Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gálszécsi István
1 tétel
2010. november 2.
Mellszobor Batizi Andrásnak
Születésének 500. évfordulóján szobrot emeltek Batizi András reformátornak szülőfalujában, a Szatmár megyei Batizon. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette az igét.
Az istentiszteleten jelen volt a szatmári református egyházmegye valamennyi lelkipásztora, lelkészkórusa, valamint számos egyházi és világi elöljáró. Az igehirdetést követően ünnepi műsorra került sor, szavalatok hangzottak el. Az ünnepségen jelen volt a reformátor Budapesten élő 40. ági leszármazottja is, Batizi László építészmérnök, nyugalmazott lelkipásztor.
Batizi András reformátor, költő feltehetően 1510-ben született. Gálszécsi István tanítványa volt Kassán, ahol egyházi énekeket is írt felekezete számára. 1542-ben beiratkozott a wittenbergi egyetemre. Az erdődi zsinaton 1545-ben tokaji papként vett részt, s egyike volt azon 29 reformátornak, kik az itt kelt 12 hitcikkelyt aláírták. Batizi volt a bibliai históriák egyik kezdeményezője is, az ünnepi műsor alatt ezek közül néhányat előadott a nagykárolyi Collegium Régizene-együttes. Batizi András tiszteletére egyébként korábban emléktáblát is állított a templom belső falán szülőfaluja református gyülekezete, de a templomkertben lévő felújított gyülekezeti ház is az ő nevét viseli.
A mellszobor makettjét Erdei István szatmárnémeti képzőművész, a szobrot pedig a lázári Kovács Albert kőfaragó készítette. A hitújító Batiziról semmilyen festmény vagy ábrázolás nem maradt fenn. „Nem tudtuk, hogyan nézett ki Batizi András. Nem szolgai másolásról volt szó, a szoborral az ő személyiségét, optimizmusát, komolyságát, ugyanakkor fiatalságát, dacát, tettrekészségét próbáltuk meg ábrázolni” – részletezte Király Lajos, a batizi református egyházközség lelkipásztora, a szoborállítás kezdeményezője. A lelkész hangsúlyozta: október 31-én, a reformáció emléknapján bevonultak a történelembe, hiszen Batizon állíttatott fel a világon elsőként a hitújító Batizi András szobra. A szobor leleplezése és megkoszorúzása után Csűry István püspök, valamint Kovács Sándor szatmári esperes megáldották az alkotást.
Zahoránszki Brigitta, Krónika (Kolozsvár)