Kinek a szégyene?
Tulajdonképpen a normalitás jelének lehetne tekinteni, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciójában nem maradt következmények nélkül a Ştefan Guşă-szobor felállításáról hozott, beismerten elhibázott határozat. Megkésett ugyan, de üdvözlendő a frakcióvezető lemondása, a frakció tagjainak most nyilvánosságra hozott bűnbánó nyilatkozata.
A bejáratott demokráciákban az egyszerű választási számítások is arra intik a politikusokat, hogy vonják le a következtetéseket, ha rossz döntést hoztak. Csak így őrizhetik meg ugyanis pártjukat a választók jóindulatában, bizalmában.
A Guşă-szobor ügyében azonban a marosvásárhelyi román politikusoknak, román értelmiségieknek is lenne tennivalójuk. Mert hát nemcsak a magyarok szégyene, hogy a városi tanács megszavazta a temesvári forradalmárokba lövető kommunista tábornok szobrának felállítását. Ştefan Guşă sortüzeinek elsősorban román áldozatai voltak, az ő emlékük kellene hogy észhez térítse a politikusokat.
A román pártok képviselőinek ugyanúgy keresniük kellene az elhibázott döntés hatálytalanításának az útját. Nem a magyarokért, hanem önmagukért, a saját választóikért, a normalitásért. Nem maradhatnak csak azért a rossz oldalon, hogy véletlenül se értsenek egyet a magyarokkal.
Belátásukat jelenleg az nehezíti, hogy a Guşă-szobor felállítása már kezdettől bekerült a magyar–román tranzakciós kosárba: megengedjük Sütő András szobrának a felállítását, ha ti is megengeditek a tábornok emlékének a megörökítését. Azt kellene észrevenniük, hogy a Guşă-szoborral tulajdonképpen a kétes eredetű Drăgan-tőke keresi a megdicsőülés útját.
A jóérzésű románokat is megbotránkoztatta annak idején, hogy Josif Constantin Drăgan milliárdos már életében magáról neveztette el szülővárosa, Lugos főterét és egy lakótelepét; hogy a milliárdost alapítóként festették fel a város 18. században épült templomának a belső falára, hogy a nevét viselő egyetem hallját már életében az ő alakját megörökítő óriásmozaik díszítette, és az épület előtti Drăgan-szobor leleplezésével is alig sikerült megvárni a milliárdos 2008-as halálát. Nos Marosvásárhelyen az özvegyen maradt Drăganné, Ştefan Guşă leánya próbálja folytatni a család pénzen vett megdicsőítésének a hagyományát.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Budapesten tárgyal Emil Boc kormánydelegációja
Emil Boc miniszterelnök Teodor Baconschi külügyminiszterrel, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi miniszterrel és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel utazott Budapestre, hogy részt vegyen a visegrádi országok kibővített csúcstalálkozóján, melynek az energiabiztonság kérdését választották témájául. A politikusok ma a Magyar Tudományos Akadémián tartandó Duna-konferencián vesznek részt, de kétoldalú megbeszéléseket is folytatnak a magyar, illetve a konferencián részt vevő más országok delegációival.
Közös célok. Emil Boc miniszterelnök Sólyom László államfővel is tárgyalt
A román kormányküldöttség tegnap a Sólyom László köztársasági elnöknél tett látogatás után Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével tárgyalt. Borbély László úgy vélte, lendíthet a két ország kapcsolatán az a tény, hogy minden valószínűség szerint hamarosan Magyarországon is jobboldali kormány alakul.
Ez esetben ugyanis mind Budapesten, mind Bukarestben egyazon politikai család tagjai lesznek hatalmon. Borbély elmondta, szó esett arról is, hogy csak a magyarországi választások után hivatalba lépő új magyar kormánnyal tartják majd meg a közös román–magyar kormányülést. Úgy vélte, az is befolyásolja majd a két állam kapcsolatát, hogy 2011-ben Magyarország látja majd el az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
„Szomszédos országként Románia is ki szeretné használni a magyar elnökségben rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta Borbély. Kérdésünkre, hogy megmaradt-e az RMDSZ-nek a közvetítő szerepe a román–magyar államközi viszonyban, Borbély László kijelentette: nemcsak hogy megmaradt, de fontosabb is lett ez a szerep. A kormányzati részvétel mellett az is súlyt ad az RMDSZ-nek, hogy politikusai olyan tárcákat vezetnek, amelyekre az államközi kapcsolatokban is fontos szerep hárul.
Nagybányai nyugtató
Borbély László egyébként tegnap Szabó Imre magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel is tárgyalt. A magyar tárcavezető korábban írásban kért tájékoztatást tőle azokról a sajtóértesülésekről, melyek szerint hamarosan újrakezdi működését a tíz évvel ezelőtti tiszai ciánkatasztrófát okozó nagybányai vállalat. Borbély kérdésünkre elmondta, ebben az ügyben sikerült megnyugtatnia kollégáját, hiszen a sajtóértesülés nem felelt meg a valóságnak.
Elmondta, hétfőn mind a környezetvédelmi ügynökség, mind a környezetvédelmi felügyelőség illetékesei a helyszínen jártak, és jelentést tettek a tapasztaltakról. Eszerint az elvégzendő környezetvédelmi beruházások némelyike már 90 százalékban elkészült, de olyan is akad, amelyik csak 20 vagy 40 százalékban valósult meg. „Ezeket a beruházásokat 2010 végéig el kell végezniük. Addig szó sincs arról, hogy bármilyen kérésről tárgyaljunk” – jelentette ki a miniszter.
A mai napon vitatandó Duna-stratégiát a miniszter azért tartotta fontosnak, mert ez összehangolja a Duna menti országok gazdasági, környezetvédelmi, területfejlesztési szempontjait. „A stratégiát június 10. és 12. között Romániában fogjuk véglegesíteni, és a dokumentumot a 2011-es magyar elnökség idején nyilvánítja hivatalossá az Európai Unió – nyilatkozta Borbély. Hozzátette, általa több uniós pénzt lehet majd lehívni a Duna fejlesztésére.
Felrajzolták a gázellátási háromszöget
A budapesti energetikai csúcstalálkozó végén Bajnai Gordon magyar miniszterelnök bejelentette, olyan közös nyilatkozatot írtak alá, amely rögzíti, hogy a biztonságos energiaellátás megteremtése valamennyi aláíró számára kiemelt feladat. A dokumentum tartalmazza az észak-dél-keleti gázellátási háromszög létrehozását is. A háromszög keleti csúcsa az Európai Unió déli energiafolyosójának létrehozása lenne, amelynek zászlóshajója a Nabucco gázvezeték.
Az északi csúcsot a Lengyelországba tervezett, cseppfolyós gáz fogadására és átalakítására alkalmas LNG-terminál, a déli csúcsot pedig a horvátországi Krk szigetén megépítendő másik LNG-terminál alkotná – mondta a magyar kormányfő. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: Közép-Kelet-Európában létrejött egy „kritikus tömeg”, széles és erős együttműködés. A konferencián a lehetséges alternatív energiaforrásokról, útvonalakról folytattak megbeszéléseket a visegrádi négyek, továbbá Bulgária, Horvátország, Románia és Szerbia kormányfői.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

„Az irattár nem szentírás” – protestáns összefogás az egyházi átvilágításban
„Meggyőződésünk, hogy szakmai együttműködésünk nyomán az egyházankénti átvilágítás és közelmúltkutatás eredményesebb lesz mint az elmúlt húsz évben” – áll az egyházközi átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórumot létrehozó protestáns egyházi illetékesek nyilatkozatában. Tőkés László a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását javasolja .
Azért a Szekuritáté archívuma nem a szentírás” – jelentette ki Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) volt elnöke Kolozsváron az egyházközi átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórum megalakulása alkalmával tartott sajtótájékoztatón. Az evangélikus-lutheránus egyházat képviselő szakember a Krónikának arra a kérdésére válaszolt ekképpen, hogy mennyiben tekinthető hiteles forrásnak az egykori politikai rendőrség irattára. Csendes elmondta, az egyházi átvilágítás során csak kiindulópontnak tekintik az ott fellelhető dokumentumokat. Minden esetben megpróbálják ellenőrizni az iratok hitelességét, az érintetteket megpróbálják szembesíteni a dokumentumokkal.
Tulajdonképpen az egyházi átvilágítás során felhalmozódott szakmai tapasztalat megosztása, az erők egyesítése céljával alapították meg az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az erdélyi unitárius egyház és a romániai evangélikus-lutheránus egyház képviselői az átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórumot. Amint korábban hírt adtunk róla, a római katolikus egyházmegyék képviselői távol maradtak az egyeztetésről. Álláspontjuk szerint a múlttal való szembenézést a papok lelkiismeretére, az elszámoltatást pedig Istenre kell bízni, hiszen a ma tanulmányozható dokumentumok úgyis csak morzsáit tartalmazzák a teljes valóságnak.
A protestáns egyházak illetékesei nyilatkozatukban leszögezték, tiszteletben tartják a testvéregyházak sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. „Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy szakmai együttműködésünk nyomán az egyházankénti átvilágítás és közelmúltkutatás eredményesebb lesz mint az elmúlt húsz évben.” – áll a dokumentumban. A protestáns egyházak képviselői azt is leszögezték, egyházaiknak kötelessége elősegíteni a megtévedt személyek bűnvallását, hibáik jóvátételét. Szabó László, az unitárius egyház képviselője elmondta, a protestáns egyházak azáltal, hogy szabályozták a belső átvilágítást, méltányosan járnak el az egykori beszervezett papokkal szemben. Az ugyanis elkerülhetetlen, hogy az egykori besúgók jelentései előbb-utóbb előkerüljenek az áldozatok dossziéiból. Az ilyen úton történő lelepleződés pedig sokkal fájdalmasabb lesz az érintett lelkészek számára. (Gazda Árpád)
Tőkés: jöjjön létre a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteménye
Tőkés László európai parlamenti képviselő pénteken kiadott közleményében kezdeményezte a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását. Ez egy internetes felület lenne, amelyen egy munkacsoport összegyűjtené „mindazt, amit a Szekuritáté rólunk tudott – érthető összefoglalókkal, emlékezésekkel kiegészítve –; és mindazt, amit mi megtudunk róluk, a rendszerről: a múltunkról”. Tőkés szerint a gyűjteménybe bárki feltölthetné saját dossziéját, és bárki tanulmányozhatná az összes iratot. „Jogunk van tudni, ki kit súgott be, mint ahogyan azt is jogunk van tudni, kik és hogyan szolgálták a Diktátort – látnunk kell tehát a rendszert is. És mindez nem csupán jogunk: felelősségünk is” – áll Tőkés László közleményében.
A 136 szekustiszt, illetve a tartótisztek, valamint kollaboránsaik és közös megfigyeltjeik együttes, 40 nevet tartalmazó jegyzékének az elmúlt hetekben történt felfedése kapcsán Tőkés meglepetésének adott hangot az egyházi és közéleti körök egy részének felháborodása láttán. Az EP-képviselő sajtóirodája szerint Tőkést „eddig azért bírálták, mert – úgymond – »csak« az informátorokat leplezte le. Most viszont a tartótisztek névsorának nyilvánosságra hozataláért is hasonló támadások érik”. Tőkés egyúttal javasolja és szorgalmazza, hogy az igazságtétel és a belső egyházi megtisztulás érdekében a volt kollaborátorok kérjék ki és tegyék közzé szekus-dossziéikat, ők maguk leplezzék le egykori tartótisztjeiket, továbbá hozzák nyilvánosságra azok nevét, akikről jelentettek. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Defenzívvé vált a magyarság
Interjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével.
Tőkés László egykori ügyvédjeként 1990 januárjában bejárása volt az államfőhöz, a miniszterelnökhöz. Hogyan dolgozta fel, hogy alig két hónap alatt közellenséggé vált?
– Amit román részről kaptam, az rosszul esett, de nem lepett meg. Bukarestben végeztem a jogi egyetemet, egyedüli magyar voltam az évfolyamon, az évfolyamtársaim előttem leplezetlenül beszéltek a magyarokról, megtapasztaltam hát a gondolkodásukat. Engem inkább azoknak a magyaroknak az árulása viselt meg, akikkel együtt indultam, akiket tanítottam arra, hogyan kellene politizálni. Amikor Magyarországra menekültem, azt hittem, a választások után a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek. Úgy alakult azonban, hogy Smaranda Enachét is, engem is töröltek a választási listáról. Az RMDSZ nem fellebbezett az ítélet ellen, így Markó Béla került helyettem a szenátusba.
– Bánja, hogy akkor szerepet vállalt?
– Nem. Feltétlen meg kellett próbálnunk jó irányba vinni Románia szekerét. Ha újra kezdeném, akkor is elvállalnám, pedig akkor nagyon vacilláltam. Tudtam a történelemből, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Azt sajnálom, hogy nem kerültem be a legelején a román törvényhozásba. Meggyőződésem, hogy a felkészültségemmel, a magyar műveltségemmel, a bukaresti kapcsolataimmal, a bukarestiek ismeretével jó irányba tudtam volna befolyásolni az RMDSZ politizálását. Talán azért engedtek csak öt és fél évvel később haza, mert akkorra már kialakult az az RMDSZ-garnitúra, amelyet a hatalom kézben tudott tartani.
– Úgy tartja, a marosvásárhelyi román–magyar összecsapásokat gondosan megrendezték. De ki lehetett a rendező?
– Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter, és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágóan fontos volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett Temesváron vagy Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Szekuritáté állományának a három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához.
– Miért éppen Marosvásárhelyt választották az összecsapás helyszínéül?
– Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára a védelmükben, így hát az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt.
– De miért nem Kolozsváron szítottak, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya?
– Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az egyértelmű pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható.
– Marosvásárhely mintha ma is egy kicsit másképpen viselkedne, mint a többi erdélyi város. Talán az is jellemző, hogy épp itt akarnak szobrot állítani Ştefan Guşă tábornoknak, Ceauşescu vezérkari főnökének.
– A Ceauşescu idején történt tömeges betelepítések hatása érződik ma is az erdélyi városokban. A betelepített regátiakat egyfajta kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. A betelepítés olyan káderek idehozatalát is jelentette, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. A Vatra Românească Egyesület holdudvarát is azok alkották, akik féltek, hogy egy szabad versenyhelyzetben nem tudják már megőrizni előjogaikat. Féltették a pozíciót, amelyet nem érdem szerint, hanem a származásuk szerint szereztek. Ez a garnitúra továbbra is úgy tartja, ha valamit elleneznek a magyarok, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. Marosvásárhelyen megszűnt a román–magyar barátkozás. Békés egymás mellett élés zajlik, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Teljesen párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. A mélyebb, tisztázó beszélgetések műfaja itt nem létezik.
– Mintha Ceauşescu álma teljesült volna be a városban. Többségbe került a románság, román a város polgármestere. És mindez 1989 után alakult így.
– A román polgármester egy Iliescu–Markó-paktum következménye. Az RMDSZ sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a megyei tanács elnöki tisztségét szerezze meg. Marosvásárhelyen ugyanis erős volt Markóék belső ellenzéke. A 2000-es helyhatósági választások első fordulójában 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Fodor Imre megszerezze a polgármesteri széket, a rá leadott szavazatoknak pedig közel 10 százalékát érvénytelenítették, a legtöbbet öt körzetben, ahol óvni kellett volna. Engem azonban a választás előtt félreállítottak a megyei RMDSZ-elnöki székből, és a szavazókörzetek szintjén nem óvták meg a szavazatszámlálást. Csak városi szinten óvtak, azt meg elutasították. Ha a szavazókörzetek szintjén kérték volna a szavazatok újraszámlálását, azt nem lehetett volna elutasítani. Így ment el a polgármesteri tisztség.
– De azóta volt másik választás is.
– Közben Dorin Florea megerősödött, és sikerült megőriznie tisztségét. Sajnos a demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik: jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Az én gyermekkoromban az itt élő románok jól beszéltek magyarul, ha egy boltba bementél, magyarul szólt hozzád az eladó, mára már csak a poftiţi hallatszik. Kezdi elveszíteni magyar jellegét a város. De egy sor olyan magyar orvosról, magyar ügyvédről is tudok, aki nem írja már ki magyarul is az órarendet az ajtajára.
– Van ebben szerepe a fekete márciusnak?
– A fekete márciust követő retorziónak van szerepe. Annak, hogy az igazságszolgáltatás az áldozatból csinált agresszort. Defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem.
– De nem járult ehhez ön is hozzá? Hiszen a márciusi forró napokban ön is folyamatosan arra kérte a magyarokat, hogy maradjanak otthon, legyenek türelmesek.
– Volt 1990 februárjában egy békés, gyertyás-könyves tüntetés Marosvásárhelyen, amelyet Sütő Andrással ketten szerveztünk. Százezer magyar vonult fel gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért. Akkor a magyarság óriási erőt mutatott. Amikor azonban láttuk, hogy egy véres konfliktust akarnak kirobbantani, úgy gondoltuk, nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak. Elleneztük hát az összecsapást.
– Elsősorban a román elemzők hangoztatják, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története.
– A fekete március után 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, valószínű, ennél jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is.
– Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel azért, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is egy afféle koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához?
– Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Elkergetett baloldal
Földesi Gyula (Krónika (Kolozsvár)) 47,92 százalék; Hiller István (MSZP) 30,60 százalék; Balog Barna (Jobbik) 14,95 százalék. Íme egy azoknak a magyarországi képviselői körzeteknek a választási eredményei közül, amelyekben a második fordulóra maradt a mandátum kiosztása.
A fideszes Földesinek mindössze 2,08 százalék, azaz 653 szavazat hiányzott ahhoz, hogy már az első fordulóban elnyerje e hagyományosan szocialista többségű pesterzsébeti kerület képviselői mandátumát, és – hacsak valami súlyos hibát nem követ el – ő bonthatja a pezsgőt a második forduló után. Csak a százalékokat nézvén átlagosnak tűnhet a történet.
Ha azonban azt is megemlítjük, hogy Földesi Gyula egy 26 éves budapesti önkormányzati képviselő, aki a Corvinus Egyetem levelezői tagozatán végzi a kertészmérnök–marketing szakot, Hiller István pedig a jelenlegi oktatási és művelődési miniszter, történész, egyetemi docens, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke, beláthatjuk, egyáltalán nem hétköznapi az állás. Hogyan lehetséges, hogy a pesterzsébeti választók alkalmasabbnak találták képviseletükre e szép reményű fiatalembert, mint a hivatalban lévő tudós-minisztert?
Mi teszi a különbséget egy elismert egyetemi oktató, volt pártelnök, és egy levelező tagozatos egyetemi hallgató között az utóbbi javára? Alighanem a párt, melynek logója a nevük mellett szerepel a választási lapon. És úgy tűnik, nem a Fidesz győzte meg a választókat arról, hogy mindenáron a jelöltjeire kell szavazni. A Magyar Szocialista Párt meggyőzőereje volt elsöprő. Utóbbi kormányzása érlelte meg a magyar társadalomban azt az érzést, hogy ezt a csapatot a hatalom közeléből is el kell kergetni, meg kell büntetni.
A felhalmozódott csalódás, elutasítás, harag vezetett oda, hogy az MSZP-től, és csatlósaitól tömegesen elforduló szavazók minden idők legjelentősebb választási győzelméhez juttatták a Fideszt, és még két újonc pártot is beemeltek az Országgyűlésbe. Csak remélni tudjuk, hogy a történetnek határon átívelő tanulságai is lesznek. Az egész térségben tudatosul, hogy nem kerülheti el büntetését az a párt, mely saját céljait a nép, az ország céljai fölé emeli, mely nem löki ki magából a korrupt politikusokat, mely nem érzi meg időben, hogy a megtisztulás kötelező.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Szatmárnémeti fekete márciusa – interjú Formanek Ferenccel
A román és magyar közösség közötti feszültség hiányának tudható be, hogy 1990 márciusában az akkori hatalomnak nem sikerült a marosvásárhelyihez hasonló véres eseményeket előidézni Szatmárnémetiben – mondja a Krónikának adott interjúban Formanek Ferenc, Szatmár megye egykori alelnöke. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanács megyei alelnöke szerint akárcsak Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben sem lehet spontán gyülekezésről beszélni. Szerinte úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra.
– Írásban jelezte, hogy pontatlan a Kincses Előd lapunknak adott interjújában az az állítás, mely szerint 1990-ben Szatmárnémetiben a magyarság nem állt ki ön és Pécsi Ferenc mellett, így már nem hozták be az avasi románokat, és elmaradt a véres összecsapás. Nem így volt?
– Nem egészen. Annak idején RMDSZ-elnökségi határozatot hoztunk arról, hogy megünnepeljük március 15-ét. Az ünneplés azonban már pár nappal az esemény előtt problémássá vált. Ha jól emlékszem, 12-én megjelentek a Szatmár megyei adminisztrációs palotában a helyi Vatra Românească vezetői, és kifejtették: tudomásuk van róla, hogy sokan érkeznek a határ túloldaláról erre az ünnepre azzal a hátsó szándékkal, hogy visszacsatolják Szatmárnémetit Magyarországhoz. A látogatást nem vettük komolyan, mert nem észleltünk semmilyen román–magyar feszültséget.
– A román kollégái nem bizonyultak fogékonyaknak a Vatra felvetéseire?
– A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsnak Szatmár megyében Nicolae Popdan volt az elnöke, Nicolae Manea és én voltunk az alelnökei. Nálunk mind iskolaügyben, mind egyéb kérdésekben mondhatni problémamentes volt az együttműködés. A román kollégák majdhogynem kacagásba törtek ki, amikor meghallották a vatrás félelmeket. Meg is egyeztünk, hogy ezek hőzöngők, akiket nem kell komolyan venni. Aztán 15-ét megelőzően megérkezett Bukarestből egy Iordan Rădulescu nevű ezredes, aki azt mondta, azért küldték, hogy a román–magyar feszültséget enyhítse. Nem értettük a látogatást, hiszen mi semmilyen feszültséget nem éreztünk. Ha jól emlékszem, az ezredes elbúcsúzott tőlünk, és azt mondta, Marosvásárhelyre megy.
– Nem éreztek feszültséget, mégsem ünnepelhették meg március 15-ét úgy, ahogy tervezték.
– Arra készültünk, hogy két koszorút helyezzünk el: egyet Szatmárnémeti belvárosában a Bălcescu-szobornál, egyet pedig Erdődön a Petőfi-emlékműnél. 15-én reggel azonban összeverődött pár száz román ellentüntető a Bălcescu-szobornál, így azt nem lehetett megközelíteni.
– Úgy gondolja, hogy az említett Rădulescu ezredest küldték megszervezni az eseményeket?
– Ha nem is személyesen szervezte, de ezt spontán gyülekezésnek nem lehet nevezni. Abban az időben egyetlen párt sem lett volna képes arra, hogy vidékről a városba szállítsa emberek százait. Efféle mozgósításra az akkori viszonyok között még a megyei tanács sem lett volna képes. A tanácselnök sem diszponált akkor a szállítóvállalatok szállítási eszközei fölött.
– De hát az RMDSZ korábban közel százezres néma tüntetést tudott szervezni Marosvásárhelyre. Nem lehet, hogy pusztán a nemzeti öntudat, az okkal vagy ok nélkül érzett veszélyhelyzet gyűjtötte össze a román közösséget is?
– Ezt nem a mostani szemmel kell tekinteni. A marosvásárhelyi gyertyás-könyves felvonulás hét végén, munkaszüneti napon történt. Március 15-e viszont csütörtökre esett. Akkoriban még mindenki munkaviszonyban állt, és nem volt annyira ura a helyzetének, hogy spontán módon abba tudja hagyni a munkát, és elmenjen tüntetni. Amikor tudomására jutott az avasújvárosi kórházigazgatónak, hogy szervezik az emberek szatmári utazását, lebeszélte őket az útról. Ha egy igazgató úgy döntött, hogy felvonul a munkásaival, akkor azok felvonultak, ha egy igazgató ellenezte a felvonulást, a munkások sem mentek. Itt spontaneitásról nem lehet beszélni. Valaki szólt az igazgatóknak, hogy engedjék el az embereket.
– Hogyan viszonyult a magyarság az ellentüntetéshez?
– Amikor látszott, hogy konfliktust, verekedést akarnak szítani, beláttuk, annak semmi értelme, hogy odamenjünk lökdösődni a koszorúval. Így azt egy Krisztus-szoborhoz tettük le. Az ellentüntetők azonban megindultak a főtér felé, és akin kokárdát láttak, azt ütlegelni kezdték. Többnyire úgy indult a dolog, hogy le akarták tépni a kokárdát. Mi Kossuth-kokárdákat készíttettünk, melyeken a román és a magyar nemzeti színeket kombináltuk össze, ezzel is jelezvén, hogy az 1848-as forradalom mindannyiunké. A kokárdák alapján könnyű volt kiszúrni a magyar ünneplőket. Sajnos többen súlyosan meg is sérültek. A dolognak az vetett véget, hogy a magyarok autókba szálltak, és elmentek Erdődre. A provokáció azonban mind a városban, mind pedig Erdődön folytatódott. A Petőfi-szobornál levágták a hangosításunkat. 12 óra tájt valaki jelezte, hogy Pécsi Ferivel vissza kellene mennünk a városba, mert zavargások vannak. Ekkorra már küzdőtérré alakult a város központja, egy önmagát ünneplő román tömeg pedig az adminisztratív palota előtt Pécsi Ferenc és az én lemondásomat követelte. Amikor odaértünk, a rendőrség széttárta a karját és azt mondta, ők semmit sem tehetnek, mert feljelentés történt ellenünk, amelyben etnikai ellentétek szításával és anyagi visszaélésekkel vádolnak. A tömeg azt skandálta, álljunk ki eléjük, ha merünk. Annyira nem voltak tisztában azzal, hogy ki-kicsoda, hogy amikor kimentem, meg is tapsoltak. Csak akkor kezdtek fütyülni, amikor kiderült, hogy én vagyok Formanek.
– Hogyan oszlott fel végül is a román tüntetés?
– Amikor hallották, hogy a rendőrség és az ügyészség megkezdi az ellenünk szóló névtelen feljelentés kivizsgálását, szétszéledt a tömeg. Másnap az RMDSZ tanácskozásán többen is voltak, akik utcai demonstrációt követeltek, de én elleneztem, mert úgy éreztem, éppen ezt várják tőlünk, hogy aztán lehessen intézkedni ellenünk. Több napon keresztül folytak a politikai egyeztetések, és a végső kompromisszum lényege pedig az volt, hogy az RMDSZ megtarthatta a megyei alelnöki tisztséget, de ezt nem tölthetem már én be. Arról viszont nem szoktak beszélni, hogy a teljes román vezetést is leváltották.
– Nekik az volt a bűnük, hogy tárgyaló viszonyban voltak a magyarokkal?
– Nem indokolták meg a leváltásukat, de egyértelműen ez volt az ok. Utána Románia-szerte megváltozott a légkör. Március 15-ét arra használták fel, hogy az 1989 decemberében kialakult román–magyar szolidaritást felszámolják. Ebben pedig Szatmárnémetinek kiemelt szerepet szántak. A Pécsi Ferenc ellen és ellenem szóló névtelen feljelentést az ügyészség három napig vizsgálta, aztán ejtette a vádakat.
– Hogyan látszott Szatmárnémetiből az, ami néhány nappal később Marosvásárhelyen történt?
– A családommal elmentünk Szatmárról, mert nem éreztük biztonságban magunkat. Belőttek a lakásunk ablakán.
– Fegyverrel?
– Nem tudjuk mivel, de az ablak ki volt lyukadva, és egy ólomgolyót találtunk a hálószobánkban. Minekutána mind én, mind a feleségem vásárhelyiek voltunk, hát hazamentünk. Március 19-én hajnalban Király Károllyal együtt utaztam Bukarestbe. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az RMDSZ országos alelnökeként én voltam Bukarestben a szövetség legmagasabb rangú tisztségviselője. Domokos Géza és a többiek ugyanis Budapestre utaztak, ahol a román–magyar megbékélésről szóló értelmiségi találkozót szerveztek, Király Károlynak pedig nem volt RMDSZ-tisztsége. Március 20-án kihallgatást kértem Ion Iliescutól, hogy tájékoztassam a helyzetről. Miközben tombolt a verekedés Marosvásárhely főterén, én Iliescu előszobájában várakoztam, de végül nem fogadott. Az események szervezettségét azonban az is jelzi, hogy közben Gelu Voican Voiculescuval beszélgettem, aki tudott már arról, hogy bányászvonatok vannak útban Vásárhely felé.
– Húsz év telt el a fekete március óta. Látszik már, hogy miért éppen Szatmárnémeti és Marosvásárhely volt a célpont?
– Úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra. Ma már interneten is kutatható a magyar állambiztonsági szerveknek jó pár erre utaló dokumentuma. Elérhető egy olyan 1989 júliusában keltezett jelentés is, mely szerint Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben a román államhatalom a magyar veszélyre hivatkozva gyakorlatokat tartott. Ez azért érdekes, mert 1990 márciusában mind Marosvásárhelyen, mind Szatmárnémetiben a hatalom széttárt karokkal nézte, hogy mi történik. Ezt a konfliktust minden bizonnyal központilag hagyták jóvá, de találtak hozzá mind román, mind magyar oldalon olyan embereket, akik a hangulatot ebbe az irányba terelték.
– Ha ugyanaz volt a forgatókönyv, miért sült el másképpen a történet a két városban?
– Kincses Előd folyamatosan panaszkodott Marosvásárhelyen, hogy nem tud szót érteni a helyi román vezetőkkel. Ezzel szemben Szatmárnémetiben politikai színtéren nem volt román–magyar konfrontáció.
– Az iskolaügy is másképpen alakult a két városban. Marosvásárhelyen már azt is extrém követelésnek tekintették, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium 1990 szeptemberétől, az új tanév kezdetétől magyar iskolává váljék, Szatmárnémetiben viszont már 1990 januárjától magyar iskolaként működött a Kölcsey-gimnázium.
– Ez a két város vezetői közötti különbséget jelezte. Szatmáron a román kollégák, ha időnként értetlenkedve fogadták is a kéréseinket, lehetett velük tárgyalni, és meg lehetett találni a kompromisszumos megoldásokat. Szatmárnémeti akkor is nyitottabb volt, ma is nyitottabb, mint Marosvásárhely. Amikor két közösség politikai elitje párbeszédet folytat, általában nincsenek konfliktusok, ha viszont a politikai elitben nincs meg a szándék a kompromisszumos megoldások megkeresésére, konfrontáció alakul ki. Lám, Szatmáron párbeszéd és magyar polgármester van, Marosvásárhelyen pedig ma sincsen szándék arra, hogy a helyi vezetők bármiről kompromisszumos megállapodást kössenek, román a polgármester, és megmaradt a feszültség.
– Hogyan tekint ma az akkori szerepvállalására?
– Jó lenne egyszer tisztán látni az akkori történéseket, de ma sincs betekintésünk az iratokba. Engem a hatalom arroganciája zavar a leginkább. Különbség van a diktatúra és a mai világ között, de minduntalan azt érezni, hogy csak átalakult a hatalom. Megmaradt az a hatalmi góc, amelyik annak idején még Ceauşescu körül alakult ki. Ezért nem akarnak ma sem elszámolni a ’89-es vérengzésekkel, a szatmárnémeti vagy marosvásárhelyi fekete márciussal. Én azután még három hónapot dolgoztam az RMDSZ-ben, de a feleségem és a kislányom nem akart már hazatérni, és 1990 szeptemberében én is kértem a magyarországi tartózkodási engedélyt. Azóta is ott élek, és nem politizálok.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Húsz év késés
- Hogyan viszonyuljunk a kommunizmushoz, a megdöntött rendszer kiszolgálóihoz, haszonélvezőihez? Miközben a parlament az elmúlt napokban lusztrációs törvénnyel válaszolt a kérdésre, Ion Iliescu egykori államfő valósággal kifakadt a jogszabály ellen, amelyet anakronisztikusnak, antidemokratikusnak tart.
Az anakronizmus dolgában tulajdonképpen igazat is adhatunk Ion Iliescunak. A törvény ugyanis erősen megkésett. Az 1990 márciusában megszövegezett temesvári kiáltvány három törvényhozási ciklusra tiltotta volna el a közszerepléstől a kommunista nómenklatúra tagjait.
Ha a kiáltvány 8. pontját már 1990-ben alkalmazzák, immár tíz éve visszatérhettek volna a politikába az egykori pártaktivisták, szekus tisztek. A politikai életből való eltávolításuknak akkor lett volna igazán értelme, ha ezzel megakadályozható lett volna, hogy az új rendszer alapjait is ők tegyék le, ők fölözzék le a privatizációt. Ha már sikerrel mentették át a diktatúra idején szerzett politikai tőkét a gazdaságba, valóban okafogyottnak tűnik a közélettől való eltiltásuk. A húsz év késéssel érkezett törvény olyan, mint a több napot késő gyorsvonat. Akik vártak rá, elutaztak már. Persze, így is lesz egy-két felszálló, így sem teljesen haszontalan végigfuttatni a szerelvényt az útvonalon. A lusztrációs törvényt sem fölösleges megalkotni, csak a késése miatt immár minimális lesz a hatása.
Az alapkérdés lényegét talán mégis az adja meg, hogy miként tekintünk a kommunista diktatúrára. A megbocsátó viszonyulást elősegítik a jelenkori szociális nehézségek. Az elkobzott vagyon, a deportált elit, az üres kirakatok, a félelem emlékét ma kissé elhomályosítja annak a ténynek a felidézése, hogy akkor azért mégiscsak volt mindenkinek munkája. A munkanélküliség – ahogy a viccben szerepel – a vállalaton belül valósult meg.
Ha abból indulunk ki azonban, hogy a kommunista diktatúrák cseppel sem voltak kíméletesebbek, mint a fasizmus, és áldozataik száma sem csekélyebb, kínálja magát a válasz: nincs mit keresnie a közéletben annak, aki szem volt a láncban, aki kiszolgálta, fenntartotta a gyilkos rendszert. A fasizmus kérdésében ez evidencia. Talán az is a kommunista tudattorzításnak a következménye, hogy csak most szerveződött parlamenti többség e gondolat mellé.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Nem tetszik Bukarestben a magyar állampolgárság
Felszólította a román szenátus külügyi bizottsága a bukaresti kormányt és az elnöki hivatalt, hogy hivatalosan és nyíltan foglaljanak állást a magyar állampolgársági törvény módosításával és a nemzeti összetartozás törvényének az elfogadásával kapcsolatban.
A bizottság úgy véli, nem kívánt következményei lehetnek a kétoldalú kapcsolatokban az átláthatóság és a nyitottság hiányának. A testület megállapítja, a magyar törvény nem rögzíti, hogy hányadfokú felmenők egykori állampolgársága alapján igényelhető a magyar állampolgárság, ez pedig megerősíti azt a gyanút, hogy a jogszabálynak nincsen valós jogorvoslati jellege.
Szükségesnek látja ugyanakkor, hogy kormány- és parlamenti szintű román-magyar párbeszéd kezdődjék "az európai kisebbségvédelmi standardok betartásának a szükségességéről".
Megengedhetetlennek találja azt a módot is, ahogyan a magyar fél meglovagolta a Trianoni békeszerződéssel kapcsolatos nemzeti érzelmeket.
A bizottságot vezető Titus Corlăţean, a Szociáldemokrata Párt alelnöke az elmúlt napokban is bírálta a Budapesten elfogadott törvényeket. Kijelentette, a magyar állampolgársági törvény egyáltalán nem hasonlít ahhoz a jogszabályhoz, amellyel Románia adott annak idején állampolgárságot a Moldova köztársaságbeli és ukrajnai románoknak.
A román törvény ugyanis vérségi alapon ajánlotta a köteléket, az igénylőknek pedig iratokkal kell igazolniuk, hogy felmenőik rajtuk kívülálló okokból vesztették el az állampolgárságukat a második világháború után.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Az összetartozás iránya
A magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004-es népszavazás után több erdélyi kezdeményezés is nyilvánosságra került, amelyek közös célja volt, hogy közadakozásra buzdítsák az erdélyi magyarokat. A közzétevők minden bizonnyal maguk sem gondolták, hogy jelentősebb összeg gyűl például az Anyaország Alapba, mely a szándék szerint „a trianoni Magyarországon rekedt, nemzeti öntudatukban önhibájukon kívül megrokkant érzelmi-erkölcsi fogyatékosok megsegítésére” szolgált volna.
A felhívást inkább egy afféle performansznak, pimasz fintornak lehet tekinteni, amellyel Erdélyből próbáltak üzenni az állampolgárság kiterjesztését anyagi érvekkel elutasító politikusok és az általuk megtévesztett magyarországi szavazópolgárok felé. Az azonban inkább az elkülönülést erősítette. Csámcsoghattak rajta a kettős állampolgárság hívei, megalázta viszont azokat, akik az állampolgárság kiterjesztése ellen szavaztak.
A gondolat mégsem volt egészen haszontalan. Annak a csíráját hordozta ugyanis magában, hogy valamennyi magyar haszonélvezője kell hogy legyen a Kárpát-medencei magyar összefogásnak, a magyar szolidaritásnak. Nem kielégítő, hogy ennek csak egy iránya létezzék. Hiteltelen az erdélyi összetartozási igény, ha pusztán abban merül ki, hogy minél több jusson a magyarországi adófizetők és adakozók pénzéből az erdélyi magyar célokra. Az összefogásnak időnként arról is szólnia kell, hogy milyen erőfeszítésre képes az erdélyi magyarság az anyaországi bajbajutottak érdekében. Ha pedig ebből indulunk ki, megállapíthatjuk: szép példát mutatott az Erdélyi Református Egyházkerület, amikor elsőként hirdette meg a gyűjtést a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére és dicséretes a hasonlóképpen eljáró civil szervezetek felhívása is.
Ezek ugyanis olyan pillanatban születtek, amikor jelentős öszszetartozási gesztusokkal kezdte meg a kormányzást az új budapesti hatalom. Mind a magyar állampolgárság kiterjesztésével, mind a nemzeti összetartozás napjának a törvénybe iktatásával erősítette a nemzetrészek közötti kohéziót. Minden bizonnyal a szolidaritást is. Most annak érkezett el az ideje, hogy az erdélyi magyarság is bizonyítsa: lehet rá számítani a bajban. A vezetők felhívását ugyanis csakis az adakozók tölthetik meg tartalommal.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

„Hat még a propaganda” - interjú Tőkés Lászlóval, az EP újonnan megválasztott alelnöke
A nyugati baloldal ma is fogékony a posztkommunista propagandára – véli Tőkés László, az Európai Parlament újonnan megválasztott alelnöke. A Krónikának adott interjúban elmondta, ennek tulajdonítható, hogy személyével kapcsolatban a román lobbi szinte a teljes szocialista frakciót meggyőzte. Úgy vélte, ennek ellenére, az újonnan csatlakozott országok lassan a helyükre kerülnek az Unióban.
– Az Európai Parlament honlapján megnézhető az ön alelnökké választásának a filmje. Az látható, hogy először közfelkiáltással akarták megválasztatni, aztán Corneliu Vadim Tudor felszólalása után elektronikus szavazást hirdettek, de ez hosszasan elhúzódott, a képviselők nem tudták, hogyan kell szavazni. Mi történt?
– Az elnökség a gyakorlatnak megfelelően arra készült, hogy közfelkiáltással választanak meg, hiszen a megüresedett tisztségre a parlamenti egyezség szerint a néppárt állíthatott jelöltet, és én voltam az egyedüli jelölt. Nem voltak felkészülve arra, hogy Corneliu Vadim Tudor él az ellenvetés jogával, ami egy másik procedúra alkalmazását vonja maga után. Az elnökség nem tudta, hogy a procedúra szerint ilyen esetekben csak a támogató szavazatokat kell összeszámolni. Ezek száma pedig magasabb kell hogy legyen 186-nál, a legkevesebb szavazattal megválasztott alelnök szavazatai számánál. Én végül 334 szavazatot kaptam.
– A román lobbi arra építette az ellenkampányát, hogy ön megkérdőjelezi az európai határok rendszerét. Mennyire fogékonyak az EP képviselői ma az efféle érvekre?
– Ijesztő mértékű a félrevezetési potenciál. Adrian Severinék szinte teljes egészében meg tudták nyerni maguknak a szocialista frakciót, pedig Tabajdi Csaba és a magyar szocialista képviselők is mindent megtettek, hogy jobb belátásra bírják kollégáikat. Elvonatkoztatva ettől a konkrét esettől nagyon szomorú, hogy az igazinak tekintett nyugati baloldal adott esetben mennyire foglya lehet a posztkommunista baloldali propagandának. A megválasztásomat megelőző este Joseph Daul néppárti frakcióelnök egyeztetett Martin Schulz szocialista frakcióelnökkel, aki azt helyezte kilátásba, hogy a szocialisták is ellenvetéssel élnek, ha nem jelentem ki, hogy Románia határviszonyait sérthetetlennek tartom. Én ezt elutasítottam, mert úgy véltem, az ártatlanság vélelme engem is megillet. A vádlóknak kell bizonyítaniuk a vélt bűneimet, nem pedig nekem, hogy ártatlan vagyok.
– Jerzy Buzek házelnök többnyire lengyelül vezette az ülést, ön viszont angolul szólalt fel a szavazás előtt. Van üzenete annak, hogy ki milyen nyelven szól az EP-ben?
– Én általában magyarul szólalok fel, de esetenként románul és angolul is, ahogy a helyzet megkívánja. Adódhatnak egyébként nézeteltérések abból, ha nem a világnyelvek valamelyikén beszél az ember. Vadim Tudor például levette a fülhallgatóját, és nem értette meg, hogy a lengyelül beszélő Jerzy Buzek megvonta tőle a szót, amiért eltért a napirendtől.
– Milyen nyelven fogja majd vezetni az EP üléseit?
– Kedden választottak meg, és szerdán már vezettem is az esti ülést, akkor is váltogattam a nyelveket, a románoknak románul adtam szót, a magyaroknak magyarul.
– Találkozott-e a román néppártiakkal megválasztása óta?
– Még aznap este bementem a román néppárti csoport ülésére, ahol Theodor Stolojan azon melegében gratulált a tisztséghez. Én megköszöntem a támogatást.
– Szóba került, hogy másfél éve ők akadályozták meg a néppárti frakciótagságát?
– Nem akarnak szembesülni ezzel. Úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna.
– Az Antena 3 tévé nemrég bemutatott egy statisztikát, amely szerint az RMDSZ három képviselője közül Winkler Gyula rendszerint a román néppárti csoport álláspontját támogatja szavazatával, ön és Sógor Csaba pedig a magyar néppártiakét. Van egyáltalán egyeztetés az RMDSZ képviselői között a szavazások előtt?
– Én mindig kapok egy néppárti szavazólistát és egy magyar néppárti szavazólistát. Általában minimális az eltérés a kettő között.
– És Winkler Gyula nem kapja meg ugyanezeket a listákat?
– De megkapja ő is. Ő ezek szerint kap egy román szavazólistát is. Engem eddig ilyen listával nem kerestek.
– 2011 első fél évében is EP-alelnök lesz, amikor Magyarország tölti majd be az EU soros elnökségét. Számítanak önre valamiben Orbán Viktorék?
– Páratlan lehetőség kínálkozik most arra, hogy egy irányba haladjunk a magyar kormánnyal, ami azért előrelépés, mert a Gyurcsány-érában két irányba húztuk a szekeret. A mostani helyzetre konkrét terveket kell kidolgozni, például kisebbségpolitikai szempontból. Olyan magyar összefogás körvonalazódik, amely az erdélyi magyar szervezetek összefogásától a magyarországi együttműködés rendszerén át az európai uniós magyar összefogásig terjed. Utóbbin a 14 magyarországi, két felvidéki és három erdélyi néppárti képviselő összefogását értem.
– Érezheti-e valamilyen hasznát a romániai magyar közösség annak, hogy Tőkés László az EP alelnöke?
– Nagyon kedvező üzenete van annak, hogy a volt kommunista Lengyelországból származik az Európai Parlament elnöke. Ha van egy romániai kisebbségi alelnöke is, ez azt mutatja, hogy az egységes Európában lassan-lassan az újonnan csatlakozottak is a helyükre kerülnek, és a tekintélyes tisztségeik által megnövekszik a mozgásterük. Ha jól végzem a munkámat, ennek az iránynak leszek az egyik úttörője.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Lezártak egy korszakot
Nagyvárad - Pénteken a KREK védnökségével és a PUPA szervezésében fórumra került sor a református egyházkerület székházának dísztermében, melyen Tőkés László EP-alelnök tekintett vissza püspöki szolgálatára.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével és a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) szervezésében zajlott fórumon szinte zsúfolásig megtelt a KREK székházának díszterme. Az előcsarnokban a Tőkés László eddigi tevékenységét bemutató kiadványokat lehetett megtekinteni, illetve megvásárolni, a rendezvényre pedig meghívást kaptak a tavaly visszavonult egyházfő más helységbeli küzdőtársai, barátai is. Az emlékezésre való ráhangolódásképpen ugyanakkor archív fényképeket vetítettek a falra.
Az egybegyűlteket Hermán M. János teológus, egyetemi lelkipásztor köszöntötte, magyarul és románul egyaránt. Ezután Kovács Zoltán főgondnok elevenítette fel az 1989-es fordulat utáni történéseket, azt az időszakot, amikor stratégiát és programot kellett szabni az egyháznak. Beszédében azt emelte ki, hogy a volt püspök mindig rávilágított a lényegre, az egyenes szókimondás embere volt még akkor is, ha ez sokakban ellenérzéseket váltott ki. Tolnay István előadótanácsos, a PUPA kurátora tanügyi szemszögből tekintett vissza az elmúlt két évtizedre. Úgy vélte: a KREK kezdeményezőként és helyzetteremtőként lépett fel, együtt tudott lélegezni kettős kisebbségben élő híveivel.
Levetítették az interjút
A köszöntő- és méltató beszédek után levetítették azt az interjút, melyet Gergely Gizella készített Tőkés Lászlóval a Duna Televízió számára eddigi közéleti tevékenységéről. Ezután a tavaly visszavonult püspök nyilvános párbeszédet folytatott újságírókkal, Rais W. István, Dénes László és Fábián Tibor főszerkesztőkkel, valamint Gazda Árpád főmunkatárssal. A körülbelül másfél órás beszélgetés kezdetén szóba került az az időszak is, amikor Tőkés Lászlót fiatal lelkipásztorként még antiklerikális és antiepiszkopális gondolatok foglalkoztatták, majd természetesen az 1989 utáni történésekre terelődött a figyelem.
A volt egyházfő úgy vélekedett: a két évtizede folyó fárasztásos politika eredményeképpen erőtartalékaink kifogyóban vannak. “Megtörténhet, hogy hiába álmodozunk az igéret földjéről, nem leszünk képesek rá, hogy átlépjük a Jordánt, mert sehol sincs megírva, hogy sikerülni fog”, fogalmazott. Hozzátette: bár számos eredményt elértünk, a befektetett energiát figyelembe véve nem lehetünk elégedettek. A kezdeti lendület megtorpant, “ahhoz, hogy megéljünk, többre van szükség”. Aggasztó, hogy mindenütt gondban vannak a határon túli magyarok, az egyházi téren is elhidegültek a kapcsolatok, “saját gyarlóságunk és a titkosszolgálati manipuláció pedig oda vezetett, hogy a magyarság szétesett és megosztott”. Meglátásában ugyanakkor most az út felénél járunk, és kedvező jelek (magyarországi változások, európai lehetőség) mutatkoznak arra, hogy ebből a helyzetből kilábaljunk, ehhez azonban összefogásra van szükség.
Erkölcspolitikát folytat
Püspöki tevékenységéről szólva Tőkés László fontosnak tartotta kiemelni: nem olyan értelemben diktált dokumentumokat vagy munkatempót a munkatársainak, hogy a szava parancs volt, hanem adekvált módon szerette megfogalmazni a határozatokat, s erről akarta meggyőzni a közgyűléseket is. “A parancsuralmi kormányzás haszontalan, mert visszaüt”, közölte. Sokan azzal vádolják, hogy önkényesen meghosszabbította a mandátumait, azonban a valóságban az történt, hogy akaratán kivül, menet közben változtak a törvények, hangsúlyozta. Mások azért kritizálják, mert egyaránt foglalkozik egyházi és politikai ügyekkel is, de annyi baj legyen, ha néha túlságosan összekeveri a kettőt, mert “szekularizált világunkra ráfér a keresztvíz”. Meglátásában egyébként ő erkölcspolitikát folytat , mert “Erdély és a népünk ügyét nem lehet száraz politikai ignoranciával kezelni”. A volt püspök ugyanakkor arra figyelmeztetett: MSZP-s és SZDSZ-s veszély van a református egyházban (titkosszolgálati múltak, liberális- individualista magánkegyesség), ezért sem lényegtelen, hogy milyen utat követünk, ki következik a sorban.
Vita a KAT-ról
Amikor az újságírók az RMDSZ-ről kérdezték, az EP-alelnök az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) aznapi, marosvásárhelyi összejövetelét említette. Megítélésében szinte szakításra került sor, végül mentették a menthetőt, s abban állapodták meg Markó Bélával, hogy Tusványoson folytatják. A vita tárgyát a Kulturális Autonómia Tanács képezte, Tőkés László szerint az oportunista RMDSZ egypártrendszerben gondolkodik, azt szeretné ugyanis, hogy a KAT a saját intézménye legyen, s csupán magának vindikálná a pénzelosztás felelősségét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Újságírók beszélgettek Tőkés Lászlóval Nagyváradon: ráfér Európára a keresztvíz
Húsz évvel ezelőtt avatták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökévé Tőkés Lászlót. A püspöki szolgálatról azóta lemondott, jelenleg európai parlamenti képviselőként, az EP alelnökeként tevékenykedő Tőkéssel négy újságíró beszélgetett a KREK székházának dísztermében szép számban megjelent közönség előtt.
A pénteki rendhagyó sajtóbeszélgetés A pusztai vándorlás útjának felén címet kapta. Tőkés László azt mondja, ezen az úton csak a maga erejéből haladhat tovább a magyarság, és semmiképpen nem elég csak Istenre hárítani a felelősséget. „Miért tartaná meg Istenünk Erdélyt, ha mi magunk nem tartjuk meg?” – tette fel a kérdést. Fábián Tibornak, a Harangszó főszerkesztőjének kérdésére válaszolva vette számba, hol tart jelenleg a vándorlásban. Számos eredményt sikerült elérni az elmúlt húsz évben, bár mint fogalmazott, a kezdeti lendület mostanra megtorpant.
Lapunk főmunkatársa, Gazda Árpád arra mutatott rá: sokan bírálják Tőkést amiatt, hogy püspökként a szószékről politikai tartalmú beszédeket tartott, közéleti, politikai megszólalásai alkalmával pedig még áldást is ad a hallgatóságnak. „Annyi baj legyen!” – kommentálta mosolyogva Tőkés. Elmagyarázta: az egyházba olyan időszakban vitte be a rendszert bíráló retorikát, mikor az tabunak számított, s az, hogy az egyre inkább világiasodó Európa „fázik” a keresztyén erkölcsöt hirdető megszólalásoktól, a legkevésbé sem baj. „Ráfér a szekuláris Európára egy kis keresztvíz” – jelentette ki Tőkés.
Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője arra volt kíváncsi, mennyire látja aggályosnak az EP-alelnök az erdélyi magyarság körében tapasztalható megosztottságról. Tőkés kijelentette: ez a jelenség éppúgy nem véletlen, mint az, hogy a Ceauşescu-korszakban a magyart a románnal ugrasztotta össze a hatalom.
A Reggeli Újság főszerkesztője, Dénes László arra kérdezett rá, mi az európai közösség szándéka Romániával és az itteni magyarsággal. Tőkés szerint a román politikum helyesen lobbizik, nagy gondok nincsenek, de műhelytitok sem létezik, ami alapján az EP-ben a kisebbségben élő magyarokat megítélnék. Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Van ok a reménykedésre – Húsz évről, püspöki szolgálatról egy esetben
A pusztai vándorlás útjának felén elnevezéssel tartottak pénteken fórumot Nagyváradon. A református püspöki palota díszterme színültig megtelt a rendezvényre, amelyen TŐKÉS LÁSZLÓ mintegy búcsút vett a várostól, a királyhágó-melléki egyházkerülettől annak apropóján, hogy nemrégiben az Európai Parlament alelnöki tisztségébe választották meg. Az eseménnyel – amint mondta – köszönetét fejezte ki a támogatásért. Egy vetített filmben, majd a helyszínen készített interjúban szólt az elmúlt húsz esztendőről, mely alatt püspökként tevékenykedett Váradon, beszélt ennek sikereiről, kudarcairól és a jövőről is.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezte est kezdetén Hermán János előadótanácsos köszöntötte az egybegyűlteket. A KREK főgondnoka, Kovács Zoltán az eltelt húsz évet elemezve beszámolt az egyházkerület strukturális átszervezéséről, újjá-, illetve megteremtésének mikéntjeiről. Beszélt a kezdetekről, amikor is „a bibliai pusztához hasonlatos állapotok uralkodtak a KREK-ben”. Szólt a vezetőről, Tőkés László püspökről, aki csapatával egységbe kovácsolta a darabokban lévő egyházkerületet. A folyamatot megfékezni akarókról is beszélt. Tolmácsolta az egyházkerület jelenlegi püspökének, Csűry Istvánnak az üdvözletét, aki nem lehetett jelen az esten. Megköszönte Tőkés eddigi tevékenységét, és ennek folytatását kívánta, valamint további támogatásukról biztosította. Ezt alátámasztva a sokadalom felállva tapsolta meg az EP-alelnököt.
Mindössze tíz perc állt rendelkezésére Tolnay István előadótanácsosnak, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsa ügyvezető elnökének ahhoz, hogy összegezze az egyházkerület oktatásügyi teljesítményét. Amint rámutatott, e témában is – a temesvári események szellemében – mindig kezdeményezni akart és tudott a KREK. Az egyházi oktatás visszaállítása a Sulyok István Főiskola létrehozásával kezdődött, ez teljesedett ki előbb a PKE létrehozásában, majd az ökumenikus keresztény egyetem akkreditálásában. Utóbbi tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a Bolyai Egyetem megszüntetése óta az első önálló magyar felsőoktatási intézmény jött létre Romániában. Persze szólt a többi egyházi intézményről is, az óvodákról, iskolákról, amelyekben összességében háromezren tanulnak.
A Duna Televízió Gergely Gizella váradi tévés által készített félórás nagyinterjúját vetítették le ezután. Tőkés László püspöki szolgálatának közel két évtizedére tekintett vissza ebben. A képkockák után az előszóé volt a főszerep. Rendhagyó sajtóbeszélgetésben faggatta a leköszönt püspököt, az EP alelnökét lapunk főszerkesztője, Dénes László, a Harangszó főszerkesztője, Fábián Tibor, a Krónika főmunkatársa, Gazda Árpád és a Bihari Napló főszerkesztője, Rais W. István.
Számos kérdést tettek fel az újságírók, a válaszokból összességében kibontakozott mind a személyiség rajzolata, mind a korszak képe meghatározó alakjának szemszögéből, és a jövővel kapcsolatos mikéntekről is szó esett. Mindjárt az első kérdésekre, Gazda Árpádéra válaszlova Tőkés elmondta, hogy nagy alázatra késztette a püspöki szolgálat. Fábián Tibor kérdésében visszautalt a címbeli képre, s arra volt kíváncsi, hogy az egyház mennyire fáradt bele a vándorlásba a táv felénél. Az is megtörténhet, hogy mindössze álmodunk az ígéret földjéről – szemléltette az interjúalany válaszában, hogy korántsem biztos, siker koronázza-e a küzdelmeket. Szólt arról, hogy a kifárasztásra már a legelejétől fogva törekedtek. Ezzel magyarázta azt, hogy a húsz év alatt, noha sokat sikerült elérnie az egyháznak, a romániai magyarságnak, összességében nem azt hozta a korszak, amit reméltünk. A taktika eredményeként szétforgácsolódtak erőink, mindazonáltal a táv felénél kedvező előjeleket is mutatkoznak – biztatott Tőkés. Honnan az energiája? – tudakolta Rais W. István. Az EP-képviselő, -alelnök kifejtette, hogy nem herkulesi az ereje, inkább gyengeségének tudatában képes harcolni, a hite ad erőt. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés” – vázolta a szomorú közállapotokat Tőkés Gazda egy újabb kérdésére felelve. Mind a hitet, mind a szürkeállományt ritkította a kommunizmus a kontraszelekciójával.
A Reggeli Újság főszerkesztője aktuálpolitikai kérdéssel nyitott, s mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől tudakolta, hogy miért nem egyeztek meg semmiben az RMDSZ-szel az aznapi kolozsvári találkozón. Holott formális gyűlésnek gondolták, majdhogynem teljes szakításba fulladt a gyűlés – árulta el Tőkés –, mindazonáltal legalább a folytatásban sikerült megállapodniuk. A kérdések sorában újra Dénes Lászlónak válaszolva elmondta, hogy az Európai Unióban egyenrangú partnerek vagyunk magyarként, azaz van ok a reménykedésre.
Záró momentumként Tőkés László kifejtette, hogy a rendezvénnyel – amely visszaemlékezés püspökké választásának huszadik évfordulójára is – köszönetét akarta kifejezni a közösségnek. A Szózat eléneklésével fejeződött be az est, a jelenlévők az előcsarnokban kiállított képeket nézegetve a két évtized fontos eseményeibe csöppenhettek vissza.
Megyeri Tamás Róbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem tetszik Bukarestben a magyar állampolgárság
Felszólította a román szenátus külügyi bizottsága a bukaresti kormányt és az elnöki hivatalt, hogy hivatalosan és nyíltan foglaljanak állást a magyar állampolgársági törvény módosításával és a nemzeti összetartozás törvényének az elfogadásával kapcsolatban.
A bizottság úgy véli, nem kívánt következményei lehetnek a kétoldalú kapcsolatokban az átláthatóság és a nyitottság hiányának. A testület megállapítja, a magyar törvény nem rögzíti, hogy hányadfokú felmenők egykori állampolgársága alapján igényelhető a magyar állampolgárság, ez pedig megerősíti azt a gyanút, hogy a jogszabálynak nincsen valós jogorvoslati jellege.
Szükségesnek látja ugyanakkor, hogy kormány- és parlamenti szintű román-magyar párbeszéd kezdődjék "az európai kisebbségvédelmi standardok betartásának a szükségességéről".
Megengedhetetlennek találja azt a módot is, ahogyan a magyar fél meglovagolta a Trianoni békeszerződéssel kapcsolatos nemzeti érzelmeket.
A bizottságot vezető Titus Corlăţean, a Szociáldemokrata Párt alelnöke az elmúlt napokban is bírálta a Budapesten elfogadott törvényeket. Kijelentette, a magyar állampolgársági törvény egyáltalán nem hasonlít ahhoz a jogszabályhoz, amellyel Románia adott annak idején állampolgárságot a Moldova köztársaságbeli és ukrajnai románoknak.
A román törvény ugyanis vérségi alapon ajánlotta a köteléket, az igénylőknek pedig iratokkal kell igazolniuk, hogy felmenőik rajtuk kívülálló okokból vesztették el az állampolgárságukat a második világháború után.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

TUSVÁNYOS – Jó eséllyel lesz Orbán Viktor- Traian Băsescu találkozó
Miközben az államelnök útjai kifürkészhetetlenek, biztosnak ígérkezik a nyílt színi gyomrozás az első publikus EMEF-ülésen.
Annak ellenére, hogy a Tusványos-program még távolról sem végleges (a résztvevők közül még nem igazolta mindenki vissza részvételét), máris nehéz döntések előtt áll bármiféle ajánló szerkesztője: vagy bő lére ereszti és alaposan, minden rezdülésről tájékoztat, ezzel azt kockáztatva, hogy az anyagot unják majd végigolvasni, vagy pedig szelektál, és ezzel az önkényes döntések, személyes preferenciák ingoványos talajára lép. Mi az utóbbit választjuk.
Pénteken, július 23-án 10 órától az ébresztőt Németh Zsolt (parlamenti államtitkár, Külügyminisztérium, Magyarország), Eckstein-Kovács Péter (Traian Băsescu elnök kisebbségi tanácsosa), Szilágyi Zsolt (egyetemi oktató, EMNT alelnök, társelnök, EMEF kül- és nemzetpolitikai bizottsága), Cătălin Avramescu (egyetemi oktató, államelnöki főtanácsos) tartják 10 órától: a beszélgetés címe Korszakváltás a magyar-román kapcsolatokban a 2011-es EU-elnökség fényében, moderál Smaranda Enache.
Azok, akik mindig is arra voltak kíváncsiak, hogyan is zajlik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum egy ülése, 14 órától egy nyilvános EMEF-megbeszélésen vehetnek részt, ahol az EMNT-t Tőkés László elnök és Toró T. Tibor ügyvezető képviselik, az RMDSZ álláspontját pedig Markó Béla elnök és Kelemen Hunor védik, Bakk Miklós moderálásával.
Érdemes lesz még meghallgatni az egyházak átvilágításáról szóló beszélgetést 13 órától, ahol Szabó László (lelkész, Erdélyi Unitárius Egyház), Antal János (külügyi előadótanácsos, KREK), Molnár János (egyháztörténész, Szeged) osztják meg a jelenleg folyó átvilágítással kapcsolatos tapasztalataikat, Gazda Árpád moderálásával.
De pénteken 14 órától folytatódik az Erdély Café Sátorban az Adatbank Café konferenciánk is, amelyben a harmadik nap a természettudományoké lesz. Demeter László biológus, Ujvárosi Lujza biológus és Nagy László fizikus előadásait hallgathatjátok meg.
A Commitment-sátorban 18 órától a Biszku Béla-dokumentumfilmet, a Bűn és Büntetlenséget lehet látni: az 1956-os forrradalom megtorlásának kulcsfigurájáról készült film Magyarországon hatalmas port kavart, és Erdélyben eddig egyedül Kolozsváron lehetett megtekinteni. A vetítés után beszélgetésre is sor kerül az alkotókkal.
Pénteken a magyarországi Megasztár történetének legsikeresebb felfedezettje, Rúzsa Magdi tér vissza Tusványosra, hogy ismét megmutassa: van élet a tehetségkutató után is. Az egyik legnépszerűbb magyar énekesnő nemrég jelentetett meg egy közös dalt Hobóval, Bolondok hajója címen, úgyhogy Tusványoson nagy egymás ölébe borulás várható: hiszen a magyar blues nagy öregje is ott lesz - akinek a koncertjét a szervezők csak néhány napja jelentették be. Hobo és bandája a Circus Hungaricus című lemez turnéjának keretében lép fel Tusnádfürdőn.
A szombati, július 24-i program politikai szempontból kétségtelenül legfontosabb mozzanata a 10.30-tól kezdődő Orbán Viktor (miniszterelnök, Magyarország)-Tőkés László (alelnök, Európai Parlament)-Németh Zsolt (parlamenti államtitkár, Külügyminisztérium, Budapest) beszélgetés. Korábbi években ez volt az az előadás, melyet messze a legtöbb néző, kamera és billentyűzet követett – tavaly pedig Traian Băsescu is beszállt a vitába. Idén is voltak olyan hírek, miszerint talán Băsescu is jelen lesz – ez azonban még nem biztos.
Mivel a szervezők szombatra nem szerveztek be egyéb politikai eseményt, ezért lehet lazítani: mindenképpen kipróbálandó például a Walking on Water nevű program 17 és 19 óra között, ahol egy átlátszó labdában lehet járni a Csukás-tavon. Érdekes lehet még a tokaji bórkostolás és borvásár 17 órától, a Vinum Primartis Borsátorban.
A MISZSZ sátortól nem érdemes nagyon eltávolodni a délután folyamán: Kurdics Mihály (nyugalmazott rendőr alezredes, kábítószer-fogyasztás megelőzési szaktanácsadó, Kecskemét) a kábítószerek terjedéséről tart előadást 14 órától, aztán 15.30-tól Hajdó Csaba (Sentega Group, igazgató, Székelyudvarhely) fejtegeti a lótrágya és a globális felmelegedés közötti összefüggéseket. 16.30-tól Szilágyi Géza (életmód tanácsadó, Marosvásárhely), Sándor Csaba (módszertani pszichológus, Marosvásárhely) beszélgetésére kerül sor, Női és férfi titkok a nyugati és a keleti szexkultúrákban címmel. 18 órától pedig a Szomszédnéni Produkciós Iroda lép fel ugyanitt.
A Csűrben Lakatos Róbert Bahrtalo! – Jó szerencsét! című fikciós dokumentum-vígjátékát lehet megtekinteni 20 órától.
A Tusványos-szervezők valamiért különös vonzódást érezhetnek az idősödő rocksztárok iránt. Így fordulhat elő, hogy a már korábbi tusnádfürdői fellépésén is a korban jócskán benne levő Demjén Rózsi ismét itt lesz szombaton, a zárónapon. Igaz, ami igaz, Demjén tata annyi és akkor slágert gyártott már, hogy az is bőven elég lenne, ha csak karmesterkedni menne fel a színpadra. Tuti, hogy első beintésére többezren énekelnék hiba nélkül a dalait. Akiknek pedig ez nem a stílusa, azok a nap másik fellépőjével vigasztalódhatnak: a Pannonia Allstars Ska Orchestra pont azt fogja bemutatni, hogy nincs szükség emlékezetes dalszövegre ahhoz, hogy átéljük és élvezzük a zenét.
Vasárnap, július 25-én egyetlen programpont van, az azonban mindenki számára kötelező: haza kell menni. Transindex.ro

Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

EMNT: autonómiáért küzdene az új párt
Ha akár az RMDSZ, akár a Magyar Polgári Párt autonomista fordulatot venne, szükségtelenné válna a tervezett Tőkés-párt bejegyzése – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Mint hozzátette, nem az a cél a pártalapítással, hogy legyen egy harmadik politikai alakulata az erdélyi magyarságnak, hanem az, hogy legyen egy autonomista párt is az erdélyi magyar politikai kínálatban. A világhálón tartott sajtótájékoztatón kiderült, a Tőkés-pártnak nem Tőkés László lenne az elnöke, neki pártok fölötti szerepet szánnak a szervezők.
Ha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) november 27-i országos közgyűlésén megszületik erről a politikai döntés, Tőkés László támogatói a következő év első három hónapjában teszik meg a pártbejegyzésre irányuló lépéseket, ebben az időszakban gyűjtik össze a szükséges 25 ezer aláírást. Erről Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke beszélt azon a sajtótájékoztatón, amelyet a világhálón tartott az erdélyi magyar média képviselőinek. „Ami három hónap alatt nem gyűjthető össze, az minden bizonnyal egyáltalán nem gyűjthető össze” – válaszolt az aláírásgyűjtés tempóját firtató újságírói kérdésre. Elmondta, még gondolkoznak azon, hogy mi legyen a párt neve, és kikből álljon az a kezdeményezőbizottság, amelyik az EMNT közgyűlése elé terjeszti a javaslatot.
Toró T. Tibor megalapozottnak tartotta azt a felvetésünket, hogy a majdani Tőkés-pártnak is javarészt azok lehetnek az alapítói, akik annak idején a Magyar Polgári Párt bejegyzését támogatták aláírásukkal. Azt is megerősítette, hogy egy személy két pártnak nem lehet a tagja, de hozzátette, a párttörvény értelmében nem kell kérvényezniük az MPP-ből való kilépésüket azoknak, akik az új párthoz csatlakoznának. A pártbejegyzéshez adott aláírásuk automatikusan az MPP-ből való kilépésüket jelenti. „Mi nem arra vágyunk, hogy az MPP ezáltal a tagsága nélkül maradjon. A szándékunk az, hogy legyen egy autonomista párt Erdélyben” – jelentette ki Toró.
A Krónika kérdésére elmondta, ha az RMDSZ-ben vagy a Magyar Polgári Pártban autonomista fordulat következne be, könnyen meglehet, hogy elállnának a pártalapítás szándékától. Ennek a valószínűségét azonban Toró meglehetősen alacsonyra taksálta. „Úgy látom, hogy az RMDSZ képtelen a megújulásra, a soraiban kinövő új hullám is a régihez hasonlóan gondolkozik” – jelentette ki. Az MPP-nek a hibáját „a jóra való restségben” látta, és abban, hogy „nem a pártnak van elnöke, hanem az elnöknek van pártja”.
Arra az újságírói kérdésre, hogy vonzó lehet-e az autonómia a kenyérgondokkal küszködő erdélyi magyarok számára, Toró kijelentette: „akkor jó az autonómia, ha választ tud adni az emberek mindennapi gondjaira”.
A sajtótájékoztatón kiderült, noha a szorgalmazói is afféle Tőkés-pártként tekintenek a tervezett politikai alakulatra, Tőkés László már jelezte, nem kíván a párt elnöke lenni. Toró T. Tibor szerint az EMNT választmánya egyetértett azzal, hogy Tőkés Lászlónak a pártok fölött álló politikai személyiségnek kell maradnia a magyar és az európai politikában.
Gazda Árpád, Krónika (Kolozsvár)

Erdélyből a T. Házba?
Kiiktathatják Magyarország alkotmányából azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti – erről Gulyás Gergely fideszes képviselő, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságának alelnöke nyilatkozott több magyarországi televíziós csatornának. A magyar alkotmány ilyen irányú módosítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy a magyarországi parlamenti választásokon azok a határon túli magyarok is részt vehessenek, akik 2011 januárjától magyar állampolgárságért folyamodnak. Magyarország a szavazati jog tekintetében is a román modellt követhetné, Románia határon túl élő állampolgárai ugyanis mindig is rendelkeztek a román politikába való beleszólás jogával.
A Krónika által megkérdezett erdélyi magyar politikusok üdvözlik a fideszes kezdeményezést.
„A jelenlegi alkotmány a választói jogosultságot magyarországi lakóhelyhez köti, mi ezt az állapotot nem kívánjuk megtartani” – nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, az új alkotmányt előkészítő eseti parlamenti bizottság egyik alelnöke. Gulyás a parlamenti bizottságnak az alapjogi munkacsoportját vezeti, melynek a választójoggal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoznia kell.
Hozzátette: javaslatukkal nem döntik el a kérdést, csupán a választójogi törvény módosításának vitájához utalják azt. Mint megjegyezte, elvileg ott is ki lehetne zárni a határon túliakat a választásra jogosultak köréből, de reményei szerint a Fidesz később kialakítandó hivatalos álláspontja is ezzel ellentétes lesz. Gulyás a Duna Tévének adott interjúban kijelentette: „Amikor a törvényhozó – egyébként nagyon helyesen – kedvezményes mandátumot biztosít a Magyarország határain belül élő, egyébként nem a magyar nemzethez tartozó nemzeti kisebbségeknek, akkor nincs okunk megtagadni ezt azoktól a magyar állampolgároktól, akik önmagukat a magyar nemzethez tartozónak gondolják, és egyébként a határokon túl élnek jól ismert történelmi okokból”.
A politikus azzal egészítette ki véleményét, hogy minden további részlet egyeztetés tárgya. Nem biztos, hogy az elképzelése ugyanolyan általános választójogot jelent, mint amit ma ismerünk. „Ez jelentheti meghatározott számú mandátumnak a betöltését is” – mondta. A politikus az Indexnek nyilatkozva elmondta, a Fideszben még nem tisztázott, milyen formában valósulna meg a szavazati jog megadása. Elképzelhetőnek tartott azonban olyan megoldást, hogy a határon túliak hat-nyolc külön mandátum sorsáról döntenének.
„A választójogi törvény kidolgozás alatt áll, ezért még csak sejtjük, hogy a választójogi rendszer megmarad a jelenlegi vegyes keretek között. Ha ez így marad, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a Délvidékről, a Felvidékről vagy Erdélyből nem lehet azt meghatározni, milyen az egyéni képviselője Vácnak vagy bármely más településnek. Ezért talán praktikusabb lenne, ha egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza” – mondta Gulyás. Különben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes a Krónikának júniusi romániai látogatása idején adott interjúban elmondta: szerinte az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást ebben a kérdésben, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak.
Megoszlanak a vélemények Magyarországon
A Magyar Szocialista Párt egyelőre nem reagált az alkotmány-előkészítő bizottság alelnökének felvetésére, a Jobbik viszont pártolja a tervet. Szávay István, a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője azonban nem hat-nyolc, hanem 26 mandátum sorsát helyezné a következő 200 fős parlamentből a határon túliak kezébe. „Mi a horvát modellen alapuló, vagy egy ahhoz hasonló választási szisztémát tekintenénk alapnak, amely szerint az elcsatolt területeken vagy az emigrációban élő, de magyar állampolgársággal rendelkezők külön választási körzetet alkothatnának és a pártok országos listáira szavazhatnának” – nyilatkozta az InfoRádiónak a jobbikos politikus. A javaslat ellen egyelőre csak a Lehet Más a Politika (LMP) foglalt állást. „Elvből ellenzem, hogy rendszerszerűen a választójog olyanoknak is járjon, akik egyébként az állam által közösséggé szervezett embereknek a sorsában nem osztoznak” – szögezte le a Duna Televíziónak Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Hozzátette: az állam az egy területen élő személyeket rendezi politikai közösségbe, a választójog azt a lehetőséget adja meg e közösség tagjainak, hogy a közös ügyek intézésébe beleszóljanak. „Egy országgyűlési képviselő-választáson az szavazzon, aki egyébként a megalakuló törvényhozás jótéteményeit vagy negatívumait viselni fogja. Egy választáson abba szólunk bele a választójogon keresztül, hogy egy országban hogyan alakuljon a rendészeti politika, az adórendszer, a társadalombiztosítás milyen legyen. Ebbe azok szóljanak bele, akiknek a bőrére megy ki az egész” – érvelt az ellenzéki politikus.
A román modell
A román választójogi törvény nem tesz állandó lakhely szerinti különbséget a román állampolgárok között. Így hát a romániai parlamenti és államelnöki választásokon a határon túli románok is leadhatják szavazataikat. Ezek zömét a Spanyolországban, Olaszországban és más nyugat-európai államokban letelepedett román vendégmunkások teszik ki, akiknek a száma meghaladja a kétmilliót. Százezres nagyságrendűre becsülik ugyanakkor azoknak a számát is, akik Moldávia állampolgáraiként a lakóhelyükön maradva szerezték meg a román állampolgárságot. Az elmúlt évtized közepéig a román állam csak az ország külképviseletein biztosított lehetőséget a külföldön élő románoknak a szavazásra, így a külföldi szavazatok száma is meglehetősen csekély volt; alig befolyásolta a választás kimenetelét. A külföldi szavazatokat a fővárosban leadott szavazatokkal összesítették. Ez is hozzájárult ahhoz például, hogy a Magyarországon nagy számban szavazó erdélyi magyarok 2000-ben a parlamentbe juttatták Pataki Júlia RMDSZ-es képviselőt.
Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésekor a törvényhozó külföldi választókerületeket is meghatározott. Az ország határain túl élő románok 4 képviselői és 2 szenátori mandátum sorsáról dönthettek. A számukra kialakított 221 szavazóközpontban mintegy 24 ezer román állampolgár voksolt. A választás érdekessége volt, hogy az ázsiai-afrikai választókerületben az RMDSZ jelöltje, Kötő József színházkritikus szerzett képviselői mandátumot, 34 szavazattal. A választójog kérdése nem képezte vita tárgyát Romániában 2009 decemberéig, amikor Traian Băsescu a határon túliak támogatásával szerzett újabb ötéves államelnöki mandátumot. Ha csak a Romániában leadott szavazatok számítottak volna a választáson, Mircea Geoană ülhetett volna az elnöki székbe. A 294 külföldi szavazóközpontban leadott 147 ezer szavazatból 115 ezret kapott Băsescu, aki a végső összesítés szerint mintegy 78 ezer szavazattal előzte meg Geoanát. Băsescu a Moldovai Köztársaságban aratta legfényesebb győzelmét: az itt leadott 12 ezer szavazat 95 százaléka az ő neve mellé került.
Horvát és bolgár választások a Bánságban
Románia egyébként a más államok által szervezett romániai választásokban is segítséget nyújtott. A horvát állampolgárságot is szerzett bánsági horvátok immár több mint egy évtizede szülőföldjükön maradva vesznek részt a horvátországi választásokon. Amint a Krónika többször is megírta, 2000 óta a Krassó-Szörény megyei horvát falvakban is létesítenek szavazóközpontokat a horvátországi választásokon, melyek biztonságát a román hatóságok biztosítják. 2005-ben Bulgária bukaresti nagykövete is azzal folyamodott a román hatóságokhoz, hogy a bolgár állampolgárságot is szerzett bánsági bolgárok számára Temesváron is létesítsenek szavazóközpontot. A román állam hozzájárulásával a vingai és óbesenyői bolgár közösség tagjai a Bánsági Bolgár Szövetség temesvári székházában szavazhattak.
Bizakodó erdélyi magyar politikusok
Mindenképp üdvözlendő, hogy napirendre tűzték a témát – reagált lapunknak a határon túliak szavazati jogára vonatkozó kérdésre Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régiójának elnöke. Hozzáfűzte, érdemben csak akkor tud reagálni a javaslatra, ha az Országgyűlés törvényben rögzíti a határon túliak választójogát.
Márton Árpád Kovászna megyei RMDSZ-es képviselő megkeresésünkre úgy nyilatkozott, jónak tartja, hogy elhárul az alkotmányos akadály az elől, hogy az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárokra is kiterjesszék a választójogot. Márton ugyanakkor hozzáfűzte, az alkotmánymódosítást követően a választójogot szabályozó törvényt is módosítani kell. „Személyes véleményem szerint elegáns lenne, ha a végső döntés előtt a határon túli magyarokat is megkérdeznék erről – erre a célra rendelkezésre állnak az intézményes fórumok, a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma vagy a Magyar Állandó Értekezlet. Volt már rá példa, hogy a minket is érintő kérdésekről megkérdezésünk nélkül döntöttek Magyarországon” – fogalmazta meg elvárásait a képviselő.
Mint arról már beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök Schmitt Pál államfő marosvásárhelyi látogatásakor felvetette: az erdélyi magyaroknak teljes joggal részt kellene venniük a magyarországi választásokon. Szerinte az állampolgárságnak a választójogot és a választhatóság jogát is jelentenie kell.
Gazda Árpád, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Műterem és Élet-Jelek a Székelyföldről
Kiállítással egybekötött könyvbemutató a Györkös Mányi Albert Emlékházban
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezhetjük Vörösmartyval együtt, születésének közelgő, 210. évfordulóján, s akár el is morfondírozhatunk a témán, de bármennyire pesszimistán és kritikusan viszonyulnánk is korunk visszásságaihoz, a még véletlenül sem paradicsomi állapotokhoz, az igenlő választ nem kerülhetjük meg.
Az én korosztályom, de a nálam tíz-húsz évvel fiatalabbak is emlékezhetnek még arra, mit jelentett a diktatúra legsötétebb, hetvenes nyolcvanas éveiben az írott szó, a könyvbe foglalt gondolat. Mekkora segítséget, milyen erős erkölcsi támaszt nyújtottak a Domokos Géza igazgatta Kriterion minőségi könyvei, a magyar és a világirodalom remekeit megjelentető kötetek. És emlékezhetnek arra a bizonyos Tőzsér postára is – az elnevezés nem kisebb személyiségtől, mint a mi „száguldó riporterünktől”, a felejthetetlen emlékű Beke Györgytől származik, – amely a legeldugottabb kistelepülésre is eljuttatta a nemritkán levegővel is felérő olvasnivalót, a megmaradást szolgáló magyar szót.
S hogy miért e múltba kalandozás egy kiállítás megnyitón? Mert minden mindennel összefügg. Mert talán ez a szemet gyönyörködtető, lelket kiteljesítő tárlat is ott hordozza csírájában Tőzsér József Székelyföldről irányított könyvpostáját, azt az egyszemélyes intézményt, amely 2011 januárjában ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. S amely 1993-tól immár könyvkiadóvá teljesedve, Kozma Mária főszerkesztésével vált a hazai „könyvtermelés” egyik legmarkánsabb képviselőjévé, az irodalom és a művészet terjesztőjévé, sőt gerjesztőjévé is. Amint azt a Műterem és az Élet-Jelek sorozatok itt látható kötetei is igazolják: a képzőművészek és méltatóik szószólójává.
A sorozatok értékes darabjai közül a legfrissebbek kerülnek most bemutatásra, és elevenednek meg a művészek jóvoltából, akik néhány munka erejéig eredetiben is ízelítőt nyújtanak tevékenységükből. Az eredeti alkotásokkal való találkozás élménye pedig összehasonlíthatatlanul többet jelent a legjobb reprodukciónál is, mondhatni hitelesíti a könyvben foglaltakat.
Némi túlzással az erdélyi képzőművészet keresztmetszete elevenedik meg előttünk. A műfaji és stiláris változatosság révén ugyanis betekintést nyerhetünk a kortárs hazai vizuális művészet főbb vonulataiba.
A festészetet Márton Árpád, a Hargita műhely oszlopos tagja és megteremtője képviseli, aki expresszív, varázslatos realizmusával alkotóművészetében mindvégig hű maradt ahhoz a tájhoz és emberéhez, amely elindította a pályán. A robusztus formák elemi erejével ható, mélységesen emberközpontú, erdélyi hagyományokból táplálkozó művészete a legkorszerűbb festői nyelvezeten szól a befogadóhoz. Sajátos színvilágú, balladai tömörségű, sorsképszerű alkotásai a drámaiság és a líraiság egyedi ötvözetei. Művészi munkásságát Banner Zoltán mutatja be gazdagon illusztrált kötetben. A jelenlegi tárlatra a művész három, sejtelmesen könnyed, rendkívül kifejező, a szokásosnál líraibb, megejtő szépségű pasztelljét küldte el.
Zsigmond Márton ugyancsak a régióbeli művészgárda prominens tagja. Képzőművész a szó legnemesebb értelmében, hiszen a monumentális művészet – gondoljunk csak a csíkszeredai mozi homlokzatát díszítő mozaikjára – legalább olyan közel áll hozzá mint a festészet és a mindezek alapját képező rajz. Az emberi test anatómiájának kiváló ismerője és művészi átlényegítője. Biztos kézről, nem mindennapi rajztudásról, lényeglátásról és művészi fantáziáról árulkodó akt sorozatából a Házsongárd Alapítvány kolozsvári aukciós tárlatán is kaphattunk ízelítőt. A róla szóló kismonográfia bevezető tanulmányát Turós Eszter jegyzi. A tárlaton két, folthatásokkal építkező, a figuralitást éppen csak hogy sejtető színvillanásával szerepel.
A régió másik jellegzetes művész képviselője a Kézdivásárhelyen élő Sárosi Csaba. Munkásságát kötetben Jánó Mihály méltatja. Sajátos színvilág, a legkülönfélébb anyagok és tematikák kombinációja, humor, sőt a szarkasztikus megfogalmazások iránti fogékonyság is jellemzi a környezetét és önmagát sajátosan egyedi művészi szemüvegen keresztül szemlélő alkotó művészi világát. A motívumok játékos sokszínűsége és a szigorúan pontos szerkesztés sikerrel egészíti ki egymást a Feszt László-tanítvány Sárosinál.
Fazakas Tibor sajátos színt képvisel erdélyi képzőművészetünkben. Op-artos konstrukciói egyfajta lírai geometria rejtelmeibe nyújtanak betekintést. A művész biztos kézzel, mérnöki pontossággal szerkesztett, festett képi vallomásai dacolni látszanak a számítógépes technika mindenek felettiségével. Alkotásait kötetben Banner Zoltán elemzi.
Leegyszerűsített, tiszta formáival a szobrász Vargha Mihály a művészi absztrakció legmagasabb fokára jut el. Florális, zoomorf és antropomorf fogantatású, geometrikus alakzataival életet, költőiséget lehel a hideg formákba. A művész a mikró- és makrovilág ellesett formáiban véli felfedezni azt a harmóniát, amely a formai megjelenítés katartikus látványát teremti meg. Egyfajta érzelmesen konceptuális szobrászatnak adva ezáltal teret. Munkásságát kötetben Szücs György mutatja be.
Köllő Margit művészi munkásságáról Gazda Árpád ír. A kitűnő rajzkészséggel megáldott textilművész munkái sikerrel ötvözik a látványt és a látvány mögötti gondolati szférát. Természeti motívumokkal gazdagon átszőtt alkotásai ilyenformán a figurativitás következetes vállalásával jutnak el a conceptual art lehetőségeinek kiaknázásáig is. Éppen visszafogottságukban megkapó, különleges eleganciájú munkáit egyfajta sajátos puritánság, önként vállalt aszketizmus jellemzi. Alkotásai úgy korszerűek és úgy jövőbe mutatók, hogy magukon viselik annak a közösségnek a jegyeit, kulturális örökségét, amelyből vétettek.
És hatványozottan jellemző ez a szintén textilművész és divattervező Bandi Kati munkásságára. Nem véletlenül, hiszen a gyökerek tiszteletét és szeretetét a családból hozta. Édesapja, a népművészet igazi apostolaként oktatta a fiatalokat az eredeti népi motívumok sajátosságainak ismeretére, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásának fontosságára. Ezekből ihletődik Bandi Kati is. Az óriáslány ruhájával pedig valósággal brillírozik, korlátlan alkotó fantáziáról és művészi érzékről téve tanúbizonyságot. A munkásságát bemutató tanulmányt Nagy Miklós Kund írta.
A kiállító művészek tagjai annak a Barabás Miklós Céhnek, amely nemrég nyerte el az egyik legmagasabb anyaországi kitüntetést, a Magyar Örökség Díjat. Az elismerés nekik is köszönhető.
Elhangzott 2010. november 24-én, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (szerkesztett változat)
Németh Júlia, Szabadság (Kolozsvár)

Óvatoskodik a MÚRE
Romániai magyar újságírókat is érint a magyarországi médiatörvény
F. I.
Bár elítéli a sajtó és véleményszabadság korlátozását, a MÚRE kivár a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos állásfoglalást illetően. A magyarországi lapok romániai tudósítóit nem „készítették fel” a törvényre.
„A tiltakozás semmilyen formájának nem vagyok híve” – jelentette ki lapunk megkeresésére Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, akit arról kérdeztünk, miért nem foglalt állást a szervezet a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. Mint elmondta, jelenleg belső vita zajlik a törvényről, amelyen MÚRE-tagok vesznek részt, hamarosan pedig az igazgatótanács is tárgyalni fogja.
„Sikerült az MÚRE-t egységesnek megtartani, nem politikai törésvonalak szerint rendezkedtünk be, mint Magyarországon, ezért sokkal átgondoltabban kell reagálnunk olyan esetekben, amikor úgy tűnik, hogy politikai felhang is társul az egyes eseményekhez” – érvelt a hallgatás mellett Karácsonyi.
Elmondta, a magyarországi médiaszervezetek nem voltak egységesek a tiltakozás terén, a MÚRE mindenikkel együttműködik, viszont csak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége részéről láttak határozott állásfoglalást. Ugyanakkor kifogásolta azt, hogy a törvényalkotók nem konzultáltak a sajtószervezetekkel, hogy megnézzék, a bizonyos esetekben jogos elvárásaik miként érvényesülhetnének. Úgy véli, párbeszéddel elkerülhető lett volna az, hogy sajtószabadságot érintő és korlátozó rendelkezések kerüljenek be a törvénybe.
Tudósítókra is érvényes
A magyar médiatörvény rendelkezései egyébként értelemszerűen érvényesek a magyarországi lapok romániai tudósítóira is, mint ottani sajtóban közlő újságírókra. Szőcs Levente, a Népszabadság romániai tudósítója az ÚMSZ megkeresésére elmondta: sem figyelmeztetést, sem jelzést nem kapott arra vonatkozóan, hogy a január elsejétől életbe lépett médiatörvény miatt vigyázzon arra, hogy mit ír le.
„Úgy gondolom, hogy én innen nem foglalkozok olyan témákkal, amelyek a médiatörvény alapján kifogásolhatók lennének, habár az is igaz: Magyarországon mindenki attól retteg, hogy ez úgyis politikai alapon fog működni, és akkor bármi kikezdhető” – fogalmazott Szőcs.
A magyarországi baloldali ellenzékhez közel állónak tartott Népszava című napilap romániai tudósítója, Lokodi Imre lapunknak szintén azt nyilatkozta: sem szóbeli, sem írásbeli figyelmeztetést nem kapott arra vonatkozóan, hogy hogyan „viselkedjen” az új médiatörvény hatálybalépése után.
„Karácsony előtt voltam legutóbb a budapesti szerkesztőségben, akkor még vakon abban bíztunk, hogy a köztársasági elnök nem fogja aláírni a törvényt vagy pedig visszavonják a súlyosabb rendelkezéseket” – magyarázta lapunknak Lokodi. Mint mondja, ezután is ugyanúgy fogja írni a cikkeit, ahogy eddig, a cenzúrát pedig a médiahatóságra bízza.
Nem képezték ki a romániai munkatársakat
„Semmilyen felkészítést nem kaptam Budapestről az új médiatörvény érvénybe lépésével kapcsolatosan” – válaszolta lapunk megkeresésére Gazda Árpád, a magyarországi Heti Válasz jobboldali hetilap és a szintén magyarországi Info Rádió romániai tudósítója. Gazdát arról kérdeztük, felhívták-e a figyelmét szerkesztőségbeli felettesei arra, hogy az új jogszabály rendelkezéseihez igazítsa tudósításait.
„Nem szólt senki, hogy erre vagy arra a dologra figyeljek oda, sem a Heti Választól, sem az Info Rádiótól. Igaz, idén még nem is adtam le egyetlen tudósítást sem, egyik szerkesztőségnek sem, a médiatörvény pedig csak idéntől érvényes” – tette hozzá az újságíró. Mint kérdésünkre kifejtette: úgy tudja, ottani sajtótermékek külföldi tudósítójaként valóban a magyarországi jogszabály hatálya alá esik ő maga is, de nem tart attól, hogy emiatt „baja eshet”.
„Húszéves újságírói tapasztalatom azt mutatja, ha az ember tisztességesen végzi a munkáját, akkor akármilyen szigorúan, akármilyen szigorú törvény alapján bírálják el, nincs mitől félnie” – vágta ki magát Gazda.
Kevésbé volt bőbeszédű a budapesti kormányhoz közel állónak tartott Magyar Nemzet romániai tudósítója. Kérdésünkre, miszerint kapott-e utasításokat a lap szerkesztőségétől a médiatörvény életbe lépése után azzal kapcsolatosan, hogy cikkeiben vegye figyelembe annak rendelkezéseit, Rostás Szabolcs elzárkózott a válaszadástól. Új Magyar Szó (Bukarest)

Átvehetők a tiszteletpéldányok
A Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az RMDSZ Háromszéki Szervezete újévi ajándékaként a Háromszéki nekigyürkőzés című kötet szerzői a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó Gábor Áron utca 14. szám alatti székhelyén átvehetik a közel négyszáz oldalas kiadvány egy-egy kötetét.
A könyv írásainak szerzői és jelentősebb interjúalanyai a megjelenés sorrendjében: Simó Erzsébet, Ferencz Éva, Tankó Vilmos, Váncsa Árpád, Bedő Zoltán, Benkő Levente, Bogdán László, Karácsony Éva, Zsigmond Győző, Gazda József, Bodor János, Zsuffa Zoltán, Józsa Lajos, Kala Sándor, dr. Nagy Lajos, Gazda Zoltán, Tompa Ernő, Mózes László, Áros Károly, Gajzágó Márton, Bede Erika, B. Kovács András, Magyari Lajos, Puskás Attila, Fodor Pál, Torma Sándor, Iochom István, Orbán Árpád, Veszeli Lajos, Király Károly, Deák Vilma, dr. Demeter János, Kányádi Mihály, Vargha György, Forró Eszter, Kónya Ádám, Albert Levente, Márton Árpád, Gazda Árpád, Benedek Zsolt, Kiss Jenő, Nyisztor Tinka, Jakab Mihály, Czoppelt Júlia, Kovács Márta, Máthé Ferenc, Jancsó Katalin. Az időközben elhunyt szerzők tiszteletpéldányát a hozzátartozók vehetik át. A kötet szerkesztője elnézést kér mindazoktól a szerzőktől, akik írásai és visszaemlékezései terjedelmi okok miatt az 1990-es év eseményeiből (1990. január 1.—május 20.) kimaradtak. Amennyiben a második kötet szerkesztéséhez és kiadásához megfelelő támogatást találunk, 2011. március 15. tiszteletére az olvasó asztalára helyezhetjük az 1990. év háromszéki emléktöredékeit a februári tanügyi tüntetés, az első szabad március 15. és a májusi parlamenti választások eseményei köré súlypontozva. A Háromszéki nekigyürkőzés második kötetének kiadásával helyreigazítjuk azokat az aránytalanságokat, amelyek az 1989—90-es év rendszerváltozáshoz fűződő háromszéki eseményeit az országos sodrásból kiszorították vagy elhallgatták.
A kötet szerkesztője, Sylvester Lajos
Háromszéki nekigyürkőzés Emléktöredékek az 1989-90-es rendszerváltás napjaiból /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Használt az RMDSZ „bombázása” a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium ügyében
Úgy látszik, megmenekült a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium. Az intézménynek az utóbbi években egyre jobban össze kellett húznia magát. Az ingatlant, amelyben működött, visszakapta az unitárius egyház, mely a János Zsigmond Unitárius Kollégium megerősítését tekintette feladatának. Az ókollégium felajánlásával azonban a Brassainak is az unitáriusok nyújtottak mentőövet.
Nemrég a Brassaiért internetes blogra is felkerült az örömhír, hogy megoldódni látszik az ingatlanügy, mely az elmúlt években meglehetősen megnehezítette a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium működését. A blogon az a levél is közszemlére került, amelyben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tájékoztatja az érintetteket, hogy a „közös igyekezetük” következtében, az unitárius egyháznak köszönhetően a Brassai Sámuel Gimnázium továbbra is önálló intézményként működhet, továbbra is a város központjában maradhat, és egyedül lakhatja be azt az épületet, amelyben jelenleg a román tannyelvű Victor Babeş Egészségügyi Szakközépiskola működik. Utóbbi intézmény 2011 szeptemberében már más épületben kezdi a tanévet. A levelet László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Molnos Lajos, a szervezet ügyvezető elnöke írta alá.
A kétoldalas dokumentumnak szűk ötödrészét teszi ki a helyesírási hibákban és elütésekben bővelkedő üzenet. A levél négyötöd részét annak a 296 névnek a felsorolása adja, akiknek a válasz szól.
„Ez az első hivatalos válasz, amely az utóbbi nyolc évben küldött megannyi levelünkre az RMDSZ-től érkezik” – tájékoztat Kósa Mária, a Brassai igazgatója. Hozzáteszi, a válaszban felsorolt nevek listája korántsem teljes. A tavaly szeptemberben indított akció során ugyanis az RMDSZ irodájába naponta öt szülő vagy volt brassais véndiák levelét vitték el, és mindig csak egy iktatószámot kaptak. Az RMDSZ-re nehezedő levélnyomást az iskola gerjesztette. Az itt tanuló diákok megkapták a szüleik nevében megszerkesztett szöveget, amelyet csak alá kellett íratniuk és vissza kellett vinniük az iskolába. Ebben az unitárius egyház beleegyezésére hivatkozva kérték az RMDSZ-t és személyesen László Attila megyei elnököt, Kolozsvár alpolgármesterét, járjanak közben annak érdekében, hogy a Brassai költözhessen az unitárius ókollégium épületébe, amelyben jelenleg a román nyelvű egészségügyi szakközépiskola működik. Felvetésünkre az igazgatónő elmondta, a leveles nyomásgyakorlást zokon vették a szövetség illetékesei, annak mégis döntő szerepe volt a helyzet megoldásában. Az igazgatónő megjegyezte, a sikerhez az is hozzájárult, hogy a brassaisok panaszlevelét az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt is felolvasták, és a szövetség országos vezetői számára is kezdett kellemetlen lenni az évek óta húzódó kolozsvári iskolaügy.
Öt magyar iskola egy négyzetkilométeren
A kevésbé tájékozottak akár meg is lepődhetnek azon, hogy Kolozsváron magyariskola-ügy borzolja a kedélyeket. Erdély fővárosa ugyanis azzal büszkélkedhetett, hogy a ’89-es fordulat után konfliktusmentesen állította vissza a magyar iskolákat. Míg a folyamat Marosvásárhelyen és több erdélyi nagyvárosban is feszültségeket szült, Kolozsváron már 1990-től magyar oktatási intézményként működhetett a Báthori István, az Apáczai Csere János és a Brassai Sámuel nevét viselő gimnázium. A Brassaiban még ottfelejtettek pár esti tagozatos román tannyelvű osztályt, de a 2000-es évek elejétől immár ezek is más intézménybe költöztek. A Brassai abban a tekintetben is sajátos helyzetben volt, hogy nem kellett a változások után nevet változtatnia. Az egykori kolozsvári unitárius polihisztor nevét 1957-ben vehette fel a kommunista hatóságok nehezen magyarázható kegyessége folytán. Az intézménynek otthont adó patinás épületet az erdélyi unitárius egyház építtette Pákei Lajos építész tervei alapján. Az 1901-es átadáskor szenzációnak számított, hogy az alagsorba úszómedencét is terveztek a diákoknak. Termeibe az unitárius kollégium költözött, mely kinőtte már az unitárius templom másik oldalán álló ókollégium épületét, de itt kapott helyet az unitárius püspöki hivatal is. A kommunista hatalom 1948-ban államosította az ingatlant, a püspökséget azonban megtűrte falai között.
A kilencvenes évek elején a református, a római katolikus és az unitárius egyház is iskolát alapított Kolozsváron. A Pázmány Péter Katolikus Kollégium később beolvadt a Báthoriba, így öt magyar gimnázium maradt Kolozsvár belvárosában. Az egyházi iskolák versenyképességét a restitúció erősítette. A történelmi magyar egyházak ugyanis nagyobbrészt visszakapták egykori iskolaépületeiket, amelyekben a törvény szerint öt évig kellett megtűrniük a közintézményeket. A türelmi időszak lejártával szabadon választhatták meg az ingatlanok rendeltetését. A kolozsvári egyházi iskolák közül az 1993-ban indult János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak sikerült a legjobban megerősödnie. Mára a legtöbb évfolyamán két párhuzamos osztály működik.
Unitárius terjeszkedés, brassais összehúzódás
Az unitárius egyház 1999-ben kapta vissza a Pákei Lajos tervezte iskolaépületet, és már a következő években kiderült, nem fér el az ingatlanban a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a püspökség és a Brassai. Az egyház értelemszerűen a saját iskolája teremgondjainak a rendezését tartotta elsőrendű feladatának. Évről évre annyi termet adott át a Brassainak, amennyit a János Zsigmond nélkülözni tudott. Ez viszont azt is jelentette, hogy a Brassai évről évre újabb és újabb felszólításokat kapott további termek felszabadítására. Míg az egyházi iskola igényei szerint terjeszkedhetett, a Brassai a délutáni iskolai váltás bevezetésére kényszerült. A mostani tanévben már így sem tudott valamennyi osztálya számára tantermet biztosítani. Ekkor a közeli unitárius ókollégiumban működő Victor Babeş Egészségügyi Szakközépiskola engedett át három tantermet a brassais diákoknak. „Ha volt feszültség az épületben működő intézmények között, azt mindenképpen a Brassai teremhiánya okozta – nyilatkozta a Krónikának Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója. – Nem nekünk kellett volna veszekednünk, mert nem az unitárius egyházra és nem a János Zsigmond-kollégiumra tartozott egy állami intézmény teremgondjainak a megoldása. De sajnos az állam szervei nem tettek meg mindent a Brassaiért.” A feszültségnek olykor tárgyi jelei is akadtak. „Magam jártam végig és fényképeztem le a legutóbbi tanévkezdésre átadott termeket. Mindent tönkretettek, még a zárat is kitépték az ajtókból – említi az egyház sérelmét Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. – Ezt az épületet Pákei a kilincstől a kupáscserépig megtervezte, most meg arra sem ügyelnek, hogy a régi bútorzat megmaradjon.”
Kútba esett intézményegyesítés
Az érintettek sokszor összeültek megtárgyalni a Brassai helyzetét, és a két iskola egyesítését is sokszor mérlegre tették. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere egy 2005-ös dokumentumot említ, amelyet mind a két intézmény igazgatója, mind az akkori unitárius püspök, mind a tanfelügyelőség aláírt. A nyolcéves terv azt irányozta elő, hogy a Brassai folyamatosan csökkenti, a János Zsigmond pedig növeli az osztályai számát. Így alakult volna ki egy olyan iskola, amelyben minden évfolyamon három párhuzamos osztály, egy világi és két egyházi működik. A megegyezést azonban egyik fél sem tartotta be. Popa Márta, az unitárius kollégium igazgatója egy újabb intézményegyesítési próbálkozást idéz fel. Az általa vezetett intézmény a püspökség szorgalmazására készített fuzionálási tervet, amelyet tavaly a két intézmény vezetőtanácsának az együttes ülésén is megvitattak.
A felajánlott kompromisszum az volt, hogy a közös intézménynek a Brassai adja a nevét, a János Zsigmond pedig a szellemiségét és az egyházi oktatási formát. Ez a terv azonban mindkét oldalon ellenkezésbe ütközött. Popa Márta szinte szabadkozva említi: tulajdonképpen ő is a különállásnak a híve, csupán a püspökség kérésének eleget téve terjesztette elé a fúziós tervet. „A nyáron aztán én is beláttam, hiába erőltetem a megegyezést – említi a püspök. – Azt pedig nem akartam, hogy egy magyar iskola nekem felróható módon szűnjön meg.” Így merült fel annak a lehetősége, hogy a Brassai az unitárius ókollégiumba költözzék. Ennek azonban két akadálya körvonalazódott. Az épületben működő román tannyelvű iskola kiköltöztetése érzékenységeket sérthet. Az intézmény szakszervezeti vezetője meg is adta a nacionalista értelmezés alaphangját. Kósa Mária a Babeş igazgatója, Anca Podoleanu józanságának tulajdonítja, hogy végül az értelem felülkerekedett az indulatokon.
A másik problémát viszont az ókollégium jogi helyzete képezte. Hiába adta vissza 2005-ben az országos restitúciós bizottság az ingatlant az egyháznak, a birtokba helyezés öt évet késett. Az adóhivatal pedig arra az időszakra is az egyháztól követelte az adót, amikor az csak papíron volt az ingatlan tulajdonosa. A Brassai vezetői úgy vélték, mindkét ügy megoldásának a kulcsa László Attila alpolgármester kezében van. Ezért vették őt célba a szülői levelekkel.
Egy irányba mutató érdekek
„Az RMDSZ megtette, és megteszi a dolgát. Egyesek viszont nem merik vállalni a tetteik felelősségét, és a gyermekeket, a szülőket küldik, hogy helyettük nyomást gyakoroljanak” – sommázta a véleményét a brassais levéláradatról László Attila. Úgy vélte, a két iskola vezetői nem tudták elkülöníteni a gyermekek érdekeit a tantestületek és az igazgatók érdekeitől. Az alpolgármester ma is úgy látja, a közösség hosszabb távú érdeke a két intézmény egyesítése lett volna. A fúzióval ugyanis a beiskolázási számokat is, a tantestületeket is meg lehetett volna őrizni, épp csak egy igazgatói és egy igazgatóhelyettesi tisztség szűnt volna meg. Az új tanügyi törvényben bevezetett kvótarendszer alapján ugyanis az ezret meghaladó diáklétszámú iskolákat erősíti. Két ötszázas nehezebben tud boldogulni.
László Attila szerint ezt immár a tapasztalat is alátámasztja. Kolozs megyében ugyanis a kvótarendszert már öt éve bevezették kísérleti jelleggel. Az alpolgármester szerint a mostani megoldáshoz az vezetett, hogy szerencsésen egy irányba mutattak az egyház, a Brassai és az ókollégiumban működő egészségügyi szakközépiskola érdekei. Utóbbi jelezte, szívesen elköltözne egy olyan iskolaépületbe, amelyik az önkormányzat tulajdonában van. Ezzel ugyanis pályázati lehetőségek nyílnának meg előtte. Mindez olyan pillanatban történt, amikor több kolozsvári iskolát is be kellett zárni az apadó gyermeklétszám miatt. Így hát a városházának volt lehetősége alternatívát ajánlani. 2010 októberében pedig az ókollégium átadása is megtörtént.
Túl a demográfiai hullámvölgyön
„Fenntartható-e öt magyar iskola Kolozsvár belvárosában, amikor vészesen csökken a gyermekek száma?” A kérdést Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tette fel, némiképp arra a felvetésre is válaszolva, hogy miért csak egy évre hajlandók bérleti szerződést aláírni a Brassaival. A kérdés ma már kevésbé költői, mint pár évvel ezelőtt volt. A decentralizáció során ugyanis a személynyilvántartás feladatait is a városháza vette át Kolozsváron. A város vezetői ma már a születési adatok birtokában tudják tervezni az oktatást. László Attila elmondta, míg 1989 előtt évente 1200–1400 magyar gyermek kezdte az első osztályt a kolozsvári iskolákban, 2010-ben csak 293 magyar elsős gyermek akadt. Az anyakönyvezési adatok azonban arra utalnak, hogy a kolozsvári magyarság túljutott a demográfiai hullámvölgyön, a következő években jelentősen fog növekedni a magyar iskoláskorúak száma.
A növekedés a román nemzetiségűek gyarapodásánál is nagyobb mértékű. Az idén indított 11 első osztály után 2014-ben már 20 osztálynyi elsős gyermek lesz. Megtörténhet tehát, hogy jól jön még valamikor a Brassai mostani makacssága.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Kooperáció, konfrontáció
Kivel kell együttműködni és kivel kell akár konfrontációt is vállalni az erdélyi magyar közösség ügyében? A kérdés első megközelítésben elméletinek tűnhet, de már csak azért is érdemes elgondolkozni rajta, mert megtörténhet, hogy a soron következő választásokon három magyar politikai alakulat jelöltjei közül választhat az erdélyi magyar ember.
A választás lehetőségének jótékony hatásai lehetnek. A piaci verseny hatékony működésre sarkallja a cégeket, a politikai verseny a politikusokat kényszeríti arra, hogy közelebb kerüljenek a választóikhoz, próbáljanak megoldást keresni a bajaikra.
Azt is tudni kell azonban, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő erdélyi magyarság csakis a politikai szereplők összefogása által lépheti át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Csakis a magyar pártok kooperációja biztosíthatja a közösség képviseletét a bukaresti vagy a brüsszeli parlamentben. Jó tehát a verseny a magyar többségű önkormányzatokban, de szükség van az összefogásra is az országos és az európai politikában. Nos, ez az elméleti felvezetés adhat értelmezési keretet Szász Jenő székelyudvarhelyi alpolgármester leváltásához.
Ez csak részben tekinthető ugyanis önkormányzati csetepaténak. Szász Jenő az egyik magyar párt elnöke, leváltásával a szövetség a magyar–magyar konfrontáció útjára tért. Az a szövetség, amelyik a román politikában fűvel-fával összeköltözik egy-egy kormányzati ciklus idejére.
Kétség nem fér hozzá, az RMDSZ-nek van mit törlesztenie Szásszal szemben. Neki sem reszketett a keze, amikor Székelyudvarhely polgármestereként az RMDSZ-t üthette. A magyar politikai szereplőknek azonban tudatosítaniuk kell, hogy csakis a fair play keretei között tartott magyar–magyar verseny teszi lehetővé az országos szintű együttműködést. Ha a viszony elmérgesedik a magyar többpártrendszerben, lőttek a parlamenti képviseletnek.
Talán Markó Bélát idézhetnénk, aki egy 2004-es SZKT-ülésen éppen Szász Jenő felvetésére reagált eképpen: „A mi mérkőzésünk román–magyar mérkőzés, és még csak a félidőnél tartunk, polgármester úr! Nekem úgy tűnik, hogy végre valahára vezetünk, de ha önök félidőben abba akarják hagyatni velünk ezt a küzdelmet, és egy magyar–magyar konfrontációt akarnak kirobbantani, akkor biztosan mindent el fogunk veszteni.”
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Kooperáció, konfrontáció
Kivel kell együttműködni és kivel kell akár konfrontációt is vállalni az erdélyi magyar közösség ügyében? A kérdés első megközelítésben elméletinek tűnhet, de már csak azért is érdemes elgondolkozni rajta, mert megtörténhet, hogy a soron következő választásokon három magyar politikai alakulat jelöltjei közül választhat az erdélyi magyar ember.
választás lehetőségének jótékony hatásai lehetnek. A piaci verseny hatékony működésre sarkallja a cégeket, a politikai verseny a politikusokat kényszeríti arra, hogy közelebb kerüljenek a választóikhoz, próbáljanak megoldást keresni a bajaikra.
Azt is tudni kell azonban, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő erdélyi magyarság csakis a politikai szereplők összefogása által lépheti át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Csakis a magyar pártok kooperációja biztosíthatja a közösség képviseletét a bukaresti vagy a brüsszeli parlamentben. Jó tehát a verseny a magyar többségű önkormányzatokban, de szükség van az összefogásra is az országos és az európai politikában. Nos, ez az elméleti felvezetés adhat értelmezési keretet Szász Jenő székelyudvarhelyi alpolgármester leváltásához.
Ez csak részben tekinthető ugyanis önkormányzati csetepaténak. Szász Jenő az egyik magyar párt elnöke, leváltásával a szövetség a magyar–magyar konfrontáció útjára tért. Az a szövetség, amelyik a román politikában fűvel-fával összeköltözik egy-egy kormányzati ciklus idejére.
Kétség nem fér hozzá, az RMDSZ-nek van mit törlesztenie Szásszal szemben. Neki sem reszketett a keze, amikor Székelyudvarhely polgármestereként az RMDSZ-t üthette. A magyar politikai szereplőknek azonban tudatosítaniuk kell, hogy csakis a fair play keretei között tartott magyar–magyar verseny teszi lehetővé az országos szintű együttműködést. Ha a viszony elmérgesedik a magyar többpártrendszerben, lőttek a parlamenti képviseletnek.
Talán Markó Bélát idézhetnénk, aki egy 2004-es SZKT-ülésen éppen Szász Jenő felvetésére reagált eképpen: „A mi mérkőzésünk román–magyar mérkőzés, és még csak a félidőnél tartunk, polgármester úr! Nekem úgy tűnik, hogy végre valahára vezetünk, de ha önök félidőben abba akarják hagyatni velünk ezt a küzdelmet, és egy magyar–magyar konfrontációt akarnak kirobbantani, akkor biztosan mindent el fogunk veszteni.”
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Sorban álltak a vezető román politikusok a kongresszusi mikrofon előtt
Ugyanabban az épületben tartotta a hét végén tizedik kongresszusát az RMDSZ, amelyben az elsőt. De míg 1990 áprilisában – nem sokkal a véres marosvásárhelyi összecsapások után – páncélos kocsik jelenléte érzékeltette: puskaporos az etnikumközi viszony, most a legjelentősebb bukaresti politikusok jöttek el kalapot emelni az RMDSZ előtt.
Emil Boc miniszterelnök azért mondott köszönetet a szövetségnek, hogy nem csak a jóban, a rosszban is társa maradt a Demokrata-Liberális Pártnak. Abbéli reményének adott hangot, hogy a nehéz idők után a megszorításokat követő bővülés gyümölcseit is közösen gyűjtik majd be. A kormányfő azt hangsúlyozta, a professzionalizmus, a következetesség és az ígéretek betartása tette az RMDSZ-t az utóbbi húsz év romániai politikájának egyik fontos tényezőjévé.
A nehéz időkben tapasztalt szolidaritásért mondott köszönetet Traian Băsescu államfő is. Üzenetét Cătălin Avramescu elnöki tanácsos tolmácsolta.
A legmagasabb szinten képviseltették magukat a román ellenzéki pártok is. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke már az első mondataiban leszögezte, nem azért jött, hogy ajánlatot tegyen az RMDSZ-nek, beszéde végül mégis erre kanyarodott. Kijelentette: lehet, hogy 2012-ben, lehet, hogy korábban, lehet, hogy az RMDSZ-szel és lehet, hogy nélküle, de az ország mindenképpen új útra tér. Hangsúlyozta, a részletek kérdésében a döntés a kongresszus kezében van. Azt is hozzátette, jogászként jól tudja, bármi is történne, a szerzett jogokat nem lehet elvenni az erdélyi magyar közösségtől. Megemlítette, egy felmérés szerint az ország lakosságának közel 90 százaléka gondolja, hogy rossz irányba mennek a dolgok; lehetetlen, hogy a nyilatkozók valamennyien románok lennének.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke Pontánál jóval határozottabban sürgette a szövetség átállását. Megemlítette, Románia mindenképpen jelentős változások küszöbén áll, és az RMDSZ-szel hamarabb lehetne elérni ezeket a változásokat. Ultimátumként hangzott a kijelentése, hogy ha a szövetség az elkövetkező hetekben nem áll át a Szociálliberális Unió (USL) oldalára, 2012-ben már késő lesz próbálkoznia. A liberális pártelnök ugyanakkor hízelegni is próbált a hallgatóságnak: „Tisztelem a büszkeségüket, elismerem a komolyságukat, és értékelem a szabadságszeretetüket” – mondta. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes elsősorban a magyar kormány nemzetegyesítés irányában tett lépéseit foglalta össze köszöntőjében. Megemlítette, fontos az etnikai alapú pártok fennmaradása a Kárpát-medencében. A megmaradás azonban csak akkor lehetséges, ha a magyar pártok bejutnak a parlamentbe.
A Fidesz nevében felszólaló Pelczné Gál Ildikó alelnök egyes kijelentései a kongresszusi küldöttek felmorajlását vonták maguk után. A magyarországi kormánypárt alelnöke szerint a politikai szervezetek is elfáradnak, amiként az emberi test: lomhává, betegessé válnak. „Önök ma eljutottak erre a szintre – jelentette ki. – Ha ma a változásra szavaznak, mi segítő kezet nyújtunk a jövőben.”
Az időnkénti megújulás szükségességéről beszélt pártja tapasztalatára hivatkozva Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is. „Ha ez nem történik meg, elpártol a közösség a párttól” – jelentette ki.
Ennek a lehetséges következményei pedig immár a Felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnökének a beszédéből világlottak ki. Berényi József emlékeztetett arra, hogy pártja tavaly nyáron nem jutott be a szlovák parlamentbe, jelenleg csak az önkormányzatokban és az Európai Parlamentben vannak képviselői. Berényi kijelentette, a vegyes pártok semmiképpen nem pótolják a magyar pártot.
A magyar–szlovák Híd-Most párt parlamenti és kormányzati jelenléte ellenére érvényben maradtak a nyelvtörvény diszkriminatív előírásai, és továbbra is hatályban van az a törvény, mely szerint megfosztják a szlovák állampolgárságtól azokat, akik magyar állampolgárságért folyamodnak.
Gazda Árpád, Krónika (Kolozsvár)

Verestóy gyeplője
A bukaresti amerikai nagykövetség kiszivárogtatott jelentéseiből újabb megerősítést kaphattak azok, akik eddig is meg voltak győződve róla: Verestóy Attila az egykori diktatúra politikai rendőrsége révén került az ország meghatározó oligarchái közé.
A jelentés ugyanis kitér arra, hogy a romániai rendszerváltásból és az azt követő vállalati privatizációból azok húztak hasznot, akik a szekuritátés karrierjük során szerzett információkat és kapcsolatokat használták vagyonszerzésre, illetve azok, akik egykori szekus tisztek szolgálataira támaszkodtak. Az oligarchák sorában pedig Verestóy Attilát is említik. A megállapítást akár szenzációs bizonyítéknak is lehetne tekinteni. Hátterébe pedig oda lehet képzelni a CIA mindent tudó titkos ügynökeit, a legkorszerűbb hírszerzési eszközökkel gyűjtött információkat. Megtörténhet azonban, hogy árnyékra vetődik, aki a WikiLeaks-aktákra hivatkozva keresi a fogást a szenátoron. Különösen hogy a szövegekből az is kiderül, a nagykövetség egy végzős egyetemi hallgató dolgozatát továbbította Washingtonba, aki nyári gyakorlatát végezte a bukaresti külképviseleten; a diák pedig különösebb kritika nélkül vette át a román sajtóban megjelent információkat. Nem lehet tehát azt állítani, hogy immár bizonyított Verestóy rovott múltja. Ahhoz azonban nem kellenek nagykövetségi dolgozatírók, hogy meglássuk, a székelyudvarhelyi szenátor gazdagodása a politikai szerepvállalásával egy időben kezdődött.
A számára legnagyobb hasznot hozó üzletek pedig rendre olyan területeken köttettek, amelyeken a politikai befolyásnak fontos szerepe lehetett. Ez a tény pedig ugyanannyi okot szolgál a fenntartásokra. A szekus kapcsolatokkal ugyanis nem az a baj, hogy ártanak a politikus imázsának. Ennél sokkal fontosabb, hogy aki ilyen kötelékekkel rendelkezik, az nem képviselheti szabadon a választói akaratát. Akinek rejtegetnivalója van ugyanis, az gyeplőt visel, amit mások rángatnak. Annak mindig azok után kell igazodnia, akik leleplezhetik. Ez pedig ugyanúgy igaz a szekus ügynökökre, mint a gyanús körülmények között meggazdagodott oligarchákra. Verestóy politikai pályája arra is magyarázatot adhat, hogy miért tud még 21 évvel a rendszerváltás után is rácsodálkozni a román társadalom a székelyföldi autonómiaigényre.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Ki integrálja a magyarokat?
Több jel is utal arra, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése, a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának a kérdése kényszeríti rá először a román politikai elitet és talán a román társadalmat is, hogy érdemben kezdjen gondolkozni azon: mihez is kezdjen Románia a területén élő másfél milliós őshonos magyar közösséggel a meglehetősen gyorsan változó világban.
Victor Ponta szociáldemokrata párti elnök kifakadása a magyarországi választójog ellen csak a legfrissebb az idevágó megszólalások közül. A magyarországi politikusok március 15-i üzenetei kapcsán folytatott televíziós vitákban olyan elemzők is érzékelték a szembesülés pillanatát, akiket aligha lehet nacionalista indulatokkal vádolni.
Emil Hurezeanu fejtette ki például, hogy Romániának valamilyen módon fel kell készülnie arra a helyzetre, amikor tömegesen lesznek olyan állampolgárai, akik két ország parancsszavának engedelmeskednek. Ez idézett gondolat is jelzi, mennyire nem szokott hozzá a román elit ahhoz, hogy a magyarkérdést a mélységekig átgondolja. És talán bánni is kezdi, hogy a párbeszéd helyett mindig idegesen söpörte le a témát az asztalról. Mert az elmulasztott párbeszéd világosíthatta volna meg például azt, hogy az állampolgárság és a szavazati jog nem azt jelenti, hogy Budapest szavára hadrendbe áll az erdélyi magyarság. Éppen fordítva: az állampolgársági köteléken keresztül az erdélyi magyarság szava teremt helyzetet a budapesti kormányzat számára.
Tetszik Bukarestnek, vagy nem, a kérdés úgy tevődik fel: az Európai Unió fellazult belső határai között Magyarország vagy Románia integrálja sikeresebben a kettős kötődésű erdélyi magyar közösséget. Az Európai Unióban ugyanis nem bunkósbottal, nem tiltással, hanem inkább az érintettek érdekeltté tételével szokás megoldani a problémákat. Ha Bukarestben érzékelik Budapest integráló igyekezetét, erre csak az lehet az európai szellemű válasz, hogy Románia megpróbál vonzóbb perspektívát festeni a magyar közösség elé. És Románia csakis az autonómiaformák révén integrálhatná hatásosan a magyar közösséget. Azzal tehetné lojális állampolgárokká például a Székelyföld lakóit, ha a román állam keretében teremtené meg számukra az önálló élet lehetőségét
Gazda Árpád Krónika (Kolozsvár)

Közröhej
Amikor a bizonyos szempontból vitatható magyarországi médiatörvény ügyében a budapesti ellenzék a nemzetközi szervezetek beizzításával próbálta érvényesíteni érdekeit – ha szokatlannak is tűnt a nemzetköziesített vehemencia –, könnyen túl lehetett lépni ezen.
Lehetett arra gondolni, hogy a szólásszabadságnak, és általában a szabadságjogoknak mindig is voltak nemzetközi dimenziói. Hagyománya van annak, hogy a fejlett demokráciák vagy egyes nemzetközi szervezetek megszólalnak például az iszlám nők jogainak védelmében vagy a halálbüntetés gyakori kínai alkalmazása ellen. Azzal azonban, hogy a kihirdetés előtt álló magyar alkotmány paragrafusaival is az Európai Uniónál, annak tagállamainál, az Európa Tanácsnál és egyéb intézményeknél kilincselnek, és már a Budapestre látogató ENSZ-főtitkárnak is arról kell nyilatkoznia, hogy megfelelőnek találja-e a készülő alkotmányt, hihetetlen rossz szolgálatot tesznek Magyarországnak.
Az alkotmány ügyében folyamodni külső segítséghez szinte akkora bűn, mint amilyen a szovjet csapatok Magyarországra hívása volt 1956-ban. Az alkotmány ugyanis – túl azon, hogy rögzíti a törvényes alapelveket – egy ország, egy nemzet önkifejezési eszköze. Arról is szól, hogy az ország, a nemzet milyen keretek között képzeli el saját jövőjét, hogyan kodifikálja nemzeti érdekeit. A magyar jövőkép, a magyar nemzeti érdek megfogalmazásában pedig csakis Magyarország lakói, csakis a magyarok illetékesek. Milyen nevetséges is lenne, ha az Európai Uniónak, az Európa Tanácsnak, az ENSZ-nek vagy éppen a budapesti vagy bukaresti kormánynak kellene rágódnia azon, hogy miért is királyság Nagy-Britannia. Az ellenzék külső segítségkérésével Magyarország vált közröhej tárgyává, a szégyen pedig a határon túl is érezhető.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Párt, szövetség
Ha megtörténik az Erdélyi Magyar Néppárt bírósági bejegyzése, az aktus azt is jelzi, az állam-modellt immár mindenki eltemette. A Markó Bélát elnökké választó 1993-as brassói kongresszuson született ugyanis az a döntés, hogy az RMDSZ az állam modellje szerint építse ki belső szerkezetét. Legyen neki köztársasági elnöke (a szövetségi elnök), legyen kormánya (az ügyvezető elnökség), legyenek pártjai (a platformok) és legyen parlamentje (a Szövetségi Képviselők Tanácsa), melyben csatázhatnak egymással a pártok.
Az erdélyi magyar parlamentbe pedig belső választásokon megméretkezve jussanak a képviselők. Ez a modell biztosíthatta volna, hogy a közösség önálló entitásként integrálódjék a román politikai életbe, hogy Bukarestben egységesnek mutatkozzék, de belülről mégse tűnjön afféle avítt egypártrendszernek. Ezt a keretet a Markó Béla nevével fémjelzett korban kellett volna tartalommal megtölteni. Az RMDSZ azonban párttá karcsúsodott, az egyként gondolkozók gyülekezőhelyévé vált. Akinek más erdélyi magyar jövőkép lebegett a szeme előtt, annak nem volt már helye a keretei között. Törvénnyel biztosította azt is, hogy a magyar kisebbség képviseletében más szervezet ne törhessen a pozícióira. A Magyar Polgári Szövetség számára 2004-ben letett taposóaknákon a ma jelentkező szervezetek sem juthatnak át.
Úgy is tekinthetjük, az RMDSZ magának csinálta, hogy a magyar pártosodás átlépte a kereteit. A másfél évtizedes gőg, a könyörtelen kiszorítósdi következménye, hogy immár a romániai pártok versenyében találja szemben magát más magyar pártokkal. A pártalapítást választók a román jogállamban is jobban bíznak, mint a romániai magyar jogépítményben.
Az RMDSZ-t mégsem kell leírni. A szövetség megtépázottan is versenyelőnyt élvez. Az elmúlt 15 évet ugyanis kormányon vagy kormányközelben töltötte, és a román állam kisebbségekre, választásokra vonatkozó törvényeit a saját képére formálta. Immár törvényes gazdája annak a támogatásnak, amelyet a román költségvetés a magyar közösség kulturális, identitásmegőrző programjaira szán. Ennek évről évre csak harmadrészét osztja ki nyílt pályázati úton, kétharmadát talán magára költi. Nem tudhatjuk, mert soha nem számolt el a közösség felé. Erejét a megszerzett jogosítványokra és a pénzre alapozhatja.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Etnokrácia?
El tudják-e képzelni, hogy egy székelyföldi magyar újság a vezércikkében lebüdösolához egy magas tisztséget viselő román politikust, arra szólítja fel az illetőt, hogy húzzon haza a Regátba, a végén pedig hangzatosan felteszi a kérdést: hát nincsen senki a Székelyföldön, aki golyót röpítene egy ilyen alak fejébe?
El tudják-e képzelni, hogy ezt az újságot a Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Gyergyószentmiklós-vasútvonalon a személyvonatokon terjesztik? Valószerűnek tűnik-e, hogy a cikkből nem dagaszt országos botrányt a román média, hogy a román pártok nem kelnek a megtámadott védelmére, hogy a rendőrség nem csap le a kiadvány terjesztőire, az ügyészség pedig nem indít hivatalból vizsgálatot gyilkosságra való felbujtás ügyében?
Ugye nehéz elképzelni. Nehéz, mert az elmúlt évek tapasztalata ahhoz szoktatott, hogy a román média tág teret szentel a román szempontból sérelmesnek érzett ügyeknek, a román hatóságok pedig buzgón lecsapnak az ilyen esetekre. Elég csak Csibi Barna történetére gondolnunk. Csibi nemzeti érzékenységeket sértett a március 15-i szalmabábu-akasztásával, de nem uszított gyilkosságra. Mégis hónapokra magára vonta a média figyelmét és a hatóságok haragját. Tettét pedig egyformán elutasította a román és a magyar sajtó, nemcsak a román pártok, a magyarok is elhatárolódtak tőle. Azóta elbocsátották a munkahelyéről, folyik ellene az ügyészségi eljárás.
A Ştefan cel Mare című lap és főszerkesztője viszont sértetlenül bujtogathat. Ő ugyanis Tőkés László és a magyarok ellen uszít. Az pedig bocsánatos bűn a mai Romániában. Nem kapják fel az ügyet a közhangulatot nagyban befolyásoló hírtelevíziók, és az ügyészség sem érzi szükségét annak, hogy eljárást indítson.
Az Európai Parlament alelnöke korábban azt nyilatkozta, fontolóra veszi, hogy tegyen-e feljelentést a kiadvány ellen. Nem kellene tennie. Ha ugyanis az állami tulajdonban levő vasúttársaság járatain terjesztett újság vezércikkében nyilvánosan a kilövésére uszítanak, az nem az ő ügye. Ez az egész ország ügye, a demokrácia, a jogállamiság kérdése. Tőkésnek csak annyit kell tennie, hogy a cikket lefordíttatja néhány világnyelvre, és tájékoztatja brüsszeli tárgyalópartnereit arról, hogy ez az ügy nem érte el a román hatóságok ingerküszöbét. Az eset jól körvonalazza a román etnokráciát.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)