Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Galló Erzsébet
1 tétel
2013. január 3.
Aradi „ausztrál–magyar” sarok
A XX. század, de az előtte levő és az utána következő is, tájainkon, „előre megfontolt szándékkal, többrendbeli” erőteljes lakosságszétszórást követett el. Világgá mentek az aradi polgárok is. Hová? Merre? Meddig?
Ez a téma bőven „megérne” egy feldolgozást.
Bizonyára van több Arad–Ausztrália kötödés is. Kiragadok egyet, amit jól ismerek.
Kolozsvári Gyöngyi (Györgyi) Aradon született, 1923-ban. Iskoláit az aradi Zárdában kezdte el, Bukarestben folytatta, de az érettségi vizsgát már Nagyváradon tette le, 1942-ben a Szent Orsolya nővérek gimnáziumában.
Az 1956-os magyar forradalmat Győrben éli át. Férje oldalán, maga is tevékeny részese az eseményeknek. A forradalom bukása után, latolgatást már nem tűrő kényszerűség sodorja a családot, négy leányukkal együtt a távoli Ausztráliába, Melbournebe.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi neve nem ismeretlen a Nyugati Jelen, Az Irodalmi Jelen, a Szövétnek olvasói előtt. Egyéb írásai mellett, családregényeiből is (Lombok a szélben, Novotniak) olvashattunk részleteket.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi nemcsak ír a Szövétnekbe, de támogatja is azt.
Amikor a Szabadság-szobrot sikerült „várfogságából kiszabadítani”, és folyt a harc az újrafelállításáért, Galló Erzsébettel együtt eredményes meggyőző és szervező munkát végzett, az „Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség” tagsága körében. Ennek eredményeképpen tekintélyes pénzösszeg érkezett Melbournéból Aradra.
Galló Erzsébet Budapesten született, aradi kötődését, házassága – az aradi születésű Galló Géza felesége lett – magyarázza. Galló Gézát Pécskáról sodorta tovább, 1944 szeptemberében a XX. század vihara.
Galló Erzsébet járatja, támogatja, olvassa és tájékoztatja is a Szövétneket. Részt vesz egy időszakos újság, az ÁRPÁD HÍRADÓ szerkesztésében, amely a Wantirna-ban (Victoria állam) működő magyar idősek otthona kiadványa.
Megkésett hír: az elmúlt évben, október 7-én, a hagyományos „ERDÉLYI EBÉD” alkalmával, a Magyar Központban mind Kolozsvári Gulyás Gyöngyi, mind Galló Erzsébet az Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség elismerő kitüntetésében részesült „Erdélyért és az Erdélyben élő magyarokért, valamint a magyar nyelv és kultúra ápolása, megőrzése érdekében folytatott kiváló munkájáért”.
Galló Géza Temesvárott megkezdett irodalmi és közírói munkássága, közösség szervező tevékenysége, az ausztráliai magyarság körében teljesedett ki. Születési adatait, munkásságát Ujj János Arad megye neves szülöttei című könyvéből ismerhetjük meg. Galló Géza 2001-ben látogatott haza Aradra és szülőfalujába, Simándra. A következő év tavaszán, április másodikán hunyt el Melbourneben. Válogatott írásainak egy részét az Alma Mater Alapítvány kiadásában (2003), kötetbe foglalva, ismerhették meg az aradi és a melbournei magyarok. „Szavát ne feledje” volt a sikeres kötet címe.
Galló Géza 1914-ben született, 2014-ben születésének 100. évfordulóján emlékezhetünk rá.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad),