Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gajewszky Klára
5 tétel
2006. szeptember 4.
Koltón a Petőfi-emlékünnepség a falunapokkal kapcsolódott össze, a kettős rendezvényre Magyarországról, illetve a szomszédos településekről és Szatmárnémetiből is érkeztek vendégek. A zsúfolásig telt református templomban szeptember 3-án Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök hirdetett igét. Az istentisztelet után a Teleki-kastély kertjében a résztvevők megkoszorúzták a magyarországi Pogány Benő szobrász alkotását, a Petőfi-Szendrey-emlékművet. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobra előtt Kárpát-medencei politikai és civil szervezetek rótták le kegyeletüket, majd fellépett a kaplonyi kórus. Hatodik alkalommal szervezte meg a nagybányai Teleki Blanka nyugdíjasklub a Petőfi Sándor Szépkorúak Vers- és Prózamondó Találkozóját. A kétnapos rendezvénnyel idén Teleki Blanka születése kétszázadik évfordulójának állítottak emléket. Az Erdélyből, Partiumból és Magyarországról érkezett szavalók egy-egy Petőfi-költeményt, valamint egy szabadon választott verset adtak elő. Az első díjat a székelyudvarhelyi Gajewszky Klára nyerte el, és ő bizonyult a közönség kedvencének is. /Berszán Blanka: Őszi irodalmi zarándoklat. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./
2013. július 21.
„Székelyföld a székelyeké!”
Több mint háromszáz személy gyűlt össze Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjában tiltakozni a román kormány régiósítási terve ellen.
Erdély-szerte 119 településen hívta a térre, utcára az embereket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Udvarhelyszéken hat településen szerveztek tüntetést az autonómiáért, és tiltakoztak a román kormány régiósítási tervei ellen: Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Parajdon, Bögözben, Homoródszentpálon és Kissolymosban.
Udvarhelyen körülbelül háromszáz személy gyűlt össze az Emlékezés Parkjában. A rendezvény alatt a részvevők aláírhatták azt a petíciót, melyet a kormánynak készítenek a néppártosok és az EMNT. Politikusok, civil szervezetek, motorosok, és sétálók is végigkövették a tiltakozást.
Elsőként a Szózatot énekelte el a tömeg, majd Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke fejtette ki, miért is tiltakoznak. Hangsúlyozta, mihamarabb figyelmeztetni kell az ország vezetőit, hogy nem tudják ily módon szétrombolni a történelmi régiókat. Közölte továbbá azt is, nem szabad hagyni, hogy olyan döntéseket hozzanak, ami során akár Brassóban vagy Nagyszebenbe kell utazzunk ügyintézés miatt. „Székelyföld azé, akik lakják, akik építik. Székelyföld a székelyeké” – kiáltott fel beszéde végén Zakariás Zoltán.
Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének vezetője felolvasta az EMNT erdélyi kiáltványát, melyben a történelmi régiók feldarabolása ellen tiltakozik a civil szervezet: Ki kell mondanunk: a Kárpát-medence „tündérkertje”, Erdély nem Bukarest gyarmata! – hangoztatta.
„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. Autonómiát akarunk! Azt akarjuk, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk. Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel, adólejeinkkel és emberi erőforrásainkkal mi gazdálkodhassunk. Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropoliszok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió! Céljaink európai célok és elérésükért készek vagyunk valamennyi demokratikus eszközt igénybe venni” – áll a kiáltványban. „Erdély az erdélyieké” – fejezte be Nagy Pál.
Nyolc galambot is útjára engedtek Udvarhelyen, melyek a nyolc székelyföldi szék szabadságát jelképezték (Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kászonszék, Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék).
Miután Gajevszki Klára elszavalt Petőfi Sándor költeményét, A szájhősök című verset, a Balázs Ferec Vegyeskar kíséretében Trianon Himnuszát énekelték el az összegyűltek, végül pedig a székely és a magyar himnuszok eléneklésével zárult a tiltakozó megmozdulás, de a szervezők megígérték, hogy nem ez lesz az utolsó tüntetés.
Pál Gábor
Székelyhon.ro
2014. március 15.
Bekiabálások a székelyudvarhelyi megemlékezésen
Két helyszínen zajlott az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából tartott ünnepség, melyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal késő délutánra szervezett. A Márton Áron téren megtartott beszédekről több alkalommal is bekiabálások vonták el a közönség figyelmét.
A polgármesteri hivatal által megszervezett március 15-ei rendezvénysorozat részeként a gyerekek szombaton délelőtt tíz órától a Művelődési Házban interaktív foglalkozáson vehettek részt, délben pedig a Városháza téren a Székelyföldi Kézműves Egyesületek kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Ugyancsak délben nyitották meg az iskolások számára meghirdetett képzőművészeti és kokárdakészítő pályázatra beérkezett alkotások kiállítását a Városi Könyvtár előtt.
A megemlékezés részeként délután öt órakor nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében a Páll Lajos alkotásaiból rendezett kiállítás, egy órával később a nagyteremben telt ház előtt adott koncertet a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a Hagyományőrző Huszáregylet, Haáz Sándor vezényletével. Az előadás kezdete előtt Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, röviden összefoglalva az 1848. március 15-én történteket. Ezt követően a gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai zenére vonultak be, majd a filharmónia egyik tagja üdvözölte a közönséget, hangsúlyozva, büszkeséggel tölti el őket, hogy a székelyudvarhelyi megemlékezésen énekelhetnek. A repertoárban a Szózat mellett katonadalok és Kossuth-nóták is szerepeltek – a közönség a produkció közben ütemesen tapsolt.
Több ezren vonultak fáklyával
A dalok között Kulcsár-Székely Attila színész Petőfi Sándor naplójából olvasta fel a március 15-ei események leírását, később Gajevszky Klára, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának tagja Petőfi Sándor A magyarok istene című versét szavalta. A gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai egyéni produkciókkal is tarkították a műsort, továbbá az egyik huszár és két filharmóniás lánya közös dalát is hallhatták a részvevők. A műsor végén a közönség több tagja állva tapsolt. A Művelődési Háztól több ezer ember vonult a Márton Áron térre, a szervezőktől kapott égő fáklyákkal és magyar, illetve székely zászlócskákkal – a menet több pontján felnőttek és gyermekek énekelték: „Kossuth Lajos azt üzente…”
A megemlékezés Márton Áron téren lezajlott része este fél nyolckor kezdődött, amikor a részvevők elénekelték a magyar himnuszt az Alla Breve és a Balázs Ferenc vegyeskarok, a Székely Dalegylet, illetve a Dr. Pál Gyula Nyugdíjas Kórus vezetésével. Azt követően a történelmi egyházak képviseletében Gede Ildikó református lelkész, Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános, illetve Kedei Mózes unitárius lelkész imáját és áldását hallhatták az egybegyűltek, majd Kopacz Zsófia, a Tamási Áron Gimnázium IX. osztályos tanulója szavalta Gyulai Pál Hazám című versét.
Hangoskodás a beszédek alatt
Az ünnepségen Bunta Levente polgármester tüdőgyulladása miatt nem lehetett jelen, köszöntő szavait Benedek Árpád Csaba alpolgármester tolmácsolta: a szabadság, a jogok és az identitás, illetve az önrendelkezés érdekében való összefogás szükségességét hangsúlyozta. A beszéd alatt több helyről is bekiabáltak – az azután szóló Verestóy Attila, RMDSZ-szenátor beszédébe pedig néhányan belefütyültek. A jelenlévők csendben hallgatták Orbán Viktor üzenetét Szentgyörgyi Zoltán, a bukaresti magyar nagykövetség diplomatájának tolmácsolásában, ám Victor Pontának a Kulcsár-Székely Attila által felolvasott ünnepi köszöntőjébe belenevetett egy nagyobb csoport. A beszédekben túlnyomórészt a márciusi ifjak hősiességét, áldozatát méltatták, valamint az összefogás, az önrendelkezés szükségességét emelték ki. Victor Ponta üzenete Magyarország és Románia közös útjáról és céljairól, illetve a konfliktusok mulandóságáról szólt.
A beszédeket a Tamási Áron Gimnázium IV. osztályos tanulóinak Udvarhely tavasza című műsora követte, melyben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székelyudvarhelyi történéseit mutatták be. A műsort koszorúzás zárta – a tömeg jó része a hirtelen feltámadt szél és szemerkélő eső miatt szétszéledt.
A megemlékezésen ezúttal is közreműködtek a székely vörös darabontok, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Huszárezred, valamint a 8. Sz. Z. Sebess József cserkészcsapat.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,
2014. június 4.
Összetartozás nemzeti és helyi szinteken
A trianoni emléknapon, szerdán délután ismét megtartották a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen. A Millenniumi Emlékműnél ellentmondó beszédek sora hangzott el, melyek üzenete azonban egybecsengett: Trianon ma is élő seb az erdélyi magyarság, a székelyudvarhelyiek nemzettudatában.
A Magyar Országgyűlés 2010-es döntése alapján a Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeljük június 4-én, az évről évre megtartott eseménysorozathoz egyre többen csatlakoznak, mondta el Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke. „Van tehát remény arra, hogy nemcsak a tragédiáról fogunk megemlékezni, hanem tetteinkkel azt is bizonyítjuk, hogy ha kell, akkor Udvarhelyen össze tudunk fogni” – hangsúlyozta. A Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Incze Béla arra kérte a helyi önkormányzati képviselő-testületet és a városvezetőséget, hogy tanácsi határozatban nyilvánítsák ki a székelyföldi autonómiára való igényüket.
Az eseményen Bunta Levente polgármester nem jelent meg, az alkalomra papírra vetett gondolatait Jakab Áron Csaba önkormányzati képviselő olvasta fel. „Mit is jelentsen ma számunkra ez a nap a megemlékezésen túl? A két szóban, nemzet és összetartozás minden tény és minden további tennivaló benne van” – hangzott el.
Felszólalt Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke is, aki felvetette: Kell-e, és hogyan kell emlékezni Trianonra? „A magyarországi kormány intézményesítette és jövőbe tekintő módon rendezte az emlékezés kérdését. Mert az vitathatatlan, hogy ennek a folyamatnak Budapestről kell elindulnia, hogy aztán szétterjedjen az egész Kárpát-medence magyarságára, hisz minden magyar ember és közösség az egységes magyar nemzet része, amely az államhatárok felett összetartozik” – fejtette ki.
A soron következő Balázs Árpád, a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének tagja élesen bírálta az udvarhelyi városvezetőséget. Elmondta: Székelyudvarhely megindult a nagy romlás útján.
„Udvarhelyen diktatúra van és kalodába rakott sajtószabadság. Az egykori anyaváros elindult a lejtőn, a trianoni úton. Ez fáj. Szemetekbe mondom az igazat, akkor is, ha sebez, mert magyar az, akinek fáj Trianon. Huszonöt év tapasztalata mondatja velem. A labancoknak nem fáj, nekik a pénz a fontos és a hatalom, huszonöt éve” – sorolta, majd végezetül hozzátette: Fáj Trianon, fáj Székelyudvarhely!
Máthé Konrád a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet képviseletében szólalt fel, azt sérelmezve, hogy a nemzet tragédiájának nevezett trianoni események után „sem vagyunk képesek méltón emlékezni és gyászolni ezen a napon”. A beszélők sorát Fancsali Zoltán, a Jobbik Magyarországért Mozgalom udvarhelyszéki szervezetének tagja zárta.
Az eseményen közreműködött a Balázs Ferenc Vegyeskar, valamint Gajewszky Klára nyugdíjas szavaló. A megemlékezés koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro
2015. február 1.
Nem akart csodát tenni, meggazdagodni”
Száznál többen emlékeztek meg vasárnap Székelyudvarhelyen a legnagyobb székelyről, Orbán Balázsról születésének 186. évfordulóján: az ünnepségen felszólalók az utókor számára példaértékű életpálya méltatása mellett az írónak az emberi oldalát is bemutatták.
Magyar himnusszal kezdődött, székellyel zárult a vasárnap déli ünnepség Székelyudvarhelyen, a Városháza téri parkban: Orbán Balázs, a legnagyobb székely születésének évfordulójára megszervezett megemlékezésen több mint százan vettek részt. A lengyelfalvi születésű író, néprajzi gyűjtő életpályáját többen is méltatták: Szőcs Endre, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója Orbán Balázs levelezésén keresztül mutatta be munkásságát, küzdelmeit, kudarcait és szerelmi vívódásait. „Nem akart csodát tenni, nem akart meggazdagodni. Példaképe Kossuth Lajos volt, a maga szerénységével, hazaszeretetével” – fogalmazott, hozzáfűzve, köteteinek és az általa kiépített Szejkefürdőnek kezdeti népszerűtlensége, megmérgezése, többszörös kirablása és betegségei sem tartóztathatták fel céljai elérésében.
Kedei Mózes unitárius lelkész ellentétet vont az Orbán Balázs szellemisége és az erdélyi magyarság mostani mentalitása között: mint elmondta, a humanizmust, az emberi értékeket mindennél fontosabbnak tartó, tiszta szavú író sosem ismert megalkuvást. „Aki nem jó embernek, nem jó magyarnak sem” – vallotta. Méltán nézett fel rá Jókai és Victor Hugo is. Orbán Balázs szobrát 1995-ben állították fel Székelyudvarhelyen, az azóta eltelt időben az erdélyi magyarság nem lehet büszke eredményeire – fogalmazott a lelkész, hozzáfűzve, értékválságban szenvedünk, amelynek csíráit még az előző rendszer ültette el a társadalom lelkében. Egy olyan országban, ahol egyre több politikus ellen folyik eljárás korrupciós ügyek miatt, nem könnyű az élet. Ez az oka annak, hogy fiataljaink elvándorolnak – mondta el, majd hozzátette: van remény egy olyan nép számára, amelynek Kőrösi Csoma Sándora, Orbán Balázsa van.
A megemlékezést a Székely Dalegylet, az Alla Breve és a Balázs Ferenc Vegyeskar éneke, Geréb Hanna nyolcadik osztályos tanulónak, illetve Gajevszky Klára, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára tagjának szavalata fűszerezte. A több mint félórás ünnepséget koszorúzás, majd állófogadás követte, azután az érdeklődőket a polgármesteri hivatal autóbusszal a Szejkére szállította, hogy Orbán Balázs síremlékénél is leróhassák kegyeletüket.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro