Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gáll Enikő
2 tétel
2010. december 14.
Az RMKDM erősíteni kívánja az RMDSZ-t
Januárban döntenek, melyik elnökjelöltet támogatják
A múlt hét végén tisztújító kongresszust tartott a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. Kelemen Kálmánt választotta meg újabb négy évre a testület. Társadalom-, sajtó- és szervezési kérdésekkel foglalkozó alelnök Dávid Péter, Kiss Tibor a régi/új gazdasági alelnök, az új politikai alelnök Zsombori Vilmos, egyházügyekkel továbbra Darvas Kozma József csíkszeredai főesperes foglalkozik, Tischler Ferenc lett az ifjúságért felelős alelnök.
A kongresszuson részt vett Szili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elnöke, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személyes képviselője. Az alábbiakban Kelemen Kálmán válaszolt kérdéseinkre.
– Mi volt a tétje a kongresszusnak?
Az, hogy milyen új vezetőséget választanak, és az RMDSZ-kongresszus távlatában milyen feltételeket szabunk ahhoz, hogy valamelyik jelöltet támogassuk. Azonkívül a fő tétje az volt, hogy létrehozzuk a regionális felelősöket országos vezetőségi tag minőségben, akik az illető régióban a mozgalom tagsági szervezésével, fiatalok bevonásával foglalkoznának.
– Történtek-e jelentős módosítások az alapszabályzatban?
– Egyik lényeges pontja, hogy ezentúl a szenátorok/képviselők nem lesznek automatikusan tagjai az országos vezetésnek. Döntés született arról, hogy újból tagkönyveket kell kiadni és tagsági díjat beszedni. Megválasztottuk az új pénzügyi ellenőrző és fegyelmi bizottságot. Előbbi elnöke Gáll Enikő, utóbbié András Dezső.
A kongresszus kicsengése az volt, hogy az elkövetkezendőkben minden eszközünkkel – ahogy eddig is tettük – erősíteni fogjuk az RMDSZ-t, annál inkább, mivel olyan mellveregető nyilatkozatok jelentek meg, hogy az újonnan születendő párt majd megmutatja, hogy egyenrangú félként fog tárgyalni az RMDSZ-szel. Ezért erős RMDSZ-re lesz szükség az elkövetkezendőkben. Viszont nyilván azt a jelöltet tudjuk teljes vállszélességgel támogatni, aki megbecsüli értékeinket.
– A kongresszuson hívásra vagy hívatlanul megjelent Traian Basescu elnök is.
– Meghívót kapott. Nagyon jól érezte magát, elmondta, hogy a megszorító intézkedések nincsenek a kedvére, de az elmúlt húsz esztendőben többet fogyasztottunk, mint kellett volna, a liberálisok ezt még annyira túllihegték, hogy amikor bekövetkezett a válság, nagyon mély pontról kellett a pénzügyi-gazdasági egyensúlyt valamilyen módon biztosítani. Véleménye szerint Írországhoz képest Románia nincs olyan rossz helyzetben, ahogy egyesek állítják, és kilátás van arra, hogy a jövő év első félévében a beruházásokra fordított források révén túllépünk a mélyponton, s nem lesz szükség további megszorító intézkedésre.
– Ismerve az elnök ellentmondásos nyilatkozatait, holnap meglehet épp az ellenkezőjét fogja állítani, s letagadja, amit mondott, a sajtót vádolva ferdítéssel.
– Én megkérdeztem Basescutól, kire szavazzunk az RMDSZ-jelöltek közül. Mert egyelőre úgy néz ki, hogy két liberális beállítottságú jelölt van, és biztosít-e garanciát arra, hogy megsegít minket majd, nehogy kiseperjenek a Néppártból egy liberális RMDSZ-elnök miatt. Amíg a válaszon gondolkodott, feltettem az újabb kérdést: igaz, hogy szándékosan szét akarja verni az erdélyi magyarság érdekképviseletét?
– Gondolom, egyetlen percig sem hitte, hogy őszintén bevallja, ez a szándéka?
– Nagyon őszinte volt. Azt mondta, ő nem igyekszik szétverni, mert szüksége van arra a formációra, amelynek volt bátorsága a megszorító intézkedéseket felvállalni. A felvetésemre, hogy ha feljutnak a "csúcsra", akkor nem fogják majd a "kistestvért" okolni minden rosszért, s odadobják martalékul a támadóknak, azt válaszolta, nem lesz erre szükség, mert minden etnikum önmagát veri szét.
– Meglehetősen furcsa, hogy épp Basescutól kért tanácsot, hogy az RMKDM kit támogasson az RMDSZ- ben...
– Az RMKDM elnökének joga van kikérni bárki, akár az államelnök véleményét is, főleg annak az elnöknek, akivel többször személyesen is találkoztam néppárti rendezvényeken. Tudom, hogy szerepel külföldön.
– Vagy inkább leszerepel?!
– Messze másként van, ahogy a sajtó bemutatja. Én testközelből tudom, hogy mekkora tekintélye van, és mennyit adnak a szavára. Sikerült túllihegni szociáldemokrata gyűlöletből a Basescu- ellenességet. Nem úgy áll a helyzet, ahogy a sajtó próbálja beállítani.
– A sajtó azt közli, amit lát, hall, lefilmez. De ha már a sajtóról beszélünk, az egyik tévéadásban láttam egy felvételt, az önök kongresszusán készült, ahol az elnök azt magyarázta éppen, hogy az állam nem felelős az állampolgárokért. Erre önök mit válaszoltak?
– Ez egy megvágott, egyoldalúan és rosszindulatúan bemutatott anyag volt. A teljes szöveg úgy hangzott, hogy szomorú, hogy a rendszerváltás után húsz évvel kommunista módon mindenki az államtól várja a szükségletei kielégítését. Erről le kell szokni. Egyesek egészen más berendezkedést akartak létrehozni húsz esztendő alatt, s ha tényleg demokráciát akarunk kiépíteni, akkor le kell szokni arról, hogy kommunista módon kielégítsünk minden embert. Ezután jött az a mondat, amit a sajtó felkapott.
– Beállt az államfő ügyvédjének? Egyébként, bárhogy vesszük, ha mi adófizető polgárok vagyunk, és mi fizetjük Európában a legtöbb adót, akkor az államnak is van kötelezettsége velünk szemben. Az Alkotmány értelmében az állam köteles élhető életet biztosítani minden polgárának. Ehhez képest nálunk a lakosság nyolcvan százaléka a szegénységi küszöb környékén tengődik.
– Ezt mi is mondtuk, s azt is, hogy feltételezzük róla a jóindulatot, de elvárjuk, hogy benyúljon olyan helyekre, ahol rengeteg pénz fekszik még, aminek az előkerítése nem tenné szükségessé, hogy nyugdíjakat faragjanak, megadóztassanak, fizetéseket levágjanak. Kimondtuk nyíltan, tudomásul vette, hogy ez az álláspontunk.
– Túl sokat beszéltünk az államelnökről. Azóta volt egy SZKT-ülés, két jelölt jelentette be bizonyosra, hogy indul az elnöki székért. Eldöntötték, hogy melyik szimpatikusabb az önök számára?
– Nem döntöttünk. A Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusi felhatalmazással, januárban, a csíkszeredai országos vezetőségi gyűlésen fog erről dönteni.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 25.
Útjukra engedték a végzősöket gyergyói egyetemen és két középiskolában
A tanulóévek alatt szerzett tudás és tapasztalat hasznosítására kaptak biztatást a ballagó diákok tanáraiktól és az őket búcsúztató kisebb társaiktól. Az ünnepi beszédekből a figyelmeztetések sem maradtak el. Csütörtökön a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola és a Batthyány Ignác Technikai kollégium végzőseit búcsúztatták a ballagási ünnepségeken.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán, a Csiky-kerti tanintézményben csütörtök délelőtt tartották a ballagási ünnepséget.
A magyar és román tagozat idegenforgalom-földrajz szakán végzetteket, illetve a mesterizőket tanáraik és társaik is búcsúztatták. A ballagási ünnepségen Seer Mihály egyetemi tanár köszöntötte a végzősöket, szülőket, kollégáit, az évfolyamvezető tanárok pedig külön szóltak a fiatalokhoz, kívántak sikeres vizsgát, boldogulást az életben.
Horváth Alpár egyetemi adjunktus az egyensúly keresésére és annak megtalálására hívta fel a végzősök figyelmét, kiemelve, hogy folyamatosan nyitott szemmel járjanak, használják ki a kínálkozó lehetőségeket. Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármesterének üdvözletét, jókívánságait Fórika Krisztina tolmácsolta.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán ezidáig 1303 hallgató végzett. A tizenhetedik alkalommal szervezett ballagási ünnepségen a tanintézmény igazgatója a kezdetekről is szólt, kiemelve két kollégája, Garda Dezső és Dézsi Zoltán hozzáállását, és jelezte, az új tanév kezdetén a huszadik tanévnyitóval kerek évfordulót is ünneplenek. Dombay István, az intézmény igazgatója a lehetőségek kihasználására biztatta a ballagókat, továbbá az egyetemi évek alatt érdek nélkül köttetett barátságok ápolására kérte fel.
A szakis végzősöknek is utoljára szólt a csengő
A Szakiból csütörtökön hat osztálynyi fiatal lépett ki örökre, és lépett be a felnőtt életbe. A római katolikus teológia, a számítástechnika, az elektrotechnika, a mechanika, illetve az asztalos és az autószerelő szakokon végzők – amint több beszédből is kiderült – kettős érzéssel töltötték ezt az utolsó iskolai napot. Részben egy további szerződést hosszabbítottak volna a diákévekkel, részben pedig várták, hogy véget érjen ez a pillanat, és immár felnőttként folytassák életüket. Útravalóul számos szép szót és intelmet kaptak, többek között azt, hogy mindig legyenek büszkék magukra, és sose adják alább annál, mint amire maximálisan képesek. Vagy amint Részeg Ildikó igazgatónő figyelmeztette őket: sose legyenek szürke átlagemberek.
Eső zavarta meg a batthyányisok ünnepét
Hat osztálynyi tizenkettedikesnek szólt utoljára a csengő csütörtökön a Batthyányi Ignác Technikai Középiskolában, ahol idén első alkalommal ballagtak az általános egészségügy szakon posztliceális képzésben részesülő végzősök is. A véndiákok búcsúztató ünnepségét a zuhogó eső megszakította – az udvaron elhangzó búcsúbeszédeket követően a kicsengetettek ismét visszamentek osztályaikba az ilyenkor szokásos méltatásra, díjazásra.
A Batthyányiban hat osztály diáksága fejezte be tanulmányait. Technikusi képzésben részesültek könyvelés, turisztika, élelmiszerminőség-vizsgáló, állategészségügy szakon, illetve egy osztálynyi diák a média szakon tanult képvágást és szövegszerkesztést. Az iskolában posztliceális képzés is zajlik általános egészségügy szakon, az első végzősök együtt ballagnak a gimnáziumi tagozatosokkal. Az összesen 135 végzőst az oktatási intézet vezetősége részéről Gáll Enikő aligazgató és Farkas Zoltán igazgató búcsúztatta.
Baricz Tamás Imola, Gergely Imre, Pethő Melánia / Székelyhon.ro