Mennyien vagyunk még az Érmelléken?
A 2002-es romániai népszámlálás akkori adatainak feldolgozása után riadót fújtak mind a magyar politikai képviseletek, mind a civil szervezetek, amikor kiderült, az 1992-es adatokhoz képest látványosan megfogyatkoztunk.
A 2008-ban alakult Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet tudományos titkára, Kiss Tamás szerint az erdélyi magyarság ilyen ütemű fogyatkozása következtében 2032-re csak százezres viszonylatban beszélhetünk majd az erdélyi magyarokról. A kolozsvári szociológus szerint a jövő évi előrehozott romániai népszámlálásból kiderülhet, hogy a romániai magyarság lélekszáma a 2002-es 1,45 millióval szemben jóval az 1,3 millió alá csökkent. (Megjegyzendő, a jósolt adat kissé kozmetikázott, ugyanis több országos felmérés szerint az elmúlt tíz év kivándorlásainak köszönhetően alig fogjuk túlhaladni a milliót.) Kiss Tamás fontos érdekünknek tartja, hogy a magyar közösségbe integrálják a magyar identitástudattal rendelkező, mintegy 90 ezerre becsült erdélyi cigányság csoportjait – mutatott rá idén júliusban a magyarországi Népszabadságnak tett nyilatkozatában. Ezzel párhuzamosan Thomas Hammarberg, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa múlt heti háromnapos romániai látogatása alkalmával elmondta: Romániának fel kell hagynia a cigányellenességgel, mi több, átfogó intézkedéseket kell hoznia a terjedő cigányellenesség, a romákat sújtó hátrányos megkülönböztetés visszaszorítása érdekében. Ahelyett, hogy arról folytatnak vitákat, milyen szóval jelöljék a roma lakosságot, inkább a romák történelméről kellene felvilágosítani a közvéleményt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzatok és a nem kormányzati szervezetek kulcsszerepet játszhatnának a romák társadalmi befogadtatásában. Az egészben csak az a kuriózum, mennyien megmozdulnak Európa-szerte – hazai és anyaországi szinten is –, ha a cigányok otthontartásáról vagy felzárkóztatásáról esik szó. Hogy maholnap kikopik a magyar a saját életteréből, senkit sem érdekel, senkinek nem szúr szemet. Integrálunk helyette romákat. A jó pártkatonák szerint csak a szavazógépezetben ne essen kár. Az anyaországban ezt a majdani hálás kínai importtól várták volna a szocialisták, amikor a keletről özönlők hasonló jogokhoz jutottak volna a kikopófélben lévő őshonos magyarokkal. Erdélyben, valamint szűkebb pátriánkban a Partiumban, illetve az Érmelléken a romák száma szinte egyenes arányban nő a magyarok számának csökkenésével. 1977 óta az előbbiek száma majdnem megháromszorozódott, míg a magyaroké az előrejelzések szerint 2011 végére várhatóan egyharmad résszel csökken a ’77-es adatokhoz képest. Ezt Érbogyoszló féléves demográfiai adatai példázzák leginkább, amit a közelmúltban Gáspár Gyula polgármestertől hallottunk. Az elöljáró a község féléves születési és halálozási adatait illetően elmondta: tizenhét újszülött gyerekből tizennégy cigány és három magyar, míg huszonhat halálozásból kettő roma, huszonnégy magyar. A néhány évtizeddel ezelőtti színtiszta magyar Asszonyvásárán a lakossági arány ötven-ötven százalékos lett. Kiss Tamás szociológusnak javaslatait valószínűleg díjazná Thomas Hammarberg, az ET emberi jogi biztosa, hisz egy csapásra megoldódna mind a magyar, mind a roma kérdés Erdélyben.
És az RMDSZ háza elejét sem érhetnék vádak, miszerint míg kormányoztak és képviseltek, vészesen megfogyatkoztunk. Kérdés, hogyan fogadják majd a magyar közösségek eme fényes ötletét?
Sütő Éva, Reggeli Újság, Erdély.ma

Mennyien vagyunk az Érmelléken?
A 2002-es romániai népszámlálás akkori adatainak feldolgozása után riadót fújtak mind a magyar politikai képviseletek, mind a civil szervezetek, amikor kiderült, az 1992-es adatokhoz képest látványosan megfogyatkoztunk.
A 2008-ban alakult Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet tudományos titkára, Kiss Tamás szerint az erdélyi magyarság ilyen ütemű fogyatkozása következtében 2032-re csak százezres viszonylatban beszélhetünk majd az erdélyi magyarokról. A kolozsvári szociológus szerint a jövő évi előrehozott romániai népszámlálásból kiderülhet, hogy a romániai magyarság lélekszáma a 2002-es 1,45 millióval szemben jóval az 1,3 millió alá csökkent. (Megjegyzendő, a jósolt adat kissé kozmetikázott, ugyanis több országos felmérés szerint az elmúlt tíz év kivándorlásainak köszönhetően alig fogjuk túlhaladni a milliót.) Kiss Tamás fontos érdekünknek tartja, hogy a magyar közösségbe integrálják a magyar identitástudattal rendelkező, mintegy 90 ezerre becsült erdélyi cigányság csoportjait – mutatott rá idén júliusban a magyarországi Népszabadságnak tett nyilatkozatában. Ezzel párhuzamosan Thomas Hammarberg, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa múlt heti háromnapos romániai látogatása alkalmával elmondta: Romániának fel kell hagynia a cigányellenességgel, mi több, átfogó intézkedéseket kell hoznia a terjedő cigányellenesség, a romákat sújtó hátrányos megkülönböztetés visszaszorítása érdekében. Ahelyett, hogy arról folytatnak vitákat, milyen szóval jelöljék a roma lakosságot, inkább a romák történelméről kellene felvilágosítani a közvéleményt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzatok és a nem kormányzati szervezetek kulcsszerepet játszhatnának a romák társadalmi befogadtatásában.
Az egészben csak az a kuriózum, mennyien megmozdulnak Európa-szerte – hazai és anyaországi szinten is –, ha a cigányok otthontartásáról vagy felzárkóztatásáról esik szó. Hogy maholnap kikopik a magyar a saját életteréből, senkit sem érdekel, senkinek nem szúr szemet. Integrálunk helyette romákat. A jó pártkatonák szerint csak a szavazógépezetben ne essen kár. Az anyaországban ezt a majdani hálás kínai importtól várták volna a szocialisták, amikor a keletről özönlők hasonló jogokhoz jutottak volna a kikopófélben lévő őshonos magyarokkal. Erdélyben, valamint szűkebb pátriánkban a Partiumban, illetve az Érmelléken a romák száma szinte egyenes arányban nő a magyarok számának csökkenésével. 1977 óta az előbbiek száma majdnem megháromszorozódott, míg a magyaroké az előrejelzések szerint 2011 végére várhatóan egyharmad résszel csökken a ’77-es adatokhoz képest. Ezt Érbogyoszló féléves demográfiai adatai példázzák leginkább, amit a közelmúltban Gáspár Gyula polgármestertől hallottunk. Az elöljáró a község féléves születési és halálozási adatait illetően elmondta: tizenhét újszülött gyerekből tizennégy cigány és három magyar, míg huszonhat halálozásból kettő roma, huszonnégy magyar. A néhány évtizeddel ezelőtti színtiszta magyar Asszonyvásárán a lakossági arány ötven-ötven százalékos lett. Kiss Tamás szociológusnak javaslatait valószínűleg díjazná Thomas Hammarberg, az ET emberi jogi biztosa, hisz egy csapásra megoldódna mind a magyar, mind a roma kérdés Erdélyben.
És az RMDSZ háza elejét sem érhetnék vádak, miszerint míg kormányoztak és képviseltek, vészesen megfogyatkoztunk. Kérdés, hogyan fogadják majd a magyar közösségek eme fényes ötletét?
Sütő Éva, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Találkozás Nagy József Levente költővel
Október 26-án szép verseket hallhattunk a Vár- Lakban. Nagy József Levente marosvásárhelyi költő (1957) Csillagok közt kifeszítve című, a Pallas Akadémia Könyvkiadónál 2015-ben megjelent pompás könyvéből olvasott fel Kilyén Ilka színművész. A kötet művészien kivitelezett, tetszetős formája mellett, a költő lelkivilágával összhangban, az egykori bolyais padtárs, mai napig is hűséges jó barát, jelenleg Magyarországon élő képzőművész, Gáspár Gyula rajzai segítik a befogadást. "Igen, ezek költemények, nem egyszerű versek" – hangsúlyozta értékelésében Komán János tanár, maga is költő. A sok szép metafora, az ismétlések különleges érzelmi töltetet adnak: "Út lennék, hogy el ne tévedj,/ Pirkadat, hogy velem ébredj./ Madár lennék, ha te dallam,/ Dallanálak szakadatlan.// Ha te kés vagy, én a kenyér,/ Kerék leszek, ha te szekér./ Ha te hal vagy, vízzé válnék,/ Ha fa volnál, én az árnyék.// Lennék szemeidnek kékje,/ A ruhádnak csipke-éke./ Lennék fájás, mosoly, s átok,/ De sötét van, alig látok".
Mívesen formázott versek, világos közlésmód, melyekben benne van a kor, ez jellemzi költészetét. "Barátom lett ez a könyv" – zárta gondolatait Komán János. A szerző munkásságát alaposan ismerő kortárs, a költő Nagy Attila ezt a kérdést tette fel: "Miért nem közöltél hamarabb?". A tőle megszokott nyugalommal válaszolta Nagy József Levente: "A prédikátor azt mondja, hogy mindennek rendelt ideje van. Ennek most jött el az ideje. Nem vagyok rendszeresen író, nincs napi vagy heti penzumom, amit egyfajta kötelezettségből teljesíteni kell". A kérdések folytatódnak, és arra, hogy kik ihlették a "szakmában", így válaszol: "Nincs kedvenc költőm, éppen akit olvasok, az ragad meg. Volt, amikor Adyra esküdtem, ma már kevésbé. József Attila örök, de ott lehet például Kálnoky László, aki mondanivalójában, üzenetében nem is az én világlátásom, és valahogy mégis szeretem, valami miatt nem enged…Aztán volt egy időszak, amikor Ladányi Mihály lázadó, hetyke budapesti betyárverseit olvastam. Biztos, hogy innen-onnan értek hatások.
A kötet 84 verse közül 28 szerelmes vers, finoman átszőtt, légies, plátói megnyilvánulásai az örök emberi érzésnek, egy tiszta, nemes lelkű ember érzelmeinek. A Mint himbáló levél című alkotása egy körkörös versszerkezet, a villanella alapjaira épülő ismétlődő "dallam", tartalmilag azonban a műfajra jellemző vidámság helyett az elmúlás gondolata a vezérfonal: "az elmúlás mindig vértelen/ maradék létünket fújja a szél/ kapaszkodik még az értelem/ a lélek kész és csöndben útra kél".
Isten, akit Áginak hívtak című verse azon felismerésnek állít mementót, hogy a jézusi szeretet gyakorlására tanít Isten, váratlanul és olykor látszólag teljesen közömbös dolgok által is, mint amilyen egy kolduslány látogatása: "én nem tudtam, hogy ilyenkor/ az Úr látogatott meg/ akit Áginak hívtak// s még csak le sem ültettük".
A Varázslat című versét Kedei Zoltán vegyes technikájú portrékollázs ("grafolíra") alkotásba ötvözte, s ajándékként nyújtotta át a költőnek: "verset olvastam éppen/ benne te jöttél felém/ szoknyád lebbent a szélben/ s visszaomlott könnyedén// nyújtottad a két kezed/ madárröptű ég alatt/ szállott rím rag ékezet/ s elpirult a méla nap// sorról sorra közelebb/ hozzád tündöklő remény/ s mire megöleltelek/ véget ért a költemény".
Az alkotói folyamaton végigvonul az ösztönös és tudatos receptivitás, a hit megtartó ereje, az örök emberi vívódások és érzések ritmusos, rímes és míves költeményekben történő megjelenítése. Lírai életrajzot kapunk Nagy József Leventéről, a költőről, az emberről, akinek költőisége éppúgy hivatása, mint Isten szolgálata.
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)