségben hallgathattuk meg: hegedült és szoprán szólót is énekelt.
Mindig jó érzés fiatal előadókat hallgatni, főleg ha azok régizenét játszanak. Gebe-Fügi Renáta (hegedű, szoprán), Kővári Aranka (furulya), Csata István (viola da gamba) és Miriam Marinescu (csembaló) szép összjátékkal örvendeztette meg a népes közönséget. Első perctől hallható volt, hogy az együttmuzsikálás számukra természetes, ugyanakkor örömszerző tevékenység. Mind a négyen jól képzett muzsikusok, akik már pályájuk elején elkötelezték magukat a régizene előadása mellett. Ezért több mesterkurzuson, versenyen vettek részt, koncerteken léptek fel Erdély szerte, emellett pedig többségük főállású zenész: előadó vagy tanár. Minden bizonnyal ők is tudják, hogy még van mit tanulniuk, de a meglévő zenei alapok és az eddigi sikerek hallatán bízhatunk abban, hogy ez az együttes megmarad, és szép pályát fut be. Kolozsvár komolyzenei élete csak gazdagodhat ilyen fiatalokkal.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 9.
Barokk zene szólt korhű helyen
Vasárnap este a kolozsvári Fonte di Gioia barokk zene együttes és meghívottjai adtak nagyszerű koncertet egy méltó hangulatú környezetben, a nagyváradi római katolikus Püspöki Palota dísztermében.
A Fonte di Gioia együttes 2009-ben alakult Dénes Csongor (hegedű), Dénes Anna-Júlia (hegedű), Csata István (viola da gamba) és Amalia Goje (csemballó) vezetésével, akik mindannyian a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szereztek diplomát. Lelkesedésük és a barokk zene iránti szeretetük lehetővé tette, hogy részt vegyenek a Romániában először megrendezett La Stravaganza barokk kamarazene versenyen, ahol alig két hónappal a megalakulásuk után második díjat szereztek. Mindez óriási lendületet adott további közös munkájuk számára. Szakmai fejlődésük érdekében jelentkeztek az Academie de Sable-n szervezett mesterkurzusokra.
Hamarosan figyelemre méltó helyre kerültek Románia barokkzenei színpadán, koncertezve a hazai nyári fesztiválokon: Nagyszebenben, Kisdisznódon, Segesváron, Prázsmáron, Rozsnyón, Vidombákon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Szatmáron és természetesen a székhelyükön, Kolozsváron. Az együttes vonósai a kincses városbeli Transilvania Filharmónia tagjai, míg Amalia Goje a Gheorghe Dima Zeneakadémia orgona és csembaló tanára.
A vasárnap esti koncertjük egy pályázat keretében valósult meg, melyet az RMDSZ Communitas Alapítványa támogatott, illetve az itteni fellépésük a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Székely István klarinétművész által vezetett Clarinetto Egyesület segítségével jött létre. Fontos kiemelni még, hogy a kvartett ezúttal Gebe-Fügi Renátával (szoprán, hegedű) és Király Erzsébettel (brácsa) egészült ki.
A csodálatos élményért Böcskei László megyés püspök mondott köszönetet, egyúttal arra hívva fel a figyelmet: a hamarosan elkezdődő felújítási munkálatok ellenére a Püspöki Palotában továbbra is lesznek események, hiszen „az élet fejlődik”, nem szeretné azt, hogy kihalt legyen az épület. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. november 21.
Gebe-Fügi Renáta nyerte a Mozart Fesztivál énekversenyét
Fiatal magyar énekes, Gebe-Fügi Renáta (a borítókép jobb szélén) nyerte a Mozart Fesztivál keretében megrendezett előadói versenyt, amelyre idén az énekesek jelentkezhettek. Jövőre vonósnégyes kategóriában méretkeznek meg a hangszeres előadók.
Izgatottság vibrált a kolozsvári zeneakadémia stúdiótermében vasárnap este a Mozart Fesztivál keretében megrendezett előadói verseny díjkiosztásakor. Silvia Sbârciu, a Román Mozart Társaság elnöke elmondta: a versenyre 15 énekes és hat zongorakísérő iratkozott fel, 13 énekes méretkezett meg.
A zsűri elnöke, Axel Bauni, a berlini Művészeti Egyetem oktatója az erős mezőnyt emelte ki. A zsűri tagja volt továbbá Ioana Bentoiu, a Lausanne-i Zeneművészeti Egyetem oktatója, Elizabeth Askren francia–amerikai karmester, Bianca Manoleanu, a bukaresti Zeneművészeti Egyetem oktatója, aki maga is több évtizedes sikeres daléneklést tudhat maga mögött, és nem utolsósorban Ramona Eremia zeneakadémiai oktató a házigazda intézmény részéről. A három dobogós helyezést elért énekes mellett díjazták a legjobb zongorakísérőt (Luca Pulbere doktoranduszt) és a legjobb duót – Christine Razec (szoprán) és Alexandru Lazăr (zongora). A díjazottak Mozart-dalokat és áriákat adtak elő.
Kellemes meglepetés volt a harmadik díjas krajovai Andreea Marinescu szoprán: igazi Mozart-hangszíne van, a továbbiakban a hangtechnikára kellene hangsúlyt fektetnie (zongorán kísérte: Adelina Sabău). A kolozsvári zeneakadémia mesteri tagozatos szopránja, Alina Maria Grigore átéléssel tolmácsolta a Mozart-műveket (zongorán kísért: Iulia Suciu docens). Christine Razec még csak alapképzésben részesül a kolozsvári zeneakadémia ének szakán: neki az ária tolmácsolása sikerült a legjobban.
Az első díjas Gebe-Fügi Renáta hangjára már egy korábbi hangversenyen is felfigyeltem. Akkor templomi hangversenyen énekelt szólót, ahol az akusztika jó szolgálatot tesz az énekesnek. Most viszont teljes mértékben meggyőződhettem arról, hogy véleményem megalapozott volt: gyönyörű hangszíne van, muzikálisan énekel, hangtechnikája nem hagy kívánni valót maga után. Zongorakísérője, Luca Pulbere sem hiába kapta a legjobb zongorakísérőt megillető elismerést: kiválóan kísért.
A nyertesek alap- vagy mesteri tanulmányaikat folytatják, tehát nagyon fiatalok. Ha komolyan veszik tanulmányaikat, akkor pár év múlva szép karrier vár rájuk. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 11.
Kató Béla: Akkor lehetünk erősek, ha összefogunk
Befejeződtek Kolozsváron a reformáció jubileumi rendezvényei
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök a Krisztusban való egységet, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke pedig a keresztyén emberek és a közösségek közötti közeledés fontosságát hangsúlyozta szombat este a kolozsvári belvárosi evangélikus templomban megtartott ünnepi rendezvényen, amellyel befejeződtek Kolozsváron a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos események. A több mint két órán át tartó ünnepségen a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Járosi Andor-díjjal tüntette ki Kató Béla püspököt és Gerhard Ulrich németországi evangélikus püspököt, a világi személyeknek járó Reményik Sándor-díjat a barcaújfalusi alpolgármester és egyházi gondnok, Pál Gyula kapta. Magyar Levente miniszterhelyettes, magyar parlamenti államtitkár a nemzet megmaradásáról, míg Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke a reformáció 500. évfordulóját megünneplő események eredményéről beszélt.
A legnagyobb csoda, hogy 500 év után is együtt vagyunk
– Sokfélék vagyunk, de összeköt minket Krisztus, ez pedig szétszakíthatatlan kötelék számunkra. Ezen a kontinensen azoké a jövő, akik a hit, remény és szeretet jegyében élnek. Hitünk közügy, amelynek központjában a kereszt áll. Kemény, megpróbáló időket élünk, manipulált korszakban, amikor a biztos alternatíva a kereszt útja lehet. Éljük meg tehát hitünket hitelesen és bátran, erről szóltak a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos rendezvények is – köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zsoltán evangélikus-lutheránus püspök.
– Az elmúlt ötszáz év tapasztalata az, hogy mi, keresztyének sokszor bántottuk meg egymást. Sok erős falat építettünk egymás közé, ám ezek a falak Jézus Krisztusban omlanak le, és az ő szeretetében tűnnek el az emberek közti különbségek. Aki Jézus Krisztust követi, annak úgy kell cselekednie, ahogy Jézus tette. Akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Kisebbségi sorsban, kisebbségi egyházként ezt meg kell tanulnunk. Ugyanakkor meg kell őriznünk saját hitünket – hirdette Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke. Szemerei János, a magyarországi Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke kifejtette: a legnagyobb csoda az, hogy 500 év után is együtt vagyunk.
