Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gasparian, Hamlet
3 tétel
2014. november 10.
Felavatták fel az ország első örmény intézetét
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) avatták fel az ország első örmény intézetét, amely a közép- és kelet-európai örmény közösségek kutatásával fog foglalkozni. Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora az avató ünnepségen kijelentette, hogy az intézetnek a jelent és a jövőt illet kutatási témákkal is kell majd foglalkoznia, nem csak a múltat kell kutatnia. A rektor szerint már a középkortól kezdődően a kelet-európai térségben megtelepedő első kicsiny örmény közösségek „virágzást hoztak a térségbe életmódjukkal, és stabil és virágzó társadalmi-gazdasági légkört teremtettek ott, ahol letelepedtek”. Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete kijelentette, hogy az intézet tevékenysége hozzá fog segíteni ahhoz, hogy a kortárs európai térség sokszínű kultúrájában felfedezzék az örmény elemet is, illetve, hogy gazdagítsák az örmény identitást. Az új intézet már a huszadik, amelyet a BBTE az idegen nyelvek és civilizációk tanulmányozásra hozott létre.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 11.
Szikla és boltív: Jakobovits Miklós-emlékkiállítás a Bánffy-palotában
Különleges lehetőségnek nevezte Alexandra Sârbu művészettörténész, hogy elmélyülhetett Jakobovits Miklós munkásságában, és köszönetet mondott Jakobovits Mártának, a művész özvegyének, hogy nagyváradi otthonukban tartózkodhatott a napokban megnyílt Jakobovits-emlékkiállítás anyagának összeállítása érdekében. A 2012-ben elhunyt festőművész emlékkiállítását szerdán este nyitották meg a kolozsvári Bánffy-palota földszinti termeiben, a tárlat az április 8-án és 9-én a Művészeti Múzeumban szervezett Örmény kulturális napok című rendezvénysorozat része.
A megnyitón Lucian Nastasă-Kovács, a múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: amikor az örmény napok programja érdekében egyeztetés végett felhívta Hamlet Gaspariant, Örményország romániai nagykövetét, elég volt megemlítenie Jakobovits Miklós nevét, Gasparian máris azt válaszolta: „ó, nagyszerű, ismerem az életművét, kitűnő ötletnek tartom”.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 13.
Az örmény kultúra napjai Marosvásárhelyen
Hatodszorra rendezi meg szombaton és vasárnap a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az örmény kultúra napjait.
Szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében 10 órától Örmények és forradalmak címmel kerül sor előadásra. A csíkszeredai Orbán Zsolt 1956 – körülmények, események, örmények címmel tart előadást, a székelyudvarhelyi Balázs Árpád pedig élménybeszámolót Találkozásom Pongrátz Gergellyel címmel.
A budapesti Fancsali János a magyarörmények zenei életéről beszél, a gyergyószentmiklósi Fórika Sebestyén Az emlékezés lapjai – tiszteletadás Görög Joachimnak címmel értekezik. Az örmény sportéletről a székelyudvarhelyi Balázs Árpád tart előadást Hentesből világbajnok címmel Keresztes Lajos birkózóról. Az András Lóránt Táncszínház Kaukázusi táncokat mutat be, Ősz Domokos fagottművész, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja Marosvásárhelyen először tart dudukkoncertet.
Délután 6 órától a múzeum várbeli kiállítótermében nyílik meg az örmény nagykövetség térképészeti vándorkiállítása – Örményország határmódosulásai a világ kódexeiben címmel. Ezután kerül sor az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő díjazására. Este 7 órától a Keresztelő Szent János templomban szentmisére kerül sor.
Szombaton este 8 órakor a Cupola étteremben vendégeikkel közös örmény vacsorára hívják a tagokat és barátaikat.
Vasárnap déli 12 órakor a Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében kézműves kavalkádra kerül sor. Csiki Margit „falifákat”, Duha László fafaragást, Demeter Irén és Dobribán Anna kerámiatermékeket, Lili Adam Seyranyan bőrdíszmű alkotásokat mutat be. Örmény énekeket ad elő Kántor Anna és Andrea.
A rendezvény fővédnöke Turgyán Tamás, a magyar Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója, az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő fővédnöke, Wertán Kinga, a Magyar-Erdélyi Magyarörmény Egyesület társelnöke, jelen lesz és köszöntőt mond Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, továbbá Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Támogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro,