Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gavra, Bogdan
1 tétel
2012. augusztus 24.
Nagybányán folytatódik a romák kitelepítése
Folytatja a nagybányai önkormányzat a romák költöztetését a Cuprom rézfeldolgozó üzem évek óta használaton kívüli, korábban kémiai laboratóriumként működő, „halálgyárnak” is nevezett épületébe.
A költöztetés áprilisban kezdődött, azóta több mint 600 személyt vittek a város szélén található létesítménybe a Craica nevű városrészből, ahol jelenleg még további 500 roma vár az elköltöztetésre.
A cigány családok korábbi otthonául szolgáló rögtönzött viskók többségét az önkormányzat már lerombolta, megakadályozva, hogy az érintettek visszatérjenek egykori lakhelyükre, a helyszínen még körülbelül 100 létesítmény áll. Bogdan Gavra, a polgármesteri hivatal szociális ügyekért felelős irodájának igazgatója elmondta, az akciónak nincs leszögezett határideje, a költöztetés folyamatosan zajlik. Hangsúlyozta, az elképzelés célja a szegénység felszámolása, illetve széleskörű terjedésének megakadályozása.
Korábban felháborodást váltott ki, hogy Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester az egykori vállalat épületébe költöztetett néhány roma családot a rendőrség és a csendőrség segítségével.
Sajtóbeszámolók szerint a Cuprom vállalat épületének több helyiségében életveszélyes kémiai vegyszereket találtak a romák, akik azonnal távozni akartak a helyszínről, a rendőrség azonban feltartóztatta őket. Az elköltöztetett családoknak a földre terített matracokon kellett aludniuk, az éjszaka folyamán azonban a vegyszerek miatt többen is rosszul lettek, a hatóságok adatai szerint 11 gyermeket és egy felnőttet kórházba kellett szállítani. Cherecheş ezzel szemben úgy nyilatkozott, vélhetően a romák vezetői elterelési szándékkal bénítógázt dobtak az épületbe, emiatt lettek rosszul a beköltöztetett személyek. A polgármester úgy vélte, a korábbi romatelepek felszámolásával kampányígéretét teljesítette. A Romani Criss jogvédő civil szervezet ugyanakkor ismételten diszkriminációval és rasszizmussal vádolta az elöljárót.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)