A történelmi magyar egyházak közötti keresztyén kapcsolatok ápolásáért, a nemzeti kisebbség helyes vezetéséért a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Járosi Andor-díjat adományozott Kató Béla református püspöknek. – Minden elismerés megerősítést jelent. Az evangélikus egyháztól elfogadhatom ezt a kitüntetést, mert biztos nem fogják visszavonni – ezekkel a szavakkal vette át a díjat Kató Béla, akit Fehér Attila evangélikus egyházi főtanácsos laudált.
– Ez a díj bátorítás, hogy tovább harcoljak a hitért – mondta a másik Járosi Andor-díjazott, Gerhard Ulrich, az Észak-Németországi Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, majd az egyházi ökuménia fontosságáról és a jövőbeli egységről értekezett. A német püspököt Koszta István, a Brassói Evangélikus Egyházmegye lelkésze laudálta.
Pál Gyulát, a barcaújfalusi egyházközség presbiterét és gondnokát Reményik Sándor-díjjal tüntették ki, laudált Zelenák József esperes. A mérnök-vállalkozó díjazott arról biztosította a jelenlevőket, hogy a továbbiakban is szívvel-lélekkel egyháza mellett lesz. Ezt követően Adorjáni Dezső Zoltán és a németországi evangélikus egyház jelenlevő képviselői partnerségi egyezményt írtak alá.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közösség nem adja fel
– A ránk szabott feladatokat el kell végeznünk még akkor is, ha a körülményeink nem mindig kedvezőek. Mi keresztyén alapokon állunk. Sokkal több az, ami a keresztyéneket összeköti, semmint, ami szétválasztja. A keresztyénség ma is nemzetmegtartó erő. Nekünk ma nem fegyverrel, hanem békével kell védekeznünk. A hit harcát mindenkinek meg kell harcolnia. Megmaradtunk, megtartottunk keresztyénnek, magyarnak, folytathatjuk tehát küzdelmeinket – osztotta meg gondolatait a magyar kormány nevében Magyar Levente miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár.
– A reformáció évének végéhez közeledve fel kell mérnünk: mivel maradtunk? Mit hozott számunkra ez az év? Ezelőtt több száz évvel Erdély jól vizsgázott. A tordai országgyűlés határozata példamutató volt. Elődeink bölcs döntése olyan örökség, amely megtart minket a régi és az új problémák közepette is. Az örökség jó gazdái maradtunk, ez pedig közösségünket lelkiekben erősebbé tetté. Szükségünk is van erre, hiszen az ezelőtt közel száz évvel hangoztatott ígéretek nem teljesültek. Megtanulhattuk: a jogot nem elég kivívni, hanem harcolnunk kell ezekért, és élni kell ezekkel. Közel száz éve tudjuk: a szülőföldünkön való megmaradásunkért meg kell küzdenünk. Szükségünk van még polgári öntudatra, kritikai szemléletre. Az erdélyi magyar közösség hosszú életének titka, hogy soha nem adta fel anyanyelvét, kultúráját, vallását – mondta az est utolsó szónoka, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Az ünnepi eseményen közreműködött Horváth Zoltán orgonaművész, a Mátka énekegyüttes, a Borica néptáncegyüttes, a Fonte de Gioia barokkzene együttes (Amalia Goje – csembaló, Dénes Anna Júlia, Dénes Csongor – hegedű, Gebe-Fügi Renáta – ének, Csata István – viola da gamba).
A reformáció jubileumi évének zárórendezvénye pénteken délután kezdődött a Borica néptáncegyüttes és a Mátka énekegyüttes főtéri fellépésével. Ugyanaznap a Járosi Andor Kulturális Műhely kerekasztal-beszélgetésén A reformáció 500 éves jubileumának aktualitásai és jövője Európában címmel tartottak kerekasztal-megbeszélést. Szombaton 12 almafát ültettek el az Evangélikus Püspökség udvarán, és Reformáció és szabadság címmel német nyelvű pódiumbeszélgetés zajlott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Német Tanulmányok Intézetében. December 10-én, vasárnap ünnepi istentisztelet volt a lutheránus templomban. A programsorozatot adventi vásár és sokadalom zárta az Evangélikus Püspökség udvarán. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)