Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gaucsik István
1 tétel
2014. december 11.
Magyarország 1945 – A Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája
A szovjet csapatok megtorló cselekedeteiről, a kialakítandó államberendezkedésről vallott gyökeresen eltérő szociáldemokrata és kommunista elvekről és a határon túli magyarság jogfosztásáról esett szó az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciáján csütörtökön a Parlamentben.
Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy a magyar polgári lakosság tömeges Szovjetunióba hurcolásának egyik okát Sztálin fogalmazta meg legegyértelműbben: a magyarokat meg kell büntetni.
A szakember elmondta, hogy a civil lakosság munkatáborokba szállításának a megtorlás mellett másik oka a Szovjetunió második világháborúban elszenvedett mintegy 30 milliós embervesztesége miatti munkaerőhiány volt. Ezen túlmenően etnika tisztogatásokra is használták a málenkij robotot - magyarul "kis munka" -, ami valójában többéves kényszermunkát jelenthetett sok ezer kilométerre az otthontól.
A hadifogolyként elhurcoltak között voltak nők, 13 éves gyerekek, és volt akit 1945. május 30-án, három héttel az európai háború vége után fogtak el és vittek hadifogolytáborba. Egyes visszaemlékezések arról számolnak be, hogy akadtak helyek, ahol alig lehetett katonát találni a hadifogolyként elhurcolt emberek között.
Ennek egyik magyarázata lehetett, hogy amikor a szovjet parancsnokoknak egy hadműveletet nehezen, lassan sikerült végrehajtaniuk, nem egyszer arra hivatkoztak, hogy a vártnál nagyobb volt a védősereg. Ezután viszont ennek megfelelő hadifogolylétszámot kellett előállítaniuk - mondta el Bognár Zalán.
L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy Magyarország külső kényszer és területi követelések nélkül lépett a Szovjetunió elleni háborúba, ellentétben például Finnországgal és Romániával. A szovjet kommunista vezetők magyarok iránti ellenszenvét fokozták az országukban megszálló feladatokat ellátó magyar csapatok által elkövetett atrocitások.
A főosztályvezető-helyettes közölte: a megszálló szovjet csapatok Magyarországon is tömegesen fosztogattak, nemi erőszakot követtek el és elhurcolták, gyilkolták a civileket, ahogy azt több más országban is tették.
Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese a korszak belpolitikájáról szólva azt mondta: a kommunisták nem árulták el, hogy mit akarnak, szemben például a szociáldemokratákkal, akik azt mondták: ma demokráciát, holnap szocializmust. És azt vallották: a szociáldemokrata pártban mindent lehet.
A hagyományos polgári demokrácia társadalmi bázisát a szociáldemokrata párt a munkásság, a parasztpárt, az agrárnépesség helyzetbe hozásával próbálta szélesíteni. Ide tartozott a parasztság esetében a földosztás és a szabad szövetkezetek létrehozása, a munkásság esetében pedig a szakszervezetek befolyásának növelése, aminek köszönhetően 1945 végén a munkásság szervezettsége 75 százalékos volt - ismertette a szakember, aki szerint a kisgazdapárt 800 ezres tagsága is a demokratikus tömegeket erősítette.
Feitl István felidézte: mindeközben a kommunisták célja a sokat hangoztatott népi demokrácia volt, amely valójában a proletárdiktatúrát jelentette. A kommunisták nem annyira szélesíteni akarták a demokráciát, mint inkább kirekeszteni a társadalom nagy csoportjait, így például a középosztályt és a hagyományos értelmiséget.
Gaucsik István, a Pozsonyi Városi Múzeum kutatója az 1945-ös felvidéki helyzetet jellemezve elmondta: a Benes-dekrétumok az általános jogfosztás szomorú dokumentumai, a pozsonyi magyarok deportálása pedig már etnikai tisztogatás volt, de ezen túlmenően felszámolták a magyar állam ott maradt vagyonát is.
A felvidéki magyarság ekkoriban vesztette el vékony középosztályát, elitjét és társadalomszervező erejét, önazonosságtudatában sérült közösséggé vált, ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség összetartozása, identitása az elnyomatás évtizedeiben természetszerűleg megerősödött. Ma már azonban csak nyomokban létezik - mondta a kutató.
Lönhárt Tamás, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezetője előadásában beszélt arról, hogy a szovjet katonai hatóságok határozott fellépése miatt nem űzték ki a magyarságot Erdélyből, a román közigazgatást egy ideig távol tartották Észak-Erdélytől, ám ennek valódi célja nem a magyarok nemzetiségi jogainak védelme, hanem a kommunisták helyzetének javítása volt. A szovjetek Észak-Erdély visszacsatolásáért cserébe kommunista kormány kinevezését kényszerítették ki Bukarestben.
A Remény és realitás - Magyarország 1945 elnevezésű konferencia az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája.
A tanácskozáson délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a magyar reményeket lerombolta a geopolitikai realitás 1945-ben, a nemzeti politika azonban a szabad és szuverén államban élő magyarság reményéből akar realitást kovácsolni.
Az alaptörvény rendelkezése alapján létrehozott testület feladata a kommunista diktatúra működésének, bűneinek feltárása és a büntetőjogilag felelősnek tartott emberekkel szemben büntetőeljárás kezdeményezése az ügyészségen.
Megválasztásakor Földváryné Kiss Réka, a bizottság elnöke arról beszélt: feladatuk történelmi és morális megbékélést, igazságtételt nyújtani a pártállam áldozatainak, illetve a társadalmi köztudat formálása.
(MTI), Budapest