Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gál Károly
7 tétel
2012. június 12.
Erősödött a magyar képviselet a szórványban
Kolozs megye a részvételi arány tekintetében sereghajtónak számít – a vasárnapi voksnapon a jogosultak alig 53 százaléka szavazott. A végleges eredmények alapján a Szociálliberális Unió (USL) jelöltje, Horea Uioreanu 705 szavazattal győzte le Alin Tişét (PDL) a megyei tanácselnöki tisztségért kiírt szavazáson, az RMDSZ-es Máté András 12 százalékot ért el.
A szövetség tanácsosi listája a voksok 13,7 százalékát kapta, míg az USL 41, a PDL 30 százalékot kapott. A párhuzamos szavazatszámlálás alapján várhatóan nyolc Kolozs megyei településen állíthat polgármestert az RMDSZ – derül ki a szövetség megyei szervezetének a közleményéből. A megyei választási iroda által közölt végleges eredmények szerint Emil Boc exminiszterelnök (PDL) a szavazatok 40 százalékával újra polgármester lett Kolozsváron, Marius Nicoară, az USL jelöltje 38,97 százalékot kapott. Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) a voksok 10, Gergely Balázs (EMNP) kevesebb mint egy százalékát kapta. Az EMNP közép-erdélyi régióelnöke úgy értékeli, Kolozs megyében az EMNP a magyar pártokra leadott szavazatok 14 százalékát kapta meg, ez összesen 2,5–3 százalékos eredményt jelent megyei szinten.
Fehér megyében egyetlen településen, Torockó községben nyert polgármesteri mandátumot az RMDSZ, ahol Szőcs Ferenc legyőzte az EMNP színeiben induló Király Melindát. Torockószentgyörgyön és Torockón a lakosság 70 százaléka szavazott bizalmat Szőcs Ferencnek. „A torockóiak a folytonosság és a tapasztalat mellett adták le voksukat. Bebizonyították, hogy felelősségteljesen döntöttek ezáltal, felelősséget vállalva a jelen és a jövő nemzedékéért” – nyilatkozta az újabb mandátumát megkezdő elöljáró. Szőcs Ferencnek első alkalommal 1996-ban szavaztak bizalmat a választópolgárok, ezt követően pedig az RMDSZ politikusa 2008 és 2012 között irányította a községet.
Beszterce-Naszód megyében egy településen, Árpástón lesz a következő négy évben RMDSZ-es városvezető. A megyében a választásra jogosult személyek 59,15 százaléka adta le a voksát, 2008-ban ez az arány 52,43 százalék volt. Brassó megyében a megyeszékhely tanácsában az RMDSZ két mandátumot szerzett, a 2008-as választásokhoz hasonlóan pedig négy településen – Alsórákoson, Apácán, Tatrangon és Ürmösön – szavaztak bizalmat a szövetség jelöltjeinek. A megyében egyébként a lakosok 54,59 százaléka szavazott, négy évvel ezelőtt ez az arány 46,69 százalék volt. Máramaros megyében egyetlen polgármesteri tisztséget sem sikerült megszereznie az RMDSZ-nek. A választópolgárok valamivel több, mint fele élt szavazati jogával, a részvételi arány 52,09 százalékos volt, a 2008-as 45,99 százalékhoz képest.
Temes megyében az RMDSZ-nek három településen, Óteleken, Igazfalván és Végváron sikerült elöljárói tisztséget szereznie, utóbbinak tizenhat év után van ismét magyar polgármestere. A községben a szövetség színeiben induló Csáki-Gál Károly nagy fölénnyel győzte le ellenfeleit. Elmondta: Végvár a példája annak, hogy összefogással a magyar közösség meg tudja mutatni erejét. A tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint Végváron mindössze 37,5 százalék a magyarság aránya, a községben pedig legutóbb 1992 és 1996 között volt magyar polgármester. Azóta a magyar jelöltek rendszerint a választások második fordulójában, a román pártok összefogásának következtében veszítették el a versenyt. Az idei, egyfordulós rendszerrel esély mutatkozott a tisztség visszaszerzésére.
„Végre együtt erősek vagyunk. Végváron mától az emberek számítanak. Mától kezdődik a munka, az elkövetkező négy évben pedig együtt építjük újra a várost” – nyilatkozta az eredményhirdetést követően Csáki-Gál Károly. A bánsági megyében a 2008-as 40,96 százalékhoz képest idén a választópolgárok 49,33 százaléka adta le voksát.
Kőrössy Andrea, Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

2013. augusztus 26.
IX. Végvári Falunapok és Testvértelepülések Találkozója
Végvár megújult főterén, együtt ünnepeltek a testvértelepülésekkel
Az elmúlt hét végén IX. alkalommal szervezték meg Végváron a Falunapokat és Testvértelepülések Találkozóját. A rendezvénysorozat augusztus 23-án, pénteken Weekend Band- és Vízi Imre-koncerttel indult.
A Románia hangja vetélkedő döntőse, Vízi Imre, akinek repertoárján közkedvelt magyar dalok is szerepeltek, nagy sikert aratott Végváron. Augusztus 24-én, szombaton délelőtt a hagyományos minifoci bajnokságra került sor, amelyen idén a helyi futballcsapat, a Tormactim győzedelmeskedett. Délután rendhagyó módon a végvári Kossuth parkban tartották meg a bográcsfőző vetélkedőt, amelyen 12 végvári és vendégcsapat vett részt. A megszámozott bográcsokban sertés, marha, kecske és kakaspörkölttől a pacalpörköltig és babgulyásig mindenféle ínycsiklandó ételkülönlegesség rotyogott. A zsűri a Végvárért (Pro Tormac) Alapítvány „mesterszakácsa”, Ungor Csaba hagyományos végvári disznópörköltjét kiáltotta ki győztesnek. A második helyet a szegedi Álmosdi Lászlóné pacalpörköltje érdemelte ki, harmadik helyezett lett a Végvárról Decsre (Magyarország) elszármazott Csata Csaba, aki immár nem végvári, hanem „decsi pörkölttel” nevezett be a vetélkedőre. A végvári és környékbeli fiatalok szórakoztató favágó és szalmabála-görgető akadályversenyen is összemérték tudásukat. A favágó verseny győztese a végvári Kerekes Zsolt lett, a nagykövéresi Florint és a végvári Butnaru Misit megelőzve. Az akadályversenyre csapatok neveztek be, az első díjat a Flacăra, a másodikat a 4+1, a harmadikat a berényi csapat szerezte meg.
Miközben a gyerekek vízifoci mérkőzést játszottak a végvári templom előtti téren, már gyülekeztek a hagyományos felvonulás résztvevői, akik a falu Temesvár felőli bejáratától a főtérig masíroztak, lovas bandérium vezetésével. A végváriak díszsorfala között vonultak be a lovasok a főtérre, román és a magyar nemzeti színű zászlókkal, majd utánuk az önkéntes tűzoltók, a temesrékasi fúvószenekar, a népviseletbe öltözött végvári néptáncosok érkeztek a díszkővel kirakott piactérre. A község apraja-nagyja összegyűlt Végvár megújult főterén, ahol Csáki Gál Károly polgármester köszöntötte Borbásné Márki Mártát, Röszke és Biczó Ernőt, Decs testvértelepülések polgármestereit, valamennyi egybegyűltet. Végvár tavaly megválasztott fiatal polgármestere örömmmel üdvözölte Decs küldöttségét, akik nyolc év után újból együtt ünnepeltek a végváriakkal és a röszkei küldöttséget, akik a polgármester és alpolgármester vezetésével, mint minden évben, most is részt vettek a falunapokon. „Visszatekintve az egyéves munkára, igyekszünk évről évre valami újat létesíteni Végváron. Most a főteret sikerült felújítani, remélem, tetszik a végváriaknak és a vendégeknek. A felújítási munkálatokat akkor tudjuk könnyedén és kevesebb pénzzel végrehajtani, ha együttműködünk! Nagy segítség volt egyes végváriak hozzájárulása, nekik is köszönhetjük, hogy ez a tér most így néz ki, köszönöm a munkájukat!” – mondta Csáki Gál Károly polgármester.
Borbásné Márki Márta, Röszke polgármestere a röszkei küldöttség és a Máriaradnát is megjárt röszkei zarándokok nevében is üdvözölte a végváriakat: „Kívánom, hogy sok erő, kitartás, szív és lélek legyen a végváriakban, hogy a most megkezdett gyönyörűséges munkákat folytatni tudják!” – mondta Borbásné Márki Márta. A decsi küldöttség nevében Biczó Ernő köszönte meg vendéglátó végvári családoknak a „sok szeretetet és gondoskodást, ami irányunkban megnyilvánult”. Biczó Ernő azt kívánta a felejthetetlen találkozó valamennyi résztvevőjének: amikor mindenki hazaér a saját portájára és eljön az este, „tekintsenek föl a csillagokra és mindenkinek jusson eszébe ez a találkozó, mert hiszem, hogy összetartozunk!”
A polgármesteri köszöntők után a piactéren ünnepi műsornak tapsolhattak a végváriak, amelyet a Szederinda és Csürdöngölő néptánccsoportok közös Küküllő menti tánca vezetett be. A resicabányai Hóvirág kórus kisküküllőmenti népdalcsokorral kedveskedett a közönségnek, majd a végvári utánpótlás tánccsoport moldvai tánca és a nagyok marossárpataki tánca következett. Nagy tapsot aratott a rékási fúvószenekar, amely visszatérő vendége a Végvári Falunapoknak. Az ünnepi műsor befejező részében modern tánc és az Akkces együttes fellépése örvendezette meg a fiatalokat. Az ünnepi műsort utcabál és tűzijáték követte, a talpalávalót a népszerű 4+2 Asszinkron zenekar szolgáltatta.
Vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletre került sor a református templomban. A három napig tartó Falunapok zárórendezvénye során a testvértelepülések küldöttségei gazdasági, kulturális és egyéb együttműködési lehetőségekről, közös határon átívelő pályázatokról tárgyaltak a nyár folyamán szintén megújult végvári kultúrotthonban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2014. január 11.
Évértékelő beszélgetés Halász Ferenccel, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökével
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

2014. szeptember 2.
Magyar gazdatalálkozó Végváron
A magyarság egyik bástyája
Augusztus 30-án, szombaton mintegy félszáz résztvevővel Végváron tartotta meg 2014. évi találkozóját a bánsági magyar gazdaszervezet. A hagyományos gazdatalálkozón részt vett dr. Hancsók Szabolcs (Földművelésügyi Minisztérium), dr. Bodnár Károly (SZTE, Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely), Marossy Zoltán temesi alispán, dr. Doru Petanec mezőgazdasági igazgató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, dr. Csősz János BMGVE-elnök, a 18 Temes megyei magyar gazdaszervezet képviselői.
A Riveto Közösségi Ház udvarán megtartott gazdatalálkozó szép számú résztvevőjét Csáki-Gál Károly végvári polgármester, dr. Csősz János, a bánsági magyar gazdaszervezet elnöke és a helyi gazdakör nevében Valkai György köszöntötték. Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető elnöke a gazdaszervezet gazdag tevékenységéről és soron következő rendezvényeiről tartott előadást. A meghívott előadók közül elsőként Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa szólt az egybegyűltekhez, aki szerint a bánsági magyar gazdaszervezetnek meg kell találnia a válaszokat a XXI. század kihívásaira és az európai uniós tagság következtében előállt új helyzetben a regionális, határokon átívelő együttműködésre kell helyeznie a hangsúlyt. Halász Ferenc RMDSZ-elnök teljes támogatásáról biztosította a gazdaszervezetet, azon túlmenően, hogy a BMGVE-irodának a Temes megyei RMDSZ biztosít helyiséget a Magyar Házban. Doru Petanec Temes megyei mezőgazdasági igazgató nagyra értékelte a magyar gazdaszervezet tevékenységét, amelynek szerinte képviseltetnie kellene magát a Mezőgazdasági Kamarában.
Dr. Hancsók Szabolcs, a magyar Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei együttműködési referense, aki saját bevallása szerint először járt a Bánságban, a határon túli magyar gazdák megsegítését célzó anyaországi intézményi keretekről és intézkedésekről beszélt. A Kárpát-medencei együttműködés feladatát két éve látja el a Vidékfejlesztési, illetve a Földművelésügyi Minisztérium, ezalatt feltérképezték a Kárpát-medence magyar gazdaszervezeteit, konferenciákat, rendezvényeket szerveztek a Vajdaságtól Kárpátaljáig. Sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni a magyar gazdaszervezetekkel, köztük a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével is. Igyekeznek naprakész információkkal ellátni a határon túli magyar gazdákat, biztosítani a számukra a szakmai rendezvényeken való részvételt (pl. OMÉK), ahol bemutathatják mezőgazdasági termékeiket. Tavaly Orosházán megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, amely az információáramlást hivatott biztosítani az anyaországi és határon túli gazdaszervezetek számára. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a határon túli gazdák a magyar élelmiszerpiacokon közvetlenül értékesíthessék termékeiket. Beindult a gyakornok- és ösztöndíjprogram határon túli magyar egyetemi hallgatók számára. Tankönyvekkel és más eszközökkel segítik a határon túli magyar agrároktatást. Szakmai tanulmányutakat szerveznek határon túli magyar gazdaszervezetek számára, így a BMGVE tagsága számára is, amelyek során anyaországi mintagazdaságokat látogathatnak meg.
„A Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével kiváló a kapcsolatunk – mondta befejezésül dr. Hancsók Szabolcs –, nagyra értékeljük a munkát, amit végeznek. A 3000-res tagság és az 50 000 hektáros terület, amelyen ezek a gazdák tevékenykednek, jelentős erőt képvisel, más gazdaszervezetek is példát vehetnének a munkájukról. Úgy vélem, hogy a BMGVE nem csak szakmai feladatot lát el, hanem a magyarságot összefogja, a bánsági magyarság egyik bástyája! Az identitásmegőrző szerepe legalább olyan fontos, mint a többi tevékenység. Fontos, hogy a magyar gazdák ragaszkodjanak a földjükhöz, az anyaföldhöz, a bánsági magyarság megmaradjon és gyarapodjon is, ha lehet.”
Dr. Bodnár Károly, az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára a gazdák összefogásának a jelentőségéről tartott előadást. Érdemes együttműködniük az azonos vagy hasonló tevékenységet végző gazdáknak, elsősorban a beszerzés és az értékesítés területén (TÉSZ-ekben) de azoknak is, akik teljesen különböző tevékenységet folytatnak és nem feltétlenül mezőgazdasággal foglalkoznak. Utóbbira jó példa a falusi turizmus, ami segíti a mezőgazdasági termékek helyben való értékesítését, de szálláshelyek, éttermek, különböző szolgáltatások is kellenek hozzá, mint lovas kirándulások, vadászat, külön hölgyprogramok stb. A helyi termékeket ugyanakkor ajánlatos védjeggyel ellátni, saját brandet létrehozni, ami odacsábítja az érdeklődőket. A gazdáknak érdemes együttműködniük az EU-támogatások lehívása érdekében is, amit elsősorban a fejlesztésekre kell fordítaniuk a mezőgazdasági vállalkozásoknak.
A rendezvény befejező részében bemutatkozott a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő Marton Genetics minőségi vetőmag-előállítással és -értékesítéssel foglalkozó vállalkozás, amely az extrém éghajlati viszonyokra is kínál megoldásokat. Végül M. Kiss András, a Bánság Múzeuma tudományos főkutatója tartott előadást a mezőgazdasági termelés környezeti vonatkozásairól és a biotermékek előállításáról. A gazdatalálkozó résztvevői ezután megtapsolhatták a végvári hagyományőrzők látványos előadását. A végvári gazdák bográcsában főtt ízletes borjúpörkölt elfogyasztása után a találkozó résztvevői meglátogatták Székely Szilárd végvári gazda MG-mintaparcelláját és tehénfarmját, Tóth Károly mangalicafarmját, a végvári templomot, tájházat és múzeumot.
A végvári gazdatalálkozót a helyi Gazdakör és a Polgármesteri Hivatal, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete szervezte, a Communitas Alapítvány támogatásával.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

2014. december 9.
Rokoni kapcsolatok a Sárköz és a temesközi Végvár között
„Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”
A végvári könyvtárban december 5-én a szerzők jelenlétében mutatták be dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István Bánátból bánatba című könyvét, amelynek fő célja a Sárközben és a temesközi Végváron élő családok közötti rokoni kapcsolatok feltérképezése. A Végvár és lakosai múltjáról sok izgalmas adatot tartalmazó kötet bemutatóján részt vett Figler János sárpilisi és Csáki Gál Károly végvári polgármester, valamint Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek végvári kötődéseire a könyv anyagának összegyűjtése során derült fény.
A Bánátból bánatba című kötetről az egyik szerző, Gutai István, ny. paksi könyvtárigazgató elmondta: ő maga közvetlenül érintett a Sárpilis és Végvár közötti rokoni kapcsolatok ügyében, hiszen dédszülei Fülöp András és Vas Lídia Végvárról költöztek Sárpilisre. Amikor megtudta, hogy régi barátja, dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, történész is érdeklődik a „végvári nyom” iránt, 2001-ben felkerekedtek és Végvárra utaztak, ahol Valkai György akkori alpolgármester fogadta őket. Tizenhárom év kutatásainak eredménye ez a könyv, amely azt is bemutatja, a szétszakított családok hogyan tartották egymással a kapcsolatot az utóbbi száz évben. „A könyv címlapján levő képen főleg végváriak vannak, de a felvétel Sárpilisen készült” – mondta Gutai István, aki megdöbbentő, sokszor tragikus részleteket olvasott föl a kötetbe foglalt interjúkból.
Dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, a könyv történeti részének a szerzője, a Sárköz történetének és néprajzának szakértője elmondta, hogy az 1798–1800-as években 67 család települt a Sárközből és a környékéről (Sárpilis, Decs, Őcsény, Alsónyék, Érsekcsanád, Szeremle, Dunaszentgyögy településekről) Végvárra, több mint 200 fő, „a vízi életre unt” sárközi kereste a boldogulását a távoli Temesközben. „A Sárköz a Duna és Sárvíz folyó közötti mocsaras terület volt – mondta Balázs Kovács Sándor –, ahol a halászatból és a szőlőből éltek meg az emberek. A Temesközbe a föld, a területszerzés lehetősége vonzotta a sárközieket.” Az első telepesek között volt a Korsós testvérpár, Ádám és Péter. Az egyik Korsós ősnek így könyörgött a felesége a Sárközben: „Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”. Rittbergben (a későbbi Végváron) megtermett a káposzta, de ott is keményen meg kellett dolgozni mindenért, a földet pedig csak négy lóval lehetett megszántani, olyan kemény volt. A Sárközből Végvárra költözött telepesek közel fele haza is költözött néhány év múlva, de a családok egy része megvetette itt a lábát.
A könyvhöz ajánlást írt dr. Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek dédapja, Korsós György szintén Végvárról költözött haza 1892-ben Sárpilisre. Az ő nagyapja volt Korsós Ádám, aki annak idején Sárközből Végvárra az első telepesek között érkezett. „Édesapám halála után a családom története után kutattam, így bukkantam rá a Balázs Kovács Sándor nevével fémjelzett adatokra, publikációkra. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a családom, a Korsós család története egy néprajzos-muzeológus érdeklődésének a középpontjában legyen” – írja az Ajánlásban dr. Korsós Zoltán, aki személyesen is részt vett a könyv végvári bemutatóján.
A könyvbemutatóra eljött Figler János, Sárpilis polgármestere is, aki elhozta a „sárpilisi rokonok” üdvözletét, és azt javasolta Csáki Gál Károly végvári polgármesternek, hogy legközelebbi decsi látogatásuk alkalmával álljanak meg Sárpilisen az ismerkedés céljából. „Ha őseink ennyire összetartoztak, akkor a két település vezetőinek közös felelőssége, hogy ezt a kis parazsat melegen tartsuk, ne hagyjuk kialudni” – mondta Figler János.
A Sárpilis és Végvár közötti kapcsolatfelvétel szükségességével Csáki Gál Károly végvári polgármester teljes mértében egyetértett, mert szerinte a települések közötti igazán tartós kapcsolatok a családok közötti baráti kapcsolatokon alapszanak. „A hivatalokban változnak az emberek, a vezetők, a tartós kapcsolatok a családok között vannak” – mondta Csáki Gál Károly, aki megígérte, hogy amikor legközelebb Decs testvértelepülésre látogat, feltétlenül felkeresi a sárpilisieket.
A bensőséges hangulatú könyvbemutató végén a szerzők, dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István dedikálták a végváriak számára rendkívül érdekes és hasznos információkat tartalmazó kötetüket.

2016. július 15.
Vidék Kaland Program Maros megyeben
Nem üdülni, dolgozni jönnek
Nyolc magyarországi értelmiségi fiatal érkezik július 24-én Maros megyebe, akik egy hétig Nyárád-, illetve Maros menti gazdáknál veszik ki a részüket a mindennapi mezőgazdasági teendőkből. A Vidék Kaland elnevezésű program keretében érkező fiatalok nem turistaként jönnek, hanem dolgozni, hajnalban kelnek, segédkeznek a fejésnél, istállót takarítanak stb.
A Vidék Kaland Programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA – hatodik alkalommal szervezi meg, harmadik éve, hogy a Nyárádmente térség a Nyárádmente Kistérségi Társuláson keresztül bekapcsolódott ebbe. Célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdasági munka menetét, a vidéki gazdák mindennapi életét olyan nagyvárosi értelmiségi fiataloknak, akik életük nagy részét irodában, számítógép előtt töltik, és nem sokat tudnak arról, hogyan kerül az egészséges élelmiszer az asztalra, mennyi fáradságos munka áll mögötte. A Vidék Kaland Programot 2012 decemberében a legjobb EU-társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen.
Az idén hatodik alkalommal meghirdetett programnak 21 magyarországi résztvevője van. A kiválasztott városi fiatalok között van természetvédelmi referens, tájépítész, marketingvezető, értékesítő. A "kalandok" július 18-án kezdődnek, akkor utazik a Felvidékre három résztvevő. Az azt követő két hétben Székelyföldön, Maros és Hargita megyében töltenek egy-egy hetet fiatal gazdáknál munkával a "kalandozók".
A programban részt vevő fiatalok hagyományosan részt vesznek az ún. traktoros tréningen Magyarországon. Ez egy felkészítő nap a későbbi kalandokra. Az idei évben a szokásos traktorvezetés mellett a falusi gasztronómia kerül az esemény fókuszába. Lesz kenyér-, lángossütés, házitészta- készítés, sajtkészítés, csirkekopasztás és feldolgozás is.
A jelentkezők közül kiválasztott 21 fiatal egy hetet tölt egy csíki, udvarhelyszéki vagy Maros megyei gazdaságban, aktívan részt vállalva a mindennapi munkából, a fogadó gazda irányítása és felügyelete mellett. A résztvevőket pályázaton választották ki a Vidék Kaland Program Székelyföldi partnereinek, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, illetve a Nyárádmente Kistérségi Társulás segítségével.
A program részeként fiatal gazdák fogadják a 35 év alatti, de 18 évesnél idősebb városi fiatalokat egy-egy hétre a gazdaságukban. A résztvevők a gazda munkarendje szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is lehetővé teszi, hogy megismerkedjenek egy-egy családi gazdaság mindennapi működésével, a gazdálkodók valós életével, tevékenységével. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra – július közepétől augusztus elejéig – esik. Így a résztvevőknek az ebben az időszakban természetes, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát végezniük, bért nem kapnak érte.
A Maros mente is bekapcsolódott
Maros megyebe július 24-én nyolc fiatal – ebből 7 lány – érkezik, és hét gazda fogadja majd őket. Eddig nyárádmenti gazdák vettek részt a programban, de idén első alkalommal egy Maros menti gazdálkodó is bekapcsolódott. Iklandon ifj. Birtalan Istvánnál, aki többek között birka- és bikatenyésztéssel foglalkozik, két "kalandozó" dolgozik majd, Nyárádremetén Karácsonyi Csaba juhosgazdánál és Kakucs Kristófnál (szarvasmarha-tartás és vegyes gazdaság) egy-egy, Szentgericén Gál Károly vegyes gazdaságában és Kirizsán György tehenes- gazdánál ugyancsak egy-egy "kalandozó", Székelyberében Marton Szabolcs szarvasmarhatartó gazdánál egy, Székelybósban Antalfi Zoltán lovastanyáján egy vendég fog eltölteni közel egy hetet.
– Ez nem szórakozás, nem kirándulás, dolgozni jönnek olyan fiatalok, akik a mindennapi vidéki valóságtól távol nagyvárosi életet élnek, a virtuális tér az ő világuk. Sikeres, karriert befutott emberek, akiknek, úgy tűnik, ez az élmény hiányzik – fogalmazott Antal Zoltán, a kistérségi társulás irodavezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt években a Nyárád-mentére érkezett fiatalok számára egyedi élmény volt a vidéken munkával töltött hét, az, hogy az irodai hétköznapok mellett ezt az életformát is megtapasztalták.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

2017. február 25.
Szükség van mindkét iskolára (Barót)
Februári soros ülésén Barót tanácsa több napirendi pont keretében foglalkozott az iskolákkal. Többek közt elfogadták a város iskolahálózatának működését a 2017-2018-as tanévben szabályozó határozatot, épületeket adtak kezelésbe, egy új vezetőtanácsi tagot is kineveztek. Az ülésen elhangzott: a gyermeklétszám csökken, de a közösség érdekét az szolgálja, ha a Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola is még jó ideig külön-külön működik.
A tervezet tárgyalása előtt a két nemrég kinevezett iskolaigazgató néhány mondatban vázolta fő célkitűzéseit. Az általános iskola vezetője, Bán Annamária elmondta, szeretné visszavonzani mindazokat, akik a baróti helyett a bardoci iskolát választják. Claudiu Cristian középiskolai igazgató biztosította a képviselő-testületet: Derzsi Kázmér aligazgatóval mindent elkövetnek, hogy az utóbbi időben történt többszöri igazgatóváltás ne legyen hatással a diákok tanulmányi előmenetelére, majd a Gaál Mózes-iskolával való együttműködés fontosságát emelte ki. Nagy István független tanácstag úgy fogalmazott, tisztelet jár a fiatal tanintézményi vezetőknek, amiért e nem mindig hálás feladatot vállalták, s azt kívánta, az épületek és közszolgáltatások igénybevételét testvéri módon oldják meg. Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető hosszú távú stratégia kialakítását nevezte a baróti oktatás sikere zálogának, majd kifejtette, mindent el kell követni, hogy az évtizedek óta tervbe vett új iskola elkészüljön, mert jó eredményeket csak jó körülmények közt lehet elérni. Dimény László (EMNP) a városi tanács és iskolák közti jó kommunikáció szükségességét hangoztatta: ha ismerik a felmerülő gondokat, segíteni is jobban tudnak. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt javasolta, a megyei tanácsba „igazolt” Gál Károly helyét szintén RMDSZ-es vegye át a Gaál Mózes Általános Iskola vezetőtanácsában, és nevesítette Weithaller Waltert.
A városvezető tudatta: a tanfelügyelőségi jóváhagyás megvan, az iskolahálózat úgy marad, mint ebben a tanévben.
Nagy István szóvá tette: a Tanulók Klubja miért szerepel a baróti hálózatban, amikor épülete nem a városé, s fenntartója is a megyei tanács? A Tanulók Klubjának jogi hátterét a város jegyzője, Dombi Réka Hilda ismertette mondván, az épület az állam közvagyonlistáján szerepel, ám az intézményt a megye kezeli. Lázár-Kiss Barna András szerint a Tanulók Klubja mindig is a baróti iskolahálózat részét képezte, fenntartása pénzbe nem kerül, nem látja értelmét tehát, hogy most azt keressék, az kié, s jó-e vagy rossz, ha a listájukon szerepel. A határozattervezetet az előterjesztett formában egyöntetűen fogadta el a jelenlevő tizennégy tanácstag. Fennakadás nélkül fogadták el azokat a határozatokat is, amelyekkel a két iskola, valamint a Cimbora Óvoda kezelésébe adták az általuk használt ingatlanokat. Felvetődött viszont, hogy az iskolák meg tudnak-e egyezni egyes épületek használatáról, illetve az, hogy a közös használat esetén miként rendezik a közköltségek számláit.
Lázár-Kiss Barna András úgy vélte, nem a polgármesteri hivatal tiszte, hogy közvetítsen az épületek használatáról: az iskolaigazgatók azért vannak, hogy az ilyen kérdéseket is megoldják, az egymás közti számlázásnak is van módozata, úgyhogy azok kifizetését sem végzi többé a hivatal.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)