Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gál Kálmán
2 tétel
2007. június 30.
Hargita megye kistérségi társulásainak vezetői találkoztak június 29-én Tusnádfürdőn. – Tíz évvel a kistérségek megalakulása után még ott tartunk, hogy keressük azok helyét és létjogosultságát a megye életének körforgásában – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A tanácskozáson mindegyik kistérségi ügyvezető beszámolt az általa vezetett társulás tevékenységéről. Az intézményvezetők nagy része nehezményezte a polgármesteri hivatalok és a helyi cégvezetők érdektelenségét tevékenységük iránt. – Egy személyben viszont nem lehet maradandót alkotni, ezért a közeljövőben legalább öt-öt emberrel kellene gyarapítani a kistérségi irodák személyzetét – javasolta Gál Kálmán, a Felcsík kistérség ügyvezetője. A beszélgetésen a jelenlevők ez évi terveikről is szóltak. Homoródszentmártonban például a községközpontot akarják korszerűsíteni, a Pogány-havas kistérségben pedig a régi épületek rekonstruálásán és azok karbantartásán dolgoznak. Alcsíkon az ottani egyesület a csíkszentimrei Büdösfürdőn egy tanulmányi ház felújításán fáradozik. A mostani összejövetelen Bogos Zsolt, a Belügyi és Közigazgatási Reform Minisztériumának vezérigazgatója az önkormányzati társulások pályázati lehetőségeiről tartott előadást. /Kozán István: Helykereső kistérségek. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./
2007. december 15.
A Felcsíki Kistérségi Társulás megbízásából a Sapientia–EMTE fejlesztési munkacsoportja a polgármesterek asztalára tette a kistérség közép távú fejlesztési stratégiáját, amely a 2007–2013-as időszakra vonatkozik. A dokumentumot az önkormányzatok útmutatóként használhatják a jövőbeni fejlesztéseket illetően, tájékoztatott Gál Kálmán, a Felcsík Kistérségi Társulás ügyvezetője. /Fejlesztési stratégia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 15./