Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ganea, Ioan
2 tétel
2015. július 2.
Fehér Holló Sepsiszentgyörgyön (A magyar–román párbeszédért)
A Fehér Holló Médiaklub Egyesület által működtetett Corbii­albi.ro portál sepsiszentgyörgyi fiókszerkesztőségének megalakulását jelentette be sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Szabó Csaba újságíró és Mădălin Guruianu, az Ecou ifjúsági egyesület képviselője.
Mint is­mert, a Corbiialbi.ro portál célja a magyar–román párbeszéd erősítése, a magyarokról a román közvéleményben élő előítéletek el­oszlatása (a Háromszék olvasói számára onnan is ismerős lehet, hogy szombati lapszámainkban többször közöltünk már neves román publicisták ott megjelent írásaiból). Szabó Csaba kolozsvári tévés újságíró, a portál főszerkesztője tavasszal is járt már Sepsiszentgyörgyön, akkor a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiója számára készítettek műsort, bemutatva egyebek mellett a Mădălin Guruainu és Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár által kezdeményezett, ugyancsak a magyar–román párbeszéd erősítését szolgáló Vox Populi vitafórumot. Mint tegnap kifejtette, azt tapasztalták, hogy Sepsiszentgyörgy kultúra vonatkozásában közvetlenül Kolozsvár után jár, bár kezdetben lekicsinylően viszonyultak a városhoz, ma már úgy látják, megelőzte például a mindinkább lecsúszó Marosvásárhelyt. Afféle interkulturális frontként tekintenek a háromszéki megyeszékhelyre, amelyben a frontvonal nem románok és magyarok között húzódik, hanem a fejlődésért tenni akaró magyarok és románok, illetve a visszahúzó magyar és román erők között. Az energiák együttműködésre alkalmasak, szinergikusak, jó az út, amelyen elkezdtek járni, folytatni kell azt, közös terveket, közös pályázatokat kell kidolgozni, ehhez kíván hozzájárulni a portál is azzal, hogy kiemelt figyelmet fordít Sepsiszentgyörgyre és környékére. Mădălin Guruianu örömmel jelentette: végre más városbeli média figyelt fel a Sepsiszentgyörgyön zajló pozitív történésekre, hiszen régi panasza, hogy a bukaresti sajtó csak a konfliktust, a botrányt keresi itt. A sepsiszentgyörgyi fiókszerkesztőség létrehozását az is indokolja, hogy többen írtak innen a portálnak, de sokan is olvassák. A sepsi­szentgyörgyi fiókszerkesztőség munkatársai: Răzvan Lupescu publicista, a Gagauziából érke­zett Lidia Ostaş, Maricela Dan sepsiszentgyörgyi újságíró, Mă­dălin Guruianu, a sepsiszent­györgyi Ioan Ganea, a közeljövőben csatlakozik a csapathoz Maria Băilă megyeszékhelyi tanárnő, továbbá a jelenleg Angliában tanuló, szintén sep­siszentgyör­gyi Simina Gheor­ghincă. A név­sor nem végleges, a kezdeményezők várják mások jelentkezését, írásait is. Gagauz vendég
A sepsiszentgyörgyi fiókszerkesztőség tagja a moldova köztársasági Gagauz Autonóm Régióból származó Lidia Ostaş is. Szabó Csaba elmondása szerint két évvel korábban Hargita Megye Tanácsának bevonásával próbáltak testvérmegyei kapcsolatot létesíteni a gagauz térséggel, ám ez bukaresti minisztériumi akadékoskodás miatt nem sikerült. A mintegy 200 ezer lakosú Gagauzia autonómiája 1994 óta biztosított, ám többnyire tartalom nélküli. Három hivatalos nyelve van a régiónak, a román, az orosz és a gagauz, van választott vezetőjük, a baskán (a Deutsche Welle Irina Vlahhal készített interjúját lapunk május 18-i számában közöltük – szerk. megj.), aki a moldvai kormány tagja is, vannak elismert jelképeik, ám kulturális identitásuk megőrzésében így is akadályokkal szembesülnek. Moszkva vonzereje nagy, többnyire oroszul beszélnek az ott élők, sokan elvándorolnak, Oroszországban vállalnak munkát, nincsenek iskoláik, tankönyveik, nincs elegendő szakemberük – bővíteni szeretnék tehát jogköreiket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 21.
Dragnea a képviselőház, Tăriceanu a szenátus elnöke
A képviselőház elnökévé a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőjét, Liviu Dragneát, míg a szenátus elnökévé a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnökét, Călin Popescu Tăriceanut választották december 21-én, szerdán – írja az Agerpres hírügynökség.
Az eredményeket rögzítő jegyzőkönyv szerint a képviselőház esetében mind a 317 leadott szavazat érvényes volt, 216 képviselő mellette, 101 pedig ellene szavazott. A szavazócédulás voksolás titkos volt.
A szabályzat szerint a képviselőház elnökét a jelenlévő képviselők szavazatának többségével választják meg. Liviu Dragneát a PSD javasolta, egyetlen jelölt volt az elnöki funkcióra.
A szenátus esetében 136 szenátor közül 129-en szavaztak, két szavazat érvénytelen volt. Az ALDE társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu volt az egyetlen jelölt, 87 mellette, 40 ellene szavazattal ő lett a felsőház elnöke. Tăriceanut saját pártja, a szociáldemokraták és az RMDSZ támogatta.
Szerdán nevesítették a szenátusi frakciók vezetőségét is. A Szociáldemokrata párt (PSD) 67 tagú frakciójának vezetője Şerban Nicolae. Helyettesek: Elena Craioveanu, Roxana Paţurcă, Ioan Deneş és Liviu Mazilu. Titkár: Cristina Stocheci.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) 30 szenátorát Mario Oprea vezeti, helyettesek Eugen Ţapu Nazare, Ion Cristina, Siminica Mirea. A csoport titkára Nicoleta Pauliuc.
A 13 fős Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátori frakciót Cristian Ghica vezeti, helyettesek Vlad Alexandrescu, Florina Presadă, Radu Mihail, a titkár pedig George Dincă.
Viorel Ilie lett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) frakcióvezetője. Teodor Meleşcanu és Ion Hadârcă helyettesek, Ionuţ Sibinescu titkár.
Az RMDSZ kilencfős szenátusi frakciójának vezetője Cseke Attila, Fejér László Ödön lett a helyettes, Novák Csaba Zoltán a frakció titkára.
Dorin Bădulescu vezeti a Népi Mozgalom Párt (PMP) frakcióját. Gheorghe Baciu, Severica Covaciu, Ion Ganea helyettesek, Gabi Ionaşcu titkár.
Mint Milu Timoce, a Ráduly védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje kérdésünkre elmondta, a polgármester nagyon részletes és alapos nyilatkozatot tett a bíró előtt, amelyben pontról pontra cáfolta a vádiratban foglalt állításokat.
„Úgy gondoljuk, már a kezdetektől sikerült a vádak megalapozatlanságára rávilágítani. Ráduly Róbert külön-külön cáfolt minden vádpontot, jogi érvekre, illetve a rendelkezésre álló dokumentumokra alapozva, meggyőző módon” – értékelt a védőügyvéd.
Mint megtudtuk, következő alkalommal három, a vádirat által megnevezett tanút idéz be a törvényszék, akiket szintén kihallgatnak. A per következő tárgyalását január 27-én tartják. A korábbi tárgyaláson, novemberben Szőke Domokos nyilatkozattétele is több órán át tartott.
Mint ismert, tavaly júniusban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg.
A pert március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat. Székelyhon.ro