Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gáspár-Babos Etele
2 tétel
2014. december 13.
Anyakönyvek és családfák (Adatforrás)
Adatforrástárlat nyílt szerda este Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, s január 6-áig családkutató információs központot és családfarajzoló műhelyt működtet itt a Kocs János vezette, sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Genealógiai Társaság.
A pincegalériában megtekinthető a teljes magyar genealógiai szakirodalom, valamint a társaság által felkutatott 760 anyakönyv közül mintegy 600 kompaktlemez-borítója. Egyelőre ennyi fért fel a pannókra, de a tárlat ideje alatt még bővül a felhozatal. A teljes anyag digitálisan elérhető és Kocs János irányításával tanulmányozható.
A szerda esti eseményen Köntés Ernő házigazda köszöntője után Gáspár-Babos Etele illyefalvi református lelkész az alkalomhoz – advent – és témához – családkutatás – kapcsolódó igét olvasott fel és magyarázott. Máté evangéliumának 1. részéből ismertette Jézus nemzetségtábláját, mely Ábrahámtól Dávid királyon át 42 generáción keresztül vezeti le Jézus őseit. Mint mondta, nem jöhetett volna jobbkor ez a családkutató alkalom, mint épp ünnepváráskor. A téma összekapcsolja a múltat és a jövőt, hisz mindannyiunkat meghatároznak őseink, s helyzetünkön a múlt ismeretében tudunk igazítani.
Kocs János elmondta, adventi ajándéknak szánták a kiállítást, mellyel közel tízéves munkájukat kívánják bemutatni. Az ünnepi időszakban a genealógia iránt érdeklődőknek igyekeznek segítséget nyújtani, elindítani őket a kutatás útján, amely soha nem fejeződik be. Ugyanakkor tévhitet is el szeretnének oszlatni: az állami levéltárban igenis kutathatóak az anyakönyvek. Az elnök keserűen jegyezte meg, hogy egyes egyházak megtiltják a dokumentumok kutatását annak ellenére, hogy törvény értelmében a százévesnél régebbi dokumentumok nyilvánosak létrehozójuktól, őrzőjüktől függetlenül. Példaként említette: egy idős plébános kijelentette, a román törvények rá nem vonatkoznak. Kocs János hozzátette, nem kell ide a román állam, mi, magyarok is keresztbe tudunk tenni egymásnak. Az anyakönyvek feldolgozásával le szeretnék fedni egész Erdélyt. A hónap folyamán a helyszínen lehetőséget biztosítanak a teljes, mintegy 250 ezer nevet tartalmazó dokumentációjukban való böngészésre, útbaigazítást nyújtanak az érdeklődőknek, és családfakészítő programmal családfát rajzolnak azoknak, akik adataikat beviszik a számítógépbe.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 26.
Templomaink – Illyefalva
A Baróti-hegyekből eredő patak völgyében, az Olt folyó jobb oldali teraszán fekszik a falu, amely nevét Illés prófétáról, a település fölött emelkedő magaslaton álló református templomának középkori védőszentjéről kapta.
Így bukkan fel először 1322-ben a pápai tizedjegyzékben Villa Helye néven, 1333-ban villa Elye, egy évvel később pedig villa Hellye néven szerepel ugyanott. Az 1567. évi regestrumban jelent meg a ma is használt megnevezése Illyefalva alakban. Akkor Sepsiszentgyörgy mellett Sepsiszék második legnagyobb települése volt, 1578 és 1876 között mezővárosi ranggal rendelkezett. A falu templomának és erődítményeinek építéstörténetéről gyér adatok állnak rendelkezésünkre. Kutatásukat az is nehezíti, hogy a település oklevelei az 1658-ban elszenvedett török-tatár dúlásban elpusztultak. A pápai tizedjegyzék alapján bizonyosra vehető, hogy Illyefalvának létezett egy, a mai helyén álló temploma, amelyet a XV. század végén gótikus stílusban átépítettek. Az 1738-as földrengés a templomot annyira megrongálta, hogy kisebb javítások után 1782 és 1785 között teljesen át kellett építeni. Az új templomot 1785-ben kazettás mennyezettel és festett bútorzattal látták el. Ez a ma is álló templom kettős térfűzésű, hajó és szentély együtteséből álló keletelt épület. Alaprajzi elrendezése, falainak felépítése arra enged következtetni, hogy az illyefalvi templom XVIII. századi pallérmunka eredménye és a Székelyföldön elterjedt népi barokk építészet egyik szerényebb emléke. Az erődítmények datálását illetően különbséget kell tenni a belső és a külső vár között. A belső vár szuroköntős, öles vastagságú kőfalait valószínűleg a harangtoronnyal egy időben, feltételezhetően a templom gótikus átépítésével párhuzamosan emelték valamikor a XV–XVI. század fordulóján. Valószínűleg az 1612-es háborús események miatt döntött úgy Illyefalva közössége, hogy a meglévő templomkastély köré egy második, korszerűbb védelmi gyűrűt épít. A külső vár bizonyára Bethlen Gábor fejedelemsége alatt épült, s talán I. Rákóczi György uralkodása idején fejezték be. Ezt a feltételezést az írott források mellett a külső vár (szabálytalan) ötszögű alaprajza, az olaszbástyaszerűen megépített délkeleti, északnyugati és délnyugati saroktornyok és némiképp a védőfalak kizárólag tűzfegyverek számára készült lőrései is alátámasztják. Az 1989-es fordulat után szerencsés változásokon megy át a vár és templom. Külföldi segítséggel sikerült szinte teljesen újjáépíteni, ekkor került sor teljes restaurálására. Ezzel párhuzamosan folyt a várfalak és bástyák helyreállítása és újjáépítése, amelyek ma a KIDA Alapítvány használatában vannak, s melyekben nyári időszakban táborozásra alkalmas szálláshelyeket létesítettek. A református gyülekezet létszáma jelenleg 670 fő, ez a falu lakosságának kétharmadát jelenti.
Gáspár-Babos Etele Tamás