Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gazdag Erzsébet
1 tétel
2011. április 17.
Magyar művelődési esték Medgyesen
A szórvány élni akar
Ha nincs is éppen a „végeken” – de Medgyes is szórványsorba jutott. 1990 után felére zsugorodott az itteni magyarság, sokkal többet temetünk, mint amennyit keresztelünk, és a maradék három felekezet között oszlik meg.
Két évtizeden keresztül, a legnehezebb időkben, a 70-es és a 90-es évek között országos hírű népi egyetem működött heti rendszerességgel városunkban lelkes, kitartó, fiatal magyar értelmiségiek (tanárok, orvosok, mérnökök, jogászok) áldozatos munkájával, és jó érzés visszanézni, mert Erdély legjobbjai fordultak meg Medgyesen a tudomány és művészet minden ágát képviselve. Mellettük helyi erőkkel biztosítani tudtuk majdnem felét a rendezvényeknek, és megtapasztalhattuk, mekkora lelki és erkölcsi támasz lehet a művelődés.
A változás új körülményei között lassan kialudt a gyertyaláng. Az elmúlt húsz évben is voltak események, rendezvények, de nem a régi rendszerességgel. Ezen a télen azonban mintha megmozdult volna valami, a régi gyökerek kihajtani készülnek élő és felelős lelkiismeretek munkája nyomán. Egyházaink és az EMKE a „tűz csiholói” – így január hónapban a református parókia vendégeiként részt vehettünk az első rendezvényen: a magyar kultúra napját ünnepeltük. Kölcsey életét, életművét, a Himnusz születését, eddigi sorsát ismerhette meg a népes közönség Csiki Attila magyar szakos tanár előadásában. Népdalok hangzottak el búzásbocsárdi Boros Erzsébet közreműködésével, és ugyanakkor a közöttünk élő Jakab Árpád festőművész tárlatát lehetett megtekinteni, képei között a legújabb monumentális kompozíciót, az Aida című képet. Állófogadás zárta az estét, és az élénk párbeszéd, véleménycsere megmutatta azt, hogy van érdeklődés, van visszhang és befogadás.
Februárban a katolikus plébánia szervezte a következő estét Derzsi Sándor szórványban született (Somogyom, 1919. szeptember 27.) költő emlékére. E tehetséges és tragikus sorsú költő életútját (meghalt Budapesten 1978. január 23-án) és életművét dr. Búzás Árpád nyugalmazott mérnök mutatta be, hangsúlyozva a mélyhitű ember erkölcsi nagyságát és emberségét, aki éppúgy szembeszállt a „barna pestissel”, mint a „vörös rákkal”, ezért járta meg a román és magyar börtönöket, és próbálták elnémítani, megsemmisíteni, a feledés homályába taszítani. Első és egyetlen életében megjelent kötete 1941-ben a Szenvedések mámorában című, a Varázsigék alcímet viseli. Ekkor írta nem kisebb ember, mint Jékely Zoltán: „A költők és apostolok sorából való […] méltó arra, hogy varázsigét mondjon a vergődő emberiségnek” (Magyar Csillag, 1941). Köszönet illeti fiataljainkat – Gazdag Erzsébet, Burján Tünde, János Kinga, János Tímea, Fazakas Attila, Cosa Anita –, akik versmondásukkal tették emlékezetessé az eseményt, valamint Balázs Botondot, aki a műszaki segédletet biztosította Zorán-dalokkal (Apám hitte, Kell ott fenn egy ország, Ki szívét osztja szét), és szép szülőföldi felvételekkel egészítette ki az előadást. Útravaló címen a Hiszek című versét kapta a népes közönség minden tagja, könyvjelző alakban a költő arcképével. Zárszóként id. Patrubány Miklós osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, és versével köszöntötte a hallgatóságot.
Az est második felében vándorkiállítás szép színes és dokumentált képein ismerkedhettünk meg a történelmi Magyarország vármegye-székházaival. Hatvani Sándor vegyészmérnök munkáját a Dicsőszentmártoni Magyar Ház kölcsönözte. Köszönet az együttműködésért és köszönet a plébánia teljes személyzetének, akik lelkesen ellátták a szervezés minden ügyét-baját; különösen a plébánián kívüli fiataloknak, akik megmutatták, hogy akarnak és tudnak.
Telt ház volt, öröm volt, és a záró állófogadás élénk eszmecseréje megmutatta újra, hogy van igény és van befogadás. Felhívásunk, hogy vigyenek magukkal valamit e történelmi falak közül Szent Ferenc örökségéből: a szerénység, hit, derű, kitartás és újrakezdés szelleméből, hisszük, hogy nem marad visszhang nélkül. És reméljük, hogy lesz folytatás, lesz alkalom, hogy újra jelentkezzünk jó hírekkel, biztató előrelépéssel az élni akarás útján.
Dr. Búzás Árpád
Vasárnap(Kolozsvár)
A szórvány élni akar
Ha nincs is éppen a „végeken” – de Medgyes is szórványsorba jutott. 1990 után felére zsugorodott az itteni magyarság, sokkal többet temetünk, mint amennyit keresztelünk, és a maradék három felekezet között oszlik meg.
Két évtizeden keresztül, a legnehezebb időkben, a 70-es és a 90-es évek között országos hírű népi egyetem működött heti rendszerességgel városunkban lelkes, kitartó, fiatal magyar értelmiségiek (tanárok, orvosok, mérnökök, jogászok) áldozatos munkájával, és jó érzés visszanézni, mert Erdély legjobbjai fordultak meg Medgyesen a tudomány és művészet minden ágát képviselve. Mellettük helyi erőkkel biztosítani tudtuk majdnem felét a rendezvényeknek, és megtapasztalhattuk, mekkora lelki és erkölcsi támasz lehet a művelődés.
A változás új körülményei között lassan kialudt a gyertyaláng. Az elmúlt húsz évben is voltak események, rendezvények, de nem a régi rendszerességgel. Ezen a télen azonban mintha megmozdult volna valami, a régi gyökerek kihajtani készülnek élő és felelős lelkiismeretek munkája nyomán. Egyházaink és az EMKE a „tűz csiholói” – így január hónapban a református parókia vendégeiként részt vehettünk az első rendezvényen: a magyar kultúra napját ünnepeltük. Kölcsey életét, életművét, a Himnusz születését, eddigi sorsát ismerhette meg a népes közönség Csiki Attila magyar szakos tanár előadásában. Népdalok hangzottak el búzásbocsárdi Boros Erzsébet közreműködésével, és ugyanakkor a közöttünk élő Jakab Árpád festőművész tárlatát lehetett megtekinteni, képei között a legújabb monumentális kompozíciót, az Aida című képet. Állófogadás zárta az estét, és az élénk párbeszéd, véleménycsere megmutatta azt, hogy van érdeklődés, van visszhang és befogadás.
Februárban a katolikus plébánia szervezte a következő estét Derzsi Sándor szórványban született (Somogyom, 1919. szeptember 27.) költő emlékére. E tehetséges és tragikus sorsú költő életútját (meghalt Budapesten 1978. január 23-án) és életművét dr. Búzás Árpád nyugalmazott mérnök mutatta be, hangsúlyozva a mélyhitű ember erkölcsi nagyságát és emberségét, aki éppúgy szembeszállt a „barna pestissel”, mint a „vörös rákkal”, ezért járta meg a román és magyar börtönöket, és próbálták elnémítani, megsemmisíteni, a feledés homályába taszítani. Első és egyetlen életében megjelent kötete 1941-ben a Szenvedések mámorában című, a Varázsigék alcímet viseli. Ekkor írta nem kisebb ember, mint Jékely Zoltán: „A költők és apostolok sorából való […] méltó arra, hogy varázsigét mondjon a vergődő emberiségnek” (Magyar Csillag, 1941). Köszönet illeti fiataljainkat – Gazdag Erzsébet, Burján Tünde, János Kinga, János Tímea, Fazakas Attila, Cosa Anita –, akik versmondásukkal tették emlékezetessé az eseményt, valamint Balázs Botondot, aki a műszaki segédletet biztosította Zorán-dalokkal (Apám hitte, Kell ott fenn egy ország, Ki szívét osztja szét), és szép szülőföldi felvételekkel egészítette ki az előadást. Útravaló címen a Hiszek című versét kapta a népes közönség minden tagja, könyvjelző alakban a költő arcképével. Zárszóként id. Patrubány Miklós osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, és versével köszöntötte a hallgatóságot.
Az est második felében vándorkiállítás szép színes és dokumentált képein ismerkedhettünk meg a történelmi Magyarország vármegye-székházaival. Hatvani Sándor vegyészmérnök munkáját a Dicsőszentmártoni Magyar Ház kölcsönözte. Köszönet az együttműködésért és köszönet a plébánia teljes személyzetének, akik lelkesen ellátták a szervezés minden ügyét-baját; különösen a plébánián kívüli fiataloknak, akik megmutatták, hogy akarnak és tudnak.
Telt ház volt, öröm volt, és a záró állófogadás élénk eszmecseréje megmutatta újra, hogy van igény és van befogadás. Felhívásunk, hogy vigyenek magukkal valamit e történelmi falak közül Szent Ferenc örökségéből: a szerénység, hit, derű, kitartás és újrakezdés szelleméből, hisszük, hogy nem marad visszhang nélkül. És reméljük, hogy lesz folytatás, lesz alkalom, hogy újra jelentkezzünk jó hírekkel, biztató előrelépéssel az élni akarás útján.
Dr. Búzás Árpád
Vasárnap(Kolozsvár)