Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gazdag Ildikó
7 tétel
2002. április 18.
Háromszéki iskolaigazgatók állásfoglalásban tiltakoztak amiatt, hogy az állami alárendeltségű intézmények magyar ajkú vezetőit menesztik, újabb példa erre a megyei főtanfelügyelő leváltása körüli elvtelen politikai közjáték az SZDP és az RMDSZ közti egyezmény ,,ernyője" alatt. Kovászna megye középiskoláinak igazgatói és a pedagógustársadalom túlnyomó többsége nagyon jónak minősítette a tanfelügyelőség elmúlt négyévi munkáját, tehát nem állhat szakmai érv Keresztély Irma főtanfelügyelő leváltása mellett. A cél a magyar nyelvű oktatás akadályoztatása. Az állásfoglalásban kiálltak Keresztély Irma főtanfelügyelő mandátumának megújítása mellett. Pál Ferenc igazgató, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Bokor Tibor igazgató, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Dimény János igazgató, Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont, Biró Béla igazgató, Székely Mikó Kollégium, Kiss Imre igazgató, Kós Károly Iskolaközpont, Gazdag Ildikó igazgató, Kereskedelmi és Közigazgatási Iskolaközpont, Kerezsi János igazgató, Művészeti Líceum, Gábor Rezső igazgató, Gábor Áron Oktatási Központ, Bajcsi Ildikó igazgató, Bod Péter Tanítóképző, Dezső Vencel igazgató, Apor Péter Mezőgazdasági Iskolaközpont, Delne Ferenc igazgató, Mezőgazdasági Iskolacsoport, Becsek Ede igazgató, Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport, Ravasz Erzsébet igazgató, Puskás Tivadar Iskolaközpont. /Háromszéki iskolaigazgatók állásfoglalása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./
2009. november 6.
Harmincöt éves a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola. A néhány esztendeje Berde Áron (1819–1892) nevét viselő intézményben alakulásától mostanáig közel ötezren végeztek, jelenleg 666-an látogatják. Az iskolában a kezdeti kereskedelmi szakmák mellett a vendéglátóipar, szállodaipar, szépségápolás, turizmus, közigazgatás számára is indítottak középfokú képzést, amit mára megtoldottak akkreditált felnőttoktatással is. Gazdag Ildikó iskolaigazgató szerint a harmincöt év nem történelmi jelentőségű egy iskola életében, de önbecsülése szempontjából igenis mérföldkő. November 6-án zászlót avatnak, ezzel is jelzik, hogy a Berde Áron-iskolának immár sajátos arculata van. /Szolgáltatási szakembereket képeznek (Harmincöt éves a Berde Áron-iskola). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./
2014. május 12.
Szakoktatási konzorcium jött létre Sepsiszentgyörgyön
Iskolai konzorcium létrehozásával erősítik a sepsiszentgyörgyi szakoktatást, illetve színes kiadvánnyal vonzzák szakiskolába a háromszéki diákokat. Az a cél, hogy a szakiskolákba tudatos választás révén kerüljenek be a diákok, ne pedig kényszerből, mert kimaradtak az elméleti iskolákból, mutattak rá hétfői sajtótájékoztatón a „Szent György Szakképzési Konzorcium” kezdeményezői.
Beszámoltak arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum, a Kós Károly Szakképző Líceum és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum összefogása révén valósult meg a konzorcium, amely azonban nem jelent iskola összevonást, hiszen minden tanintézmény megtartotta jogi önállóságát, viszont összefogva szélesítik oktatási kínálatukat, használják egymás oktatási infrastruktúráját, közös programokat kezdeményeznek és pályáznak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: a 90-es években lezajlott magánosítások szétverték az ipari kultúrát, ezt kell újjáépíteni, és a háromszéki cégek jelezték, hogy nem kapnak elég szakképzett munkaerőt. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette: a sepsiszentgyörgyi szakiskolai hálózatban jelenleg 1500 diák tanul, de a jól felszerelt iskolákba ennek dupláját is be tudnák fogadni. A hamarosan kezdődő beiskolázási iratkozás népszerűsítése érdekében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 750 magyar és 250 román nyelvű kiadványt nyomtatott, amelyben megtalálható a három szakiskola kínálata, illetve fényképeken mutatják be a tanintézményeket, és néhány közéleti személyiség is népszerűsíti az iskolákat. Sztakics Éva szerint a kiadványt nem csak a háromszéki megyeszékhelyen, hanem a környező településeken is eljuttatják a nyolcadik osztályosoknak.
A sepsiszentgyörgyi szakoktatási konzorcium a következő tanévben tíz osztályt indít három éves szakiskolában, és 4 osztályt szaklíceumban, összesen 392 diák számára. A Kós Károly iskola igazgatója Kiss Imre szerint a három iskola kínálata a helyi vállalkozók igényeire alapoz, és a cégekkel, intézményekkel kötött szerződések révén minden szakon biztosítani tudják a szakmai gyakorlatot, ami arra is lehetőséget biztosít, hogy az iskola elvégzése után a diák azonnal munkahelyhez jusson. Május 22-én kezdődik a beiratkozási időszak és közigazgatás, turizmus, építészet, faipar, textil és bőripar, elektronika, fémmegmunkálás szakokra várják a tanulók jelentkezését.
A Berde Áron iskola igazgatója, Gazdag Ildikó rámutatott: a nyolcadik osztályt végző diákoknak idén újra lehetőségük lesz szakiskolában folytatni tanulmányaikat, köszönhetően annak, hogy az elmúlt évek rossz érettségi eredményeit látva a kormány belátta, hogy nem lehet mindenkit érettségi fele terelni. Az igazgatónő szerint motiváló lehet az is, hogy a szakiskolai diákok alanyi jogon kapnak havi 200 lejes állami ösztöndíjat, amit az iskola kiegészít érdemösztöndíjakkal, illetve a gyakorlatot biztosító cégek is adhatnak további támogatásokat.
A Puskás Tivadar iskola igazgatója, Demeter Dávid szerint a szakoktatási konzorciumban részt vevő iskolák kínálatában nincs átfödés, a szakmákat leosztották egymás között. Hozzátette: a szakiskolás diákok számára az első két évben a jól felszerelt iskolai műhelyekben biztosítják a gyakorlati órákat, majd utolsó évben helyezik ki őket cégekhez kiscsoportos gyakorlatra.
Kovács Zsolt. maszol.ro/közlemény

2015. május 26.
Igaz értékek mentén (Ballagás pünkösdkor)
Közel ezerhétszáz elméleti és szakközépiskolai végzős, valamint a kétéves szakiskola 230 ballagója búcsúzik idén az alma matertől Háromszéken. Sepsiszentgyörgyön három, Kézdivásárhelyen egy iskolában pünkösd szombatján tartották a ballagást.
„Eljövendő életeteket igaz értékek mentén építsétek, amelyek mérföldkőként, eligazodási pontként az egyéni érvényesülésben is segítséget nyújtanak, ugyanakkor a köz javát is szolgálják” – mondta útravalóul a végzős diákoknak Gazdag Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola igazgatója.
Négy szaklíceumi osztályban nyolcvanheten végeztek idén, mind a négy magyar tannyelvű. Az adminisztráció-, gazdaság-, fodrász- és rendezvényszervezői szakos végzősök többsége székely ruhában, egy osztály polgáriban ballagott. Az iskolaudvar négyszögében iskolavezetőjük arra is felhívta a figyelmüket: aszerint éljenek, hogy nyomot hagyjanak maguk után, mert csak az marad meg, amit másnak adnak.
A Mihai Viteazul Főgimnáziumban is szombaton ballagtak, és búcsúztak a csökkentett látogatású oktatásban végző diákok a Kós Károly Szakközépiskolában. Utóbbi ünnepség több okból is rendkívülinek számít. Olyan húsz-, harmincvalahány éves fiatalok ballagtak, akik egykor valamilyen okból abbahagyták tanulmányaikat, később ellenben szükségét érezték, vagy az élet kényszerítette őket arra, hogy visszatérjenek az iskolapadba. Egyesek elmondták: csak akkor tarthatják meg munkahelyüket, ha megszerzik az érettségi oklevelet, mások anyaként, apaként érzik azt, hogy jó példával kell elöl járniuk gyermekeik előtt, akik szombaton délelőtt ott szaladgáltak az iskolaudvaron, míg szüleik ballagtak.
A magyar osztályban tizenöten, a román tagozaton húszan búcsúztak, akiknek Farkas Gizella iskolaigazgató, a román végzősök osztályfőnöke azt mondta: ne féljenek a vetélkedéstől, az önérvényesítéstől, de tartsák szem előtt, hogy csak az teljesedhet ki, aki valahová tartozik. Kiss Imre főtanfelügyelő – aki korábban a Kós Károly Szakközépiskola igazgatójaként közelről követte ezt az évfolyamot, hogy a tanítási hetek délutánjain, munka után fáradtan, de erős elhatározással hogyan jártak az órákra – elmondta, nagyra értékeli azt az erőfeszítést, amit tettek, és arra biztatta őket, továbbra se adják fel, tegyék le az érettségi vizsgákat. Korábbi évek tapasztalata szerint ezt sokan meg is teszik. Erre készül Kelemen Attila is, a magyar tagozat osztályelsője, aki egy helyi cégnél dolgozik, de ahhoz, hogy megtartsa munkahelyét, esetleg haladjon is, szüksége van a diplomára. Lapunknak elmondta: tizedik osztály után nem volt lehetősége, hogy folytassa tanulmányait, tíz év kihagyás után csatlakozott a csökkentett látogatású tizenegyedik osztályhoz, ahol három évig tanult a munka mellett.
Néhány nap szünet után, pénteken és szombaton folytatódik a ballagások sorozata, holnaptól pedig iratkoznak az érettségizők, akiknek az ünnep után teljes gőzzel kell készülniük a vizsgákra.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 30.
„Fel búcsúcsókra, cimborák!”
Elballagott a háromszéki végzősök egy része
Idén 2070 nyolcadikost és közel 1500 tizenkettedikes diákot csengetnek ki a megyében, közülük hétvégén több mint hatszázan ballagtak el. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum pénteken 104 végzősét búcsúztatta, a Gábor Áron Szakképző Líceumban szombaton 107, ugyancsak aznap Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban 109, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban 50, a Berde Áron Gazdasági Szakközépiskolában 80, a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban 89 diákot búcsúztatott az iskolacsengő.
Eltrombitált Gaudeamus
Utolsót szólt nemcsak a csengő, de a trombita is a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceumban. A klasszikus Gaudeamus igiturt ugyanis Szép Szilamér, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja trombitálta el azalatt, míg a négy osztály 80 tanulója az iskolazászló alatt kivonult az osztálytermekből az udvarra. A székely ruhában ballagó diákok egyperces néma csenddel emlékeztek néhai társukra, Györgybíró Gyula Árpádra. Gazdag Ildikó igazgató köszöntőjében a magyarból megbukó Örkény István, a matematikából „gyengélkedő” Albert Einstein és a templom ablakát befocizó II. János Pál pápa példáján át bizonygatta: nem feltétlenül az iskolában dől el, hogy kiből mi lesz utólag.
– Nem akarom én ezzel azt mondani, hogy az elmúlt tizenkét esztendő nem volt meghatározó az életetekben: az volt, hiszen az itt megszerzett tudás jó útravaló arra, hogy elkerüljétek az élet vakvágányait, de hogy ezekből az alapokból mit építetek fel, az legnagyobb részt rajtatok múlik – mondta az igazgatóasszony.
Az ünnepségen díjazták a kiemelkedő tanulókat, köztük Tála Árpád évfolyamelsőt.
„Tégy jól, akikkel tehetsz”
A Székely Mikó Kollégiumban négy osztály vett búcsút a tanároktól, az iskolatársaktól. A ballagókat és a jelen lévő pedagógusokat, szülőket, meghívottakat Kotró-Kosztándi László tanár köszöntötte. Útravalóként gróf Mikó Imre évszázadokon átívelő gondolatát osztotta meg a diákokkal: „Tégy jól, akikkel tehetsz, ez emberi kötelesség”.
Kondor Ágota igazgató a bizalomról, a felelősségről, az élet szépségeiről, az álmokról, célokról beszélt. Ünnepi beszédében kiemelte: „Azzal a reménnyel és hittel engedünk útra, hogy sikerült benneteket felvérteznünk mindazzal, ami ott kint, az iskola falain kívül véd benneteket, ami képessé tesz arra, hogy boldogok legyetek, hogy hasznosak legyetek magatoknak és másoknak, hogy jó szakemberek, családanyák és -apák, jó emberek legyetek”.
Sánta Yvette ballagó diák a felelősségvállalásról, a helyállásról, a próbatételekről szólt. Pénzes Ábel előkészítő osztályos versben búcsúzott azoktól, akik szeptemberben kézen fogva vezették be őt és társait az iskolába. Fejér Ágnes tizenegyedikes diák szerint a mai nappal lezárult egy szakasz a búcsúzó diákok életében, de „ez nem a könyv vége, hanem csak egy fejezet záró mondata”.
Az igazgató mesét mondott
A Plugor Sándor Művészeti Líceumban három osztály 50 diákja számára szólalt meg az iskolás évek végét jelző csengőszó. Lőfi Gellért igazgató mesét mondott a ballagóknak egy kisgyerekről, akit az édesapja kivitt az erdő szélére, s búcsúzáskor azt mondta neki: okosodj és tanulj, észben, tudatban gyarapodj, s mire megtalálod az erdő túlsó végéhez vezető utat, arra ember lesz belőled. A kicsi félve lépett be a rengetegbe, de találkozott egy töpörödött anyókával, aki segítette az úton, s elváláskor egy tarisznyát adott neki. „Ha gyengül a hited, vess egy pillantást a kőtáblára, és megtalálod azt a törvényt, amelyet követve a helyes úton járhatsz. Ha kevésnek érzed a tudásod, csak pillants rá a papírra, s azonnal kiolvashatod a szükséges ismeretet. Ha találkozol egy elesett, éhező embertársaddal, ott lesz a kenyér, adj neki belőle. Minél többet adsz, annál jobban fog szaporodni” – zárta meséjét az igazgató.
Antal Árpád polgármester üzenetét Nagy Zoltán és Magyarósi Imola tolmácsolta magyar és román nyelven, majd a helyi önkormányzati testület nevében 200 lejes pénzjutalmat és oklevelet adtak át Sibianu Andrea évfolyamelsőnek, akit a Kiwanis Klub és az RMPSZ is díjazott. Példamutatásukért, közösségi munkájukért (a diákok szavazatai alapján) Mentor-díjban részesült Gheorghiță Claudiu, Kovács Emese és Székely Kitti Fruzsina.
„Emeljétek fel szívünket”
Pénteken a Nagy Mózes Elméleti Líceum négy végzős osztályának száznégy, székely ruhába öltözött diákja vett búcsút az alma matertől. A jelenlévőket Beder Imre református lelkipásztor köszöntötte, majd Bejan András igazgató értékelte a végzős osztályok tevékenységét, a diákok derültsége közepette. „Emlékekkel bőven tele a tarisznya, és most már nemcsak az iskola padlására lehet felfedező útra indulni, hanem egy ennél is izgalmasabb világba”, fogalmazott.
Bokor Tibor polgármester, az intézmény egykori tanára és igazgatója huszonötödször búcsúztatott el ballagókat az iskola udvaráról, majd Farkas Csaba szaktanfelügyelő tolmácsolta a megyei tanfelügyelőség üzenetét. A tizenegyedikesek verses-dalos összeállítással és ifj. Budai István szónoklatával búcsúztatták a végzősöket, majd a zászlóátadást a ballagó diákok Emeljétek fel szívünket mottójú műsora és Papp Andrea búcsúbeszéde követte.
A Nagy Mózes-díjat idén Csomós Attila, Bíró Anita, Dénes Botond, Fórika Zalán és Váncsa Róbert végzősök, Rozsnyai Árpád nyugalmazott kémiatanár és Dénes Imola szülő kapta meg. Az évfolyamelsőnek járó díjat Elekes Emese, az RMPSZ-díjat Sebestyén Rita, míg a Rotary Klub díját Dán Kinga és Ábrahám Zita vehette át.
„Legyetek büszkék, hogy itt végeztetek”
Szombaton a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ három nappali és két posztlíceumi osztályának 107 diákját csengették ki. A végzősök az utolsó osztályfőnöki óra után a Gaudeamust énekelve vonultak a tanintézmény udvarára. Az egybegyűlteket Gábor Rezső igazgató köszöntötte. „Azt kívánom, hogy amit elterveztetek, megvalósuljon, és az út, amely odáig vezet, legyen izgalmakkal teli” – engedte útjukra növendékeit.
Bokor Tibor polgármester arra biztatta a ballagókat, merjenek nagyot álmodni, míg Fejér László Ödön képviselő a „legyetek büszkék, hogy itt végeztetek, és vigyétek tovább az intézmény hírnevét” szavakkal búcsúzott tőlük. A „kicsik” és a végzősök verses-zenés műsorát követően a ballagók nevében Ráduly Richárd mondott búcsúbeszédet, majd a zászlóátadás után a búcsúzó évfolyamok emlékszalagot kötöttek az évfolyambotra.
Az évfolyamelsőnek járó díjat, a polgármesteri hivatal különdíját, valamint a Rotary Klub díját Lukács Róbert vehette át. Az RMPSZ-díjat Kalányos Ibolya, míg az EVITA-díjat Baricz Tímea érdemelte ki.
Elballagott az igazgató is
Szombaton a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum udvarán felsorakozott 89 ballagóhoz előbb Dimény János iskolaigazgató, majd Lázár-Kiss Barna polgármester szólt, mindketten azt kívánva a végzős diákoknak, találják meg számításaikat az életben, és legyenek elég bölcsek ahhoz, hogy a sok kínálkozó életút közül a számukra legmegfelelőbbet tudják kiválasztani. Kiss Imre főtanfelügyelő is köszöntötte a ballagókat, továbbá Dimény János iskolaigazgató, akinek – megköszönve munkásságát – batyut adott át. A baróti középiskolát 25 éven át vezető Ezüst Gyopár-díjas pedagógus ugyanis ősszel nyugdíjba vonul.
Botos Erikának, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza igazgatójának és a XI-es Balázsi Andreának a köszöntőbeszédei után a kicsengetettek búcsúműsora, majd a díjátadások következtek. Idén a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány nagydíját Bíró Réka kapta, Érdemes diák-díjat vehetett át Ágoston Péter, Bíró Réka, Buda Klaudia, Szőcs-Trinfa Klementina Fruzsina és Tatár Ágnes Tekla. A Nebuló-díjon Székely Laura Melinda és Tókos Edina osztozott.
Június 3-án, pénteken 11 órakor a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában 148 diák, a Református Kollégiumban 52, a Bod Péter Tanítóképzőben 63 diák ballag. Június 4-én, szombaton 9 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium négy végzős osztályának 116 tanulóját csengetik ki. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban június 11-én, szombaton búcsúznak a 114 végzőstől.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. január 13.
Üres az igazgatói szék néhány iskolában
Beiktatása napján lemondott a hétfőtől ideiglenesen kinevezett igazgató a sepsiszentgyörgyiBerde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában, ezért szerdán újabb jelöltre tett javaslatot az iskola nevelőtanácsa, amit ma iktatnak a megyei tanfelügyelőségen. Ha az újabb kinevezés zöld utat nyer, akár hétfőtől lehet igazgatója a megyeközpont Ág utcai szakközépiskolájának.Gazdag Ildikó tizenhat évig vezette a Berde Áron-iskolát, nem jelentkezett az októberi versenyvizsgára, ezért a Mircea Dumitru korábbi oktatási miniszter idejéből származó módszertan szerint nem volt jogosult a tisztség további betöltésére. A versenyvizsgán egyedül Szőcs Emese, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola igazgatója pályázta meg a szóban forgó szakközépiskola igazgatói székét, ugyanakkor a Colan-iskola vezetéséért is vizsgázott, mindkét esetben sikeresen, de végül korábbi tanodáját választotta, így a Berde Áron-iskola igazgató nélkül maradt. A tantestületnek december 21-ig kellett javaslatot tennie a vezetői állás betöltésére, felkérésre Gyönös Erika közgazdász-tanár vállalta a feladatot, de amint kiderült, hogy Pavel Năstase új tárcavezető pénteken módosította a korábbi módszertant, amely szerint azok a korábbi igazgatók és aligazgatók is kinevezhetőek a betöltetlen helyekre, akik nem versenyvizsgáztak, illetve megbuktak a megmérettetésen, azonnal visszalépett, már hétfőn iktatta lemondását a megyei tanfelügyelőségen.
Az iskola nevelőtestülete a tanári kar javaslata alapján Gazdag Ildikó korábbi igazgatóra szavazott, az érintett elvállalta a jelölést, ha a tanfelügyelőség rábólint, az augusztusra meghirdetett versenyvizsgáig ő lesz az iskolavezető. Helyettesre itt nincs lehetőség, jogszabály szerint ehhez legkevesebb huszonnégy osztálynak kellene működnie, jelenleg tizennyolc osztálya van az iskolának. Gazdag Ildikó lapunknak elmondta, egyelőre nincs, aki aláírja az iskola hivatalos dokumentumait, de a napokban nincs határidős iratcsomó, amint megkapja az ideiglenes kinevezést, átveszi a feladatokat.
Hasonló a helyzet a kézdivásárhelyiBod Péter Tanítóképzőben, ahol senki nem jelentkezett a versenyvizsgára, a módszertani megszorítások miatt végül Len Rita vállalta az igazgatói teendőket, de amint hétfőn megtudta, hogy a korábbi igazgató is kinevezhető (aki nem vett részt a megmérettetésen), azonnal visszalépett, ennek nyomán Len Csaba korábbi igazgatót javasolta a tantestület a vezetői tisztségre. Sorsa szintén hétfőn dől el a megyei tanfelügyelőségen. A sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban némileg más a helyzet, Csurulya Edit korábbi igazgató nem versenyvizsgázott, az ideiglenesen kinevezett Berekméri Annamária ellenben kitart döntése mellett, és tanév végéig betölti az igazgatói tisztséget, azt még nem tudni, hogy az augusztusi versenyvizsgára jelentkezik-e.
A háromszéki középiskolák többségében maradtak a régi vezetők, akik versenyvizsgával vagy anélkül irányítják tovább az intézmény tevékenységét, ahol váltás történt, ott az órarenden is igazítani kellett, mert a helycsere több pedagógust érintett.

2017. december 12.
Meleg étel, segélycsomag, szabad fogas a rászorulóknak
Márciusig négyszáz adag meleg vacsorát biztosít az unitárius egyház segélyszervezete a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló lakóinak, az önkéntesek pedig már a múlt héten megkezdték a tartós élelmiszerek gyűjtését rászoruló családok számára. Amint beállnak a nagy hidegek, a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókja szabad fogast állít a megyeközponti unitárius templom elé, ahová bárki kiakaszthat téli ruhaneműt, illetve, ha szüksége van rá, elvihet onnan ruhadarabokat.
A Máltai Szeretetszolgálat által működtetett hajléktalanszállóban örömmel fogadták az eddig két alkalommal kiszállított meleg vacsorát, márciusig minden szerdán ez történik. Az önkéntesek alkalmanként harminc-harmincöt adagot visznek az éjjeli menedékhelyre, ha akadnának még támogatók, hetente akár többször is biztosíthatnák a meleg vacsorát – tudtuk meg Bartha Alpár kökösi unitárius lelkésztől, a vacsoraprogram egyik kezdeményezőjétől. A Gondviselés baróti önkéntesei múlt héten tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket és édességet gyűjtöttek a helyi üzletekben vásárló lakosságtól, e hét végén Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen folytatják az akciót a Profi és a Bertis üzletekben. Gazdag Ildikó, a szervezet háromszéki vezetője lapunknak elmondta, saját adatbázisuk alapján keresik fel a rászorulókat a karácsonyi csomagokkal, de a lakosságtól is szívesen fogadnak címeket, neveket, hogy minél több nehéz sorsú emberhez eljuthasson a segítség. A téli ruhanemű gyűjtését is megkezdték, a hívektől már érkeztek csomagok, a továbbiakban a lakossági felajánlásokat is fogadják a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség hivatali irodájában, és majd akkor is, amikor a templom elé kihelyezik a szabad fogast. A tavalyi sikeres kabátakció tapasztalata alapján a szervezők bíznak abban, hogy mire az igazi nagy hidegek beköszöntenek, lesz, amit kiakasztani, és a szabadba kihelyezett ruhaneműből csak a valóban rászorulók visznek magukkal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)