Székelyföld – ahogyan egy román újságíró látja
A románok és székelyek közötti viszonyról, toleranciáról és annak a hiányáról, autonómiáról, vegyes családokról, szélsőséges megnyilvánulásokról készült ötven perces dokumentumfilmet sugároz csütörtökön este 22 órától a TVR1-es csatornája. A film készítőjével, Gabriel Geamănuval beszélgettünk.
Milyen kérdésekben merül mélyebbre a film?
Újságíróként azt tapasztaltam ottlétemkor, hogy rendkívül jó az együttélés a románok és a székelyek között. A közös problémája mindkét közösségnek Székelyföldön a szegénység, nem a nemzeti hovatartozás. De van akit az foglalkoztat például, hogy konfliktus lehet abból, ha a Székelyföldet szétválasztják. Egy másik a nyelvi kérdés, amivel részletesen foglalkozik a film: miért nem tanulnak meg a románok magyarul, miért nem tanulnak meg a magyarok románul, miért akarják idegen nyelvként elsajátítani a románt – ezek is kérdések, amikre választ keresek. Ott van például a balánbányai polgármester, egy román ember, aki elmondta: számára fontos volt megtanulni magyarul, hisz a többség nyelvén kell értekezni, márpedig a többség magyar és magyarul beszél. Szépen fogalmazott: „kötelez a munkám is és a szellemiség is, hisz nem ismerhetem meg a közösség problémáit, ha nem beszélem a nyelvüket”. Nagyon érdekes, hogy a székelyek is és a románok is a saját vezetőiket szidják és ítélik, egyik sem mutat ujjal a másik közösség vezetőire, hanem csak a sajátjaira.
Mit tapasztalt a Székelyföldön?
Jól ismerem a székelyek szellemiségét, barátaim is vannak Hargita megyében és Háromszéken is. Forgatáskor a székelyek nagyon szívélyesen fogadtak. Régebben, úgy tűnik, egy zártabb régió volt, nehezen kommunikáltak az emberek, de most ez egyáltalán nem így van. Akarnak kommunikálni, meg akarják ismertetni magukat a világgal, ragaszkodnak az identitásukhoz, egyesek autonómiát, mások föderális államot akarnak, sok féle emberek. Hangsúlyozom: székelyek és a románok, a románok és a magyarok közötti kapcsolat nagyon jó, csak a politikum hozza gyulladásba a közöttünk lévő kapcsolatokat, mindkét részről. A Székelyföld témát mindig előkapja Bukarest, valahányszor az RMDSZ és a kormánypárt között nézeteltérések vannak vagy akár csak lehetnének. Választások előtt szokták az autonómiakérdést megszellőztetni, de nem csak olyankor.
Ön szerint ki és miért vetette fel újra a „magyar kártyát”, mint konfliktustémát Romániában?
Van egy média nagyhatalom az országban, amelynek az érdeke, hogy ezt a vélt, nemzetiségi alapú ellenségeskedést szítsa. Bukarestnek ez a kedvenc témája, amit előkap, ahányszor a romániai közösséget akarja valamilyen irányban befolyásolni. Ebben a mesterkedésben pedig nagy szerepe van a politikusoknak. A konfliktust mesterségesen szítják, és mesterségesen is próbálták életben tartani amíg csak lehet. Példa erre a trikolóros hajpánt ügye, ennek a túllihegéséért is az említett médianagyhatalom a felelős, és sajnos ott mindkét fél tévedett, ahogyan lereagálták: a magyarok és a románok is.
De mi az oka ennek a konfliktusszításnak?
Amióta az RMDSZ elesett a kormányzástól, megpróbálja megszorongatni Bukarestet, holott 20 évig pompásan együtt tudott működni a politikai hatalommal. Továbbá ott van a pénz problémája is. Az, hogy melyik megyébe mennyi pénzt osztanak le a központi költségvetésből, és ezt hogyan lobbizzák meg a megyei vezetők. Amíg ott vagy a kondér mellett, látod, hogy mi történik, de amikor nem vagy már ott, történhet bármi, ez pedig politikailag nagy kihívás minden oldalról.
Eléri a célját a dokumentumfilm?
Mindenféleképp. Ez az első alkalom, hogy egy ötvenperces dokumentumfilmben fel meri vállalni valaki ezt a témát, erre még nem volt példa. Valószínűleg többször is fogják sugározni, hisz ez egy olyan film, amit minél több embernek kell látnia, így ér majd célba. Azt még nem tudom, hogy milyen más médiacsatornát érdekelhet a dokumentumfilm, egyelőre nem foglalkoztam ezzel.
Mit gondol, önt is támadások érik majd a nézeteiért, mint újságírótársát, Lucian Mândruţát?
Elképzelhető. Ám a jóérzésű emberek részéről egyáltalán nem számítok ilyesmire sem a magyarok, sem a románok körében. Ott is mondták nekem, meg Bukarestben is, hogy előbb-utóbb magyabarátsággal fognak engem vádolni, de ugyanolyan mértékben megmutatom a helyzet mindkét oldalát, egyensúlyra törekedve a filmben. Csakis úgy lehet békéltetni a mesterségesen keltett konfliktusokat, ha beszélünk róluk, ha mindkét felet megszólaltatjuk, és minél több hasonló példát népszerűsítünk a lakosság körében. Persze, keserű szájíz mindig marad, hisz minden népnek és minden régiónak megvannak a maga félelmei és a maga radikális tagjai is, és nem lehet összehasonlítani, már csak a földrajzi adottságok miatt sem, az ország különböző régióit. A székely attól fél, hogy elveszik a területét, de az oltyán vagy a tulceai is fél attól, hogy elveszik a területét, és ez természetes dolog, nem azért létezik, mert valaki székely, hanem azért, mert meg akarnak vonni tőle valamit.
Kért kenyeret románul?
Persze, és ki is szolgáltak. Kolosszális hülyeség az, hogy nem állnak szóba veled, ha nem magyarul beszélsz. Ezek rosszmájú legendák, amelyeknek nem szabad fontosságot tulajdonítani, mert nem szabad éltetni a konfliktust.
Maszol.ro

A mi székelyeink és a laptop
Idén A mi székelyeink (Secuii noștri) című román dokumentumfilmet is díjazta a Romániai Profi Televíziósok Szövetsége. A gálát a héten felvételről közvetítette a TVR1 közszolgálati csatorna. Idén A mi székelyeink (Secuii noștri) című román dokumentumfilmet is díjazta a Romániai Profi Televíziósok Szövetsége. A gálát a héten felvételről közvetítette a TVR1 közszolgálati csatorna.
A filmben Kolumbán Gábor egyetemi tanárnak, énlaki bivalyos gazdának szánnak a legnagyobb teret, akinek szavait némelykor kontextusukból kiragadva, a drámai hatás fokozása érdekében manipulatív céllal vágják össze. Kolumbán a 2013-as márciusi autonómiatüntetésre utalva kijelenti: ha a régiósítás során elszakítanák a székely megyéket egymástól, akkor ezt a székelyek nem hagynák annyiban, olyan fokú tiltakozásba kezdenének, amihez képest gyerekjátéknak minősülne a márciusban történt marosvásárhelyi megmozdulás – ekkor az 1990-es fekete márciusi román-magyar véres összecsapást láthatjuk, a legdurvább jelenetekkel –, így a riportalany szavai lázító fenyegetésként hatnak. Nyilvánvalóan a rendező a román nemzeti érzéseknek, elvárásoknak is meg akart felelni, de azért látható egy-két gesztus a székelyek felé is. Elhangzik, hogy Székelyföldön szervezett, iparosításnak álcázott román betelepítés történt a Ceaușescu-érában, hogy az 1990-es marosvásárhelyi események eszkalálódása a Securitate érdeke volt mindazért, hogy tagjait egy új struktúrába átmenthesse.
A film képi és dramaturgiai szempontból megkapó. A rendező elmondta: ez az első alkalom, hogy egy ötvenperces dokumentumfilmben fel meri vállalni román újságíró ezt a témát. Gabriel Geamănu szerint semmivel nem vagyunk rosszabbak másoknál, talán zárkózottabbak egy kicsit, de meg akarjuk ismertetni magunkat a világgal, és valljuk: székellyé lenni nem lehet, székelynek születni kell.
Farkas Antal
Székelyhon.ro