Elit, unió, kisebbség
Változatos program és előadói lista jutott osztályrészül az első Erdélyi Politikatudományi Konferenciának Kolozsváron. Magyarországi és hazai előadók egymással vitázva, a közönséggel beszélgetve olyan kérdésekre kerestek választ, mint a rendszerváltás utáni magyar elitek helyzete, vagy az Európai Unió helyzete a globalizációs folyamat szorításában. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila foglalta össze.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Politikatudományok Szakbizottsága, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi Intézetének Magyar Tagozata, a Sapientia EMTE, valamint a Kolozsvári Magyar Politológushallgatók Társasága szervezte konferenciára több mint egy tucat társadalomtudományokkal foglalkozó szakembert hívtak meg. A szervezők fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy szándékuk szerint az 1998-ban Kolozsváron is megkezdődött magyar nyelvű politikatudományi képzés mérföldköve ez a találkozó, amely a szakma érettségét jelezheti.
A rommagyar elit Egyed Péter filozófus, Kiss Tamás szociológus, Szász Alpár Zoltán és Lőrincz József egyetemi oktatók a rendszerváltás utáni romániai magyar elitek helyzetéről értekeztek. Egyed Péter az RMDSZ-t megalapozó első lépésekről beszélt: rögtön civil szervezeti, szövetségi képződményben gondolkodtak, akkor viszont még nem értették, hogy ez azért fontos, mert egy jellegzetesen értelmiségi, civil társadalmi, a közjoggal kapcsolatos gondolatot fogalmaztak meg, és magyar szempontból, a társadalmi hovatartozásuk szempontjából ezt kellett képviselniük. Arra is oda kellett figyelniük, folytatta Egyed, hogy a magyar politika nehogy olyan szereplők kezébe kerüljön, akik korábban is részt vettek a vezetésben, vagy más, „ismeretlen zónákból” jönnek. Kifejtette, a román elit és a román állam egyik legalapvetőbb összefüggése a parazitáció volt, a korrupció, a maffiás szerveződés és egyéb hasonló jelenségek, mindez nagymértékben befolyásolta a magyar elitek helyzetét is, hiszen alkalmazkodni kellett. Az elitnek mindig a hatalomban való részvétel a fontos – mondta –, a pontosan artikulálható döntések, vagy a döntések előkészítése. A magyarság társadalmi pozícióiról, a román és a magyar közösségek közti különbségekről készített adatokat Kiss Tamás mutatta be. Az iskolázottság kapcsán előrebocsátotta, hogy mind a rendszerváltás előtt, mind az után ez a szempont volt a társadalmi státus legfontosabb meghatározója. Az erdélyi magyarságról a korábbi népszámlálási adatokból egyértelműen kiderül, hogy minden egyes generációban alulreprezentált a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránya. A most húszas-harmincas éveikben járók javítottak ezen a téren, de a román közösséghez viszonyítva még mindig elmaradás tapasztalható. Ezen a kérdéskörön belül érdekes megállapítás, hogy a művészeti szakmákban a magyarság felülreprezentált, de a jogi, gazdasági területeken nagyon erősen alulmarad.Kiss az egy főre eső átlagjövedelemről azt mondta, a magyarok ebben a tekintetben is a román közösség mögött végeztek: elsősorban a városokon tapasztalható jelentős különbség, a vidéki településeken kisebb mértékben. A kelet-európai országokhoz viszonyítva az erdélyi magyarságon belüli jövedelemegyenlőtlenségek kisebbek, a román viszonyokhoz képest kevésbé polarizált ez a társadalom, a magyarországinál azonban nagyobb különbségek mutathatók ki. Érzékelhető viszont a hagyományos értelmiségi pozíciók státusvesztése is, párhuzamosan a gazdasági és adminisztratív eliteknek a státusemelkedésével. De ez nem egyértelmű folyamat, mert a felemelkedő rétegek helyzete továbbra is kétséges, ahogy Kiss megfogalmazta, „gyanús dolog vállalkozással, politikával foglalkozni, vagy részt venni az adminisztrációban”. Különbség van a román és magyar közösségek felfogása között, miközben az előbbiek elsősorban a vállalkozókat jelölik meg mintaképül, a magyarok vagy senkit nem említenek meg, vagy azokat az értelmiségieket, akik a társadalmi státusukat a múlt rendszerben erősítették meg.
