Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gáspár Jenő
2 tétel
2015. május 15.
Dalostalálkozó Bodosban
Kétszáz erdővidéki diák énekelt
Május 7-én tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Erdővidéki Dalostalálkozót, melynek ezúttal a vitéz Egyed Gézáról elnevezett bodosi művelődési ház adott otthont.
A baróti Csala Kürtje fúvószenekar indulói által felvezetett találkozón a szervezők tervei szerint a tizenegy különböző erdővidéki iskolából érkező, székely ruhába öltözött diákoknak fel kellett volna vonulniuk a falu utcáin, de a kedvezőtlen időjárás miatt erről le kellett mondaniuk. Azonban a jókedvnek, a dalos hangulatnak az eső nem szabhatott határt: miután Sándor István bodosi lelkész köszöntötte a jelenlevőket, és a Zsoltárok könyvéből felolvasva áldását adta a rendezvényre, Benedek Erzsébet Andrea és Dávid Anna Gyöngyi helybéli tanítónők „bemelegítőképpen” közös éneklésre kérték fel a diákokat, a kultúrotthonban pedig kétszáz torokból csendült fel az ismert népdal: „Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni…”
A bodosi iskola tanítónői elmondták, Gyulai-György Éva karnagy (a baróti Kájoni Consort régizene-együttes vezetője) kérésének eleget téve vállalták el a szervezést, a találkozót első alkalommal tartják Bodosban. A Gyulai-György tanárnő és a baróti művelődési ház egykori igazgatója, László Judit indította dalostalálkozók célja, hogy a gyermekeket a népdalok tanulására, továbbadására, hagyományaink ápolására ösztönözzék. A találkozónak eddig tíz alkalommal Barót, legutóbb pedig Nagyajta adott otthont.
A színpadon ezután sorban következtek a fellépők nép- és gyermekdalaink szebbnél szebb darabjait adva elő: a bodosi iskola furulya- és dalcsoportja (felkészítőjük Dávid Anna Gyöngyi tanítónő), a kisbaconi Benedek Elek elemi iskola dalcsoportja (Bogyor Katalin), a nagyajtai Magocska furulyacsoport (Bihari Katalin Noémi, Nagy Adél), a baróti Tanulók Klubja Hajnalcsillag dalcsoportja (Aczél Zsuzsanna), a baróti Gaál Mózes Gimnázium Csemete dalcsoportja (Tókos Gabriella), a székelyszáldobosi Benkő József-iskola dalcsoportja(Ferencz Réka), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont kórusa (Aczél Zsuzsanna), az apácai Apáczai Csere János-iskola dalcsoportja (felkészítők Pál Szerénke, László Zsuzsanna és Jakab Ildikó), a bölöni iskola dalcsoportja (Szabó Enikő), a magyarhermányi Máthé János-iskola dalcsoportja (Dimény Mónika) és végül a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont Gyulai-György Éva tanárnő vezette Gyöngyharmat kórusa.
A szervezők a felkészítő tanítónőket, tanárokat emléklappal jutalmazták, de emléklapot kaptak azok a diákok is, akik egyénileg is felléptek a dalostalálkozón: Mátyás Adrienn, Sükei Katalin, Nagy Hanna Zsuzsanna, Cristian Eszter, Sebestyén Fruzsina, Csog Orsolya, Geréb Zsigmond, Szabó Tamara és Lakatos Ágnes. Távozáskor minden résztvevőt bodosi mézeskaláccsal ajándékoztak meg.
A szervezők köszönetet mondtak a találkozó létrejöttét segítő baróti polgármesteri hivatalnak (Lázár-Kiss Barna polgármesternek), a baróti Gaál Mózes Gimnáziumnak (Zajzon Csaba igazgatónak), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontnak (Dimény János igazgatónak), a baróti Transloc Szállítási Vállalatnak (Benedek Csaba igazgatónak), valamint Gáspár Jenő bodosi falufelelősnek és a bodosi diákok szüleinek is, akik szintén készséggel támogatták a rendezvényt.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. április 26.
Félvállról vett képviselet (Barót)
Barót tanácsa a hónap elején tűzte napirendre a város költségvetésének elfogadását: az év talán legfontosabb ülésén viszont a tizenöt tanácstagból alig kilencen vettek részt. A hiányzók egytől egyig a tavaly tartott helyhatósági választásokon magát „túlnyerő”, tizenkét mandátumot szerző RMDSZ soraiból kerültek ki. Nem egyszeri „botlásról” van szó: néhányan sorozatosan nem vesznek részt a tanács munkájában.
A polgármesteri hivatal által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint az új testület megalakulása óta – 2016. július 30. – az ominózus ülésig tizenegy soros és négy rendkívüli ülést tartottak, a legkevesebben éppen az április 3-ai gyűlésen vettek részt. Szabó Péter, Weithaller Walter, Molnár Orsolya, Fehér Zoltán József, Incze István és Lázár Zoltán hiánya akár sokba is kerülhetett volna az RMDSZ-nek.
Amennyiben a néppártos Pál Levente és Dimény László, illetve a független Nagy István megmakacsolja magát, megvétózhatták volna a költségvetés elfogadását. Persze ez nem jelentett volna túlságosan nagy gondot, hiszen néhány nap késéssel egy rendkívüli tanácsülésen is megszavazhatták volna a Lázár-Kiss Barna András polgármester által előterjesztett javaslatot, ám mindenképp presztízsveszteség lett volna a szövetség számára. Dimény László úgy fogalmazott, bár politikailag megmagyarázható lett volna, hogy gáncsoskodnak, és nem szavaznak igennel, ám emberileg nem lett volna helyes, hiszen a hivatalnak alárendelt intézményeknek és az ott dolgozóknak is kellemetlenséget okozhattak volna, annak pedig nem látták értelmét.
Az október 31-ei és a december 30-án tartott ülésen mindenki jelen volt. Az előbbin többek között partnerségi szerződést kötöttek a Diakóniával, iskolai ösztöndíjakat határoztak meg, de szó esett a miklósvári ravatalozóról és aszfaltozásról is. A december végi ülésen a szociális segélyben részesülőket, a polgármesteri hivatal testületi felépítését érintő kérdések voltak napirenden, s megszavazták az idei adókat és illetékeket is. Ez utóbbi gyűlésnek volt még egy vonzereje: szokás szerint pezsgővel köszöntek el az óévtől... A tizenöt ülésről legtöbbet Molnár Orsolya hiányzott. Az RMDSZ nőszövetsége által javasolt tanácsos mindössze nyolc alkalommal volt jelen, s emellett szakbizottsága munkáiban sem vett részt, emlékezetünk szerint egyetlen ülésen sem szólalt fel. Hasonlóképpen sokat hiányzott Incze István (öt alkalommal), Fehér Zoltán József és Szabó Péter (4–4) is. A képet némileg árnyalja, hogy a polgármesteri hivatal adatai nem feltétlenül tükrözik a teljes valóságot: a jelenléti ívet az ülés elején írják alá, így megtörténhet, hogy gyűlés közben is távozik még egy-egy tanácstag. A kimutatás szerint az RMDSZ frakcióvezetője, Pál-Szilágyi Zoltán csak kétszer nem vett részt a tanács munkájában, ám a valóságban legalább kétszer – legutóbb éppen a költségvetés vitáját követően – megtörtént, hogy ülés közben elment. A testületi munkát legkomolyabban Nagy István független tanácstag, az RMDSZ-es Bíró Béla, Gáspár Jenő és Ráduly László vette, akik mindannyiszor jelen voltak, ahányszor a tanácskozást meghirdették.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)