Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gálovits Zoltán
16 tétel
2005. november 24.
Ötvenéves az Ady Endre Emlékmúzeum Nagyváradon. Az évfordulóra ünnepséggel emlékeztek, többek között Ady Endre publicisztikáiból összeállítottak könyvvel (Ha hív az acélhegyű ördög, Ady Endre Társaság, Nagyvárad). Az épület előtti Ady-szobornál egyházak, civil szervezetek koszorúztak, a múzeumban pedig emlékülést rendezett a helyi Ady Endre Társaság. A tanácskozás meghívottjaiként jelen voltak a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum képviselői, Hegyi Katalin irodalomtörténész, muzeológus, valamint Cséve Anna tudományos titkár. /Ötvenéves Ady-emlékmúzeum. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ A november 22-én tartott emlékülésen Indig Ottó, az Ady Endre Társaság elnöke, majd Tóth János, a múzeum vezetője mondott beszédet. /Gálovits Zoltán: Adyra emlékeztek. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 24./
2005. december 13.
Nagyváradon a Tolnay című monográfia bemutatóján Meleg Vilmos köszöntötte a megjelenteket, emlékeztek a szerzőre, a december 9-én elhunyt dr. Indig Ottó irodalomtörténészre, színháztörténészre. Tolnay Tibor elsősorban festő, másodsorban színész, a Szigligeti Színház tiszteletbeli tagja. Gittai István költő beszélt az elhunyt szerzőről, a Nagyváradi Ady Társaság elnökéről. Tolnay Tibor önerőből képezte magát, így vált festővé. Tolnay Tibor elsősorban grafikus és tájfestő. /Gálovits Zoltán: Szerzője nélkül mutatták be a Tolnay című monográfiát. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 13./
2006. február 27.
A Partiumi Keresztény Egyetem /Nagyvárad/ képzőművészeti tanszékének szervezésében került sor arra a kétnapos rendezvényre, amelynek témája a film noir volt. A nagyváradi Beöthy Ödön (Iuliu Maniu) utcai műteremben tartott rendezvényen a PKE reklámgrafika szakának végzőse, Mostis Gergő köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: a képzőművészeti tanszék immáron három éve szervez különböző rendezvényeket. /Gálovits Zoltán: Magányos hősök és a végzet asszonyai. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 27./
2006. március 13.
A nagyváradi Kiss Stúdió Színház 11 éves történetét felölelő, csaknem ötszáz oldalas, képekkel illusztrált kötetet mutattak be március 11-én Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. A Mesterségünk a szó című kiadványt a Versünnep 2006 elnevezésű rendezvényt követően ismerhette meg a közönség. Az eseményen Kiss Törék Ildikó színművész, a kötet egyik szerzője köszöntötte a jelenlévőket, majd Molnár Judit magyartanárt mutatta be a könyvet. A Kiss Stúdió az egyetlen romániai magyar magánszínház. Nagyváradon a jövőben bemutatják a Kiss Stúdió Színházról készült, Koptatott szavak című dokumentumfilmet. A könyvbemutatót követően megnyílt Tolnay Tibor festőművész kiállítása. /Gálovits Zoltán: Könyvbemutató és tárlatnyitó a Lorántffyban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 13./
2006. március 16.
Az utóbbi időben folyamatosan nőtt Nagyváradon a Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár magyar nyelvű köteteinek száma, s további gyarapodásra lehet számítani, tájékoztatott Tavaszi Hajnal könyvtáros. Az állomány gazdagodása egyrészt annak tulajdonítható, hogy a Bihar Megyei Tanácstól könyvvásárlásra kapott összegek 20-25 százalékát három éve magyar könyvek vásárlására fordíthatják. Ez a pénz nem sok, de eddig ennyi sem volt. Emellett magánszemélyek felajánlásai révén bővül az állomány, s tavaly a Duna Televíziótól is kaptak könyveket. /Gálovits Zoltán: Rgyre több a magyar nyelvű könyv a megyei könyvtárban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 16./
2006. április 10.
A nagyváradi SO-HA Társulat Játékos hangoló két évszakra címmel mutatta be irodalmi összeállítását április 9-én Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában. Az előadást Hajbók Emil Lajos rendezte, a tematikus vers- és próza-összeállítás előadói pedig Hajbók Klára Ildikó és Somogyi László Gábor voltak. A pincegalériában mindössze két tucat érdeklődő jelent meg. /Gálovits Zoltán: A tél és a tavasz köszöntése – versekkel. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 10./
2006. április 28.
Erdélyi Gézának, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökének Erőt kaptok, és tanúim lesztek című kötetét mutatták be Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület /KREK/ külügyi tanácsosa szólt a két egyházkerület kapcsolatáról. Elmondta: a KREK a magyar millennium évében lépett testvéregyházi kapcsolatba a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal, s együttműködésük példaértékű és követendő lehet a Kárpát-medencében lévő református egyháztestek számára. Tőkés László püspök kiemelte, az egyetemes zsinat a Magyar Reformátusok Világszövetségével együtt harcol a határok feletti nemzetegyesítésért. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra is, hogy Szlovákiában állami magyar nyelvű egyetem alakult, illetve törvénybe foglalták, hogy az ügynökmúlttal rendelkező egyházi személyek tíz évig nem vállalhatnak vezetői tisztséget. A felvidékiek tehát e két területen megelőzték Romániát, mondta Tőkés László, aki miután ismertette Erdélyi Géza életútjának fontosabb állomásait, rátért a könyv bemutatására. /Gálovits Zoltán: Megtalálja az ige az embert. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 28./
2006. június 14.
A budapesti Evangélium Színház Nyírő József A próféta című színművét mutatta be a váradi színházban. A társulat az erdélyi író drámájának ősbemutatóját 2005-ben tartotta Budapesten. A szerző egyetlen színművét az Evangélium Színház tagjai Nagyváradon két alkalommal játszották. Az Udvaros Béla rendezte kétrészes színművet az emigrációba vonult szerző 1949-ben írta. A dráma cselekménye azokban az időkben játszódik, amikor Jézus először lép az emberek elé. /Gálovits Zoltán: Kevés híve akadt A prófétának. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 14./
2006. július 25.
Megnyitották Weiss István Frankfurtban élő fotográfus Ki látott engem? című kiállítását Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában. A Szigligeti Társulat egykori fotóművészének egyéni tárlatán azoknak az előadásoknak a képei jelennek meg, melyeket Szabó József, a színház egykori rendezője vitt színre, s melyek pár évtizede nagy sikert arattak. Az ünnepi műsort követően Implon Irén nyitotta meg a kiállítást, akit Rob Ibolya úgy konferált fel, mint a színház eme korszakának legavatottabb ismerőjét és krónikását. /Gálovits Zoltán: Weiss István fotó-emlékei Szabó József előadásairól. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 25./
2010. szeptember 1.
Thália templomait is sújtja a válság
Szerényebb költségvetéssel kezdik az új évadot a magyar színházak, a társulatvezetők azonban bizakodnak, igyekeznek a maximumot kihozni a csökkentett költségvetésből. „Abból főzünk, amink van” – fogalmazott Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a társulat tegnapi évadnyitó ülésén, utalva a nehéz anyagi helyzetre. Korábban a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt félő volt, hogy a temesvári teátrum is leépítésekre kényszerül, azonban végül Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter közbenjárására a rendeletet úgy módosították, hogy az nem vonatkozik a kőszínházak alkalmazottaira.
Katona Mihály, az intézmény sajtóreferense szerint azonban a 25 százalékos költségcsökkentést nem lehetett elkerülni, így a színház dolgozóinak bérét is csökkentették, új bemutatókra is kevesebb pénz jut, de igyekeznek színvonalas évadot összehozni. Egyelőre csak az évad első felének terve végleges: újévig három bemutatót tart a társulat, szeptember 5-én Vass Richárd mutatja be Fafej című egyszemélyes, felnőtteknek szóló bábelőadását, amelyet Gálovits Zoltánnal közösen írt és rendezett, októberben Spiró György Prah című művét, decemberben pedig Shakespeare Ahogy tetszik című komédiáját viszik színre. Az évad egyébként már augusztus 23-án elkezdődött a többéves hagyománynyal rendelkező mozgásművészeti workshoppal, amelyet Döbrei Dénes táncos-koreográfus vezetett. „Mivel szórványszínházat működtetünk, nem tehetjük meg, hogy csak bizonyos réteget szólítsunk meg. Igyekszünk minél változatosabbá tenni repertoárunkat, hogy a változatos igényeknek megfelelhessünk, így a gyerekektől az idősekig minden generációnak és elvárásnak próbálunk megfelelni. Bábtagozatunk is van, minden évben igyekszünk gyerekelőadást is színpadra állítani, tragédiát, vígjátékot, zenés darabokat egyaránt megtekinthetnek nézőink” – mondta lapunknak Katona Mihály, hozzátéve, hogy a jegyek és bérletek ára nem változik.
Művészszínház egyeztetési gondokkal
Az Aradi Kamaraszínház 2010/2011-es évadjában három új bemutató szerepel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen vitték színre Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját, amelynek romániai premierjét augusztus 17-én tartották Aradon. Az előadás mindkét színház repertoárjába bekerül. Az évad másik új produkcióját, Jean Genet Cselédek című darabját a magyarországi Zsámbéki Színházi Bázissal együttműködve augusztus 18-án mutatták be Zsámbékon. A produkcióban Váta Loránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Harsányi Attila, az Aradi Kamaraszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Hetek Csoportja művésze, valamint a színész-koreográfus András Lóránt szerepel. A harmadik bemutató egy táncelőadás lesz, amelyet András Lóránt rendez. „András Lóránt egyébként egy tánccsoportot szeretne létrehozni a színházunkon belül, ehhez ő fogja kiválasztani a megfelelő embereket” – mondta lapunknak Tapasztó Ernő társulatvezető. Mint közölte, a kormány által elrendelt leépítések őket eleve nem veszélyeztették, hiszen nincsenek munkakönyves alkalmazottaik, csupán egy-egy szerepre szerződtetnek színészeket más társulatoktól. „Van 3-4 alapember, akikkel rendszeresen dolgozunk, még legalább ugyanennyi kellene, hogy gond nélkül működhessen az intézmény, hiszen ebben a helyzetben egyeztetési gondok adódhatnak, a színészek az őket alkalmazó színházak programjától függően tudnak csak együttműködni velünk” – mondta Tapasztó. A társulatvezető szerint az állami támogatás csökkentése nem jelent nagy veszélyt rájuk nézve, hiszen pályázati forrásokból pótolni tudják a hiányt. „Színházunk még csak hároméves, még fejlődünk, de aki megnézi a repertoárunkat, az láthatja, hogy egy kis művészszínházat szeretnénk itt létrehozni és fenntartani. Természetesen nem feledkezünk meg azokról sem, akik a könnyedebb műfajokat kedvelik, így minden évben vendégszerepelnek nálunk más társulatok olyan előadásokkal, amelyeket már bejárattak, és nagy érdeklődésre tartanak számot” – magyarázta a társulatvezető. Kérdésünkre Tapasztó Ernő elmondta: frissen végzett színészeket egyelőre nem alkalmaztak, a fő céljuk olyan állandó társulat kialakítása, amelyre már bátran támaszkodhatnak, ennek tagjait pedig egyelőre a már elismert színészek között keresik. „Amint megerősödik az intézményünk, és lehetőségünk lesz állandó munkatársak alkalmazására, a fiatal színészeket is bevonunk, számukra azonban egyetlen szerepre kötött szerződés nem jelent stabil megélhetést” – fejtette ki Tapasztó. A társulatvezető elmondta: az Aradi Kamaraszínház szervezi az 5. Interetnikai Színházi Fesztivált.
Befejeződhet a felújítás Nagyváradon
Mesemusicallel kezdődik a Nagyváradi Állami Színház 2010/2011-es évadja – mondta el lapunknak Dimény Levente társulatvezető. A Háború a csillagért – Áni Máni, avagy Vazamotor visszavág című zenés darabot Bella István költő és Mészöly Gábor dramaturg írta, a zenét Rossa László szerezte. A premierre szeptember 25-én kerül sor, rendhagyó helyszínen, a Fekete Sas-palotában működő Szabadság moziban – a tervek szerint az évad folyamán többször is játszik majd itt a társulat, hiszen a színházépület a felújítás miatt még mindig nem használható. Október végén mutatják be azt a színművet, amelyet már az elmúlt évad végére terveztek: Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabja valószínűleg a filharmónia koncerttermében kerül bemutatásra. A hagyományokhoz híven idén is lesz szilveszteri produkció, majd a társulatvezető reményei szerint februártól végre a műemlékszínházban tarthatja az előadásokat a társulat. Márciusban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékát tekinthetik meg a váradi bérletesek: a Csíksomlyói passiót adják elő. Lesz ezeken kívül kortárs magyar színmű is: Tasnádi Zoltán Közellenség című darabját Tasnádi Csaba rendezi Váradon. Id. Kovács Levente a rendezője a Closer című amerikai film forgatókönyve alapján színpadra állított Közelről című darabnak, amely szintén bemutatásra kerül az idén. Október 15-én lesz 110. éves a színházépület, és bár a felújítás még ekkor is zajlani fog, a társulat mindenképpen megünnepli a jeles napot. Dimény Levente, aki második évadját kezdi társulatvezetőként a Szigligetinél, elmondta, a társulat továbbhalad a kijelölt úton, de ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy a repertoár minél szélesebb réteget szólítson meg. Megjegyezte: a tervek szépek, de a színház anyagi keretei igen szűkösek.
Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti vezetője lapunk kérdésére elmondta, a kormány megszorító intézkedései csaknem ellehetetlenítik a partiumi teátrum működését. „Mivel a kormány megvonta a bérek 25 százalékát, olyan munkatársunk is van, aki 500 lejt visz haza havonta” – mondta a rendező-igazgató. Keresztes szerint nem tudni, hogyan tudják majd fenntartani az intézményt, hiszen a tavalyi költségvetésük is szűkösen volt elegendő, idén pedig 20 százalékkal kevesebből kell gazdálkodniuk. „Lesz majd olyan téli nap, amikor csak pár órát fűtünk, a színészeknek viszont nem kötelező 17 fok alatti hőmérsékleten dolgozniuk, így megvan az esélye annak, hogy a fűtetlen teremben a próbákat nem vállalják” – magyarázta a társulatvezető. A partiumi teátrum magyar társulata a tavalyi 10 helyett 11 bemutatót tervez. „Bérletrendszerben összesen 16 darabot játszunk majd, mert a 11 bemutató mellett három régebbi darabot újítunk fel, illetve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bérletcserében elhozza A csoda című darabot, mi pedig cserébe az ottani bérleteseknek játsszuk majd a Három nővér és a Leánder és Lenszirom című előadásunkat” – tette hozzá Keresztes. A 2010/2011-es színházi évadban többek között 2 bábelőadás, 2 nagyszínpadi mesejáték, 2 Broadway-darab (köztük egy musical), és egy olasz vígjáték is szerepel az idei repertoárban. Emellett a tervek szerint több stúdió-előadást is bemutatnak, felolvasó színházat is rendeznek, illetve a bérletesek a Kolozsvárott nagy sikerrel játszott Kövekkel a zsebébent is láthatják, amelyet a múlt héten a Félsziget Fesztiválon is nagy népszerűségnek örvendett. Keresztes elárulta, az ősz folyamán több budapesti teátrum közreműködésével „Keresztes-miniévadot” láthat a magyar főváros közönsége, amelynek során a művész 2 szatmári, egy lengyelországi és várhatóan egy magyarországi rendezését tűzik műsorra. A Harag György Társulat szeptember elsejétől teljesen megújult internetes honlappal jelentkezik, amely a www.harag.eu címen érhető el. Krónika (Kolozsvár)

2014. május 27.
Az eurorégió színházait összekötő Határutak
Határutak címmel hiánypótló kiadványt mutattak be vasárnap a Temesvári Eurorégiós Színház Találkozó (TESZT) keretében, amelynek célja a régió színházi kultúrájának a bemutatása, illetve egy minél teljesebb színházi adatbázis létrehozása.
A bemutatón Balázs Attila színházigazgató, a kötet kiadója elmondta: a Határutak a tavalyi TESZT keretében megtartott régiós színházi konferencia nyomán született meg, ahol a térség színházainak a képviselői elhatározták egy eurorégiós színházi munkacsoport létrehozását is, de utóbbi különböző okokból még nem valósult meg. Megszületett azonban a Határutak, egy többnyelvű színházi kiadvány, amelynek része egy régiós (és nemcsak) színházi körkép, egy interjúkat tartalmazó fejezet a színházak közötti együttműködésekről, egy drámafordításokat tartalmazó fejezet és végül egy színházi adatbázis. A kiadvány az eurorégió főbb nyelvein (magyar, román, szerb) íródott, a közös nyelv azonban az angol.
A kötet szerkesztője Varga Anikó, aki Gálovits Zoltánnal közösen kidolgozott koncepció alapján szerkesztette meg a Határutakat. „A hiánypótló kiadvány a térség magyar, román, német és szerb színházi kultúráját hivatott egymáshoz közelebb hozni – mondja a Határutak előszavában Gálovits Zoltán –, úgy gondoljuk, hogy valós, sokak által megfogalmazott igénynek tettünk eleget, amikor eldöntöttük, hogy az egyre jelentősebb Temesvári Eurorégiós Színház Találkozó megszervezésével párhuzamosan egy olyan kiadványt is létrehozunk, amelyben teret biztosítunk az elmélyültebb tanulmányoknak, elemző írásoknak, interjúknak. Reméljük, ezáltal olyan hagyományt teremtünk, amely beépül a köztudatba és a TESZT-hez hasonlóan meghatározó tényezőjévé válik a térség színházi életének, hiszen ugyanazzal a céllal hoztuk létre mindkettőt.”
A Határutak bemutatóján Gálovits Zoltán azt is elmondta: tervben van egy online felület létrehozása, ahol a kiadványban közölt írások megjelennek, kiegészülve egy eseménynaptárral, az állandóan frissíthető, aktualizálható színházi adatbázissal és egy dinamikusabb felülettel, ahová rövidebb színházi hírek is felkerülhetnének.
A kötet szerzői közül Daniela Magiaru és Claudiu Groza színikritikusok is részt vettek a bemutatón, akik egyetértettek azzal, hogy hiánypótló kiadvány született, amely hozzájárul a régió különböző nyelvű színházai közötti együttműködések bővítéséhez, egymás jobb megismeréséhez. A Határutak című színházi kiadványt ingyen megkaphatják a régió kulturális intézményei, színházi szakemberei.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

2017. május 15.
„Bennünk áll össze a történet” – Gálovits Zoltán a temesvári színházi találkozóról
Jubilál, tizedik születésnapját ünnepli a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A május 21-én kezdődő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által rendezett fesztiválon a legfontosabb talán az, hogy nyitottak, befogadóak legyünk – fogalmazott a Krónikának Gálovits Zoltán művészeti vezető.
– Milyen szempontok alapján válogatod a TESZT-re meghívott előadásokat, produkciókat?
– Nagyon sok szempontnak kell érvényesülnie a válogatás során, de a megvalósíthatóság, a hozzáférés, az érték, a kapcsolódás és a relevancia mentén lehet a legkönnyebben összefoglalni ezeket. A megvalósíthatóság tekintetében az anyagi, technikai, egyeztetési kérdésekre kell figyelni, a hozzáférés azért fontos, mert egy közintézmény fesztiváljáról van szó, lényeges, hogy gazdag kínálatot nyújtsunk, a lehető legszélesebb körű nézői csoportokat tudjuk megszólítani. Fontos, hogy az előadás értékes legyen, újító, ugyanakkor az is szempont, hogy egy fesztiválon részt venni, megmutatkozni lehetőség, ezért felelősen kell tudnunk dönteni arról, hogy kinek biztosítunk teret. És vannak a koncepcionális kérdések, hogy egy-egy előadás miként működik a program egészét tekintve, mennyire segíti egy tágan értelmezhető történet dramaturgiáját. Rengeteget utazom, sok fesztiválon veszek részt, ugyanakkor sokan segítik a munkánkat – javasolnak, beszélgetünk, vitatkozunk. Végül megközelítőleg kétszáz produkció közül lesz kiválasztva az a húsz-harminc, tehát a látott előadások tíz százaléka, amely bekerül a programba.
– Mire számíthatnak, mire készüljenek a nézők, a fesztiválozók a színházi találkozó jubileumi, tizedik kiadásán?
– A találkozó előtti napon általában azt mondom a kollégáimnak is, hogy amit eddig tudtunk, azt megtettünk, mostantól próbáljunk figyelmesek lenni, ha gond van, oldjuk meg, de ne pánikoljunk, inkább örüljünk annak, aminek lehet, mert ezért dolgozunk. Azt mondják, hogy a TESZT otthonos, ha ezt hallom, arra gondolok, hogy előtte ki kell nyitni az ablakokat, ki kell szellőztetni, elrendezni a teret, pici ajándékokról gondoskodni, pontosan úgy, mint amikor vendégeket fogadunk. A néző is úgy jön, mintha vendégségbe jönne. Van, aki ajándékot hoz, van, aki beesik valahonnan, vagy a kelleténél korábban távozik. Néha vita alakul ki, máskor új barátságok. Meg kell próbálnunk nyitottnak lenni, hagyni, hogy megtörténjen, ami megtörténik, azzal meg hazamenni a saját kis otthonunkba, megosztani másokkal, amit kaptunk. A program nagyon gazdag, mozaikosan szerkesztett, mivel emlékezünk, összegzünk. Számos érzékeny, intim előadás van, felerősödik a jelen pillanat, a részvétel, személyes emlékeket hívhat be, ugyanakkor nagyon sok társadalmi probléma is megjelenik. Találkozhatunk önmagunkkal, egymással, elvonulhatunk egy sarokba, beszélhetünk személyes és közös problémákról, kérdésekről, elővehetünk emlékeket, azokról mesélhetünk, közben újakat gyűjtünk. Jelen lesznek a régió jelentős alkotói újabb és régebbi előadásokkal, de tágabb körökből is válogattunk, olyan produkciók is megjelennek, amelyek már számos jelentős nemzetközi fesztivál programjában helyet kaptak, de hozzánk csak most jutnak el. A már közismert rendezők mellett nagyon sok tehetséges fiatal is jelen van, akiknek fontos, hogy láthatóvá váljanak, így valóban nemzetközi, sokszínű és sokrétű programmal várjuk az érdeklődőket.
– Számos előadásra már elfogytak a jegyek, újabb produkciókkal kellett bővíteni a programot. Mondhatjuk, hogy az idei TESZT-re az eddigieknél nagyobb az érdeklődés?
– Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, idén az ünnepi kiadás, illetve a gazdag program miatt a korábbiakhoz képest is jelentősen megnőtt a meghívottak száma. Sokan jönnek külföldről, mivel regionális találkozó, leginkább a környező országokból, de egyre több a helyi néző is. Vannak, akik messziről utaznak minden évben Temesvárra, hogy egy hetet együtt ünnepeljünk. Az elmúlt években jelentősen növekedett a nézőszám, néhány százról pár ezerre, így kinőttük a tereinket, a jövőben ennek megoldása lesz az egyik nagy kihívás, ráadásul Temesvár 2021-ben Európa kulturális fővárosa lesz, az érdeklődés minden bizonnyal még inkább nőni fog, ugyanakkor a kínálat is bővül, fontos, hogy a kettő összhangban legyen.
– Idén először lesznek egyetlen nézőnek szóló performanszok. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen típusú projektek is helyet kapjanak a programban? Vajon mennyire nyitottak az emberek az ilyen típusú, legalábbis a környéken ritkának számító, intimebb produkciókra?
– A legtöbb ötlet személyes beszélgetések, viták során születik, vagy amikor közösen álmodunk valakivel. Mindig törekszünk az újításra, hogy olyant is láthassanak a nézők, amit eddig nem, illetve, hogy hozzáférést biztosítsunk más esztétikákhoz. Tavaly a részvételiség kapott nagyobb teret, az egyén és közösség viszonyát vizsgáltuk. Az idei kiadásban ezt továbbgondoltuk. A TESZT-re nem az a jellemző, hogy nagyon drága előadások jelennek meg, erre sem terünk, sem költségvetésünk nincsen, de nem is célunk. Inkább azt próbáljuk felmutatni, hogy mennyire gazdag a színház világa, mennyire sokszínű, mennyi minden megfér jól egymás mellett. Jó látni és megtapasztalni, hogy mi minden lehet színház, jó, ha le tudjuk bontani az előítéleteinket, tudjuk értékelni a picit, az egyszerűt, az őszintét, ha az emberi viszonyainkra koncentrálunk, arra, hogy valami megtörténjen.
– Sokan felróják egyes színházi fesztiváloknak, hogy túlságosan bensőségesek, csak a szűk elitnek szólnak, a „civil” néző pedig sokszor be sem jut az előadásra a nagyszámú meghívott, vendég miatt. A TESZT igyekszik a laikusabb, nem napi szinten színházzal foglalkozó nézőt is megszólítani, baráti viszonyt kialakítani közte és a teátrum között?
– A TESZT-et színházi találkozónak nevezzük, egy viszonylag kis színház kis fesztiválja. Már alakulása során fontos volt, hogy ne a versenyszellem határozza meg, ne kirakatrendezvény legyen, inkább egy találkozó, ahol ki tud alakulni párbeszéd, ahol családias tud lenni a hangulat. A résztvevők között nagyon sok a kritikus és a színházi ember, rengeteg gyakorlatozó diákot fogadunk, jelentősen megnőtt az igény a részvételre, mi pedig igyekszünk nem kizárni, nem elutasítani. Fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol együtt lehet tölteni pár napot, ahol megoszthatjuk a tapasztalatokat, ahol láthatóvá válnak értékek, tanulni lehet, vitatkozni vagy egyszerűen csak örülni egymásnak. A TESZT-en nem vagy nagyon ritkán fordult elő, hogy nem jutott be a fizető néző az előadásra. Most is igyekszünk duplázni, amennyiben lehet, de vannak előadások, amelyek esetében ez nem áll módunkban, hiszen nagyon zsúfolt a program, a termek befogadóképessége pedig kicsi. Nem az az elv vezérel, hogy vannak, akik fontosabbak, hanem az, hogy mindenki számára igyekszünk hozzáférést biztosítani, így a beszélgetéseken, közönségtalálkozókon is örömmel fogadunk bárkit. Fel van kínálva egy lehetőség, sokan élnek vele, de nyilván foglalkoztat a kérdés, hogy akik nem, miért nem, és ezen hogyan tudunk változtatni. Természetesen a TESZT-ről is mondják, gondolják, hogy elitista. Azt is, hogy bensőséges, bár ezzel szerintem nincsen baj, csak akkor, ha valaki kívül marad. Az lenne az igazán rossz, ha belterjes vagy külsőséges lenne. Fontosnak gondoljuk a visszajelzést, minden véleményt igyekszünk meghallani, évről évre változtatni, megoldani a felmerülő problémákat, javítani a hibáinkon. Ez a körülmények vagy a mi hiányosságaink miatt gyakran nem sikerül.
– Említetted, hogy a meghívott előadásoknak a program egészét tekintve is szerepük van, mintha egy nagy történet részei lennének, illetve, hogy tavaly az egyén és közösség viszonyának vizsgálata volt a fővonal. Hogyan lehetne összefoglalni a mostani TESZT történetét, milyen alapmotívumra, kérdésre épít? Vagy erről inkább a fesztivál után érdemes beszélni, a folyamat során bontakozik ki igazán egy vagy több történet?
– Többnyire nagyon hasonló dolgokat látunk, mert sokszor csak ismételjük, újrafogalmazzuk a legfontosabb kérdéseinket, ahogy mi is most éppen ezt tesszük, nem sok újat tudunk mondani. A történet mindig bennünk áll össze, mindig az, amit abban a pillanatban látunk, így nehezen lehet megmondani, hogy kiből mit hív elő egy előadás vagy egy programsorozat. Bár láttam már a produkciókat – egy másik térben, más időben, másokkal nézve mást fognak jelenteni nekem is. Az a jó, ha mindenki saját maga fogalmazza meg a látottakat. Számomra ez a pár előadás, ahogy a találkozó is, az időről szól, az együtt és a külön töltött időről, az utazásról, az emlékezés természetéről, a kiegészülésről, arról, hogy kettőből vagy akár nagyon sokból hogyan lesz egy. Olyan utakról, utazásokról, vándorlásokról, amelyek során néha találkozunk, máskor elválunk, van, amikor bátrak vagyunk, felelősek, szabadok, máskor óvatlanok, csetlünk-botlunk, de van szolidaritás, segítenek vagy éppen ellenkezőleg, gátolnak. Van, amikor önszántunkból indulunk el, máskor menekülésre kényszerülünk. Ezekre az utakra mindenki mást csomagol be, mást visz magával, vannak köztük könnyen elfelejthető dolgok, amit megtartottunk, nem dobtunk ki, ami nagyon fontos, vagy kevésbé fontos számunkra, a közös álmainkat, az elfelejtett tartozásainkat is visszük magunkkal. Néha zátonyra futnak kapcsolatok, törések jelennek meg, néha megérkezünk valahova, és nem találjuk a kiutat, van, hogy el sem jutunk a célig, van, amikor megérkezünk, és találkozunk magunkkal, a végén pedig többnyire fáradtak vagyunk. Nagy utat járunk be, ahogy a találkozó is az elmúlt években, ezt persze csak közelről látjuk nagynak, távolról nézve egészen parányi.
Jubilál a temesvári TESZT fesztivál
Tizedik születésnapját ünnepli a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT): a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által május 21. és 28. között szervezett fesztiválon tizenhat országból huszonkilenc produkciót láthat a közönség. A szervezők közleménye szerint a TESZT-re meghívott előadások formátuma és jellege is széles palettán mozog. A résztvevők a személyes hangvételű, kifejezetten egy nézőnek szóló, helyspecifikus produkcióktól kezdve a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól koncertig gazdag kínálatból válogathatnak. A TESZT-et a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bemutatója, a Schilling Árpád rendezte EXIT című előadás nyitja meg, amely az aradi és a zombori nemzeti színházzal együttműködésben jön létre. A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A találkozó a provokatív és merészen fizikális darabjairól ismert Ivo Dimcsev bolgár performer zenés produkciójával zárul. A találkozó részletes programja a Teszt.ro honlapon érhető el.
Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 19.
Aradi–temesvári–zombori színházi koprodukcióval indul a 10. TESZT
Schilling Árpád és az EXIT csapata a kivándorló bevándorlók helyzetével foglalkozik
Május 21-én, vasárnap indul a TESZT fesztivál tizedik kiadása. A TESZT legfontosabb célkitűzései közé tartozik a hármashatár térségében működő alkotók és színházak közötti kulturális csere, illetve az együttműködések létrehozásának támogatása. Ebben a szellemben jött létre a fesztivál idei nyitóelőadása, az EXIT, amely a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki a tavalyi TESZT-en A harag napja című előadással volt jelen.
A több fázisos próbafolyamat során az EXIT magyar, román és szerb nemzetiségű alkotói saját élethelyzetükből, kulturális beágyazottságukból és előítéleteikből merítkeztek. Az előadás szereplői gazdasági bevándorlók, akiket egy használaton kívüli épületbe zártak valahol Nagy-Britanniában. Különböző kelet-európai országokból érkeztek: egyszerre szeretnének kijutni valahonnan, és bejutni valahová. A kintiek azt ígérték, hogy minden elrendeződik majd, addig nincs más dolguk: várniuk kell.
„Milyen az, amikor már elhagytunk valamit, de még nem kapunk helyette mást? Az otthontól való elszakadás és egy ismeretlen világba való beilleszkedés elképzelhetetlen nehézségekkel jár. Sokan mégis vállalják ezeket a nehézségeket, mert egyszerűen nem látnak más lehetőséget” – írja a rendező, Schilling Árpád. Az előadás hét fejezeten keresztül vizsgálja ezt a végtelennek tűnő várakozást, a balkáni kivándorló-bevándorlók reflexeit, szokásait, örökölt és tanult viselkedési mintáit, bizalmatlanságát, előítéleteit, félelmeit. „A jelenkori félelmeinkről, vágyainkról, álmainkról szeretnénk beszélni, hogy mit képzelünk, hogy mit kaphatnánk a nyugattól, milyen lenne, ha Nagy-Britanniában élhetnénk, milyen elvárásaink vannak, ez milyen berögzültségeket vagy félreértéseket okoz, milyen sokféleképpen tudjuk becsapni magunkat. Ezek mögött a jelenkori élményeink mögött természetesen ott van az egész a történelmünk, a kultúránk. Engem az érdekel, hogy ha a jelenkorban akarjuk megoldani a személyes problémáinkat, a családunk, egy kis közösség problémáját, akkor nagyon is késznek kell lennünk újragondolni ezeket a tapasztalatainkat. (…) Olyan ez, mint egy laboratóriumi kísérlet: mi marad fenn a szűrőn?”
Az EXIT nem egy már meglévő drámai szövegből kiindulva jött létre. A próbafolyamat során a rendező jeleneteket és karaktereket ajánlott a színészeknek, majd az ezekből születő improvizációkat Láng Annamária társíró és Bíró Bence dramaturg segítségével véglegesítette. „Az elsődleges cél, hogy a lehető legjobban megismerjük a színészeket, ezért is készítettünk velük interjúkat is a próbafolyamatot megelőzőleg” – meséli Bíró Bence. „Árpád nagyon számít a színészre, nem ad neki olyan feladatot, ami távol állna tőle, aminek a csírája ne lenne meg az adott színészben. Amikor kialakítja a koncepciót, akkor pontosan tudja, hogy azt a szerepet ki fogja játszani. Természetesen mi is folyamatosan figyeljük a színészeket és a mi dolgunk is, hogy adjunk nekik kihívást és testhez álló feladatot, úgyhogy a kialakuló előadás nagyban függ attól, hogy kik a szereplők” – mondja Láng Annamária. Az előadás során a színészek végig a színpadon vannak, a nézők tehát eldönthetik, hogy ki mennyire érdekli őket, kit figyelnek szívesebben. A színpadon alig van díszlet és jelmez, amit látunk, az az üres színpad minimalista esztétikája, a színészek egyedisége és egymásrautaltsága.
Schilling Árpád az egyik legismertebb magyar színházrendező, 1995-ben alapította a számos nemzetközi sikert elért Krétakör Színházat. A társulat 2008-as feloszlása óta a Krétakör Alapítvány művészeti, pedagógiai és társadalmi célú projekteket valósít meg.
Az előadást játsszák: Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Csata Zsolt, Ninoslav Đorđević, Éder Enikő, Andrei Elek, Branislav Jerković, Mátrai Lukács Sándor, Dragana Šuša, Tokai Andrea, Vass Richárd és Carmen Vlaga-Bogdan, tolmácsok: Kedves Emőke és Molnár Zoltán, produkciós koordinátorok: Dobre Júlia, Fekete Réka, Gálovits Zoltán, Bojana Kovačević, Ságodi Ildikó, ügyelő: Kertész Éva.
Az EXIT bemutatója a TESZT-fesztivál keretén belül május 21-én este 8 órától lesz a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében. A temesvári bemutatót zombori, majd aradi bemutatók követik: május 31-én este 8 órától a Zombori Nemzeti Színházban, június 8-án este 7-től pedig az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban lesz látható az előadás.
A temesvári bemutatóra minden jegy elkelt, viszont vannak még helyek a május 20-án este 8 órakor kezdődő előbemutatóra. Az előbemutatóra a színház jegypénztárában, illetve a www.biletmaster.ro honlapon válthatnak jegyet. Felhívjuk figyelmüket, hogy az előadást magyar, román, szerb és angol nyelven játsszák magyar, román és angol felirattal.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

2017. május 23.
Elkezdődött a 10. TESZT
„Az emlékezés, a nosztalgiázás, a jövőbe tekintés jegyében”
Az EXIT című nemzetközi koprodukciós színházi előadás bemutatójával rajtolt május 21-én, vasárnap a tizedik Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. A május 21–28. között zajló fesztivál immár túlnőtte a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió kereteit, a hazaiak mellett 16 országból érkezett művészek 29 produkcióját láthatja a nagyérdemű ezen a héten.
„Az emlékezés, a nosztalgiázás, kicsit a jövőbe való tekintés jegyében fog zajlani a TESZT tizedik kiadása” – mondta a fesztivál megnyitóján Balázs Attila, a szervező Csiky Gergely Állami Magyar Színház direktora, aki át is adta a „TESZT-kormányt” Upor László dramaturgnak, a fesztivál régi barátjának, az előadások utáni éjszakába nyúló színházi beszélgetések moderátorának.
A magyar színház előcsarnokának falain és padlóján látható TESZT-kiállítást Gálovits Zoltán művészeti vezető nyitotta meg. „A korábbi évek TESZT-munkáiból Sándor Júlia és László Beáta készítette a falon látható kollázst –mondta Gálovits Zoltán –, a kiállítási anyag, ami a padlón látható évgyűrűk formájában szintén az ő munkájuk, illetve Benedek Levente grafikusé és azoké, akik kilenc éven keresztül folyamatosan eljöttek Temesvárra, hogy a fesztiválon részt vegyenek alkotókként. Volt egy javaslat, hogy tegyük interaktívvá a kiállításmegnyitót, és mindenki álljon oda a TESZT-fa évgyűrűire, ahol részt vett. Ez nyilván megvalósíthatatlan, mert sokan sok helyen voltak…”
Az évek során egyre terebélyesedő TESZT-fa keresztmetszetét ábrázoló kiállítást, amely a tíz év valamennyi előadását feltűnteti, Benedek Levente, a magyar színház grafikusa „leplezte le”. „A jövő is valamilyen formában megjelenik a fesztivál több előadásában, ugyanakkor mi is folyamatosan gondolkodunk azon, hogy mi legyen a jövőben. Benedek Leventével pár nappal ezelőtt arról beszélgettünk, hogy mi legyen a következő fesztivál logója és már annyira összeszoktunk, hogy ugyanarra gondoltunk. Most elhozta a fesztivál megnyitójára a jövő évi TESZT logóját, mi ezt is kiállítjuk és az igényeket mellé lehet írni, de lehet megjegyzéseket írni az évgyűrűkre és természetesen a hagyományos TESZT-FAL-ra” – mondta Gálovits Zoltán.
A fesztivál kezdetét jelző gongot idén is Upor László „kormányos” ütötte meg, méghozzá nem is egyszer, hanem tízszer, jelezve hogy jubileumi kiadásához érkezett a TESZT.
A színház nagytermében a legszebb eurorégiós színházi hagyományokat folytató, magyar, román, szerb és angol nyelven előadott, aradi, temesvári és zombori színművészeket felvonultató izgalmas előadást láthattunk, Schilling Árpád rendezésében, amely napjaink egyik fájdalmas, égetően aktuális kérdésére keresi a választ: itthon keressük a boldogulásunkat vagy az ígéret földjén, a gazdag Nyugaton, ahol – mint az előadásból is kiderül – nem várják tárt karokkal a közép-kelet-európai megélhetési bevándorlókat.

2017. június 10.
TESZT-záró beszélgetés Upor Lászlóval
„Ez egy európai kitekintésű és európai színvonalú színházi fesztivál”
Upor László dramaturg, műfordító, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára 2010 óta a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó visszatérő vendége. Saját bevallása szerint úgy „egymásba szerettek a fesztivállal”, hogy 2011 óta már az összes szakmai beszélgetést, közönségtalálkozót ő vezeti a TESZT-en. Upor László a május végén befejeződött X. TESZT újdonságairól nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– Az idei TESZT egyik újdonsága volt az egy néző – egy előadó jellegű produkciók jelenléte. Ez nem mindig jelentette azt, hogy csak egy néző van, de az esetek többségében egy előadó és egy résztvevő, illetve két esetben néhány résztvevő volt benne. Ilyen előadás van szerte a világon, de a TESZT-en még nem fordultak ilyenek elő.
A másik jellemzője a TESZT-nek, ami egyáltalán nem ritkaság, hogy a fesztiválnak van egy központi témája, de most legalább két ilyet lehet megnevezni. Az egyik az emlékek, emlékezés, az emlékek feldolgozása, a másik pedig az a politikai légkör, amely bennünket körülvesz: a globális környezetszennyezés, a menekültkérdés, a hatalom és a művészek kapcsolata. Ez a hármas társadalmi-politikai témakör nagyon erőteljesen jelen volt az előadások nagy részében.
– A X. TESZT-en Európa 16 országából láthattunk előadásokat. A jelenlegi formájában Ön szerint ez a színházi találkozó része lehet az Európa Kulturális Fővárosa 2021 programkínálatának?
– Szerencsére elég sok idő van még az Európa Kulturális Fővárosa programig, de úgy vélem, hogy ez már régóta egy európai színvonalú és európai kitekintésű fesztivál. Az igaz, hogy idén látványosan több olyan előadás jött el, ami a szűken vett eurorégión kívülről való, de a kör közepe mégis csak ez a bánáti régió. Az egyre nagyobb körök vagy a spirál, amit meg lehet rajzolni, ha a művészeket és a társulatokat kipontozzuk, az egyre nagyobb, de a fókusz még mindig itt van és ez így rendjén is van.
– A TESZT-en évről évre egyre több kísérleti produkciót láthatunk. Színházi szakemberként Ön hogy látja: meddig lehet színházi előadásnak nevezni egy produkciót?
– Ezen sokan vitatkoznak, régóta. Egyesek szerint ki lehet tágítani a műfajok határát, majdnem a végtelenségig, de lehet a műfajok korábbi meghatározásához szigorúan ragaszkodni. Szerintem ezzel a kérdéssel alig van értelme foglalkozni. Az a produkció, amiben részt veszünk, ha azt egy előadó mutatja meg nekünk, egy előadó irányítja a mi kétszemélyes kis együttlétünket vagy sok előadó sok nézőnek játszik, az élmény minősége és intenzitása a lényeg. Hogy ezt milyen címkével lehet ellátni, milyen kategóriába sorolni, az számomra másodlagos. Az egész művészettörténet azt mutatja, hogy a művészek bizonyos dolgokat létrehoztak és azokat utólag a kritikusok, elméletírók kategóriákba zárták. A színház fogalma is egy utólagos kategória, amit egyszer nagyon régen kitaláltak egy műfajra, ami akkor azoknak a kritériumoknak megfelelt. A színház, mint az összes többi művészet, fejlődött és a régi megnevezések nem mindig alkalmazhatók.
– A fesztivál előadásain nagyon sok színházi ember, színész, kritikus vesz részt. A közönséghez vagy inkább csak a szakmához szól a TESZT?
– Szakmabeli vagyok, de abszolút közönségnek tekintem magam. Szerintem nincsen színház közönség nélkül és nagyon rossz az a nézőtér, ahol úgymond csak szakmabeliek vannak. Ez a veszély nem fenyeget. Biztosan érezhetően egyre nagyobb és visszatérő rajongótábora van ennek a temesvári fesztiválnak, de ez a TESZT-nek a rangját és minőségét mutatja. Nagyon sokan vannak, akik az egész fesztiválra ide jönnek, szakmabeliek és talán nem szakmabeliek, és nagyon sok előadást néznek meg. Aki bemegy a nézőtérre, sokszor felismeri az arcokat, de nem gondolom, hogy az úgynevezett szakmabeli közönség kiszorítaná a hétköznapi nézőket. A hétköznapi temesvári néző – ilyen fénykép még nem jelent meg az újságokban – valószínűleg máshogy válogat ebből a 28 előadásból és nyilván nem nézi végig valamennyit, de azt képzelem, hogy ebben a válogatásban a hagyományosabb színház iránt érdeklődőnek is van mit néznie, és aki arra kíváncsi, hogy mi történik a világban, amiről errefelé eddig nem kapott hírt, az is megtalálja a számára érdekes előadást.
– Hogyan alakult, hogyan fejlődött a TESZT ez alatt a 10 év alatt?
– Nem hiszem, hogy ez a fesztivál egy irányba fejlődik, szerintem kacskaringós az útja. A TESZT olyan értelemben nem tipikus nagy európai fesztivál, hogy nem a többi fesztiválok szokványos programja szerint alakul. Egyértelműen Gálovits Zoltán művészeti vezetőnek az ízlését, érdeklődését, tájékozottságát tükrözi ez a válogatás. Az egyik évben ilyen, a másikban olyan típusú előadások gyűlnek össze, amelyekben érdekes módon mindig lehet valami közöset, vezérfonalat találni, de nem lehet azt mondani, hogy valahonnan valahová fejlődik a TESZT, ha csak azt nem mondjuk, hogy az mindenképpen fejlődés, hogy egyre nagyobb és tágabb kitekintésű a fesztivál!
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

2017. szeptember 29.
Sűrű programmal várja Erdélyt a Filmtettfeszt
Nem csak szórakozni lesz lehetőség a nagyjátékfilmeken a 12 városban szervezett eseményen, hanem doksiból és kiegészítő programból is jut bőven.
Tizenkét erdélyi városban zajlik jövő héttől a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, amelyen 10 új és 2 retrospektív magyar nagyjátékfilmet vetítenek, de nem csak emiatt lesz érdemes részt venni. A szervező Filmtett Egyesület pénteki sajtótájékoztatóján elsősorban a központi, kolozsvári eseményeket ismertették. Először lesznek vetítések Temesváron és Gyergyószentmiklóson, de kimarad a jóból Beszterce és Zilah. Temesváron kezdődik majd a leghamarabb az esemény, ott már október 2-án és 3-én, hétfőn és kedden lezajlanak a vetítések, míg a legtöbb helyszínen szerdától vasárnapig, október 4-től 8-ig zajlik a fesztivál, ekkor lesznek Kolozsváron is a vetítések. Ettől csak Arad és Nagyvárad tér el jelentősen, mert Aradon 12-én és 13-án lesznek a programok, míg Nagyváradon október 13-15. között. A kolozsvári programok egy része a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik. A részletes programért mindenképp érdemes felkeresni a fesztivál honlapját.
A csíkszeredai vetítéssel a szervezők csak annyit jegyeztek meg, hogy előre megegyeztek a Filmszereda szervezőivel, hogy mindkét eseményen vetíthessenek új magyar filmet. Így premierként mutatják be a csíkszeredai Filmtettfeszten a Kojot, A martfűi rém, Az állampolgár című nagyjátékfilmet, de a Filmgalopp mindhárom blokkját, illetve több Erdéllyel kapcsolatos dokumentumfilmet is meglehet majd nézni a Mikó-várban szervezett vetítéseken. Kolozs megyében Mérára és Tordaszentlászlóra pedig cinemobillal jut el a Brazilok. De ennyit a helyszínekről, jöhet a lényeg.
A korábbi évekhez képest több meghívott lesz jelen a vetítéseken, illetve utána a közönségtalálkozón, Kolozsváron negyven vendégre számítanak. Zágoni Bálint beszámolója szerint a nyitófilm, a Kojot vetítése után a közönség Kostyák Márk rendezővel, Bocsárszky Attila és Salat Lehel színészekkel találkozhat. Ők a kolozsvári mellett a csíkszeredai és székelyudvarhelyi vetítéseken is jelen lesznek.
Az állampolgárt Cake-Baly Marcelo főszereplő és Fehér Károly producer képviseli, míg a zárófilmet, a Brazilokat az erdélyi bemutatóra Rohonyi Gábor kíséri el. A Kút című filmmel Grigor Attila rendező és Trokán Nóra színésznő jön el, míg a WellHello slágerei által ihletett #sohavégetnemérőssel Lévai Balázs producer és Horváth András Dezső forgatókönyvíró lesz jelen Kolozsváron. A Hurok rendezője Madarász Isti pedig Kolozsvár mellett Sepsiszentgyörgyre is el fog menni. A többi meghívottról pedig egy kicsit később olvashattok. A fókusz az erdélyi dokumentumfilmeken lesz, és nem csak azért, mert a versenyt, a Filmgaloppot idén erdélyi magyar dokumentumfilmeknek hirdették meg, hanem például azért is, mert versenyen kívül vetített öt dokumentumfilmből négy témájában kapcsolódik Erdélyhez. A Hajdu Szabolcs, Kővári Szabolcs, Tóth Ridovics Máté és Gálovits Zoltán által készített Kanzoli például még annyira friss, hogy a címe is csak a napokban dőlt el. A vetítésen egyébként itt lesz Hajdu, és arról szól a film, hogy a Délibáb című filmjének a forgatására vinnének egy szereplőt Romániából, ha hagyná.
"Az előző években sokan megkerestek azzal, hogy neveznének dokumentumfilmmel, viszont eddig csak fikciós Filmgaloppunk volt. Idén viszont 7 erdélyi dokumentumfilmünk van versenyben" - mondta el Buzogány Klára főszervező.
G. L. / Transindex.ro