Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gál Márton
3 tétel
2003. január 28.
"Jan. 25-én huszonegy Maros megyei polgári kör vett részt Kiskenden az alakuló ülésen, ezzel hivatalosan is megalakult a Polgári Mozgalom. A jelenlévők leszögezték, tevékenységüket az RMDSZ-en belül kívánják folytatni. A frissen végzett egyetemi hallgatóktól a kisnyugdíjasokig, kétkezi munkásoktól az egyetemi előadó tanárokig szinte minden társadalmi és korosztály képviseltette magát. Testületileg beiratkozott a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és a Református Kollégium - Bolyai Farkas Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre. "Tizenhárom évi reménykedés után rájöttünk, hogy nem szabad tovább szótlanul tűrnünk mindazt, amit egyes vezetőink véghezvisznek. Lényegében nem is minket, hanem egyes érdekcsoportokat képviselnek" - mondta el a marosvásárhelyi Deák Árpád, aki egy csaknem harminc éve működő, tizennégy fős kört képviselt. A találkozón bírálatok áradata érte az RMDSZ csúcsvezetőségét. A jelenlévők többsége viszont úgy vélte, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége más pártra. Egyhangúlag visszautasították az utóbbi napokban az RMDSZ több képviselője által megfogalmazott vádakat, és kitértek a Makkai Gergely által írt cikkre. A parlamenti képviselő a Népújság január 23-i számában Az Erdélyi Polgári Mozgalom kereszténydemokrata szemmel című írásában heves támadást intézett a kiskendi kezdeményezők ellen. Fülöp G. Dénes, a Vártemplom nyugalmazott lelkésze a polgári szerveződés hagyományairól és fontosságáról beszélt, majd Kós Károly mondásának aktualitására hívta fel a figyelmet: "Üljünk le, és diskuráljunk" - idézte a polihisztort. Az egyik kör vezetője és a mozgalom felkarolója, Fodor Imre szerint a hatékonyság és az eredményesség kulcsa a keresztény életszemlélettel végzett bizakodó, ha kell, önfeláldozó, közösségi munkában rejlik. Marosvásárhely alpolgármesterének kijelentését a fórumon megszületett szándéknyilatkozat is tartalmazza. Tőkés András elmondta, hogy a valós demokráciákban a civil társadalom irányítja a politikumot, nem pedig fordítva. A Polgári Mozgalom következő ülését februárban Marosvásárhelyen, egy hónap múlva pedig Nagyernyében tartják. A kezdeményezők tervezik a mozgalom hivatalos bejegyeztetését is. /Szucher Ervin: Megalakult a Polgári Mozgalom. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./ Kolcsár Sándor ny. unitárius esperes, az RMDSZ megyei szervezetének volt elnöke kiemelte: jót akarunk, mindannyiunk számára. Megjelentek új és régebbi csoportok. A Borsos Tamás Kör (Czellecz Jenő és Kiss István), a Semper Reformanda Kör (Márton János), a Becsület Polgári Kör (Gál Márton), a MA- Tíz Kör (Kincses Mária), és a sort folytatni lehet. Köztük van falusi vezető, mint Adorjáni Dezső Gyulakutáról, van nagycsaládos-egyesületi vezető (Csiki Sándor Nyárádszeredából), van Bizakodó Kör (Fodor Imre), és van pedagógus kör (Erdőcsinádról), több egyházi alapon szerveződő kör (Nagyernye, Kiskend), van szakmai vonalon szerveződő kör (Jobb jövőt! - dr. Ráduly Levente. A megjelentek között volt Zolcsák Sándor, dr. Jakab Sámuel, Nagy László, Kovács Júlia, dr. Kisgyörgy Árpád, Magos Méta Mária, Kilyén Ilka és Pál-Antal Sándor. A MA-TÍZ Kör elindította a Szólalj meg először magyarul! Mozgalmat: Amikor bemész egy üzletbe, köszönj és kérj magyarul. - Aztán: készítsenek sérelmi listát. Magyar tulajdonosok nem tesznek kétnyelvű tájékoztató szövegeket boltjaikba. Akórházból a román orvosnő kiutasított egy református papot, aki lelki gondozásban kívánta részesíteni egyik hívét. /Bölöni Domokos: Az erdélyi magyar polgári körök első fórumáról. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./ "
2003. február 24.
"Febr. 21-én a Területi Képviselők Tanácsa ülése viharos volt. Néhány képviselő támadta az RMDSZ vezetését. Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta a TKT-t a kormánypárttal a napokban aláírt együttműködési szerződésről. Hangsúlyozta, hogy kiemelkedő célkitűzés továbbra is a tulajdonkérdés, az önálló magyar karok létrehozása a Babes-Bolyai egyetemen, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen beiskolázási számok a magyar tagozatnak, illetve kollégiumi fokozat létrehozása. A hozzászólók zömmel a radikális irányzatot képviselték. Gál Márton egyebek között azzal vádolta az RMDSZ-vezetést, hogy "behódoltak a kormánynak", "elbántak a fiatalokkal", majd önzőknek, harácsolóknak, talpnyalóknak, árulóknak nevezte Markó Bélát és társait. Kijelentette, az egyéni választás lenne a jobb, mert még, ha kevesebb képviselője lesz is az RMDSZ-nek a parlamentben, "azok legalább dolgoznak". Török Gáspár az iránt érdeklődött, hogy a protokollum aláírását megelőző tárgyalások során szóba került-e az alkotmány 1. cikkelye, vagy, hol fog haladni az autópálya, melyik fontosabb a magyar kormánynak, mert "Románia oda tud csatlakozni, ahol a magyar fél abbahagyja". Kakassy Sándor szeretné - mondta -, ha a megyei protokollum "túlterjedne Vásárhely határain" s vonatkozna a vidékre, a szórványoktatásra is. Andrássy Árpád azt állította, hogy az az RMDSZ, amelyet 1989 végén, 1990 januárjában megszerveztek, "megszűnt létezni" és "búvópatakként tovább folyt a bolsevik baloldali ideológia". Markó Béla visszautasította a vádakat. Az alkotmány 1. cikkelyére vonatkozóan elmondta, hogy azt nem lehet egy kétoldalú egyezségbe bevinni, mert négypárti kérdés. Azonban a kormánypárt egyetért az RMDSZ nyelvhasználati javaslataival. Az erdélyi autópályáról szólva hangsúlyozta, hogy a Balkán felé vezető sztráda terve európai uniós követelmény, nem lehet a másikat eléje hozni. Tőkés András leszögezte, hogy nem vett részt a kongresszuson, de Szatmárnémetiben ott volt. Ő a Láncos templomban volt, ahol szerinte azok gyűltek össze, akik a 89-es temesvári eszmék mellett kiálltak, a többiek 89-ben Ceausescu emberei voltak. - Eltorzult az RMDSZ, szavazógéppé vált - jelentette ki Tőkés András. A Bolyai líceum igazgatói kinevezésével kapcsolatban "megalázónak" nevezte, hogy "Szepessy leüzent a pártházból, hogy te ne indulj". Tőkés András Makkai Gergely képviselőnek, a TKT alelnökének a polgári körökről a Népújságban megjelent írását egyszerűen "bunkó cikknek" nevezte. Frunda György szenátor az elhangzottakra reagálva jelentette ki: hogy akik kizárásról, eredménytelenségről, vagy arról beszélnek, hogy ez az RMDSZ nem az az RMDSZ, vagy rosszindulatúak, vagy nem értik, miről van szó. Tőkés Andrást figyelmeztette: ne sértegessen senkit. "Ne bunkózzunk senkit magunkon kívül", ne tegyük magunkat "se hülyének, se naivnak" - tette hozzá. A testület végül szavazással döntött a belső választások módszeréről, 38 igen, 11 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett a közvetett választás mellett határoztak. /Mózes Edith: Alpári gorombaságokkal tarkított TKT-ülés. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./ "
2014. augusztus 12.
Háborgó világban sziget a megnyugvásnak: Keresd
Megelevenedett, élettel telt meg vasárnap az erdélyi kastélyépítészet legszebb alkotásának tartott keresdi kastély udvara. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentmiseáldozattal kezdte azt a nemes munkát, amelyet a nagy múltú Bethlen családtól 50 évre kapott ajándék felújítása és hasznosítása érdekében vállalt. Az örökösök nagylelkű ajándékát kissé félve, de nagy alázattal vették át – nyilatkozta Böjte Csaba, aki elmondta, hogy szeretnék úgy felújítani, mint a dévai kolostort, Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, s az épületet a béke házává, lelki otthonná, képzési központtá alakítani. A szentmisével kezdődő ünnepi összejövetelen a Bethlen családot Bethlen Anikó grófnő képviselte.
Dánosról letérve már maga a völgy is olyan szép, mintha a megnyugvás útjára térne az arra járó. A nyolc kilométerre levő egykori szász falu központjában a domboldalra épült kastély is a béke hangulatával fogad. A belépő először az öregtoronnyal néz szembe, amely a XV. század óta áll. Utolsó szintjén alabárdos vitézek őrzik az épületegyüttest, a keskeny csigalépcsőn elérhető kilátóból a környező erdős dombokra, s a kastélykertre látni, tetejét színes, mázas cserepek fedik. A torony első szintje adott helyet hajdan a Bethlenek könyvtárának és levéltárának. A toronyhoz kapcsolódik a XVII. században épült kőoszlopokra támaszkodó loggia, amely a sárospataki vár Lorántffy Zsuzsanna által építtetett oszlopos feljárójára emlékeztet. A Bethlen Márk által elkezdett munkát (I.) György, (II.) Mihály, (II.) Elek folytatta, s a reneszánsz elemek, faragott ablak- és ajtókeretek általuk gazdagodtak új elemekkel. Elődei munkáját (II.) Elek (1643–1696) fejezte be, aki a keleti szárnyat építtette az olasz bástyás védőövvel, s az ő idejében készült a "késő reneszánsz kastélykápolna", az erdélyi építészet gyöngyszeme. A kastély utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálótáborba vitték, ahol súlyosan megbetegedett. A kastélyt első házasságából való fiára, Gáborra hagyta, akitől 1949-ban államosították, majd a rendszerváltást követően hosszas huzavona után három lányának: Anikónak, Ágnesnek és Évának szolgáltatták vissza az apai örökséget.
– Együtt imádkozzunk, hogy Isten áldását kérjük tervünkre – kezdte a szentmisét Böjte Csaba, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a múltat a jövő érdekében kell felvállalni. Aztán arról beszélt, hogy háborúk dúlnak körülöttünk, keresztény emberek ezreit ölik meg, templomokat égetnek fel, nagyvárosokat bombáznak, feszült, ideges, ellenséges a világ. Ilyen körülmények között vagy közömbös marad az ember, vagy fegyvert fog valamelyik fél oldalán, vagy Krisztus útját, a párbeszédet választja. Mivel a jóság evangéliuma hiányzik az emberekből, a gyönyörű keresdi kastélyt arra szeretnék felhasználni, hogy a katolikus egyház által vállalt szociális karitatív tevékenységek mellett egy újfajta szolgáltatást indítsanak be, abból kiindulva, hogy az ember életében minden a fejben kezdődik. Ez a tapasztalat erősödött meg benne húsz év alatt, amelyek során a Szent Ferenc Alapítvány 500 gyermek gondozását vállalta és látta el. Az alapítvány nevelési és képzési központját, a Béke Házát (Domus Pacis) tervezik Keresden berendezni, ahol az örömhírt szeretnék hirdetni, a lelki nyugalmat, a tisztánlátást, s a lélek dolgaiban való elmélyülést biztosítani azok számára, akik rászorulnak. Azokra a fiatalokra is gondoltak, akik egymás után végzik az egyetemeket, mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, s a tervezett keresdi központban utat mutatnának számukra is.
Böjte Csaba köszönetet mondott Bethlen Anikónak, aki felmenői mindenkori jószándékát hangsúlyozva reményét fejezte ki, hogy az árva és nehéz helyzetben levő gyermekek gyámolítójának munkáját siker kíséri.
Sok szép dolgot gyűjtött össze élete során, s felajánlotta, hogy azokból egy kis múzeum nyíljon a kastélyban, majd azzal zárta szavait: hisz abban, hogy amit a történelem vihara széthordott, azt a szeretet és a jóság összefogja.
Kérdésemre, hogy miért gondolt a család Böjte Csaba ferences szerzetesre, egyszerű kérdéssel válaszolt: ki másra gondolhattak volna? Aztán egy régi élményt mesélt el, hogy miért hatotta meg Böjte Csaba neveltjeinek magatartása, miért zárta őket annyira a szívébe.
– Úgy éreztem, mintha a nyugalom völgyébe érkeztem volna, s ez csak fokozódott, amikor a kastély udvarára értem. Békességgel tölt el, jó érzés itt lenni – osztotta meg benyomásait a hallgatósággal Márton Judit, a gyulafehérvári főegyházmegye műépítész szakembere, aki a felújítási terveket készíti, s bemutatta a hallgatóságnak a kastélyt.
A már említett adatok mellett beszélt a kastélyegyüttes négy sarkán levő füles bástyákról, amelyek nagy vívmányt jelentettek olyan szempontból, hogy minden irányban lehetett látni és lőni, s a felső szinten levő szurokkiöntők is a védelmet szolgálták.
Az épület annyira szép volt, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatal a hetvenes években nekifogott, hogy felújítsák, majd 1977-ben, amikor a hivatal megszűnt, az átadásra kész épületből szinte mindent széthordtak. Az 1990-es években visszatértek a tervre, és a ’90-es években luxusszállóvá akarták alakítani, de időközben a család visszaigényelte és -kapta az épületet.
– A kastélyon az 1667-es évszám olvasható, ami azt jelzi, hogy az 1661-es nagy tartárjárás után erősítették meg az épületet. Ebben a nehéz korban gyűjtötte össze Kájoni János Ferenc-rendi szerzetes a kor vallásos énekeit, amelyekből jó néhányat a csíkszeredai Role együttes dolgozott fel és szólaltatott meg az ünnepség alatt – ajánlotta az együttest a közönség figyelmébe Böjte Csaba. Majd elmondta: tudatában van annak, hogy nagy feladatra vállalkozott, ezért örömmel fogadnak minden tanácsot és főleg minden segítséget, önkénteseknek és tehetősebb embereknek a hozzájárulását ahhoz, hogy a központ felújítása elkezdődhessen, majd Isten áldását kérte az elkövetkező 50 évre vállalt munkára. Ha a téglákat elkezdjük egymásra rakni, én hiszem, hogy sok minden megvalósul – válaszolta kérdésünkre a mise végén, miután hosszú sorokban kanyarogtak a résztvevők, hogy áldozzanak, majd a szovátai Szent József Gyermekotthon vendégelte meg a közönséget.
Végül zárjuk a tudósítást Szőcs Bélának, a keresdi otthon jövendő munkatársának a szavaival, amelyek az épület elképzelt rendeltetéséről szólnak: Ha nem találod a helyed – akkor Keresd!/ Ha üresnek, céltlannak érzed életed – akkor Keresd!/ Ha megállnál, kiszállnál a mindennapok pörgéséből – akkor Keresd!/ Ha valós, értelmes, előrevivő célokra vágysz – akkor Keresd!/ Ha kipróbálnád magad – akkor Keresd!/ Ha csak elhúzódnál, hogy találkozz "vele" – akkor Keresd!
Remélhetőleg sokan megtalálják!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)