„Elorozták” a szlovákok az öreg huszár hamvait
Történelemhamisítással vádolja a magyar kormány a szlovák és a román hatóságokat amiatt, hogy nemrég kiásták Skultéty László huszár zászlótartó újaradi hamvait, hogy Szlovákiában újratemessék. Lapunk megtudta, az exhumálás az újaradi katolikus egyházközség beleegyezésével történt.
Három országot érintő diplomáciai botrány robbant ki a világ legöregebb huszárjaként ismert Skultéty László zászlótartó újaradi földi maradványainak exhumálása, majd Szlovákiába szállítása miatt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön közös közleményben szólította fel a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, és Skultéty László hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
A két politikus azt kéri, azonnal állíttassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be". „Mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is szereplő, összesen 81 évig katonaként szolgáló Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította" – szerepel a közleményben.
A magyar kormány illetékesei leszögezik, ezidáig senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna, ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait". Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata.
„Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg" – mutattak rá. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta" – tették hozzá.
Továbbá sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni". A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni".
Az 1738. június 27-én a felvidéki Hegyesmajtényban született Skultéty Lászlót az egyik leghíresebb magyar huszárként tartja számos a történetírás, elsősorban azért, mert 94 éves korában – 81 évnyi katonai szolgálat után – szerelték le. Mégpedig Aradon, ezrede ugyanis a 19. század elején itt állomásozott. Az 1831. augusztus 19-én elhunyt katonát az újaradi temetőben helyezték örök nyugalomra, első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, amelyet a partiumi város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel cserélt fel.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere csütörtökön a Krónikának elmondta, a huszárhamvak exhumálása kapcsán sem a városi önkormányzattal, sem a helyi magyar közösséggel nem vették fel a kapcsolatot a szlovák hatóságok, mivel az újaradi temető a római katolikus egyház tulajdona. „Gyerekkorom óta jártam ott, kötődöm a magyar huszár emlékéhez, és teljesen véletlenül értesültem a hamvak elszállításáról. Eléggé furcsállom a történteket" – jelentette ki lapunknak az elöljáró.
Mathes Dirschl újaradi katolikus plébánostól megtudtuk, az egyházközséget Szlovákia bukaresti nagykövetsége kereste meg korábban, és beleegyezését kérte a huszár földi maradványainak exhumálása, majd Skultéty László szülőföldjére szállítása céljából. „Skultéty László végrendeletében meghagyta, hogy vagyonából templomot és temetőt építsenek Majtényban. Emiatt az ottani katolikus közösség eldöntötte, hogy hálája kifejezéseként újratemeti a huszár hamvait. Ebbe nemcsak mi, hanem a Temesvári Római Katolikus Püspökség is beleegyezett" – indokolta a hozzájárulást a Krónikának az újaradi plébános.
Amikor ismertettük vele, hogy a magyar kormány tiltakozását fejezte ki a történtek miatt, Mathes Dirschl atya leszögezte: a temető az egyház magántulajdona, ennek megfelelően szabadon rendelkezhetett a hamvak sorsa fölött. „A magyar hatóságok részéről eddig senki sem érdeklődött Skultéty László újaradi nyughelye iránt, ezért nem értem a mostani álláspontjukat" – jelentette ki a plébános.
Különben a május végén történt exhumáláskor az öreg huszár lábszárcsontjainak néhány darabját és koponyáját, valamint dolmánya rézgombjait találták meg és szállították Szlovákiába. Valószínűleg azért maradt meg csak ennyi Skultéty földi maradványaiból, mert azokat a 19. század végén, a ma is álló síremlék felavatásakor újratemették az újaradi temetőben. Az öreg huszárt egyébként születésének 275. évfordulóján, június 27-én helyezik örök nyugalomra a túlnyomó többségben szlovákok lakta, az ország északnyugati részében fekvő Hegyesmajtényban.
Háry János alakjának ihletője
Skultéty László 18 évesen, az 1756–57-es hadjáratban esett át a tűzkeresztségen, amikor a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Amikor I. Ferenc császár 1812-ben megszemlélte az ezredét, feltűnt neki az akkor már 74 éves zászlótartó. Elbeszélgetett vele, elő akarta léptetni tisztté és minden munka alól mentesíteni, de az agg vitéz azt válaszolta neki: ő már csak megmarad kornétásnak (zászlótartónak), mert a zászlót nem lehet elhagyni. Skultétyt 1831-ben, 94 éves korában, 81 éves katonai szolgálat után szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Garay János 1843-ban írt róla elbeszélő költeményt Az obsitos címmel, amelyben a kiszolgált huszár, Háry János a magyar nép vágyait valóra váltó császári katonaként jelenik meg, aki részt vesz az európai háborúkban és hőstetteket visz véghez. Kodály Zoltán 1926-ban zenésítette meg a költeményt Háry János címmel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Népújság (Marosvásárhely)

Sírrablók
A szlovákoknak saját hősökre van szükségük, a románok szabadulni szeretnének minden olyan emlékműtől, sírtól, mely a magyar történelmi jelenlétet bizonyítja Erdélyben, a Bánságban vagy a csatolt részeken.
Ezért nem meglepő, csak felháborító, hogy a két fél pillanatok alatt megegyezett: az újaradi temetőben kihantolják, és a mai Szlovákia területén lévő szülőfalujába, Hegyesmajtényba szállítják Skultéty László egykori huszárhadnagy hamvait, aki 1738. június 27-én Gábris László néven született a Trencsény vármegyei Hegyesmajtényban, s szlovák, mert ők szlováknak tekintenek mindenkit, aki országuk mai területén látta meg a napvilágot. Például II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem is.
Teljesen fölösleges dolog most vitázni Skultéty László nemzetiségéről. Egyébként életében, a XVIII. században ennek jelentősége sem igen volt. Alakja azért él majd két évszázad után is a magyar köztudatban, mert Garay János Az obsitos című költeménye és Kodály Zoltán Háry Jánosa halhatatlanná tette.
Az erdélyi magyar közösség és a magyarországi hatóságok megkerülésével elkövetett szabályos sírrablás emiatt érint bennünket érzékenyen. És igen jellemző e történetben Dirschl Mathes, az aradi egyházkerület plébánosának szerepe, aki állítólag a sírhelymegváltás elmaradásának ürügyén javasolta szlovákiai plébános kollégájának, hogy temessék újra szülőfalujában Skultétyt. S megtehették azért is, mert obsitosunk sírját nem katonasírként, hanem műemlékként tartották számon, így a vonatkozó román–magyar egyezményt ez esetben nem lehetett érvényesíteni.
Az öreg katonát kilencvenhét éves korában, amikor már nem tudta megülni a lovat, ezrede Arad városára bízta. Sokáig gondját nem viselhették, mert alig nyolc hónap múltán meghalt, de emlékét, sírját a város őrizte és ápolta. De mert a mai Aradnak, a Falcă-féle vezetőknek az égadta világon semmit nem jelentett az öreg huszár sírja, odaadták szlovák barátaiknak, vigyék, eggyel kevesebb néma történelmi tanú emlékezteti a számukra idegen múltra, Dirschl Mathes plébános meg örülhet, a sír kiürült, eladhatja, néhány száz lejjel nagyobb lesz temetője bevétele, ráadásul az értékes márványobeliszk is megmaradt. Azt is megveszi majd valaki, a nevet egyszerűen lekaparják, ahogyan nem egy síremlékkel megesik, például a Házsongárdi temetőben.
Ocsmány cselekedet a sírrablás, a múltat rabolja. De az öreg huszár a magyar köztudatban élni fog.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Skultéty-botrány és történelemhamisítás
A kilencvenes évek első felében úgy tűnt, hogy a kultúrköri hovatartozás elsődleges fontosságú tényező térségünk társadalmainak a kommunista rendszerhez való viszonyulásában. Az első szabad választáson Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Horvátország és Szlovénia választóközönségének többsége a rendszerváltó erőkre szavazott, Jugoszlávia ortodox államaiban és Romániában a posztkommunisták jutottak hatalomra. Hogy még érdekesebb legyen a helyzet, a román fennhatóság alatt álló területek közül Erdélyben jelentősen nagyobb számban szavaztak a történelmi pártokra, bár a Nemzeti Megmentési Front itt is győzedelmeskedett. Akkortájt alkalmam volt részt venni egy MDF-es konferencián, ahol Kelemen András külügyi államtitkárt különböző égető aktuális témákról kérdezett a hallgatóság: például a Duna eltereléséről és a szlovák–magyar viszony várható alakulásáról. Az előadó úgy vélte, az akkori ellentétek dacára középtávon harmonizálódik a két ország viszonya, hiszen mindkét ország katolikus többségű, és egyébként is, elég csak megnézni Szlovákia címerét. A válasz akkor meggyőzőnek tűnt.
Közben kiderült, hogy a szlovák politikai elitben sokkal több a frusztráltság és sokkal nagyobb a kisebbrendűségi komplexus, mint ahogy feltételeztük. Hogy most az orgazdának a jogos tulajdonossal szembeni ellenérzéseit ne említsük. A Kisantant országai közül Magyarországnak épp Szlovákiával a legfeszültebb a viszonya, ott éri a magyarságot a legdurvább diszkrimináció, és sajnos ott is legelőrehaladottabb a magyarság lélekbeli, nyelvi és kulturális asszimiláltsága – a „teher alatt nő a pálma” egyszerűnek és valószerűnek tűnő bölcsesség eleven cáfolatául. A származás szerint diszkrimináló, a magyarság jogfosztottságát jogszabályi szinten rögzítő Beneš-dekrétumok még érvényben vannak, a magyar nyelv használatát súlyosan korlátozzák, a magyar állampolgárságot felvevő nemzettársainkat megfosztják szlovák állampolgárságuktól, a szlovák diplomácia pedig ott tör borsot a magyar külügy orra alá, ahol tud.
Legutóbb a Skultéty-üggyel. A történetet nem részletezem, ez most a sajtó egyik fő témája, azok is megismerhették a 91 éves korában leszerelt, Garay János és Kodály Zoltán által megénekelt, Háry János alakját ihlető, huszonkét hadjáratban harcoló veterán huszár katona élettörténetét, akik eddig nem hallottak róla. Skyultéty László a mai Szlovákia területén született 1738-ban, Hegyesmajtényban, sírja mindeddig Újaradon volt. Ma már csak síremléke, egy magyar feliratú fekete obeliszk által megtestesítve, mert a szlovák fél igényének megfelelően román állami hivatalnokok jelenlétében sebtiben kihantolták, és szülőfalujában újratemették, mint szlovák hőst. Mert nem elég, hogy egy végzetesen balszerencsés történelmi pillanatban, midőn Magyarország szabadkőműves kalandorok vezetése alá került, elorozták ezeréves országunk területének két harmadát, most a magyarságnak az oktatott történelemből való fokozatos kiszorításával párhuzamosan szlovákká, románná, szerbbé akarják tenni e területek híres szülötteit is.
A magyar érdeket senki nem fogja képviselni, ha mi nem tesszük. Ellenfeleink a magyar „baloldal” által szorgalmazott és gyakorolt, „bizalommegelőlegezésen” alapuló „gesztuspolitikát” gyengeségként értelmezik és vérszemet kapnak. De nem elég tiltakozni, ellenoffenzívát kell indítani. A Kisantantnak a történelmet meghamisító külföldi és belföldi propagandáját ellensúlyozni kell. A magunk szerény eszközeivel. Bármennyire méltatlan és sziszifuszi dolog vitába szállni a nyílt történelemhamisítással, meg kell tenni.
A nemzet- és országpropaganda nem merülhet ki rózsát tartó csinos női lábak népszerűsítésében, tudatos felvilágosító kampányra van szükség, mert maholnap a mértékadó külföldi lexikonok a dákoromán legendát tényként fogják említeni. A román politikusok „történelmi” érveket harsognak a médiában s ezzel egészítik ki a történelmet sajátosan kiszínező hivatalos oktatási és kultúrpolitikát. Az erdélyi magyarság rendszerváltás utáni politikai érdekképviseletének egyik nagy mulasztása, hogy a történelem vitás kérdéseit kizárólag a történészek hatáskörébe utalta, ahelyett, hogy a magyar álláspontot képviselte volna minden fórumon a leghatározottabban.
