Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gavriliu, Andrea
10 tétel
2014. április 29.
UNITER-gála: Bocsárdi László lett a legjobb rendező
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamletjét színre vivő Bocsárdi László lett a legjobb rendező a Román Színházi Szövetség díjkiosztóján Marosvásárhelyen. Az UNITER-gálán a legjobb díszletért ugyanannak a produkciónak a látványtervéért Bartha József képzőművész vehette át a díjat – adja hírül a maszol.ro portál.
A Legjobb Előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház „Viktor, avagy a gyermekuralom" című produkciója kapta.
Életműdíjat kap Petru Ciubotaru színész, Mihai Măniuțiu rendező, Virginia Itta Marcu színésznő, Anca Pâslaru díszlettervező, Fodor Zénó színikritikus.
Leta Popescu és Lucia Mărneanu kapta a debüt-díjat a kolozsvári Ecsetgyárban előadott Parallelért.
Megvan az első magyar díjazott: Bartha József képzőművész, aki a legjobb díszlet díját kapta, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Hamlet című produkciójának látványvilágát tervezte.
Alina Nelega dramaturg, író kapta az év legjobb drámájának járó elismerést, amelyet a román királyi család ajánlott fel. A legjobb férfi mellékszereplő a craiovai Valer Dellakeza lett a Tótékban nyújtott alakításáért.
A legjobb női mellékszereplő: Nicoleta Hâncu.
A legjobb színikritikusnak Mircea Morariut találta a zsűri. Andreea Gavriliu és Ştefan Lupu a legjobb táncszínházi előadás, a Zic-Zac című produkcióért nyerte el a Román Színházi Szövetség díját. A közönség állva tapsolta Victor Rebengiuc színészt, aki egész életművéért kapott UNITER-díjat. Cornel Răileanu lett a legjobb férfi főszereplő. A legjobb tévéjátéknak járó trófeát a Román Közszolgálati Televízió produkciója, a Hedda Gabler kapta, Dominic Dembinski rendezésében.
Alexandra Fasolă bizonyult a legjobb női főszereplőnek. A színésznő a bukaresti Zsidó Színház Yentl című előadásának címszerepét alakítja.
A legjobb rendező: Bocsárdi László a Hamlet című előadásért.
Marosvásárhely fontos város nemcsak nekünk, hanem a romániai színjátszásnak is – mondta Kelemen Hunor kulturális miniszter, aki nevetést csalt ki a közönségből azzal a kijelentésével, hogy „Én veletek együtt örülök!"
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója lett a legjobb előadás – számol be a maszol.ro. Erdély.ma
2015. szeptember 5.
Évad az ünnep jegyében
Tizedik évadját kezdi a sepsiszentgyörgyi mozgásszínházi társulat, az évforduló pedig kötelez: az M Stúdió különleges, izgalmas és mozgalmas idényt tervez, melybe még egy fesztivál is belefér a mozgásszínház csúcsát jelentő társulatok részvételével.
Az elmúlt évad legfontosabb célja az M Stúdió megismertetése volt a nagyvilággal, nagyon sok fesztiválon részt vettek, több helyről díjakkal tértek haza, és a hírnév meghozta gyümölcsét, hiszen a fesztiválmeghívások folytatódnak, illetve a helybeli közönséghiány is megszűnőben – értékelte a társulat közelmúltját Márton Imola, az M Stúdió művészeti vezetője.
A 2015–2016-os évadot is mindjárt négy fesztiválszerepléssel kezdik, szeptember 20-án a Brassói Magyar Napokon lépnek fel Kampf című előadásukkal, 26-án Gyergyószentmiklóson a Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Személyazonosság cíművel, október 1-jén ugyancsak a Kampffal egy új nagyszebeni fesztiválon, 4-én pedig Macedóniában a Panphys 2015 – Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon a Kecsevecse előadásukkal. Közben megkezdik székhelyükön az évadot, szeptember 29-én a Személyazonosság előadásukra várják a közönséget. Ebben az évadban is három új bemutatót tart a társulat. A Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel az M Stúdió és a Tamási Áron Színház közös produkciójaként valósul meg, Nagy Botond rendezésében, novemberi bemutatóval. A sepsiszentgyörgyi román színház volt igazgatója, Horaţiu Mihaiu rendezésében A tenger című előadás bemutatását február közepére tervezik, míg az Andrea Gavriliu rendezésében és koreográfiájában színre vitt Tavaszi áldozat – Igor Sztravinszkij zenei partitúrájának értelmezése – bemutatását március végére.
A tizedik évad kiemelkedő eseménye lesz a novemberben szervezett fesztivál, melyen az M Stúdió két előadással lép fel, illetve négy meghívott társulat mutatkozik be – erről egyelőre több részlettel nem szolgált Márton Imola, csupán annyit mondott, a fesztiválprogramot úgy állították össze, hogy az érdeklődő közönség a mozgásszínház csúcsát jelentő előadásokból kaphasson ízelítőt. Az M Stúdió a régi felállásban, ugyanazokkal a színészekkel kezdi az évadot, viszont az immár évek óta nem működő honlapjuk megújul, szeptember közepétől elérhető lesz.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 11.
Színházi fesztiválokon az M Stúdió
Aradon és Gyergyószentmiklóson mutatja be előadásait a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház. Ma játszanak Aradon a Nemzetközi Új Színházi Fesztiválon, május 18-án pedig Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színház által szervezett tánc.mozgás.színház fesztivál alkalmával lépnek színpadra.
Az aradi Ioan Slavici Színház szervezésében május 7–15. között tartják a Nemzetközi Új Színházi Fesztivál (FTN4 – Festivalul Internațional de Teatru Nou) negyedik kiadását, azon a sepsiszentgyörgyi társulat a Fehér Ferenc rendezésében készült Személyazonosság című produkcióját mutatja be. A gyergyószentmiklósi rendezvényt május 18–22. között rendezik meg, nyitányként az M Stúdió Tavaszi áldozat című legújabb előadása látható, a táncszínházi produkció Igor Stravinsky zeneműve alapján készült, és Andrea Gavriliu rendezte. (mol)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 14.
STEPS táncfesztivál és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kolozsváron
Nemzetközi színvonalú, formabontó és hagyományőrző előadásokban lehet részük a zene és a tánc kedvelőinek május 16-a és 23-a között Kolozsváron, a STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál rendezvénysorozatán.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül: a produkciók a szenvedély, a technika, a zene, a színpadi kép és természetesen a tánc szoros összefonódása révén igyekeznek mindennapi valóságunkra, jelenünkre reflektálni. A rendezvény célja – többek között – a kolozsvári kulturális élet gazdagítása, olyan alkotások révén, amelyek a mozgás által tudnak maradandó élményt nyújtani, és személyessé tenni a kapcsolatot befogadó és előadó között.
A Sapientia EMTE stúdiójában május 16-án, hétfőn este 8 órától az Andreea Gavriliu rendezésében készült Zic Zac című előadás tekinthető meg, amely egyedülálló a román táncszínházi hagyományban, és számos díjat nyert az elmúlt időszakban.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 2.
Tizedik évadát zárta az M Stúdió
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 27.
Indul az új színházi évad
Tegnap kezdődtek a Tamási Áron Színház legújabb előadásának felújító próbái Sardar Tagirovsky irányításával. A Tamási Áron Zöld ág című regénye nyomán készült Zongota című előadás, melyet a nyár folyamán már bemutattak Gyulán, a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként az író halálának 50. évfordulója alkalmából kerül műsorra. A szentgyörgyi bemutatót, mely sok szempontból különbözni fog a nyári szabadtéri előadástól, szeptember 14-ére tervezi a színház.
Bérletek szeptember 5-étől kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában, az új évad produkciói a már említett Zongota című előadást követően időrendben a következők: Igor Bauersima: norway.today (Kövesdy István rendezésében), Ray Cooney: Funny Money, mely magyar fordításban más címmel kerül majd bemutatásra (Zakariás Zalán rendezésében), Bertolt Brecht: A városok sűrűjében (Porogi Dorka rendezésében), és Harold Pinter: Ünnep (Alexandru Dabija rendezésében). Ezek mellett a korábbi évadok fontosabb előadásait is műsoron tartja a színház. Vass Zsuzsanna és Rácz Endre személyében két új, fiatal színésszel gyarapodott a Tamási Áron Színház társulata, akiket a Bocsárdi László által rendezett Liliom című előadásban már láthatott a szentgyörgyi közönség, de valójában az idei lesz az első teljes évaduk a színháznál. Szeptember közepén indul a színház új honlapja, mely minden bizonnyal szebb, korszerűbb, átláthatóbb lesz a korábbinál, és amely ezután a www.tasz.ro címen várja az érdeklődőket. M Stúdió
Az M Stúdió Mozgásszínház már augusztus 16-án elkezdte az új évad első produkciójának próbáit az új stúdióban. A Radu Afrim által rendezett és az Andrei Mureşanu Színházzal koprodukcióban készülő új, kétnyelvű előadás címe még ismeretlen, mert a próbák során írják a darabot, a szövegkönyvet maga a rendező készíti, akit Andreea Gavriliu koreográfus és Márton Imola, a társulat vezetője segít munkájában, aki ezúttal fordítóként van jelen a próbákon. A történet egy tömbházban játszódik, és egy házaspár válópartija körül bontakozik ki, melyben mindenféle furcsa alakok jelennek meg. Az előadás bemutatója objektív okok miatt decemberre tolódik, így valószínűleg az évad második produkciójával, a Fehér Ferenc által jegyzett színházi westernnel majdnem egy időben kerül bemutatásra. Az évad harmadik előadását Bocsárdi László rendezi jövő tavasszal. A decemberi első új bemutatóig a korábbi évadok előadásait láthatja a közönség, de olyan régi produkciók is felújításra kerülnek, mint A per, a Törékeny és a Körtánc.
Az M Stúdió társulata is új színésszel gyarapodott az idei évadtól, a zilahi származású Deák Zoltán idén végzett a Kolozsvári színművészeti egyetemen.
Cimborák Bábszínház
A bábszínház bizonytalan helyzetben kezdi az új évadot, melyben nagyon nehéz tervezni, de a társulat művészeti vezetője, Péter Orsolya bízik abban, hogy a mostoha körülmények ellenére is sikerül megtartani a vállalt három új bemutatót, ezenkívül pedig sokat fognak turnézni, régebbi előadásokat újítanak fel, és megszervezik a korábbi években nagy sikernek örvendő mesebarangolásokat is. A bizonytalan helyzet oka, hogy a társulat még mindig távol áll attól, hogy állandó játszóhellyel rendelkezzen. A város vezetősége megrendelt egy teljes felújítási tervet az új bábszínháznak. Egyelőre még kérdéses tehát, hogy milyen előadással indul az új évad, próbálnak olyan bábdarabot, mesét találni, ami szabadtéri játszásra alkalmas, vagy amit bármilyen játéktérre könnyen lehet adaptálni. Az évad első felében a bizonytalan tényezők miatt nem hívnak vendégrendezőt, tavasszal azonban a tervek szerint B. Fülöp Erzsébet Marosvásárhelyi színésznő fog rendezni a társulatnál egy gyerekeknek szóló vásári komédiát. Hamarosan a bábszínház is új színészekkel gyarapodik: a nyár folyamán hirdetett két bábszínészi állásra többen jelentkeztek, a velük való személyes találkozásokra, versenyvizsgára a jövő hét elején kerül sor.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 14.
Gazdag évad elé néznek a Sepsiszentgyörgyi színházkedvelők
Bőven van miből válogatniuk a Sepsiszentgyörgyi színházkedvelőknek, a városban négy magyar társulat kezd évadot. A Tamási Áron Színház szerda este tartja az első bemutatóját, de az M Stúdió, a Cimborák Bábszínház és az Osonó Színházműhely is várja a közönséget.
Klasszikus és kortárs drámákat egyaránt bemutatnak a Sepsiszentgyörgyi színházak a most kezdődő évadban. A Tamási Áron Színház az új évadban öt bemutatót tervez, az érdeklődők pedig új honlapon érhetik el a társulattal kapcsolatos legfrisseb információkat. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatójára egyébként szerda este 19 órától kerül sor a színház Nagytermében – ez az évad első bemutatója is egyben. Az előadás, ami Tamási Áron Zöld ág című regényének a továbbgondolása, egyfajta emlékállítás és tisztelgés a színház névadója halálának 50. évfordulója alkalmából.
A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót, Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg.
Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével olyan a kérdéseket vet fel, mint: mire születünk? Hogyan kell élni? Mit tehetünk egyáltalán a világ ellenében, például egy olyan világ ellenében, ahol nap mint nap hajókon összezsúfolódott tömegek fulladnak a tengerbe? Az évad legutolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. A szöveg hétköznapi beszélgetésekkel indít, amelyekből később rejtett szerelmi viszonyok és a gyűlölködés lehetősége bontakozik ki.
Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom, a színház igazgatója Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadásaik, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében. Az új évad produkcióira a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy onlie válthatók jegyek és bérletek.
Táncszínházi western az M Stúdiótól
A Sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínház visszatérő és új alkotókkal egyaránt dolgozik. Az évad első bemutatóját Fehér Ferenc rendezi, akinek nevéhez az előző évek két sikeres produkciója, a Kampf és a Személyazonosság kötődik. Fehér Ferenc ezúttal egy rendhagyó táncszínházi westernt állít színpadra, A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című előadást, amelyet várhatóan december elején mutatnak be.
Az évad során két rendező is új színt hoz a társulat repertoárjába – fogalmazott közleményében a teátrum –, hiszen először dolgoznak együtt Radu Afrimmal és Bocsárdi Lászlóval. Radu Afrim Andrea Gavriliu koreográfus közreműködésével állítja színpadra a Bácsfalusy Ernőke csodálatos utazásai a garzonban című előadást, amely koprodukcióban készül a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházzal. Bocsárdi László Bezsán Noémi koreográfussal fog színpadra állítani egy produkciót az M Stúdióban.
Bábok és arcok vonzásában
A Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház évadnyitó előadását kedden tartotta a Háromszék Táncstúdióban. Az előadás, A rest legényről című magyar népmese bábszínházi adaptációja. Az előadásban az alkotók az asztali bábjátszás és az árnyjáték technikáját ötvözik, a sajátos képi világ mellett pedig nagy szerepet játszik benne a népies zene. Az alkotók az előadást minden 3 év fölötti nézőnek ajánlják.
„Hogyan lehet valaki teljes értékű tagja a társadalomnak úgy, hogy az ő létigazsága nem egyezik meg az elfogadott szabályokkal és elvárásokkal? Ez a mese, a másság elfogadásáról szól. Jankó a világ szemében rest, mégis egyetlen jó cselekedettel olyan tudás birtokába jut, amivel bármit megtehet. Ő mégsem él vissza ezzel a helyzettel, ettől válik igazi mesehőssé” – olvasható a produkció ajánlójában.
A szintén Sepsiszentgyörgyön működő Osonó Színházműhely Galacon kezdi meg az évadot, ahol a Butterfly Effect ITF Független Színházi Fesztiválon mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkcióját. A fiatalokat érintő társadalmi és szociális problémákról szóló, Fazakas Misi rendezte dokumentarista előadást eddig három kontinens 22 országának 170 településén mutatták be – közölte a társulat.
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 6.
Mi, hol, mikor?
MegjelentHencz Hilda: Magyar Bukarest. Románia nem kizárólag a román etnikumúak alkotása. A történelem során élt mellettük számos „idegen” és „kisebbségi”. A két világháború közti Nagy-Románia, bár „egységes nemzetállamnak” nevezi önmagát, egyike Európa legváltozatosabb etnikai palettájú országának. Kiváltképpen a városi kör volt kozmopolita, a burzsoázia pedig nagymértékben „nem román” eredetű.
Mélyreható kutatások szükségesek ezen etnikumok hozzájárulásáról a város történelméhez. Hencz Hilda jó példával jár elöl ilyen szempontból a bukaresti magyarokról szóló könyvével. Románia fővárosa valóban „magyar” város volt, ahogy voltak időszakok, amikor görög, zsidó vagy éppen német volt. 1930-ban körülbelül 640 ezer lakosából 24 ezer volt magyar nemzetiségű, minden társadalmi és szakmai rétege képviseletében. Komoly dokumentálással, figyelemre méltó alapossággal és szakmai szigorral rekonstruálja a szerző lépésről lépésre a bukaresti magyar közösség alakulását. Vitathatatlan történetírási siker. (Lucian Boia történész, akadémikus, a Bukaresti Egyetem tanára)A Magyar Napló és a Hármas Alapítvány közös kiadásában megjelent 360 oldalas könyv ára 45 lej, megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein. ÉLŐ VÍZFORRÁS. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb római katolikus plébánia havilapjának januári számából: az első oldalon dr. Kerekes László plébános és Hajlák Attila István segédlelkész írása olvasható Hozzám jöttél? Nekem adod? címmel; a második oldalon a Szűzanya ünnepeinkről olvashatunk, majd a decemberi és januári plébániai programok részleteiről és a házszentelések beosztásáról is tudomást szerezhetünk. Lelki olvasmányt kínálnak a következő rovatok: Poklaink – mennyország, Boldogok és szentek, Kritikus, Cserkész: Szállást keres a Szent család. A hívek kérdéseire dr. Kerkes László plébános válaszol, a Csermelykében mesét olvashatnak a szeretetről. Honlap: www.boldogozseb.ro.ERDÉLYI NAPLÓ, 1. SZÁM. Egyre több hír kering arról, hogy a közösségi oldalakra felkerülő személyes adatok, fényképek, írott tartalmak illetéktelenek kezébe kerülhetnek. Az utóbbi időben a Facebook és a hozzá hasonló oldalak ellenőrzésére, illetve cenzúrázására egyre több kísérlet születik, ami legalább olyan aggasztó, mint az adathalászattal járó veszélyek. Személyes adataink biztonsága érdekében tehát körültekintéssel használjuk a közösségi oldalakat. Az Erdélyi Napló e heti összeállításában utánajárt a legnépszerűbb közösségi oldal működési hátterének, hogy megmutassa, mire érdemes figyelni a Facebook használatakor. Az írás címe: A Facebook minden lát. l A lap portréinterjúja Benyhe István magyar diplomatát mutatja be, aki jó ideje Madridban teljesít szolgálatot. A Kereszténydemokrata Néppárt politikusának több kötete is megjelent a Trianon utáni magyar külpolitikáról. l Százéves a Csárdáskirálynő. Kálmán Imre világszerte legismertebb operettje ma is tömegeket vonz, sok országban hetekkel a vendégelőadások előtt elfogynak a jegyek.
KönyvbemutatóKovásznán a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében hétfőn 17 órától Csinta Samu újságíró bemutatja Arisztokraták honfoglalása című könyvét. A rendezvény házigazdája Balogh Zoltán  lelkipásztor.
SzínházM STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozat (rendező: Andrea Gavriliu), január 8-án, vasárnap 19 órától Háromszék Táncstúdióban A Jó, a Rossz és a K**va anyád  (rendező-koreográfus: Fehér Ferenc) című előadást játssza. Az előadásokra érvényesek az Ábel-bérletek, helyet foglalni, jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában (telefon: 0267 312 104) és a www.biletmaster.ro oldalon lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 22.
Mozgásművészeti tábor zajlik Sepsiszentgyörgyön
Nemzetközi mozgásművészeti és kortárstánc-tábor kezdődött hétfőn Sepsiszentgyörgyön. A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában.
Az egyhetes rendezvénysorozat alatt hazai és nemzetközi szinten elismert koreográfusok több mint harminc óra workshopot tartanak, mindennap utcai performanszokra, szabadtéri filmvetítésekre kerül sor. A workshopok kivételével az összes rendezvény ingyenes és nyilvános.
A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában, és idén először szervezik Sepsiszentgyörgyön. A tábornak hetven résztvevője lesz, Romániából és külföldről. Meghívott koreográfusok és táncoktatók: Stela Stefou, Arcadie Rusu, Ioana Marchidan, Ladjánszki Márta, Dabóczi Dávid, Góbi Rita, Rusu Andor, Andreea Gavriliu, Luiza Zan, Bordás Attila. Minden oktató bemutat majd egy szabadtéri performanszot, amelyre az esti órákban a főtér különböző pontjain kerül sor, lesz táncelőadás, légi balett, koncertek. A tábor utolsó napján 18 órától a főtéren bemutatásra kerül egy flashmob, amelyen a közös munka lezárásaként a tábor összes résztvevője és oktatója részt vesz.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 26.
Sepsiszentgyörgy, a tánc fővárosa (CAMP mozgásművészeti és kortárstánc-tábor)
A Contemporary Artistic Movement Platform kezdőbetűiből kapta a nevét az a mozgásművészeti és kortárstánc-tábor, amelyet első alkalommal szerveztek meg Sepsiszentgyörgyön. Az elmúlt héten zajló CAMP programjában utcai performance-ok, flashmobok, live actok, szabadtéri filmvetítések, zenei események és szakmai beszélgetések szerepeltek, a meghívott tíz, nemzetközi szinten is elismert koreográfus pedig több mint harminc óra műhelymunkát tartott a résztvevőknek. Az első CAMP-ról a rendezvény művészeti vezetőjével, a sepsiszentgyörgyi származású koreográfussal, Bordás Attilával beszélgettünk.
Tábor és fesztivál egyben a rendezvény – mondta el lapunknak a szakember –, amelynek központi magja egy intenzív tánctábor volt, a nyilvános események pedig azért szövődtek köré, hogy színesebb legyen, több lehetőséget kapjanak a résztvevők az interakcióra, a város pedig betekintést nyerhessen a táborban zajló tevékenységbe. Többségében román és magyar színészek, színiegyetemek hallgatói, a marosvásárhelyi és bukaresti egyetemek koreográfia szakos diákjai jelentkeztek a táborba, akik három csoportban – kezdőként, középhaladóként és haladóként – vettek részt a különböző kortárstánc- és mozgásművészeti mesterkurzusokon. A meghívott oktatók: Stella Stefou (GR), Arcadie Rusu (RO), Ioana Marchidan (RO), Ladjánszki Márta (HU), Dabóczi Dávid (RO), Góbi Rita (HU), Rusu Andor (HU), Andreea Gavriliu (RO), Luiza Zan (RO) és Bordás Attila (RO). A műhelymunkák a Székely Mikó Kollégium, a Nicolae Colan Általános Iskola és a Puskás Tivadar Szakközépiskola tornatermében zajlottak. Az oktatási tevékenységen túl esténként szabadtéri performance-okat is bemutattak a tanárok különböző helyszíneken a városban. Első nap Arcadie Rusu és Ioana Marchidan Lenyomatok (Amprente) című táncelőadását (fotó), kedden Stella Stefou görögországi táncos légibalett-performance-át, szerdán Ladjánszki Márta és Varga Zsolt (HU) táncperformance-át, csütörtökön Dabóczi Dávid és Bezsán Noémi produkcióját, tegnap pedig Rusu Andor performance-át tekinthették meg az érdeklődők. A mai zárónapon is több különleges esemény várja a nézőket: 18 órától a tábor összes résztvevőjének flashmobjára kerül sor a főtéren, utána pedig Andreea Gavriliu a piactéren, Góbi Rita pedig a főtéren mutatja be táncperformance-át. A tábor dj-partival ér véget a színházban.
A rendezvény hiánypótló jellegét mutatja, hogy bár csupán a Facebookon hirdették, nagyon gyorsan betelt a hatvan meghirdetett hely, és akkora volt a túljelentkezés, hogy végül nyolcvan diákkal indították a tábort. „Szerencsére egyre több tánccal, mozgásművészettel foglalkozó szakmai fórum jelent meg az utóbbi időben Romániában, de ezek között kevés az átjárás, ezért úgy éreztük, kell egy olyan platform, ahol a közös műhelymunkákon, szakmai beszélgetéseken, filmnézésen és szórakozáson keresztül közelebbről is érintkezésbe léphetnek, fuzionálni tudnak egymással az emberek és áramlatok” – fogalmazott Bordás Attila a rendezvénnyel kapcsolatosan, hozzátéve: olyan fesztiválról álmodik, amelyen nem csupán jönnek, fellépnek és távoznak a vendégek, hanem több napon át mindenki együtt lélegzik, együtt lüktet, egy nyelvet beszél. A rendezvény célja tehát, hogy olyan szakmai platformmá, „nagy művészi bazárrá” váljon, ahová minden résztvevő – oktató és tanuló egyaránt – beviszi mindazt, amihez a legjobban ért, és kiveszi, amire neki van szüksége. Amint a koreográfus elmondta, ő maga folyamatosan tart kurzusokat, táborokat, szerte az országban és külföldön is – a közeljövőben Bulgáriában vesz részt hasonló kortárstánc-platformon, Görögországban pedig állandó táncoktató és nemzetközi zsűritag –, és ezek a tapasztalatai inspirálták a CAMP megszervezésében. A helyszín azért Sepsiszentgyörgy, mert ő maga szentgyörgyi, itt rengeteg embertől tudott segítséget kérni, akik támogatása nélkül nem lehetett volna megfelelő körülményeket biztosítani a tábor létrejöttéhez. Szerinte a rendezvény nem kevésbé színvonalas, mint a hasonló nyugat-európaiak, miközben nálunk az ottani árak töredékét kell befizetniük a jelentkezőknek. Ez azért is van, mert idén több elismert koreográfus, tréner is csupán jelképes összegért vállalta a munkát, így támogatva a közös ügyet. Bordás Attila elmondta, külön figyelmet fordítottak arra, hogy a városlakók számára is izgalmas és könnyen befogadható legyen a rendezvény, ezért úgy döntöttek, az első kiadás alkalmával ingyenes és többnyire szabadtéri előadásokat tartanak. Így nem a nézőnek kell betérnie a különböző intézményekbe, hogy betekintést nyerjen a táborban zajló munkába, hanem a tábor megy a nézők elébe a táncbemutatók, flashmobok, szabadtéri filmvetítések, koncertek által, annál is inkább, hogy idén a közösségi részvétel éve zajlik a városban. „Bízunk benne, hogy miként a szakmának, a város kulturális életének is izgalmas, minőségi színfoltja a CAMP” – zárta szavait a művészeti vezető.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)