Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gál Zoltán
92 tétel
2017. március 5.
Megjelent a Márton Áron Főgimnázium évkönyve
Megjelent a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium 2015/2016-os tanévről szóló évkönyve. A kalendárium különlegessége, hogy a rendszerváltás utáni nyomtatott sorozatnak ez a huszonötödik darabja.
Az évkönyvben megtalálhatók az állandó jellegű, már megszokott rovatok, mint például a tanévet összefoglaló igazgatói jelentés, a szemeszter főbb eseményeinek krónikája, illetve a Tanárszemmel nevű rovat, amelyben pedagógusok értekeznek az oktatás fontosabb kérdéseiről.
Mindezek mellett idén is fellelhető a Lepkeszárnyak nevű fejezet, amelyben a tanulók versei, prózai írásai és tudományos munkáinak beszámolói kaptak helyet. Egyik különlegessége az évkönyvnek, hogy színészek, rendezők és színkritikusok is beszámolnak a tevékenységeikről, akik az iskola diákjai voltak egykoron. A kiadványban továbbá helyet kaptak bemutatkozó és búcsúzó írások is: tartalmaz egy nekrológot, amely megemlékezik az iskola „legendás” biológia tanáráról, a tavaly elhunyt Izsák Zoltán életútjáról, illetve egy másik fejezetben a tanintézet volt diákjával, a jelenleg Debrecenben élő Gál Zoltán informatikai és villamosmérnökkel található egy interjú – számolt be Varga László iskolaigazgató.
Hozzátette, a könyv 350 oldalas, a megítélése szerint rendkívül tartalmas és változatos. Az évkönyv főszerkesztője Borsodi L. László, szerkesztőtársai Bara Katalin, Kolozsváry Katalin és Orbán Zsolt.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro,
2017. augusztus 24.
Arany-ballada ihlette képregény-sorozat is készült
Udvartér Alkotótábor – már nem utópia
Utópia címmel zajlott le a Kézdiszékért és Strázsa egyesületek szervezésében az első Udvartér Olvasó- és Alkotótábor július 31. és augusztus 12. között a Hargita megyei Sopárkút panzióban. A magyarországi példákból építkező, azokat megújító kéthetes eseményen 12 önkéntes táborvezető és 38 középiskolás táborozó vett részt Erdélyből, Moldvából és Magyarországról.
Amint azt a tábor neve is jelzi, a tevékenységek gerincét az udvarterek céhműhelyeinek mintájára kialakított műhelygyakorlatok alkották, az itt született alkotások képezték a táborzáró munkabemutató szabadtéri kiállítás és előadás alapját. Keresztes Ágnes és Léstyán Attila színművészek, valamint Balogh Attila rendező drámafoglalkozásokat tartott a táborozóknak, a zeneműhely meghívottjai Fazakas Etele sepsiszentgyörgyi zenész és Fazakas István műkedvelő zenész (civilben filozófus) voltak. Barabás Ágota a stúdióműhelyt irányította, a médiaműhelyt Németh Szabolcs Előd, az Erdély FM műsorszerkesztője és Antal Szabolcs, az M5 operatőre.
A „scriptórium” műhelyt Benedek Zsolt dramaturg, Deme Johanna egyetemi hallgató és Ferencz Éva tanár vezették. A tábor adminisztrációs teendőit Ferencz Attila, a Kézdiszékért Egyesület elnöke látta el. A műhelyvezetők mellett meghívott előadók is tartottak előadásokat. A tábor vendégei voltak Marosán Csaba színművész, T. Szabó Levente egyetemi docens, Kocsis István hatvani ny. könyvtárigazgató, a Fábián Zoltán Olvasótábor alapítója, Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás, a Fantomatika képregény szerzőpárosa, Ruszka Sándor református lelkész, Petres László lujzikalagori magyartanár, Borcsa János kritikus, könyvkiadó, Borcsa Imola író, Kerekes Emőke fotográfus, Golicza Előd műépítész, díszlettervező, Gál Zoltán műépítész, Ürmösi-Incze Mária és Hunor néptáncosok és Ardeleanu Daniel, alias GRID, aki dj-partival szórakoztatta a táborozókat.
A tábor utolsó előtti napján mintegy 50 érdeklődő, szülő, barát jelenlétében összegezték a táborban tanultakat, tapasztaltakat. Az Arany János-emlékév jegyében esett a választás a Tengerihántás című balladát feldolgozó összműhely-bemutatóra.
A magyarországi Magyartanárok Egyesülete és a Balassi Intézet ajánlásával működő tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Pillangó Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa, a Julius Meinl Románia, Kézdivásárhely önkormányzata és a Fuel Management Kft. támogatta.
F. É. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)