A jó irányban soha nem késő lépni. A magyar reintegráció, a határokon átívelő magyar újraegységesülés intézményei megvannak, lassan kiegészülnek a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel is. Itt az ideje operatívan használni őket, többek között minél hatékonyabb és minél többszintű, a történelem valós tényeinek népszerűsítését is felölelő kommunikációs stratégia megalkotására. Ezt sem fogja senki megtenni helyettünk.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kitették épületükből a szacsvaysokat
Az utolsó pillanatban végeztek a diákok fogadásához szükséges átalakításokkal a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában, miután a tavalyi tanácsi határozatra hivatkozva a Bihar Megyei Tanfelügyelőség megvonta a színmagyar iskolától az egyik épület használati jogát.
„Augusztus végén kaptuk meg a döntésről szóló átiratot, pedig a tavaly októberi határozatban nem szerepelt, hogy el kell mennünk” – magyarázta a Krónikának Pásztor Gabriella, az egykori 9-es számú általános iskolából lett magyar nyelvű tanintézet igazgatója.
Mint arról beszámoltunk, a volt Garay János (Stânişoarei) utcai ingatlan kapcsán számos vita alakult ki, miután az önkormányzat a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak adta a használati jogot. Noha a Szacsvay vezetősége ígéretet kapott arra, hogy nem kell elköltöznie az iskolának – így nyáron még onnan mentek vakációzni a diákok –, Pásztor már sejtette, hogy az idei tanévben csak két épülettel számolhatnak.
„Feláldoztuk a könyvtárunkat, azt alakítottuk át osztályteremmé, a könyveket pedig majd a fiúk egykori műhelyében helyezzük el. Addig azonban a tornaterembe vittük ezeket. Vasárnap délután még az új tantermen dolgoztunk” – magyarázta Pásztor. Noha a tanfelügyelőség döntését meg lehetne támadni, az igazgatónő elmondása szerint elfogadják a határozatot. „Annyit ártottak nekünk az elmúlt tanévben, hogy már nem is merült fel bennünk, hogy megtámadjuk a döntést” – magyarázta, utalva arra, hogy korábban diszkriminációval vádolták meg a magyar iskolát.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nagy álma teljesült a felkéréssel
Csibi Krisztina elkötelezett híve a Kárpát-medencében élő magyarság értékőrző mozgalmának. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. őt nevezte ki augusztus 18-tól a budapesti Magyarság Háza igazgatójának.
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke példás értékőrző munkáját ezentúl már nemcsak a szervezet élén fejtheti ki. Új céljairól, feladatairól mesélt lapunknak adott interjújában.
– A környezetében élők azt mondták, hogy ezzel a felkéréssel nagy álma teljesült. Igazuk van?
– Igen, pontosan így van. Akik ismernek, tudják, hogy elkötelezett híve vagyok a Kárpát-medencében élő magyarság értékőrző mozgalmának, és vallom, hogy a közös kultúra összeköt bennünket, magyarokat, bárhol is éljünk a világban – válaszolta Csibi Krisztina. Azt is tudom, hogy az identitás magvát a családban kell elvetni, de kell eső és napsütés, hogy virágozni, majd teremni is tudjon, ehhez pedig olyan intézményekre, vagy társadalmi szervezetekre, csoportokra, közösségekre van szükség, akik egy-egy alkotással, szokásbemutatással, találkozók szervezésével, kézműves hagyományaink továbbéltetésével, vagy bármi mással tovább erősítik a magyarság érzését.
– A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökeként a népcsoportért dolgozott, a Magyarság Háza élén milyen feladatai lesznek?
– Mondhatnám, hogy ugyanaz, mint eddig, mert itt is és a szövetségben is az összetartozás erősítéséért, az identitás megőrzéséért, a magyar kultúráért dolgozunk, azzal a különbséggel, hogy itt kiemelt szerepet kapnak a külhoni magyar zenészek, táncosok, képzőművészek, írók, költők bemutatkozásai, és azok a konferenciák, ismeretterjesztő előadások, képzések, találkozók szervezése, amelyek kifejezetten a határon túli honfitársaink életével kapcsolatosak.
– Azt a fajta szellemiséget, amelyet az intézmény megtestesít, milyen módon lehet a gyakorlatban alkalmazni?
– A Magyarság Háza 2011-es indulása óta a nemzeti összetartozás, az egységes magyar kultúra, a nemzeti identitás erősítése érdekében működik. Programjainak összeállításában a hazai és külhoni magyar közösségek egységes magyar nemzethez és kultúrához tartozását jeleníti meg. Fontos szerepet vállal a magyarországi fiatalok nemzettudatának alakításában. A rendhagyó történelemórák, a megvalósuló identitás-kiállítás és számos, tematikus kulturális, tudományos, szórakoztató program mellett megismerkednek a magyarság történetének legjelentősebb eseményeivel, ünnepeivel. Kapcsolatot tartunk a külhoni, a világ minden táján élő magyarral, akik ma is büszkék magyarságukra és közben kimagasló szellemi, kulturális, tudományos sikereik révén nemzetközi hírnévre tettek szert. A nemzetpolitikában megfogalmazott „magyar-magyar” kapcsolat a Magyarság Házában igazi élményt nyújtó programokat jelent a közösségek egymásra találásával. A Magyarság Háza egyúttal a Bethlen Gábor Alap pályázati rendszerében támogatott külhoni kulturális intézmények, programok szellemi kapacitására is épít, így teremtve lehetőséget a magyar kormány számára is fontos határon túli kulturális teljesítmények bemutatkozására.
– Mit tapasztal, mennyire nyitott a mai társadalom a közös nemzeti értékeink megőrzésére irányuló összefogásra?
– A mai társadalom és ezen belül is a fiatalok nagy érdeklődéssel fordulnak azon értékek felé, amelyek a saját életükbe beépíthetőek, hasznosíthatóak. Óriási sikere van a gyerekprogramoknak, a babaringatóknak, és óvodás korúak számára összeállított zenés előadásoknak. Csakúgy, mint a népi együttesek bemutatóinak, vagy a kézműves foglalkozásoknak. A családok keresik azokat az alkalmakat, amikor a saját nemzeti, vagy nemzetiségi hagyományaikra épülő programokon tanulhatnak valamit kultúrájukról, vagyis önmagukról.
– Köztudott Önről, hogy szívügye a székelység, új megbízatása mellett marad a szövetség elnöke is?
– Igen, 2015 januárjáig biztosan, ugyanis akkor lesz a tisztújító közgyűlésünk. A tagság akkor eldöntheti, hogy bizalmat szavaznak-e nekem a jövőben is. Úgy érzem, jó irányba halad a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, vannak felmutatható közös eredményeink, amelyet nemrég Muharay-díjjal jutalmaztak. Ez pedig egyértelműen annak köszönhető, hogy vannak együttműködésre képes és hajlandó csoportjaink, egyéneink, akik hasonlóan felelősséget éreznek a bukovinai székelység öröksége iránt.
Névjegy
Csibi Krisztina Bonyhádon született, de mindig is kisdoroginak vallja magát. A helyi általános iskola elvégzése után a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett, majd a PTE BTK Néprajz szakán etnográfusként végzett (közben 6 hónapig Mainzban tanult Erasmus ösztöndíjasként). A kisdorogi óvodában kezdett el dolgozni 1993-ban, majd a Völgységi Múzeumban, azt követően pedig a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatalnál látta el feladatait, idén augusztus 18-án nevezték ki a Magyarság Háza igazgatójának. Kikapcsolódásképpen társadalmi munkát végez a barátaival a Kisdorogért Egyesületben.
Vizin Balázs, teol.hu/tolna/kozelet/ -

Belső parancs a nemzetegység
Aki így tudja siratni a szabadságharcosok áldozatait, az igenis méltó a szabadságra. Való igaz, hogy a 18 éves korában császárrá koronázott, süvölvény I. Ferencz József és miniszterei, tábornokai mindent megtettek tervszerűen, hogy a magyarságot gyarmatosítsák, németesítsék, átkeresztelgessék idegen nevekre, kitörölve a közéletből is anyanyelvét. Ez a császároid legény utoljára Metternich nevű miniszterétől kapott könyveket, hadd tájékozódna. A szabadságharc idején a minisztert kiiktatták, de ő leveleiben óva intette az uralkodót a gyarmatosítástól, mint képtelen vállalkozástól, mert „a magyarságot soha nem bírja Felséged németté kényszergetni”.