Nem omlik össze az eurózóna Gálik Zoltán, a multidiszciplináris társadalomtudományok doktora, Horváth Jenő, a budapesti Corvinus Egyetem magántanára az eurózóna jövőjét vázolta fel, míg Hunyadi Attila, a BBTE adjunktusa az Európai Unió megalakulásának előzményeiről beszélt. A beszélgetést Horváth Jenő indította, aki úgy látja, a jelenlegi gazdasági válság – a korábbiaktól eltérően – nem nevezhető globális méretűnek, hiszen a világ néhány jelentősebb országában még növekedés is tapasztalható. Ettől függetlenül pesszimista jövőképet vázolt fel: az általános egészségügyi ellátás, a nyugdíjazás fenyegetve van Európában, a munkanélküliség problémája szintúgy súlyos, hiszen a kontinensnek a kínai munkabérekkel kell versenyeznie. Az eurózóna összeomlását mégsem látja valószínűnek: véleménye szerint a sajtó riogatja az embereket, nem megalapozott az az elképzelés, hogy az Unió visszatérne a nemzeti valuták használatához. Számos alappillér felszámolására szükség volna így, a vámunió, a schengeni övezet megszűnne, ezzel a szabad utazás is, ugyanakkor tudni való, hogy az euró mögött a világ egyik legnagyobb regionális gazdasága áll. Az euró tehát nem szűnik meg, hanem tovább fragmentálódik, erőteljesebben körvonalazódik, hogy melyik ország tartozik a kemény maghoz, és melyik számít „fegyelmezetlennek” – véli a szakember. Gálik Zoltán egyetértett abban, hogy nem globális szintű a válság, viszont úgy látja, hogy világszinten hat az országokra. Az európai helyzetre rátérve arra emlékeztetett, hogy a kontinens déli perifériája – Olaszország, Görögország, Spanyolország, Portugália – és a korábban mintatanulóként emlegetett Írország válságba került. Az eurózóna ugyanis olyan rendszert hozott létre, amelyben ezek az országok olcsón jutottak hitelhez, a problémát aztán országonként más-más jelenség okozta. A görögök kihasználták az újraelosztást, még a költségvetési adataikat is torzították; az olaszok a nyolcvanas években felhalmozott adósságukat, a növekedés hiánya miatt, nem tudták kifizetni. A gazdaság növelésére volna szükség különböző intézkedésekkel, erre azonban nincs lehetőség, mert az exportot kellene felpörgetni, erre képes európai vállalatok azonban nem léteznek. Az Európai Unió szerkezete úgy épül fel, hogy létezik a központi bank, amely a pénz kibocsátója, és az EU-tagállam, amelyik a pénz használója. A tagállamnak pénzhez kell jutnia, ehhez pedig adót kell beszednie, vagy államkötvényt kell kibocsátania, pénzt tehát csak a piacon keresztül kaphat, de ha a piac bajban van, akkor ez hat az államra is. A megoldás Gálik szerint semmiképpen sem az, hogy Görögország kilépjen az euróövezetből. Hatalmas infláció következne be, az emberek, vállalatok, bankok megtakarításai elvesznének, húsz-harminc százalékkal csökkenne a GDP. Azt is kifejtette, a fő kérdés az, hogy létrehoznak-e az államok egy fiskális transzferuniót, amelyben a centrum a periféria felé címkézetlen pénzeket ad majd át, és a mostani egyszázalékos költségvetésről körülbelül tíz százalékra növekedik a tagállamok újraelosztási képessége.
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)