Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gálfalvi Gréta
1 tétel
2014. november 10.
Márton-napi vigasságok a Kis- Küküllő mentén
Közösségösszefonó Százfonat Erdőszentgyörgyön
Az Erdőszentgyörgyi Százfonat Szociokulturális Egyesület kezdeményezésére szombaton, november 8-án a Kis-Küküll jobb és bal partján elterül Erdőszentgyörgyön Márton-napi vigasságokat tartottak. A rendezvény életre hívását a helyi Százfonat néptáncegyüttes november hónapi megalakulása is sarkallta.
Amint Ambrus Emese és Róbert, a Százfonat Kulturális Egyesület vezetői elmondták, a Márton-napi vigasságokat hagyományteremtő céllal szervezték meg idén második alkalommal. A megalakulásának hatodik évfordulóját idén ünneplő hetvenhat tagú Százfonat néptánccsoportban óvodásoktól felnőtt ifjakig majd’ minden korosztály megtalálható. Kilencven százalékuk Erdőszentgyörgyi, de a környez településekről is vannak tagjaik, sőt vegyes házasságokban élők is tartoznak közösségükhöz. A környékbeli kézművesek kirakóvásárát a kézművestermékek készítésének bemutatása gazdagította. A kisebbek a művelődési ház előtti asztalokon a lámpáskészítés fortélyait ismerhették meg, majd sötétedés után a Marton László, Br Hunyadi Gyula, Sinkó András által szolgáltatott zeneszó mellett a maguk készítette lámpásokkal díszítették ki a kultúrház környékét. Bözödről szalmafonókat kértek fel kézműves-bemutatóra, valamint fafaragók is jelen voltak a faragászat fortélyainak ismertetésére.
Az esti órákban sorra kerül Ludas Matyi tánceladást a Veres Kálmán által egykor útjára indított Százfonat népi együttes közép- és nagycsoportjának táncosai adták el. Táncoktató Tőkés Lóránt unitárius lelkész és felesége, Tőkés Csilla. Ezt megelőzően az együttes picinyeinek bemutatkozásán szórakozhattak a résztvevők, felkészítjük Ambrus Emese tanítón volt. Az eladás belépti díjából begyűlt összeget az óvoda tornatermének a felszerelésére fordítják.
Az eladást táncházmulatság zárta. Azért döntöttek a táncházmulatsági jelleg mellett, mert, mint jelezték, ahhoz nem nőtték ki eléggé magukat, hogy hagyományos táncházat tarthassanak, ezért olyan páros táncokban gondolkodtak, amelyek között a szülők is megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb szórakozási lehetőséget.
Amint az egyesületi elnök elmondta, távlati céljuk a helyi termékek iránti figyelmet felkelteni, és a kézművestermékek mellett egészséges, házi készítésű élelmiszereket is népszerűsíteni, árusítani. Gyümölcstermeszt vidék lévén arra ösztönöznék a helybélieket, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a termesztésre és hagyományos, házi készítésű termékeik értékesítésére.
– Ez egy nagyon nagy csoport köré tömörül rendezvény igazi csapatmunkája. A helyi kirakóvásár résztvevői, a kézműves-tevékenységekben részt vevő pedagógusok mellett megemlíteném a szülők Folkfonat elnevezésű hagyományőrző csoportját, akik már több mint egy hónapja készítik a díszleteket, a tombolahúzásra a csomagokat, de minden szülő kivette a részét a szendvicskészítésből, - kínálásból, a mézeskalácslúd-készítésből, amivel a gyerekeket ajándékozzuk meg, a rengeteg elkészít tevékenységből. A gyerekbörze számára a szülők egy csoportja gyerekruhákat és - játékokat gyűjtött és árusított, a begyűlt pénzt pedig felajánlottuk az óvoda tornatermi felszerelésének kibővítésére. A helyi Naplemente idősek klubja kürtőskalácsot készített az esti táncházas mulatságra. Kicsitől nagyig mindenki kivette a részét a táncegyüttes születésnapi mulatságának megszervezésében.
A tombolahúzás fődíját, a Márton- napi libát Gálfalvi Gréta IV. B osztályos tanuló vihette haza.
A rendezvény lebonyolítását anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogatta a helyi polgármesteri hivatal és tanács, illetve a Communitás Alapítvány is, de az egyesület vezetősége köszönetet mond mindazon támogatóknak, aki anyagilag és erkölcsileg, fáradságot nem kímélve hozzájárultak a Márton-napi vigasságok megszervezéséhez" – mondta Ambrus Emese helyi tanácsos, a kulturális egyesület elnöke.
Szer Pálosy Piroska
A 100fonat Szociokulturális Egyesületet 2010 február 10-én jegyezték be mint hivatalos szervezet de szociális tevékenységét 2005 októberében kezdte a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztató programjával, kulturális tevékenységét 2008 novemberében a 100fonat Néptáncegyüttes alakulásával.
Népújság (Marosvásárhely)