Az AKCIÓnak mindig megvan a megfelelő REAKCIÓja, a visszahatása, akár a rugónak. A magyar nyelv lett az összefogó abroncs, mind Mohács, mind Világos után. Az egységet vállalta az arisztokrácia is, és nem az általános behódolást. Emlékeztetni szeretném a mostani magyarokat, szabadokat – ha vannak szabad magyarok Európában ma – és megkötötteket, Nemeskürty István történészünk, művelődéstörténészünk adataival arra az időszakra, amikor az anyanyelv volt az egyetlen kötelék a nemzettudatban. Na meg a 19. század irodalma. Medgyes Lajos, Lisznyai Damó Kálmán és számos középszerű, de lelkes magyar irodalmár vette a tollat, és a maga módján írt, írt, magyarul, nemzetgyászban, kevés reménnyel. Báró Kemény Zsigmond elismerte a szabadságharc leverése utáni kényszerhelyzetet, ám maga is tollat ragadott, tudván, hogy a szó maga a megtartó ige. Az elnyomók hirdették: Németország túlzsúfolt (!), tessék áttelepedni nyájas előjogokkal Magyarországra, birtokra és közéletre, ne pedig Amerikába! Íme, az emlékeztető, mára is érvényes, azóta is tervszerű megoldás a magyarság kinyírására kisebbségben, illetve anyaországában! Lásd, ahogy én látom, hogy összekovácsoló a nyelvünk. Nemeskürty István csodálatos érveléssel mutatja föl az „új háború” jelenségét 1850 után, melyben erőt adó részt vállalt a főnemesség is, noha onnan sokan ellenezték a 48-as szabadságháborút.
Rohamosan elterjed felsőbb körökben a 9 ezüstbetűs fekete karperec, nyakék. A 13 aradi vértanú kezdőbetűiből állott, és ez volt a szövege:
Pannonia Vergiss Deine Toten Nie Als Klager Leben Sie. Magyarul:
Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók, tovább élnek ők.
A cenzúra mindenütt működött, a magyar lapok megszűntek, és ennek arányában terjedt reményáradatként: Gyáva a császár! Sok százan hagyták el menekülve az országot, külföldön szervezkedve, sokan voltak börtönökben. Garay János megsegítésére az aradi várban raboskodó szabadságharcosok 61 forint 2 krajcárt gyűjtöttek össze, és a börtönőrökkel egyezkedve juttatták ki onnan. Arany János, Gyulai Pál, Tompa Mihály, Eötvös József írtak, A falu jegyzője c. regény meghódította Angliát, Amerikát. Általános megvetés illette Ferencz Józsefet. Kossuth Lajossal az élen a császár 36 magyar vezért, minisztert, kormánytagot ítélt kötél általi halálra „in effigie” (jelképesen, távollétükben), kötélen a névtábla. Haynau, a hóhértábornok európai körútján elment Londonba is. Ott a serfőzők fölismerték rettenetes bajuszáról, nosza, megkergették, utolérték és keményen megverték. Az angol miniszterelnök csak annyit mondott erre:
Elég lett volna, ha földobálják egy pokróccal a levegőbe...
Vörösmarty 1854-ben megírta A vén cigány c. versét, Arany János a Velszi bárdokat. Az anyanyelv élt, élt a maradék irodalom, képtelenség volt – igaza volt Metternichnek – megállítani a zászlóként hívogató anyanyelv uralmát. És törpült, egyre törpült a császár ázsiója.
1859-ben csúnyán kikapott Solferinónál, hadban, III. Napóleon és II. Viktor Emánuel piemonti király seregeitől. A sors kegyes volt... A magyar népdalkincs bosszút állt az elvesztett, koldusokká senyvedt honvédekért. Arany János Családi kör c. versében a meséltető gyermekre szólt szelíden: Nem mese az, gyermek. És mesélt a honvéd, magyarul.
Erős, életes nagy példa Mohács óta is a megtartó anyanyelv a magyarok számára.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Turulmadaras szobrot avattak Érmihályfalván
A városnak és a református gyülekezetnek az egykori Turul-nemzetséghez tartozását jelképező szobrot avattak Érmihályfalván. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem, hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára.
A lexikon szerint Érmihályfalva „első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Michal nevű birtokot IV. Béla király adományozta Pál Comesnek, aki Onnus nevű lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával.” A város, ezzel együtt a református gyülekezetnek a Turul-nemzettséghez való kötődése jegyében avattak október 15-én, vasárnap délben turulmadaras emlékművet a református templomkertben, mely, mint elhangzott, része és egyben utolsó eleme a tavaly júniusban avatott Összetartozunk-kompozíciónak.
Az ünnepség a megszokott 11 órás istentisztelettel kezdődött, melynek igehirdetője Forró László hegyközkovácsi lelkész, egyházkerületi főjegyző volt. Egy hétköznapi életből vett példán át mondta el, miként ismerkedett meg a műszaki életben használt „lebutítás” fogalmával. Ezt jelenti, amikor egy eredetileg jó terméket, alkotást „lesilányítanak”. Valami hasonló történik társadalmunkban is, miközben Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert, ám a „mindenki valósítsa meg önmagát”-elv uralkodott el. „Vannak lebutított verziójú emberek, akikkel nincs mit kezdeni, nincs már mit mondani nekik, ők csak a magukét fújják”, fogalmazott az igehirdető. Ilyen körülmények között nehéz a bűnöktől megszabadulni, megbocsátani, a dolgokat meg nem történté tenni. „Megbocsátunk, de nem felejtünk”, szól az emberi bölcselkedés, a kérdés pedig: mi lesz a javakban, még inkább a lelkekben okozott károkkal? A főjegyző válasza: mindezt Isten által lehet rendezni, Jézus áldozatáért. Az avatóra utalva hozzátette: az egykori Turul nemzetség központjában a szobor üzenet a múltból a jelennek, a jövőnek.
Erkölcsi iránytű
Forró László szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg, majd a vallásórás gyerekek műsora előtt ahhoz kapcsolódó gondolatokat osztott meg. Ebben egyebek mellett kifejtette, a turul, őseink szent madara kifejezi, hogy kik vagyunk és milyenné kell formálódjunk. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára, megmutatva: hová és mi végre rendelte a magyarságot Isten. Az említett vallásórások nemzeti érzelmű versekből összeállított műsora végén Balázs Borbála énekelt szólóban, majd Himnusszal ért véget az ünnepség templombeli része. A tavaly avatott Összetartozás-kompozíció előtt folytatódott a rendezvény, ahol a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület helyi és székelyhídi tagjai álltak díszőrséget. Egy imádság után Czeglédi Kinga és Baricz-Nánási Balázs mondott egy-egy verset, majd dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Érmihályfalva egyik testvérvárosának, Balmazújvárosnak korábbi polgármestere és Kovács Zoltán főgondnok leplezték le a szent koronán álló turulmadarat ábrázoló alkotást (a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész alkotása, a hozzá tartozó obeliszk a helyi Erdélyi István vállalkozó önzetlenségét dicséri).
Üzenet haza
Avatóbeszédet a Fidesz-MPP politikusa mondott, egyebek mellett Garay János: Az Árpádokból című verséből idézve: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket.” Mi nem vagyunk törpe nép, bár sokan szeretnék, ősi nemzettségeink egyike a Turul, melyhez érthetően ragaszkodik birtokuk központja, Érmihályfalva lakossága, fejtette ki a politikus, aki szerint ezt a ragaszkodást jól kifejezi annak a szobornak az avatása, mely híd a múlt és a jövendő között. Kovács Zoltán meghatódottan adott hangot örömének, Wass Albert versére utalva „üzent haza” a Turul nemzetség, a Bernáthok és Sas Kálmán nevében: itt voltunk, vagyunk, leszünk. Ezek után Csűri Enikő tolmácsolásában el is hangzott az Üzenet haza című vers, melynek a hagyományőrző íjászok csatakiáltása adott nagyobb nyomatékot. Rencz Csaba / erdon.ro