Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Găman Mihály
6 tétel
2003. június 5.
"Még a téli fagyokban, a nemzetközi forgalom zavarására hivatkozva, kitiltották a bicikliseket a Pete-Csengersima határátkelő román oldalán. A tilalom elsősorban a közeli falvak lakosait érintette érzékenyen, hisz nemcsak bevásárolni pedáloztak át sokan, hanem dolgozni is, a téli hónapokban például fát metszeni és gallyat összeszedni a gyümölcsösökben. Hazafelé jövet két-három csomag lisztet, fagyasztott csirkét, öt-tíz kiló almát hoztak magukkal, a könnyebb megélhetés végett. Jóllehet azt ígérték nekik, hogy tavasz beálltával ismét elővehetik a kétkerekűt, a naptári nyár beköszöntéséig sem kaptak zöld utat. Illetve a helyi lapok szerint hét elején ez megtörtént. Gáman Mihály daróci polgármester azonban határozottan cáfolta ezt a hírt, és kérte a lapot, csináljon már belőle országos ügyet, hadd tudjanak róla minél többen: Szatmárnémeti alatt durván megsértik az emberi jogokat. Gáman Mihály az elmúlt napokban Szabó Károly szenátorral is beszélt, s a visszajelzés szerint közbejárt illetékeseknél, ám a gyakorlatban mi sem történt. /(Sike Lajos): Peténél durván megsértik az emberi jogokat. A szenátornak se volt sikere? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./"
2004. június 9.
A négy évvel ezelőttinél jobb eredményt ért el az RMDSZ Szatmár megyei szinten is, hiszen 13 személyt /Szabó István, Csehi Árpád, Kovács Máté, Kaiser Stefan, Draveczky Károly, Kramer Csilla, Visnyai Csaba, Günthner Tibor, Véron András, Tóga István, Marginean Horn Éva, Muzsnay Árpád, Gábor József/ delegálhat a 33 főből összetevődő Szatmár Megyei Tanácsba. Szabó István maradhat a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Szatmár megyében a magyar falvakban is jól szerepeltek az RMDSZ–es jelöltek. Az első fordulóban dr. Incze Lajos (Halmi), Koczán Levente (Túrterebes), Szabó Elek (Egri), Dobos István (Mikola), Balogh Sándor (Kálmánd), Pap József (Szatmárhegy), Nagy József (Pálfalva), Svegler Albert (Csanálos), Balogh Ferenc (Hadad), Gaman Mihály (Pusztadaróc), Sárpataki János (Börvely), Domokos Sándor (Kolcs) nyert az RMDSZ jelöltjei közül, míg a Német Demokrata Fórum első körben befutó polgármesterjelöltjei Fezer Gábor (Mezőterem), Nagy Mária (Mezőpetri), Heinrich Mihály (Mezőfény) és Löchli Mihály (Csomaköz). /Simon Levente: Tizenhárom megyei tanácsosa lesz az RMDSZ–nek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 9./
2004. augusztus 6.
A magyar-román kistérségi társulásokról tartottak kétnapos tanácskozást Szatmárnémetiben a Nyíregyházi Fejlesztési Ügynökség és a Szatmár Megyei Tanács rendezésében. A nyíregyháziak megosztják tapasztalataikat a szatmáriakkal. A két megye a Phare CBC program keretében pályázatot nyert a felkészítők anyagi támogatására. Nagy igény van a jobb határ menti és kisrégiós együttműködésre, szinte minden területen, a gazdaságtól kezdve a kultúráig, a környezetvédelemtől a gyermekvédelemig. A közös internetes adatbázist a közeli jövőben létrehozzák. Gáman Mihály a pusztadaróciak polgármestere elmondta, hogy a határövezet forgalmának problémáit csak közösen tudják megoldani. /(Sike Lajos): Közös érdek a magyar-román kistérségi társulások kialakítása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2005. július 13.
A falusi művelődési házak többsége leromlott állapotban van. A Pusztadaróchoz tartozó Szamosdarán azonban az új modern iskola építése, a teleház létrehozása, az összes utak portalanítása, a vezetékes vízhálózat kiépítése után is találtak pénzt a kultúrház rendbetételére. Gáman Mihály polgármester elmondta, hogy a Darai Falunap alkalmával a múlt hét végén avatták fel a kultúrházat. /Felújított kultúrház. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./
2009. november 21.
November 20-án ült össze először az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének döntéshozó fóruma, a Megyei Képviselők Tanácsa a megyei tisztújítás óta. Az új szabályzat értelmében az MKT tagsága jelentősen kibővült. A megjelenteket Gaman Mihály megyei ügyvezető elnök, majd Csehi Árpád Szabolcs megyei elnök köszöntötte. Erdei D. István az országos helyzetről beszélt. /Megalakult az új MKT. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 21./
2011. február 15.
Finisben a kampány
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Ezen a héten a Bihar és Szatmár megyei, illetve a Nagybánya Központú Területi Szervezet is eldönti, melyik jelöltet támogatja majd Nagyváradon.
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Mint ismert, a többi szervezet már meghozta döntését ebben a kérdésben: többségük Kelemen Hunor művelődési miniszter jelöltségét támogatja; Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsost a Kolozs megyei, Olosz Gergely képviselő a Történelmi Máramaros Területi Szervezet bizalmát élvezi.
A három jelölt csütörtökön Nagyváradon találkozik majd, ekkor dönti ugyanis el a Bihar megyei szervezet választmánya, melyikük mellé áll – tudtuk meg Szabó Ödön ügyvezető elnöktől. Szatmáron a Megyei Küldöttek Tanácsa a hét végén, egyelőre ismeretlen időpontban ül össze ebben a kérdésben, a jelöltek azonban nem lesznek jelen a szavazáson. „Külön-külön azonban már mind a három jelölttel találkoztunk” – tájékoztatott Găman Mihály ügyvezető elnök. A Nagybánya Központú Területi Szervezet szombaton dönt arról, melyik jelöltet támogatja.
Időközben összeállt a küldöttek listája is – tudtuk meg Kovács Péter kongresszusi biztostól. Tájékoztatása szerint a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában sorra kerülő kongresszuson 561 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt. Az alapszabályzat szerint az SZKT és az ügyvezető elnökség tagjai, valamint a szövetségi elnök, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok – összesen 185 személy – hivatalból kongresszusi küldöttek, rajtuk kívül 376 választott küldött lesz jelen.
Markó–Olosz-találkozó
„Markó Béla biztosított arról, hogy ha megválasztanak az RMDSZ elnökévé, számíthatok a támogatására a kitűzött céljaim megvalósításához” – nyilatkozta tegnap Olosz Gergely elnökjelölt, miután Bukarestben találkozott a leköszönő szövetségi elnökkel.
„Egyetértettünk a szövetségi elnökkel abban, hogy az egységet fenn kell tartani, az RMDSZ bázisát szélesíteni kell a tömbmagyarságban, a szórványban, illetve a Partiumban, és abban is egyetértettünk, hogy a politikai irányt fenn kell tartani: az Európai Néppárt irányvonalát” – fogalmazott az elnökjelölt. Új Magyar Szó (Bukarest)