Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gáll Szabolcs
13 tétel
2012. augusztus 9.
Elrajtolt az EMI-tábor Borzonton
A Széki Néptánccsoport lépett színpadra tegnap a 8. EMI-tábor nyitányaként, majd egyházi áldással és a házigazda Gyergyóalfalu elöljáróinak, illetve a szervező Erdélyi Magyar Ifjak elnökének beszédével kezdődött el a fesztivál.
Öt nap alatt háromszáz meghívott áll a hallgatóság elé a sátrakban és a színpadokon. Tegnap délután viszont azt tapasztaltuk, hogy viszonylag kevesen táboroznak Borzonton, a szervezők adatai szerint délutánig mintegy hétszáz táborozó kapott karszalagot, de ez a korábbi években is hasonlóan alakult, a tömeges érkezést péntekre, a hét végére várják.
A megnyitón Lovassy Cseh Tamás, az Erdélyi Magyar Ifjak vezetője felsorolva a korábbi hét EMI-tábor jelmondatait. Kifejtette, a tábornak missziószerepe is van, megerősíteni a magyarságtudatot a fiatalokban. Az idei rendezvény mottója a Mindszenty Józseftől vett gondolat: „Higgyünk népünk fölemelkedésében”. Lovassy Cseh Tamás elmondta, az idei üzenet az, hogy bizakodva tekintsünk a jövőbe. Ugyanakkor hangsúlyozta, bízik abban, hogy a közéleti személyiségek, politikusok közül mindenki eleget tesz a meghívásnak, és „nem félnek megjelenni az EMI-táborban”.
A megnyitón beszédet mondott Gáll Szabolcs és Bege László, a házigazda község, Gyergyóalfalu polgármestere és alpolgármestere is. Kifejtették: az, hogy az EMI tábor Borzontra költözött, nagy kitörési lehetőség a gyergyószéki településnek, de éppen ilyen előnyös a tábornak is, hiszen valóban jó körülmények között folyhat a program a Dorka Panzió területén. Gáll kifejtette, az előadások értékteremtést jelentenek, „az itt elhangzó gondolatoknak azonban tettekké kell válniuk”.
A táborlakókra Csécs Márton unitárius lelkész adott áldást. Prédikációjában kifejtette, a tábor szellemiségének, az itt elhangzó előadásoknak és a táborozók viselkedésének is arra kell utalnia, hogy fel se merülhessen senkiben a „bezzeg, ezek a mai fiatalok” szólása. Mint hangoztatta, a tábornak példának kell lennie arra, hogy a fiatalok képesek kimozdulni a tunyaságból, illetve hogy nemcsak szórakozni, „bizonyos termékek forgalmát növelni” gyűltek össze. A lelkész szerint a nemzeti értékek követésének kell lennie az EMI-tábor lényegének.
A táborba egyébként tegnap folyamatosan érkeztek a Gyergyószentmiklósról indult autóbuszok, a legnagyobb érdeklődést természetesen az esti koncertekre várják. Tegnap lapzártánk után a tervek szerint a Beatrice koncertezett, ma a Kárpátia lép fel, pénteken az Akusztika, azaz Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós közös fellépése jelenti a fő műsorszámot, szombaton a Kormorán, vasárnap pedig az Ossian és a Moby Dick csap a húrok közé. A szervezők szerint az előadósátrakban szombaton lesz a legnagyobb tumultus, amikor többek között Vona Gábor Jobbik-elnök a politika, Berecz András mesemondó pedig a nemzeti kultúra iránt érdeklődők figyelmére számíthat.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 9.
Tömény történelem (Nyolcadik EMI-tábor)
Alig nyitották meg hivatalosan tegnap a nyolcadik EMI-tábort, Raffay Ernő történész előadásával máris belevágtak a sűrűjébe: a fősátorban tömény „trianoni” történelemórán vehetett részt a nagyszámú hallgatóság. A rendezvény Higgyünk népünk fölemelkedésében mottójú, Borzont határában, a Dorka fogadó területén zajlik, nemzetben gondolkodó fiatalok találkahelye, ahol sorskérdéseinkkel foglalkoznak.
Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt – idézte az apostolok cselekedeteit Csécs Márton unitárius lelkész, majd áhítatában arra buzdította a jelenlévőket, ne csak bulizannak, hanem merítsék lelküket a megismerés és az értékteremtés közösségi élményébe. A hivatalos megnyitón Gáll Szabolcs gyergyóalfalusi polgármeter mint házigazda, Bege László alpolgármester mint az EMI-táborok egykori résztvevője köszöntötte az egész Kárpát-medencéből összegyűlt fiatalokat. Lovassy Cseh Tamás, az EMI-elnöke pedig, felidézve az eddigi táborok mottóit, annak a reményének adott hangot, hogy az idei is közvetlen, őszinte nemzetpolitikai műhellyé válik.
A fősátor első előadójaként Raffay Ernő történész Nagy-Románia megteremtésének, vagyis a Trianon előtti időszak körülményeit vette számba, Koszta István hadtörténész pedig – kissé más szemszögből – az akkori román politika törekvéseiről beszélt.
A Trianonhoz vezető út külső és belső körülményei közül a téma kutatójaként ismert történész csak néhányat említett előadásában. Az első világháború előtti geopolitikai helyzet, a nagyhatalmak – a központi és az antant – között kialakult, a világtörténelem első fegyverkezési hajszája csak az egyik külső tényező, amely az Osztrák–Magyar Monarchiát és benne a Magyar Királyságot meggyengítette. Ám az utóbbit körülvevő országok, illetve tartományok, Románia és Szerbia, a két fiatal királyság, valamint Csehország, a Monarchia tartománya szintén egy gyenge Magyarországban volt érdekelt. A belső okok között pedig Raffay szerint akár húszat is fel lehetne sorolni, a liberális, ezért „gyenge” (korántsem ellenséges) nemzetiségi politikától a népességi és etnikai helyzeten át (a kiegyezés idejében a magyarság kisebbségben volt Magyarországon) a politikai baklövésekig, illetve a szabadkőműves páholyok hatalmának előretöréséig. (E témában egyébként Raffay több könyvet írt, a kor dokumentumait tanulmányozva további munkákat tesz le hamarosan az asztalra.)
Raffay Ernő a kor történelmi tapasztalataiból kiindulva, a jelenlegi magyar sorskérdésekről kijelentette: szerinte sem az autonómia (a jelenlegi román politikai környezetben nincs realitása), sem a területi változtatások (ennek nemzetközi feltételei hiányoznak) nem tudja megnyugtatóan rendezni a román–magyar viszonyt, hanem a Trianon előtti helyzetből kiindulva kell újragondolni ezt a viszonyrendszert.
Koszta István hadtörténész a román királyság alakulásának folyamatába ágyazta a Trianonhoz vezető út fontosabb állomásait. Raffayval némiképp vitázva úgy látja, hogy az akkori Magyar Királyság nem mint önálló entitás tudott megjelenni a nagyhatalmak harcában, így sorsa is sokkal inkább a külső körülmények következménye.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. szeptember 19.
Levélben utasította volna ki a magyarokat: megbüntették
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szerdán 2000 lejes bírsággal sújtott egy román nemzetiségű személyt, aki egy internetes levelezőlistára a magyarokat sértő szöveget küldött.
A megbírságolt személy a magyarok Romániából történő kiutasítását javasolta. "Én legszívesebben a határig kísérném a magyarokat, egy menetjeggyel a zsebükben, és megtiltanám nekik, hogy betegyék a lábukat Romániába" – írta B. V. a levelezőlistára.
Az illetőt egy magyar nemzetiségű személy panaszolta be, akit kizártak a listáról azt követően, hogy sérelmezte a magyargyalázást.
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke elmondta, hogy a CNCD nyilvánvalóan képtelen követni az interneten fellelhető, magyarokat sértő szövegeket, ám hivatalos panasz esetén valamennyi ügyben eljár.
"Eljárunk akkor is, ha a tanács valamelyik tagja kirívóan diszkrimináló szövegre bukkan a világhálón" – magyarázta. Asztalos Csaba hozzátette, hogy nem ez az első eset, amikor a CNCD magánszemélyt büntet, amiért az interneten gyalázta a magyarokat. Emlékeztetett arra, hogy a tanács pénzbírságot rótt ki Dan Gavrilescu szatmárnémeti labdarúgóra, amiért egy közösségi portálon a magyarok elgázosításával fenyegetőzött.
A diszkriminációellenes tanács egy Fehér megyei lap, az Unirea kiadójára is 2000 lejes bírságot rótt ki szerdán egy magyarellenes cikkért. A szerző arról írt, hogy nem lenne szabad magyarországi zenekarokat meghívni egy gyulafehérvári kulturális rendezvényre, mert a történelem során az erdélyi magyarok "több ezer románt mészároltak le barbár módon".
A CNCD szerdai ülésén a székelyföldi Gyergyóalfalu polgármesterét, Gáll Szabolcsot is megbírságolta mert a község internetes oldala kizárólag magyarul böngészhető.
Mti
Maszol.ro
2014. május 12.
Egészségügyi „nagyüzem” Alfaluban
Orvosi rendelőkké alakult az afalvi szociális központ épülete, ahol kilenc helyszínen végez egészségügyi szűrővizsgálatokat hétfőtől a Kecskeméti Megyei Kórház önkéntes orvoscsoportja. A péntekig tartó akció során mintegy ezer-ezerkétszáz lakos jelentkezésére számítanak.
Nyolcadik alkalommal végez ingyenes szűrővizsgálatot Hargita megyében a magyarországi Bács-Kiskun megyei orvoscsoport, ezúttal Gyergyóalfalu község lakossága veheti igénybe szolgáltatásaikat. A szociális központ épületében kialakított kilenc szakorvosi „rendelőben” kardiológus, diabetológus, endokrinológus, nőgyógyász, ideggyógyász, gyerekgyógyász, urológus és sebész-szakorvos végzi a vizsgálatokat, a diagnosztikai eszközök között ultrahang, EKG, illetve egy mobillabor áll a rendelkezésükre.
Naponta 80-100 páciens fogadását tervezték be, de arra is fel vannak készülve, hogy jóval több vizsgálatot végezzenek el. Amint azt dr. Mócza György, az orvoscsoport vezetője a sajtónak elmondta, a megyében végzett korábbi kiszállásaik tapasztalata, hogy – bár az akció egy adott község lakosságának szól – a környékről is nagy érdeklődés mutatkozik iránta. „Nem fogunk senkit elutasítani” – mondta Mócza doktor, hangsúlyozva, a vizsgálatoknál Alfalu község lakói élveznek elsőbbséget.
Kezeléseket nem végeznek
Kezelések elindítására nincs lehetőségük a magyarországi orvosoknak, terápiás javaslatokat viszont mindenképpen kapnak tőlük azok, akiknél valamilyen betegséget, elváltozást diagnosztizálnak. „Az akciónak az a lényege, hogy feltárjuk az esetleges problémákat, tudassuk azt a pácienssel. Ettől kezdve az ő lelkiismeretén is múlik, hogy továbblép-e, vagy nem foglalkozik a betegségével. Mi megtesszük számára a terápiás javaslatokat, és amennyiben elfogadja, további kezelésre küldjük. Arra is volt példa, hogy Magyarországon kezeltünk olyan betegeket, akiket itt nem lehetett” – mondta Mócza doktor.
A jelentkezőkkel való előzetes konzultációt, a programálások megszervezését a helyi dr. Kálcza Sándor háziorvos végzi, a helyszínen a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának munkatársai segédkeznek az adminisztrációs teendőkben.
A Kecskeméti Megyei Kórház Hargita Megye Tanácsával és Alfalu önkormányzatával partnerségben, a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának közreműködésével bonyolítja le az idei programot. Az intézmények képviselői „kapunyitás” előtt, hétfőn reggel fogadták és köszöntötték az orvoscsoportot. A hét folyamán kifejtendő önzetlen munkájukért köszönetet mondott Gáll Szabolcs alfalvi polgármester, Szabó Barna megyemendzser, Zonda Erika, a Hargita Megyei Tanács Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője és Pázmán Enikő, a megyei orvosi kollégium elnöke.
Pethő Melánia. Székelyhon.ro
2014. augusztus 5.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2015. április 22.
Alfalvi temetőtörténet Fülöp Sándor tollából
Minden településnek négy szentélye van: a templom, a családi ház, az iskola és a temető. Ezek közül a legkevesebbet a temetőről szoktak írni – vallja Fülöp Sándor, aki hozzálátott és megírta az alfalvi temető rövid történetét. Munkája sokáig ült fiókban tökéletesítésre várva, most azonban könyv formát öltött, amelyet vasárnap este a katolikus templomban mutattak be.
A gyergyóalfalvi római katolikus temető rövid története – e címet viseli a kiadvány, szerzője pedig az alfalvi Fülöp Sándor, aki nyolcvannyolcadik esztendős és hatvanhat éve házas, aki a múlt megismerésében is sokszor segített közösségének.
Ő a lámpás, a felkelő nap: ezekkel a szavakkal illette Balázs József, a frissen megjelent könyv méltatója a Sövér Elek Alapítvány által szervezett ünnepségen. A képzőművész-falustárs elmondta, e kötetet olvasva döbbent rá, milyen „sötét” volt ő és társai, amikor negyed évszázada vállalták a községvezetést. „Vak vezetett világtalant” – szögezte le, így világítva rá, hogy az egykori községvezetők milyen alapossággal döntöttek egy-egy kérdésben, akár a temető új helyének megválasztásában vagy az idegenekkel szembeni magatartásban. Az egykori elöljárók tetteit, emlékeit is por fedte, amíg Fülöp Sándor leporolva vissza nem adta fényüket. Balázs József ezt egy történettel támasztotta alá: amikor az iskolának nevet kellett adni, neves alfalviakat kerestek a múltból. Mindössze egy jutott eszükbe, Sövér Elek. Azóta sokkal több egyéniségről tudnak, akikre az alfalviak büszkék lehetnek.
A temetőtörténet leírása is lámpás a múltra. Nem egy száraz adathalmaz, hanem ízes szöveggel megírt dokumentum, mely rávilágít arra is, hogyan gondolkodtak és hogyan használták a magyar nyelvet azok, akik ma a temetőben nyugszanak, a temető jelenlegi helyén vagy az egykori nyughelyeken, a mai iskola alatt a földben. „A temetőben a sírok kelet felé vannak tájolva. Amikor halottaink feltámadnak, a napfelkeltét fogják látni. Fülöp Sándor pedig az a személy, aki elhozta Alfalunak a feltámadást” – összegzett a kötet méltatója.
Fülöp Sándor kutatómunkáját és kitartását köszönte Gáll Szabolcs polgármester, nem titkolva, mennyire büszke szülőfalujára. A szerzőnek egészséget kívánt, hogy „még további kincses köteteket is tudjon számunkra kitermelni”.
Kéziratból még van néhány a fiókban – tudják Fülöp Sándor ismerői. A temetőtörténet is unszolásra került elő. Baricz Lajos alfalvi születésű marosszentgyörgyi plébános közös kötetük, az Őrállóink megjelenésekor kérdezte meg, mi lesz a következő. „A temetőről írtam valamit, nem is olyan lényeges, s talán nem is lesz belőle semmi” – idézi Fülöp szavait a plébános, aki gondozásába vette a kéziratot, így született meg a kötet.
„Ezek a szép szavak a könyvnek szólnak, nem nekem” – mondta a szerző, aki az adatgyűjtés, kötetszerkesztés nehézségeiről is beszélt: hasonló méretű falvaknak nem szokott lenni temetőtörténetük, nem tudta, mi lehet számára az iránymutató. Az adatgyűjtés is nehézkes volt, hisz a levéltáron túl az emberek emlékezőképességét vehette csupán alapul, ami ugye, határos. A közösségért cselekvők felsorolását tartalmazó rész kapcsán elmondta: „Sokan hiányoznak, akiknek tetteiről bár egy pár mondatot kellett volna írni. Bocsánatot kérek, mást nem tehetek. Gondolom, kerülnek majd, akik a temetőtörténetet tovább fogják írni, s a most kimaradtak akkor bele fognak kerülni.”
Számos diák volt jelen a könyvbemutatón. Énekelt a kórus, a diákönkormányzat tagjai pedig emlékplakettet adtak át Fülöp Sándornak. Közölték azt is, hogy a Sanyi bácsi által útjára indított történelmi sétát, melynek időpontja március 15-e, helyszíne pedig a temető, folytatják. Ezt esküvel is megerősítették. Eseményzáróként Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke adott át egy virágcsokrot az ünnepeltnek, hogy vigye haza betegeskedő feleségének.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. január 9.
Emberkatedrális– kiállítás és könyvbemutató Márton Áronról –
2015. december 24-én kezdődött és ez év karácsony szombatján ér véget a Márton Áron-emlékév. Ebben az esztendőben számos rendezvényen emlékeznek meg Erdély nagy püspökéről. Az egyik első ilyen emlékrendezvényre január 12-én, kedden délután 5 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol kiállítás és könyvbemutató teszi lehetővé a 120 évvel ezelőtt született Márton Áron rendkívüli egyéniségének és példás szolgálatának felidézését. Tavaly nyáron a bucsini Vadárvácska művésztelepen 11. alkalommal egybegyűlt művészek már erre az évfordulóra készülve alkották meg festményeiket, szobraikat, grafikáikat. A tábortermést nem csak kiállításon mutatták be Gyergyóalfaluban, a Sövér Elek Alapítvány és elnöke, Gál Mihály kezdeményezésére egy igényes kivitelezésű albumban is megjelentették. 25 képzőművész közel félszáz műve áll össze jelképes, szép tisztelgéssé az Illyés Gyulától kölcsönzött metaforikus címmel ellátott kötetben. Versekkel, Ferenczes István, Ferencz Imre, Baricz Lajos, Bajna György, Nagy Irén lírai főhajtásaival, egyházi személyiségek, dr. Vencser László, Csíki Dénes, Baricz Lajos, Papp László vallomásaival, művészek, művészeti író, Márton Árpád, Balázs József, Nagy Miklós Kund, valamint Gál Mihály és a gyergyóalfalui polgármester, Gáll Szabolcs ünnepi gondolataival kiegészülve vált teljesebbé a keresett kiadvány, amely a művészi reprodukciók mellett Áron püspök életművéből kiemelt reprezentatív idézeteket is gazdagon tartalmaz.
A január 12-i eseményen a művésztelep törzsvendégeivel, elsősorban a marosvásárhelyi képzőművészekkel találkozhat a helybeli közönség. A tárlat anyagát és az albumot Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Verset mond Gál Mihály, fellép a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes. Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 10.
Döntöttek az RMDSZ-es jelöltekről Gyergyószéken
Gyergyóalfaluban mozgóurnás előválasztáson mérték fel szombaton, hogy az RMDSZ színeiben kinek szavaznának bizalmat a lakók a júniusi helyhatósági választásokon. Pénteken Remetén jelöltállító gyűlésen választották ki a jelölteket.
Alfaluban és Borzonton huszonöt csoport járta az utcákat, ahol nyitott kaput találtak, felkérték a háziakat a szavazásra. 1518 szavazat gyűlt össze, mintegy 1300 portáról. A szavazólapon Gáll Szabolcs polgármester neve mellé lehetett megjelölni, a „támogatom” vagy a „nem támogatom” kockát. 1400 személy jelezte, támogatja, hogy júniusban a jelenlegi polgármester legyen az RMDSZ jelöltje.
A tanácsosjelöltek közül is ő kapta a legtöbb voksot, mintegy 1200-at. Őt a listán Bege László Balázs alpolgármester követi. Az első tizenötbe még Kassay Péter, Baricz Gergely, Erdős Ildikó, Baricz Róbert, Vaszi László, Portik József, Baricz Attila, Balog-Baricz Remilda, Szakács László Levente, György Szabolcs, Baricz Róbert, Laczkó Ágoston, Szekeres Ferenc jutott be. A három megyei tanácsi képviselőjelölt közül Kassay Péter kapta a legtöbb szavazatot.
Az RMDSZ-en belüli megegyezés szerint Gyergyószéken négyévente más-más községek küldhetnek képviselőt a megyei tanácsba. Idén Alfalu és Remete a soros. A remetei jelöltállító-gyűlésen 172 fő szavazott arról, hogy ki legyen a község megyei képviselőjelöltje. A nyertes Portik Edit lett.
Nem meglepetés, hogy Laczkó Albert Elemért újabb gyergyóremetei polgármesteri mandátumért indítja az RMDSZ. A helyi képviselők listája is összeállt, a jelöltek bemutatkoztak, megtörtént a szavazás. A listát azonban majd később hozzá nyilvánosságra.
Szárhegyen és Csomafalván vasárnap este az előválasztás eredményeiről még nem tudtak információkkal szolgálni. Csomafalván a szavazólapokat egyébként minden helybéli előre megkapta, a voksolással kapcsolatos tudnivalókkal együtt. Az urnába azok a lapok kerültek, amelyeket a választási biztosok a szavazás helyszínén lepecsételtek, természetesen a szavazók személyi igazolványainak ellenőrzése, adataik feljegyzése után.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2016. június 6.
Nagy Zoltán nyert Gyergyószentmiklóson
Nagy Zoltán megbízott gyergyószentmiklósi polgármester, illetve a hivatalban lévő gyergyószéki polgármesterek nagy része folytatja tevékenységét – ezek az eredmények körvonalazódtak vasárnap éjfélkor.
Még számolták a szavazatokat Gyergyószentmiklós több szavazókörzetében is vasárnap éjjel, de a polgármester-választás már eldőlt. Nagy Zoltán nagy különbséggel – a szavazatok mintegy 80 százalékát megszerezve nyerte el a városvezetői tisztséget. A megbízott polgármesterből választott polgármester lett.
„Jól eső érzés látni, hogy az emberek értékelték az elmúlt időszak munkáját” – nyilatkozott Nagy Zoltán, frissen megválasztott polgármesterként vasárnap késő este 11 órakor. „A városnak nincsenek jobboldali vagy baloldali problémái, hanem megoldani való problémái vannak. Éppen ezért nem szeretnék egyik vagy másik oldal kizárólagos polgármestere lenni, hanem az egész város, Gyergyószentmiklós polgármestere. A következő időszakban fő feladatomnak tekintem, hogy megteremtsem a képviselő-testületben azt az egységet, ami hiányzott eddig” – fogalmazott.
A gyergyószentmiklósi képviselő-testületnek egyébként valószínűleg négy párt lesz a részese. Többséget szerzett az MPP, erős lesz az RMDSZ-csoport is, és a részeredmények azt jelzik, bejutott a POL és a PNL is. Hogy melyik frakció hány tagból áll, később derül ki.
Borszéken Mik József, Újfaluban Egyed József, Csomafalván Márton László Szilárd, Alfaluban Gáll Szabolcs lesz a polgármester a következő négy évben is. Ez derült ki a vasárnap éjfélkor megtudható adatokból. Információink szerint Újfalu községben szoros volt a különbség, kevés szavazattöbbséggel nyert Egyed József. Máshol ellenben meggyőző fölénnyel nyertek a jelenlegi vezetők. Remetén és Ditróban ez nem is volt kérdés, Laczkó-Albert Elemér és Puskás Elemér egyedüli jelöltekként indultak a választáson.
Vaslábon a számítógépes rendszer akadozása nehezítette az adatok feldolgozását, a legtöbb szavazatot a korábbi polgármester, a PSD színeiben induló Tinca Mihail-Dumitru szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Fórika István Marosfőn szerzett több szavazatot, míg a legkevesebb voksot a független Vaidos Marcel-Nucu kapta, aki a vaslábiak körében volt népszerűbb.
Maroshévízen az éjfélig megszámolt szavazatok számából az látszik, a jelenlegi polgármester, a PNL-s Platon Stelu újabb négy évre megbízatást nyert.
Különös figyelem övezte a szárhegyi választást, ahol biztos volt, új polgármestere lesz a községnek. Vasárnap késő este Danguly Ervin független jelölt mintegy száz szavazattal vezetett az RMDSZ-es Ferencz Tihamér előtt. A nagyobb létszámú körzet szavazatainak számlálása azonban még nem fejeződött be éjfélre.
Tölgyesen az egyetlen magyar jelöltnek, az RMDSZ színeiben induló Csibi Lászlónak három személlyel kellett megméretkeznie, akik szintén a polgármesteri székre pályáztak. Köztük van a jelenlegi polgármester, Vancu Marcel (PSD), Hîrlav Gabriela (PNL) és Țifrea Vasile (PND). Éjfél előtt fél órával Csibi László elmondta: egyetlen körzetből sem tudhatnak eredményt, a szavazóbiztosok telefonjait kikapcsoltatták, a polgármesterekre leadott szavazatok összeszámlálását utoljára hagyták. A választás napján rendellenességről nem szerzett tudomást az RMDSZ jelöltje, azt viszont elmondta, hogy Vancu Marcel megalapozta a támogatottságát az elmúlt időszakban. A fiatalságot célozták meg, költségvetésből különítve el alapot, hogy ősszel minden iskolásnak, tehát több mint 300 személynek táblagépet vásároljanak, amihez internetbérlet is társult. Gazdag volt a gyereknap is, így Csibi vasárnap éjjel vélekedett, a következő mandátumban is marad az eddigi polgármester.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2016. június 7.
Ők lettek a gyergyószéki községek vezetői
Gyergyószéken Szárhegyen és Újfaluban volt a legszorosabb küzdelem a vasárnapi választáson. Itt a leginkább megosztott a közösség – ezt mutatja a polgármesterjelöltekre és a képviselő-testületi választáson leadott szavazatok aránya is.
Gyergyószárhegyen Danguly Ervin lesz a polgármester. Az ő 941 szavazata közel háromszázzal több, mint a 649 voksot kapó Ferencz Tihaméré. Dangulynak független polgármesterként egy olyan önkormányzatot kell vezetnie, ahol 7–6 arányban az EMNP-MPP koalíció nyert az RMDSZ-szel szemben. A különbség mindössze 35 szavazat volt.
1565 érvényes szavazatot számoltak össze, melyből 800-at az EMNP-MPP listára, 765-öt az RMDSZ-re adtak le a szárhegyi és güdüci választók. 120 szavazat kellett egy mandátum megszerzéséhez. A töredékszavazatok visszaosztása után alakult ki a 7–6-os eredmény. A 2012-es választáson is szoros volt az arány, de akkor az RMDSZ szerzett 7 mandátumot, az EMNP 5 tanácsosi helyet és az MPP 1 tisztséget.
Gyergyóújfalu községet Egyed József vezeti a 2039 szavazó részvételével lezajlott választás eredményeként a következő négy évben is. Itt a polgármester-választás is igen szoros eredményt hozott, az MPP-s Egyed József 784 szavazattal nyert, és így lesz harmadik alkalommal is polgármester. A második helyen az RMDSZ-jelölt Sólyom László végzett 690 vokssal. A független Simon Csaba 490 szavazattal lett harmadik. A képviselőválasztást az RMDSZ nyerte, 830 szavazattal, az MPP-re 711-en adták voksukat. A függetlenként induló Simon Csabára 385-en szavaztak, azaz egymaga három mandátumnak megfelelő szavazatot kapott. Ugyanis a választási részvétel alapján 128 szavazat kellett egy képviselői hely megszerzéséhez.. Persze Simon Csaba csak egy képviselő tisztséget tölthet be a testületben. A szavazatok visszaosztása során döntetlenre végzett a két párt. A testületet így 7 RMDSZ-es, 7 MPP-s és a független Simon Csaba alkotják majd. 2012-ben 8–7 volt az arány az MPP javára.
Gyergyócsomafalván nem borult a papírforma, Márton László Szilárd harmadszor is megszerezte a szavazatok többségét. Az 1906 szavazó közül az RMDSZ jelöltjére 1239-en, az ellenfelére, az MPP-s Székely Leventére pedig 644-en voksoltak a vasárnapi helyhatósági választáson. A 13 tagú testületben az RMDSZ-nek 8, az MPP-nek 5 képviselője lesz az elkövetkező négy évben, akárcsak jelenleg. Az RMDSZ-re 1123-an míg az MPP-re 696-on szavaztak. Egy mandátumot 139 szavazat jelentett a részvételi számokból kiszámítva. Egy független jelölt is indult a választáson, kevés sikerrel. Farkas Attila mindössze 35 vokssal nem jutott be a testületbe.
Ditró községben 1527-en járultak az urnák elé. Az RMDSZ-es Puskás Elemér polgármesterjelölt 1428 érvényes szavazatot kapott. A képviselő-testületbe 13 RMDSZ-es és 2 EMNP-s jelölt került be. Az RMDSZ-listára 1254, az EMNP-ére 219-en adtak le érvényes szavazatot. Egy mandátumhoz 98 szavazat kellett. Az elmúlt mandátumban is hasonló volt a testület összeállítása, annyi különbséggel, hogy a 13 RMDSZ-es képviselő mellé akkor 2 MPP-s jutott be.
Remete községben 3292 személy járult vasárnap az urnák elé, ez a szavazati joggal rendelkezők 63,67 százaléka, ami kiemelkedően magas úgy a térségben, mint az országos átlagot tekintve is. Az egyetlen polgármesterjelöltre, Laczkó Albert Elemérre leadott érvényes szavazatok száma 3137. A képviselő-testület összetétele: 14 RMDSZ, 1 EMNP. Számszerűen: az RMDSZ listájára 2925, az EMNP-re 295 szavazatot adtak le.
Alfaluban és Borzonton összesen 2065 személy szavazott. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, és az előválasztás adatait igazolva, az RMDSZ-es Gáll Szabolcs nyerte el a szavazatok többségét és egyben újabb négy évre a polgármesteri széket. Gáll Szabolcs 1668 szavazatot kapott, míg ezzel szemben az EMNP-jelölt Simon Attila mindössze 318-at. A képviselő-testületbe három párt indított jelölteket, valamint egy független jelölt, Gál Mihály is számított a polgárok szavazataira. Gál Mihály azonban nem lesz tagja a következő testületnek, hiszen 67 szavazatot kapott, míg 96-ra lett volna szükség egy mandátum megszerzéséhez. Az önkormányzatba mindhárom magyar párt bejutott. A többséget az RMDSZ szerezte meg, 1478 szavazatot gyűjtve. Az MPP 248, az EMNP 140 voksot kapott. A 15 tagú testületbe így 12 képviselőt az RMDSZ, 2-t az MPP, 1-et pedig az EMNP küldhet.
Négy éve, Gáll Szabolcs függetlenként lett polgármester és szintén elegendő szavazatot kapott a képviselő-testületbe jutáshoz is. Mivel a polgármesteri tisztséget választotta, helye felszabadult, a visszaosztások nyomán pedig 7 RMDSZ-es, 5 MPP-s, két EMNP-s és egy független, azaz Gál Mihály alkották a 2012-ben megválasztott testületet.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2016. június 14.
Összegezték a gyergyószéki árvízkárokat
Nagy károkat okozott az utóbbi időben lehullott csapadék Gyergyószék több településén is. A kárigények korántsem mutatják a reális képet. Segítség azonban sok helyről, sokféleképpen érkezett a bajbajutottaknak.
A Gyergyói-medencében csupán Szárhegy és Ditró vezetői jelenthetik ki: az esőzések nem okoztak károkat a településen. A térség többi falva ázott, veteményeseket tett tönkre, házakba folyt be a víz, hidakat kellett felszedni, kutakat fertőtleníteni, miután levonult az ár. Még tartanak a kárbecslések, a bejelentett adatok ellenőrzései és összegzések, így sorban közöljük a településeket.
