Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Galambos Gyula
1 tétel
2010. december 21.
Csiky Gergelyre és id. Kilin Sándorra emlékeztek Aradon
A névadó születésének 168., illetve halálának 119. évfordulójára emlékeztek ma délben az aradi Csiky Gergely Iskolaközpontban.
A gimnáziumi éveit Aradon töltő, később a papi hivatást a dráma- és színműírói, illetve műfordítói pályára cserélő Csiky Gergely 1842. december 8-án született az arad-hegyaljai Pankotán, és 1891. november 19-én halt meg Budapesten; a térségben az aradi iskolaközponton kívül az ő nevét viseli a temesvári magyar színház is.
A kilencedik alkalommal megszervezett Csiky-nap nemcsak a névadóra való emlékezést jelenti, hanem az iskola ünnepét is egyben – hangsúlyozta Bognár Levente aradi alpolgármester Juhász Béla iskolaigazgató köszöntője után. „Nagyon fontos, hogy Csiky Gergely – és minden magyar nyelvművelő – hagyatékát tovább vigyétek. Tanuljátok, használjátok, vigyázzatok a magyar nyelvre itt, ebben az iskolában, ugyanis ez az, ami meghatározza azonosságunkat. Generációk dolgoztak azon, hogy ma itt magyarul tanulhassatok és felkészüljetek az életre” – fogalmazott az elöljáró. Horváth Levente Arad megyei alprefektus beszéde után Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes azzal a javaslattal állt elő, hogy a tanintézmény változtassa meg a nevét Csiky Gergely Iskolaközpontról Csiky Gergely Főgimnáziumra. „Ehhez az iskola minden feltételt teljesít – jelentette ki. – Megvan a legkevesebb 75 éves múltja, sőt annál jóval régebbi a története, rendelkezik kellő humánerőforrással, megvan az akarat, a lendület, vagyis szerintem minden adott ahhoz, hogy az iskola kikerüljön az árnyékból, mert jelenleg, ha a megye vezető iskoláit sorolják valahol, a Csiky rendre kimarad. Pedig ez egy a maga nemében egyedülálló iskola: más középiskolában nincs magyar tannyelvű tanítás a megyében, illetve olyan nevelést és tartást ad a diákjainak, amivel kevés iskola büszkélkedhet. Remélem, az ünnepek után erről is beszélhetünk az illetékesekkel.”
A hagyományokhoz híven, a Csiky-napon nem feledkeztek meg az aradi magyar oktatás jeles pedagógusairól sem. Idén a 110 éve született id. Kilin Sándor emléktáblája került be az iskola panteonjába, több diáknemzedék hálája jeléül. A néhai erdőhegyi majd pernyávai tanító és iskolaigazgató a szó szoros értelmében a nemzet napszámosa volt – mondta róla Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke. A Kolozsváron diplomázott Kilin Sándor negyed évszázadon át az erdőhegyi református iskola kántor-tanítója, egy darabig pedig igazgatója volt, majd egy évig bánsági, azt követően meg aradi magyar tanfelügyelő. „Az egykori diákok és szülők, a pernyávai városrész lakói elsősorban mint iskolaszervezőre emlékeznek rá. Kilin Sanyi bácsi az anyanyelvű oktatás utolsó mohikánja volt Pernyávában. Trianon után egyre sorvadt a magyar oktatás, és ő volt az, aki küzdött, járt, biciklizett, kilincselt az iskola érdekében. Tankönyveket, iskolai segédanyagokat szerkesztett, de ezek egy része engedélyek hiányában a saját, más részük pénz hiányában a kiadók fiókjában maradt. 1959-ban a Kapa utcai »Kilin-akadémia« is az iskolaegyesítés áldozata lett. Átvitték az Illés – ma Oituz – utcai román iskolába, ahol Sanyi bácsi aligazgatóként tovább küzdött a pernyávai magyar gyerekekért. Ma ez már csak emlék, hiszen a közelmúltban megjelent pernyávai oktatástörténetben a román nyelvű iskoláról esik szó. Az Erdőhegyről elhurcolt református pap helyett prédikált a templomban, temetett, keresztelt, és matematikát tanított, ha nem volt tanár, nehogy a szülők elvigyék a gyerekeket a magyar iskolából. Nem a nagy, neves középiskola tanára, hanem a napi munka, a családok hétköznapjainak alakítója volt. Emléktáblája a munkás pedagógusok és a neves tudós-tanárok között méltó helyre került” – emlékezett a 82 évet élt Kilin Sándorra Matekovits Mihály. Erdőhegyről az egyik volt tanítvány, a 85 éves Galambos Gyula is eljött az avatóra; a márványtáblát Matekovits és Csanádi János ny. tanár leplezte le, és Baracsi Levente arad-belvárosi református lelkipásztor áldotta meg.
Az ünnepség végén adták át a Csiky-díjat, amit idén a 12. osztályos Dancu Gréta érdemelt ki, hagyományosan most jutalmazták meg a nemzetközi rajzversenyek díjazott diákjait, majd Ilona János informatikatanár mutatta be az aradi iskola új internetes honlapját, amely awww.csikygergelyarad.ro webcímen érhető el.
Pataky Lehel Zsolt
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma