Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gáspár Szilágyi János
7 tétel
2016. október 14.
„Kockázatos dolog a közéleti szerep”
A lakásán és hivatali irodájában a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai által végzett házkutatást, az aznapi kihallgatást, illetve a 60 napra szóló, az alpolgármesteri tisztségből történő felfüggesztést követően tegnap Horváth Anna az ügyhöz kapcsolódó bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán.
Ezt korábban védőügyvédje, Gáspár Szilágyi János is előrevetítette a Szabadságnak, de nem tudott pontos időpontot mondani arra vonatkozóan, mikorra is várható a posztolás.
A büntetőjogi vizsgálathoz közeli forrásokból megtudtuk: az eddig precedensekre való tekintettel Kolozsvár alpolgármestere kimérten és jól megfontoltan kommunikál majd a közvéleménnyel annak érdekében, hogy szigorúan betartsa az ügyészek által a bírósági felügyeletben szabott feltételeket, illetve, hogy ne irritálja fölöslegesen az ügyészeket.
K. O. Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 26.
Fodor Zsolt nem gyanúsított Horváth Anna ügyében
A román sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen jelenleg nem folyik bűnvádi eljárás a Horváth Anna alpolgármester nevével fémjelzett ügyirat keretében. Mindez a bukaresti főügyészség által a Krónikának adott válaszból derül ki.
Kincses városi román portálok már az RMDSZ elöljárójával szemben október 11-én foganatosított kényszerintézkedés közzétételekor arról számoltak be, hogy értesüléseik szerint az Euro GSM mobiltelefon-értékesítő hálózat tulajdonosa az az üzletember, akitől az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint Horváth Anna ellentételezésként fesztiválbérleteket kért.
Számos sajtóorgánum – köztük a rendőrségi és ügyészségi forrásokkal rendelkező Evenimentul Zilei napilap, valamint a Ziar de Cluj portál – azzal hozta összefüggésbe az alpolgármester elleni eljárást, hogy a Fodor érdekeltségébe tartozó Home Construct Kft. építkezési engedélyt kért a kolozsvári városházától egy Borháncs negyedi lakóingatlan felépítésére, a vállalkozó vezette lakótársulás pedig a Karolina téri Mikes-palota felújítására. (Az építkezési engedélyt augusztusban kapta meg a cég, míg a városi tanács májusban elfogadott határozatában jóváhagyta, hogy Fodor tíz négyzetmétert koncesszionáljon – 49 évre, 1350 lejért négyzetméterenként – a Karolina térből a palota helyreálítása érdekében).
A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja – az amúgy vádlottnak minősülő – Horváth Annát, aki az ügyészek szerint közbenjárt a városházán dolgozó hivatalnokoknál, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte a vállalkozótól, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint mintegy húszezer lejbe kerültek.
Lapunk többször is megpróbált kapcsolatba lépni Fodor Zsolttal, akiről azt is állították, hogy beidézték kihallgatásra a DNA-hoz, ám próbálkozásunk sikertelennek bizonyult, a közel 40 millió eurós vagyonnal rendelkező üzletember szöveges üzenetünkre sem válaszolt. Gáspár Szilágyi János, Horváth Anna jogi képviselője ugyanakkor az ügyvédi titoktartásra és a nyomozás eme szakaszának titkosságára hivatkozva korábban a Krónikának se megerősíteni, se cáfolni nem kívánta azokat az értesüléseket, miszerint a vádhatóság szerint az Euro GSM tulajdonosa nyújtott ellenszolgáltatást az RMDSZ-es politikusnak.
A Krónika a továbbiakban a DNA-hoz fordult az ügyben, helyette pedig a legfőbb ügyészség sajtóosztálya kedden írásban azt válaszolta, hogy Fodor Zsoltnak sem gyanúsítotti, sem vádlotti minősége nincs a Horváth-ügyiratban. Ennek fényében a megfelelő fenntartásokkal kell kezelni a Știridecluj portál ama értesülését is, miszerint a hatvan napos hatósági felügyelet mellett az alpolgármesternek azt is megtiltották, hogy kapcsolatba lépjen több mint húsz személlyel. Köztük a legtehetősebb kincses városi vállalkozókkal – Fodor mellett Vita Lászlóval, Ádám Ambrusal, Laczkó Csabával –, valamint Mihaela Eugenia Bockal, Emil Boc polgármester unokahúgával, a vározháza külkapcsolatokért felelős osztályának vezetőjével, Corina Ciubannal, a városrendezési hivatal igazgatójával és Ligia Subțiricával, Kolozsvár főépítészével.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

2016. december 8.
ÚJABB 60 NAP ELTILTÁS HORVÁTH ANNÁNAK
A Facebook (FB) közösségi portálon nemrég közzétett bejegyzésében Horváth Anna, Kolozsvár felfüggesztett alpolgármestere arról tájékoztatja a közvéleményt: a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) újabb 60 nappal meghosszabbította a hatósági felügyeletet, s ezzel együtt ugyanennyi időre ismét eltiltotta őt az alpolgármesteri tisztség gyakorlásától. Bejelentette: ma fellebbez.
Az intézkedésre számított az RMDSZ-es tisztségviselő védőügyvédje is. Szerdán Gáspár Szilágyi János a Szabadságnak elmondta: amennyiben az ügyészség kitart a tiltások (alpolgármesteri tisztség gyakorlása, az ország elhagyása, bizonyos személyekkel történő kapcsolattartás stb.) meghosszabbítása mellett, a döntést megfellebbezik. Erről minden valószínűség szerint a jövő héten dönt a bíróság. Ekkor derül ki, helyben hagyják-e vagy elvetik az ügyészség újabb intézkedését.
Gáspár Szilágyi János reméli, a bíróság ítélete nem kedvez majd az ügyészségnek, s védence ismét elláthatja alpolgármesteri teendőit.
A fellebbezésre vonatkozó döntést erősíti meg Horváth Anna FB-bejegyzése is: „a döntést a csütörtöki nap folyamán megfellebbezem, amelyről a bíróság várhatóan a jövő héten dönt” – olvasható a bejegyzésben. Hozzáteszi: „az elmúlt 60 nap alatt valamennyi tanút kihallgatták, a vizsgálat végéhez közeledik, ezért úgy értékelem, hogy az eljárás megfelelő lebonyolítása nem lehet érv az eltiltásomra. Ebben az időszakban teljes nyitottsággal álltam a kivizsgálást végzők rendelkezésére” – fogalmaz Horváth Anna.A felfüggesztett RMDSZ-es kolozsvári alpolgármester továbbá közli, hogy nem nyilatkozhat a kivizsgálás menetéről, de fontosnak tartja azt üzenni, hogy a híresztelésekkel ellentétben, nem bármiféle feljelentés alapján, hanem a február óta elkezdődött teljes körű nemzetbiztonsági megfigyeléséből származó lehallgatások értelmezései ürügyén indult ellene eljárás.„Ebben a helyzetben nincs más megoldás: hinnem kell, abban, hogy az igazság érdekli őket, és akkor be tudom bizonyítani ártatlanságomat. Végtelenül sajnálom viszont, hogy ily módon a kolozsvári magyar közösség legitim érdekképviselete szenved kárt. Köszönöm a kolozsvári emberek szolidaritását és kiállását, hiszen minden közösségi ember, közösségi vezető számára ez a legfontosabb. Meggyőződésem, hogy ennek megfelelően kell cselekednünk december 11-én is! Hiszen olyan időket élünk, amikor az egység, az összetartozás ereje az egyetlen dolog, ami számít!” – fogalmaz Kolozsvár felfüggesztett alpolgármestere.
Amint arról a Szabadság több ízben beszámolt, október 11-én a DNA ügyészei házkutatást tartottak úgy a polgármesteri hivatalban levő irodájában, mint Horváth Anna magánlakásán. Ezen kívül több közeli munkatársának otthonában ugyanezt az eljárást hajtották végre. Az ügyészek korrupcióval vádolják az RMDSZ-es tisztségviselőt: azt róják fel neki, hogy körülbelül 20 ezer lej értékben koncertjegyeket kért és kapott egy magyar üzletembertől, akit segített abban, hogy a városházához benyújtott, építkezési engedély kibocsátására vonatkozó kérését gyorsított eljárással kibocsássák. A fesztiválokra érvényes jegyekkel Horváth Anna a helyhatósági kampányban részt vett önkénteseket jutalmazta – állítják az ügyészek.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)

Horváth Anna védőügyvédje: ha hosszabbítást kérnek, fellebbezünk
Ugyaneddig a határidőig kell a korrupcióellenes ügyészeknek dönteniük arról, hogy meghosszabbítják-e vagy sem az RMDSZ-es tisztségviselőre vonatkozó hatósági (ügyészi) felügyeletet – közölte a Szabadsággal Gáspár Szilágyi János, Horváth Anna védőügyvédje, aki emlékeztetett: a DNA ügyésze által elrendelhető újabb 60 napra vonatkozó tiltás érvénybe lépéséhez nem kell bírósági jóváhagyás vagy ítélet.
– Fellebbezni fogunk, amennyiben az ügyész ugyanolyan formában kéri a hatósági felügyeletnek az újabb két hónappal történő meghosszabbítását. A tanúkat kihallgatták, ügyfelem nem szegte meg a szabályokat, új érv nem született arra vonatkozóan, amiért ez az intézkedés indokolt lenne. Megtörténhet, hogy az ügyész csupán a hatósági felügyelet részletes alkalmazását kéri, azaz Horváth Anna elhagyhatja az országot, felveheti a kapcsolatot azokkal a személyekkel, akiktől eddig eltiltották, vagy ismét gyakorolhatja az alpolgármesteri tisztséget. Ebben az esetben még nem tudjuk, fellebbezünk-e vagy sem – nyilatkozta lapunknak a büntetőjogi szakember.
Amint arról lapunk több ízben beszámolt, a DNA ügyészei befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják Kolozsvár magyar alpolgármesterét, akit október 11-én hatvan napos ügyészségi felügyelet alá helyeztek, majd emiatt a felfüggesztett alpolgármester, aki ártatlannak vallja magát, fizetésnélküli szabadságot vett ki. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó közhivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. A DNA szerint ellenszolgáltatásként azt kérte a beruházótól, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra – a bérleteket azoknak a fiatal önkénteseknek szánta, akik a választási kampányban segítették.

Nem tudni, miért állt titkosszolgálati megfigyelés alatt Horváth Anna
Hónapokon keresztül állhatott teljeskörű nemzetbiztonsági megfigyelés alatt Horváth Anna, de az sincs kizárva, hogy a titkosszolgálati megfigyelés ma is tart. A korrupcióval gyanúsított kolozsvári alpolgármester jogi képviseletét ellátó ügyvéd a Maszolnak elmondta, egyelőre fogalmuk sincs, miért figyelték meg a magyar elöljárót.
Mint ismert, Horváth Anna két hónapja tartó hatósági felügyeletét szerdán hosszabbította meg újabb 60 nappal az ügyészség. Gáspár Szilágy János, az alpolgármester ügyvédje a Maszolnak elmondta: fellebbeztek, és vélhetően egy héten belül születik döntés. Tájékoztatása szerint az ügyészek azért hosszabbították a kényszerintézkedést, hogy az alpolgármester ne befolyásolhassa a tanúkat. „Szerintünk azonban ez az érvelés nem állja meg a helyét, a tanúkat ugyanis már kihallgatták, a bizonyítási eljárás is a vége felé közeledik” – magyarázta az ügyvéd.
Horváth Anna szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta: „én nem nyilatkozhatok a kivizsgálás menetéről, de fontosnak tartom elmondani, hogy a híresztelésekkel ellentétben, nem bármiféle feljelentés alapján, hanem a február óta elkezdődött teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelésemből származó lehallgatások értelmezései ürügyén indult ellenem eljárás”.
Gáspár Szilágy János erről elmondta: az alpolgármester titkosszolgálati megfigyelését ez év februárjában engedélyezte a Legfelsőbb Bíróság. „Mi a megfigyelési engedélynek a félig titkosított változatát láttuk, abból pedig nem derül ki, hogy miért folyamodtak ehhez a lépéshez” – magyarázta. Magyarázata szerint ezt valamelyik titkosszolgálat kérheti, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Ha a megfigyelés alatt bűncselekmény gyanúja is felmerül, a megfigyelést végző szolgálat értesíti az illetékes ügyészséget – így indított nyomozást a korrupcióellenes ügyészség az alpolgármester ellen, ami alapján bírósági felügyelet alá helyezték. Gáspár Szilágyi János azt mondta: nincs kizárva, hogy Horváth Anna ma is megfigyelés alatt áll – ez ugyanis hat hónap után háromhavonta meghosszabbítható, legtöbb két éves időtartamra.
A teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelés jóváhagyása a titkosszolgálatokat több fajta eszköz bevetésére is feljogosítja. Ide tartozik egyebek között a telefonok lehallgatása, a mobiltelefonok lehallgatása és követése, lehallgatókészülékek telepítése valamint rejtett kamerák beüzemelése a célszemély irodájában és az otthonában is. Ide tartozik a levelezés megfigyelése, postai küldemények felbontása, de banki tranzakciók nyomon követése is.
Az 51/1991 számú román nemzetbiztonsági törvény meghatározása szerint nemzetbiztonsági fenyegetettséget jelentenek az állam egységét és függetlenségét veszélyeztető tervek és lépések, a kémkedés, az árulás, az államhatalom gyengítésére irányuló cselekedetek, államtitkok idegen hatalmak felé való továbbítása. A jogszabályban szerepel az állam egységére és a jogállamiság aláásására irányuló törekvések támogatásának bűncselekménye is.
Azt nem tudjuk, hogy Horváth Annának volt-e sejtése arról, hogy titkosszolgálati megfigyelés alatt áll, és esetleg tud-e arról, hogy mi lehetett a megfigyelésének az oka. Az alpolgármestert megkerestük, egyelőre nem tudott válaszolni kérdéseinkre.
„Az tény, hogy az ilyen jellegű megfigyelés nem a korrupcióellenes ügyészség által említett fesztiváljegyek adományozása miatt történt. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy az illetékes szervek közöljék velünk a megfigyelés okát” – magyarázta Gáspár Szilágyi János. Az ügyvéd hozzátette: nincs kizárva, hogy sosem tudják meg, miért kellett Horváth Annát titkosszolgálati módszerekkel követni.
Lázár Lehel maszol.ro

2016. december 12.
Lemond Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere?
Ma a bíróság elutasította Horváth Anna felfüggesztett kolozsvári alpolgármester fellebbezését. Gáspár Szilágyi János védőügyvéd szerint a tiltás megalapozatlan.
Október 11-én a DNA ügyészei korrupció gyanúja miatt 60 napig hatósági felügyelet alá helyezték, s eltiltották Horváth Annát az alpolgármesteri tisztség gyakorlásától. December 7-én a DNA újabb 60 nappal meghosszabbította a tiltást. Az RMDSZ-es politikus fellebbezett.
Védőügyvéd: a további tiltás megalapozatlan
A Kolozs Megyei Táblabíróságon ma tíz órakor tárgyalták a Horváth Anna ügyét. – A büntető perrendtartás szerint az iratcsomó a szabadságjogok betartását felügyelő bíróhoz került, amely úgy döntött, helyben hagyja az ügyészek kérését, és újabb 60 napra meghosszabbítja a hatósági felügyeletet, amely alapján védencem nem gyakorolhatja az alpolgármesteri tisztséget. Az intézkedés értelmében Horváth Anna nem hagyhatja el az országot az ügyészek előzetes beleegyezése nélkül, illetve nem veheti fel a kapcsolatot bizonyos személyekkel. Szerintünk az újabb 60 napos tiltás teljesen megalapozatlan – fogalmazott a védőügyvéd.
Egyelőre nem tudni, ezután mi a felfüggesztett RMDSZ-es alpolgármester szándéka. Szárnyra kaptak olyan hírek is, amelyek szerint, amennyiben a bíróság jóváhagyja az ügyészeknek a hatósági felügyelet újabb 60 napra vonatkozó meghosszabbítására vonatkozó kérését, Horváth Anna lemond.
- A titkos, zárt ajtók mögött zajlott mai tárgyaláson meghallgatták az érveinket. Az ügyészek azt állították, amennyiben Horváth Anna továbbra is gyakorolná tisztségét, sérülne a közérdek. Szerintük, ha védencem folytatná alpolgármesteri tisztségét, a bűncselekmény gyanúja miatt ez ártana a közösségnek.
Gáspár Szilágyi János közölte a Szabadsággal: a bíró akár egy nap alatt is írásban megindokolhatja az általa hozott ítéletet, ez viszont szintén titkos. Ugyanúgy, mint az, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) miért kérte a Legfelsőbb Bíróságtól Horváth Anna kommunikációjának folyamatos lehallgatását. A bíróság 6 hónapig hagy jóvá ilyen intézkedést. A védelem eddig sikertelenül kérte az okok megnevezését, ugyanis ez is titoknak minősül.
- Álláspontunk szerint a hatósági felügyelet 60 nappal történő meghosszabbítása nem megalapozott. A tanúkat kihallgatták, semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy az alpolgármesteri tisztség gyakorlása által bárkinek is sérülne bármiféle érdeke.
A védőügyvéd semmilyen információt nem tudott szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy Horváth Anna lemond-e vagy sem tisztségéről. Amint arról beszámoltunk, a hivatali felügyelet életbe lépésének pillanatától mostanáig Horváth Anna fizetés nélküli szabadságot vett ki.
- A személyes vagy politikai döntések nem rám tartoznak. Annyit tudok csupán mondani, hogy védencemet az ítélet rendkívül negatívan érintette. Horváth Anna továbbra is be fogja tartani a hatósági felügyelet által meghatározott korlátozásokat és tiltásokat – fogalmazott a védőügyvéd. itthon.ma/erdelyorszag

2016. december 20.
Vádat emeltek Horváth Anna és Fodor Zsolt ellen
Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával vádat emelt Horváth Anna ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
A DNA tájékoztatása szerint a kolozsvári magyar alpolgármester továbbra is hatósági felügyelet áll. Mellette befolyásvásárlás és pénzmosás gyanújával vádat emeltek Fodor Zsolt ismert kolozsvári üzletember ellen is, ő szabadlábon védekezhet.
A DNA keddi közleményében ismertetett vádirat szerint Horváth Anna 2016 február és májusa között Kolozsvár alpolgármestereként egy ingatlan felújításához szükséges engedélyek gyors kiállítása érdekében járt közben a polgármesteri hivatal alkalmazottjainál Fodor Zsolt érdekében.
Május 13-án a segítség ellenében az alpolgármester a városban zajló két zenei fesztiválra 60 bérletet kért az üzletembertől 20 ezer lej értékben, amelyeket később a helyhatósági választási kampányban önkénteskedők között osztott szét.
A törvényesség látszatát egy támogatási szerződéssel próbálták fenntartani, amely Fodor Zsolt egy cége illetve egy Horváth Anna által megjelölt vállalkozás között kötöttek meg.
A korrupcióellenes ügyészség azt is közölte, hogy lefoglalták egy a Horváth Anna nevén levő kolozsvári ingatlant.
Több mint két hónapja van hatósági felügyelet alatt
Horváth Anna több mint két hónapja nem térhet vissza hivatalába, a kolozsvári táblabíróság ugyanis december 12-én elutasította azt a fellebbezést, amellyel a hatósági felügyelet alá helyezett magyar alpolgármester a tisztségéből való felfüggesztésének ismételt meghosszabbítását óvta meg.
Gáspár Szilágyi János, az alpolgármester ügyvédje a kolozsvári rádiónak nyilatkozva elmondta: a fellebbezést elutasító döntés megszületett, az indoklást ugyan még nem kapták kézhez, de a döntést be fogják tartani. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy továbbra is alaptalannak tartják az eltiltás meghosszabbítását, ugyanis a hatóságok a tanúkat már kihallgatták, a bizonyítási eljárás is a vége fele közeledik, így nem áll fenn a veszély, hogy a gyanúsított még befolyást gyakorolhat a tanúk felett.
A titkosszolgálatok követték a magyar alpolgármestert
Horváth Anna hónapokon keresztül állhatott teljeskörű nemzetbiztonsági megfigyelés alatt, azt azonban nem tudni, hogy miért kellett megfigyelni az elöljárót.
Amint arról korábban beszámoltunk, az alpolgármester titkosszolgálati megfigyelését ez év februárjában engedélyezte a Legfelsőbb Bíróság. Ügyvédje is mindössze a megfigyelési engedély félig titkosított változatát látta, abból pedig nem derül ki, hogy a hatóságok miért folyamodtak ehhez a lépéshez. A teljeskörű megfigyelést valamelyik titkosszolgálat kérheti, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Ha a megfigyelés alatt bűncselekmény gyanúja is felmerül, az adott szolgálat értesíti az illetékes ügyészséget – így indított nyomozást a korrupcióellenes ügyészség az alpolgármester ellen, ami alapján bírósági felügyelet alá helyezték.
maszol.ro