Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gál Melinda
2 tétel
2016. február 26.
Pécskai Hit és Fény találkozó, a farsangolás jegyében
Letörölni a szenvedők könnyeit, kiteljesíteni az örömeit
Vasárnap a pécskai Humanitas Egyesület által működtetett Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség februári találkozóján, Hajas Erzsébet csoportfelelős köszöntötte a szép számú egybegyűltet. Ez követően Jean Vanier szavaival nyitotta meg az ülést, a Hit és Fény lelkiségének a lényegére utalva: „Az elesettek, a szegények, a magányosok és a szenvedők szívében rejtőző Jézussal való találkozás”. Ezen lelkiség célja a szeretet, a szeretetben való növekedés, az együttérzésen alapul. Arra ösztönöz bennünket, hogy leereszkedjünk a létrán, közel legyünk a kitaszítottakhoz. Ez ellentétes a hatalomvággyal, annál inkább szolgálat, a lábmosás szépségének a felfedezése. Arra kapunk meghívást, hogy növekedjünk a mások iránti elköteleződésben, hogy adjunk és kapjunk, hogy szeretet-szövetségünk jel legyen. Lényegében, a világ összes Hit és Fény Közösségében örömünnep a nap, amelyen Jézust bemutatták a templomban. Ennek a napnak a kiválasztásán nem sokat töprengtek 1972-ben, amikor egy franciaországi közösségben eldöntötték, hogy a Hit és Fény napja a jelzett ünnepnap legyen.
Ebben a hónapban a Hit és Fény nagycsaládjában megélt életöröm értékével foglalkozunk. A fénynek köszönhetően, kitárhatjuk lelkünket, hatalmas örömmel tölt el az, hogy egymást szeretjük, minden ember értékes és szeretetre méltó. Éppen ezért, mindenkit megkértek, hogy életének egy fájdalmas pillanatát, égő gyertyával a kézben, az Úrnak ajánlja fel: az égő gyertyával együtt, mindenki megkapta a hit vigasztaló erejét és örömét.
„És az Úr letörli könnyeinket, és örömünk kiteljesedik.”
(Ap. csel. 21, 4, 7–17.)
Ezen a találkozón is a gyerekek megérthették az öröm kiteljesedését, hiszen Mos Andrea Tímea segítő vezetésével, Halasi Krisztina és Hauca Erzsébet közreműködésével jelmezekbe öltözve, vidám, színes programban gazdag délután várt rájuk. Programjuk végén minden jelmezbe öltözött gyermek és felnőtt ajándékot és oklevelet kapott.
Gál Melinda, az aradi Bárka Keresztény Gyülekezet képviseletében ajándékcsomagokat osztott ki a gyermekek között. Az ajándékokért ezúton is köszönetet mondanak.
A vasárnapi találkozó szeretetvendégséggel, családias hangulatú beszélgetéssel, szeretetben gazdagodva zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2016. március 30.
Áldott együttlét a Hajnalcsillag Közösségben
Szeretetben, a kenyeret is megosztani egymással
Húsvét alkalmából a Pécskai Humanitas Egyesület által működtetett Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség is megtartotta márciusi találkozóját. Mivel március az összetartozás és a megosztás hónapja volt, a csoportfelelős, Hajas Erzsébet üdvözlő szavait követően a Hónap üzenetéből ismertette: A Hit és Fény közösségek életében legfontosabb az összetartás. Közösségünk egy nagycsalád része, ahol együtt vagyunk örömben és fájdalomban egyaránt, ugyanakkor, felfedezhetjük, érezhetjük a megosztás áldásait is. Erre jó példa a kenyérszaporítás története (Márk 5, 34–44.) Az evangélium megjelenítésénél, az előkészített 5 kenyér szimbolizálta az áldásokat és a tehetséget, amit Jézus adott nekünk a születésünkkor. A hal képviselte az anyagi dolgokat, melyeket birtokolunk. Az elmélkedés során a jelenlévők megosztották egymással azokat az áldásokat, amelyeket az életük során megélhettek, vagyis felelevenítették a velük történt jó dolgokat, amelyek boldogsággal töltötték el a szívüket. Ha megosztjuk tulajdonainkat és ajándékainkat, azokat Jézus átváltoztatja, és megsokasítja őket.
A találkozó második részében Moş Tímea, Gáll Melinda, Halasi Krisztina és Hauca Erzsébet közreműködésével a gyermekek és fiatalok gyurmázás, ötletes dekorációk készítésének az élményével gazdagodhattak, mivel a foglalkozásterápia is a gyermekek adottságainak a fejlesztését célozta meg. A közös étkezés fontos szerepet tölt be a közösség életében, hiszen az nem csupán a test táplálására szolgált, hanem lelki töltekezést is jelentett. Jézus célja, Istennel egy asztalhoz ültetni az embereket, helyreállítani az Isten és az ember között megszakadt kapcsolatot. Fontos, hogy ne csak testben, hanem lélekben is jelen legyünk. Áldott együttlét volt, hiszen a megosztás hónapja lévén, a kenyeret is szeretetben megosztották egymás között. Az Egyesület vezetősége ajándékokkal jutalmazta a szorgalmas fiatalokat. Köszönet Hauca Erzsébetnek, az általa hozott adományért.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)