Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Găurean, Cristina
2 tétel
2010. március 2.
Zárult a mezőpaniti Molnár Dénes-alkotótábor
Id. Molnár Dénes tizenegy évvel ezelőtt szervezte meg az első mezőpaniti alkotótábort. Két év kihagyással idén IX.alkalommal gyűltek össze a művészek a Székely-Mezőség e jellegzetesen szép falujába. A tizenhárom alkotónak idén is a református egyházközség gyülekezeti háza adott otthont. A tábor vasárnap kiállítással zárult.
– Édesapám kezdeményezte ezt a tábort, rövid időre rá el is hunyt. Idén, halálának tizedik évfordulóján – hangsúlyozottabban – az ő emlékét elevenítjük fel, az ő emlékének szenteljük a tábort – mondta fia, ifj. Molnár Dénes, a mellett a nagyméretű mezőpaniti tájat ábrázoló festmény mellett, amelyet édesapja festett és adományozott a gyülekezeti háznak.
– A februári időjárás nemigen kedvezett a kinti alkotásnak, hideg van ahhoz, hogy órákig a szabadban legyünk. Ezért a digitális technikát hívjuk segítségül. Lefényképezzük azokat a részleteket, amelyek érdekelnek, s a laptop képernyőjéről visszanézzük a rögzített képet. Most például székely kapukat, jellegzetes ablakokat festek, kisebbet-nagyobbat kombinálok, más-más színösszeállításban – mondta Hadnagy Gabriella, aki halk zene mellett, fiatal alkotók és érdeklődő falusi asszonyok társaságában, meghitt hangulatban, teljes átéléssel vitte vászonra a fafaragá-sok díszítőelemeit.
– A tábor színes egyénisége a japán Akiko Kimura volt, aki két évig tartózkodik Maros megyében, s akit sokoldalú képzőművészként ismertek meg táborozó társai. A táborban részt vesz még Bálint Zsigmond fotóművész, a temesvári Gaurean Cristina, Bantta Annamária, Nagy Dalma marosvásárhelyi, Simó Enikő sepsiszentgyörgyi és Novák Ildikó kolozsvári textilművész, Bordy Margit kolozsvári festő, Ősz Zoltán mezőbergenyei grafikus és Burger Gyöngyi szobrász, akik örömmel tesznek eleget meghívásunknak – tájékoztatott Czirjék Lajos, az egyesület alelnöke.
– A vasárnapi istentisztelet után nagyszámú közönség gyűlt össze a táborzáró kiállításra. Meglepően nagy volt az érdeklődés, talán azért, mert a képeken, fotókon a falubeliek viszontláthatták magukat. Értékelésem szerint talán ez volt az egyik legsikeresebb alkotótábor – összegzett Bálint Zsigmond fotóművész.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 14.
Képmások és kép-mások versenye a Kós Károly Központban
A temesvári Kós Károly Közösségi Központban szombaton délben tartották meg az ifjú magyar hivatásos és amatőr képzőművészek hagyományos találkozóját. A Művészeti Magyar Ifjúsági Találkozót (MMIT) idén is a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) szervezte meg, a Bánsági Magyar Napok keretében.
Az ifjú képzőművészek tárlatának megnyitóján Szász Enikő TMNSZ-elnök elmondta: a Bánsági Magyar Napok keretében 1996-tól kezdődően évente megszervezik a Temesváron tanuló magyar képzőművész hallgatók közös kiállítását. Az utóbbi öt évben a „fiatalok” kiállítását a TEMISZ szervezi, a Nőszövetség a befutott, Temesváron élő/dolgozó magyar képzőművészek, a „nagyok” tárlatának szervezését vállalta magára, amelyre idén a Helios Galériában került sor Szimbiózis címmel.
A fiatal művészek idei tárlatának témája a képmás, amelyet a résztvevők egy része a szó szorosabb értelmében portrénak, arcképnek, másik része rugalmasan kép-másnak, azaz másféle képnek értelmezett. Szekernyés János művészettörténész tárlatnyitó beszédében így fogalmazott: a képmás-teremtés foglalatossága magával a teremtéssel kezdődött, hiszen Isten a maga képére teremtette az embert. A képmások alkotása, amelynek vallásos vetülete az ikonográfia, a kezdetektől napjainkig végigkíséri az egyetemes művészettörténetet. Nagyon fontos, hogy a képmás, a portré a hasonlóságon túlmenően „jellemező” legyen, azaz jellemezze a modellt, mondta Szekernyés János, aki szerint „az itt kiállító fiatalok jelezték, hogy ehhez a témához hányféle képen, mennyiféle formában lehet viszonyulni. Vannak, akik szigorúbban ragaszkodtak a témához, mások egy kicsit elrugaszkodtak, de sokféle vetületét érintik a képmás-teremtés problematikájának. A képmás nem tükörmás: tükrözni a valóságot egy dolog, megjeleníteni a valóságot egész más dolog.” A Kós Károly Közösségi Központban kiállító 15 fiatal művész mintegy 25-30 alkotását a Szekernyés János művészettörténész, Tar Béla festőművész és Török János Csaba grafikusművészből álló háromtagú zsűri értékelte. A zsűri végül öt kategóriában díjazta a kiállított alkotásokat. A nyertesek: Lőrincz Melinda – fotóművészet, Găurean Cristina – grafika, Forgács Szimi – festészet, Järger Zsolt szobrászat és Péter Eszter – textilművészet.
„A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tar Béla festőművész – a tárlat az utóbbi évek legszínvonalasabb ifjúsági kiállítása, a különböző kategóriákban egymástól nagyon eltérő, nehezen összehasonlítható alkotások versenyeztek. Az itt látható munkák bárhol megállják a helyüket. Remélem, hogy az alkotások színvonala a jövőben is tovább emelkedik, a fiatal alkotók jövőre még nehezebb feladat elé állítják majd a zsűrit!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)