Gyergyóremetén harminckét lakóházba ment be a víz, 161 telket, kertet, udvart árasztott el, az árvíz sújtotta beltelkek összesen 363 hektárt tesznek ki. A kárfelmérési adatokban még szerepel 215 kút, melyeket fertőtleníteni kellett, a csatornahálózat nyolc kilométeres szakasza és 400 méter megrongált községi út. „Nagyon szerény becslés szerint ez 275 ezer lejes kárt jelent” – mondta Laczkó-Albert Elemér polgármester. A községi költségvetésben nincs keret erre, állami kártérítésben nem reménykednek. Azért sem, mert hasonló esetekben soha még egy lejt sem kaptak a községlakók. Azt viszont kiemelte a községvezető, hogy segítségben nem volt hiány. „Soha ennyi segítség nem érkezett vízügytől, polgárvédelemtől és tűzoltóktól. Emberi és gépi erővel, homokkal, zsákokkal segítettek. Ha egyéb kártérítés nem is lesz, de ezt jó volt megtapasztalni.”
Alfaluban és a hozzá tartozó Borzonton összesen 45 hektár szántó, 75 hektár kaszáló lett árvíztől sújtott. Két házba befolyt, számos udvart lepett el a víz, 160 pincéből kellett kiszivattyúzni. A Maros megnövekedett szintjét csak úgy lehetett kordában tartani, hogy a derítőállomáshoz be ne folyjon, hogy háromezer homokzsákot helyeztek el a partján. Segítségük is volt, még Keresztúrról, Farkaslakáról és Oroszhegyről is érkeztek önkéntes tűzoltók.
A legnagyobb problémát azon 37 híd rendbetétele jelenti, melyeket az ár idején kellett felszedni, hogy a víznek szabad utat engedjenek. A kapubejáróként szolgáló, régi kőhidakat kell mihamarabb kicserélni, hisz az emberek csak gyalog, ideiglenes pallón juthatnak be udvarukra. Gáll Szabolcs polgármester elmondta, 30 ezer lej van a község tartalékalapjában, reménykednek, hogy érkezik állami alap is a helyreállításra. „1900 lejbe kerül egy híd helyreállítása, így több mint bizonyos, hogy a gazdáknak is pótolniuk kell” – jelentette ki a polgármester. Becslése szerint 500-600 lej lesz az egyes családokra háruló kiadás.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2017. január 17.
Meglátni a lehetőségeket Alfaluban
Kevés hírt vert nagydobra az elmúlt évben az alfalvi községvezetés. A polgármester úgy tartotta, nem kell kérkedni a megvalósítással. A tavalyról és idei kilátásokról adott számot a Gyergyói Hírlapnak Gáll Szabolcs polgármester.
– Gáll Szabolcs polgármesteri tevékenységében változatosságot hozott a tavalyi választási időszak. Mennyire bolygatta meg ez a községlakókat, voltak-e klikkesedések, egymással szembefordulások?
– Mi maximálisan arra törekedtünk, hogy a megosztás, mint fogalom, ne kerüljön be a kampányba, úgy próbáltuk megszervezni, hogy a nézőpontkülönbségek csak akkora sáncot képezzenek az emberek között, amelyet könnyedén át lehet lépni, ne legyen szükség később pallók lerakására, felszedésére. Tanulság volt a négy évvel ezelőtti időszak, akkor nagyon rossz közhangulat alakult ki, ezt akartuk elkerülni. Akár azzal is, hogy meghirdettük, bárki jelentkezhet tanácsosnak, és hogy előválasztást is tartottunk. Így senki sem maradt ki és a közösség dönthetett, kit, mennyire támogat szándékában.
– Az embereknek újévi fogadalmaik szoktak lenni. A polgármesternek volt-e mandátumkezdeti fogadalma?
– Igen, és az volt, hogy folytatom, amit elkezdtem. Amikor négy éve polgármesternek választottak, elmondtam, közép- és hosszú távú terveim vannak. Ezeknek a kivitelezését folytatom, és bízom benne, hogy sikerül. Persze, ez sok mindentől függ, mert a nagyobb terveket uniós pályázatokból lehet megvalósítani, és azok elég jól meg vannak késve.
– Az új mandátumban történtek közül mire büszke Gáll Szabolcs Alfaluban, Borzonton?
– Mi folyamatosan a pályázati lehetőségek kiaknázására koncentrálunk. Minden aláírt finanszírozási szerződés, ami az infrastruktúra fejlesztését szolgálja, egy sikertörténetként csapódik le bennem. Úgy néz ki, hogy aszfaltozáshoz láthatunk, a község még aszfaltozatlan utcáit is burkolni szeretnénk. Már a közbeszerzési eljárásnál tartunk. A szennyvízhálózat bővítésének kapcsán is lehetőség nyílik a régi vezetékek kicserélésére. Nagyon fontos ez, hiszen a kilencvenes években lefektetett vezetékeken nagy a beszivárgás, így esős időben feltelnek, a szennyvizet nem tudják befogadni, ami folyamatosan elárasztja a mezőt, a mellékvezetékekben pedig gyakoriak e miatt a dugulások. Most a csőcsere mellett mosatóautót is fogunk vásárolni a vissza nem térítendő támogatásból. Sikertörténet az is, hogy a központi óvodánkat hamarosan korszerűsíteni tudjuk, így meg fog felelni a közegészségügyi működési elvárásoknak. De szívesen említem azt is, hogy a művelődési ház egyik nagy hiányosságát sikerült pótolni korszerű illemhelyekkel. És van újabb letett pályázat is a kultúrházban előadóterem, színpad és nézőtér kialakítására is egyebek mellett.
– Mi okozott bosszúságot önnek az elmúlt időszakban?
– Nagy nehézség még mindig a birtokviszonyok rendezése. A földterületek kimérésével sehogy sem tudunk előre haladni, az utolsó tíz százaléknyi terület kérdése megoldatlan. Nem elég, hogy a tisztázás önmagában is bonyolult, még a törvénykezés sem ad neki lendületet. Szeretném, hogy a végére járjunk ennek, és a gazdák is elkezdhessék a fejlesztést, a területek tagosítását. Ennek is elengedhetetlen feltétele a telekkönyveztetés, mint ahogy a támogatásigénylés kapcsán is. Ez egy országos probléma, ember, pénz, idő és jóindulat kell hozzá fentről.
– Mire céloz a jóindulatot említve?
– Nem tapasztalok segítőkészséget ebben az állam részéről. Tavaly ősszel például megjelent a kormányprogram, azt ígérték, fedezik a telekkönyvezési költségeket azokra a területekre, amelyekre parcellázási terv van összeállítva. Olyan kicsi összeget szabtak meg ezekre a munkálatokra, ötven lejt hektáronként, hogy azt földmérő szakember nem vállalta. Tizenhat cégnek küldtünk felkérést, mindenki visszautasított. Gondoltunk arra, saját költségvetésből különítünk erre pénzt, de akkora összegekről van szó 15-16 ezer hektárnál, hogy megbénítaná az egyéb fejlesztéseket.
– Az Általános Rendezési Terv elfogadásával is problémák adódtak...
– Minden szakhatósági láttamozás megvan hozzá, a Transelectrica jóváhagyása hiányzik. Pert kellett indítsunk. A Bucsin-tetőn lévő meteorológiai állomás egy része az Electrica védelmi zónáján belül van. 25 méteres sávszélességben semmilyen építmény nem szabadna legyen, még kerítés sem. Az állomás viszont ott volt, és ma is ott van. Az Electrica azt mondja, el kell költöztetni, a meteorológiai állomás erre akkor hajlandó, ha az önkormányzat egy ugyanolyan feltételekkel ellátott épületet tud biztosítani. Így elakadt a község Általános Rendezési Tervének (PUG) a véglegesítése, és ez gátolja a villanyhálózat-fejlesztési elképzeléseinket is. Mert ott is változtak a szabályok, a kéréscsomagban benne kell legyen a PUG is.
– A külső nehézségek ellensúlyozásaként belső, helyi kezdeményezés indult útjára ezelőtt három esztendővel. Mi van az önkormányzat feketeribiszke-ültetvényével?
– Azt mondhatom, a legtöbb reményem a feketeribizliben van. Annak ellenére, hogy még nem sikerült szüretelnünk, a tavalyi termést elvitte a fagy, meggyámbászta az árvíz is, de nagy terveink vannak, újabb hektárokat szeretnénk beültetni, a kombájnt is megvásárolni a szüretig. Egyelőre még várjuk a lehetőséget, hogy pályázhassunk feldolgozóra, de addig is van, ahová fordulni feldolgozás érdekében. Utánanéztünk annak is, milyen feldolgozás lenne az igazi, kiderült, nem a pasztörizálás, mert a magas hőfok nem kedvez minden elemnek, hanem van egy újabb, az ultrahangos csírátlanítás. Ebben is, akárcsak a kombájn beszerzésében testvértelepülés nyújt segítséget. Én hiszem azt, hogy ez olyan beruházás tud lenni, amelyik tényleg megtermi gyümölcsét a jövőre nézve, és meghozza a fiatalok kedvét, hogy beruházzanak, gazdálkodjanak, inkább ezt az útját válasszák a jövőjüknek, mint az elvándorlást. Azt látom, türelemre van szükség, időre, amíg az elképzelésből megvalósítás lesz. Példa erre a Kultúrcentrum története is, amely az elején úgy működött, hogy a hivatal alkalmazottai ebédeltek ott, a széle hosszát alig ütötte. Mára annyi rendezvény van, hogy az elmúlt évet 60 ezer lejes nyereséggel zárta, és nyolc alkalmazottja van az önkormányzati cégnek.
– Többféle gyümölcsöt is szüretelnek idén, amint a beszélgetésből kiderül. Mit kér a polgármester a lakosságtól, hogy miben „kalákázzanak”?
– Arra vágyom, hogy lássák meg a lehetőségeket. És most a feketeribizli-termesztésre gondolok. Az önkormányzat visszahozta, igazolni akarjuk, hogy ezen a vidéken teremni tud, komoly jövedelmet adhat. Szeretném, ha az emberek ráhangolódnának arra, hogy ha megvan bennünk az akarat, és e mellé kitartás társul, akkor ennek meglesz a hozadéka. Nem kell egyszerre akarni mindent, csak higgyenek abban, hogy képesek rá, hogy érdemes célokat kitűzniük maguk elé. Ha ez a lendület meglesz a lakosságban, ez lehetne a község motorja. Mi megteremtjük azokat az infrastrukturális feltételeket, melyek szükségesek egy vállalkozás beindításához, működtetéséhez, de annak örvendenénk, ha hozzá vállalkozói kedv is társulna a lakosság részéről. Én nem vagyok annak híve, hogy munkahelyet teremtsek, inkább a megélhetési lehetőség alapját kell adjuk, és mindenki arra építse a kicsi, saját vállalkozását, ahol ő a saját főnöke és alkalmazottja is. Ebben látom a jövőt, itthon, az alfalvi fiatalság számára.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro